Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-02 / 303. szám, péntek

Ä beruházási építkezés feladatainak teljesítéséért A Szlovák Nemzeti Tanács szerdai ülésének határozata Sámuel Takáčnak, a Szlovík Nemzeti Tanács építésügyi megbízottjának Szlovákia beruházási építkezéséről szőlő beszámolójával kapcsolatban az SZNT határozatot hozott. A határozatban a következő feladatokat tűzi ki. A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS A. meghagyja: 1. A Szlovák Tervbizottságnak, hogy az Állami Tervbizottsággal és az illetékes minisztériumokkal együtt fokozott gondot fordítson a gépek és berendezések szállítására, elsősorban a kiválasztott építkezések részére. Az 1963. évi terv előkészítése so­rán a kerületek számára az SZNT bi­zottságainak és osztályainak dolgo­zóiból álló komplett csoportokkal nyújtson segítséget. A csoportok mun káját célszerűen hangolja össze és segítségükkel biztosítsa jó tervek ki­dolgozását a jövő évre. A beruházási építkezés és az építészet problémái nak megoldásánál jobban kell gon­doskodni főként a központilag irá­nyított építkezések komplex előkészí­téséről, valamint a komplex lakásépí­tésről. Ugyanakkor gondoskodni kell ezeknek az építkezéseknek tervezési, projekciós és területi előkészítéséről, az építkezés összpontosításáról és gazdaságosságról. 2. A Szlovák Nemzeti Tanács épf tésiigyi bizottságának, hogy nyújtson segítséget a nemzeti bizottságoknak és az építővállalatoknak. a) az 1962. évi terv teljesítésében előforduló lemaradások behozásában, főként a kerületi építkezés területén, b) a lakásépítés folyó évi feladatai­nak teljesítésében és a jövő évi épít­kezések előkészítésében, c) az 1962/63. évi téli munka Jó előkészítésében, arra törekedve, hogy 1963 első negyedévében az évi munka 21 százalékát és a lakások átadásának 18 százalékát teljesítsék, d) az Építésügyi Minisztériummal együtt segítsék elő új típusok beveze­tését a lakásépítésben, valamint az anyagi-termelési alap kiépítését, ej gondoskodjanak a munkások és mesterek szakképzettségének növelé­séről és különös figyelmet szentelje­nek a tanoncok és a nők bekapcsolá­sára az építkezési munkákba, 3. A Szlovák Nemzeti Tanács iskola­és kulturális ügyi, egészségügyi és földművelésügyi bizottságainak, hogy segítsék a beruházók köteles­az iskola-, ez egészségügyi és mező­gazdasági építkezés szakaszán. Job­ban érvényesítsék ellenőrző funkció­jukat. 4. A Szlovák Nemzeti Tanács kép­viselőinek, hogy választókörzeteikben a nemze­ti bizottságok albizottságaival karölt­ve a 938/1962 számú kormányrendelet alapján rendszeres figyelmet szentel­jenek a lakosság részvételére a be­ruházási építkezés biztosításában. Nagy gondot kell fordítaniuk a lakás­építésre, a szövetkezeti lakásalap fej­lesztésére, valamint az iskola- és egészségügyi építkezésre. B. felhívja: 1. a kerületi és járási nemzeti bi­zottságok elnökeit, hogy: a) fordítsanak nagyobb gondot a beruházási építkezések, főként a la­kás-, az iskola-, az egészségügyi és mezőgazdasági építkezések előkészí­tésére. ügyeljenek a beruházási épít­kezés tervének stabilitására, a ter­melési programokra és biztosítsák a ,, .. . ,„,<„„,. .