Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-20 / 351. szám, csütörtök

Majd ha az újbor kiforr A Sahyról Modrý Kameň felé szaladó országút egy csaknem szabályos S-betűt fcajzolt a faluba. A betű felső szára a Kürtös-patak bldján kezdődik, tehát mintegy kétszáz méternyire a falu előtt A monogram másik vége e temető mellett található. Nemrégen még a falu ts Itt ért véget, de az utóbbi évek építkezési lázában Szklabonya is megnyúlt, mint tűzben a fémek. Aki Mlkszáth-emlékeket Jön ide keresni, ne elégedjék meg az említett ház megtekintésével. Itt van mindjárt a csobogó, zöld vizű Kürtös-patak; sebesen fut a kertek alatt, most, hogy végre megérkezett az őszi esőzés időszaka, félelmetesen kezd hasonlítani a Bágyra, vagyis önmaga irodalmi képmására. A Bágyra bizony, amely a Néhai bárány című elbeszélésben annyira megáradt, hogy a „partok tömött fűzfabokrairól nemcsak a leveleket tépdeste le alul, de a kérget is lehámozta", s mint egy rabló elvitte a szép majornoki Baló Ágnes tulipános ládáját. Pedig benne volt szegény Ágnes egész kelengyéje: „három perkálszoknya, négy szélből az egyik, hat olajos kendő, nyakba való kettő, ezüstcsatos mellény, tíz patyolat ingváll s ezenfelül a mente, meg egy rámás csizma, újdonatúj, még a patkó sem volt ráverve." Állok a patak partján, melynek medrét a mai Filcsikek, Lapajok, Baló Mihályok jó mélyre ásták, szinte már nem is emlékeznek, mikor öntött ki utoljára. A patakban, közvetlenül a jobb part mellet csevicés kút. Sokszor it-> tam már a kellemes, csípős ásványvízből. Innék most is, de hogyan? Nincs nálam semmi tvóalkalmatosság. Szerencsére Jön valaki... Sudár termetű szőke leány hajlik a kút fölé s merítené a korsót. Merítené, ha... egy parányit hosszabb lenne a karja. Ha ... egyedül lenne. Mosolyogva bólint, amikor megkérdezem, segíthetek-e. A víz mélyen van, ráhajolok a betoncsőre s a lábam a levegőben kalimpál. A korsó lassan telik. Kellemetlen lenne, ha Így felfordítva esnék a kútba — gondolom. El is mondom a dolgot a mögöttem várakozó leánynak s csak űgy a kútból megkérdem, miként vélekedik erről. — Kihúznám ... — Szép magától! — A korsót gondoltam. Engem nem? — Nem. — Aztán miért nem? — Magáért nem lenne kár. — Hogyhogy: mármint értem? — kiáltom csodálkozva és azon nyomban felegyenesedem. — Honnan tudja ilyen pontosan? Az ajkát biggyeszti. — Ha annyira ügyetlen, hogy beleesik, nem kár magáért. Ebben kétségtelenül igaza van, még csak nem is tiltakozhatok. — Ha megengedi, akkor most Iszom. — Igyék. Tudom, hogy csak azért sietett a segítségemre. De Jól kl van köszörülve a nyelvel Meg ne vágja magát vele! — No és aztán! Lesz majd aki meggyógyítson. — Az ilyen borotvanyelvű lányok nehezen mennek férjhez. — Tényleg? Mit szól hozzá, hogy már menyasszony vagyok? És hogy ne kételkedjem, elém tartja jegygyűrüs kezét. — No és... mikor lesz a lagzi? — Ejnye, de kíváncsi ember! Majd ha az újbor kiforr. — Akkor már a bútor is megvan, igaz? — A múlt héten hoztuk Losoncról. Tízezer koronás! — Ejha! Hol szerzett annyi pénzt? — Hol? Már harmadik éve járok a dohányba. — A szövetkezetibe? Persze. Hol van még dohány? Az elfelejtett miatyánk A

