Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-01 / 332. szám, szombat

VITAZÁRÓ „A TANÍTÓK ISKOLÁN KIVULI M U N K A J A R Ô L" ANKÉTHOZ I I * -t Hivatás és felelősség Aligha mondható véletlennek, hogy a pedagógusok munkájának a szocialista társadalomban oly nagy rangja van. Nemzedékünknek jutott osztályrészül a történelmi küldetés: a szocializmus felépítése és a kommunizmus alapjainak lerakása. S ennek a világrendszerré tornyosult erőnek méltó, megbecsült, érdemes tagjai a pedagógusok, akiknek keze alatt az új ember formálódik. E tény hangsúlyozásával ismételten tudatosíthatjuk: a marxista-leninista eszmékhez, a kommunista párt célkitűzéseihez való hűség ad teljesebb értelmet az oktató-nevelő munkának, s a pedagógus hivatásának. Pedagógusnak lenni — hivatás dolga. S ez a hivatás elkötelezettsegét is jelent. Az igazi pedagógus munkájának fő tartalmát az a mélységes humanizmus hevíti, amely a „Mindent az emberért, mindent az ember javára!" jelszó jegyében ma már milliókat lelkesít. Ez a humanizmus ad világos értelmet az ember életének. Nemcsak bízni tanít meg az emberekben, hanem elsöpri a kilátástalanságot, csüggedést, s kedvet, erőt és akaratot kölcsönöz a társadalmi nagy célok, a bőség elérhetetlennek hitt csúcsai megostromlásában. Mindezekből természetszerűleg adódik a pedagógus feladata: a nevelőmunka középpontjába a kommunista ember erkölcsi normáit kell állítani. Ennek kialakítására az iskolai és iskolán kívüli munkában egyaránt, és tudatosan kell törekedni. Ezeket az igényeket tartottuk szem előtt, amikor a szeptember 29-i számunkban ankétot indítottunk a tanítók iskolán kívüli munkájáról. A beérkezett levelek sokasága tanúsítja, a problémafelvetés helyes és indokolt volt. Ahogy Ondró Ernő búči igazgató Irta: „évek hosszú sorának adósságát igyekszik törleszteni". Természetesen, az ankét lezárása nem jelenti a felvetődő problémák lezárását is. Összefoglalónkban nem törekszünk teljességre, azt azonban hangsúlyozni kívánjuk, a felvetett problémák megoldása szocialista kulturális forradalmunk követelménye. S ennek érdekében a pártszervezeteknek, nemzeti bizottságoknak a legjobb erőiket kell mozgósítaniuk. Örvendetes tény, hogy az ankét iránt olvasóink nagy érdeklődést tanúsítottak. S bár túlsúlyban pedagógusok szóltak hozzá, a közölt hozzászólások és a tucatjával érkező levelek egyaránt érzékeltették: hovatovább mind világosabban kirajzolódik, és a gyakorlatban érvényesül a pedagógusok munkája iránt támasztott, helyesen értelmezett igény, melyet a pártdokumentum így fogalmaz meg: „Biztosítani kell egész társadalmunk magas fokú műveltségét és kultúráját, hogy így minden tekintetben előkészítsük a dolgozókat a szocialista társadalom további felvirágoztatására és a kommunizmus építésének feladataira. A dolgozók, nevezetesen a fiatalság széles körű érdeklődése a művelődés iránt legyen életünk egyik alapvető jellemvonása a következő időszakban." Amikor az a törekvés vezérel bennünket, hogy az ankét tapasztalatait sűrítve, körvonalazzuk a szocialista pedagógus helyét és szerepét társadalmunkban, hangsúlyozni kívánjuk, hogy — a munka tartalmát és szervezését illetően — nincs szándékunkban holmi receptet, sablont adni. A gyakorlat, fejlődő sokszínű életünk a tanúsága, hogy a szocializmus rohamosan fejlődő világa nem tűri a sablonokat. Az élet dialektikus egységének marxista értelmezése a munkáshétköznapok mindegyikén egyaránt