Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-13 / 344. szám, csütörtök

Célunk a világháború elhárítása és a világbéke megszilárdítása {Folytatás a 3. oldalról) na-e, ha az emberek ls így cseleked nének? Az Egyesült Államok kormányköreiben akadnak politikusok, akiket méltán neveznek „bősz embereknek". Ezek gyors háborút szorgalmaztak és szorgalmaznak a Szovjetunió és a szocialista tábor országai ellen. Vajon nem világos-e, hogyha nem léptünk volna kompromisszumra, akkor a „bőszek" táborának segítettünk volna, hogy a helyzetet kihasználva lecsapjon Kubára és világháborút robbantson ki? Az igazság kedvéért meg kell mondanunk, hogy az amerikai vezető Körökben olyan emberek is vannak, akik józanabbul értékelik a helyzetet és mivel tekintettel vannak a fenn álló erőviszonyokra, tudják, hogy háború esetén az Egyesült Államok nem nyerne és nem érné el célját. Képviselő elvtársaki Szeretném külön kiemelni a hős Kubai Köztársaság derék népe és dicső vezérei, köztük nagy barátunk, Fidel Castro óriási hozzájárulását a béke megőrzéséhez a Karib-tenger térségében. Engedjék meg, képviselő elvtársak, hogy az önök nevében, a szovjet nép nevében sok szerencsét kívánjak kubai barátainknak. A forradalmi Kuba kiállta a komoly és súlyos próbát, becsülettel helytállt szabadság- és függetlenségi harcában. Kuba még szilárdabban, még erősebben került ki az újabb erőpróbából. A kubai vezetők a fenyegető veszély légkörében szilárdságot és elszántságot tanúsítottak, hogy megvédik hazájuk szuverenitását, megőrzik szocialista vívmányaikat. Az egész kubai nép' síkraszállt hazája védelmében, kész volt élethalálharcot vívni a betolakodókkal. A szovjet emberek csodálták a kubai nép hősiességét. A kubai kormány Joggal követeli, hogy a karibi válság' rendezése tartós jellegű legyen és foglalja magába azokat a biztosítékokat, amelyek megvédenék az országot az agressziótól és lehetővé tennék, hogy a kubai nép békében építhesse új életét. Ezt szol-, gálja Fidel Castro miniszterelnök ismert öt pontja, amelyet teljes mértékben támogatunk. Ez az öt pont minden egyes szuverén állam legelemibb jogainak megfelelő jogos követelményeket tartalmaz, s megfelel az ENSZ alapok, mánya elveinek. A forradalmi Kuba önállóan akar élni és fejlődni, a nép érdekeinek megfelelő politikai és társadalmi rendszert akar. Erre Joga van, s természetesen valamennyi békeszerető állam, valamennyi békeszerető nép Kuba pártján áll. A forradalmi Kuba vezetői többször hangoztatták, hogy békés úton, tárgyalással kívánják rendezni vitás kérdéseiket az Egyesült Államokkal. Ki az oka annak, hogy Kuba és az Egyesült Államok között még nem rendeződtek a kapcsolatok? A válasz világos. Csakis az Egyesült Államok kormánykörei, amelyek nem akarnak szomszédjukkal egy asztalhoz ülni és tárgyalni. Mi ennek ellenére reméljük, hogy e józan ész diadalmaskodni fog. Az Egyesült Államok előbb vagy utóbb kénytelen lesz beleegyezni a kapcsolatok rendezésébe. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy a Szovjetunió továbbra is a forradalmi Kuba mellett íog állni. Tovább segítjük a kubai népet a szebb Jövő építésében. A válság elhárítása lehetővé teszi, hogy a kubai nép visszatérjen a békés munkához. A béke erőinek azonban továbbra is ébereknek kell (. lenniük. A szovjet kormány reméli, hogy az Egyesült Államok szigorúan be fogja tartani Kubával szembeni kötelezettségeit. Mi szigorúan betartjuk a megállapodást. Világosan figyelmeztetünk arra, hogy kötelezettségeink addig érvényesek, amíg a