Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-30 / 359. szám, vasárnap

A romániai Bacau városában az elmúlt évben megnyitott tanítóképzőben az idén 400 fiatal készül a pedagógus pályára. Képünkön a tanulók labo­ratóriumi kísérleteit látfük. (CTK — Agerpres felv.) lomónio Hogy Nemzetgyűlésének ünnepi ülése Bukarest (CTK) — A Román Népköztársaság Nagy Nemzetgyűlése szombaton, december 29-én ünnepi iilést tartott a Román Népköztársa­ság kikiáltásának 15. évfordulója al­kalmából. Az ülésen, amelyre a bu­karesti Köztársasági Palota nagyter­mében került sor. több ezer meghí­vott vendég is részt vett az ipari és mezőgazdasági üzemekből, a közpon­ti kulturális, társadalmi, tudományos és politikai szervezetekből, jelen vol­tak a diplomáciai képviseletek veze­tői is. A Román Népköztársaság kikiáltá­sa óta eltelt 15 évről Gheorghe Gheorgliiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára számoit be. A Román Munkáspárt KB Amerikai egyetemi tanárok mozgalma New York (CTK) — A kolumbiai egye­tem négy tanára aláírásokat gyűjt arra a feliratra, amely követeli uz Amerika­ellenes tevékenység kivizsgálásával fog­lalkozó parlamenti bizottság megszünte­tését. A feliratot New York állam par lainenti képviselőinek küldik. Felszólít ják őket, hogy a kongresszus januárban kezdődő ülésszakán a bizottság felszá molása mellett szavazzanak­A Columbia Spectator, a kolumbiai egyetem diáklapja szerkesztőségi cikké ben élesen állást foglal az amerikai bé kevédőnők üldözése ellen. Mexikói vállalkozók háborúellenes mozgalma Mexikó (CTK) — A mexikói meg­munkálóipar nemzeti kamarája, amely 18 000 vállalkozót egyesít, riyilatkozatot adott ki. Nyilatkozatá­ban hangsúlyozza, síkra kell szállnia a leszerelésre irányuló törekvések mellett és felszólítja a világ vala­mennyi nagyiparosát, csatlakozzon a háborúellenes keresztes hadjárat­hoz. A mexikói nagyiparosok nyilatko­zatukban állást foglalnak a békés együttélés mellett. Hangsúlyozzák, hogy a fegyverkezésre fordított ki­adásokat békés célokra kell felhasz­nálni. Táirjogatják Dope Mateos me­xikói elnök kormányának külpoliti­káját, amely a be nem avatkozás elvén alapul. ) perui parasztok bátran harcolnak a földért Lima (ČTK) — A hírügynökségek jelentése szerint Peruban egyre ter­jed a parasztok harca a földért. A nagybirtokosok ós a hatóságok el­utasító magatartására adott válasz­ként a parasztok erőszakkal foglal­ják el a földet, amint ez részben a Cerro de Pasco amerikai társaság esetében történt. Ez a harc főkép­pen Cuczo, funfn és Pasco megyék­ben éleződött ki, ahol a kormány kihirdette a rendkívüli állapotot. Cuzco közelében a convencióni völgyben a rendőrség összetűzött a felfegyverzett parasztokkal. Az ösz­szeütközésuek 5 halálos paraszt-áldo­zata volt. és a Román Népköztársaság Állam­tanácsa nevében jókívánatait fejezte ki a nemzetgyűlési képviselőknek és a román népnek azokiioz a sikerek­hez, amelyeket 15 év alatt elértek. Megállapította, hogy mind a váro­sokban, mind a falvakban győz'ött a szocializmus. A valaha elmaradott agrárállamból virágzó, modern ipar­ral rendelkező ország lett. Jelenleg a román nép a szocializmus építésé­nek befejező szakaszához ért s ha­talmas léptekkel halad a kommunista társadalom alapjainak lerakása felé. Az' ország ipari termelése 1948— 1982 között a nyolcszorosára nőtt. Gheorghe Gheorghiu-Dej hangsúlyoz­ta, hogy Románia gyors iparosításá­ban komoly szerepet játszik a baráti szocialista országokkal való szoros együttműködés. Ezzel kapcsolatban rámutatott a KGST