Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-21 / 352. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesül jetele ! UJSZO SZLOVAKIA KOHMUMISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 1982. december 21. péntek * 30 fillér * XV. évf. 352. szám. Jobb munkát az építőiparban Pártunk XII. kongresszusa beha­tóan foglalkozott népgazdaságunk valamennyi ágazatának helyzeté­vel és további fejlődésével. A kong­resszusi beszámoló vázolja elért eredményeinket, többek között az építőipar területén is. A XI. kong­resszus óta népgazdaságunk fejlő­dése szempontjából fontos létesít­ményeket adtunk át rendeltetésük­nek. Ezek között megemlíthetjük a Barátság kőolajvezetéket, a bra­tislavai Slovnaftnak üzembe he­lyezett első részlegét, a humenné! Chemkót, a salai Nitrogéngyár el­ső részlegét stb. Jelentősen meg­gyorsult a lakásépítés. A legutóbbi négy év alatt több mint három­százezer lakást kaptak dolgozóink. Az eredmények mellett a kong­resszus rámutatott a nehézségekre ls, s mindannyiunkat felszólított a hibák, a hiányosságok mielőbbi eltávolítására. Ezek közül első helyen kell megemlítenünk a be­fejezetlen építkezések feleslege­sen nagy számát. Ez a tény nép­gazdaságunknak nagy károkat okoz. A nagyszámú megkezdett építkezés ugyanis a beruházási és anyagi eszközök nagy részét köti le, s mivel az építőipar ereje is felaprózódik, az építkezések nem fejeződnek be a tervezett határ­időben, az űj kapacitásokat meg­késve helyezik üzembe, ami azt jelenti, hogy a népgazdaság nagy értékekkel megrövidül Ezzel kap­csolatban a kongresszus határoza­ta leszögezi: „A fennálló bonyo­lult helyzet mielőbbi megoldása érdekében a legközelebbi három­négy esztendő során csökkentsük 30—40 százalékkal az egyidejűleg folyó építkezések számát " Termé­szetesen ez a határozat már ma érvényes s teljesítését nem lehet halogatni. A befejezetlen építke­zések csökkentése terén jó ered­ményeket érnek el a Stavoin­dustria, a Hydrostav és a Priem­stav dolgozói, ami egyben a válla­latok céltudatos Hrányítását iga­zolja. Ezzel szemben a kerületi építővállalatokban a befejezetlen építkezések száma növekedett. An­tonín Novotný elvtárs beszámoló­jában a következőket mondotta: „Az építkezéseket tüzetesebben készítsük elő, akár hosszabb időn át is, hogy maga az építkezés mi­nél rövidebb ideig tartson. Ez a beruházási eszközök gyorsabb ki­használására és realizálására ve­zet." Tegyük fel a kérdést: mi okozza a megkezdett építkezések feleslegesen nagy számát? A kö­zép- és kelet-szlovákiai kerület­ben — de általában is — nem gondoskodnak eléggé a munkák előkészítéséről. A tervezés előké­születei fékezik a termelés meg­1 kezdését, s ez végeredményben kihat az anyagbeszerzésre és a munkaszervezésre is. Az építővál­lalatok későn hagyják jóvá a ter­melési programot, sőt év közben számos változást eszközölnek raj­ta, ami különösen a lakásépítke­zés folyamatosságát gátolja. Mindezzel összefügg a szervező és irányító munka alacsony szín­vonala. Ennek következtében szá­mos vállalat nem teljesíti termelé­si feladatát és a munka befejezé­sének tervét. Ez rendszerint abból adódik, hogy a vállalatok a mun­katermelékenység biztosítása ér­dekében azokra a munkákra össz pontosítják figyelmüket, melyek kel kimutathatják a munkaterme­lékenység jelentős növelését, vi­szont elhanyagolják a befejező munkálatokat, melyek nem járul­nak annyira hozzá a munkaterme­lékenység tervének teljesítéséhez. S mivel a munkák befejezését ha­logatják, de közben újabb és újabb építkezéseket kezdenek — a meg­kezdett, de be nem fejezett épü­letek