Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-11 / 70. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljetek, %> A m t Mm SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, >1963. március 11. hétfő • 30 fillér * XVI. évfolyam, 70. szám ^ IÉÉLIÉÉÍI Jűb WMWŠ Megalkuvás nélkül Hruscsov elvtárs felszólalt a párt és a kormány vezetőinek és a kultúra dolgozóinak találkozóján Moszkja (CTK) — A moszkvai vasárnapi lapok teljes terjedelem­ben közölték Hruscsov elvtárs pén­teki beszédét, mely a párt és a kormány vezetőinek és a kultúra dolgozóinak találkozóján, a Kreml­ben hangzott el. Hruscsov elvtárs megállapította, hogy a szovjet irodalom és művészet eredményesen fejlődik és lényegében jól teljesíti az SZKP programjából reá háruló feladatokat. Ám rámutatott a művészetben és az irodalomban je­Hazautazott a szovjet katonai küldöttség Vasárnap PrágáhAI hazautazott Moszk­vába s szovjet katonai küldöttség, amely a nemzetvédelmi miniszter meghívására a szovjet hadsereg fennállása 45. év­fordulójának és a szokolovói ütközet 20. évfordulójának ünnepségeire látogatott bazénkba. A ruzinéi repülőtéren Vác­lav P r c h 1 i k altábornagy, a politikai főcsoportfőnökség vezetője. L u d v i k S v o b o d a hadsereg tábornok, csehszlo­vák tisztek és tábornokok és Roma­nov vezérőrnagy szovjet katonai atta­sé búcsúztatták a küldöttséget. lentkező néhány negatív jelenségre is. Hangoztatta, hogy a Szovjetunió Kom­munista Pártja a művészet terén min­denkor szigorúan ragaszkodni fog az osztályszempontokhoz s nem engedi meg, hogy a békés egymás mellett élés elvét tévesen az ideológiára is alkal­mazzák. Itt szó sem lehet az együtt­élésről a bomlasztó burzsoá ideoló­giával. Igy követeli meg ezt az SZKP kulturális politikája, ezt követelik a Szovjetunió kibontakozó kommunista társadalmi építésének fő érdekei. A párt ezt a lenini politikát követte, követi és fogja megalkuvás nélkül kö­vetni a jövőben is. T u § i mi c é n — hazánk most épülő legnagyobb viliamosmüvében — egy hónap múlva helýézik' üzembe az első turbinát. A kitűzött határidő betartása végett a dolgozók a legnagyobb fagyokban is az előre megszabott ütemben folytatták munkájukat. Képünkön: Az első turbina egy része látható. (B. Krejčí felvétele — ČTK) H KOMPLEXBRIGÁD *M®33M§É Szövetkezeteink felkészülnek a tavaszi munkára * Emberek, gépek készenlét­ben * A galántai járás fiataljai újabb komplexbrigádok alakításával köszöntik a CSISZ közelgő kongresszusát T Epítődaruk külföldre A breznői hídüzemben készülő építő­daruk nemcsak hazánk építőinek tesz­nek jó szolgálatot, de külföldön ts is­mertek, így pl: Bulgáriában, Kínában, Magyarországon, Romaniában. Kubában és Svájcban is. Az üzem dalgezől idei" első szállítmányukat — az MB-80 típusú építődarut — a Uö S-án Indították Ma­gyarország felé. A daru teljesítménye: 50 méter magasba 5 . tonna Különösen a nehéz épületelemekből szerelt építke­zéseknél jelent nagy segítséget. A híd­építők e hó folyamán még három ilyen darut készítenek Magyarország számára. (ÖTKj Földműveseink egyre elismeröbben nyilatkoznak a komplexbrigádok j munkájáról. Nem egy szövetkezet győződött meg előnyükről és most a tavaszi munkák kezdete előtt továbbiakat alakítanak. Tavaly Szlová- I kiában több mint 700 komplexbrigád segítette a mezőgazdasági dolgo-, zók munkáját, mintegy 400 000 hektár földet műveltek meg. A legtöbb! (500) a nyugat-szlovákiai kerületben dolgozott és országos méretben | a kumplexbrigádok a megművelt terület 80 százalékát gondozták. Elismerték, dicsérik a kompiexbrigád munkáját a gabfiiko­voi szövetkezetben is, már nem is tudnának nélküle meglenni. Hogy miért? Csökkentette a kézi munkát, s ezreseket hozott a közös pénztárá­ba. Míg ugyanis 1960-ban az aratási munkálatokban 168 ember vett részt, addig 1962-ben csak 48. A gabona­A bratislavai Priemstav' Michal De ma vezette szerelőkollektívája és Tibor D e m mernek , a szocialista munka úttörőjének szerelőcsapa­ta a bratislavai elektrotechnikai üzem račai építkezésén dolgozik. Az épít­kezésen a Priemstav dolgozói