Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-04 / 04. szám, péntek

Havannában megünnepelték a kubai forradalom negyedik évfordulóját Fidel Castro beszédet mondott Havanna (CTK) — A Kubai Köztársaság január 2-án ünnepelte a forra­dalom győzelmének negyedik évfordulóját. Havannában a jósé Marti téren katonai díszszemlét és nagy népgyű­lést tartottak, amelyen Fidel Castro,a kubai forradalmi kormány minisz­terelnöke mondott beszédet. A teret zászlók és jelszavak díszítették. Röviddel tíz 6ra előtt a térre érkezett Fidel Castro, a forradalmi kormány miniszterelnöke, Dorticos elnök, valamint az egyesült forradalmi szervezetek központi vezetőségé­nek tagjai. A kubai himnusz elhangzása után felsorakoztak és felvonultak a for­radalmi fegyveres erök egységei. A katonai egységek felvonulása közben a nép éltette a Szovjetuniót, amely segítséget és fegyvert küldött Kubának. A csapatok felvonulása után Fidel Castro miniszterelnök mondott be­szédet. Beszédének első részében a többi között kijelentette, hogy Kennedy va­lóban kalóz módjára járt el, amikor a közelmúltban azt ígérte az ellen­forradalmi zsoldosoknak, akiket a kubai kormány nagylelkűen szaba­don bocsátott, hogy harci zászló­jukat „a felszabadított" Havannában nyújtja majd át nekik. Fidel Castro a továbbiakban jel­lemezte a zsoldosok viselkedését, akik — amíg a kubai hatóságok ke­zében voltak — kijelentették, hogy sajnálják tettüket és hogy megtévesz­tették őket. Szabadlábra helyezésük után megmutatták igazi arcukat. Castro beszédének első részét azzal a kijelentéssel fejezte be, hogy Ken­nedynek a szabadon bocsátott zsol­dosokhoz Intézett beszéde újabb fe­nyegetés, és alátámasztja Kuba kö­vetelményének helyességét. Kuba nem szóbeli, hanem tényleges kezességet kér arra nézve, hogy «z USA nem támadja meg Kubát. A kubai miniszterelnök beszédé­nek második részében megvilágítot­ta a kubai forradalmi kormánynak az ún. karibi válságban elfoglalt ál­láspontját. Kijelentette, hogy Kuba nem mondhat le szuverenitásáról és ezért visszautasítja az egyoldalú el­lenőrzést, amelyet az USA kormánya akar a kubai népre kényszeríteni. Fidel Castro kijelentette, hisz a szocialista tábor szolidaritásában, amely Kubának sokoldalú segítséget nyújt és fegyvereket is küldött. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió teljesítette a karibi válság megoldá­Bővül a szovjet—csehszlovák tudományos-műszaki együttműködés (Folytatás az 1. oldalról.) nek rendszerét, a mérés módszerét és egyéb problémákat. A két kutatóintézet 40 százalékkal csökkentette a gyártás bevezetéséhez szükséges időt. Az antrachinon technológiájának elsa­játításához szükséges közös kutatás a Csehszlovák Szocialista Köztársaság ta­pasztalatai alapján lehetővé tette, hogy két évvel csökkentettük a tervezésre és a gyártás bevezetésére "szükséges Időt. Az Ostl nad Orllcf-I gyapotkutató in­tézet által elért eredmények alapján a szovjet gyapotkutató Intézet bevezette a fonás pneumechanikus mődját. A csehszlovák elvtársak nagyra érté­kelik a hőerőművek építésében szer­zett szovjet tapasztalatokat és dokumen­tációt, mert lehetővé teszik az építési határidő lerövidítését, a munkások szá­mának csökkentését és a csehszlovákiai hőerőművek építésének gazdaságossá té­telét. • Kérdés: Ml várható ax új évben é< milyen irányban halad a közeljövőben a tudományos éf a műszaki együttműködés? > Válasz: Az tdő most nagy szerepet játszik. Minél gyorsabban érvényesít­jük a tudományos-műszaki Ismereteket a gyakorlatban, annál előbb győzünk a két társadalmi rendszer versenyében. Ezért fokozottabban törekszünk a kö­zös