Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-07 / 338. szám, péntek

Csehszlovákia KommnnSsta Pártjának XII. kongresszusa Emeljük a mezőgazdaságot az ipar színvonalára Josef Nemec, a közép pártbizottság N6mec elvtárs felszólalása első részében foglalkozott a közép-cseh­országi kerület Ipari létesítményei­nek eredményeivel, majd rátért a mezőgazdaság kérdésére. A párt XI. kongresszusa Idején kerületünkben a szocialista szektor­ba tartozott a szántóföld 76,5 száza­léka és ma már 97,3 százaléka. Sor került a földművesszövetkezetek to­vábbi megszilárdulására és az EFSZ-ek egyesítése útján kiterjedt szervezeti átépítésre. Ennek ellenére csak részleges eredményeket értünk el, elsősorban azért, mivel nem gondoskodtunk a növénytermesztés és főleg a takar­mánynövények termesztésének gyor­sabb fejlesztéséről. Rendkívül fontos a mezőgazdasá­gi gépek kérdése. Nem vehetjük pél­dául szó nélkül tudomásul azt, hogy a jövő esztendőben kerületünk több mint 400 nagy 2MV-330 mintájú ga­bonakombájnt kap és egyetlenegy SK-3 jelzésű, műszakilag sokkal tö­kéletesebb és nagyobb teljesítményű kombájnt sem. (Taps). A termelés növelésének nagy tar­taléka az irányítás helyes és haté­kony módszereinek alkalmazása. Az Irányítás jelenlegi szerkezete nem teszi lehetővé az Irányítás stílusá­nak és módszerének megváltoztatá­sát. Elemzéseket végeztünk, ame­lyek alapján megtudtuk, hogy pél­dául a járási zootechnikusok és ag­ronómusok havi munkaidejüknek csupán 8 százalékát fordítják a me­zőgazdasági üzemekben végzett konk­rét munkára. A járási és nemzeti bizottságok mezőgazdasági szakbi­zottságainak vezetői egy hónap alatt, vagyis 259 munkaórából csak 12 órát fordítottak arra, hogy mező­-csehországi kerületi vezető titkára gazdasági üzemeket keressenek fel, ahol segítséget kell nyújtaniuk a termelés biztosításában. Ezért teljes mértékben támogatjuk a mezőgazda­sági termelés irányításának módosí­tására tett javaslatot. Gondot okoznak nekünk a fegyel­mezettlenségnek és a felelőtlenség­nek különböző megnyilvánulásai, fő­leg az agrotechnikai határidő és a termelési tervek be nem tartása. Ezért céltudatosabban terjesztjük azon szövetkezeti tagok és állami gazdasági dolgozók tapasztalatait, akik derekasan serénykednek és si­kereket mutatnak fel a haladó mód­szerek alkalmazásában. A sok példa közül egyet említek meg. A rakov­níkl járás Cistá^ állami gazdaságá­ban dolgozik mint traktoros és kombajnos Alojz Sajner elvtárs, a szocialista munka hőse, akinek mű­lábai vannak. Az idei aratás során kombájnjával 356 hektárról takarí­totta be a gabonát és 350 hektáron végezte el az őszi szántást. (Taps). Sajner elvtárs, aki itt van közöt­tünk, a munka iránti szocialista vi­szonyért indított mozgalom első so­raiban áll és ragyogó példát mutat. Tudjuk, az a feladat, hogy a me­zőgazdaság érje el az ipar színvo­nalát, megkívánja a mezőgazdasági dolgozók szakképzettségének növe­lését. Az új, fiatal munkaerők meg­nýerése mellett ezt tartjuk a me­zőgazdaság egyik központi kérdésé­nek. Elvtársak, kerületi pártszerveze­tünk mindent megtesz a párt Köz­ponti Bizottsága által kitűzött fel­adat teljesítése érdekében, hogy me­zőgazdaságunk 1970-íg elérje az ipar színvonalát. (Taps). A munkához való helyes viszony - a siker útja Josef Trousil elvtárs, a hlušovióei EFSZ tehéngondozója Népünk kezdeményezésének alapja rendszerünk demokratizmusa Dr. Jozef Kyselý, a Szlovák Megújhodás Pártjának elnöke Rendkívül