másik fél ls betartja a megállapodást. Ha azonban a másik fél nem teljesítené kötelezettségeit, kénytelenek lennénk olyan lépéseket tenni, amilyeneket a helyzet megkövetel. Mindenki előtt legyen világos, hogy hazánk sohasem hagyja sorsára a forradalmi Kubát. A Szovjetunió teljesíti kötelezettségeit és megsegíti Kubát. A forradalmi Kuba nem marad védtelen. Az imperialisták ma nem hagyhatják figyelmen kívül a Szovjetunió és a szocialista országok növekvő erejét. Elegendő mennyiségű hatalmas interkontinentális rakétával rendelkezünk ahhoz, hogy visszavágjunk a háborút kirobbantó ellenfélre. A Poláris rakétával felszerelt tengeralattjárókkal és más állítólagos meglepetésekkel kérkedő imperialisták pe feledjék el, hogy nekünk is van mivel dicsekedni. Miért emlegetem ezeket a nem éppe/i kellemes dolgokat? Egyszerűen ezért, mert egyes amerikai politikusok és szövetségeseik felelőtlen kijelentéseikkel erre késztetnek betlnünket. Semmiképpen sem csodálkozunk azon, hogy az úgynevezett keménypolitika hívei között Adenauer és hasonszőrű társai a hangadók. A nyugatnémet revansisták már évek óta szennyes ügyet szolgálnak: háborús konfliktusokat szítanak és mindig oda visznek gyúlékony anyagot, ahol válságos helyzet merül fel. Viszket a kezük, hogy olajat öntsenek a tűzre, hogy fellángoljon a háború tüze. Adenauer revansra vágyik és ezért minden nemzetközi eseményt egy szemszögből néz: Hogyan kapjon több fegyvert a Bundeswehr számára és hogyan szítson viszályt a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Ennek ellenére lenne néhány szavam a hidegháborús kancellárhoz. Hiába örült a Nyugat „keménységén", amely állítólag a rakéták elszállítására kényszerített minket. Biztosítom önt, kancellár úr, hogy amikor elhatároztuk a 40 rakéta elhelyezését Kubában, érintetlenül hagytuk az önnek szánt „adagot" arra az esetre, ha eszébe jutna önnek agressziót elkövetni Európában. Most, hogy az ön „megelégedésére" rakétáink viszszakerültek Kubából, a nyugati határainkat biztosító védelmi eszközöket erősítettük meg velük. Minek örül, Adenauer úr? Ogy látszik, elfelejtette azt az elemi számtani szabályt, hogy az összeadandók felcserélése nem változtat az összegen — adott esetben a szovjet viszszavágás erején. Lehetséges-e újabb betörés Kubába? Természetesen nem szavatolható, hogyan .fognak viselkedni a megszállott militaristák, de határozottan állíthatjuk, hogy Hitler, Mussolipi és más barbárok dicstelen vége várja azokat az őrülteket, akik háborút mernek kirobbantani. Mégis felmerül egy jogos kérdés: Kuba esetében ésszerű kompromiszszummal sikerült elhárítani a háborút akkor, amikor a világ már a háború szélén állott. Lehetséges lesz-e azonban kioldani a csomót, ha az imperialisták újra megkötik? Ez nem biztosítható. Képzeljük el, hogy ezt a csomót Európában, mondjuk a német békeszerződés áláírása körül bogozzák össze. Képzeljük el, hogy az amerikai militaristák és uszítóik, mint például Adenauer, bizonygatni fogják, hogy a „kemény álláspont" hasznot hoz a Nyugatnak s ezért még keményebb álláspontot kell képviselniük. Ezeknek az uraknak azt mondhatjuk: talán csak nem képzelik, hogy nyomásukra kivonjuk a rakétákat a Szovjetunióból, vagy megijedünk fenyegetéseiktől, hogy bombázni fognak minket. Uraim, nyíltan megmondom, ha ilyen számításokra építik politikájukat, akkor nagyon elszámítják magukat! Ilyen módszerekkel nem szüntetik meg az égető nemzetközi kérdéseket, amelyek közé tartozik a német kérdés békés rendezése is. A kérdéseket meg