z öregasszony, özvegy Kulcsár Péterné hajnalban ébredt. Azaz nem is volt ez olyan ébredés, mert hiszen csak a fáradtság, a kimerülés zárta le a szemét ma éjjel is úgy, mint már egy hét óta minden éjszaka. Arca is úgy megfonnyadt, mint a dércsípte őszi rózsa, pedig nemrégiben még korát és sor,sát meghazudtoló telt arccal mosolygott a dédunokájára. Lassú léptekkel indul a templom felé. A falu házait még ringatja, ölelgeti a csend. Hajnál van. Zimankós, lucskos, novembervégi hajnal. Nem nagyon figyeli az uiat, hiszen megszokta már, itt született, itt élt. Nagykendőbe burkolt görnyedt alakja lassan közeledik a templom jelé. Könyörögni megy. Imádkozni. Öszszekulcsolnt reszkető öreg kezét és úgy egybefonódó, gémberedő újak1 kai fohászkodni, mert baj van a Janival. Ma reggel operálják a Janit. Hát ma Jobban kell könyörögni, ma hangosabban kell sikoltani a léleknek, ma zengőbben kell dobbannia a szívnek, hogy a csillagok felett trónoló valaki megholtja ... mert ma operálják a Janit. Megszorítja az újjal között teker gő rózsafüzért. Arra gondol, hogy már itt az utcán kezdi a könyörgést, hogy több legyen, hogy már innen a ködös falusi utcáról szálljon az ima. Hogy lenézzen az a ha tálmas égi valaki idé, a Duna menti falu házai közé, ahol az ő hatvannyolc esztendős fáradt lábai tapodják a templom felé vezető utat és megsajnálja őt, a szegény, megkínzott öreg parasztasszonyt. Kicsit megáll, mert fojtja őt a köd, álmatlanságtól duzzadt, sós könnyek tengerétől kimart szemeit csípi a hajnali fagy. A kétkapus Bálint Istvánék portáfa előtt megcsókolja a fekete imakönyvet és halk suttogással Imádkozni kezd. — Miatyánk, ki vagy a mennyekben ... Megáll. Mert valahogy az eszébe jutott, hogy ő már ment így a templom felé. Merít — szíve alatt a gyer mekével, lihegő fuldokló sírással, ment a főtéren sötétlő torony felé őrjöngő félelemmel és új élettől terhes testével térden csúszott az oltár elé, üvöltő, hörgő könyörgés sel, amelytől felriadtak a templom toronyrészén bóbiskoló galambok Akkor a férjéért könyörgött, aki véres mezőkön tanulta a halált. Ezer kilencszáztizenötöt mutatott a naptár. Nem főtt vissza az ember soha többé, csak papírlap érkezett fekete kerettel, cifrán írt szavakkal és ő felvette a fekete fejkendőt. Ismét megcsókolja az Imakönyvet és megmozdul az ajka. — Miatyánk, ki vagy a mennyekben ... Nem tudja, mi van vele. Haja tövéből, a fekete kendő alól apró verejtékcseppek indulnák lefelé. Ö imádkozni akar, könyörögni akarl Kell! Ma operálják a Janit. — Miatyánk, ki van a mennyekben ... De akkor... ezerkilencszáznegyvenháromban is ment a templom felé. Akkor már a menye is ott ment mellette és a három esztendős Jani is ott tipegett. Ez, akit ma operálnak, ez is ott volt. Es a három éves gyermekkezek is összefonódtak, a csöpp kis piros száj is könyörgött. — Miatyánk, ki vagy a mennyekben ... Dehát akkor — ezerkilencszáznegyvenháromban — miért vitték el a fiát? Miért vette el az égi hatalmasság a fiúi is? Miért nem hallgatta meg az'imáját? Hát kinek az imája hatol el odáig, ha az anya és az ártatlan gyermek fohásza előtt sem nyílik ki az a gyémántos kapu? Az öreg test kiegyenesedik és most ott áll szemben a templommal. Semmi nem mozdul a faluban. A csendben, a ködös hajnali csendben özvegy Kulcsár Péterné hatvannyolc esztendős parasztasszony égő szemekkel nézi a templom néma tornyát, amely úgy magaskodik a falu fölé, mint egy fenyegető ujf. — „Igen, ott térdeltem, ott a főoltár előtt. Ott kértem, könyörögtem. Egy darab kenyeret, egy tányér levest. Ott csúsztam végig a Golgotát a férjeft életéért, ott fetrengtem a feszület előtt kínok korbácsától sebes szívvel és sikoltottam az imát a fiamért. Hiába!" A festett Mária-üveg ragyogni kezd az oltár előtt meggyújtott gyertyák sárga fényétől. Az öregasszony afka évtizedek engedelmességével mozdul: Miatyánk, ki vagy a mennyekben ... Nem, nem tud imádkozni. Pedig ma operállak a Janit. Nem tud imádkozni, csak a szíve sikoltja a fájdalmat és a féltést. Lassan megfordul és elindul az úton hazafelé. A

