Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-14 / 345. szám, péntek

Célunk a világháború elhárítása és a világbéke megszilárdítása NYIKITA SZERGEJEVICS HRUSCSOV BESZÁMOLÓJA A JELENLEGI NEMZETKÖZI HELYZETRŐL ÉS A SZOVJETUNIÓ KÜLPOLITIKÁJÁRÓL N. Sz. Hruscsov elvtárs beszédé­nek elsű részét lapunk tegnapi szániában ismertettük. Az aláb­biakban a beszéd befejező részét közöljük. Természetesen, ha bárki is hábo­rút kényszerítene ránk, hazánk és szövetségeseink védelmére kelünk s erre minden eszközt felhasználunk. Ám mindent megteszünk, hogy el­kerüljük a háborús összecsapást, hogy a háborút örökre kirekesszük a társadalom életéből. Elérhető-e ez a cél, amikor két rendszer, tőkés és szocialista rendszer van a vilá­gon? Ma olyanok az erőviszonyok, hogy a béke és a szocializmus erői megfékezhetik az imperializmus agresszív erőit és rákényszeríthetik a népek akaratának tiszteletbentartá­sára. A Kuba körüli események alakulá­sa igazolta, hogy az imperializmus ma nem mindenható. Az imperialis­ták kénytelenek tekintettel lenni a szocialista országok erejére. . A béke megőrzése, a szocializmus nagy vívmányainak megőrzése érde­kében hajlandók vagyunk ésszerű politikai kompromisszumokra lépni, anélkül, hogy feladnánk a marxista­leninista tanítás elveit. Megfo­gadjuk Lenin utasításait, amelyekben nemegyszer hangoztatta a politikai kompromisszumok lehetőségét és szükségét. Képviselő elvtársak! Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a feszült napokban különös erővel megnyilvánult a béke és a szocializmus erőinek törhetetlen szolidaritása és hatásos együttmű­ködése A világ népei a legjózanabb békeszerető politikaként értékelték politikánkat, a szovjet kormány po­litikáját. A világ népei ma még nagyobb bi­zalommal és tisztelettel tekintenek pártunkra és kormányunkra. A komoly veszély pillanatában a szocialista országok testvéri marxista —leninista pártjai és népei rendü­letlenül támogatták a hősi Kubát, megmutatták hűségüket a proletár nemzetköziség elveihez. A gyarmati elnyomás alól felszabadult számos ország ls Kuba védelmében emelte fel szavát Engedjék meg képviselő elvtársak, hogy az önök és a ma­gam nevében őszinte köszönetet mondjak azoknak, akik támogatták a szovjet kormány lépéseit a béke megmentéséért és a forradalmi Ku­ba megsegítéséért. Csak a megrögzött militaristák elégedetlenek azzal, hogy józan po­litikával sikerült elhárítanunk az új világháborút, megakadályozni a Ku­ba elleni imperialista Inváziót és megmenteni a népek békéjét. A kubai válság Idején a szovjet kormányhoz intézett levelek és táv­iratok között volt számos amerikai állampolgár távirata és levele. Ag­gódtak a béke sorsáért, hálájukat fejezték ki a szovjet kormánynak és helyeselték a karibi feszültség felszámolására és a termonukleáris háborúk elhárítására tett lépésein­ket. Az amerikai nép gondolkodására és magatartására vall az is, hogy a legélesebb válság időszaka után megtartott választásokon az ameri­kai nép több agresszív politikust és olyan háborús uszítót, mint Ni­xon, megbuktatott. Nem siratjuk ezeknek az uraknak a kudarcát. Ök azok, akik gyűlölik a békét és a népek szabadságát. A békepolitika nagy erkölcsi győ­zelmet aratott. Ám kötelesek vagyunk továbbra ls fáradhatatlanul töreked­ni a béke megőrzésére és megszilár­dítására. A helyzet ernyedetlen éber­séget és fáradhatatlan békeharcot