Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)
1962-12-20 / 351. szám, csütörtök
A kongresszusi határozat a képviselők tevékenységének vezérfonala (Folytatás az 1. oldalról.) elmélyülését, a dolgozóknak a népgazdaság Irányításában való tevékeny részvételét jelenti. Dr. Jaromfr Berák képviselő vitafelszólalásában kiemelte, hogy az üj törvényjavaslat a kongresszusi határozatok szellemében hozzájárul az Irányító munka színvonalának megjavításához. A törvényjavaslat egyszerű, áttekinthető, ami elősegíti, hogy a vállalati szervek dolgozói könnyen tájékozódhatnak az előírásokban és azok alkalmazásában. A Nemzetgyűlés plénuma a törvényjavaslatot egyhangúlag jóváhagyta. ANTONÍN BRANČ1K képviselő, a mezőgazdasági, tervezési és költségvetési, valamint alkotmányjogi bizottságoknak a mezőgazdasági adókra vonatkozó kiegészítő törvényjavaslatát ismertette. Jelentésében hangsúlyozta azt a körülményt, hogy az 1959-ben elfogadott törvény a szövetkezetekben időközben bekövetkezett változások miatt kiegészítésre és változásokra szorul. Az új törvényjavaslat azt a célt követi, hogy a különböző természeti és gazdasági feltételek között dolgozó szövetketek adóilletékét igazságosan szabják meg. Az a tény például, hogy az utóbbi két esztendőben az EFSZ-ek gazdaságilag jelentősen megerősödtek kedvezően befolyásolta az EFSZ-ek nyers bevételét. Nyilvánvaló, hogy a mezőgazdasági adók újonnan javasolt díjszabása teljesen nem szüntetheti meg a szövetkezetek között fennálló különbségeket, de feltétlenül hozzájárul az aránytalanságok csökkentéséhez. Ennek érdekében pontosan meg kell állapítani a répa- és kukorica termő vidékek, valamint a burgonya- és zabtermelő és hegyvidéki szövetkezetek adófizetési kötelezettségei közti különbséget. Az előadó hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági adót teljes egészében a mezőgazdaság fejlesztésére használjuk fel. A múlt évben például a mezőgazdasági adó 649 millió koronát tett ki, ugyanakkor azonban az állam egy milliárd 11 millió koronának megfelelő beruházást eszközölt mezőgazdasági célokra. A mezőgazdasági termelés fejlesztése az az út, amelyen az EFSZ-eknek haladniuk kell. Nem vitás, hogy ha szövetkezeteink jobban fognak gazdálkodni és elgondolkoznak a társadalom iránti kötelezettségeiken, alaposabban megfontolják a rendelkezésükre juttatott eszközök felhasználását. Josef Kruntorad, Pavel Žilinský és Stanislav Hollý képviselők vitäfelszólalásalkban elemezték az előterjesztett törvényjavaslatot és azon véleményüknek adtak kifejezést, hogy a mezőgazdasági adó a kongresszusi határozatok értelmében a mezőgazdasági termelés fejlesztését szolgálja. A Nemzetgyűlés plénuma a törvényjavaslatot egyhangúlag megszavazta. LUDMILA ŠVEHLlKOVÁ képviselőnő, a mezőgazdasági, tervezési és költségvetési, valamint az alkotmányjogi bizottság nevében előterjesztette az állami mezőgazdasági, élelmezési és kereskedelmi felügyeletről szóló törvényjavaslatot. A mezőgazdasági, élelmezési és kereskedelmi felügyelet küldetése, hogy biztosítsa az árucikkek jé minőségét, az üzletek árusításának kielégítő színvonalát, a fogyasztók és a szocialista tulajdonjog érdekeinek megvédését. JOSEF ZEDNlK képviselő hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a szocialista társadalom építésének jelenlegi időszakéban a fenti törvényjavaslat rendkívül fontos eszközt jelentene az állami fegyelem és a szocialista törvényesség megszilárdításában. A törvényjavaslat lehetővé teszi a dolgozók bekapcsolását ez ellenőrző szervek tevékenységébe, tehát a dolgozók kezdeményezése minden tekintetben érvényesül és biztosítja BZ ellenőrző szervek munkájának sikerét. A Nemzetgyűlés plénuma egyhangúlag megszavazta a törvényjavaslatot. Az alkoholizmus