problémák megoldására. o - " — — — J gyenes munkájának nagy jelentő- ^ ^ ségét, amely munkát a tudomá- ^ ^ nyos tanácsokban fejtenek ki. Je- ^ S Ionian mán üfl In^nitifnviu InnjSnc b ta, Indonézia népe reméli, hogy a kí­nai—indiai konfliktust békés úton a bandungi értekezlet elve! alapján old­ják még. C s o u E n-1 a J l Békés tárgyalások útján kell rendezni a kínai—indiai határkérdést Peking (CTK) — Csou En-laj, a Kí­nai Népköztársaság Államtanácsának elnöke január 2-án a Szubandrió In­donéz külügyminiszter tiszteletére rendezett fogadáson kijelentette, a kínai kormány következetesen azt a nézetet vallja, hogy a kínai—indiai határkérdést csupán békés tárgyalá­sok útján lehet és szabad ésszerűen megoldani. Csou En-laj rámutatott továbbá ar­ra, hogy a kínai kormány teljes mér­tékben támogatja az Indonéz kor­mánynak az ázsiai és afrikai orszá­gok második értekezletének összehí­vására Irányuló törekvését. Szubandrió válaszában hangsúlyoz­^rsssssssssssssssssssssssssssssssrfssssssssrwirrss^ \ Néhány szám j |a szovjet tudományos kutatásról | | Moszkva (CTK) — A Szovjet-1 ^unióban jelenleg 400 tudományos^ > kutatóintézet működik, amelyek-1 $ ben 400 ezer szakértő dolgozik. 5 $ A tudományos kutatás fejlett -1 $ ségéről a többi között az is ta- $ § núskodík, hogy a hőenergiának $ ^ villamosenergiára változtatása $ i problémájával most több mint 400^ % vállalat és intézmény foglalkozik. * $ A Szovjetunióban 1962-ben a tu-i Adomány fejlesztésére 4,3 milliárd S | rubelt, vagyis ötször annyit fordí- § § tottak, mint 12 évvel ezelőtt. 19B3-1 $ ban e célra 4,7 milliárd rubelt irá-fc ^ uyoztak elő. ^ Ezeket az adatokat Konsztan-s fc tyin Rudnyev, a Szovjetunió Mi- i $ nisztertanácsa elnökének helyet-§ $ tese, a tudományos és kutatómun-^ kák összeegyeztetésével megbízott^ állami hirnttfftfo alnnba Ittinprtpttp b Bandaranaike asszony tiszteletére Peking (CTK) — A Kína s a vele szomszédos országok bármennyire is bonyolult határkérdései igazságosan s megfontoltan rendeződhetnek — hangsúlyozta január 3-án Pheng Csen, a pekingi népbizottság elnöke, a Kínai Kommunista Párt politikai bizottságának tagja azon a nagysza­bású népgyűlésén, amelyet Pekingben rendeztek Bandaranaike asszony, ceyloni miniszterelnök tiszteletére. Bandaranaike asszony válaszbeszé­dében kijelentette, hogy csak a béke megőrzése lehet minden állam poli­tikájának szilárd alapköve és ezért Igen veszélyes, ha idejekorán nem rendeződnek a világ különböző pont­jain megismétlődő Incidensek. Az időjárás enyhülése várható London (CTK) — Európában minded­dig változatlanul hideg az időjárás. Csak­nem egész Nyugat-Európa területén ha­vazik, szél és hóviharokról s minusz 10—15 C fok hőmérsékletről érkeznek jelentések. A zord tdBlárás eddig már 700 ember életét követelte. A meteoro­lógusok szerint azonban az Időjárás fo­kozatos enyhülésére számíthatunk. A kemény téltől Anglia lakossága szenvedett legtöbbet, 17 ember halt meg a téli IdOjárás okozta viszontagságok következtében s az ország déli részé­ben több falut zárt el a hófúvás a kül­világtól. A falvak lakosságát helikopte­rek'látják el élelmiszerekkel. A BEA lé­giforgalmi társaság 12 útvonalon be­szüntette a repülést. Az USA-ból érke­ző repülőgépek a párizsi, vagy a frank­furti repülőtereken szállnak le. Az tdel a rendkívül hideg időjárás okozta károkról érkexnek jelentések az amerikai és afrikai országokból ls. sáról folytatott tárgyalások során vállalt kötelezettségét, azonban az Egyesült Államok kormánya nem tartotta be szavát. Kuba a tárgyalások politikáját kö­veti, azonban sohasem tér el szi­lárd elveitől. Kuba