Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-07 / 308. szám, szerda

A. I. Mikojon Kubo vezetőivel lonócstozoll ' Havanna (ČTK) — Havannában folytatódott A. Mikojannak, a Szov­jetunió Minisztertanácsa első elnök­helyettesének eszmecseréje Dorticos elnökkel, Fidel Castro miniszterel­A kubai hatóságok átadták az USA-nak Rudolf Anderson amerikai katonai repülő földi maradványait Havanna (CTK) — A kubai hatósá­gok Svájc kubai nagykövetségének közvetítésével november 4-én átad­ták az USA-nak Rudolf Anderson amerikai katonai Dilóta földi marad­ványait. Anderson irányította azt az U-2 amerikai repülőgépet, amely ok­tóber 27-én megsértette Kuba légite­rét és ezért a kubai légvédelmi tü­zérség lelőtte. Az Amerikai Államok Szervezete az USÁ-t szolgálja Washington (DPA) — Hétfőn az Amerikai Államok Szervezetének Ta­nácsa Argentína javaslatára egyhan­gúlag tudomásul vette azokat a javas­latokat, amelyek célja, hogy a latin­amerikai államok segítsenek az USÁ­nak a Kuba-ellenes blokádban és ösz­szehangolják tevékenységüket. Pana­ma ezen az ülésen nem vett részt. Brazília kifogásolta azt a részt, amely­ben a segítség összehangolásával fog­lalkozott, s megjegyezte, nem szabad ezt úgy értelmezni, hogy egy latin­amerikai katonai tömböt alakítottak. Ennek ellenére a határozat jóváhagyá­sa mellett szavazott. A paraguayi közvélemény ellenzi az USA háborús előkészületeit Rio de Janeiro (CTK) — A brazil saj­tó közölte a Paraguayi Egységes Nem­zeti Felszabadítás! Front nyilatkozatát, amely leleplezi az USA agresszív ter­velt Paragjayjal szemben. A nyilatkozat szerint az amerikai haderők vezérkara megállapodott a paraguayi Stroessner­kormánnyal rakétatámaszpontok építé­séről. Chaca vidékén az USA hatalmas légitámaszpontot épít. Az amerikaiak Paraguay határán, Ponta Pora brazil falu mellett szintén titkos légitámasz­pontot építenek. A nyilatkozat felhívja a paraguayi népet és Latin-Amerika né­peit, akadályozzák meg az amerikai há­borús bújtogatókat abban, hogy Para­guay és további latin-amerikai orszá­gok területén katonai támaszpontokat építsenek. Az angol munkások sztrájkharca London (CTK) — A Ford autógyár dagenhami fióküzemének munkásai elhatározták, hogy november 17-én ismét sztrájkba lépnek, tiltakozáskép­pen az üzem igazgatóságának meg­torló intézkedése ellen. Az Igazgató­ság a politikailag tevékeny szakszer­vezeti vezetőket ügy akarja „elintéz­ni", hogy nem fogadja vissza őket a munkába azzal az ürüggyel, hogy megrendelések hiányában kénytelen csökkenteni a dolgozók létszámát. Dél-Walesben 400 kohász sztrájk­ba lépett 140 elbocsátott társa ügyé­nek támogatására. Jemenben megkezdték az írástudatlanság felszámolását Kairó (CTK) — A jövő évtől kezd­ve Jemenben széles körű kampány Indul az írástudatlanság felszámolá­sára. Nagy vonalakban már elkészítet­ték az iskolafejlesztés tervét. Az or­szágban ugyanis a lakosság 90 száza­léka analfabéta. A közelmúltban Je­menben csak egyetlen közép- és négy középfokú Iskola volt. Az Iskolákban lényegében csak a Koránt tanították. Mohammed Mahmud Zabajrl jemeni iskolaügyi miniszter közölte, hogy a következő években a fő figyelmet az alapfokú iskoláknak és a tanítókép­zésnek szentelik. Dr. Hasting Banda Afrika egységéről Kairó (CTK) — Dr. Hasting Banda myasszaföldi miniszterelnök novem­ber 1-án befsjezte kétnapos hivata­los látogatását az Egyesült Arab Köztársaságban. Elutazása előtt kije­lentette, hogy hisz Afrika egységé­ben. „Meg vagyunk győződve arról, hogy Afrika csakis az afrikaiaké lesz, és hogy eljön az a nap, amikor az egész kontinens felszabadul." A MEN hírügynökség jelentése sze­rint Banda a hírügynökség tudósító­ja előtt kijelentette, hogy a gyarma­tosító'.