nagy megtiszteltetés vendégként részt venni kongresz­szusukon. Engedjék meg kimonda­nom, hogy ezt a megtiszteltetést nem vonatkoztatom saját személyemre, hanem a Nemzeti Front egyik alko­tó részére, a Szlovák Megújhodás Pártjára, amelynek őszinte üdvözle­tét tolmácsolom. Dr. Jozef Kyselý a továbbiakban hangsúlyozta, hogy pártjának tagjai figyelemmel követik a kongresszus tárgyalását ás teljes egészében tuda­tosítják felelősségüket az országépí­tő feladatok, a kongresszus célki­tűzései valóra váltásában. Figyelemmel kísérjük a kongresz­szust és az a jó, lelkesítő érzés tölt el bennünket, hogy hazánkban a nem kommunisták munkáját épp­úgy becsülik, mint a kommunisták munkáját. Az embert nálunk nem aszerint értékelik, hogy kicsoda­micsoda, hanem aszerint, hogyan já­rul hozzá munkájával, becsületes állásfoglalásával a haza érdekével összhangban a köz javához. Ez szocialista rendszerünk de­mokratizmusának mélyen humánus alapja, amely a nép soha nem is­mert méretű kezdeményezésének táptalaja. Ez az alapja annak, hogy népünk érdekelt a legkomolyabb politikai és gazdasági kérdések megoldásában. Kifejezően megnyilvánult ez a Szocialista társadalmunk további fejlesztésének távlatairól szóló do­kumentum megvitatásában. A kom­munista párt ezt a dokumentumot megtárgyalás céljából, teljes biza­lommal egész népünk elé terjesztet­te. Nem tartom magam hivatottnak felmérni ennek az országos vitának eredményeit. Szükségesnek tartom azonban feltenni a kérdést: Mikor és melyik kapitalista államban, me­lyik kormány, vagy melyik ural­mon levő párt tanácskozott fgy a polgárokkal? Egyetlenegy tő­kés országban, egyetlenegy kor­mány és uralmon levő párt sem. Sohaseml És ugyanakkor ezek a kor­mányok azt állítják, hogy demokra­tikusak és valóban a népet képvi­selik. Népünk minden problémáját ön­maga megoldja. Van ehhez elég ere­je és esze. Okult a történelemből, tudja, hogy állama élén a nép érde­két képviselő vezetőség áll, tudja, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja politikáját mindig a nép ér­dekében gyakorolta, hogy ez a po­litika a múltban, ma és a jövőben ls, a nép politikája volt ma ls az, és a jövőben is az lesz. A kongresszusi palota előcsarnokában az észak-csehországi kerület kül­döttei megtekintik az RK 400.2 jelzésű puttonyos kotrógép modelljét. (Lomoz felv, — ŰTKJ A mezőgazdaságba nagy anyagi és pénzeszközöket fektettünk és fekte­tünk, hogy a termelés Intenzívebb és termelékenyebb lehessen. Pártunk megmutatja ml a teendő, hogy ezeket az eszközöket a legjobban kihasznál­juk és a mezőgazdasági termelés szín­vonalát emeljük. E cél eléréséhez sok üt vezet. Egyik például a szakosítás. Erről napjainkban sok szó esik a szövet­kezetesek körében. A szakosítás jó dolog, de tekintetbe kell venni azt ($, hogy bevezetéséhez meg kell teremte­ni a feltételeket.' A fő feltételt ab­ban látom, hogy minden szövetkezeti tag a maga szakaszán az eddiginél sokkal nagyobb felelősségérzettel, sokkal nagyob szeretettel fog dolgoz­ni. Jártam a Szovjetunióban — mon­dotta Trousil elvtárs felszólalása to­vábbi részében — és láttam, hogy a szovjet emberek gazdaságukat nehéz feltételek között építették kl. Nekünk például nem kellett mindent alapjai­ból újból kezdenünk. A felszabadulás után fejlett Iparunk, mezőgazdasá­gunk volt, amely nem szenvedett oly nagy kárt a háborúban, mint a Szov­jetunió gazdasága. És mégis lemara­dunk a Szovjetunió mögött. Például abban, hogy mezőgazdáink