Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-13 / 72. szám, szerda

A magas fokú eszmeiség és miivészi tökély - a szovjet irodalom és művészet nagy ereje f Folytatás a 3. oldalról) anyagot és müveiket az élet igaz ábrázolásának akarják feltüntetni. „Lakkozásnak" . gyaláznak minden olyan művet, amelyben az élet pozitív oldalairól, népünk sikereiről esik szó. Ezzel nem értheiünk egyet, ismeretes, hogy egyes müvek megszépítenék a valóságot, s a párt el is ítélte e jelenséget. Ám elvégre minden mégsem volt rossz, a nép a szocializmus építésének ama időszakában is hősiességéről tett tanúságot és nem mázolhatunk mindent feketére Szembe kell fordulni azokkal, akik „lakkozóknak" bélyegeik azokat az írókat és művészeket, akik életünk pozitív jelenségeit ábrázolják. Hogyan nevezzük azokat, akik csak a rosszat látják, mindent fekete színekben ábrázolnak? Nyilván szurkozóknak, kormozóknak. Az élet minden jó jelenségének érdeme szerint kifejezésre kell jutnia az irodalomban és a művészetben Is. Az írók és művészek tanulmányozzák mélyrehatóbban az élet jelenségeit, ábrázolják helyesen műveikben, szolgálják velük a népet, sújtsanak le az ellenségre, törjenek utat a ragyogó jövendőnek — a kommunista társadalomnak. Ezt tartsuk szem előtt! Nincs szükség hangzatos frázisokra. A nép a művészt műve szerint Ítéli meg. Nem szórhatjuk tele sárral mindazt, amit abban az időszakban Írtak. Valaki talán azt mondaná, hogy ez eltérés a XX. és XXII. kongresszus vonalától. Ellenkezőleg, ez is igazolja a XX. és XXII. kongresszus vonalát! (Viharos taps.) Ha az ember I. G. Ehrenburg emlékiratait olvassa, kénytelen észre venni, hogy a szerző mindent komor hangon Ír le. Magát Ehrenburg elvtársat a személyi kultusz idején nem üldözték, semmiben sem korlátozták. Egész másként alakult pl. Galina Szerebrjakova trőuó sorsa, akit hosszú évekre bebörtönöztek, ennek ellenére megőrizte szellemi frisseségét, hű maradt a párthoz, s mihelyt rehabilitálták, bekapcsolódott az alkotó életbe, kezébe fogta fegyverét és olyan műveket alkot, amelyekre a népnek és a pártnak szüksége van. (Viharos taps.) Országnukban hatalmas termelőerőket hoztunk létre, megvalósult a kulturális forradalom. A szovjet nép nagyszerű eredményeit az egész világ szino előtt bizonyítják országunk fejlődése a kommunizmus felé, nagyszerű tudományos és technikai felfedezéseink, előretörésünk a világűrbe. Mai sikereink nem választhatók el ama évek gazdasági és kulturális eredményeitől. Ma gyakran felmerül a kérdés, rhiért nem leplezték le és hiúsították meg már Sztálin életében a törvény-' sértéseket, a hatalommal való viszszaélést, s hogyan lehetett egyáltalán mindezt akkor megtenni? A párt dokumentumaiban e kérdéssel kapcsolatos nézetünket néhányszor kimerítőn és világosan kifejezésre juttattuk. Sajnos, akadnak még emberek, még a művészek között is, akik megpróbálják elferdíteni a tényeket, ezért ma ismét foglalkoznunk kell Sztálin személyi kultuszának kérdésével. Azt kérdik, tudták-e a párt vezető káderei mondjuk, hogy akkor letartóztatták az embereket? Igen, tudták. Ám tudták-e azt, hogy egész ártatlan embereket tartóztattak le? Nem, azt nem tudták. Hittek Sztálinban és eszük ágába se jutott, hogy ügyünk iránt odaadó, becsületes emberek ellen is foganatosíthatnak megtorló intézkedéseket. A szovjet társadalom az októberi forradalom első napjaitól a kizsákmányoló- osztályok teljes felszámolásáig a legélesebb osztályliarcban állt. Az osztályellen, ségeket a polgárháború során nyílt harcban tönkijezúztuk, de fizikailag nem