* teljesen figyelmen kívül hagy­ták Afrika népének szükségleteit nem fejlesztették kellőképpen a me­zőgazdaságot és a bányaipart. nőkkel, Raul Castro miniszterelnök­helyettessel és honvédelmi minisz­terrel, a kormány több tagjával, Er­nest Guevarával, Emilió Aragones Machadóval és Carlos Rodriguezzal, az egységes forradalmi szervezetek vezetőségének tagjaival a nemzetközi helyzet kérdéseiről. A találkozás — amelyre a havannai elnöki palotá­ban került sor —, baráti és szívélyes légkörben folyt le. A találkozáson részt vett A. I. Alekszejev, a Szovjet­unió rendkívüli és meghatalmazott kubai nagyköveté ís. , A. I. Mikojan a kubai halászok körében Havanna (CTK) — A. I. Mikojan, a Szovjetunió,minisztertanácsának el­ső alelnöke, kedden ellátogatott a havannai halászkikötőbe, ahol szívé­lyesen elbeszélgetett a kubai halá­szokkal és a kubai halfeldolgozó ipar fejlesztésében segítséget nyújtó szov­jet szakemberekkel. A. I. Mikojan, megtekintette azt a helyet, ahol a közeljövőben a Szov­jetunió segítségével új, korszerű ha­lászkikötő épül. Látogatása folyamán értesült arról, hogy a Szovjetunió kikötőiből ismét három hajó futott ki Kuba felé. Az egyik hajó sze­mélyzete segítséget nyújt a kubai ha­lászat fejlesztésében és kettő szárí­tott halat szállít Kubába. Az USA további erősítéseket küld a Karib-tenger térségébe Key-West (CTK) — Az USA Kuba­ellenes hisztérikus intézkedései kere­tében november 5-én a Havannától északra 140 km-nyire fekvő Key West amerikai szigetre további amerikai egységeket és hadianyagot szállított. A Francé Presse hírügynökség je­lentése szerint az utóbbi napokban újabb katonai táborokat létesítettek nemcsak Key Westen, hanem további kisebb-nagyobb szigeteken, amelyek Floridától Key Westig összefüggő lán­colatot képeznek. Egyes egységeket légelhárító és rakétaelhárító fegyve­rekkel szereltek fel. Megfélemlítik az újságírókat Bonn (CTK) — A Frankfurter Rund­schau november 6-1 számában írja, hogy von Hase, a kormány képviselője a no­vember 5-i sajtóértekezleten a Deir Spiegel címft folyóirat elleni rendőr­terror bírálatával kapcsolatban olyan pöffeszk3dő hangnemben dorgálta meg az újságírókat, hogy az „becsületére válna" a náci rendszer sajtófőnökének ls. Von Hase a többi között kijelentet­te, hogy a kormány, nem fogja tétlenül nézni, hogyan sértegetik a német „igaz­ságszolgáltatást". AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA Importált latin-amerikai cikkek ára 1953-tól láei-ig átlag 20 százalékkal csökkent. Az Egye­sült Államokból behozott cikkek ára viszont ugyanekkor 10 százalékkal emel­kedett. (CTK) SZOVJET RAKÉTAEGYSÉGEK HADGYAKORLATA (CTK — TASZSZ felv.) Üléseznek az ENSZ bizottságai Jóváhagyták a 37 semleges ország javaslatát az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről New York (CTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének politikai bizottsága no­vember 5-én délelőtt jóváhagyta