Bukarestben tar­tott XVII. ülésszakának jelentőségé­re, amely hozzájárul a tagállamok népgazdasági tervelnek összehango­lásához, az Ipari termelés szakosítá­sához. Ez lehetővé teszi Románia ré­szére, hogy egyre jelentősebben já­ruljon hozzá a szocialista tábor ere­jéhez a kapitalizmussal folytatott gazdasági versenyben. Beszéde zárórészében G. Gheorg­hlu-Dej a jelenlegi nemzetközi hely­zettel foglalkozott. Rámutatott, hogy beigazolódott az 1957-es és 1960-as moszkvai dokumentumok alapvető tételeinek helyessége az imperializ­mus válságának elmélyüléséről és a szocializmus erőinek gyors növeke­déséről. A SZOVJETUNIÓ ÉS SZÍRIA egyezményt kötött közvetlen légiösszeköttetés létesí­téséről Moszkva és Damaszkusz között. Az új vonalon január végén indul meg a közlekedés. (CTK) ALBERT WATSON tábornok, Nyugat­Berjin amerikai parancsnoka elítélte a robbantási merényletet, melyet péntekre virradó éjszaka a nyugat-berlini fasisz­ták hajtották végre az NDK berlini ha­tárán. Kijelentette, hogy a tettesek nem számolhatnak azoknak az embereknek a rokonszenvére, akiknek most hideg lakásokban kell ülniök, mert a robban­tás által okozott légnyomás kitörte a környező házak ablakait. (CTK) Terjed a sztrájk az Egyesült Államokban New York (CTK) — Az Atlanti­óceán és a Mexikói-öböl partvidékén már hatodik napja tart a több mint 60 000 kikötőmunkás sztrájkja. 10D óceánjáró teherhajó tétlenül vesztegel a kikötőkben. A New York-i kikötőben, ahol a múlt héten naponta 150 hajó rako­mányát rakták partra, most naponta csupán hat hajót intéznek el. A nyomdászsztrájk New Yorkban tovább folyik. Az Humanité a CSKP kongresszusáról Párizs (CTK) — Az Humanité szom­bati számában közölte tudósítójának Gustáv Ansart elvtárssal, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága politikai irodája tagjával rendezett Interjúját. Ansart elvtárs az interjú bevezető részében kiemelte, hogy a Francia Kommunista Párt küldöttségének tag­jaira mély benyomást tett Antonín Novotný elvtársnak, a CSKP KB első titkárának a kongresszusi emelvény­ről elhangzott kijelentése, miszerint Csehszlovákiában véglegesen győzött a szocialista rendszer. Ansart elvtárs a legnagyobb elis­meréssel nyilatkozott azokról a sike­rekről, amelyeket Csehszlovákia népe a szocializmus építésében elért. Interjújának befejező részében An­sart elvtárs megelégedését fejezte kl a fogadtatás felett, amelyben a Fran­cia Kommunista Párt küldöttségének tagjait részesítették Csehszlovákiá­ban. Az amerikai energetikai küldöttség nagyra értékeli a Szovjetunió sikereit N. Sz. Hruscsov levelét kiadták az ENSZ hivatalos okmányaként New York (CTK) — Az ENSZ-ben közölték, hogy a szovjet küldöttség az ENSZ titkársága sajtóosztályának rendelkezésére bocsátotta annak az üzenetnek a szövegét, amelyet N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke intézett Adenauer bonni kancellárhoz, Hruscsov üzene­te főképpen a berlini kérdéssel fog­lalkozik és ismét konkrét intézkedé­seket javasol a berlini helyzet nor­malizálására. Az üzenet szövegét az ENSZ hivatalos okmányaként meg­küldik az ENSZ-tagállamok valameny­nyi küldöttségének. Washington (CTK) — Az Udali, amerikai belügyminiszter vezetésével ez év szeptemberében a Szovjetunió­ban járt amerikai energetikai küldött­ség közzétette utazásáról és a szov­jet energetikai iparról szóló beszá­molóját. A beszámoló megemlékezik a Szov­jetuniónak az energetikai ipar fejlesz­tésében elért hatalmas eredményei ről, az új energetikai kapacitások gyors üzembe helyezéséről, a szovjet