indokolja és feltételezi az alkotó kezdeményezés nagyarányú kibontakoztatását. Pedagógusainkra ebből a szempontból a munka dandárja és súlypontja, a szocialista emberformálás műhelyében, az iskolában vár. Tevékenységük fő színhelye elsősorban és mindenekelőtt — az iskola. Ezt a munkát semmivel sem lehet helyettesíteni. Helyesen állapította meg Mózsi Ferenc, szlovákiai központi tanfelügyelő: „A tanító jó iskolán kívüli munkája eredményeként elsősorban azt kell elérni, hogy az iskelát minden faluban a szocializmus fényszórójának tekintsék és érezzék az emberek." Ezek a mély értelmű szavak egyben arra is rávilágítanak, amit a pedagógusi munka rangjának mondunk. Ezt a rangosságot a kommunista eszmeiség, a munkához való öntudatos, szocialista viszony, az emberekkel való elvtársi kapcsolat, a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság jelenti. Társadalmunk céltudatos nevelőmunkát vár a pedagógusoktól. Igazat adunk Balázs Béla elvtárs megállapításának, hogy pedagógustársadalmunk az elmúlt évek során „arányaiban megnőtt, képességeiben megizmosodott", azonban nem hallgathatjuk el azt a másik megállapítást sem, melyet Mátyás István plešanyi HNBtitkár jelzett: „... nemcsak az iskolán kívüli munkát veszik — egyesek — felületesen, de az iskolait is, ami viszont nagyon bosszantó". Bosszantó és tegyük hozzá — megengedhetetlen. A selejt az oktatónevelő munkában is selejt, sőt többszörösen az. Népünk joggal elvárja a pedagógusóktól, hogy alapos szakmai tudással és módszertani művészettel elsajátíttassák a tanulókkal mindazokat az ismereteket, melyeket a tanterv megkövetel. Ezen a ponton azonban szükséges figyelmeztetni egy ellentmondásra is, mely az igény és a valóság között sok esetben fennáll. A kommunizmus ugyanis az új ember nevelőjétől, mint ahogy az új embertől is, magas fokú műveltséget, sokoldalú szellemi igényt és érdeklődést, az ismeretek — nem feledkezve meg a politikai ismeretekről sem! — állandó gyarapítását kívánja. És ez sokszor még ma is hiányt szenved. Nem egyszer — nemtörődömségből, közönyből, kényelemből. Indokolt volna tehát, hogy a tanítók az önképzés útját egyengetve — erre ís gondoljanak. Munkájukban ez a tényező jelentősen segítheti a minőségi elv érvényesülését, s nem csekély mértékben növelné a pedagógus tekintélyét. Nem szólam, ha azt mondjuk: a pedagógus közéleti tényező, s munkájával hatékony segítséget nyújt a pártnak, a kitűzött feladatok teljesítésében. Hendrych elvtársnak, a CSKP KB 1959. áprilisi ülésén elhangzott szavai ma is változatlanul érvényesek: „A szocialista tanító működése nem korlátozódik csupán az iskolára. A tanító hivatásának oszthatatlan része a kulturális, politikai, közéleti tevékenység". Közoktatásunkban az iskola és az élet szoros kapcsolatának kérdésé ma már nemcsak igény, hanem egyre erősödő gyakorlat is. Az új erkölcsi arculat, a kommunista jellem kialakítása azonban csupán törzse, gerince az új embernek. Cselekvővé, életerőssé, alkotnitudóvá formálni, — mindez a nevelésben harmónikus egységet követel: kommunista jellemet, fizikai erőt és szellemi gazdagságot. Ezért indokolt a pártdokumentum megállapítása: „A nevelő- és oktatómunka tartalmának és módszereinek összhangban kell állniok a tudomány, a technika és a művészet jelenlegi színvonalával. Az iskolák mellett az üzemek és a társadalmi szervezetek segítségével továbbra is létesítenünk kell