védekezni fog már csak azért Is, mert ez nemzet­közi kötelessége és a latin-amerikai államok népeinek példaképe. Kenne­dy nem is annyira Kubától, mint La­tin-Amerikától fél, amelynek népei tudják, hogy Kubának sem volt fegy­vere felszabadító harcának kezdetén és mégis megdöntötte Batista diktá­tor uralmát. A kubai forradalmi kormány mi­niszterelnöke ezután rámutatott ar­ra, hogy fokozott gondot kell fordí­tani a gazdasági feladatokra. Kiemel­te, hogy Kuba a latin-amerikai or­szágok példaképének történelmi sze­repét tölti be és hogy Kubának a marxizmus-leninizmus elvei alap­ján hozzá kell járulnia a szocialista tábor egységének megszilárdításá­hoz. Rámutatott az egységes Impe­riallstaellenes Trónt megalakításá­nak és megerősítésének szükséges­ségére. L. Bolz a két német állam kapcsolatairól Berlin (CTK) — Lothar Bolz, a Né­met Demokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere a világ békés erőinek sikereként jellemezte azt a tényt, hogy az amerikai imperializmusnak nem sikerült beváltani a szabad Kuba fennállását veszélyeztető fenyegeté­sét Lothar Bolz a kubai forradalom győzelme negyedik évfordulója al­kalmával Berlinben rendezett foga­dáson elhangzott beszédében hang­súlyozta, hogy a békés együttélés politikájának győzelmet kell aratni a két német állam közötti kapcsola­tok terén is, amint ezt a politikát si­ker koronázta a kubai konfliktus megoldásánál. A karibi válság végle­ges felszámolásának érdekében foko­zottabb mértékben szükséges, hogy kiküszöböljék a második világháború maradványalt és megkössék a béke­szerződést Németországgal, melynek alapján rendezni kell a nyugat-ber­lini helyzetet is — mondotta Lothar Bolz. KOMMENTÁRUNK: A kongói dráma folytatódik A z ó év és az új év találkozá­sakor Kongóban újabb ko­moly események zajlottak le. Dél­Katangában harcok dúlnak az ENSZ egységei és katangal csendőrség között. Újévkor feloszlatták és már­ciusig kényszerszabadságra küldték a kongói parlamentet. E két esemény kétségkívül szo­rosan összefügg, A parlament egy­re fokozottabb mértékben vált az elégedetlenség és a nyugtalanság fő fészkévé, amelynek oka a sze­paratista Csőmbe makacs állásfog­lalása volt. Csőmbe a külföld se­gítségére támaszkodik. A központi kormány helyzete kritikussá vált. Tovább már nem lehetett halogat­ni az imperialisták érdekeit szol­gáló Csőmbe szeparatizmusának felszámolását. Az ó év végén megkezdett új já­ték főkezdeményezője az Egyesült Államok volt. A közelmúltban egyol­dalú akcióval fenyegetőzött, ame­lyet most az ENSZ „kéksisakosai­nak" útján megindított. A hadmű­veletek megkezdése előtt Truman tábornok, az USA katonai misszió­jának vezetője tartott helyszíni szemlét. Ebben a színjátékban azon­ban olyan erök is szerepelnek, ame­lyek inkább Csombét pártolják. Az események lényege az imperialisták beavatkozása, továbbá az imperia­listák közötti harc Kongó természe­ti kincseinek kiaknázásáért. Az imperialisták egyöntetűen azt e nézetet vallják, hogy a kongói népet meg kell fosztani attól a le-, hetőségtől, hogy az országot saját maga igazgassa. Nem egyeznek azonban abban a kérdésben, ki húz­za a legnagyobb hasznot Kon­góból. Egyetértenek, hogy az imperialisták számára rendkívüli hasznosnak bizonyulnak a Csombé­hez hasonló politikusok. Természe­tesen összeütközik álláspontjuk, ha arról kell dönteni, kinek szolgál­janak a Csombéhez hasonló béren­cek. A kongói eseményekre jellemző az a tény, hogy ha az ENSZ csa­patok gyorsan és minimális veszte­séggel törtek előre, a katangal csendőrök és a gyülevész zsoldos csapatok gyenge ellenállásával ta­lálkoztak. Ez