ambuláns vonalat állítottak jel vasbeton­cölöpök gyártására. Képünkön ján S e s t á k 8 tagú csapata munka köz­(Š. Petráš — CTK felvétele) ŰJ ÉPÍTÉSI TECHNOLÓGIA A piánál építövállalat gépgyárá­nak központi műhelyeiben előké­születeket tesznek többemeletes épületek új építési technológiájá­nak bevezetésére. Az új techno­lógiai eljárás a következő: a kész födémeket különleges légprés-gé­pezettel emelik az épület alap­vázát alkotó vastagfalú acélcsö­vekre. Ez , a módszer egyesíti az előregyártott épületelemekből ösz­szeszerelt és a tömbökből épített épületek előnyeit, ugyanakkor ki­zárja esetleges hátrányait. Az új módszer szerinti építkezéshez nincs szükség zsaluzásra, ami nagy mennyiségű fa megtakarítá­sát jelenti. Planá nad Lužnlcíben e napok­ban fejezik be ennek az üj épí­tési módszernek kipróbálását, amelyet azután a prágai Ipari Au­tomatizálási Üzem 12 emeletes épületének felállításánál, valamint további építkezéseken is alkal maznak. (CTK) táblák körülkaszálását is géppel vé­gezték el. Az egy emberre eső mun­katermelékenység pénzértéke az 1959. évi 22 526 koronáról 1962-ben több mint 700 000 koronára emelkedett. A fent említett számok ékesszólóan beszélnek a brigád munkájáról, a gé­pesítés ezen formájának előnyéről. Felkészültek a tavaszra A Gyula-majori Állami Gazdaság Vi­liam Koch által vezetett komplexbri­gádja isf készenlétben várja a kedve­zőbb időjárást, a tavaszi vetések­megkezdését. A vetést egy hét alatt akarják elvégezni. E téren segítsé­gükre vannak tavalyi tapasztalataik, amikor a 263 hektár tavaszi vetést hat nap alatt elvégezték. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a magot jól előkészített talajba tették. Az idén is ez a céljuk. Amint mondják a bri­gád tagjai — a termelés fokozása csakis jól végzett és lelkiismeretes munkával érhető el. £> bár még fény­lik a határ, a brigád minden egyes tagja tudja, hogy az első kedvező napon milyen munka vár rá. Felelünk a gépért jelszót tűzték maguk elé a Nové Zám­ky-i szövetkezet két komplexbrigádjá­nak tagjai. AZ erö- és munkagépeket szocialista gondozásba veszik. A ja­vításokról nyilvántartást vezetnek, amelyben feltüntetik, milyen javítás­ról van szó és ki végezte el. Egyszó­val érvényesíteni akarják a személyi felelősséget. A tavaszi munkákra ké­szen állnak. Legyen vagy ne legyen? Nem egy szövetkezeti vezetőt fog­lalkoztat a fenti kérdés. Ugyanis sok szövetkezetben — helytelenül — azon a véleményen vannak, hogy komplex­csoportokat csak ott lehet alakítani, ahol mindennemű erő- és munkagép rendelkezésükre áll. Például, ha a szövetkezet 30—40 hektáron termel cukorrépát, 60—70 hektáron kukori­cát, ki más szabadíthatja meg a szö­vetkezeti tagokat a kézi munkától, mind a gépesített csoportok. Egyszó­val megalakításuk minden mezőgazda­sági üzemben előnyös. Legyenek úttörői a gépesítésnek a fiatalok. Hiszen a szakma kitanulása, a bonyolult gépek kezelésének elsajátítására alkalmuk nyílik már a mezőgazdasági szakinté­zetekben. Tavaly nyáron mintegy 200 ifjúsági komplexbrigád és csoport vette ki részét a munkákból. Bár szá­muk szép, mégsem lehetünk elége­dettek. Éppen ezért helyes a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának ha­tározata, hogy az idei tavaszi mun­kákban ez a szám 400-ra emelkedjék. A galántai járás fiataljai konferen­ciájukon elhatározták, hogy a fiata­lok soraiból 20 komplexbrigádot ala­kítanak. S ez a legszebb ajándék, amellyel a közelgő IV. kongresszusu­kat köszönthetik. N. J. DOLGOS és ügyes embe­reknek ismerik a dubníki szövetkezeteseket az egész környéken. A közös gaz­dálkodás fennállása óla nem fordult elő, — még az első években sem —, hogy késlekedtek volna a munkák elvégzésével. A szövetkezet jeladataihoz mérten mindig. megtalál­ták a módját a helyes mun kaszervezésnek és a veze­tőség az anyagi ösztön­zőktől sem riadt vissza, hogy érdekeltté tegye a tagságot a nagyobb hoza­mok elérésében. Ezek után furcsán hang­zik, de valóság: az állandó munkacsoportok tagjai nem voltak elégedettek a munkaszervezéssel s főleg a határ felosztásának