harang mélyen kondul, riad a csend, néhány kapu csikorogva kinyílik. Özvegy Kulcsár Péterné belép a konyhába, szemeiből lassan peregnek a könnyek. Janira gondol, akit ma operálnak. PÉTERFY GYULA — Nem tudom... Ihatok még? — Tessék. Iszom, aztán újramerítem a korsót. — Most már megyek, köszönöm a segítséget. — Én is a csevicét... A viszontlátásra. — A viszontlátásra. ^Szegény Baló Ágnes, benne volt abban a ládában mindene! Hogy az ár elmosta a csőszházat, elmosta a házasságot is. Gúnya nélkül nem léphet az oltárhoz szégyenszemre. Már mindene megvolt, pedig de keservesen, mint cseléd szerezte, minden ruhadarabot egyenként. Szüretre lett volna meg a dolog, legalább úgy mondta az utolsó szombaton maga a vőlegény — de most már vagy lesz valamikor, vagy sem." Ezekre a mondatokra gondolok, amíg a távolodó leány után nézek. A tízezer koronás bútort bezzeg már nem moshatja el olyan könnyen a Bágy vize, mint azt az egykori tulipános ládát. Csak azt viszi, amit szabad, a füzek és Jegenyék megsárgult leveleit hordja az Ipolyba. Medrét a Baló Ágnesek dédunokái jó mélyre ásták, folyását szabályozták. Mégszabályozták az élet folyását is. A mai lányoknak nem kell kisírniuk- ragyogó szemüket egy tulipános ládáért. Legfeljebb az örömtől sírnak: „Majd, ha az újbor kiforr." Zsélyi Nagy Lajol

( A lelkes munka gyümölcse A Csemadok Rim. Sobota-i járási bizottsága és a jí.rásl művelődési otthon mellett működő irodalmi színpad pártunk XII. kongresszusa tiszteletére előadást rendezett. Az ünnepi műsor keretében sok új szavaló is szóhoz jutott (Andreidisz Antalné, Berkó Zsuzsa, Kerekes István, Suhajik Ilona), akik semmivel sem maradtak el a rutinos törzsgárda (Házik Gabriella, Kovanics László, Mács Zoltán, Mihalidesz Lászlóné, Rács Ágnes, Veres Jánosné) teljesítményétől. A műsor zenei szerkesztését Horváth Júlia végezte. A? irodalmi anyagot Veres János állította össze. A produkció sikerét Mács Zoltán pedagógus kitűnő rendezése biztosította. Az ötletesen megoldott színpadkép Héger Károly és Drobka Géza munkáját dicséri. A nagyszámú közönség lelkesen tapsolt az irodalmi színpad új produkciójának, mely ismét bebizonyította, hogy az együttes állandóan fejlődik. -es. Csontos Vilmos: Most vallani kell Most vallani kell, az életről van szó. Kiáltsuk hát együtt: Nem akarjuk a pusztulást! Örült, aki háborút akar! Most, amikor a szabadság mámorosító élet-ízeit kóstoltatja velem, S lelkemből a boldogulás öröme ömlik, S szerte szivárog a földön, Hogy kövérebb legyen rajta a kalász, S füvétől hízzon tehenUnk, S még gyapjasabb legyen a juhnyáj. «

f Most vallani kell: Nem és ezerszer nem akarom, Hogy halálverejtáket gyöngyözzön homlokom, S asszonyom, gyermekem fetrengjen a porba, Mint eltaposott féreg, S a házam omoljon romokba.