számoltuk fel; az osztályellenség nem mondott le alattomos szándékáról, hogy ártson a szovjet rendnek, új módszerekhez folyamodott, szabotázzsal, szándékos kártevéssel, orgyilkosságokkal, terrorcselekményekkel, uszításokkal harcolt tovább. A forradalomnak meg kellett védenie vívmányait, ismeretes, Hiogy Vlagyimir Iljics Lenin dekrétuma alapján a szovjet hatalom első hónapjaiban létre jött a VCSK, amelynek feladata volt harcolni az ellenforradalom ellen. Amikor leleplezték a forradalom elleni összeesküvéseket, Sztálin a Központi Bizottság titkáraként harcolt azért, hogy megtisztítsák az országot az összeesküvőktől, a nép ellenségeitől. Hittek benne és támogatták őt. A pártnak a forradalom ellenségei ellen, a szocializmus építéséért folytatott harcát akkor Sztálin vezette. Ez megszilárdította tekintélyét. Mindenki előtt ismeretes volt Sztálin részvétele a forradalmi harcban az októberi forradalom előtt, a forradalom idején és a szocializmus építésének idejében. Sztálin tekintélye főleg annak a harcnak az idején nőtt meg, amely a párt soraiban folyt a Lenin-ellenes törekvések és ellenzéki csoportok ellen, a párt sorainak és a szovjet hatalomnak a megszilárdításáért, olyan pártonbelüli Leninellenes és ellenzéki csoportok ellen, amilyenek a trockisták, zinovjevisták, jobboldali opportunisták és burzsoánacionalisták voltak. V. I. Lenin halála után a párt nyilvános vitában leplezte le Trockij, Zinovjev és társaik Lenin-elleneš, szocialista ellenes nézeteit és akcióit, amelyek célja országunkban a szocialista építés lenini irányvonalának meghiúsítása volt. A trockisták után Buharin, Rikov és Tomszkij vezetésével a jobboldali opportunisták támadtak az ország iparosításának, a mezőgazdaság kollektivizálásának lenini irányvonala ellen. Ha érvényre jutatták volna nézeteiket, a Szovjetunió gazdaságát a tőkés országoktól tették volna függővé, s ez országunkban a tőkés rendszer restaurálására vezethetett volna. A jobboldali szocialisták odáig juttatták volna országunkat, hogy katonailag védtelenül állt volna egymaga az ellenséges tőkés államok gyűrűjében: V. I. Lenin halála után az első években Sztálin a lenini irányvonalat védelmezte, ezért hitt benne a párt, s ezért támogatták a tömegek. Sztálinnak azonban nagy hibái voltak, amelyekre annak idején Lenin felhívta a párt figyelmét. Rámutatott annak veszélyére, hogy mihelyt Sztálin kezében nagy hatalmat összpontosít, nem lesz képes e hatalmat helyesen felhasználni. Vlagyimir Iljics azt tanácsolta, váltsák le Sztálint a Központi Bizottság főtitkárának funkciójából, s úgy vélte, e tisztséget olyan embernek kell betöltenie, aki „minden más tekintetben csupán egyetlen előnyében különbözik Sztálin elvtárstól, mégpedig abban, hogy összeférhetőbb, lojálisabb, udvariasabb és figyelmesebb az elvtársakhoz, kevésbé szeszélyes, stb.". (Lenin „A pártélet normáiról".) Vlagyimir ' Iljics Lenin Sztálint marxistának, pártunk kiváló munkásának, a forradalom odaadó hívének tekintette. Gondolatait a párt' kongresszusához intézett levelében foglalta írásba. Ezt a levelet megvitatták a párt XIII. kongresszusának küldöttei is. A párt akkori döntésében tekintetbe* vgtte a Központi Bizottságban fennálló konkrét erőviszonyokat, Sztálin pozitív jellemvonásait, s hitelt adott fogadkozásának, hogy leküzdi hibáit, aŕnelyekre Vlagyimir Iljics hívta fel a figyelmet. Sztálin később megszegte szavát és visszaélt a párt bizalmával, éppen ez vezetett oly súlyos és messzeható következményekre a személyi kultusz idején. A párt engesztelhetetlenül elítélte