száma állandóan nő. Helyén­való tehát, hogy a pártkongresz­szus ismételten hangsúlyozta az épülőfélben levő objektumok mi­előbbi üzembe helyezésének szük­ségességét. Napjainkban az építkezési mun­ka lényegesen megváltozott s egy re nagyobb teret hódít az iparosí­tott építkezés. Ez a tény újabb és újabb viszonyok kialakulását kö­veteli meg. S itt nemcsak az em­berek közötti és a munkához való új viszonyra gondolunk, hanem a munka szervezésére és irányításá­ra is. Az új technika és technoló­gia csak abban az esetben jelent haladást, ha az irányító és szer­vező munka ennek megfelelő szin­ten van. Sok helyen azonban a technika és technológia eredmé­nyességét az iékezi, hogy az irá­nyító és szervező munka nem tart lépést azzal a gyors fejlődéssel, amit az új technika idéz elő. Mert hiába állítjuk be a legkorszerűbb gépeket, ha az irányító és szerve­ző munka a régi marad és az épít­kezéseken nem használják ki a gépeket. Pártunk Központi Bizott­sága már többször foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, nyomaté­kosan hangsúlyozta a munkaidő és a gépek kihasználásának szük­ségességét, erre vonatkozóan ha­tározatokat hozott, sajnos az épí­tővállalatok ezeket nem teljesítet­ték következetesen. Éppen ezért Novotný elvtárs beszámolójában ismételten felhívta a dolgozók fi­gyelmét a műszakok számának növelésére. „E tekintetben — ol­vassuk a beszámolóban — döntő szerepet kell játszania már magá­nak az állami tervnek, amelyben úgy kell biztosítani a műszakvál­tások számának növelését, hogy a munkahelyek kétműszakos kihasz­nálása valóban a munkabeosztás alapvető formájává váljék." Leszö­gezi ezt a kongresszus határozata is. A kongresszus világosan meg­mutatta, milyen feladatok állnak az építőipari dolgozók előtt. Most arról van szó, hogy az építőipar­ban dolgozó kommunisták, karölt­ve a többi dolgozókkal, a felada­tok teljesítésére összpontosítsák minden erejüket. A kongresszus határozatát alaposan meg kell tár­gyalni a dolgozókkal s alkalmazni kell a helyi viszonyokra. Minden építkezésen akad javítani való. Az irányító és a szervező munkát köz­vetlenebbé és rugalmasabbá kell tenni, a foganatosított intézkedé­seket hassa át a felelősségérzet, az egyéni érdekek helyett a tár­sadalom érdekei kerüljenek elő­térbe. Érezze minden kommunis­ta, minden építőipari dolgozó be­csületbeli kötelességének a jó munkát — a tervezett feladatok teljesítését. Az idei terv sikeres teljesítése, a jövő évi terv jó elő­készítése valamennyiünk ügye Mindenkinek legsajátabb érdeke azoknak a céloknak a megvaló­sítása, melyeket pártunk a szocia lista társadalom további fejlődése érdekében kitűzött Hisz minden ami ma és holnap épül, azt mi él vezzük és gyermekeinket szolgál ja. Rövidesen összekötik a csehszlovák*—szovjet TV-rendszert A Barátság kőolajvezetékhez és a Béke nemzetközi magas feszültségű vezetékhez egy újabb nemzetközi lé.­tesítmény csatlakozik a napokban: a televízió közvetítő állomások lán­colata Lvovtól egészen a csehszlovák határig. Ez lehetővé teszi, hogy Csehszlovákia és a többi szocialista ország átvegye a szovjet TV műsorát. Később több európai ország csatla­kozik ehhez a hálózathoz. Az átvé­tel egyidejűleg mindkét irnáyban is megvalósítható. Teljesítették a húsfelvásárlási tervet (ČTK) — A martini járás mező-' gazdasági dolgozói szerdán, december 19-én teljesítették a húsfelvásárlás évi tervét. E siker elsősorban a skla­binai, dražkovicei, martini, trnovi, blažovcei, blatnicai és rudnái szövet­kezetesek, valamint a Turcianské Teplice-i Állami Gazdaság dolgozói­nak érdeme. A húsfelvásárlást