M Nem és ezerszer nem, Kezemben a munka eszközét szorítom: Építkezem, s a göröngyöt porhanyítom, Hogy nyomomban jólét fakadjon, Hogy mosolyogjon, akire nézek, S szememből olvashassák: boldog vagyok, Hogy élek! — Most vallani kell hát: Nekem és neked, — valamennyiünknek, Nem akarunk üszkös romokat látni, S van bátorságunk elébe állni, Aki ránk őrülten fegyvert emel, — Mi vissza ütünk, — ha kell! Fáradtságot nem ismerve A Csemadok trebišovi járási bizotta közelmúltban Lelesen kétnapos iskolázást rendezett a szervezet műkedvelő csoportjai és a szlovák nyelvtanfolyamok vezetői részére. A szlovák nyelv tökéletesebb elsajátítása érdekében több mint húsz községben szerveznek szlovák nyelvtanfolyamot. Az iskolázáson fellépett a Bodrogközi Irodalmi Színpad is, amelynek műsora méltó felhívás volt a járás többi szervezete fáradságot nem ismerő munkájára. Németh Zsuzsanna Čierna nad Tisou Rudolf Pribiš, államdíjas: Tanulmány a Nemzetemnek című cik<« Iushoz — Háborúban (Gipsz) t A VILLÁM ÜTJA Balettbemutató a košicei Állami Színházban „A villám útja" e. balett košicei előadását Tóth Karol, a fiatal szlovák koreográfus tanította be. A csehszlovák—szovjet barátsági hónap tiszteletére rendezett bemutató nagyszerű kultúresemény volt Košice életében és a színház balettegyüttesének MOSZKVAf LEVÉL: A KÖLTÉSZET ÜNNEPE Eleinte, évente egyszer, egy napon ünnepelték a költészetet és a költőket. Ma már egy hét sem elegendő. A szovjet emberek által nagyon kedvelt költészet ünnepe Moszkvában ez évben egy hónapig tart. Vlagyimir Majakovszkij, a „Költők költője" a hu szas években több ezer ember előtt harsogta verseit. Akkor ez rendkívüli volt, utánozhatatlannak tartották. Es ma? A több ezres tömeghez nem egykét költő szól, hanem a költők serege. A Csajkovszkij terem már szűk nekik, a Szakszervezetek Házában lábujjhegyen szorongnak, a Politechnikai Múzeum 3000 férőhelyes termében is alig férnek az érdeklődők. Verssorok szállnak a leningrádi üzemek hatalmas termei felett, az Elektroszilben, a Kirovszki, Bal tijszkl üzemben, a XXII. kongresszus gyárában. Idén a luzsnyiki Sportpalota Íoltívei alá ls eljutott a költészet. Eleinte féltek egy kicsit. Ez természetes, versek és ilyen hatalmas teremi De nem volt mitől félniük. Egy héttel a műsor előtt elkelt az összes jegy. Senki . sem hitte volna, hogy a költészet estjére nehezebb lesz jegyet szerezni, mint egy nemzetközi jégkorong vagy labdarúgó-mérkőzésre. Igazán rendkívUli est volt. Különböző korú és foglalkozású — 14 000 ember hallgatta végig irigylésre méltó figyelemmel a négy órán át tartó műsort. A Sportpalota bejirata előtt elszomorodott tömeg állt, nem győzték ismételni a kérdést: „Nincs egy fölösleges jegye?" A televíziónézők milliói otthon hallgatták a műsort, hogy másnap lelkesedve mondjanak véleményt a költeményekről. Húsz költő, fiatal és idősebb, őszülfi és serkenő bajuszú, csendes és háborgó, lelkes és egyszerű, vidám és haragos, férfias és gyengéd folytatott beszélgetést a nagyszámú hallgatósággal. Az est folyamán többször találkoztam egy amerikai filmforgató ismert arcával. A szeme égett a lelkesedéstől. Űriási! Óriási! — vallotta be őszintén. Igazat adtunk neki, aligha büszkélkedhetnek a költők valahol a világon az olvasók Ilyen nagy érdeklődésével. A szovjet költők igazán nem panaszkodhatnak. A versgyűjteményeket óriási — 58 000-től egészen félmillióig — példányszámban adják ki, de a kötetek nem sokáig hevernek a könyvkereskedésekben. A moszkvai költészet ünnepének hagyományát több város vette már át. Moszkvából költők csoportjai látogattak Leningrádba, Cseljabinszkba, Szmolenszkbe, Novoszibirszkbe, Azerbajdzsánba, Tádzsikisztánba stb. A költészet ünnepe a szovjet emberek legkedveltebb ünnepnapjai között kiharcolta az őt megillető helyét. A nép szívét, mely Puskint, Lermontovot, Jeszenyint és Majakovszkijt adta a világnak, már rég megnyerte. ZDEMfiK HÜRENI 15 éves működésében további kiemel* kedő teljesítménynek volt a próba.* köve. A mű a dél-afrikai fajüldözést leplezi le, az elnyomott bennszülöttek életét tárja a néző elé. A táncba oltott, zenével ötvözött regény hang, betű helyett a mozgás kifejező ere-: jével jeleníti meg a cselekményt. Kara-Karajev sajátos zenéje frap-: pánsan ábrázolja az egyének és a tömegek vívódásának széles érzelmi skáláját. Felhasználja az afrikai folklór elemeit, de modernsége mégsem szakad el a színpadi követelmények-, tői és a valóságtól sem. Kimeríthetetlen gazdag invenciója gyakran Prokofjevre emlékeztet. A hangulatokat gazdag színezésű hangszereléssel tolmácsolja és olykor nehéz eldönteni, hogy a zene, vagy a tánc-e a mondanivaló igazi hordozója. E két döntő tényező frigyéből született ez a pompás balett. Az igényes feladat a kiváló alakítások egész sorával ajándékozta meg a közönséget. Akár Szekeres Csabát , látjuk Lenny szerepében, akár Hop-, peovát Sary szerepében — teljesítményük kifinomult, meggyőző és gyönyörködtető. A többi táncos alakítása is magán viseli a gondos betanítást és a szerepnek egyéni élménynyé nemesített átélését. (Hauptová, Jančariková, Daniová, Mišovičová, Béres, Kasarda és a többiek.) A siker nagymértékben Boris Valat karnagynak is köszönhető, aki nagyvonalúan építette fel Kara-Karajev zenéjének mondanivalóját. A balettet hazánkban a brnói és a bratislavai színházak már előadták. 1o6

m ^^ 1362. december 20. • (jj SZÖ 5