„i hpfpip7pfipn rnítkezések számának kötelezettségvállalások teljesítését, befejezetlen építkezések szamának A gazdasági vez etőségt61 követeljék meg a kötelezettségvállalások telje­sítéséhez, valamint a szocialista mun­a munka termelékenységének növelé­séhez, építőanyag, tüzelő és energia megtakarításához és az építkezések minőségének megjavításához. Oda kell hatni, hogy valamennyi építkezésen és építőanyag-termelő üzemben ma­radéktalanul kihasználják a munka­Időt, b) a Kelet-Szlovákiai Vasmű építé­sében résztvevő Kohóipari Építő Vál­lalat példája nyomán segítsék a „Min­denki újító módon" mozgalom terjesz­tését ez építőüzemekben és szerveze­tekben, hogy az Új munkamódszere­ket széles körben érvényesítsék, c) fejlesszék tovább az újítók moz­galmát s a gazdasági vezetőséggel együtt arra törekedjenek, hogy az újí­tások minél jobban elősegítsék a terv teljesítését, a műszaki fejlesztést, a munkavédelem és biztonság fokozását. Rendszeresen gondoskodni kell az építkezések szociális berendezéseinek javításáról, d) arra kell törekedni, hogy az építkezéseken rendszeresen tartsanak termelési értekezleteket, hogy meg­oldják a terv teljesítését gátló problé­mákat, mint például a munkaidő Jó kihasználásának kérdését, hogy kö­vetkezetesen ellenőrizzék a szocialista csökkentését, b J az év hátralevő Időszakában gon­doskodjanak a terv teljesítésében le- j ^"verseny fejlődéséhezszükséges"ked­maradás lehető legnagyobb mértékű vez ö feltételek megteremtését, csökkentéséről és az 1963. évi terv 1 A szlovák Nemzeti Tanács meggyő­jó előkészítéséről, ződése. hogy a beruházás! építkezés c) a szövetkezeti lakásépítés terű- , feladatait az idén és a további évek­letén következetesen teljesítsék az : ben is teljesítjük. Céltudatos munká­1962. szeptember 19— 20-i košlcei ér- val leküzdjük az e téren felmerülő tekezlet következtetéseit. Vizsgálják ! nehézségeket. újból felül a szövetkezeti lakásépítés ! A Szlovák Nemzeti Tanács blzottsá­helyzetét és Intézkedjenek gyorsabb fejlesztéséről. d J fordítsanak nagyobb gondot a la­gai és képviselői, a nemzeti bizottsá­gok, az építészet valamennyi szerve és szervezete és minden dolgozó előtt nyezetük rendbehozására, főként a lakosság kezdeményezésének fejlesz­tésével. 2. A Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökét, hogy a kerületi szakszerveze­ti tanácsok útján ej az építészei dolgozókat olyan szocialista kötelezettségvállalásokra s azok teljesítésére vezesse, amely hoz­zájárul a terv egyenletes teljesítésé­ségeinek következetesebb teljesítését I hez, a műszak! fejlesztés segítségével Kubo népét nem lehet térdre kényszeríteni! (CTK) — A Csehszlovák Légi- Kuba általános felkészülése a táma­forgalmi Társaság repülőgépén csütörtökön, november 1-én dél­előtt hazatért turistáink 34-tagú csoportja. A csehszlovákiai turis­ták a kubai néppel együtt élték át az elmúlt napok eseményeit. Megérkezésük után a ruzynei re­pülőtéren rögtönzött beszélgetés keretében számoltak be élménye­ikről az újságíróknak. „Egy dologról bizonyára egyikünk sem fog sohasem megfeledkezni — mondotta Štefan Bóhm, a trutnovi ipari automatizálási üzem dolgozója. — Nem felejtjük el a kubai dolgozók óriási lelkesedését s egyben csodá­latos fegyelmüket. A mozgósítás és dás ellen megmutatta^ hogy olyan nép fogott fegyvert, amely Inkább utolsó csepp