kell oldani. Önök pedig nyilvánvalóan bennünket és velünk együtt el akarják temetni a kérdéseket. Ha pedig valaki azt hiszi, hogy van olyan nagy lapát, amellyel bennünket és rakétáinkat eltemethetne, megsúghatjuk, hogy éppen olyan, ha nem nagyobb lapátja van a Szovjetuniónak és más szocialista országoknak is. Ha ezt az utat — a vitás kérdések erőpolitikai megoldásának útját —fogják követni, ezzel csak katasztrofális világháborút idézhetnek elö. Ezt jól jegyezzék meg a-nyugati államférfiak. A dogmatizmus ellen, a marxista—leninista tanítás alkotó alkalmazásáért Képviselő elvtársak! Meg kell mondanom, hogy a karibi válság békés rendezése idején másfelől is elégedetlen hangok hallatszottak, méghozzá olyan emberektől, akik marxista— leninistáknak tartják magukat, eljárásuknak azonban semmi köze sincs a marxizmus-leninizmushoz. Nevezetesen az albán vezetőkre gondolok. Miért leghangosabbak ma éppen az albán vezetők? Ezzel kapcsolatban egy esetet szeretnék elbeszélni életemből. Gyermekkoromat és ifjúságomat bányákban töltöttem. Engem a „bányász-egyetem" nevelt. A dolgozó ember számára ez az orosz szegények „cambridgei egyeteme" volt. Az apám is elvégezte, én is ezt az „egyetemet" végeztem gyermek- és fiatal koromban. A bányásztelepeken az utcagyerekeknek az volt a szokásuk, hogy ha találtak egy kisfiút, aki még alig tudott beszélni és nem értette a szavak jelentőségét, megtanították a legilletlenebb kifejezésekre, s felbiztatták: „Eredj áz ablak alá s mondd az embereknek". Vagy „Eredj anyádhoz s mondd meg neki". Itt van három kopek, ismételd el és aztán még kapsz egy ötöst. Amikor a gyermek az emberek ablaka alatt és anyja körül futkározva ismételgette az illetlenségeket — az utcagyerekeknek ez kész színház volt. Az albán vezetők is úgy viselkednek, mint az ilyen esztelen gyerekek. Valaki megtanította őket Illetlen szavakra és most ők is ablak alá járnak és fenegyerekeskedve szidalmazzák a Szovjetunió Kommunista PártJát. Pedig ez az ő anyjukI Szidalmaikért megkapják az ígért három kopekot. Amikor még leleményesebben kezdenek szitkozódni, még egy ötöst és dicséretet is kapnak. Tulajdonképpen mit akarnak ezek az úgynevezett marxista—leninisták? Miért törekszenek lényegében arra, amire Adenauer, miért szítanak viszályokat, miért élezik ki a nemzetközi feszültséget? Hisz a kubai válság idején úgy viselkedtek, nlint azok, akik konfliktust provokáltak ki, háborúba akarták kergetni a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. De mit Jelentene a két világhatalom összecsapása? Termonukleáris világháborút. Csak azt szeretném tudni, mit csinálnának ők egy Ilyen háborúban. Nem hiszem, hogy részt akarnának venni benne. Inkább valahol óvóhelyen vészelnék át. Így viszont felmerül a kérdés, tulajdonképpen mit akarnak, talán csak nem azt, hogy a Szovjetunió és (más szocialista orj szágok népei vérüket ontsák? Az albán vezetők — kijelentéseikből ítélve — nyilván elégedetlenek a Kuba körüli válság felszámolásával. Meghátrálásnak nevezik a válság megoldását, sőt, egyesek arra a kijelentésre vetemednek, hogy a Szovjetunió állítólag behódolt az imperializmusnak. Kérdjük, miben hátráltunk meg? A szocialista Kuba fennáll, Kuba a marxista—leninista eszmék világítótornya marad a nyugati féltekén. Forradalmi példájának ereje fokozódik. Az Egyesült Államok kormánya kötelezte magát, hogy nem támadja meg Kubát. A termonukleáris háború veszélye elhárult. Tľalán ez jelent meghátrálást? A konfliktus békés megoldásának bírálói azt állítják, hogy