műhelyeket, szakmunkahelyeket, laboratóriumokat, tornatermeket, játszótereket, úszómedencéket, klubtermeket, olvasótermeket, kísérleti parcellákat ás más berendezéseket, amelyek a gyermek iskolai és iskolán kívüli nevelését, a sporttevékenység és az ifjúság műszaki, valamint művészi alkotómunkásságának fejlesztését szolgálják. Az iskola így a kulturális és művelődési tevékenység központjává válik". Ezek a gondolatok sorrendi fontosságot szabnak a pedagógusok iskolán kívüli munkájában. Az ankét során erre gondolt Kovács Zoltán, a nitrai Pedagógiai Intézet tanársegéde is, amikor azt írta: „A tanulók iskolán kívüli munkájának megszervezésére is gondolni kell." S gondolni természetesen arra is, hogy ne legyen falu, vagy tanya, ahol egyetlen növendék is akadna, aki nem végezte el az alapfokú kilencéves iskolát. A család és az iskola közötti viszony elmélyítése és ápolása mellett pedagógusainknak hatékony támogatást kell nyújtaniok a népnevelés iskolán kívüli rendszerében. A korszerű műveltség igénye dolgozóinknál is indokolt. A munkatermelékenység emelésének ez egyik legalapvetőbb feltétele. így hát falvainkon a szövetkezeti parasztság tudatának formálása az értelmiségiek, köztük a tanítók feladata is. Az iskolán kívüli művelődésnek két módját említhetjük: a szövetkezeti munkaiskolát, (üzemi iskolák) és a népművelést. Ez utóbbinál a népi akadémiák, továbbá a tudomány, technika és művészet népi egyetemei, melyeknek döntő szerep jut a szükséges szakképzettség bővítésében. Leszűkítenénk azonban a lehetőségeket, hogy ha kulturális életünk más szakaszain mellőznek a pedagógusokat. Már pedig segítségüket, a népnevelésen és a politikai felvilágosításon kívül, az ének- és zenekarok vezetésében, irodalmi színpadoknál, honismereti köröknél, állandó jellegű népművészeti együtteseknél ugyancsak nem nélkülözhetjük. Az élet hallatlan irama elöl kitérni 'gyávaság volna. S ezt pedagógusaink nagy többsége nem is teszi. E feladatok vállalására az élet kötelezi őket. Azonban nem kötelez arra, hogy mindenütt ott legyenek. A falu „mindenese" szerep helyett ma már tényleges munkát vár tőlük a társadalom. Ez más szóval azt is jelenti, a pedagógusok és nevelőtestületek feladata és felelőssége, — hogy — egyéni elbírálás alapján — ki-ki ott és azon a szakaseon dolgozzék, ahol képességeit a legjobban érvényesítheti. Ha elérjük, hogy a feladatok elöli visszahúzódás helyét a megértés és az örömmel, öntudatosan vállalt segíteni akarás foglalja el, akkor jelentősen csökken majd az indokolatlanul „mellőzöttek", s ezzel egyenes arányban a túlterheltségre panaszkodó, sőt sokszor nélkülözhetetlenségükben tetszelgők száma. Amikor tehát azt valljuk: szükséges, hogy az oktató-nevelő munka mellett minden tanító végezzen iskolán kívüli munkát, nem a formalitásra gondolunk. Helyesen állapította meg levelében Végh Gusztáv elvtárs (Calovo), hogy a szeptemberi „tárcaosztáskor" a fő cél sok esetben a „mindenki legyen valahol" — elv. „Aláírás, pecsét, postázás és a kimutatást megkapja az iskolaügy." Ilyen formalitással még ma is • találkozhatunk. S ez akaratlanul is Paksy László gondolatát juttatja eszünkbe: a néhány évvel korábban küzdőképes, s a mezőgazdaság szocialista átszervezését hatékonyan segítő tanítók egy része ís „elkényelmeskedett", kampányszerűséget lát a munkában. Pedig a munkaszervezését illetően ma már összehasonlíthatatlanul jobb lehetőségekkel rendelkezünk, mint évekkel ezelőtt. Ebből eredően az arányos