vérét ls kiontja, sem­hogy újból igába hajtsa fejét. A fér­fiak és nők itt 14, sőt több órát is feladataikat s ezzel üdvözöljék leg­méltóbban a CSKP XII. kongresszusát. Minden erőnk és feltételünk megvan ahhoz, hogy pártunk és kormányunk vezetésével sikeresen teljesítsük a be­ruházási építkezés feladatait, s ezzel is hozzájáruljunk a fejlett szocialista társadalomnak, valamint a kommuniz­musba való átmenet anyagi-műszaki alapjának gyors kiépítéséhez. • Prágában csütörtökön, november el­sején értekezlet kezdődött az építé­szetben alkalmazott betonacél-szerkeze­tskről, amelyen építészeti, kohóipar!, gépipari, közlekedésügyi és főiskolai szakemberek vesznek részt. Az értekez­let a CSKP XII. kongresszusa előtti vita j i -1.1..-.. ,„.„»i*. i keretében a Tudomány- és Technika Fej­dolgoznak, hogy a termelés ne csök- , esztésé t egybehangoló Állami Bizottság kenjen, munka után pedig fegyverrel őrzik üzemüket, az utakat és polgár­társaik otthonát. Amikor október 21­én útrakeltünk, láttuk, hogy Kuba a nemzetközi helyzet Javulása elle­nére ís éberen őrködik. „Mindenütt rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket — mondotta Ví­tezsiav Orda prágai munkás. Elég volt azt mondanunk, hogy „cseko", s mindenütt tudtunkra adták: tudják, hogy velük tartunk. Új autóiskola Prágában A Hadsereggel Együttműködők Szö- ! járásban legalább egy autóiskola mfl­vetségének prágai városi bizottsága bemutatta az újságíróknak legújabb autóiskoláját, amely november elején kezdi meg működését Jinonicén. Az új autóiskola létesítésének cél­ja, hogy a biztonságosabb közlekedés érdekében a gépkocsivezetők alapo­sabb kiképzésben részesüljenek. Te­kintettel arra, hogy a Hadsereggel Együttműködők Szövetsége eddigi négy autótskoiája fővárosunkban nem mindenben felel meg a korszerű kö­vetelményeknek, 1963 ban további au­tóiskola nyílik Prágában és ezt 1965­bôn újabb iskola üzembehelyezése követi majd, A köztársaság területén ma minden Kihasználják a téli hónapokat A téli hónapokban kevesebb a mun­ka a szövetkezetekben. Ezt az idő­szakot járásunk több községében a szövetkezetesek szakmai ismeretének gyarapítására használják fel. A Malý Kamenec-l szövetkezetben tavaly nem fektettek nagy súlyt a tagság isko­láztatására, ám okultak a hibákból és až idén jól előkészített tervekkel kezdik a szövetkezeti munkaiskolát. A HNB segítségével a szövetkezet az asszonyok, lányok részére varrőtan­folyamot Is szervezett, mely Iránt igen nagy az érdeklődés. Horosz Arpád, Treblšov ködik, melynek két három fiókisko­lája is van. ' Az utóbbi években rohamosan nö­vekszik a gépkocsivezetők száma. Míg 1960-ban 9700-an szereztek gépkocsi­vezetőt Jógosítványt, tavaly már 10 500-ra emelkedett számuk. Ez év első 10 hónapjában 12120-an tették le a gépkocsivezetői vizsgát. A szövetség a kezdő vezetők okta­tásán kívül nagy gondot fordít a ta­nítók szak- és pedagógiai tovább­képzésére Is. Ez a feladat az egyes katedrák hatáskörébe tartozik. A jl­nonicel autóiskola korszerű berende­zése a kezdők oktatásán kívül az üzemek gépkocsivezetői ismereteinek írországi Cork város nemzetközi hívta össze. •k Prága V. kerületének lakóul csütör­tökön manlíesztációra jöttek össze a csehszlovák—szovjet barátság hónapjá­nak megnyitása