Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-24 / 355. szám, hétfő
AHOL A TEL IVEM OKOZ GONDOT A Nyugat-Szlovákiai Keriiloti Nemzeti Bizottság mezőgazdasági osztálya igen hasznos versenyt hirdetett. Célja, hogy a szövetkezetek bőséges takarmányalapot biztosítsanak. A szövetkezetek részéről módfelett értékes a viadal, hiszen a mezőgazdasági termelést az ipari termelés színvonalára akarják emelni és ehhez csakis a takarmánytermesztés növelésén keresztül vezet az út. A verseny érdekességét fokozza, hogy a takarmányhiztositás mellett díjat nyernek (50 000 koronát) azok a gazdaságok, amelyek eleget tesznek a feltételeknek. Vége felé közeledik ez év. A takarmány már biztos helyen van, így szó eshet egyik-másik gazdaság síkeréről, ebben az esetben az Ipelský Sokolec-i szövetkezet takarmánykészletéről. A hónap elején a levicei járás " agronómusai Sahyn gyülekeztek, hogy a jövő évi tervezéssel kapcsolatban néhány előadást meghallgassanak. Ebéd közben az egyik asztalnál leivetődött a takarmánykérdés is. — A mi silókukoricánk két évig is eltart — mondta Barta Dezső, a sokolecl szövetkezet agronómusa. Volt olyan valami a hangjában, mintha „ugratásnak" szánta volna a kijelentést. Az asztaltársak talán ezért is nem vették komolyan megjegyzését. Barta elvtárs azonban tovább kötötte az ebet a karóhoz és erősítgette, hogy a takarmányozás szempontjából nekik bizony nem okoz gondot a tél. A szembenülő agronómus is közbeszólt. — Eddig nem sok jót hallottunk a sokolecl szövetkezetről — mondta és a továbbiakban kitűnt, hogy az eddig fogalmán a két-három év előtti helyzetet értett;e. Elismerte viszont — mint szomszéd falubeli — a szövetkezetnek az utóbbi két évben elért rohamos fejlődését. Érdekes megjegyzések — gondoltam — és ellátogattam a faluba. A szövetkezet telepe a vasútállomástól csak egy kőhajtásnyira van. Mindjárt itt a telepen meggyőződhet az ember, hogy Barta elvtárs állítása valóban helytálló. — Egy, kettő, három... — és kilencig számlált Kiiment Dezső csoportvezető, ami azt jelenti, hogy annyi gödör van teli silókukoricával. Majd négy prizmát sorolt fel, amelyekben a répaszeletet és levelet silózták. — Tessék a telep másik végén megnézni a kazlakat — mutat feléjük —, szálas takarmányból sem kell szűkölködnünk. — így igaz, szűkölködniük nem kell a takarmánnyal. Ez persze még T eljesítjük az eladási tervet — kezdi a könyvelő. Sőt, a XII. pártkongresszus tiszteletére a gabonán kívül 100 mázsa hús- és 10 000 darab tojás terven felüli eladására köteleztük magunkat. Vállalásunkat azonban jóval túlszárnyaljuk. Húsból például 240 mázsával adunk el többet. Hogy a tej miért nem szerepel a kötelezettségvállalásban — mert lehetőség van a hozam növelésére —, arra Pavlik Jenő zootechnikus ad választ. — A tervet teljesítjük — mondja. — Most úgy etetjük az állományt, hogy az átlagos hozam 7 liter legyen naponta. Fel is sorolja, milyen adagokat kapnak a tehenek az egyes takarmányfélékből. Előrelátó, jő gazdára vall, ha a tejtermelést a takarmányadagokkal szabályozza és nem veti meg a pontos beosztást. Mi tagadás, az indokolt is. Lehet, jövőre a tartalék jől Jön. De nemcsak erről van szó. A fő tényező a termelés tervszerű növelése. Ismert, hogy pártunk XII. kongreszszusa célul tűzte ki a mezőgazdasági termelés ipari szintre való emelését. Ebből a nemes feladatból a sokoleciek sem maradhatnak ki — ahogy mondják. Jövőre tejből, valamint húsból 15 százalékkal többet adnak el. Az ilyen termelésnövekedés testvérek között is szép teljesítménynek számít, s ami a legfontosabb, a kitűzött feladatot teljesíthetik a szövetkezetesek, ezt lehetővé teszi a bőséges takarmányalap. Ha az ember felteszi a kérdést, hogyan tettek szert ennyi takarmányra, egyszerűen azzal