elleni harcról szóló rendkívül fontos törvényjavaslatot az egészségügvi és az alkotmányjogi bizottság előadója ERICH SÝKORA képviselő ismertette. A szocialista és a kommunista társadalomnak nemcsak képzett és öntudatos emberekre van szüksége, hanem fegyelmezett polgárokra is, akik mentesek a múlt dicstelen csökevényeitöl. A Iegkárosabb és a társadalom szempontjából legveszélyesebb csökevényekhez tartozik az alkoholizmus is, amely megnehezíti a kommunista társadalom felépítéséhez vezető utat. Éppen ezért az alkoholizmus elleni harc társadalmunk egyik elsőrendű kötelessége. Az alábbi néhány adat bizonyítja, mekkora károkat okozhat az alkohol túlzásba vitt élvezése. Az elmúlt esztendőben történt 42 745 közlekedési balesetből az alkohol 2743 baleset okozója volt. 1960-ban 115 ezer munkanapot mulasztottak a megrögzött alkoholisták és ezenkívül számos munkamulasztás történt olyan esetekben, amikor a közvetlen diagnózis nem az idült alkoholizmus volt, hanem más okok, melyeket azonban közvetve szintén az alkoholizmus idóeett elő. 47 ember lelte halálát heveny alkoholmérgezésben. Az alkoholizmus elleni harcban jelentős küldetése van az egészségügyi felvilágosító munkának, a társadalmi szervezeteknek, nevezetesen az FSZM-nek, a CSISZ-nek;. A nevelőmunkát elsősorban a fiatalság körében kell fokozottabb mértékben alkalmazni. Az új törvényjavaslat a következő elvekből indul ki: 1. Valamennyi állami szerv, társadalmi és gazdasági szervezet kötelessége tevékenyen harcolni az alkoholizmus ellen. 2. Az alkoholizmus elleni harccal megbízott testület működését törvénybé kell iktatni. 3. A régi, 1948-ban elfogadott törvény előírásait ki kell egészíteni oly módon, hogy a biztonsági szervek felhívására minden polgár törvényesen kötelezhető olyan vizsgálatnak alávetni magát, amely megállapítja, fogyasztott-e alkoholt vagy sem. Ugyancsak 'törvényesen kötelezhetők az alkoholisták, hogy ambuláns vagy gyógykezelésnek vessék magukat alá. Helyes lenne megoldani a fizetések kézbesítésének kérdését, olyan esetekben, amikor a családját eltartó személy túlméretezett alkoholfogyasztás következtében anyagilag megkárosítja hozzátartozóit. Büntetendő cselekménynek tekintendő a szeszégetés. RUDOLF MÜLLER képviselő, a külpolitikai bizottság nevében jóváhagyásra terjesztette elő az 1960. december 14-én Párizsban, az ENSZ nevelési, tudományos és kulturális bizottsága értekezletén Jóváhagyott, a művelődés terén mutatkozó faji megkülönböztetés elleni harcról szóló megegyezést. Az egyezmény humánus, teljes mértékben megfelel hazánk bel- és külpolitikájának és a Nemzetgyűlés egyhangúlag jóváhagyta. JOSEF GÁLIK képviselő, a külpolitikai bizottság nevében jóváhagyásra terjesztette elő a Nemzetközi Atomügynökség sze-vezetl szabályzatát kiegészítő módosításokat, amelyeket 1961. október 4-én a Nemzetközi Atomügynökség elfogadott. ZDENÉK FIERLINGER ismertette a Nemzetgyűlés elnökségének törvényerejű intézkedéseit. A Nemzetgyűlés ezután megszavazta, jóváhagyta a Nemzetgyűlés elnökségébe és bizottságaiba választott új képviselőket. A Nemzetgyűlés elnökségének új tagja Jozef Lenárt képviselő, a külpolitikai bizottságnak DuSan Špálovský, az egészségügyi bizottságnak dr. Pavol Macúch és az ipari bizottságnak Oldrich Voleník. A napirend utolsó pontjaként a Nemzetgyűlés Josef Skalka századost egyhangúlag a katonai bíróság tagjául választotta. Ezzel véget ért a Nemzetgyűlés plénumának ülése. A szlovákiai szénbányák teljesítették oz évi tervet • • • • • • • • mnm Évzárás után A pribetai tűzoltók járási viszonylatban az elsők között szerepelnek. A napokban tartották meg évzáró közgyűlésüket. Ez alkalomból kötelezettséget vállaltak, hogy soraikat 30 új taggal bővítik, a tűzoltó-felszerelést