alkalmából. A főváros lakosságának ezen az első manifesztá­clóján, becses vendég, a Szovjetunió kétszeres hőse, az ukra[nai Partizán egységek Szövetségének parancsnoka, A. N. Szaburov vezérőrnagy mondott beszédet. •k Václav Krístek, az iskola- és kultu­rális ügyi miniszter első helyettese tegnap az Afgán Királyság prágai ügyvivőjének, Mohammed Azím Amini­nek Jelenlétében fogadta a Radlo Ka­bul afgán rádiózenekar tagjait 14­napos csehszlovákiai vendégszereplésük befejezése alkalmából. Az afgán küldött­ség ugyanaznap délután elutazott ha­zánkból. + Díszharsonák hangjai mellett novem­ber 1-én délelőtt Prágában leleplezték Vojtech Náprstek kiváló cseh kutató, etnográfjs és haladó közéleti tényező emléktábláját. Az ünnepi aktuson részt vettek az Iskola- és Kulturális Ügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium képviselői, valamint a budapesti, drez­dai, moszkvai és varsói etnográfiái mú­zeumok képviselői. •k A szovjet szociális biztosítási szak­emberek küldöttsége L. T. Llkovának, az OSZSZSZK szociális biztosításügy! mlnlsztérének vezetésével csütörtökön a prágai Lenin Múzeumba látogatott. • A gyáva című csehszlovák fil­met, amelyet JIFÍ Weiss rendezett az elmélyítésére ls szolgál majd. Emel lett az Iskolát a tanulóifjúság, az autoklubok tagjai, a HESZ üzemi szervezetei mellett létesült érdekkö­rök tagjai is nagy számban fogják látogatni. A biztonságos közlekedés azt is megkívánja, hogy a vezetők értsenek kocsijuk karbantartásához és az út­közben keletkezett hibákat a helyszí­nen saját maguk kitudják javítani. Ezt a célt szolgálják az óriási csar­nokokban elhelyezett, mozgásba hoz­ható motorok és alkatrészek, ame­lyeken a tanulóvezetők a legaprólé­kosabban megismerkednek a kocsi belsejével és gyakorolhatják magukat a szerelési munkákban. -km­fllmfesztlválján, a legjobb rendezés díjával tüntették ki. AZ IZRAELI parlament további ötéves Időszakra választotta meg Isák Ben Zvlt Izrael elnökének. 42 képviselő tartózko­dott a szavazástól. (CTK) SAIGON kellős közepén gránátot dob­tak egy amerikai katonai gépkocsira. (ČTK) ANGLIA KOMMUNISTA PÁRTJA az el­mült héten további 125 új taggal gya­rapodott. (CTK) AZ ANGOL TANÍTÓK nemzeti szakszer­vezete kedden nagyszabású kampányt in­dított annak érdekében, hogy az állami költségvetésben emeljék az Iskolaügyre fordított kiadásokat. A kampányt 20 nyilvános és politikai angol szervezet támogatja. (CTK) A nyugatnémet kormány fél a tömegektől Bonn (CTK) — A nyugatnémet kor­mány jóváhagyta az úgynevezett rendkívüli törvényeket. E törvények feljogosítják a kormányt, hogy belső zavargások és más „kényszerhelyzet" esetén a rendőrségen kívül a Bundes­wehr egységeit is Igénybe vehesse. Strauss bosszút áll Bonn (ČTK) — A Frankfurter Rundschau november l-l számában közli, hogy Bonnban számos hivata­los cáfolat ellenére az a vélemény alakult kl, hogy Strauss nyugatnémet hadügyminiszter utasítására lépett akcióba a rendőrség a Der Spiegel folyóirat és szerkesztői ellen. Strauss így állt bosszút a'zért, hogy a lap le­leplezte mesterkedéseit. A lap a továbbiakban élesen bírálja Strauss miniszter megvesztegetési eseteit. A lap cikkének befejező ré­szében ironikusan megjegyzi: A de­mokrácia mintaképe ez a hadügymi­niszter és a