és elítéli, hogy Sztálin durván megsértette a pártélet lenini normáit, hogy önkényesen visszaélt hatalmával s ezzel komolyan ártott a kommunizmus ügyének; mindemellett a párt kellőképpen értékeli azokat az érdemeket, amelyeket Sztálin a párt és a kommunista mozgalom ügyével kapcsolatban- szerzett. Ma is úgy, véljük, hogy Sztálin a kommunizmus odaadó híve, marxista volt, ezt nem lehet és nem szabad tagadni. Az a bűne, hogy durva elméleti és politikai hibákat követett el, hogy megsértette az államés pártvezetés lenini elveit, visszaélt a hatalommal, amellyel a párt és a nép bízta meg. Sztálin temetésén sokunknak könnyes volt a szeme, nekem is. Őszinte könnyek voltak ezek. Tudtu..k ugyan Sztálin egyes személyes hibáiról, de hittünk neki. Hogy világosabban elképzelhessék, mily nagy volt a Sztálinba és tekintélyébe vetett hit, a következő példát említem: Sokan emlékeznek Jakir elvtársra. Nagy hadvezér volt, kristálytiszta jellemű bolsevik, aki azokban az években tragikusan, ártatlanul halt meg. Halálra ítélték, ám jómaga is hitt benne, Tiogy Sztálinnak semmi köze az ítélethez, kivégzése előtt azt kiáltotta: „Éljen Sztálin!" jakir elvtárs kihallgatása során kijelentette a vizsgálatot vezető tisztviselőknek, hogy letartóztatása és az ellene emelt vádak provokációk, hogy a pártot és Sztálint megtévesztették, de a párt és Sztálin mindent kivizsgál és megállapítja, hogy a hozzá hasonló emberek provokációk következtében halnak meg. NemcsaK Jakir elvtárs gondolkozott így, hanem sok más neves pártmunkás és állami funkcionárius, akik ártatlanul szenvedtek. Sztálin élete utolsó éveiben súlyos beteg volt, gyanakvásban és üldözési mániában szenvedett. A párt részletesen tájékoztatta a népet, hogyan hozott létre Sztálin olyasféle „ügyeket", amilyen a leningrádi ügy, az orvosok ügye és sok más volt. Számuk még nagyobb lenne, ha Sztálinnal akkoriban egyetértett volna minden munkatársa. Egy ízben említettem, hogy' Sztálin fel akarta fújni az ún. „moszkvai ellenforradalmi központ ügyét", de senki sem járult hozzá. Ismeretes* az is, hogy Sztálin meg akarta semmisíteni Szovjet-Ukrajna alkotó értelmiségének nagy részét. Berija és Kaganovics besúgására nacionalista törekvésekkel gyanúsította őket, s úgy irányította az eseményeket, hogy leszámolhasson Ukrajna legnevesebb Íróival és művészeivel. Ha az ukrán bolsevikok akkor engedtek volna Sztálin törekvéseinek, az ukrán értelmiség nyilván nagy veszteségeket szenvedett volna és megszületett volna „az ukrán nacionalisták ügye". Az imperialista országok kémszervezetei tudtak Sztálin / beteges bizalmatlanságáról és gyanakvásáról, s olyan hamisított „okmányokat" játszottak kezére, amélyek rendkívül hitelesnek látszottak és azt a benyomást keltették, hogy országunkban a katonai szakemberek szembefordultak a szovjet hatalommal s hogy különféle összeesküvések készülnek. Az emlékirat-irodalom kedvelői gyakran úgy írják le az akkori eseményeket, mintha a messzi külföldön éltek volna, s mintha ezek az események nem csupán kimenetelüket, hanem lényegüket tekintve is távol álltak volna tőlük.