nem lehet hinni az Egyesült Államok szavában, hogy a történelemben számos példa van a szerződések megszegésére. Igen, vannak ilyen példák a történelemben, de ha csak ezt látnánk, be kellene ismernünk, hogy az embereknek ma nincs más távlatuk, mint a kölcsönös elpusztítás. Az ilyen állítás akarva, nem akarva a militarizmus útjának hirdetését, azt Jelenti, hogy a háborút tartják a vitás kérdések egyetlen megoldási módjának. Talán háborúval és nem tárgyalással kell megoldani a vitás nemzetközi kérdéseket? Ez esztelenség, mely csak szenvedést és nyomort jelenthet a népeknek. A nemzetközi kapcsolatokban vannak bizonyos józan nurmák. Mi ezeket nem áshatjuk alá, szilárdítanunk kell e normákat. Szidalmazással nem oldjuk meg a vitás problémákat. Egyesek abból a tényből, hogy az imperializmus lényege nem változott, azt a következtetést vonják le, hogy le kell leplezni és szidalmazni kell az imperializmust. Igaz, hogy le kell leplezni, de puszta szidalmazása, még ha jogos is, egyáltalán nem gyengítjük. Természetesen igaz, hogy az imperializmus lényege nem változott. De az imperializmus ma már nem az, ami azelőtt volt, amikor korlátlanul uralta a világot. Ha most az impetializmus „papírtigris", akkor azok, akii; ezt állítják, gondolják meg, hogy ennek a „papírtigrisnek" atomfogai vannak, melyeket még felhasználhat. Ezért az imperialista országoKkal való kapcsolatok terén el lehet fogadni a kölcsönös kompromisszumokat, másrészt atonban rendelkezni kell azokkal az eszközökkel, amelyek szétzúzzák az agresszort, ha kirobbantja a háborút. Amikor Kuba nehéz helyzetbe jutott, egyesek csak szidalmazni tudtak. Persze, ez az imperialisták erejét sem vette el, de Kubának sem okozott könnyebbséget. A Szovjetunió másképpen cselekedett. Kubába küldte fegyvereit és embereit, akik készek voltak életüket áldozni Kuba védelmében. Amikor veszély fenyegette Kubát, a mi embereink parancsol kaptak Kuba védelmére a betörőkkel szemben, arra, hogy a kubaiak oldalán, a kubai néppel vállvetve élethalálharcot vívjanak. Ilyen az igazi testvéri érzés, testvéri kapcsolat és testvéri szolidaritás. Válságos idők voltak ezek, s az Egyesült Államok kormánya megértette, hová fajulhatnak az események. Ráébredt arra, hogyha fegyveres erői háborús tűzvészt idéznének elő Kubában, s ha ebben a kubaiak és a szovjet emberek Is elégnének, akkor ml sem tartaná vissza a Szovjetuniót a visszavágástól. Ezért tanúsított az amerikai kormány megfontoltságot a válság döntő pillanatában. Minden körülményre tekintettel voltunk, amikor kölcsönösen elfogadható megoldást javasoltunk. A hábo rút elhárítottuk. Most azt mondjuk bírálóinknak: szidalmaik kormányunk, pártunk, népünk, az 1957-es és 1960-as Nyilatkozat nézeteit valló és a különböző társadalmi és politikai rendszerű államok békés egymás mellett élésének eszméjét védelmező marxista—leninista pártok dicséreteként hangzanak. Fontos az óvatosság, nem szabad felelőtlen vádakkal dobálózni. Például azzal, hogy egyesek ortodox politikát folytatnak, mások pedig tévését, egyesek támadják az imperializmust és engesztelhetetlenek vele szemben, mások meg állítólag liberálisak. E kérdéseket csak akkor lehet helyesen megérteni, az egyes akciókat csak akkor lehet helyesen értékelni, ha tekintetbe veszik az időt, a helyet és a körülményeket. Így például India kivívta Goa, Diu és Damao felszabadulását. E három terület a gyarmati rendszer maradványa volt India földjén. Az angol gyarmattartók kiűzése ulán is ott maradtak a kolonializmus hullaszagától