demokrácia mintaképe az az ország, ahol ilyen szennyes dolgok történhetnek". Nyugat-Németország­szerte tiltakoznak Hamburg (CTK) — A Der Spiegel üldözése ellen tiltakozó és tüntető hamburgi egyetemi diákok transzpa­rensein a következő gúnyos feliratok voltak: „Előre a totális államért!" „Drága hazánk, fejed a homokba!" stb. A sajtószabadság korlátozásával és a Der Spiegel szerkesztőinek letar­tóztatásával kapcsolatban Hannover­ben, Braunschweígban és más nyu­gatnémet városokban is tüntettek. Tiltakozó akciókat rendeztek Nyugat­Berlinben is. A kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséért Moszkva (CTK) — Moszkvában vé-: get ért a Kölcsönős Gazdasági Segít­ség Tanácsa állandó külkereskedelmi bizottságának ülése, amelyen megtár­gyalták a KGST tagállamai 1963. évi kölcsönös kereskedelmi kapcsolatai­nak fejlesztésével kapcsolatos kérdés seket. A bizottság ülésén részt vettek Bul­gária, Csehszlovákia, Magyarország, a Mongol Népköztársaság, a Néma t De ľ mokratikus Köztársaság, Léngyelor-: szág, Románia és a Szovjetunió kép­viselői. Megfigyelőként jelen volt a Korea! Népi Demokratikus Köztársaság meg­bízottja. Kanada kibúvót keres New York (CTK) — Az ENSZ közgyük lésének politikai bizottsága október 31-1 ülésén folytatta az atomfegyver­kísérletek beszüntetésének kérdésé­ben előterjesztett javaslatok vitáját. Burns tábornok, kanadai küldött, a 36 semleges állam javaslatához ki­egészítő és módosító javaslatokat terjesztett elő. A kanadai módosító javaslatok lé­nyegében beleegyeznének a részleg­egyezménybe, amelyek mellőznék a föld alatti kísérletek betiltását, mint ahogyan azt az USA és Nagy-Britan­nia követeli. A kanadai javaslat sze­rint az 1963. január l-t határidőt a genfi tárgyalásokon kellene megálla­pítani ós nem az ENSZ közgyűlésen. Abban az esetben, ha Genfben ezt a határidőt nem hagynák jóvá. újév után csupán a víz alatti és a légköri kísérleteket tiltanák be. A csütörtöki ülésen folytatták a vít tát- , Az amerikaiakat nem nagyon érdeklik a választások New York (CTK) — Harry Free­mann, a TASZSZ New York-i tudósí­tója közli, hogy az N. Sz. Hruscsov ós J. F. Kennedy üzenetváltását kö­vető enyhülés után az USA-ban ismét napirendre kerültek a választások. A múlt hét folyamán a jelölteken kívül csaknem mindenki megfeledke­zett a választásokról. Az USA lakos­ságának figyelme az USA kubai blo­kádja által előidézett kritikus nem­zetközi helyzetre összpontosult. Csak kevesen figyelték a demokrata és a köztársasági-párt jelöltjeinek üres be­szédeit. Még ma sem lehet azt állíta­ni, hogy a választások Iránt nagy volna az érdeklődés. Az Associated Press jelentése szerint a választási harc alapjában véve a Jelöltek sze­mélye köré és a helyi kérdésekre összpontosul. A megoldásra váró, nagy nemzetközi problémák, egészben véve a háttérben maradnak. Egyes szélsőséges köztársasági Je­lölték, mint például Russell képviselő és Capehart szenátor a Kuba elleni betörés kérdését választási jelszóként használják és megkísérlik az N. Sz. Hruscsov és J. F. Kennedy között lét­rejött egyezmény meghiúsítását. A New Sweek című folyóirat és a véleménykutató intézet ankétot ren­dezett, amely bebizonyította, hogy az amerikai nép túlnyomó többsége el­lenzi az USA kubai