Élnek azonban köztünk olyan elvtársak, olyan ismert neves írók és művészek, akikről mondhatjuk, hogy a maguk bőrén ismerték meg Sztálin önkényét, mégsem törődtek bele még a legnehezebb időkben - sem ezekbe a jelenségekbe, tiltakoztak ellenük, s nyílt szóval ,közvetlenül Sztálinhoz fordultak. Mihail Alekszandrovics Solohov 1933 tavaszán felemelte tiltakozó szavát a Don vidékén uralkodó önkény ellen. A levéltárakból nemrég előkerült Mihail Alekszandrovics két Sztálinhoz intézett levele és megtaláltak Sztálin válaszait is. Nem olvashatjuk meghatottság nélkül Solohov igaz szavait, amelyeket vérző szívvel írt azoknak az embereknek a felháborító akcióiról, akik egyremásra követték el a gaztetteket vesenszkojei és más Donvidéki járásokban. Mihail Alekszandrovics 1933. április 16-i levelében azt írta Sztálinnak:* „A végtelenségig folytathatnám e példák felsorolását. Nem elszigetelt túlkapásokról van szó, a járásban ez a gabonafelvásárlás törvényesített „módszere". Ezekről az esetekről vagy kommunistáktól hallottam, vagy közvetlenül a kolhozparasztoktól, akik a maguk bőrén tapasztalták e „módszereket". Solohov megkérte Sztálint, nézzen utána, mi történik a járásokban. „Nemcsak azok ellen vizsgálatot indítani, akik megkínozták a kolhozparasztokat, és szégyent hoztak a szovjet hatalomra, hanem meg kell állapítani ezt is, kinek a keze vezette őket. Ha mindaz, amit megírtam, méltó a KB figyelmére, küldjön a vesenszkojei járásba igazi kommunistákat, akik elég bátrak ahhoz, hogy leleplezzenek mindenkit, akik vétkesek a járás kolhozgazdaságainak tönkretételében; kommunistákat, akik leleplezik nemcsak azokat, .akik a kolhozparasztokkal szemben a kínzás, ütlegelés és megalázás ellenszenves „módszereit" alkalmazták, hanem azokat is, akik erre bíztatták őket". Még többet idézhetnék Solohov elvtárs nyíltszavú, bátor leveléből, amelyet nem tett közzé sem összegyűjtött műveiben, sem emlékiratai-,, ban. Ám arról szeretnék beszélni, mit válaszolt Sztálin Solohov leveleire. Azt írta: „A levelei bizonyos egyoldalúság benyomását keltik." Sztálin ezt írta Solohovnak:* „Köszönöm leveleit, mert leleplezik pártszervezeteink és szovjetjeink munkájának fájó pontját, azt, hogy egyes dolgozóink az ellenség elnyo^ mására törekedve önkéntelenül a ba-' rátra sújtanak le és szadizmusba esnek. Ám ez nem jelenti, hogy mindenben egyetért önnel. Ön a dolgok egyik oldalát látja, még hozzá nem is rosszul. Van azonban a dolgoknak másik oldala is. Hogy a poliikában ne tévedjünk (az ön két levele nem szépirodalom, hanem tiszta politika), jól körül kell néznünk, látnunk kell a dolgok másik oldalát is. Ez a másik oldal pedig az, hogy az Ön járásának (s nem csupán az ön járásának) tisztelt parasztjai „csendes sztrájkba" (szabotázsba!) kezdtek, kenyér nélkül hagyták volna a munkásokat, a vörös hadsereget. Az a tény, hogy a szabotázs csendes és látszólag ártalmatlan (vértelen), ez a tény mitsem változtat azon, hogy a tisztelt parasztok lényegében „csendes" háborút viseltek a szovjet hatalom ellen, háborút, amelynek célja a kiéheztetés volt, drága Solohov elvtárs... Ez a körülmény természetesen egyáltalán nem mentheti 'azokat a visszaéléseket, amelyeket, mint ön állítj" dolgozóink követtek el", írta tovább Sztálin. „A bűnösöket kellőképpen meg kell büntetni. Mégis világos, hogy a tisztelt parasztok már egyáltalán nem oly ártatlanok, ahogy első pillantásra látszik". Mint látják, kiderül, hogy Mihail Alekszandrovics Solohov, az író, aki égbekiáltó jogtalanságról tájékoztatta Sztálint, úgy látta az eseményeket, „ahogy első pillantásra látszottak". És ezt írták annak az írónak, aki egy test, egy lélek volt a néppel, s aki a legigazabb, legjobb könyvet írta a kollektivizálásról; a „Feltört ugart". Hosszan tartó taps.) M. Solohov igazi íróhoz, bolsevikhoz méltón nem törődött bele az égbekiáltó igazságtalanságokba, szembe fordult az akkor elkövetett törvénytiprásokkal. De Sztálin süket maradt Solohov szavai iránt, ahogy más becsületes kommunisták szavát sem