mérnöki, tervező- és tudományos munka magas színvonaláról. A magas fokú centralizáció és az ésszerű ter­vezés, a villanytelepek és a vezeté kek hálózatának egységes rendszer­ben történő egyesítése biztosltja a Szovjetunió energetikájának fölényét az Egyesült Államokéval szemben. A világ legnagyobb vízierőművei­nek és gátjainak építésekor a szov­jet mérnökök nemcsak az eddig ösz­szegyűlt nemzetközi tapasztalatokat, hanem saját, tökéletesen új és ere­deti módszereiket is felhasználják — hangsúlyozza a beszámoló. Az erőművek és gátak építésénél alkalmazott módszerek Igen jók és előnyösek. A beszámoló megállapítja, P. Popovics szovjet űrhajós Kubába utazott Moszkva (CTK) — Pavel Popovics szovjet űrhajós a december 29-re virradó éjjel repülőgépen Kubába utazott. Az űrhajós tagja annak a 'szovjet küldöttségnek, amelyik részt I vesz a kubai forradalom győzelme ne­gyedik évfordulójának ünnepségein, j A szovjet küldöttséget P. Fedoszejev, i a Szovjetunió Tudományos Akadé­1 miája elnökének helyettese vezeti. Kotongo fövóroso QZ ENSZ-csopofofc kezében Elisabetviile (CTK) — A december 29-re virradó éjjel és szombaton dél­előtt Katangából csupán szűkszavú hírek érkeztek. Az elisabetviile! üzemek beszüntet­ték a munkát. Csupán néhány élel­miszerüzletet hagytak nyitva, ame­lyek előtt hosszú sorokban állnak a Vásárlók. Csőmbe katangaf „kor­mányának" tagjai már több napia egyáltalán nem mutatkoztak a vá­rosban. A Reuter hírügynökség jelentése szerint az ENSZ-csapatok megszáll­ták a katangai rádió épületét, s Eli­sabetviile bennszülött városnegyedét. Az AP jelentése szerint az ENSZ­csapatok december 29-én megkezd­ték az előnyomulást a város szívébe. Az amerikai hírügynökségek leo­poldvillei tudósítóinak jelentése sze­rint az ENSZ-csapatok teljesen el­foglalták Elisabetvlllét, ahonnan a katonai csendőrséget kiszorították. m • • • A MONTREAL MATIN francia nyelvű kanadai lap közölte Hruscsov elvtárs­nak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ülésén tartott beszámolóját. Ukrán nyel­ven az Uratnszké Zsltya haladó szelle­mű lap hozta a beszédet. Hamarosan brosúra formájában angol nyelven is megjelenik. (CTK) A katangai csendőrök Elisabetviile környékén garázdálkodnak. A Reuter hírügynökség az ENSZ képviselőinek nyilatkozatára hivat­kozva közölte, hogy az ENSZ-csa­patok elfoglalták Csőmbe „elnöki" palotáját és hogy a katangai „elnök" házi fogságban van. Későbbi jelenté­sek szerint Csőmbe kiszökött palotá Jából és Katanga gazdaságának meg semmisítésével fenyegetődzlk. Adoula tervei a kongói parlament megbénítására New York (CTK) — A New York Times leopoldvillei tudósítójának je­lentése szerint a Kongói Köztársaság fővárosában az a hir kelt szárnyra, hogy Adoula kongói miniszterelnök „hosszú szünidőre" bocsátja a parla­ment tagjait. A lap szerint Kaszavubu elnök és Mobutu tábornok a parlament felosz­latására vonatkozó javaslatot támo­gatják, mert az Adoula-kgrmány nem rendelkezik a képviselők többségének bizalmával. Egy hónappal ezelőtt a 99 jelenlevő parlamenti képviselő közül 50 szavazott a komrány ellen. A tudósító szerint most már a kép­viselőház tagjainak háromötöde vo­nult ellenzékbe. Uj esztendő a sztrájkok jegyében N iw Yorkban az új év két nagy sztrájk jegyében kez­dődik (— nem számítva a ki­sebb sztrájkokat —), ha csak nem történik valamilyen csoda, esetleg erélyes felsőbb beavatko­zás. A sztrájkoló nyomdászokhoz a kikötőmunkások is csatlakoztak. A fejlemények egyrészt a tőkések és a dolgozók megoldhatatlan el­lentéteit, másrészt az