invázióját. A vá­lasztási harcot úgy lehet Jellemezni, hogy a választók körében lanyha az érdeklődés. A választók javarésze nem lát különbséget a köztársasági és a demokrata párt jelöltjei között és még arra a fáradságra se szánja el magát, hogy a szavazóurnák előtt megjelenjen, A népszámlálási hivatal adatai sze­rint az USA-ban csaknem 112 mliiió választó él. Az előző kongresszusi választások során nyert tapasztalatok alapján a népszámlálási hivatal fel­tételezi, hogy november 6-án alig 47,6 millió választó jelenik meg az urnák előtt. USA katonai erősítések Okinaván Tokió (CTK) — A KJodo hírügynök­ség közlése szerint e napokban Oki­nava szigetére F-105 típusú amerikai repülőgépeket helyeztek át, amelyek hidrogénbombák szállítására alkalma­sak. Okinaván már 8 támaszpontot épí­tettek a nukleáris robbanófejjel ellát­ható Nike-Hercules rakéták, négy tá­maszpontot a Mace-B rakéták számá­ra és 8 támaszpontot a légvédelemre. A múlt év májusától Okinavát ameri­kai atomtengeralattjárók látogatják. • 50 000 CSALÁD KÖLTÖZÖTT 0J LAKÁSBA A leningrádi építők a napokban értékelik a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 45. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségei­ket és munkájuk eredményét. Tíz hónap alatt 50 000 leningrádi család költözködött új, modern lakásba. A lakóházakon kívül 20 középisko­lát, több óvodát, bölcsődét, üzletet, éttermet, mozit stb. építettek. Az építészek megígérték, hogy az év végéig még 10 000 lakást adnak át rendeltetésének. • ÚJ FÚRÓBERENDEZÉS A nyugat-szibériai kuznyecki szénbányában új fúróberendezést próbáltak ki, mely 15 vájárbrígád munkáját helyettesíti. Az új fúró a legkeményebb kőzetben is percen­ként fél métert hálád előre. • INFRAVÖRÖS SUGARAK OLVASZTJÁK SZÉT AZ ÖSSZEFAGYOTT SZENET Leningrádban új módszert próbál­tak ki a vagonokban összefagyott szén szétolvasztására Az új mód­szer alkalmazásánál Infravörös su­garakat használtak. Egy vagon sze­net 12 perc alatt olvasztottak szét. Kiszámították, hogy az új módszer­rel évente több millió rubelt lehet megtakarítani. • ELEKTRONCSÖVES SZÁMOLÓGÉP ÁLLÍTJA ÖSSZE A SZOVJETUNIÓ NEMZETGAZDASÁGI TERVÉT Szovjet mérnökök olyan elektron­csöves számológépet szerkesztenek, mely néhány nap leforgása alatt összeállítja az egósz Szovjetunió nemzetgazdasági tervét. A szovjet kibernetika gyorsan fejlődik. A szovjet szakemberek már nemcsak egyes üzemrészlegeket automatizál­nak, de fokozatosan egész üzemek­ben is bevezetik a teljes automati­zálást. Rövidesen automatizálják a magnyitogorszki kohót. Egyetlen egy elektroncsöves gép, mely a bá­dog vágását fogja szabályozni Mag­nyitogorszkban, évente 370 000 ru­belt takarít meg. Rövid időn belül a verhnyeszergins/ki gépgyárat is teljesen automatizálják. Jövőre he­lyezik üzembe Moszkvában a 21. hűerőművet, melynek működését ís elektroncsöves gép fogja szabályoz­ni. • 375 NAPIG EGY ÚSZÖ JÉGTÁBLÁN Az Északi-sark 10 Kutatóállomás­ról visszatért a Nyikolaj Kronyílov által vezetett kutatócsoport. A ku­tatók 375 napot töltöttek egy úszó jégtáblán. Körülbelül 2000 km-t tet­tek meg az Északi-tengeren és ér­tékes anyagot szereztek. Az új ku­tatók már megérkeztek a kutatóál­lomásra. Ül SZÖ 2 * 1982. november 2. i

Next

/
Thumbnails
Contents