felelnek, hogy ők nem vetik meg az új munkamódszereket. Kurta válasz, de sokat rejt magában. Benne van a többmenetes aratás, a növények komplex gépi müvelése, a gyomirtó szerek alkalmazása, a komposztkészítés, a nagynem ad tiszta képet arról, mennyi hoza mú vetőmag kiválasztása, ez önjut belőle egy-egy állatnak. Az iro- tö^gs me g miegymás, ami a modern dában azonban ezzel sem maradnak gazdálkodásra jellemző. Ilyen körüladósak. Németh István könyvelő egy papírt húz elő, amit a verseny értékeléséhez készített, s bizton reméli a díj elnyerését. Őszintén szólva a remény nem alaptalan. Ugyanis egy tehénre 38 mázsa szálastakarmány jut. (A szükséges mennyiség 12 mázsa.) A készletnek csaknem egyharmada tartalékként marad meg jövőmények között azután a hozamokra sincs panasz. Még az a kukorica is, amit június 7-én vetettek el, szép csöves termést hozott, 60 mázsát hektáronként. A telepen nemhiába Jegyezte meg a csoportvezető, hogy egyre több kukoricaszárítóra van szükségük. — Gyönyörű volt a silókukoricánk, helyenként elérte a 318 centis maré. így van ez a silótakarmánnyal is. gasságot is — mondta Németh elvA tárolt 560 vagón silótakarmánynak társ. csak valamivel több mint a felét ete- .. - „ tik meg a jószággal a télen. Ami az fi^ 0™ leh e* t l at abraktakarmányt illeti, itt ls hasonló Ü6 5 hektáron, ha 568 mázsás áta mérleg. A szövetkezetesek minden laghozamot takarítót ak be hektáronhízósertés számára biztosították a kén t- ^ sokat segített a 24 hektánégy mázsa abraktakarmányt, s ami- ros öntözött terület, mert Itt az átkor a többi állomány adagjait ls laghozam 820 mázsa volt, sőt két és hozzáadták, kitűnt, hogy 17,5 vagon fél hektáron 1040 mázsás átlagterabraktakarmány tartaléknak marad. Pedig a szövetkezet a XII. pártkongresszus tiszteletére két vagon gabonát adott el terven felül. Tehát a gazdaságnak bőven van takarmánya. Ez a tény szinte önkéntelenül szüli a kérdést: Vajon ilyen körülmények között milyen az állattenyésztési termékek termelése. Ä ievluci Járás legjobb EFSZ-ei közé tartozik a Tekovské Lužianky-i szövetkezet, amely a járásban a legnagyobb átlagos hektárhozamokat éri el. Képünszövetkezet elnöke mést értek el. A szövetkezetesek persze a trágyalevet sem sajnálták a kukoricától. Korszerű gazdálkoüás a javából. A szántóföld negyed részéről két termést szednek a szövetkezetesek. A keverékek, a repce, a korai burgonya után másodvetés, leggyakoribb esetben silókukorica következik, s ha kevés a csapadék, öntözéssel segítik elő a növény fejlődését. Nem minden gazdaság dicsekedhet azzal, hogy jövőre a szántóterület egyharmad részét fogja öntözni. A sokolecl' igen. Ha a tagok már meggyőződtek az öntözés hasznos voltáról, miért nem szaporítanák az öntözőberendezést. Ennek és a többi új módszer alkalmazásának az előnyét igazolja a szövetkezet rohamos fejlődése. Ami azt illeti, három évvel ezelőtt a munkaegység értéke csak 8 korona volt, az idén már 17 korona és jövőre 20 korona lesz. Egy szövetkezet életéből a jövedelem sokat elárul, mert eléggé hűen tükrözi a fejlődést, kiváltképpen akkor, ha a bevételt az állattenyésztési termékek eladása fokozza. A sokoleciek Jó utat választottak. Az idén ís Jelentkeztek a KNB által meghirdetett versenybe. Elnyeri'k-e az 50 000 koronás díjat? Ez a jövő titka. Annyi azonban bizonyos, a versenyre nem fizettek rá, Az új Dolina-bányában f. Bn Hor v ithtáČ 'valéria* g'u Hš o v á val " é s bőséges takaonányalapot biztosítotKakas Zoltánnal, az EFSZ vezetőségi tak maguknak, S ez egy gazdaság J eomuoi s u Iiyumtagjaival a CSKP XII. kongresszusának számára egymagában is nyert ügy. j C^emľ vaiakľ rekedtes hangon anyagai, tanulmányozza. ^ _ ^ BENYUS JÖZSEF kiabál : Beöltöztem. Ennél a műveletnél Sinko