Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)
1962-11-08 / 309. szám, csütörtök
Qisszhang...| Visszhang... Visszhang.,. Talán lehetne másképpen is Óvatos duhaj a kritika? Annak idején már írtunk róla, hogy milyen szöges ellentétben álló véleményeket váltott ki Vladimír Mináč Sohasem vagy egyedül című kisregénye, amelyet folytatásban közölt a rlamen és a Kultúrny život. Azóta ez a mű a történet fonalát tovább gömbölyítő Zsorzsi című elbeszéléssel bővülve, könyv formájában is megjelent. Az olvasók érdeklődése most sem csappant meg és egyes jelek arról tanúskodnak, hogy nem marad el — főleg a kritikusok között — a szenvedélyes hangú vita sem. Ilyen első fecskének, vagy jobban mondva merges dongónak számít Bohuš Kováč cikke is, amelynek a SLOVENSKÉ POHĽADY 10. számában jelent meg az első része. Feltételezhető, hogy ez az őszinte, de eléggé nyers' hangú értékelés nagy vitát robbant ki és ezért szükségesnek tartjuk az előzetes tájékoztatást még a befejező rész megjelenése előtt. Kováč nézetét egy mondatban úgy sommázza, hogy Mináčnak ez az alkotasa művészi vereség, mert irodalmi giccs. Nem vonja kétségbe azt hogy a szerző a mintegy harminc év korüli nemzedék komoly problémáit kívanta felvetni. Ezt a szándékot azonban nem az életjelenségek, helyzetek és az emberek közötti kapcsolatok'közvetítésével juttatja kifejezésre, hanem többnyire olcsó és elcsépelt irodalmi sémákkal dolgozik. Marina, a kisregények központi alakja ugyan érdekes társadalmi-lélektani probléma hordozója, de Kováč nézete szerint ilyen dekadens típuson nem lehet demonstrálni azt, amit Mináč szeretne. Nem volna semmi hiba, ha a bíráló megmaradna az ésszerű érvelés sík" ján, ha tárgyilagosan elemezné a kisregényt. Sajnos, szellemességre törekedve a meggyőző boncolgatást ittott a rosszmájú gúnyolódás, kifigurázás helyettesíti, ami semmiképpen sem jelentheti a kritika aranyfedezetét. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy a KULTÚRNY ŽIVOT 44. számában Miro Procházka szűrős hangú glosszában tiltakozik az ilyen „bírálat" ellen. Hangsúlyozza, hogy Mináčnak ez a műve nem egy viszonylatban kritizálható. A lényeg viszont az, hogy fellázadt benne a szelelem szokványos ábrázolása a papírízű nőtípusok ellen. A fizetség pedig egy leköpéssel egyenlő hatalmas pfuj. Pedig az (ró is tévedhet, melléfoghat, amikor új utakon jár. Mi lenne, ha ő is, nem tízezrek nyilvánossága előtt, hanem csak úgy magamagának pfujt mondana az ilyen bírálatra. „De nem, ez nem illik, tőle mindenki nagyvonalúságot és elnézést vár éppen olyan természetességgel, mint írói győzelmeket," zárja le sorait Procházka. Ogy hisszUk, hogy megjegyzése ez esetben célba talált... A marxizmus és a nyugati szociológusok A szociológia, vagyis a társadalomtudomány szorosan véve nem képezi tárgyát ennek a rovatnak. Mégis kivételt teszünk, mert sajnálatos, lenne, ha nem támadna a mi olvasóink körében is visszhangja a világ szociológusai nagy találkozójának, az ötödik szociológiai kongresszusnak, amelynek néhány héttel ezelőtt Washington volt a színhelye. A kongresszuson a szocialista tábor kiváló szociológusai is részt vettek. Csehszlovák részről három elő-, adás hangzott el A. Kolmantól, I. Srovnaltól és A. Siráckytől, aki a PREDVOJ 43. számába összefoglalót Irt erről az eseményről. A legérdekesebb és egyben a legfontosabb jelenség az volt, hogy az előbbi kongresszusoktól eltérően most az egyszer a tőkés országok szociológusai komolyan, teljes figyelemmel foglalkoztak a marxista társadalomtudomány és általában a marxista elmélet alapvető kérdéseivel. A vita is arról tanúskodott, hogy a kapitalista tudósok kénytelenek szembenézni a marxizmus elméletével és levonni ebből a megfelelő következtetéseket. Ennek tudható be, hogy ezen a találkozón már nem tagadták olyan határozottan ?, szociológia szerves kapcsolatát a politikával és az ideológiával. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy feladták elméleteiket, amelyeknek alapja a következő tétel: a szociológia csak a tények gyűjtésére éS matematikai-statisztikai feldolgozására szorítkozzék, konstatáljon és né értékeljen. A burzsoá szociológusok döntő többsége ehhez a helytelen irányzathoz igazodik, viszont új jelenség, hogy politikai nézeteit tekintve már nem áll rendíthetetlenül a monopóliumok, a kapitalizmus pártján. Kénytelenek elismerni legalább azt, hogy a marxizmus komoly társadalomelmélet. Ez pedig minden kétséget kizáróan sokat jelentő, a gondolkozó ember tudatformálódását jellemző körülmény. Az utóbbi időben kissé divattá vált kritizálni a kritikát. Persze, valljuk be őszintén, ez még néhány évvel ezelőtt „hiánycikknek" számított és úgy látszik, egészséges reakció kikristályosodás! folyamatának vagyunk tanúi. Végeredmény ben a kritika is nemegyszer melléfog, s így a vele folytatott eszmecsere hasznára válik kulturális és művészeti életünknek. Csak örülhetünk annak, ha a túlzásokat, egyoldalúságot elkerülő józan hangok arra késztetik a bírálókat, hogy az eddiginél jobban tudatosítsák a társadalommal és a kultúrával, a művészettel szembeni nagy felelősségüket. A LITERÁRNI NOVINY 43. számáb;«i Ivan Klíma új oldaláról közelíti meg a kérdést. Alapgondolata az, hogy a kritika művelői az elmúlt években nem tanúsítottak az alkotásokkal, főleg az új próbálkozásokkal, kísérletekkel szemben nagyvonalúságot. Nem titkolja azt a nézetét, hogy az irodalom nem tükrözi korunkat, elsősorban annak alapvető konfliktusát: az adott valóság és eszményeink közti ellentmondásokat. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a kritika nem hívta fel a figyelmet erre a hiányra, nem fújt riadót, hanem másodrendű problémákkal törődött. Fő feladatát abban látta, hogy az irodalmat megvédje a tévedésektől és olyan légkört váltott ki, amely nem kedvezett a ' kísérletezésnek. A kritikusok túlzottan féltek az egyes művészek botlásaitól, melléfogásaitól és közben nem tartották napirenden a legfontosabb kérdést: vajon az irodalom egésze magas művészi szinten ábrázolja-e társadalmunkat. Márpedig a jövőben nem jelent majd írt a sebre az a tény, hogy az irodalom elkerülte a buktatókat, ha ugyanakkor csak másodrangú lesz. Ezért van szükség a nagyvonalúságra, a türelemre, ami természetes semmiképpen sem jelentheti az eszmei és művészi piérce feladását, csupán annak számbavételét, hogy a művészi alkotás, a gondolati továbblépés elképzelhetetlen tévedések nélkül. Lényegében egyet lehetne érteni Klíma mondandójával, csak az a kifogásolható, hogy egyrészt túlságosan általánosít, amikor a kritika egészét elmarasztalja, másrészt pedig téved abban, hogy a mai élet adekvát ábrázolásának hiányáért szinte minden felelősséget a kritika nyakába varr, mintha az alkotók ebben nem jelentenének meghatározó tényezőt. Végül is hiányzik a cikkből az említett kedvezőtlen jelenség társadalmi gyökereinek, okainak feltárása is. Márpedig enélkUI nehéz az orvoslás ... Sartre a mai szovjet kultúráról Nem