megdönthetetlen bi­zonyíték arra, hogy az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának a Kongó egy­sége és sérthetetlensége felújítá­sára vonatkozó határozatát már ré­gen teljesíthették volna. Mi történik napjainkban? Csőm­be partizánháborúval fenyegetőzik, világgá kürtöli, hogy felperzselt földet hagy maga után. A nyugat­európai burzsoá sajtó veszélyeztet­ve látja az imperialisták érdekelt és haragosan reagál. A Paris Jour így ír: „A francia­országi hivatalos körök nem titkol­ják nyugtalanságukat. Franciaor­szág Katanga 300 ezer tonna réz­termelésének a felét vásárolja." A Figaro című konzervatív lap Nagy­Britannia pozíciójáról így ír: „A je­lenlegi gyors akciót röviddel a ba­hamai találkozó után indították meg, ahol azt állították, hogy a kongói politika kérdésében az Egye­sült Államok és Nagy-Britannia kö­zött egyetértés uralkodik. Az ango­lok ma haraggal állapítják meg, hogy ez az egyezmény szemfény­vesztés volt." A Reuter hírügynök­ség szerint a belga kormány úgy véli: „Azonnal véget kell vetni « hadműveleteknek." Amint látjuk, ismét nyíltan kife­jezésre jutnak az egymással ver­sengő imperialista államok közötti ellentétek. Felmerül az a kérdés, hogy e körülmények között mikép­pen végződik az ENSZ újabb dél­katangai akciója. Eddig a hasonló akciók megkárosították Kongó nem­zeti érdekeit, ahelyett, hogy egy­szer s mindenkorra megoldották volna a válságot. Ezenfelül az ENSZ hivatalos sze­mélyiségei azt állították, hogy az ENSZ-nek nincs ellenséges szándé­ka Csombével, katangal vagy más kongói terveivel szemben. Ezt a kijelentést talán úgy kell értelmez­ni, hogy e makacs gonosztevővel is­mét tárgyalásba bocsátkoznak? Csombéval már többször tárgyaltak, azonban sohasem teljesített semmit. Mindenesetre nagyon furcsa és érthetetlen, hoy a Csombéval szem­ben elnéző és engedékeny maga­tartást tanúsítanak, Gizengát pedig börtönben tartják. Az Union Minié­re társaság és az ENSZ szervei kö­zötti huzavona a rézbányászatból eredő állami Illeték kérdésében ugyancsak nem vall az ENSZ ille­tékes szerveinek határozott állás­foglalására. A kongót dráma tehát bűvös kör­ben folyik, amelyből mindaddig nem lesz kivezető út, amíg az im­perialista kisíipólyozók érdekeit helyezik Kongó nemzeti érdekel fö­lé. (RP) Amerikai katonai egységek provokatív áthelyezése Nyugat-Berlinbe Berlin (CTK) — A Nyugat-Németor­szágban állomásozó amerikai katonai pa­rancsnokság utasítására csütörtökön, ja­nuár 3-án megkezdődött a 13. lövész­ezred első harci csoportjának áthelye­zése Nyugat-Berlinbe. Az USA olyan­kor eszközöl átcsoportosítást, amikor hencegni akar nyugat-berlini katonai ere­jével. Az átcsoportosítás első napján több mint 50 harckocsi és mintegy 170 főnyt legénység Indult Nyugat-Németor­szágból Nyugat-Berlinbe. A mintegy 1500 főnyi harci csoport áthelyezése állítólag egy hetet vesz Igénybe. Elkeseredett harcok Dél-Vietnamban Washington (CTK) — Az amerikai hírügynökségek saigoni tudósítói je­lentik, hogy a Mekong-folyam del­tájában az Egyesült Államok fegyve­res erőinek részvételével nagy har­cok folynak, amelyek során lelőttek öt amerikai helikoptert. Washingtonban az utóbbi napokban az a hír járja, hogy az USA fokoz­ni szándékszik katonai akcióit a dél­vletnaml nemzeti felszabadító erők­kel szemben. A Washington Post and Times Herald című lap jelentése sze­rint D él-Vietnamban 12 ezer ameri­kai katona és tiszt tartózkodik. A harcokbán részt vevő repülőgépek 30—50 százalékát amerikai pilóták vezetik. A partizánok ellen harcoló csapatok századparancsnokai és sza­kaszparancsnokai amerikai katona­tisztek. Az Egyesült