amerikai szakszervezetek óriási lehetősé­geit bizonyítják. A Philadelphiából, Bostonból és más városokból szállított kisebb újságok nem tudják pótolni azt a kilenc New-York-i napilapot, mely a nyomdászsztrájk következtében már három hete nem jelenik meg. A ne­gyedik hete tartó sztrájk New York történetében eddig a leghosszabb volt. Wirtz munkaügyi miniszter­nek, de még Kennedy elnöknek sem sikerült kibékíteni a szemben álló feleket. A sztrájk óriási veszteséget je­lent az alkalmazottaknak, akik he­tente összesen hárommillió dollár bértől esnek el. Az áruházak, a színházak, nagykereskedések, klu­bok, vendéglök is érzékenyveszte­séget szenvednek, mert Ameriká­ban az üzlet alapja a nagy rek­lám. Mindezt az okozza, hogy a 2xĽ W YORK-I TUDÓSÍTASDNK munkaadók nem hajlandók heti 18 dollárral emelni a nyomdászok bé­rét. Az egy hete tartó másik nagy sztrájkot is eléggé megsínyli az amerikai gazdaság. A hatvanezer dokkmunkás sztrájkja megbénítot­ta az Atlanti-óceáni partvidék ki­kötői forgalmát. A dokkmunkások tulajdonképpen folytatják előző sztrájkjukat, melyet 80 napra azért szakították félbe, mert Kennedy elnök a Taft-Hartley törvény alapján elrendelte a munka fel­vételét. Most nem béremelésért, hanem az ésszerűsítés káros kö­vetkezményei miatt sztrájkolnak. A hajótársaságok ugyanis azt kö­vetelik, hogy a szokásos 20 tagú csoportok helyett 17 tagú munka­csoportok rakják ki a teherhajó­kat. A szakszervezet sztrájkkal válaszolt, mert a munkacsoportok csökkentése további három fővel újabb ötezer munkanélkülit jelen­tene. A sztrájk annyira veszélyezteti az amerikai gazdaságot, hogy Ken­nedy elnök megbízta a munkaügyi minisztert, mielőbb békítse kl a sztrájkolókat és a munkaadókat. J \ szakszervezet nem fogadta el kompromisszumos javaslatokat és „•lesen szembe fordult a charlesto­ni sztrájktörökkel. A központi ve­zetőség ugyanakkor megígérte Kennedy elnöknek, hogy a hadi­anyagszállltmányokkal, a sürgős, például gyógyszerszállltmányokkal kivételt tesznek. A sztrájk az Egyesült Államok és Európa kö­zötti postai forgalomra is kihat. A tőkések igyekszenek megbon­tani a sztrájkolók egységét. Eré­lyes lépésre tüzelik az elnököt. A nagytőke sajtója olyan hango­kat ütött meg, hogy Kennedy ke­zéből hiányzik a törvényes eszköz, amellyel véget vethetne a nagy és veszélyes sztrájkoknak. A la­pok olyan törvényt sürgetnek, amely felhatalmazná az elnököt a kötelező döntőbíráskodás elren­delésére. Ebben lappang a szak­szervezeteket fenyegető veszély. A kongresszus ilyen törvény elfo­gadásával megakadályozna minden sztrájkot. Az elnök valószlnüleg­megfontolja, rászánja-e magát ilyen lépésre. A múltbeli és a mostani sztrájkok tapasztalatai ugyanis azt bizonyítják, hogy rop­pant erő van a szakszervezetek kezében. EMIL ŠlP hogy a szovjet mérnökök a feszitett betonelemek felhasználásával nem­csak az építkezés idejét rövidítik le, hanem a foglalkoztatottak számét is csökkenthetik. Az amerikai energetikusok felhív­iák a figyelmet arra, hogy a szovjet mérnökök az új áramfejlesztő-telepe­ken nagy kapacitású generátorokat létesítenek. Ezzel kapcsolatban meg­emlékeznek a kujbisevi és a volgo­grádi erőművekről s megállapítják, hogy az Egyesült Államokban pilla­natnyilag nincsenek ilyen nagy kapa­citású generátorok. Ugyancsak megemlékezik a beszá­moló a Szovjetunióban kiépített nagy­feszültségű távvezetékrendszerről, s megjegyzi, hqgy a Szovjetunió ebben is az Egyesült Államok előtt jár. A szovjet energetika fejlődésének fontos alkotóeleme a moszkvai disz­pécserközpont, amelynek