mód­ját bírálták. Egyes csopor­toknak az eléggé változa­tos talajösszetétel miatt túl 'messzire esett a mun­kaigényes növények — így a cukorrépa és a kukorica — vetésterülete, sok időt „ Vetélytársak" veszítettek el a hosszú úton. jobban jártad tehát azok, akiknek a- faluhoz közel eső dűlőben volt a répájuk, kukoricájuk, mert nagyobb esélyekkel indul­tak a munkaversenyben. A sok méliatlankodás­nak végül is az lett az erdeménye, hogy a veze­tőség módosított a munka­szervezésen, a négy cso­portból két gépesített bri­gádot alakftott, amelyek egymás között az állatál­lományt is arányosan el­osztották. Az idei tavaszi munkák megkezdésével most mind a két brigád egyenlő eséllyel indulhat a munkaversenyben. M ital a Béla brigád­ja igen dicséri a vezetőség helyes eljárását. A téli holt idényben tokozott fi­gyelemmel javította ki gé­peit, szerszámait, és „ti­tokban" terveket ková­csolt, hogy. újabb kezde­ményezésével meglepje, versenyre hívja ki a másik brigád tagjait, traktorosait. Az évzáró közgyűlésen aztán S í m o n e k Já­nost bízták meg, adja elő javaslatukat. A brigád gépesítője szót is kért és bejelentette, hogy a tervtől eltérően gabonából, kapás­növényekből öt mázsával többet termelnek hektá­ronként, és három nappal lerövidítik a tavaszi mun­kák elvégzésének idejét. P alk ov i c s J áno s, a másik brigád vezetője a bejelentés hallatára iz­gatottan simogatta bajú­szát, Nem számított a ve télytársak kgzdeményezé : sével. Pillanatnyi zavará­ban nem is tudta, melyik végéről kezdje, hogy á tagság előtt megmentse a brigád becsületét. — Nagyon szép és he­lyes — mondotta szaggatot­tan — ezért, csak- dicséret illeti az első brigád kezde­ményezését. A versenyfel­hívást azonban nem utasít­juh. vissza, a feltételeket elfogadjuk és • ezenfelül vállaljuk, hogy kétszáz li­ter üzemanyagot megtaka­rítunk a szövetkezetnek. A brígádvezető az üzem­anyag megtakarítását ter­mészetesen a tavaszi idényre értette, amiért a közgyűlés részvevői — mindkét brigád tagjait — vastapssal illették. Jól jár a szövetkezet s a nemes versenyben a brigádok is csak nyerhetnek. Ez a lé­pés egyebek között lehe­tővé teszi, hogy jobban kihasználták a gépeket, a talaj termőképességét, s nem utolsó sorban be­hozzák a tavaszi munkák bnn előrelátható késedel met is. (th) • 30 MILLIÓ RUBEL MUNKAVÉDELEMRE A legutóbbi öt év alatt mintegy 30 millió rubelt fordítottak az Ésit SZSZK ipari üzemeiben mun­kavédelemre és biztonsági techni­kára. Az eredmény: a legutóbbi öt évben 35 százalékkal csökkent az országban a balesetek száma. • VlZÁLLÖ ANTILOPBÖR A bukaresti Bőr és Gumiipari Kísérleti Intézet dolgozói új tech­nológiai eljárással elérték, hogy a Romániában gyártott antilopbőr a jövőben két eddig nélkülözött fontos tulajdonsággal is fog ren­delkezni, vízálló és részben hő­álló is lesz. Az antilopbőr-készf­tés űj gyártási technológiáját ipa­ri méretekben már meg is hono­sították a bukaresti Nicalae Bel­cescu Bőr és Cipőgyárban. • VILLANY A TÁVOLI SZOVJET TERÜLETEKEN A Tien San hegység erős sod­rású folyói mentén több mint 100 vízierömű épült, amelyek energiá­val látnak el egy közös áramkört. Ez lehetővé teszi, hogy a hegy­vidék legtávolabbi községei és te­lepülései is állandóan s az egész éven át egyenletesen kapjanak olcsó villanyáramot. • A NÖK FOGLALKOZTATOTTSÁ­GA KINÄBAN A Kinai Népköztársaságban ma már midennapi jelenség, hogy nők is mérnökök, tudományos dolgozók, orvosok, pedagógusok stb. Csak Sanghajban több ezer mérnöknő dolgozik. A vasúti személyszállí­tás szakaszán a dolgozók 50 szá­zaléka nő. A Kínai Népköztársa­ság legfelsőbb szervének — az Országos Népi Gyűlésnek 150 kép­viselője nő. A pekingi főiskolákon több mint 5000 női pedagógiai dolgozó tart geológiai, gépipari, orvostudományi és más előadá­sokat. ILYEN EGY KOKSZERÜ HIVATAL. Az íróasztalok és iratkötegek he­lyét' modern osztályozó és adat­gyűjtő gépek foglalják el. Fenti képünk a lodzsi (Lengyelország) statisztikai műszaki irodában ké­szült, amelyet nemrég létesítettek. (CTK-CAF felv.]

Next

/
Thumbnails
Contents