körében még mindig elavult nézetek fordulnak elő az új mezőgazdasági nagyüzemi termelési módszerekkel kapcsolatban. Ezt a magam bőrén tapasztaltam. Még ma is különböző szövetkezetekbe lá­togatva, azt tapasztalom, hogy bizal­matlanok a szarvasmarha-gondozás új módszereivel szemben. De másrészt látom azt Is, hogy az új mégis utat tör magának. Trousil elvtárs ezután a mezőgazda­ságban dolgozó fiatalok neveléséről beszélt. Rámutatott, hogy véleménye szerint a fiatalok, Jó vezetés mellett, ha egy kollektívában dolgoznak, jobb munkát végeznek, mintha különböző korú dolgozók közé osztják be őket, akik gyakran nem értik meg a fiata­lok életmódját Majd így folytatta: Nálunk az észak-morvaországi ke­rületben két évvel ezelőtt mozgalom Indult a tejtermelés növeléséért. Az 1960—1961-es években jól sikerült teljesítenünk a termelési és a felvá­sárlási feladatokat. Az Idén nem tel­jesítjük a tervet. S úgy vélem, hogy beszélni kell ennek az okáról is. A tejtermelésben elért idei eredmények-i ben főként azok az EFSZ-ek és álla­mi gazdaságok hibásak, amelyek nein gondoskodtak elegendő takarmányról. Hisz fejhetik a tehenet akármilyen módszerrel, maszírozhatják a tögyét reggeltől estig, ha nem adnak neki enni, bizony nincs az a tehén, amely tejelne. Ennek ellenére a fejőnők mozgalma kerületünkben nem aludt el. A fejőnőktől most is azt akarjuk, hogy növeljék a rájuk bízott fejőste-. henek te [hozamát. A fejés művészet,­s ezért azt állítom, hogy minden gon­dozónak oktatáson kell résztvenntej hogy tudja mit-hogyan kell tennie. A gépesítés mai foka s a jó eredmé-. nyek elérésének érdeke ezt megköw ve teli. Feleségemmel együtt kötelezettjén get vállaltunk a XII. kongresszus tisz-; teletére, hogy a ránk bízott teheneké­től 100 000 liter tejet fejünk ki. Válla-: lásunkat már októberben teljesítettük. Azt mondhatnák, hogy ezzel elégedett lehetek. Azonban nem vagyok elége­dett. Nem leszek mindaddig, mlg köz­társaságunkban csak egyetlen szövet­kezet is lesz, amelyik nem teljesíti a társadalom iránti kötelességét. Támogatunk mindent, ami a szakképzettség növelését szolgálja Viliam Koch elvtárs, a Öulov Dvor-i ÄG brigádvezetője Koch elvtárs felszólalása bevezető részében teljes egyetértését fejezte ki azokkal a feladatokkal, amelye­ket Novotný elvtárs emiitett beszá­molójában. Utána a komárnói járás mezőgazdasági tapasztalatalt ismer­tette. A legutóbbi három évben — mon­dotta Koch elvtárs — a kedvezőtlen időjárás ellenére 25 százalékkal nö­vekedett Járásunkban a teljes mező­gazdasági termelés és 31 százalékkal az árutermelés. Ezekhez az ered­ményekhez nagymértekben hozzájá­rult a műszaki fejlesztés, különösen a munka s a termelés új megszer­vezése 43 komplex-csoport és brigád keretében. Ezek a kollektívák 31000 hektár szántóföldet művelnek meg s a legfontosabb növények termesz­téséről a komplex gépesítés Igény­bevételével gondoskodnak. Ez Idén a vetésterület 92 százalékáról új tech­nológiai eljárásokkal takarítottuk be a gabonát és 12 nap alatt fejeztük be az aratást. A betakarítási munká­latokon 3 600 000 koronát takarítot­tunk meg. Járásunkban 8600 hektár­nyi területről új technológiai eljárás­sal takarítottuk be az évelő takar­mánynövényeket, amelyeket légáram­lásos úton szárítottunk. Ez idén meg­kezdtük a kukoricaföldek mezőgazda­sági gépekkel és gyomírtószerekkel való komplex megművelését A cu­korrépatermesztés területén arra az útra léptünk, amelyet Szvetlicsnlj elvtárs