a 37 semleges ország kissé megváltoz­tatott javaslatát, amelynek főköve­telménye minden atomfegyver-kísér­let beszüntetése legkésőbb 1963 ja­nuár l-ig Azt a követelményt, hogy újévig minden fegyverkísérletet beszüntes­senek, 88 szavazattal 10 ellenében jóváhagyták. Nyolc küldöttség tartóz­kodott a szavazástól. A javaslat ellen szavazott az USA, Nagy-Britannia és a NATO néhány tagállama. A szocialista országok küldöttségei tartózkodtak a szavazástól, mert a bizottság a javaslatról, mint egészről szavazott. Ez azért történt, mert a nyugati nagyhatalmak kezdeménye­zésére különféle kulisszamögötti ma­nőverezéssel állandóan újabb módo­sító és kiegészítő javaslatokkal gyen­gítették a semleges országok által előterjesztett javaslat eredeti értel­mét. A 37 ország javaslatának eredeti szövegezése nem nyújtott lehetőséget a nyugati hatalmaknak arra, hogy folytathassál? taktikázásukat a föld alatti atomfegyver-kísérletek jóváha­gyásának kérdésében. Sorozatos mes­terkedésükkel elérték azt, hogy a javaslat olyan bekezdést tartalmaz, amely megszabja: ha január l-ig nem jön létre, Genfben megegyezés minden atomfegyver-kísérlet beszün­tetésére, csupán a légköri kozmikus térségi és víz alatti fegyverkísérle­teket, kell beszüntetni. A határozat megszabja, hogy az atomfegyver-kísérletek beszüntetésé­ről tárgyaló genfi értekezlet novem­ber 12-én ismét üljön össze és de­cember 10-ig tegyen jelentést a köz­gyűlésnek a tárgyalások eredményé­ről. Az ENSZ közgyűlése politikai kü­lönbizottságának hétfői ülésén a radioaktív sugárzás hatását kutató tudományos ENSZ bizottság beszá­Szovjet tudósok o Mars bolygóról és a Hars 1 bolygóközi óllomósról Moszkva (ČTK) — Vlagyimir Szifo­rov, neves' szovjet rádióelektronikai szakértő közölte, hogy a Mars-1 boly­góközi állomás készülékei minimáli­san 100 millió kilométer távolságra biztosíthatják a kapcsolatot. Szavai szerint a Mars-1 a kozmikus távösz­szeköttetés • . ragyogó erőpróbája. A bolygóközi állomás sikerét nagy­mértékben elősegítik a rádiójelzések erősítői és az új antenák. A bolygó­közi állomás készülékeit a Földről irányított rádiójelzéssel lehet bekap­csolni és kikapcsolni. A Mars-bolygó teleszkopikus meg­figyelésének lehetőségei a Földről alapjában véve már kimerültek. Fő­képpen ezért fontos a Mars lefény­képezése csekély távolságról. Saronov professzor, ismert szovjet asztronó­mus úgy véli, hogy a bolygóközi ál­lomásról készített fényképfelvételek megmutatják, vannak-e hegyek a Marson, milyen e bolygó légkörének összetétele, mi a sarksápkák és az úgynevezett csatornáig lényege. A felvételek alapj^/i megállapítha­tó, Igaz-e az a feltevés, hogy a Mars sivatagjait .llmonit fedi és hogy e sivatagon lezajló homokviharok sárga köddel és homokfelhőkkel bo-' rítják a bolygót. Megállapíthatják majd azt is, vajon a Mars sötét szí­nezetű területeit növényzet borítja e, amely tavasszal virágzik és ősszel el­hervad. A Mars felszínének fényképfelvé­tele igazolhatja a geológiai összetéte­lére vonatkozó feltevéseket. Emlen Szobotovics leningrádi tudós rámu­tat arra, hogy a Maťs bolygón sokkal több a meteor, mint a Földön, tekin­tettel arra, hogy a Mars légköre rit­kább és ezért nem hamvasztja el olyan gyorsan a lehulló meteorokat. A Mars összetételére nézve lénye­gesen különbözik a Földtől, mondja