véletlen, hogy Jean Paul Sartret, a neves francia írót „ideológiai ingának" nevezik. A polgárember ellentmondásos állásfoglalását talán az alábbi néhány tény is kifejezően tanúsítja. Sartre a haladásellenes egzisztencializmus filozófiai Irányzatának egyik oszlopos képviselője, sőt alapítója. Ugyanakkor Arnošt Kolman, neves marxista bölcsészünk, még 1955-ben azt mondta róla, hogy politikai nézeteit tekintve haladó. Valóban szenvedélyesen harcol a világ békemozgalmában, de a magyar ellenforradalomban nem a mi pártunkon áll — elítéli fegyveres elfojtását. Marxistának vallja magát, de még a második világháború előtt kilép a Francia Kommunista Pártból. Darabjai között van olyan, amely nyíltan •USA-ellenes, de olyan is, amelyből nem hiányzik a kommunistaellenes íz. Antifasiszta, de ahogy Ivan Mojík írja a MLADÁ TVORBA legutóbbi számában, nemcsak az egzisztencialista fiatal értelmiségiek hordanak szakállt, hanem az OAS terroristái is. Éppen ezért érdekes, hogy mit ls mond egy ilyen ember a mai szovjet kultúráról. Sartre ugyanis nemrégen a Szovjetunióban járt és útjáról nyilatkozatot adott a lengyel POLITIKA című lapnak. Az interjút a NÉPSZABADSÁG minapi száma Is közli. Sartre többször kiemeli a nagyarányú és sokoldalú szellemi érdeklődést, a különböző felfogások szabad kifejtését. A legfontosabbnak azt tartja, hogy a szovjet kultúra törekvéseinek fő célja minden esetben az ember. A Nyugattal ellentétben Itt a formakeresés is szorosan egybekapcsolódik ezzel az alapvető célkitűzéssel. Felfigyeltető az az állítása ls, hogy a szovjet Irodalom nem közeledik a nyugatihoz, hanem saját útját keresi, miközben megőrzi eredetiségét és sajátosságait. Nézete szerint a szovjet kultúra minden előretörése Nyugaton ís kihat, mégpedig pozitív irányban. Végül arról szól, hogy a Szovjetunióban néhány éven belül megszületik az igazi nagy szocialista regény, amely „a Nyugat kultúrájára és általában a társadalom életére nem lesz kisebb jelentőségű, mint az első szputnyik volt". Láthatjuk tehát, hogy Sartre fenntartás nélkül elismeri a mai szovjet kulturális élet meghatározó fontosságú szerepét. És ez nem lebecsülendő, ha tekintetbe vesszük, hogy az lényegében nem egy ember, hanem a nyugati értelmiség bizonyos rétegének a hangja. G. I. Belföld — külföld sportjából A vízgazdasági építkezések előkészítése és tervezése szempontjából igen fontos szerepet tölt be a talajtani kutatás. E feladatot a prágai Vízgazdaság Fejlesztési Igazgatóság 52. osztályának dolgozói végzik. Képünkön: a föld oldható tápanyagai megállapításánál a helyes térfogati elemzés ellenőrzését végzi Libuše Widnerová mérnök (baloldalt) és Libuše Seborová. (Nősek felvétele — CTK) Fél éve avatták fel Pribetán az új kulturházat, melynek színpadán november első vasárnapján mutatkozott be a komáromi Magyar Területi Színház együttese. A ven'dégművészek Mikszáth Kálmán Különös házasság című darabját telt ház előtt játszották. (Pl). BRNÖBAN A LENIN UTCÁN emelkedik az épülő sportszálló 53 méter magas dobozhoz hasonló öntöttbeton szerkezete, amelyen a Magasépítő Vállalat dolgozói már a kilencedik emelet paneltábláit rakják be. December 31-ig mind a 12 emelet elkészül. OKTÓBER 20-A ÉS NOVEMBER 20-A KÖZÖTT földjavítási hónapot tartanak a michalovcei járásban. Ezzel is meg akarják gyorsítani az öntözéses munkálatok teljesítését. AZ AMERIKAI DECATUR VÁROS RENDŐRSÉGE buzgón keresi azokat a tolvajokat, akik az egyik utcából elloptak 20 méter járdát, jelásták a