foly­tatják, az év végéig még 500 mázsa húst akarnak felvásárolni terven fe­lül. A falemezeket gyártó hodoníni üzemben nemrég épült 240 méter hosz­szú munkacsarnokban új gépsort állítanak fel, amelyen a közeljövőben megkezdik fahulladékból préselt lemezek gyártását. Képünkön a hatalmas sajtológéppel kiegészített lemezrétegező-gépsor egyik része látható. (E. Bican — ČTK — felv.) Hogy az épülő gyárak hamarabb termelhessenek A fő feladatokra összpontosítják erejüket * Majdnem százzal csökkentették ebben az évben a befejezetlen építkezések számát A Stavoindustria építővállalat az év első három negyedének feladatait kitűnően oldotta meg. Ma — tíz nappal az év vége előtt — szintén minden jel arra mutat, hogy a leg­fontosabb munkaszakaszokon elége­dettek lehetnek munkájukkal. A vál­lalat vezetősége valóban a legfonto­sabb építkezésekre összpontosította a figyplmet, hogy ezeket minél előbb át lehessen adni rendeltetésüknek. Két sokatmondó szám A vállalat statisztikai kimutatása többek között ennyit mond: 1962-ben 287 új építkezést kezdtünk meg. Ugyanebben az évben viszont a be­fejezett építkezések száma megha­ladja a 360-at. Pontos számot még nem lehet mondani, mert a vállalat vezetőségén meglepetésre — és meg kell mondani, kellemes meglepetésre — számítanak. Ugyanis közel száz­zal sikerült ebben az évben — és különösen a fontus építkezések meg­gyorsításáról szóló párt- és kormány­határozat érvénybe lépte óta — csökkenteniük a befejezetlen építke­zések sjámát. Ez az eredmény . az ipari termelés növekedésében még nem tükröződik vissza, azt számok­ban még nem lehet pontosan kife­jezni, mit jelent ez a népgazdaság­nak, de egyet máris bizonyosra lehet venni: a vállalat dolgozóinak jó munkája nyomán, a nem,is olyan tá­voli jövőben, majdnem száz üzem, vagy üzemrészleg határidő előtt kez­di meg a termelést. A döntő munkaszakaszok A vállalati igazgatóságon ez a há­rom helységnév hangzik el a leg­gyakrabban: Sered, Lovinobaňa, Pu­chov Nem véletlen ez, mert mind a három helyen olyan ipari létesítmé­nyeket épít a Stavoindustria, melyek­nek üzembe helyezése kihat majd az egész ország iparára. Hiszen a sere­d'i Nikkelkohó fontosságát senki előtt • ••••••••• Derék tanulók 1Í$*S f K sem kell ma már ecsetelni. A púchovi építkezés befejezésével viszont a vegyipar, a lovinobafíai üzemrészleg befejezésével pedig . a világhírűre emelhető csehszlovák magnezitipar lendül majd fel jelentősen. A gyártásvezető az erők átcsoportosításáról — Az egész termelési kapacitás majdnem 70 százalékát a központilag irányított építkezésekre helyeztük át, — nyilatkozott Hieronym Šajgalik mérnök, a vállalat gyártásvezetője. — Véleményem szerint — folytatta —, azok a vállalatok, amelyek gyen­gén teljesítették a kormányhatároza­tot, ott tévedtek, amikor csak admi­nisztrációs intézkedésekkel — csu­pán a dolgozók egyik munkahelyről a másikra való áthelyezésével — akarták elintézni az ügyet. Némely helyen valahogy megfeledkeztek a gépi erők arányos átcsoportosításáról. Ez pedig alapvető hiba, mert a ma építőiparának sikere főként az em­beri és a gépi erők összehangolásá­ban rejlik. Vállalatunknak a púchovi építkezésen például — ez természe­tesen nemcsak az utóbbi három hó­nap munkájának eredménye — az intézkedések segítségével 12 hónap­pal sikerült lerövidítenie az átadási határidőt. <P — El tudja képzelni — kérdi Šaj­galik mérnök — mennyi értéket ké­pes egy olyan gyár egy év alatt ter­melni? Pontosan nehéz lenne ezt meg­mondani, de hogy sokról van szó, az biztos. Már októberben teljesítették A fontos építkezési feladatok