hallotta meg. Sztálin önkényéről, a hatalmával való visszaélésekről csak halála után szereztünk tudomást, miután lelepleztük Beriját, a párt, és a nép elvetemült ellenségét, kémet és aljas provokátort. Nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy Berija, ez a gyalázatos ember, aki Sztálin koporsójánál fölöslegesnek tartotta leplezni örömét, veszettül tört a hatalomra, a párt vezetésére. Veszélyeztette az októberi forradalom vívmányait, a kommunizmus építését országunkban és a nemzetközi kommunista mozgalom sikereit. Az első napokban Sztálin halála után Berija olyan lépéseket tett, amelyek megzavarták a párt munkáját, megpróbálták aláásni a Szovjetunió és a testvéri szocialista országok baráti viszonyát. Malenkovval együtt provokációs javaslatot tettek, hogy szüntessék meg a Német Demokratikus Köztársaságot mint szocialista államot és jayasoljáft Németország Szocialista Egységpártjának, hogy mondjon le a szocializmus építéséért folytatott harc jelszaváról. A párt Központi Bizottsága azonban elutasította ezeket az áruló javaslatokat. A Központi Bizottság intézkedései megvédték a pártot és az országot Borijának, az imperialisták gyalázatos ügynökének szándékaitól. Elvtársak, mindezt szem előtt kell tartania annak, aki műveket alkot a szovjet társadalom életéről, jelenéről és múltjáról. A szovjet nép nagy és dicső utat tett meg a régi burzsoá világ megdöntésétől az országunkban végleges győzelmet aratott új, szocialista társadalom felépítéséig. (Hoszszan tartó taps. j A nehézségek leküzdése során alakult kl a szovjet embernek, az új társadalom emberének a világ forradalmi átalakításáért küzdő harcosnak a jelleme. A szovjet embereknek a kommunista párt nevelte nemzedékeit nagyfokú lenini eszmeiség, tántoríthatatlan akaraterő, a kommunista eszmék győzelméért való ál-i dozatkészség jellemzi. A szovjet emberektől idegen a szkepticizmus, gyöngeség és eltompultság, borúlátás, a valósághoz való nihilista viszony. Érthetetlen, hogy egyes irodalmi alkotások és filmek minden áron azt bizonygatják, hogy az emberek kétségbeesnek, ha életükben nehézségbe ütköznek. így csak olyan emberek ábrázolhatják életünket, akik nem vesznek részt a nép alkotó munkásságában, akiket nem ragad meg a munka költészete. Mint az akkori évek eseményeinek részese kijelenthetem, hogy boldog és örömteljes évek voltak, a harcnak és a győzelemnek; a kommunista eszmék diadalának évei. (Hosszan tartó taps.) N. Sz. Hruscsov példaként említette ezzel kapcsolatban a Thorndikeliázaspár ŕtémet dokumentumfilmjét, az „Orosz csodát", s ezzel kapcsolatban azt tanácsolta a fiataloknak, tanuljanak a forradalom történetéből, azokból a harcokból, amelyeknek szüleik részesei voltak. Hiszünk abban, hogy ifjúságunk folytatja szüleinek művét, a néppel együtt halad előre. Az élet jelenségeinek és a történelmi eseményeknek az értékelése attól függ, milyen eszmei pozícióból indulunk ki, milyen a viszonyunk ezekhez az eseményekhez. Forradalmunkról, szocialista építésünkről olyan emberek is írtak könyveket, akik a forradalmat és a nép átalakító munkáját „mintha gyorsvonatból" néztélj volna. A forradalomról, a szovjet nép életéről és tetteiről olyan emberek is írtak, akiket a forradalom kiűzött meleg fészkükből, novelláikban, regényeikben és emlékirataikban a maguk és sorstársaijc nehézségeiről áradoznak, s arra nem gondolnak, hogy a szovjet emberek ugyanakkor rongyosan, éhesen űzték az ellenséget, védelmezték a forradalmat. Pártunk mindig az irodalom és a művészet pártosságára törekedett. Örömmel fogad