földet és virágokat ültettek belé. HARMINCÖTEZER ROMÁNIAI TUDOMÁNYOS ÉS MŰVÉSZETI DOLGOZÓ végzett az idén népművelési munkát. Előadásokat tartottak a városokban és a falvakon a politika és a tudomány legújabb kérdéseiről. SZLOVÁK—MAGYAR NEMZETKÖZI GYORSlRÖVERSENY lesz november 10—11-én Miskolcon a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége rendezésében. Az egészségügyi világszervezet jelentése szerint egy tizedére csökkent a maláriamegbetegedések száma a tíz év előtti helyzethez viszonyítva. Európa területén az idén egyáltalán nem fordult elő malária megbetegedés. ELHALASZTOTTÁK A FÉRFI KOSÁRLABDA VB-T A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség müncheni székházában közölte, hogy elhalasztják a december 1—16 között Manillában tervezett, férfi kosárlabda világbajnokságot. Az elhalasztás oka, hogy a Fülöp-szigetek elnöke és kormánya megtagadta Jugoszlávia és a többi szocialista országok beutazási engedélyét. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Igyekezett megegyezni a Fülöp-szigetek kormányával, de annak képviselői makacsul ragaszkodtak álláspontjukhoz. Ilyen körülmények között a világbajnokságot nem lehet megrendezni. A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség jelenleg azon fáradozik, hogy 1963 márciusában Mexikóban, Brazíliában vagy az USÁ-ban rendezzék meg az elhalasztott világbajnoki versenyt. A NŰI KÉZILABDÁZÓK AZ EURÓPA KUPÁÉRT Szombaton a prágai CKD sportcsarnokban játsszák a női kézilabdázók Európa Kupa küzdelmének első mérkőzését. A CKD Praha csehszlovák bajnokegyüttes, az osztrák bajnok Danubia Bécs együttesét látja vendégül. Ezt a mérkőzést a holland Sljast vezeti. A visszavágóra december 6-án kerül sor Bécsben. Csehszlovák játékvezetők is szerepelnek a női kézilabdázók Európa-Kupa küzdelmei során. Bofiek játékvezető a SV Niloc—Amsterdam mérkőzést vezeti, Pardubický pedig a Rapid Bukarest—Spartakus Budapest találkozót vezeti. FIATAL BIRKÓZÓINK A CSSZBSZ KUPÁÉRT E hét végén Brnóban rendezik a hagyományos iljúsági birkózóversenyt, mely a Csehszlovák—Szovjet Barátság serlegéért van kiírva. A tornán több mint 120 fiatal birkózó szerepel az egész országból. Minden súlycsoportban az első három helyezett arany, ezüst és bronzérmet nyer. A SPORTFOGADÁS HlREI Kisorsolták a Športka 42. és 43. hetSben beadott tárgyi nyereményszelvényeket. A sorsolás alapján 276 nyereménytárgyat sorsoltak ki. A két Skoda Octavla autót a T 939 227 és a K 746 832 számú szelvény nyerte. Jawa' 350 ccm motorkerékpárt az L.810 098, Jawa 250 ccm motorkerékpárt O 937 853, CZ 250 ccm motorkerékpárt M 747 181 és O 802 956, CZ 175 ccm motorkerékpárt CH 991 408 számú szelvény nyerte. A kisorsolt nyereménytárgyák pontos listáját az összes postahivatalokban kifüggesztik. MAGYARORSZÁG-WALES 3:1 (2:1) A Nemzetek Kupája során tegnap a budapesti Népstadionban 40 000 néző előtt került sor a Magyarország—Wales nemzetek' közti labdarúgó-mérkőzésre. A magyar válogatott ugyanabban az összeállításban vette fel a küzdelmet, mint az osztrákok ellen. A vendéglátó együttes mindkét félidőben nagyszerű teljesítményt nyújtott. Különösen a csatársor csillogtatta tudását. A keményen játszó walesi együttes még a magyar tértélen igyekezett zavarni, de ez nem mindig sikerült. A magyar válogatott megérd3melten szerezte meg a 3:l-es győzelmet. Góllövők: Albert, Tichy, Sándor, illetve Medwin. A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap Franciaország válogatottjával mérkőzik Párizsban. 