munkamegosztásra is nagyobb a lehetőség. S e ponton hangsúlyoznunk kell, amit leveleikben a hozzászólók is kiemeltek, hogy hovatovább tevékenyebb szerephez kell juttatnia a falu új értelmiségének is. Márpedig erről gyakran megfeledkezünk. A tanítók iskolánk kívüli munkáját és az új értelmiség bekapcsolódását illetően akaratlanul is felvetődik a nemzeti bizottság szerepe. Kétségtelen és elvitathatatlan, hogy a feladatokat illetően nagy felelősség hárul a választott szervékre. A tanítók iskolán kíVüli -munkájáról szólva elsősorban az ő kötelességük, hogy sokoldalú támogatásukkal segítsék a pedagógusokat a feladatok elvégzésében. Persze, ezt csak a felelősségteljes munkavégzés biztosíthatja. Ez azonban nem egy esetben várat magára. Gyakori panasz például — ezt említette Csepregi Gizella is — a bejáró tanítók kérdése. E kérdés megoldásában a nemzeti bizottságoknak sokkal több segítséget kell nyújtaniok. A tanítókkal szemben támasztott igények megkövetelik, hogy érvényt szerezzünk a pártdokumentum megszabta feladatnak: „Állandó segítséget kell nyújtanunk a tanító munkájában és olyan feltételeket kell létrehoznunk, hogy műveltségét tovább fokozhassa, közéleti tevékenységet fejthessen ki és kulturált módon élhessen". Az iskolán kívüli munka gyakran felveti a tanítók állandó cserélgetésének kérdése is. Az esetek egy részében nem kellően átgondolt, megfontolt a tanítók áthelyezése. Ugyanakkor — s ezt Jankovič* Zdenek plešiveci HNB-tftkár is megerősítette — az áthelyezés nemegyszer önkényesen, a helyi nemzeti bizottság megkérdezése nélkül történik. Márpedig az áthelyezések aligha oldják meg a tanítók iskolán kívüli munkájának kérdését. Éhhez sok esetben idő, türelem és állandó segítőkészség kell. S még valami: szív és akarat! Ez a kommunista pedagógus egyik fontos jellemzője. összegezésképpen: szocialista értelmiségünk előtt álló legfontosabb feladatot a pártdokumentum jelöli: „Állítsuk minden erőnket szocialista társadalmunk továbbfejlődésének szolgálatába" ... E cél érdekében kell összefogni az erőket, mert a kommunizmus felépítéséhez társadalmunk mindéit tagjának hozzá kell járulnia a maga obulusaival. Pedagógusainknak pedig tudatosítaniuk kell: aktív közösségi új embert a kommunizmus építőjét, csak aktív közösségi új emberből álló nevelőtestületek formálhatnak. S e téren együtt kell nőni, fejlődni napjaink feladataival, s — a lemaradozás, a partmenti zátonyokon való megrekedés helyett — merész csapásokkal ott kell haladniok a fő árban. Csak így lesznek méltók a szocialista tanító megtisztelő névre, s akkor válnak a párt legjobb harcosaivá, ha a néppel összeforrva, alkotómunkájukkal teszik szebbé, gazdagabbá, nemesebbé az emberi életet. Vincent Hložník: A Csehszlovák Szocialista Köztársaság Alkotmányának illusztrációjából. VOJTECH MIHALIK: A pártnak Valahol messze trópusi ég alatt senyved a hőtől büszke agavé. Hajszálcsöveiben föld nedve szalad föl a gyönyörű, lángoló szirmokig; bennük az alkonyi forróság fényheve. Äm agavénk, a szépség anyja, eleddig már végét járja: nehezen, némán haldoklik; nem múló törvény, — mely titok még tudósok fejében is, — megszabja: egész 'életében csak egyszer nyit. Ha éltem is csak egyszer bont virágot, telítődjön erem hálózata bennem a föld hasonló éltető, tömény nedvével! Ha Nap kísér mindenütt, amerre járok, bár egyetlen virágért életemben, töltse meg szívem éppoly láng hevével. Olyan Nap legyen az, melyben