követel tőlünk. III. Keressük kitartóan a vitás kérdések békés megoldásának módját Képviselő elvtársaki A szovjet kormány úgy véli, hogy a világ kormányai és népei, a fele­lős államférfiak és politikusok feltét­lenül vonják le a tanulságot a ka­ribi válságból Több józanságot tanú­sítsanak, jobban törekedjenek a vi szályokát szülő és 'az államok viszo nyában feszültséget okozó akadályok kiküszöbölésére. Tanúsítsanak jóindu­latot és keressék a kölcsönösen el­fogadható megoldást, amelytől a nem­zetközi feszültség enyhülése és a világbéke szilárdulása függ. Két fő feladat A szovjet kormány külpolitikai te­vékenységével aktívan igyekszik ki­küszöbölni a vitás és megoldatlan kérdéseket a nemzetközi kapcsola­tokból. Ugyanakkor a szovjet kormány te­kintetbe veszi az egyes államok előtt álló problémák bonyolultságát és sokrétűségét, kellő kitartást tanúsít és konstruktív nézeteket vall. Ám ki­tartóan hangsúlyozzuk, hogy vannak elsőrendű kérdések, amelyeknek meg­oldása nem halogatható, mivel meg­oldatlanságuk rendkívül kiélezi a nemzetközi feszültséget. E feladatok közé tartozik az álta­lános és teljes leszerelés. Az Egye­sült Nemzetek Szervezete egyhangú­lag támogatta a szovjet kormány ez­irányú kezdeményezését. Körülbelül három év telt el az általános és tel­jes leszerelésre vonatkozó nyilatkozat óta. Szüntelenül üléseznek a bizott­ságok és a különféle albizottságok, de még mindig ott tartanak, mint az elején. Vajon azt jelenti ez, hogy a Szov­jetunió, amely a mindent felölelő, nemzetközileg szigorúan ellenőrzött tervet javasolta, a tárgyalások során nem közeledett partnereihez, nem igyekezett közelebb hozni az állás­pontokat? Minden becsületes politi­kusnak azt kell mondania, hogy ez nem igaz. Amikor a leszerelés megvalósításá­nak határidejéről, az atomfegyverhor­dozók felszámolásáról, a hagyományos fegyveres erők létszámáról és sok más kérdésről tárgyaltunk, tekintet­be vettük a nyugati hatalmak állás­pontját és közeledésre törekedtünk. Az általános és teljes leszerelés egyik része a nukleáris kísérletek betiltá sa. Itt is megtettük a szükséges lé­péseket a megegyezésre. Ám — mint a diplomaták mondják — nem szület­het megegyezés, ha az egýik tárgya­ló fél előrehalad, de a másik hely­ben áll. A nukleáris kísérletek betiltásáról folytatott eszmecsere során nemegy­szer kirajzolódnak a kérdések meg­oldásának módjai. Remélhetjük, hogy­ha az Egyesült Államok és Anglia megfontoltságot tanúsít, sor kerül az egyezmény aláírására. Újra ünnepélyesen kijelentjük, hogy külpolitikai tevékenységünk az álta­lános és teljes leszerelésre vonatkozó egyezmény elérésére fog irányulni. Felszólítjuk a nyugati hatalmakat, tá­volítsák el az akadályokat, amelyek a nukleáris kísérletek örök betiltá­sára vonatkozó egyezményt útjában állnak. Felszólítjuk őket, írják alá a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött, általános és teljes leszerelésről szóló egyezményt. A mai viszonyok között még szem­betűnőbb a német békeszerződés meg­kötésének és ennek alapján a nyu­gat-berlini helyzet rendezésének ha­laszthatatlansága. Amikor kitört a karibi válság, az európaiak milliói aggódva gondoltak arra, hogy a né­met kérdés megoldatlansága még szörnyűbb szenvedést okozhat az em­beriségnek. Az emberek világosan lát­ták, hogy nem kerülhető el a német kérdés megoldása, mert nagyon köny­nyen megtörténhet, hogy