255. sz. fejtörő J. KOZIMENKO (Kopejszk) „Szovj. sport" 1962 •i m H p jj^ • t y/A///////. H - B gw H '//.,:. •///• wyyyyyy// y/íy/yyfy// H '//.,:. •///• H mm süt B H B B H Világos indul és 2 lépésre mattot ad. (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kc4, Vb4, Bb5 és f8, Fc6 (5 báb). Sötét: Ke6, Fc8, Hg7, gy: f6 és g6 (5 báb). A megfejtés beküldésének határideje: november 17. Megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten könyveket sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. A 253. sz. fejtörő (A. I. Korovin) helyes megfejtés?: 1. Fd3!l Az e heti nyertesek: Dőry Dionýz, PS-1 Suchohrad, Bratislava-okolie, Kún László, Š5D pri PI, Nitra, Leninova tr. 9. Közöljük a létraverseny állását a 250. sz. fejtörővel bezárólag. A létraverseny első öt helyezettje jutalomban részesül, de a továbbiakban 80—80 pontot leírunk eredményükből, hogy az utánuk Csütörtök, november 8. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: Mal lányok (szovjet) 16, 18.30, 21, SLOVAN: Viharok bolygója (szovjet) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Eszmélés (szovjet) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: A kohanovkai artista (szovjet) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: A játékos (francia) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Vörös vitorlák (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45, OBZOR: Hosszú nap (szovjet) 18, 20.30, MLADOSŤ: Bűvös nyár (szovjet) 15.30, Teréz (cseh) 17.30, 20, PARTIZÁN: Két szoba összkomfort (szovjet) 17, 19.30 DIMITROV: Két élet I. rész (szovjet) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Az évszázad kezdetén (szovjet) 19.30, MÁJ: Ingovány (cseh) 18, 20.30, ISKRA: A nagyváros örömei (francia) 17.15, 19.45, ZORA: Útközben (szovjet) 17.30, 20, POKROK: Puskák és galambok (magyar) 17.30, 20. DRUŽSTEVNÍK: A kétéltű ember (szovjet) 20. FILMSZÍNHÁZAK (Košice): SLOVAN: Egy év kilenc napja (szovjet), TATRA: Romeo és Júlia (szovjet), PARTIZÁN: A negyvenegyedik (szovjet), OSMEV: Éjféli mise (szlovák). jZINHÁZAK (Bratislava): NEMZETI SZÍNHÁZ: Út a viharban (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Balladyna (19), ŰJ SZÍNPAD: Botrány egymilliárdért (19.30) ZENEI SZÍNHÁZ: Moszkvai esték (Í9.30), TÁTRA-REVÜ: Viktor Jandečka hét asszonya (20). . ÁLLAMI SZlNHÁZ (Košice): MA: A nap gyermekei (19), HOLNAP: Bohémélet (19). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava): 10.00 Ismerd meg a Szovjetuniót. 16.00 Filmegyetem. Van-e élet más bolygókon? 19.00 Előadás a szovjet egészségügyről. 19.30 Szovjet dalok. A SZLOVÁK FILHARMÓNIA HANGVERSENYTERME: Beethoven: Egmont, nyitány, Vladlgerov: III. zongora- és zenekari verseny, Slbellas: II. szimfónia (20). A televísió műsora BRATISLAVA: 8.50: Fizika-tanfolyam. 9.30: Angol nyelvtanfolyam. 10.00: Üj barázdát szánt az eke, szovjet film. I. rész. 11.30: TV-érdekességek. 17.40: Korunk és az emberek. 18.00: Ifjúsági adás. 19.00: TV Híradó. 19.30: Az atomkor születése. 20.00: ÚJ barázdát szánt az eke, szovjet film, I. rész. 21.30: Zenei lexikon. 21.50: TV Híradó. 22.05: Angol nyelvtanfolyam. BUDAPEST: 16.55: Zenekedvelő Gyerekek Klubja. 17.40: Beszélgessünk oroszul, nyelvlecke haladóknak. 18.00: Barátaink, az atomok, — szovjet kisfilm. 18.10: Egyiptomi képeslap. 18.30: Közvetítés a Dinamógyár szerelőcsarnokából. 19.05: Telesport. 19.30: TV Híradó. 