a Föld élő áramlása fölött halódó agavé szépség büszke gyümölcsét tiszta hajnalba tárja: legyen a Te csillogó Napod, zenélő véred árama, szíved lángheve, kommunisták pártja! SÍPOS GYÖZÖ fordítása A NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETBEN több mint félmillió néző tekintette meg a szovjet filmeket A csehszlovák—szovjet barátság hónapja alkalmából tartott különféle kulturális rendezvények között a legkedveltebbek a szovjet filmek. A nyugat-szlovákiai kerületben, ahol 427 moziban szovjet filmhetet vagy filmnapokat, illetve gyermek-filmfesztivált rendeztek, az utolsó három hét alatt 542 000 látogató kereste fel a filmszínházakat. A nyugat-szlovákiai kerület filmszínházaiban a barátság hónapja alatt a bemutatott filmek 75 százaléka szovjet filmtermék volt. Bratislavában a szovjet filmeket naponta több mint 11000 néző tekinti meg. A „Egy év kilenc napja" című filmet csaknem 14 napon át telt házak előtt vetítették. Nagy sikert aratott a gyermek-filmfesztivál, amellyel kapcsolatban pályázatot írtak ki a filmek után készített legjobb rajzakért. A pályázatra beérkezett rajiakból a Hviezda filmszínházban kiállítást rendeztek. A bratisiavai közönség érdeklődését lekötötte Lev Kulindzsanov rendező „Amikor a fák magasak voltak" című filmje. E film két ember életét, érzéseit ábrázolja. A Szovjetszkij Ekran című folyóirat e filmet az új élet költészetének, a tiszta emberi érzések és kapcsolatok filmjének nevezi. A film megmutatja, hogy a szovjet társadalomban nem lehet munka nélkül, az ember iránti szeretet és tisztelet nélkül élni. A Szovjetszkaja Kultúra című lap e filmről a következőket írta: „Lírai mű ez, amely különös súlyt helyez a lélektani elemzésre, a hősök jellemének sokoldalú ábrázolására." KULTURÁLIS HÍREK • Van Gogh kiállítás nyílt a varsói nemzeti múzeumban. A hágai, az amszterdami, a rotterdami és az otterlói múzeumokból, valamint magángyűjteményekből több mint száz Van Gogh képet hoztak a lengyel fővárosba. • Hemingway első poszthumusz regénye Vadászat címmel decemberben jelenik meg Amerikában. A történet a második világháború alatt játszódik a kubai partoknál. • Húsz amerikai filmet mutatnak be a Szovjetunióban, tíz szovjet filmet az Egyesült Államokban a két ország filmegyezményének értelmében. Film-koprodukciót is terveznek, valamint rövidfilmek cseréjét és a filmkereskedelemmel foglalkozó közös munkabizottság létesítését. • Az idén már hatodszor rendezték meg a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában a Művészeti Fesztivált, amely összesen harminc -öt drámai, opera és zenei bemutatót tűzött műsorára. Az opera- és dráma-bemutatókon kívül fellépett a Cseh Filharmónia, a leningrádi balettegyüttes és a vrasztiszlavl pantomln színház ís. • A leningrádi Állami Konzervatórium százéves fennállását ünnepli. A zeneművészeti főiskolát Rubinstein alapította, Innen indult el Csajkovszkij, Prokofjev és Sosztakovics pályafutása. • Bruno Apitz elfogadta több nyugatnémet város fiataljainak meghívását, hogy felolvasást tartson műveiből. A fiatalok szívélyesen üdvözölték az írót, de a rendőrség — dortmundi előadása alatt — letartóztatta és az NDK határához toloncolta. Apitz visszatérte után így nyilatkozott: „Az 1933-as évre emlékeztettek." • Tenessee Wiliams hat filmtörténete 27 és fél millió dollárt Jövedelmezett Hollywoodnak, ő az amerikai filmgyártás második legsikeresebb írója. 1962. december 1. * (jj SZÖ 7.