János, Gyuros József és egy ismeretlen bányász ügyelt rám, ami szerfelett idegesített. A „civilt" vékony láncon felhúztuk a ruhatár mennyezetére, a- láncot lakattal egy vasrácshoz erősítettük — a kulcsot Slnko barátom zsebre vágta — s végül egy bányászlámpával és tucatnyi tanáccsal ellátva indulhattam a föld alá. Meredek lejtőn igyekszünk lefelé. Gyorsan, gyorsan! — kiált rám Siiiko Jáiíos —,'indulásig már csak öt percünk van. Jól kilépek hát s amennyire lehet, a nyomukban maradok. Mintegy kétszáz méternyi gyaloglás után megpillantom az útrakész villamosszerelvényt. A kocsikban már alig van hely — az utolsók között érkezünk. Gyerünk, gyerünk! — kiabál az aknász. Az apró, zárt fedelű vaskocsikat csupán erre a célra, azaz közlekedés re, használják. Négyen férünk el egy kocsiban — egymással szemközt ketten-ketten. Miniatűr villanymozdony vontat bennünket, de a kis szerelvény úgy zakatol, dübörög, mintha komoly vonat lenne. Széles, megvilágított folyosón haladunk vagy két kilométert, aztán — kiszállás. A bányászok mennek a szénfalra, mi meg — mármint Sinko János és én — egy másik, keskenyebb folyosón a pótalkatrész-raktárba, amely javítóműhely is egyben. Egy nyakban hordozható tekintélyes bőrtáskát telerakunk mindenféle szerszámmal és javítási kellékkel. Van itt minden: harapó- és csípőfogó, csavarhúzó, szigetelőszalag-tekercs, rézdrót és porcelán villamos-biztosíték, kis és nagy kalapács stb. — Most hova megyünk? — érdeklődöm nagyokat lépő barátomtól egy sötét folyosón. Alig bírom követni őt. — A tizenhatosra. A tizenhatoson (vagyis a 2.216-os szénfalon) dolgozik Juraj Koreň munkacsoportja, amely megkapta a XII. kongresszus brigádja címet... Bum... bum .. . bum ... Ügy megállok, mintha a földhöz csavaroztak volna. — Most robbantanak, várjunk egy kicsit — hallom a villanyszerelő hangját; őt magát azonban nem látom, mert a folyosó hirtelen megtelik kékes, csípős lőporfüsttel. Valahol felsivít egy ventillátor. A füst néhány perc alatt eltűnik s mellettünk nagy zajjal megindul a szállítószalag. — Mehetünk — szól hátra Sinko János. — Már nem fognak robbantani? — Nem — feleli kurtán. — Honnan tudod? — kérdem gya* nakodva. A villanyszerelő felnevet. — Ök hol vannak ilyenkor? — kíváncsiskodom. — Kik? — Hát a bányászok. — Hol lennének? A falon, csak egy kissé félrehúzódnak. A szomszédos vájatokba. Csak a két bányászlámpa világít. Sinko barátomé vagy tíz lépésnyire előttem imbolyog. Okos dolog ez a lámpa, gondolom, éppen annyi fényt ád, amennyire szükségem van, hogy neki ne szaladjak valami nagy széndarabnak. De ez a sapka! Abroncsként szorul a fejemre. A folyosó Ismét kiszélesedik, a fejünk felett dróthálóval védett lámpák szűrik a fényt. Két szállítószalag találkozásának a helye ez. A szalag mellett termetes, idős bányász áll, kezében Jelzőkészülék. — Jó szerencsét, Závodsky bácsi — köszönti az öreget Sinko János —, nem lyukas még a szalag? — Nem, nem — hangzik a válasz —, de valahogy akadozik. S a végszóra mintegy a hitelesség kedvéért, csikorogva megáll a szalag. — Felhívom a diszpécsert — mondja Károly bácsi s már emeli is a láncra erősített, hatalmas méretű telefonkagylót, de mielőtt tárcsázhatna, elindul a szalag. — Bolond ez — mutat Károly bácsi mérgesen a szalagra és visszaakasztja a kagylót. — El tudom képzelni, milyen dühös lehet most Koreň Gyurka. De az is lehet, hogy éppen ők csinálják, megterhelik a szalagot. Hiszen fent, a százhármason nem akadozik. A másik szalag mellett megyünk tovább va-gy nyolcvan lépést. A zaj felerősödik, csattogással, csörgéssel, kalapácsdöngéssel gazdagszik. Jobbra a fal; szállítópáncélon érkezik a szén a szalagra. — Álljunk csak meg egy pillanatra! — mondja Sinko János a villanymotor mellett álló bányásznak. Az