19.50: Gróf Monte Chrlsto I. rész. Árulás, francia film. 21.30: Ahány ház, annyi rejtvény. Történelmi rejtvénysorozat. II. 22.00: Hírek. A TV Híradó ismétlése. Felhős idő. A nappali hőmérséklet 10—13 fok. Délkeleti szél. következők is az élre kerülhessenekl 314 pont: Svarka Vince, Zemné 170, 305 pont: Antal Sándor, Bratislava, Višňová 145, 304 pont: Soltész Július, Jelšava és Fábry Jenő, Rožňava, Šafárikova 22, 293 pont: Gaján József, Sp. Podhradie, Dom dôchodcov, 292 pont: Ondrejčtk György, Nové Zámky, 288 pont: Moócz Jáno , Lučenec, 280 pont: Mangera János, Levoča és Köteles János, Peder, 270 pont: Kocsis István, Trnovec nad Váhom, 264 pont: Feješ Jan, Šafárikovo, 282 pont: Csordás Valéria, Lučenec, Kopcsik István, Rožňava, 260 pont: Sulik Aladár, Rim. Seč és Mg Ph. Atjonyl Endre, Vojnice. 244 pont: Kotmanik Pál, Mikušovce és Szabó Antal, Levice, 242 pont: Formánek József, Nové Zámky, 237 pont: Fakács Nándor, Veiké Dravce és Kovács Bálint, Tajty, 233 pont: Göbl Károly, Štós,232 pont: Abosi András, Košice, 228 pont: Szakái István, Malé Raškovce, 227 pont: Hajser Jenő, Moldava, 224 pont: Fülöp Zsigmond, Slaný, 221 pont: Kiriči Ľud., Lučenec, 2iq pont: Méry Mihály, Dun. Streda és CziQtel János, Rožňava, 212 pont: Horváth Imre, Galánta, 210 pont: Domok Imre, MIkušovce, 208 pont: Papp Géza, Matúškovo, 206 pont: Solár Ján, Nitra és Borovský Bartolomej, • Levoča, 202 pont: Fukács Miklós, Fifakovo, 200 pont: Bernáth Tibor, Rožňava, 197 pont: Korím József, Lučenec, 196 pont: Gitta Zoltán, Gemer, 194 pont: Oláh János, Hrhov, 188 pont: Gutta György, Gemer, 186 pont: Szakái Gábor, Maié Raškovce, 178 pont: Varga Ede, Ižop, 172 pont: Kysucký József, Velký Krtíš, Sztranyovszky László, Balog n/I. és Siska János, Plešivec, 170 pont: Füleky Géza, Turňa. 1B4 pont: Thuróczi Kornél, Levice, 162 pont: Molnár Lajos, Bratislava, 156 pont: Bačinský Lad. Michalany, 146 pont: Krokhely János, Peder, 144 pont: Id. Heinrich Sándor, Jasov, 138 pont: Bartos lászló, Moldava és Balázs István, Gem. Horka, 136 pont: Novák Eugen, Jasov és Palónyt Géza, Lučenec, 134 pont: Váczy Attila, Komárno és Bartók Ilona, Turňa, 128 pont: Vass József, Ižop és Szládecsek János, Handlová, 126 pont: Kutrucz Dénes, Zemné, 124 pont: Kiszely Árj^d, Jelšava,122 pont: Koncz Ernő, Farná, 120 pont: Ifj. Ratiimorszký Sándor, Komárno és Hegedűs József, Jelšava,118 pont: Csincsik István, Rin;. Sobota, 114 pont: Veres Pongrác, Bratislava és Bangha Pál, Hrdoňovice. A létraverseny állásának közlését következő rovatunkban folytatjuk! DELMÁR GÁBOR • •••••••• ...» MMMEi Nagy sikerrel szerepeltek ez č.oen a csehszlovák terepmotorkerékpározók. Ennek elismeréséül a Nemzetközi Motorkerékpár Szövetség Csehszlovákiára bízta a nemzetközi hatnapos verseny lebonyolítását. Felvételünkön Miarkot látni, aki az Idei hatnapos versenyen a csehszlovák együttes egyik legjobb tagja volt. (Foto CTK) ni s:7í1" kiadta Szlovákia Kommunista Pártjának Központ! Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého n. 10. sz. Telefón- 537 16 512 23 335-68 506 39, - főszerkesztő 532-20, — titkárság: 550-18 - sportrovat: 505 29 Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési dí) havonti 8 Kčs. Terieszti a Posta Hlrlapszolgálata M egiendelhető és előfizethető: a posta Központi Hlrlnp Irodánál Bratislava. Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesítőnél A külföldi megrendeléseket a posta sajtóklvlteli szolgálata f* Poštový novinový úrad — vývoz tlače, Praha I., Jindfišská 14. — Intézi el. K-21'2155?