egy nem­zetközi válság, másik még veszélye­sebb válsággá fajul. A Szovjetunió ebben a kérdésben, valamint az általános és teljes le­szerelés kérdésében igyekszik tekin­tetbe venni tárgyalófeleinek állás­pontját. Mi akadályozza tehát még mindig a. második világháború euró­pai maradványainak felszámolására irányuló törekvést? Vitás kérdés a csapatok nyugat­berlini jelenléte, pontosabban az a kérdés, milyen minőségben és milyen zászló alatt fognak ott szerepelni és meddig maradnak. A szovjet kor­mány azt javasolja, hogy a Nyugat­Berlinben állomásozó csapatok ne a rÍATO-országokat képviseljék, hanem az Egyesült Nemzetek Szervezetének zászlaja váltsa fel Nyugat-Berlinben a NATO zászlaját és az ENSZ bizo­nyos nemzetközi kötelezettségeket és funkciókat vállaljon. Szeretnénk remélni, hogy partne­reink jóakaratot tanúsítanak a tár­gyaláson, hogy figyelmet szentelnek a Szovjetunió javaslatának. Csak egyet szeretnénk hangsúlyoz­ni: ha a Nyugaton valaki azt reméli, hogy a Szovjetunió megmásítja elha­tározásét, hogy megköti a békeszer­ződést Németországgal és ennek alap­ján rendezi a nyugat-berlini helyze­tet, akkor téved. A nyugati hatal­makkal való tárgyalás hívei vagyunk, de türelmünknek ls van hat&ra. Ak­kor Is aláírjuk a békeszerződést, ha a nyugati hatalmak nem fognak vele egyetérteni. Szűnjék meg a feszültség és a viszálykodás valamennyi világrészen A szovjet kormány külpolitikájának egyik fő iránya a szabadságukért és nemzeti függetlenségük megszilárdí­tásáért szent harcot vívó népek ál­talános támogatása volt s lesz a jö­vőben is. A Szovjetunió és az egész szocia­lista tábor támogatására támaszkodó nemzeti felszabadító mozgalom világ­történelmi sikereket ér el. Egy új Ázsia van kialakulóban, ahol leomlanak a volt gyarmatbirodalmak utol­só romjai. Győzelmesen halad előre az afrikai nemzeti leiszabadító mozgalom. Latin-Amerika, amely még nemrégen a külföldi monopóliumok kizárólagos ér­dekterülete volt, történelmének új kor­szakába, az igazi nemzeti függetlensé­gért vívott harc szakaszába lépett. A gyarmati országoknak és népeknek adandó függetlenségről szóló nyilatko­zat új erőt adott az ázsiai, afrikai, és latin-amerikai népek nemzeti felszabadí­tó mozgalmának. A nyilatkozatot a Szov­jetunió kezdeményezésére fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezete. A gyarmatosítók azonban nem tették le a fegyvert. A szuverén államok bel­ügyeibe való beavatkozással és gyakran erőszakosan igyekeznek aláásni függet­lenségüket és szuverén jogaikat és aka­dályt gördíteni a népek forradalmi, fel­szabadító mozgalmának útjába. Az impe­rialista gyarmatosítók a világ számos ré­szében a feszültség, a konfliktusok ás katonai összecsapások gócait hozták lét­re azzal, bogy beavatkoznak a népek fel­szabadító harcába. Nézzék, mi történik Jemenben. A Je­meni nép évszázadokon át tűrte az el­nyomást, a kizsákmányolást és a jogta­lanságot. Most -végre forradalmat hajtott végre az országban. A nép a középkor sötétségéből kitörve egyengeti az új élet útját, mint ahogyan a sivatagban a friss hajtás egy csepp víz hatására előtör a földből. Az imperializmus és a reakció egyesült erűi rögtön rávetették magukat a jemeni népre. Ki emelt fegyvert a je­meni forradalom és a haladás ellen? Szaúd-Arábia és Jordánia. Szaúd-Arábia és Jordánia urai — akik­nek hatalma egy hajszálon függ — ter­mészetesen nem merészeltek