bűzlő portugál gyarmatok. India és kormánya türelmes volt^ évekig eltűrte a helyzetet, aztán egyszerre kidobta a gyarmattartókat. Helyesen cselekedett? Minden bizonnyali Vagy egy másik példa: Amikor Indonézia kivívta szabadságát, a holland gyarmattartók meg akarták tartani Nyugat-Iriánt. Az indonéz nép és kormánya azonban takarodásra kényszerítette a gyarmattartókat. Erőnktől telhetően segítjük Indonéziát küzdelmében s örömmel látjuk Nyugat-Irián felszabadulását és visszacsatolását a szabad Indonéziához. Kína partvidékén fekszik Macau. A térképen alig látható. A portugálok a XVI. század közepén foglalták el, és 1887-ben teljesen elszakították Kínától és gyarmatukká tették. Kanton fontos város, közvetlen közelében van Hong Kong angol gyarmat. Innen is olyan bűz árad, amely a kolonializmus goai hullaszagára emlékeztet. De ki fogja elitélni a Kínai Népköztársaságot azért, hogy érintetlenek maradnak a gyarmati rendszer maradványai. Helytelen volna olyan lépésre ösztönözni Kínát, amelyet időelőttinek tart. Nyilván nyomós okai vannak a Kínai Népköztársaság kormányának, hogy eltűri a gyarmati rendszer fennállását Macauban és Hong Kongban. Esztelenség volna azzal vádolni, hogy engedményt tesz az angol és portugál gyarmattartóknak, hogy békülékeny. Elhajlás-e ez a marxizmus-leninizmustól? Egyáltalán nem. Csak azt jelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya tekintetbe veszi a helyzetet és a reális lehetőségeket. Talán a kínaiak engedékenyebbek Salazárral szemben, mint India? Nem, kínai barátaink úgy gyűlölik a gyarmati rendszert, mint minden forradalmár, de szem előtt tartják saját viszonyaikat, és helyzetértékelésüket, türelmesek. Talán ítéljük el őket s állítsuk róluk azt, hogy eltértek a marxizmus-leninizmustól? Ez esztelenség volna. Eljön az a nap, amikor kínai barátaink is felismerik, hogy ez a helyzet tarthatatlan, s megmondják a gyarmattartóknak: takarodjatok! Űrömmel fogadjuk ezt a lépésüket. Arról viszont kínai barátaink maguk döntenek, hogy mikor teszik meg ezt a lépést. Nem sürgetjük őket. Ellenkezőleg, azt mondjuk, döntsetek úgy, hogy ez megfeleljen hazátok, az egész szocialista tábor érdekeinek. Mi történt volna, ha a kubai események idején nem lettünk volna eléggé hidegvérűek, ha hallgattunk volna „az ultraforradalnii" hordószónokokra? ÚJ világháborúba, termonukleáris háborúba sodródtunk volna. A mi nagy hazánk kibírná, de tízmilliók pusztulnának el. A termonukleáris háború után Kuba valószínűleg megszűnne létezni. Más, kisebb területű népes országok is elpusztulnának a konfliktus következtében. Az atomsugárzás következményei hihetetlen szenvedést okoznának a veszélyt átélőknek és a következő nemzedékeknek. Vajon Marx és Lenin ilyen fejlődési utat mutatott az emberiségnek? Nem! Azok, akik nagy tanítóiknak tulajdonítják ezt a világnézetet és szándékot, csak emléküket gyalázzák. Amikor a cári Oroszországban megkezdődött a forradalom, ez volt a jelszavunk: Békét a kunyhóknak, háborút a palotáknak! Ez összhangban volt a párt irányvonalával: az imperialista háborúnak polgárháborúba növésével, ez felhívás volt osztályharcra a földbirtokosok és a tőkések ellen. A forradalom győzelme után azonban a szovjet hatalom első rendelete, melyet Lenin dolgozott ki, a békedekrétum volt. Abban az időben a németek Oroszországnak nagy részét tartották megszállva, s Lenin és egész hazánk a háború beszüntetésére és a békeszerződés megkötésére törekedett. A szerződés aláírására Brestbe küldött delegációt Trockij