szocialista gondozásba veszik, az országos tűzoltó-versenyen egy férfirajjai vesznek részt, a fiatalság soraiból egy rajt szerveznek, s az 1963as évben a helyi szövetkezetben 320 brigádórát dolgoznak le. Zelenák István. Pribeta Sikeresen folyik a toborzás Mezőgazdasági termelésünk gépesítése egyre több szakembert, fiatalt igényel Ezért szükséges, hogy az iskolákból kikerült fiatalok soraiból minél többen folytassák tanulmányaikat a mezőgazdasági szakintézetekben. Sok helyen azonban a tanítók a toborzás! kampányszerűnek tekintik. A VlCanyi Kilencéves Magyar Tannyelvű Középiskola tanítói azonban már régen hozzáfogtak a fiatalok mezőgazdaságba való megnyeréséhez Példájuk követésre méltó. Stanga István, Selice j (ČTK) — A Szlovákiai Szénbányák ; Szövetségének bányászai szerdán, dej cernber 19-én teljesítették az idei barnaszén- és lignitjövesztési tervet. A szövetség négy bányavállalata közül a Cígeľ Bánya dolgozóinak kollektívája már december 13-án, a novákyi és a pötori bányászok december 18-án teljesítették tervfeladatalkat. A Handlovai Nagybányôban e hét végéig fejtik ki azt a néhány tonna szenet, amely az idei terv százszázalékos teljesítéséhez hiányzik. A szlovákiai bányászok e munkasikere különösen azért figyelemre méltó, mert az idei terv értelmében 350 000 tonnával több barnaszenet és lignitet kell fejteniük, mint a múlt évben. A bányászok a XII. pártkongresszus tiszteletére több mint 500 kollektív szocialista kötele zettséget vállaltak és felajánlották, hogy terven felül 94 500 tonna szenet fejtenek. E terven felüli mennyiség csaknem felének jövesztésére a novákyi bányászok vállaltak kötelezettséget. • • • • IO O O-ďO* O® • • C4K> 0«Q.# «o •k A prágai International szállóban december 18-án és 19-én rendezett or szôgos értekezlet résztvevői megvitatták a zenei színházak legidőszerűbb problémáit. Az értekezleten mintegy száz művész vett részt. + A Csehszlovák Szocialista Párt Központi Bizottsága e napokban megvitatta a CSKP XII kongresszusának következtetéseit, majd a Csehszlovák Szocialista Párt jövő év január 26-án és 27én sorra kerülő országos konferenciáiénak előkészületeiről tárgyalt. •k A Központi Szakszervezet! Tanács elnöksége 1963. január 8-ára és 9-ére hívja egybe a KSZT teljes ülését, amelyen részletesen elemzik majd a szakszervezetekre a CSKP XII kongreszszusa után háruló feladatokat és megvitatják a felsőbb szakszervezeti szervek 1963. évi költségvetésére tett Javaslatot. A szlovákiai bányákban előkészítő munkálatokat végző kollektívák is példásan teljesítették idei tervfeladataikat. A mai napig terven felül 4100 méter bányafolyosót, illetve vágatot hajtottak. A testvérpártok újabb küldöttségei utaztak el (ČTK) — Szerdán, december 19-én a testvéri kommunista és munkáspártoknak a CSKP XII. kengresszusán részt vett további küldöttei utaztak vissza hazájukba. A délutáni órákban Caidi Lakhdar, az algériai kommunisták képviselőle utazott el, akitől Oldflch Švestka, a CSKP KB tagja búcsúzott a ruzynéi repülőtéren. A prágai főpályaudvarról Wllton John Brown, az Ausztrállal Kommunista Párt küldötte, a KB politikai bizottságának póttagja utazott el, akitől Jan Hlina, a CSKP KB Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának alelnöke és Oleg Homola, a CSKP KB póttagja búcsúzott. A KSZT üdvözlő távirata Manoiisz Glezosznak (CTK) — A Központi Szakszervezeti Tanács Manoiisz Giezoszhoz küldött üdvözlő táviratában hazánk valamenynyi szakszervezeti tagjának nevében sok sikert kíván a görög nép s a nemzetközi munkásosztály érdekében kifejtett további tevékenységében. Különvonatok az ünnepek alatt (CTK) — A karácsonyi ünnepek alatt a közlekedés megkönnyítésére a Csehszlovák Államvasutak december 23-a és 1963. január 