Szobotovics. Tekintettel arra, hogy kisebb a Földnél és a kisebb égitest gyorsabban kihűl, a Mars elemei ha­marabb vesztették el a vegyi reakció és radioaktív hulladék eredeti mele­gét és nem volt idejük arra, hogy szilárd réteget alkossanak a bolygó magva körül. Szobotovics szerint a Marsnak nincsen mindenütt szilárd rétege. Ez a réteg csak helyenként fedi be a bolygó magvát. mólójának vitájában részt vettek Pa­kisztán, Argentína, Hollandia, Nagy­Britannia, az Egyesült Arab Köztár­saság, Chile, Űj-Zéland, a Szovjetunió és Ghana küldöttel. M. A. Mensikov szovjet küldött szerint a tudományos bizottság munkája hasznosnak bizo­nyult. A szovjet tudósok, mondotta Men­sikov, támo'gatják a kimerítő jelentés­ben foglalt megállapításokat. A bi­zottság tudományosan indokolja min­den fajta nukleáris fegyverkísérlet betiltásának szükségességét. A bi­zottság következtetései és határoza­tai leleplezik a nyugati hatalmak arra irányuló kísérleteit, hogy figyel­men kívül hagyják a föld alatti atom­fegyver-kísérletek veszedelmes vol­tát. Kiváló olasz kulturális személyiségek békekiáltványa Róma (ČTK) — Alberto Moravia, Renato Guttuso, Carlo Levi, Salvatore Quasimodo, Elio Vittorini, Aldo Ca­pitini és más kiváló olasz művészek és kulturális személyiségek békekiált­ványt adtak ki. Rámutatnak arra, hogy a világ az USA kubai blokádjá­nak napjaiban az atomháború közvet­len veszedelmébe jutott. Soha sem szabad ilyen helyzetnek megismét­lődnie. Ki kell küszöbölni minden háborús előfeltételt, ürügyet és okot. A kulturális dolgozók ezért felszólít­ják az olasz kormányt, foganatosít­son akciókat és terjesszen elő javas­latokat a nemzetközi vitás kérdések békés megoldására és főképpen olasz területről távolítson el egyszer s mindenkorira minden rakétatámasz-, pontot. A SPANYOL mezőgazdasági munkások Cordoba tartományban sztrájkba léptek. Magasabb béreket követelnek a gyapot­betakarításért. (CTK) Amiről mélyen hallgat a francia kormány Párizs (ČTK) — Az Humanité no­vember 6-i számában írja, hogy De Gaulle rendszere állandóan hang­súlyozza, hogy erős államot akar, ám furcsán képzeli el az erős állam sze­repét és küldetését. A jelenlegi hely­zetben a francia állam elsősorban az apró adófizetőkre tolja a legnagyobb A MARSRAKÉTA ÚTVONALA Magyarországon a jövő év első negyedében lesznek az országgyűlési és tanácsi választások Budapest (ČTK) — A magyar or­szággyűlés hétfői, nov. 5-1 ülésén dec. 15-ig meghosszabbította a népi taná­csok minden fokozatának funkciós időszakát s elhatározta, hogy a taná­csi választások ettől a naptól számítva három hónapon belül megvalósulnak. A népi tanácsok választásaira tehát a jövő év első negyedében kerül sor s egybeesik a parlamenti választások időpontjával. Az angol nép meghiúsítja a fasiszták provokációit London (ČTK) — A fasiszták Lon­donban és más angol városokban megkísérelték gyűlések és tüntetések rendezését. A közvélemény azonban olyan határozottan lépett fel velük szemben, hogy Hitler követői kényte­lenek voltak kereket oldani. A fa­siszták egyes összejöveteleit még a rendőrség is betiltotta, amely eddig „a szabad véleménynyilvánítás" ürü­gyével t.