benyom valami gombot s a zaj nyom— Mi az már megint? Azt hiszem, valakinek el kell látnom a baját. — No, lesz haddelhadd, ez Koreň Gyuri, — mondja villanyszerelő barátom, de azért csak felugrik a páncélra s int, hogy kövessem. Szinte korcsolyázva haladunk az üvegsima páncélon, amely bár meglehetősen keskeny, teljesen betölti a folyosót. A folyosómennyezet olyan alacsony, hogy minden második lépésJURAJ KOREŇ (Bugyi László felv.) nél beverem a fejem a deszkába. De okos ember is volt, aki kitalálta ezt a bányászsapkát!... Tagbaszakadt, magas termetű bányász rohan el mellettünk, szinte lesodor bennünket a páncélról. — Ilyenkor nem javítunk — kiált vissza —, ilyenkor dolgozunk. „Vorwärtz!" — s a szállítógépezet megindul. Beugrunk az egyik vájatba, s ott is maradunk egy negyedórán át, amíg újra meg nem áll a szállítópáncél. Két fiatal bányász az ácsolást végzi. Segítünk deszkát fűrészelni. Sinko János irgalmatlanul szidja őket, amiért nem mehetünk tovább, de közben rendületlenül húzza a fűrészt. A két legény meg a villanyszerelőkről, erről a (idézem) „csavargó, lézengő társaságról" szedi le a kefesztvizet. Olyan éles hangon kiabálnak egymásra, hogy azt hiszem, mindjárt hajba is kapnak. Ehelyett, amikor az ácsolás elkészül, hahotázva akkorát kacagnak, hogy zeng belé a tárna. Ojabb robbantáshoz készülődnek. A hatalmas villanyfúróval három lyukat fúrnak a falba, aztán várnak, amíg megérkezik a lőmester. Mielőtt tovább mennénk, így szól az egyik: — Nézzétek már meg, elkészült-e az új faakna. Nem szeretnénk holnapig várni a fára. — Rendben van, megnézzük — ígéri Sinko János, aztán az épp elcsöndesülő, majd megálló páncélon igyekszünk arrébb. ütközben a folyosókon felszedjük és összetekerjük, majd a folyosó falára erősítjük az össze-vissza kígyózó villanykábeleket. Ügy látszik, a délelőtti szerelő megfeledkezett erről. Megnézünk egy hatalmas ventillátort, amely Sinko szerint bennünket is képes lenne kiszívni a bányából, s amely néhány perc alatt eltá-. volítja a robbantás alkalmával keletkezett lőporfüstöt. A folyosó végén fúrják az új faaknát. A régi tönkrement. A villanyfúrógépet ketten kezelik. — Sok van-e még hátra? — kérdi a villanyszerelő. — Mindjárt készen vagyunk — feleli az egyik —, csak ne légy begyulladva. — De éppen hogy be vagyunk gyulladva — hallom a brigádvezető rekedtes hangját, ő is most érkezett ide s szénporos, kemény arca kedvetlenségről árulkodik. — Már kéne a fa, ti meg itt piszmogtok. — A fúrógéphez lép s hunyorogva néz fel a magasba, aztán nyugodtabb hangon csak ennyit mond: — Jól van no. Mégis rendes emberek vagytok ... Közben megérkezik Mojžiš János is, a Koreň-brigád aknásza. Az arcára van írva, hogy most megmondja a magáét a fúróknak, de amikor megpillantja őket s látja, hogy éppen a gépet távolítják el a furat alól, nagyot sóhajtva lehuppan egy kőre: — Végre! — mondja, aztán a brigádvezető felé fordul: Koreň elvtárs, miért nem voltál ma a termelési értekezleten? Nem értelek: az első kisebb kudarc így elkedvetlenít? Hiszen mindenki tudja, hogy nem ti vagytok a hibásak ... — Eh, hagyjuk! — legyint a brigádvezető. — Értekezlet ide, értekezlet oda, az a lényeges, hogy most le ne maradjunk ... Hé-é, emberek, Jöhet a fal — kiáltja a mennyezeten tátongó nyílás felé, s izmos alakja eltűnik a folyosőkanyarban. — Látod, Ilyen ő — fordul Mojžiš János a villanyszerelő felé —, makacs és önfejű. — No, ezért nem ártana, ha sok Ilyen brigádvezetője lenne a bányá-J nak — válaszolja Sinko János. — Azt én is tudom. — Most kedvetlen és mérges, mert a múlt hónap nem sikerült, mintha ő lenne az oka. — Hisz épp ezt mondom! Az át-; hurcolkodás, a szerelési munkálatok sok időt vettek igénybe. Az a nyavalyás villanymotor is kiesett... Hát