2 :a között különvonatokat indít. A rendes járatokon kívül 97 gyors fog közlekedni, s az egyes vasútigazgatóságok körzeteiben számos személyvonatot állítanak'be. Minden öntudatos ember ismerje el a történelmet B. Ponomarjov beszéde a moszkvai történészkonferencián Moszkva (CTK) — Moszkvában 2500 tudományos dolgozó részvételével országos történészértekezlet ülésezik. A történelemtudományok szerepét tárgyalják a szocialista társadalom fejlődése és a kommunista építés törvényszerűségeinek megismerésében. A szerdai ülésen B. Ponomarjov akadémikus, az SZKP KB titkára tartott terjedelmes beszámolót a történelemtudomány jelenlegi feladatairól. Kiemelte a szovjet történelemtudomány nemze'tközi jelentőségét. Kijelentette: az elméleti gondolkodás kútforrásai — Lenin müvei. Ponomarjov megállapította, hogy a személyi kultusz károsan hatott a történelemtudományra. Következményeit három fő pontba sorolta. A tények, események és személyiségek önkényes értékelése a személyi kultusz éveiben súlyos nyomokat hagyott a történelemtudományban. A XX. pártkongresszus után óriási jelentősége volt Marx és Engels művei második kiadásának, valamint Lenin művei ötödik, legteljesebb kiadásának, a pártkongresszusok és központi bizottsági ülések anyaga nyilvánosságra hozásának. Most ideje, hogy a történelemtudomány hozzáférhető legyen a szocialista társadalom valamennyi tagja számára — hangoztatta Ponomarjov. A kommunizmus felé haladó szovjet társadalom valamennyi tagja ismerje hazája, a forradalmi mozgalom és elsősorban az SZKP történetét. Ezért népszerű tudományos könyvek sorozatát kell kiadni, amelyek marxista módon magyaráznák az emberiség fejlődését. A történelmi regények küldetését is jobban ki kell használni. A tudósok nem kevésbé fontos feladata a nemzetközi kommunista mozgalom történetének tanulmányozása. Az új célok a szovjet történészek feladatává teszik a történelemtudomány felemelését a kommunista építés feladatainak magaslatára. A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság szerdai ülése Genf (CTK) — A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság szerdai ülésén felszólaltak Románia, BZ USA, a Szovjetunió, Svédország, Kanada és Csehszlovákia küldöttei. A román küldött azokat az általános és teljes leszerelési javaslatokat elemezte, amelyeket a szocialista és a nyugati országok küldöttségei tettek. Karel Kűrka külügyminiszter-helyettes, Csehszlovákia küldötte hangsúlyozta, hogy a bizottság tárgyalásai harmadik részének eredménytelenséAz Indonéz Kommunista Párt nemzeti együttműködési kormányt javasol Bandung (CTK) — Aidit, az Indonéz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke egy bandungi manifesztáción kijelentette, hogy az indonéz kommunisták a nemzeti burzsoázia, a felekezetek és a kommunisták képviselőiből álló kormány megalakítását javasolják. Szerinte csak az ilyen nemzeti együttműködési kormány képes a nehézségek leküzdésére. Az Indonéz Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke közölte továbbá, hogy Sukarno elnök már régen óhajtja egy Ilyen kormány megalakítását. Megalakult az új szenegál kormány Dakar (CTK) — A nyugati hírügynökségek közölték, hogy Mamadou Diu miniszterelnököt, akitől a nemzetgyűlés megvonta a képviselői mentelmi jogot, dakari lakásán letartóztatták. Dakar (CTK) — Senghor elnök tegnap kinevezte a 13 miniszterből és 5 államtitkárból álló új szenegál kormányt, melynek elnöke az államfő lesz. Külügyminiszter Doudou Thiam volt igazságítgy-miniszter, André Guillabert az új igazságügy-miniszter, Fofana Abdoulaye belügyminiszter, André Peytavin gazdaságügyi- és pénzügyminiszter és Lamine Diakhite tájékoztatás- és távösszeköttetésügyi miniszter. Elutazott Moszkvából a lengyel katonai