volna csa­patokat küldeni a Jemeni Köztársaság ellen, ha nem biztatnák őket erősebb, hatalmasabb országok. Kl támadja Szaúd­Arábia és Jordánia uralkodóit, ki és miért ad nekik fegyvert? Az arab kelet népei jól tudják, hogy Anglia és az Egyesült Államok ad fegyvert Szaúd­Arábia és Jordánia csapatainak, hogy az arabokra lőjjenek, bár „szabad or­szágoknak" nevezik magukat. Igy azt látjuk, hogy az úgynevezett „szabad világ" segíti Szaúd-Arábiát, ahol a legutóbbi időkig hivatalosan is léte­zett rabszolgaság, sőt a valóságban ma is fennáll. Ez az ország fegyvert kap azért, hogy elvigye a „szabadságot" Je­menbe. Könnyen elképzelhetjük, milyen „szabadságot" visz Szaúd-Arábia Jemen­nek, és mely „szabad országok" segítik ebben. A szovjet kormány elítéli a Jemeni Arab Köztársaság ellen irányuló csel­szövéseket és kijelenti, hogy a legmé­lyebben tiszteletben tartja és támogatja a jemeni nép igazságos, nemzeti vágyait. Az imperialisták nemcsak Jemen­ben, hanem más világrészeken ls igyekeznek megfojtani a nemzeti felszabadító mozgalmat. Elég megem­líteni a kongói, angolai, dél-vietnami és dél-koreai eseményeket. Most Bor­neóban tört ki felkelés és az angol gyarmattartók sietnek leverésére. Ogy véljük, jóakarattal és hajlandó­sággal mindig megtalálható a viszályt szülő vitás kérdések békés és igazsá­gos megoldása. Fontos azonban, Ijogy ne csak az egyik tél, hanem vala­mennyi érdekelt állam törekedjék a viszályok békés megoldására, mint a laoszi válság esetén, amikor vala­mennyi állam jószándékot tanúsított a válság rendezésére. Képviselő elvtársaki A mai nemzetközi helyzetet elemezve nem hagyhatjuk figyelmen kívUl az In­diai—kínai halár mentén lejátszódott sajnálatos eseményeket. Mint tudjuk, a határviszály nem egy héttel, sem egy hónappal ezelőtt robbant ki, hanem már 1959-ben. Ez a konfliktus az utóbbi idő­ben kiéleződött és fegyveres összecsa­pássá fajult, melynek során mindkét ré­szen ezrek pusztultak el. A Szovjetunió már 1959-ben, a TASZSZ ismert nyilatkozatában állást foglalt az indiai—kínai határviszállyal kapcsolat­ban. Nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy a Kínai Népköztársaság kormá­nya és az Indiai kormány nem engedi meg. hogy a nemzetközi helyzet enyhü­léséi ellenző erők kihasználják a határ­incidenst és hogy tekintettel a köiös érdekekre, mindkét kormány a kínai és az indiai nép hagyományos barátsága szellemében simítja el a félreértéseket. A Szovjetunió sajnálatát fejezte kl az Incidenssel kapcsolatban. Őszintén re­méltük, hogy a két ország gyorsan meg­találja az utat a viszály békés megoldá­sára. Ma ls sajnáljuk, hogy a tárgyaló­felek nem használtak ki minden lehető­séget a határviszály kezdeti elfojtására. Különösen az keserít el bennünket, hogy a testvéri Kínai Népköztársaság és a baráti indiai Köztársaság fial­nak vére hullott. Első ízben követ­ÜLÉSEZIK A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB TANÁCSA kezett be olyan helyzet, amelyben egy szocialista ország és egy független, a fejlődési útján haladó, a tömbön kívüliség politikáját folytató ország határviszálya komoly katonai össze­csapásokhoz vezetett. A szovjet emberek örültek és örül­nek a népi Kína sikereinek. A népi Kína a győzelmes forradalom után magas színvonalat ért el a békés gaz­dasági építés frontján és az egész világnak megmutatta, mire képes egy nép, ha kezébe veszi sorsát. A