akkor miért lógatja a fejét? A termei lési értekezletre se jött el. Pedig a vezetőség ls belátta, hogy nem Ko-i reňék a hibásak. — Még jó, hogy belátta...! Az év eleje óta rendszeresen túlteljesítjük a tervet. Épp csak novemberben es-; tünk kí... de hát akkor meg köl-i tözködtünk. Azt hiszem érthető, hogy, •miért mérgelődik Koreň. Becsülete-; sen dolgoztak, mégis prémium nélkül maradnak. Pedig nem akármilyen munkát végeznek, hiszen láthattad — fordul felém. Közben egy mellékfolyosón visszás érkezünk Závodsky bácsi munkahét •lyére. Leülünk: Mojžiš egy transzfert mátorra, a villanyszerelő egy kábeltet kercsre, jómagam egy halom szén-i re. Sinko János elfelezi velem az uzsonnáját, egy darab főtt házikol-i bászt. — Én főztem — Jegyezi meg, Mojžiš barátunk valamit jegyezget* Sinko János Szlovákgyarmatról (Slovenské Ďarmoty) jár a bányába, Nőtlen, özvegy édesapjával él együtt* A vacsoráját maga főzi s holnap reggel, mihelyt felébred, kezdheti főzni az ebédet. Az apjának is természetesen, pedig most haragban vannak. Az öreg szeretné már őt megházasítani^ csakhogy... arra még van idői Hu-i szonhét éves. Kétezer nyolcszázig keres, de nagy a legényadó. Házat épít. — Beleugrottam abba a nyavalyás házépítésbe — így mondja: Most tehát arra megy a pénz. De nem baj rf az új asszony már az új házba Jön... Megszólal a csengő: négyszer egymás után. A villanyszerelő kapja a táskát és elrohan a tizenhatos irányába. A négyes csöngetéssel őt hívják. — Meglesz a napi terv, Károly bá-i esi? — érdeklődöm. — Azt hiszem, már meg is van —i mondja Závodsky. Károly —, pedig még csak kilenc óra. Károly bácsi mielőtt a pötori bá-f nyába jött, évekig dolgozott Handlován. Most aziránt érdeklődöm, mi a különbség a két bánya között, hol jobbak a munkafeltételek. — Itt. Legalábbis, ami a bányát, a benti munkafeltételeket illeti. Ám a? irányítás, a munkaszervezés Handlo-; ván jobb volt. A szakszervezet péli dául sokkal Jobban működött. Csak egy dolgot említek: a múltkor évzáró szakszervezeti közgyűlést tartottak — két műszak között. Egy félóráig tar-: tott. Szerintem az ilyesmi helytelen^ nyugodtan megírhatja. Megmondtam ezt a vezetőségnek is. Évzáró gyű-; lésre rendesen elő kell készülni.. g Az anyád .. .1 A fohász már megint a szalagnak szól. — Mi történt? — érdeklődik telefonon Károly bácsi. — A motor? Az ördögbe is, hát nem bírta ki ezt a félórát!... Műszakváltásig már oneg sem mozdul a szalag. — Nem a motoron van a hiba — mondja a visszatérő villany-, szerelő. — És? — Megrántja a vál-i lát. — Lecsúszott az egyik szalag..< a kovácsok már ott vannak. A félóra azonban hamar letelik. A kis szerelvény már a megállóhelyen várakozik. — Éppen csak, hogy megvan a napi terv — mondja Koreň brigádvezető sötét arccal. — De azért megvan! — jegyzi meg vigasztaló hangon az egyik vájár s a brigád-, vezető mellé telepszik. Éles sípszó harsan s a kis szerelvény zakatolva fut velünk a kijárat felé. Véget ért a második műszak. Azazhogy: még nem ért véget. Előbb felrohanunk a kétszáznegyven méteres kaptatón, nyeljük a ruhánkból füstként szálló szénport, a bányászok szidják, mint a bokrot a lejáró tervezőjét. Én futás közben elhatározom, hogy ezt még megírom, mert még sincs rendjén, hogy a nyolcórás, kemény és fárasztó munka után ilyen „műszak utáni tornát" végezzenek a bányászok. Végül leadjuk a lámpát, levetkőzünk és zuhanyozunk. A víz pompás, langyos, vagy forró, amilyennek akarod. Az új zuhanyozó és ruhatár, amely csak a Dolina-bánya megnyitása óta áll a bányászok rendelkezé-: sére — minden dicséretet megérdemel. Csak most már legyen mindig meleg víz és jó, egészséges, tiszta környezet. Ezt várják a bányászok, ég mégis érdemlik,. .1 ZSÉLYI NAGY LAJOS Ü] SZÖ 4 * 198 2- december 24.