Államoknak na­ponta másfél millió dollárba kerül­nek a vietnami hadműveletek. A Associated Press saigoni tudósí­tója közli, hogy jól értesült amerikai és vietnami megfigyelők véleménye szerint a harcok előreláthatólag több évig eltarthatnak és továbbra ls bi­zonytalan a végső eredmény. A JAPÁN SZOCIALISTA PÁRT felhívás­sal fordult a kormányhoz, melyben azt követelt, hogy a legalacsonyabb bér 10 000 jen legyen. A kormány bérpoliti­kája — hangsúlyozza a felhívás — egy­általában nem veszi figyelembe a japán dolgozók érdekelt. (CTK) Előretörnek az ENSZ csapatok Kalongóbon ipari központját, ha az ENSZ csa­patok nem szüntetik be a tüzet. Az Unio-n Miniére konszern képviselői ugyancsak a társaság jadotvillei vál­lalatainak elpusztításával fenyegetőz­nek. A GHANAI KORMÁNY államosította a 80 éves Cabel and Wireless angol válla­latot. (CTK) JAMES H. POLK vezérőrnagy vette fit Nyugat-Berlinben az amerikai szektor parancsnokának hivatalát. Ez alkalom­ból kijelentette, hogy az Egyesült Álla­mok nem változtatja meg álláspontját a berlini kérdésben. Az amerikai fegy­veres erők továbbra ls Berlinben ma­radnak. (CTK) NYUGAT-NEMETORSZÁGBAN 1962-ben kb. 33 millió tonna nyersacélt gyártót­Leopoldvllle (CTK) — Az ENSZ csapatai január 3-án előretörtek Ja­dotville fontos katangai ipari köz­pont felé, ahová Csőmbe Elisabeth­vllle elvesztése után befészkelte ma­gát. A legutóbbi hírek szerint as ENSZ indiai katonákból álló csapatai Jadotvillet tegnap a délutáni órákban elfoglalták. Az ENSZ parancsnoksága egyúttal jelentette, hogy az ENSZ svéd gépe­sített osztagai csütörtökön elfoglalta a kllubi villanyerőművet. Jadotvillet mintegy 3000 katangai csendőr védte 100 fehér zsoldossal. A Reuter hírügynökség jelentése sze­rint Jadotvllle védői elhatározták, hogy közelharcban minden házat el­szántan védelmeznek. A hírügynök­ség további jelentése szerint Csőm­be, a katangai szeparatlsták vezére, csütörtökön reggel azzal fenyege- tak, am! 1,5 százalékkal kevesebb, mint tőzött, teljesen elpusztítja Katanga 1961-ben volt. Az acélgyárak teljesítő­képességét csak 85 százalékra 'ssssssssssssfsssrfssfssssssssssssssfsssssssfssssssswsssssssss. használtak ki. (CTK) IZRAEL KOMMUNISTA PÁRT­JÁNAK Központi Bizottsága ülést tartott, melyen Mikunls, a párt főtitkára tartott beszá­molót. Beszámolójában egyet­értését fejezte ki a Szovjet­unió politikájával és hangsú­lyozta, hogy a politikai fej­lődés teljes mértékben bebi­zonyítja az SZKP XX. és XXII. kongresszusén elfogadott ha­tározatok helyességét. (CTK) LENGYELORSZÁGBAN a mu­rowl üveggyárban a napokban adtak át egy új üzemrészle­get, melyben már ez évben 1,5 millió négyzétméter tábla­üveget gyártanak. (CTK) AZ INDIANA állambeli Terrs Hauteban egy húskonzervgyár­ban robbanás következtében 12 alkalmazott meghalt és 47 súlyosan megsebesült. Va­lószínű, hogy az áldozatok száma még nagyobb, mivel 14 alkalmazottnak nyoma veszett. A Barátság-kőolajvezeték és a Béke nemzetközi AZ AMERIKA! haditeí? eré­energiarendszer után úja bb kőzöl létesítmény kez- szet a napokban vette át a dl meg működését. A Lvo vtól a csehszlovák hatá- io„ Poláris rakétával ellátott rlg sugárzó reléállomás segítségével további szo- atomtengeralattjárót További cialista országok, majd később más európai or- öt hasonló típusú tengeralatt­sxágok vehetik fit a szovjet televízió adfisát. A járót már vfzre bocsátottak képen: Pecsenyuk és Mar csenko technikusok, va- s átadásukra várnák Húsz lamint Bobkov mérnök szerelik a reléállomást, építését már Jóváhagyták (CTK - TASZSZ felv.J • (CŤ») 1963. január 4. * (jj SZÖ 3

Next

/
Thumbnails
Contents