küldöttség Moszkva (CTK) — Szerdán reggel Moszkvából hazautazott a Lengyel Népköztársaság katonai küldöttsége, amelyet Marian Spychalski hadseregtábornok, honvédelmi miniszter vezetett. A vnukovói repülőtéren a lengyel katonai küldöttségtől Malinovszkij, Grecsko és Krilov marsallok, Jepisev és Ivanov hadseregtábornokok, valamint Boleszláv Jaszczuk, a Lengyel Népköztársaság nagykövete és a nagykövetség munkatársai vettek búcsút. i Fasiszta támadás az Unita épülete ellen Róma (CTK) — A december 19-re virradó éjjel fasiszta terroristák támadást intéztek az Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi lapjának épülete ellen. Vasbotokkal, pálcákkal, boxerekkel és robbanópalackokkal az épület földszinti folyosójára hatoltak, s szétzúzták az üvegfalat .és a könyvesbolt kirakatát. Az Unitá és a Pease lap valamennyi jelenlevő szerkesztője és szedője szembeszállt a fasisztákkal és megfutamították őket. gét főleg az okozta, hogy a nyugati hatalmak makacsul ragaszkodnak az általános és teljes leszerelés kérdésében minden előrehaladást akadályozó állásfoglalásukhoz. Ezen a tényen mit sem változtat az, hogy a nyugati hatalmak képviselői a szocialista országokra akarják hárítani a felelősséget a tárgyalások eredménytelenségéért. Sz. K. Carapkin, a szovjet küldöttség vezetője az amerikai küldött december 14-i beszédére hivatkozva kijelentette, hogy az USA lényegében nem hajlandó a nukleáris háború veszélyének megszüntetésére szükséges Intézkedések megtételére és a tárgyalások résztvevőitől olyan feltételeket igyekszik kicsikarni, amelyek legjobban felelnek meg az Amerikai Egyesült Államok katonai érdekeinek. Dean, az USA küldötte a nukleáris kísérletek beszüntetésével kapcsolatban ismét éles hangú beszédet mondott. Nem mondott semmi újat és főleg a helyszíni ellenőrzés követelményét hangsúlyozta. A kanadai küldött beszédében afölötti csalódását fejezte ki, hogy a bizottságnak mindeddig nem sikerült megegyezést elérnie a nukleáris kísérletek beszüntetésének kérdésében. A svéd küldött szerint először a hadifelszerelések jelenlegi színvonalának „állandósítása" szükséges és csak azután — a fokozódó kölcsönös bizalom alapján -— lehetségesek a tényleges leszereléshez vezető lépések. Hangsúlyozta a nukleáris kísérletek beszüntetésére vonatkozó egyezmény megkötésének szükségességét is., A tizennyolchatalmi leszerelési bizottság ma 10 órai kezdettel ül ismét össze. Nehru újévi üdvözlete a Szovjetunió népének Delhi (CTK) — Dzsavaharlal Nehru, India miniszterelnöke, a TASZSZ és a Novosztyi hírügynökség tudósítóit megkérte, tolmácsolják a Szov- ' jetunió népének újévi üdvözletét. D. Nehru minden jót kíván a szovjet népnek. Hangsúlyozza, hogy India népe örül annak a barátságnak és együttműködésnek, amely az utóbbi években egyre jobban összeköti a Szovjetuniót, Indiát és a két állam népeit. „Örömmel szereztem hírt azokról a sikerekről, amelyeket a Szovjetunió nagy tervei teljesítésében elért. Főképpen az örvendeztet, hogy a Szovjetunió szilárdan követi a béke és a békés egymás mellett élés politikáját. Hiszem és remélem, hogy jövőre nagy lépést teszünk előre a leszereléshez és a világbékéhez vezető úton" — fejezte be újévi üdvözletét Nehru. Jugoszláv—ndonez közlemény Djakarta (ČTK) — Edvard Kardelj, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökhelyettese indonéziai látogatása végén Djakartában jugoszláv—indonéz közös közleményt írtak alá. A közleményben a két ország kormánya elítélte az imperializmust és a gyarmati rendszer minden megnyilvánulását, megerősítette a különböző társadalmi rendszerű országok békés együttélése elvei iránti hűségét és hangsúlyozta, hogy a leszerelés napjaink legégetőbb problémája. C J SZÔ 2 * 1962 deceml)er 2 0o