minden Idősebb és fiatal művészt, de csakis azokat, akik a műalkotás kérdéseiben a kommunista eszmeiség álláspontján állnak, mert ők a párt támaszai, a párt hű katonái. Támogatni fogjuk őket, gondoskodni fogunk arról, hogy alkotó erőink gyarapodjanak és megszilárduljanak, a forradalmi művészek egyetlen harcos családjában forrjanak össze, műveikben következetesen védelmezzék a marxizmus-leninizmus győztes eszméit, engesztelhetetlenül szembeforduljanak mindennel, ami korhadt, idegen és ellenséges, bárhonnét is jusson el hozzánk. (Taps.) R. Rozsgyesztvenszkij költő vitába szállt N. Gribacsov egyik versével, s úgy beszélt, mintha egész ifjúságunk gondolkozását csakis a fiatal irodalmárok csoportja fejezné ki, mintha csakis ők lennének a fiatalság nevelői. Ez egyáltalán nincs így. Szovjet ifjúságunkat a párt neveli, a fia, talok benne látják nevelőjüket és vezérüket. (Viharos taps.) A fiatal költők elé példáképül állítanám Nylkolaj Gribacsovot, a költőt és kommunistát, aki éles szemmel sújt le eszmei ellenségeinkre. (Taps.) Az éles eszmei harc idejét éljük, az emberek gondolkozásáért, átformálásáért folytatott küzdelem korát. Bonyolult folyamat ez, sokkal nehezebb a gyárak átépítésénél. Az írók és művészek hasonlattal élve azok a kovácsok, akik az emberek lelkületét kovácsolják. Erős fegyverüket mindig a nép érdekében kell használniuk. (Taps.) A társadalomban tulajdonképpen nincs is pártatlanság. Aki hirdeti, csak azt igyekszik leplezni, hogy nem ért egyet a párt nézeteivel és eszméivel. A legelvetemültebb reakciósok és ellenforradalmárok nem egyszer léptek már fel a pártatlanság jelszavával, csak később derült ki burzsoá pártosságuk. Különböző időszakokban a munkások és parasztok ellenségei különféle eszközökkel próbáltak harcolni a kommunisták és a szocializmus építése ellen a pártatlanság jelszavának leple alatt. Országunk dolgozói az ellenforradalom és az intervenció elleni harc tüzében a politikai nevelés iskoláján ímentek át, saját tapasztalatukból tanulták meg, merre forduljanak, ki mellé álljanak: így váltak bolsevikokká. Erre igen jól és meggyőzőn mutat rá D. Furmanov „Csapajev" című novellája és a belőle készült film, A. Szerafimovics regénye, a „Vasáradat", A. Fagyejev „Tizenkilencen" című regénye, N. Osztrovszkij „Az acélt megedzik" című regénye és szovjet forradalmár íróink több más iftűve. Műveiket áthatják a pártosság eszméi, s e művek ma is fontos szerepet játszanak, fontos fegyvert jelentenek pártunk ideológiai munkájában. Nem véletlen, hogy „Az acélt megedzik" című könyv oly népszerű Kubában és számos más, szabadságáért és függetlenségéért harcoló országban. Minél jobban megértették a munkások és a parasztok Lenin eszinéM, minél Inkább megszilárdult a kommunisták befolyása a nép soraiban, s t minél Inkább megnőtt a szovjet hatalom tekintélye, annál nagyobb erőfeszítéseket tettek a forradalom el - . lenségel, hogy kiszorítsák a bolsevikokat pozícióikból és hatalmukba kerítsék a szovjeteket. Kiadták a jelszót: „Szovjeteket kommunisták nélkül." Mit jelent e jelszó: „Szovjetek kommunisták nélkül"? Üres formát, amely elvesztette forradalmi tartalmát. Ezt az ellenforradalmárok jól tudták. így hát, amikor kiadták a jelszót „szovjeteket kommunisták nélkül", arra számítottak, hogy a forradalmi hataion/ szervei révén érvényesíthetik befolyásukat a tömegekre. hogy felhasználják a szovjetek tekintélyét népellenes célkitűzéseik megvalósítására. (Hruscsov elvtárs beszédének további részét lapunk holnapi számában közöljük.) Ül SZÖ 4 * 1963. március 13. í