kö­zül is a legfontosabb a seredi üzem gyors befejezése. Derekasan hozzá is fogtak az építkezésen• a munká­hoz, aminek az eredménye: a Stavo­industria ezen az építkezésen már októberben 100 százalékra teljesítet­te a tervfeladatokat. Annak ellenére, hogy a tervet már teljesítették, a fontos építkezésen továbbra is meghagyták a már ré­gebben is ott dolgozó munkásokat és még további gépi berendezésekkel bővítették a termelési kapacitást. Így azután az év'vége• előtti tervtel­jesítési grafikon azt mutatja, hogy az új évet 160 százalékos tervtelje­sítéssel köszönthetik a seredi építők. Tovább sorolhatnánk a nagy jelen­tőségű építkezéseken elért eredmé­nyeket, melyeket főként annak kö­szönhetnek, hogy a Stavoindustriánál az emberek — vezetők, és egyszerű dolgozók egyaránt — megértették, hogy a legfontosabb építkezések gyorsabb befejezése jelentősen előse­gíti az ipari termelés fejlődését. t. m. CÉLBA ÉRTEK A tuchlovicei Václav Nősek Bánya, a kladnói körzet legnagyobb üzeme, csütörtökön, december 20-án reggel teljesítette a szénfejtés ez évi tervét. Az év végéig a vájárok még 24 000 tonna szenet fejtenek terven felül. Ezáltal 7000 tonnával túlszárnyalják a CSKP XII. kongresszusára vállalt kötelezettségüket. Értekezlet, kiállítás és előadássorozat az elektronika jelentőségéről Varsó (CTK) — E napokban volt Varsóban a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa gazdasági és tudomá­nyos-műszaki együttműködési gép-, ipari bizottság 9. szekciójának 18. ülése. Az ülés befejező részében a szekció a tagállamok rádiótechnikai és távközlő eszközei kutatásfejleszté­sére és gyártásának nemzetközi sza­kosítására további elvi intézkedéseket hozott. A tanácskozás ismét megerő­sítette az elektronika fontosságát a tagállamok népgazdasága fejlesztésé­ben. A fenti ülésszakkal egyidejűleg a varsói politechnika épületében első ízben megrendezték az elektronikai alkatrészek kiállítását, amelyen be­mutatták a KGST tagállamainak gyártmányait. A kiállítással egyidejűleg a szak­értők előadássorozatot tartottak. Bul­gária, Csehszlovákia, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Lengyelország szakértőinek több mint 40 előadása hangzott el. Csúcsforgalom a postán A košicei Kelet-Szlovákiai Gépgyár ; szakmai tanulóhelyének diákjai a CSKP XII. kongresszusának napjaiban j teljesítették az évi termelési tervet. Képünkön Ľubomír Dobrík és Juraj Surovec tanoncok Jozef Bujanský mester felügyelete alatt az alkatré­szeket mérik. (S. Petráš felv. - CTK) Élénk karácsony előtti forgalom uralko­dik e napokban vala­mennyi postahivatal­ban. Naponta több ezer csomagot, levelet és képeslapot továbbíta­nak a posta dolgozói. Csak a prágaiak egy napon mintegy 40 000 csomagot és 110 000 képeslapot adnak .pos­tára. Ugyancsak számos postaküldemény érke­zik a fővárosba. A prá­gai új postaépület osztályozójából napon­ta több mint 14 000 csomagot továbbítanak Prága különböző körze­teibe. A Prága 022 pos­taszállító hivatalban osztályozzák és rakják át azokat a csomago­kat, amelyek hazánk más helységeiből Prá­gán át haladnak. Így csütörtökön, december 20-án csaknem száz­ezer csomagot osztá­lyoztak. Rendkívül nagy a forgalom a pl7--fti, b ň, ostravai, bratislava. és más pos­tahivatalokban is. A posta dolgozói minde­nütt igyekeznek, hogy a küldemények idejé­ben és rendben megér­kezzenek a címzettek­hez. A karácsony előtti időben a postai szállí­tás meggyorsítására két rendkívüli postai repülőjáratot használ­nak fel Prága— Bratis­lava—Košice, valamint Prága—Pferov—Bra­tislava között.

Next

/
Thumbnails
Contents