étlenül nézte a fasiszták uszí­tásait. adóterhet. Ezzel szemben a monopó­liumok adóját leszállítja. A francia ütőatomerő felépítése a francia monopóliumok és pénzintéze­tek javát szolgálja, mert nagymérték­ben növeli nyereségüket. A monopol­társaságok nyereségei a legutóbbi négy év során több piint megkétsze­reződtek. A franciaországi tőkés társaságok nyereségei továbbra növekszenek, a dolgozók vásárlóképessége azonban 10—15 százalékkal csökkent. Ez az a mérleg, amellyel a személyi hatalom rendszere jelöltjeinek kellene válasz­tóik elé állaniuk, írja az Humanité cikkének befejező részében. A dél-afrikai faiüldözők durva provokációja Johannesburg (CTK) — Jan de Klerk bel- és iskolaügyi miniszter, Verwoerd­nek, a dél-afrikai fajüldöző vezérének egyik alárendeltje november 5-én kije­lentette, hogy a dél-afrikai 1 kormány faji megkülönböztető politikája ezentúl minden tudományos szervezetre vonat­kozik. A könyvtárosok Pretóriában tar­tott konferenciáján mondott beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a kormány el­határozta a fajilag vegyes tudományos szervezetek feloszlatását. A. Lasztocs­kin, a TASZSZ kommentátora ezzel kap­csolatban megjegyzi, hogy a dél-afrikai miniszter kijelentése nem más, mint durva provokáció a világközvélemény­nyel szemben. Hiszen csak néhány nap­pal ezelőtt, november 1-én fogadta el az ENSZ-közgyűlés politikai különbizottsá­ga azt a határozatot, amely felhívja az ENSZ tagállamait, hogy szakítsák meg diplomáciai kapcsolataikat a Dél-Afri­kal Köztársasággal, melynek kormánya faji megkülönböztető politikát folytat. Verwoerd kormánya, amint az Klerk kijelentése is bizonyítja, egyáltalán nim hallgat a világközvélemény szavára. nlélhjá JOAQUlN BALAGUER volt dominikai elnök, akit az év elején mint Trujillo diktátor legközelebbi munkatársát ki­utasították az országból és aki most New Yorkban él, a december 20-i elnök­választásokon újból jelöltetni akarja ma­gát. (CTK) SAN SALVADORBAN számos baloldali politikai személyiséget — köztük a kommunista párt több tagját — letar­tóztattak, mert tömeggyűlést rendeztek. Kuba támogatására. (CTK) TÖRÖKORSZÁGBAN egy amerikai ka­tona az Izmail környéki rakétatámasz­pontről oly kegyetlenül elvert egy tö­rök sofőrt, hogy az megvakult. A söfőr „vétke" az volt, hogy figyelmeztetni merte az amerikai katonát, n9 sértse meg a közlekedési szabályokat. (CTK) ROGER MAKINS, az Angol Atomener­gia Hivatal elnöke, Anglia volt nagy­követe az Egyesült Államokban, 12 na­pot töltött a Szovjetunióban. - Ellátoga­tott Leningrádba, Jerevánba és Voro­nyezsbe, ahol megtekintette a kísérleti központokat és megismerkedett a szovjet tudósok munkájával. (CTKJ­NIGÉRIA lő központjaiban az elmúlt három hónapban a prágai rádiót hall­gatók klubjai alakultak. (CTK) 18 AFRIKAI ország küldöttel novem­ber 5-én elhagyták a FAO (az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete) Tuniszban tartott regionális konferen­ciáját, tiltakozásul, hogy az értekezle­ten Dél-Afrika képviselői is Jelen vol­tak. (CTK) KURT PACZENSKY, a nyugat-németor­szági televízió szerkesztője a vasárnapi programban tényekkel és tanúvallomás­sal bizonyította, hagy a Der Spiegel cí­mű lap elleni támadás alapjában véve Strauss hadügyminiszter bosszúja. (CTK) AZ URUGUAYI munkaügyi minisztérium statisztikai adatai szerint októberben is­mét emelkedett egyes élelmiszerek, a tej, a vaj, a gyümölcs és a zöldség ára. (CTK) 1962. november 7. * SZÓ 3

Next

/
Thumbnails
Contents