mutatott nekünk. E jó eredmények eléréséhez külö­nösképpen a traktorosok, a kom­bájnvezetők s mindazok Járultak hozzá, akik komplexbrigádokban dol­goznak. Az idei tapasztalatok alapján — mondotta Koch elvtárs — úgy dol­gozzuk ki a komplex brigádok s mun­kacsoportok terveit, hogy azok szer­ves összefüggésben legyenek az évi termelési pénzügyi tervvel. A brigá­dok munkaterveiben viszont úgy tűz­zük ki a feladatokat, hogy tagjaik a legnagyobb mértékben érdekelve le­gyenek teljesítésükben. Koch elvtárs, a Öulov Dvor-1 Álla­mi Gazdaság komplexbrigádjának ta­pasztalatait ecsetelve a következő­ről számolt be: „1960-ban komplex gépesítéssel fogtunk hozzá a szemes kukorica termesztéséhez. A 100 hek­tárnyi vetésterületet a talaj előkészí­tésétől kezdve egészen a betakarítá­sig két dolgozónk művelte. A be­osztott két traktor azonban kevésnek bizonyult a szükséges munkák elvég­zésére. A rendelkezésünkre álló trak* torokat más típusú traktorokra kel­lett kicserélni. Szükségünk volt lánc­talpas traktorra a szántáshoz és Super 50 típusú traktorra a beta­karításhoz. A traktorok megfelelő beosztásával és a szerszámok kellő összetételével lehetővé tettük, hogy az eddig megművelt 100 hektárnyi terület helyett később a gazdaság egész földterületére 500 hektárra terjeszthettük kl tevékenységünket. Ezen ä vetésterületen már öt trak­toros — mindnyájan kommunisták — dolgozott. Tavaly már az említett 500 hektár megművelésével sem eléged­tünk meg és 1000 hektár megműve­lésére tértünk át. A munkacso­port létszámét tizenhat főre nö­veltük. Bár e terület megművelé­sére nem rendelkeztünk teljesen a szükséges gépekkel és szerszámok­kal, mégis arra köteleztük magunkat, hogy a rendelkezésünkre álló gépek­kel minden munkát elvégzünk. Sok helyütt azt állítják, hogy elegendő mezőgazdasági gép híján nem szer­vezhetnek komplexcsoportot. A ml állami gazdaságunk gépállománya ugyanolyan, mint bármelyik átlagos EFSZ-é, vagy állami gazdaságé. Bár nincs meg minden szükséges gépünk, mégis meggyőződtünk arról, hogy a komplexcsoportok, illetve brigádok sokkal nagyobb munkatermelékeny­séget érhetnek el, mint a mezei mun­kacsoportok. Ügy vélem, hogy min­den mezőgazdasági üzem megszervez­heti a komplexcsoportot vagy brigá­dot, melynek azonban alkalmazkod­nia kell a rendelkezésre álló gépállo­mányhoz és a helyi feltételekhez. Koch elvtárs felszólalása további részében brigádja kötelezettségvál­lalásának teljesítéséről tájékoztatta a kongresszust. A jó eredményeket Idézve nem tért ki az egyes felmerülő fogyatékosságok ismertetése elől sem. Különösen arra szeretnék rámutatni — mondotta Koch elvtárs, hogy mi­nél nagyobb a brigád gépállománya, annál Jobb szakképzettséggel kell rendelkezniük a traktorosoknak. Ez nálunk még nincs a kellő színvona­lon. Mezőgazdasági üzemeink vezetői néha nem tudatosítják kellőképpen, mily nagy Jelentőségű a gépesltők szakavatott munkája s azt sem, hogy a munkájukban előforduló fogyaté­kosságok mily nagy károkat okoz­hatnak nemcsak mezőgazdasági üzemnek, hanem egész társadalmunk­nak ls. A mi brigádunk 500 000 ko­rona értékű gépekkel dolgozik. Tel­jes felelősséget viselünk helyes ki­használásukért, ás az 1000 hektáron folytatott növénytermesztés eredmé­nyeiért. Csekély szakképzettséggel természetesen nem állhatnánk meg helyünket. Brigádunk néhány dolgo­zója több géphez is ért, kiváló kar­bantartók és a géphibákat haladékta­lanul kiküszöbölik. Gazdaságunkban tanfolyamot