vezette, aki szintén marxistának nevezte magát. Ám a párt ellen cselekedett, provokatívan megszegte a németekkel folytatott béketárgyalást és elhagyta Brestet. Vlagyimir Iljics kénytelen volt Csicserint küldeni oda, s a békeszerződést megkötöttük. A történelem igazolta Lenin zseniális előrelátását és lépésének helyességét. Az az út, amelyet Lenin felvázolt és megvédett az álforradalmárokkal szemben, az egyetlen értelmes és helyes út volt. Persze, akkor a bresti béke a német militarizmusnak tett engedményeként festett. De ml volt a végeredmény? Ki kinek tett engedményt? A marxista—leninista zászló má nemcsak a Szovjetunió egész területe fölött, hanem határain túl is lobog, más államokban, a Német Demokratikus Köztársaság területén is örökké lengeni fog. Azok a német militaristák pedig, akik megtámadták hazánkat, már a föld alatt vannak. Ítéljék meg, kinek volt Igaza. Győzött a bonyolult kérdés megoldásának lenini elve. Természetesen nem akarok párhuzamot vonni a bresti béke és a karibi konfliktus elsimítása között. A lényeg az, hogy mindig szem előtt kell tartani a konkrét helyzetet és a konkrét viszonyokat. A reális helyzet Józan értékelését mellőző dogmatikus állásfoglalás ártalmas és a legkomolyabb hibákat szüli. A marxisták— leninisták gondoljanak arra, hogy nincs absztrakt igazság, mindig csak konkrét igazság van. Az albán dogmatikusok sértődöttek, mert kompromisszumos megoldás született és megszűnt a veszélyes karibi válság, amelyet az amerikai militaristák okoztak. Nyilvánvalóan az keseríti el őket, hogy nem robbant ki a termonukleáris háború, hogy a népek elkerülték a veszélyes válságot s most békében élnek és dolgoznak. Ezért bírálják az albán dogmatikusok pártunkát, kormányunkat, ezért ócsárolják a Szovjetuniót és a szovjet népet. A szovjet külpolitika erkölcsi-politikai győzelme Már beszéltünk arról, hogy a szocializmus érdekei nem engedték meg, hogy a kubai válság termonukleáris világháborúvá fajuljon. Ilyen háborút csak az agresszív imperialista erők, azok az őrültek akarnak, akik már nem bíznak abban, hogy a kapitalizmus győzni fog a szocializmussal folytatott békés versenyben. Ogy gondolják, ha már meg kell halnunk, haljunk meg dicsőségesen, még akkor is, ha atombombák robbanása alapozná meg a dicsőséget. Mi, kommunizmust építő emberek és szocializmust építő testvéreink sem dicsőséggel, sem dicstelenül nem szándékozunk meghalni, a végső diadalra kell vinnünk a kommunizmus ügyét. Miért adnánk el lelkünket az ördögnek, miért sietnénk, — ahogy mond-ják — a másvilágra. Hisz onnan még senki sem tért vissza, s nem jelentette, hogy ott jobb, mint a földön. Nincs szükségünk háborúra! A szovjet nép, amely magasra emelte a szocializmusért folytatott küzdelem zászlaját, s amelyre az a megtisztelő feladat hárult, hogy küzdjön a kommunizmus felépítéséért, békét akar. Biztosak vagyunk igazságunkban és erőnkben. Öriási. utat tettünk meg 45 év alatt, s ma még nagyobb lépéseket teszünk. Ma egy hónap alatt tesszük meg azt, amit azelőtt öt év alatt. Van mit megbecsülnünk. Van távlatunk, biztosak vagyunk eszméink végső győzelmében. Mi nem a csatatereken, hanem a békés építésben és a kapitalizmussal folytatott versenyben keressük a győzelmet. Nemcsak a termonukleáris világháborút, hanem általában a háborúkat elítéljük, kivéve az igazságos felszabadító és a védelmi háborút, melyet egy megtámadott nép kénytelen folytatni. (Hruscsov elvtárs beszédnek befejező részét holnapi szántunkban közöljük). Gj SZÖ 4 * 1982. december 13.