hatásköre a Szovjetunió európai részére terjed ki. Az amerikai energetikusok hangsú­lyozzák az ilyen egységes és közpon­tosított energetikai rendszer műszaki és gazdasági előnyeit. A beszámoló megállapítja, hogy az áramfejlesztő-telepek kapacitása és az elektromos energia termelése te­kintetében az Egyesült Államok meg­előzi a Szovjetuniót. Ezzel szemben a villamosenergia-termelés és -fo­gyasztás a Szovjetunióban majdnem háromszor olyan gyorsan növekszik, mint az Egyesült Államokban. Az afrikai felszabadító mozgalomnak értekezlete Leopoldville (CTK) — December 28-án kezdődött l.eopoldvillében Kelet-, Közép­és Dél-Afrika pánafrikai felszabadító mozgalmának értekezlete, amelyen Tan­ganylka, Etiópia, Szomália, Uganda, Ke­nya, Észak- és Dél-Rhodesia, Mocam* blque, Nyaszaföld és más afrikai orszá gok képviselői vesznek részt. A hírügynökségek leopoldvillei tudó­sítóinak közlése szerint az értekezlet fő tárgyát a kataiťgal separatizmus és Kon gó egységének kérdése képezi. A küldöt­tek ezenkívül megtárgyalják Portugália afrikai gyarmatain, valamint a Dél-Afri­kai Köztársaságban uralkodó helyzetet, továbbá Kelet-, Közép- és Dél-Afrika problémáit. Adenauer javíthatatlan Bonn (CTK J — Adenauer nyugat­német kancellár a Politisch-Soziale Korrespondenz bonni tájékoztató munkatársának december 28-án inter­jút adott. N. Sz. Hruscsov levelével kapcsolatban a Szovjetuniót nem reá­lis és helytelen politikával vádolta a német kérdésben. Interjújának to­vábbi részében kijelentette, ha a Szovjetunió újabb megfelelő javasla­tokat terjeszt elő az eddig rendezet­len kérdések megoldására, úgy „azo­kat figyelmesen áttanulmányozzák". Azonban éppen a Német Szövetségi Köztársaság volt az, amely eddig min­denképpen meghiúsítani igyekezett a szovjet javaslatok megtárgyalását és valóraváltását. Adenauer interjújának befejező részében sajnálattal volt kénytelen beismerni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a Spiegel fo­lyóirat elleni rendőrségi hadjáratával „elvesztette a bizalmat . JUSCELINO KUBITSCHEK volt brazíliai elnök kijelentette, hogy az észak-ame­rikai monopolisták uralta Nemzetközi Valuta-Alap politikájával megkárosítja valamennyi latin-amerikai ország gaz­daságát. Brazília és az Egyesült Álla­mok kapcsolataiban rossz légkör ural­kodik, mely alapjaiban megingathatja a „Szövetség a haladásért" fejlesztési segély tervét. (CTK). KRÉTA SZIGETÉN körülbelül 500 gö­rög földműves tüntetett azért, mert a hatóságok kártérítés nélkül ttlkobozták földjeiket egy NATO rakétatámaszpont felépítésére. (CTK). FRANCIAORSZÁGBAN a vasútállomási postahivatalok alkalmazottainak sztrájk­ja pénteken érte el tetőfokát, amikor úgyszólván az egész országra kiterjedt. A legtöbb helyen csaknem az egész sze­mélyzet sztrájkolt, .úgyhogy a részvétel kb. 90 százalékot tett ki. (CTK). AZ NDK LEGFELSŐBB bírósága szóm­batoii életfogytiglani börtönre ítélte Harry Seidel, nyugat-berlini gonosztevőt. Az elítélt volt disszidens az NDK-ból, nyugat-németországi kémügynök lett, erőszakos támadásokat intézett az NDK határai ellen, terrorista akciókat szer­vezett és embereket csempészett át a határon. A KÁLLAI GYULA miniszterelnök-he­lyettes vezette magyar kormányküldött­ség afrikai útjáról visszatért Budapest­re. Kállai Gyula kijelentte, hogy a meg­látogatott afrikai államok vezető kép­viselőivel folytatott tárgyalások nagy­ban hozzájárultak a baráti kapcsolatok és a gazdasági együttműködés elmélyí­téséhez. (CTK) 1982. december 30. * (Jj SZÖ 7.

Next

/
Thumbnails
Contents