ren­deztünk valamennyi traktorosunk számára, de nem mindegyik gyara­pította ismereteit úgy, ahogy elvár­tuk. Kár, hogy nem mindenki él a lehetőséggel s nem törekszik töké­letesebb szakképzettség elnyerésére. Az a traktoros, aki nem ért több géphez s nem sajátította el a mező­gazdasági termelés legújabb Ismere­teit, nem lehet a komplexbrigád hasznos tagja sem. Novotný elvtárs a Központi Bizott­ság beszámolójában mezőgazdasá­gunk távlatalt elemezve figyelmez­tetett bennünket arra, hogy rendkí­vül nagy figyelmet kell szentelnünk a gépesítők szakképzettsége növelé­sének. Nem akarjuk elhalasztani a téli hónapok adta alkalmat és ezért szakoktatási tervet dolgoztunk kl, különös tekintettel azokra a munka­szakaszokra s foglalkozásokra, ame­lyek a Jövőben brigádunk számára nélkülözhetetlenek lesznek ahhoz, hogy teljesen önállóan végezhesse teendőit A Dulov Dvor-i Állami Gazdaság pártszervezete teljes megértést ta­núsít szükségleteink Iránt, s ami hoz­zájárul a komplexbrigád tagjai szak­képzettségének növeléséhez. Tudatá­ban vagyunk annak, hogy e téren még csak az első lépéseket tesszük. Az olyan mezőgazdaságnak, ami­lyent 1970-re tervezünk, ami a gépe­sítést illeti, valóban kiváló szakembe­rekre lesz szüksége. (Taps.) A CSKP politikája kifejezi népünk óhaját Michal Zákovič, a Szabadságpárt elnöke Kedves elvtársak, kedves barátaiml Mély tisztelettel és magasztos érzé­sekkel lépek közéletünk e magas fó­ruma elé, hogy a Szabadságpárt Köz­ponti Bizottságának, funkcionáriusai­nak és tagságának, valamint küldött­ségünk nevében a legszívélyesebb üd­vözletet tolmácsoljam önöknek, a kongresszus résztvevőinek s önök út­ján Csehszlovákia Kommunista Párt­jának. Egyidejűleg sok sikert kívá­nok a XII. kongresszusnak. Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak XII. kongresszusa annak a párt­nak a kongresszusa, amely tevékeny­ségével elnyerte hazánk minden be­csületes polgárának szeretetét és tisz­teletét. Ez a párt lett népünk aka­ratából elismert vezérünkké, egységes Nemzeti Frontunk vezető és Irányító ereje most és a Jövőben ls. A. CSKP ós Központi Bizottsága ve­zetésével, már sok jelentős sikert ér­tünk el hazánkban, s a CSKP XI. kongresszusa óta eltelt időszak a nagy tettek ideje volt. Hazánkban a szocia­lista társadalmi rend végérvényesen győzelmet aratott. Sjebb sikereket értünk el e szocializmus anyagi-mű-: szaki alapjának megszilárdításában, növelésében s erősítésében szocialista köztársaságunk minden táján. Ha­zánkban sok új gyárat helyeztünk üzembe és számos üzemet korszerűsí­tettünk, illetve átépítettünk. Oj duz-. zasztógátakat ós villamosműveket épí­tettünk, megkezdtük új bányák mé­lyítését. A Barátság-kőolajvezetéken ét állandóan kapjuk a Szovjetunióból ez iparunk számára szükséges kőola-. jat. Hazánk keleti területén új hataU mas kohóipari kombinát — a Kelet­Szlovákiai Vasmű — épül. Fokozato­san megszilárdul és tovább fejlődik mezőgazdasági termelésünk ls. Létrejöttek tehát a szükséges !el-: tételek s a kongresszust megelőző vi­tában bebizonyosodott, hogy óriási erő rejlik a dolgozók kezdeményezé­sében, tenni akarásában. Dolgozóink százezreit lelkesítik a pártdokumens tumban kitűzött távlatok. Mindnyájan állandóan meggyőző­dünk arról, hogy a CSKP politikája minden téren teljes összhangban van nópünk érdekeivel, mert ez a politi­ka kifejezi kívánságalt és óhajait | alkotó lendületet ed életének. 1962. december 7 * ŰJ SZÖ %

Next

/
Thumbnails
Contents