népi Kína külpolitikájával • a béke, az egyenjogúság és a baráti nemzetközi együttműködés elveit védelmezi. Fon­tos, hogy végre visszaadják a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jo­; gait. I Ideje visszaadni a Kínai Népköz­1 társaságnak örökös területét, Tajvan szigetét. Ami Indiát Illeti, a függetlenség el­nyerése után gazdasága lassúbb ütem­ben fejlődött, mint Kínáé. India, melynek társadalmi rendszere eltér Kína szocialista rendszerétől, évről évre küszöböli ki a brit gyarmattar­tók évszázados uralmának nyomasztó örökségét és mind biztosabban halad előre a gazdasági és kulturális fej­lődés útján. A tömbökön kívüliség politikája, India semleges politikája nagy erkölcsi és politikai elismerést vívott ki az egész világon. A népi Kína és India a testvéri barát­ság jó példáját mutatta más országok­nak, amikor 1954-ben megfogalmazta és meghirdette a békés egymás mellett élés öt elvét, a nevezetes Pancsa Silát. E po­litika öt év alatt |ő eredményekre ve­zetett. Kína és India határain évszázadok óta nem voltak katonai konfliktusok. E terü­letnek az életkörülmények szempontjá­ból nincs nagy értéke, hisz a lakosság sűrűsége is elenyésző ott, bár Kína és India köztudomásúan a nagyon sűrűn lakott országok közé tartozik. Az ember azt hinné, hogy a határvidéken minden talpalatnyi földet benépesítettek, pedig a viszály tárgya — a határterület — a valóságban lakatlan. A Kínai Népköztársaság és India kö­zött hirtelen véres határincidens tűrt ki, melyben a kínai ás az indiai nép is nagy áldozatokat hozott. Ez nagyon el­szomorított bennünket. Véletlen puskalövéssel ls lehet há­borút elindítani. Egy véletlen lövést két visszalövés, két visszalövést to­vábbi három visszalövés követhet. Néha így kezdődnek a háborúk. Ak­kor azután a tapasztalt vezető állam­férfiak sem számolják fel könnyen a háborút. A határviszályok kérdésében a le­nini szempontokhoz ragaszkodunk. A Szovjetunió 45 éves tapasztalatai arra tanítanak minket, hogy nincs olyan határviszály, «^mely kölcsönös jóakarattal ne lenne megoldható a fegyverek kizárásával. A szovjet em­berek éppen ebből a szempontból ér­tékelik a kínai—indiai határon le­zajlott eseményeket. Ám vannak a világon olyan erők is, a nemzetközi imperialista körök, amelyek örülnek az indiai—kínai vi­szály kiéleződésének. Messzemenő provokációs terveket fűznek hozzá. Sietnek fegyverszállítási ajánlataik­kal, hogy az indiaiak és a kínaiak kölcsönösen gyilkolhassák egymást. Az imperialista hatalmak az utolsót ís készek odaadni és „nagylelkűséget" tanúsítani azzal, hogy „ajándékkép­pen .díjtalanul" szállítják a fegyvere­ket. Áz imperialisták számára igazi kincs egy ilyen konfliktus. Az indiai-kínai határon lezajlott fegyveres összecsa­pások táptalajt te­remtettek a nacio­nalizmus és a há­borús kedv ártal­mas bacilusal szá­mára. Soviniszta jelszó látott napvi­lágot: „A kiontott vért vér mossa léi" Ez a valóságban a győzelmes befeje­zésig folytatott há­borút jelent. A há­ború logikája azt mondja: Minél több vért ontanak, an­nál több vérrel kell azt lemosni. Hol végződik a véron­tás? A háború mo­lochja napról nap­ra mind több áldo­zatot fal fel. Telhe­tetlen és csak a jó­zan ész vethet vé­get a vérontásnak. Ezzel a józan ész­szel az államfér­fiak rendelkezze­nek. Ezért ésszerűnek tartjuk a Kínai Népköztársaság kormányának lé­pését, hogy beje­lentette: egyoldalúan tüzet szüntet és december elsejétől kezdve meg­kezdi a csapatok kivonását. Ennek nagyon örülünk, üdvözöljük a kínai elvtársak lépéseit. Valaki azt mondhatá: Hogyan állít­hatják. hogy ez ésszerű lépés, hisz csu­pán akkor történt, amikor mér annyi élet veszett kárba és annyi vér folyt ki? Nem lett volna jobb, ha a két fél nem folyamodik katonai lépésekhez? Termé­szetesen jobb lelt volna. Ezt nemegyszer mondtuk és ma is megismételjük. De ha már nem sikerült megakadályozni ax események ilyen alakulását, jobb ma ta­núsítani bátorságot és beszüntetni a vi­szálykodás!. Vajon ez nem államférfiak­hoz méltó bölcsesség? Természetesen akadhatnak emberek, akik azt mondják: Miután most a Kínai Népköztársaság arra a vonalra vonja vissza csapatait, amelyen a viszály ki­tört, nein lett volna-e jobb egyáltalán nem elhagyni az előző hadállásokat? Érthetők az ilyen fontolgatások, és azt bizonyítják, hogy az emberek nyugta­lankodnak és sajnálják a történteket. Vannak azonban elvtársak, akik más­ként igyekeznek magyarázni a Kínai Népköztársaság kormányának elhatáro­zását. Azt mondják: Nem volt ez enged­mény? Sőt még meg is kérdik: Nem hát­ráltak meg a kínai elvtársak? Természetesen felmerülnek ilyen kér­dések és a kicsinyeskedők a jövőben is előállnak ilyen kérdésekkel, bogy egyik vagy másik fél érzelmeire hassanak, vi­szályt szítsanak India és Kína között és hasznot húzzanak belőle. Bízunk a kínai és indiai vezetők böl­csességében és reméljük, nem dőlnek be a provokációknak és biztosítják a vi­szály ésszerű megoldását. Egyesek azt állítják, hogy Kína nyil­vánvalóan azért szűntette be a hadicse­lekményeket, mert India segítséget ka­pott az amerikai és angol Imperialisták­tól, akik fegyvert szállítanak Indiának. A Kínai Népköztársaság ráébredt, hogy­ha a katonai viszály továbbfajul, nagy háborúvá válhat, mely még több áldo­zatot kövelelne — állítják egyesek. Igen, kínai barátaink nyilvánvalóan megfontolták a helyzetet és ez ismét bölcsességükre és annak megértésére vall, hogyha háború támad két baráti szomszéd nép között, akkor az imperia­listák mindig előnyt akarnak szerezni belőle Az Egyesült Államok és Anglia fegyverfölösleggel rendelkezik, és ha háború törne ki, örömmel adná el fegy­vereit más országoknak, amelyek haj­landók lennének nemzeti szuverenitá­sukkal fizetni e fegyverek megszerzé­séért. anélkül, hogy rádöbbenének: hu­rokba dugják a fejüket és függőkké vál­nak. A halálgyárosok így gondolkoznak: miért ne keresnénk a viszályon, melyben az indiai és a kínai nép vé­re hull, ha ezzel semmit sem veszt­hetünk, sőt még nyerhetünk is? Ezenkívül azért ls előnyös ez az im­perialistáknak, mert visszaveti a de­mokratikus elvek kibontakozását In­diában, és feltételeket teremt az or­szág reakciós erői pozícióinak meg­szilárdítására. Nem véletlen, hogy az utóbbi idő­ben kommunistákat és más haladó személyiségeket tartóztattak le Indiá­ban. Ha aTiáború folytatódik, mahol­nap mindenkit, aki egy szóval is el­lenzi a háborút, kommunistának fog­nak bélyegezni. Tehát a pacifisták is ebbe a kategóriába fognak tartozni. Akkor azután tombolni fognak a reakciós erők, a legmegrögzöttebb militaristák és reakciósok. Nyilvánvalóan ezt vették tekintetbe a kínai elvtársak, amikor elhatároz­ták a fegyverszünetet és a csapatok visszavonását. (Folytatás 4. oldalon) 1992. december 14 3

Next

/
Thumbnails
Contents