Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)
1962-11-06 / 307. szám, kedd
LAMPATISZTITÄS A BRATISLAVAI UTCAKON (P. Haško felvétele) NEMZETKÖZI NÖFÖRUM kezdte meg munkáját Brüsszelben. Több mint húsz ország képviselőt foglalkoznak a gyermekek és az Ifjúság nevelésének kérdéseivel. EGYEDÜL INDULT ŰTNAK egy jachton Hamburgból Üj-Zelandba Arthur Mengov 36 éves kölni kereskedő. Az út április közepétfii október végéig tartott. BRATISLAVÁBAN a Slovnaftban november 8-án nyitják meg ünnepélyes keretek között a „Družba" nevű korszerű mozit. * ELLOPTAK egy 2500 éves bronzszobrot a szicíliai Castelvetrano városházáról. A szobor értékét 290 ezer fontra becsülik. GORKIJBAN ELKÉSZÜLT a Volga gépkocsi új változata. A kocsinak öt ajtaja van. hátsó illései süllyeszthetek, igy a Volga-Kombi utasterében 400 kg teher is elfér. A PRÁGAI CSOKOLÁDEGY ÁRAK NAPONTA csaknem 13 ezer karácsonyt kollekciót Indítanak útnak. Eddig több mint 3 milliót adtak piacra. A KLNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG Államtanácsa szigorúan betiltotta a tigris, elefánt, bivaly, teve-vadászatot és felhívta a helyi szervek figyelmét, hogy fokozottabb gondot fordítsanak az értékes vadállatokra és madarakra. TELEVÍZIÓS műszaki egyetem indul jö. vöre Lengyelországban. Ä televízió a műszaki főiskolák első két évi anyagát sugározza a legkiválóbb szakemberek előadásában. A SZOVJETUNIÓBAN kiadták az elsfi atlaszt a Déli-sarkról két kötetben. A NAGY OKTÖBERI SZOCIALISTA FORRADALOM 45. évfordulója alkalmából új múzeum nyílt Ostraván, amely a forradalmi harcok és a szocializmus építésének történetét mutatja be. KÉTEZER egyiptomi tanító Algériába utazik, hogy a francia tanítók távoztával beállt hiányt pótolják. SZÄZ ÉVE TUTAJOZNAK a lengyelországi Dunajecen. Az évforduló alkalmából óriási tutajkcravánon kétezer turista haladt végig a Tolyón. A KÖZELMÚLTBAN jelent meg Amszterdamban Nyikolaj Ostzrovszkij: Az acélt megedzlk című könyvének holland fordítása. SALZBURG Es TIROL KÖZÖTT 150 millió schilling költséggel elkészült Ausztria legmodernebb alpesi útja. REKONSTRUÁLT ŐSHÜLLŐKET mutatnak be a New-Yorki világkiállítás tudományos részében. A történelem elfitti idők szakértfii kilenc fajta dinosaurust rekonstruáljak, amelyek közül a legnagyobb negyven méter hosszú és közel 10 méter magas. NAPI 400 TONNÁS kapacitással új gyümölcs- és zöldségfagyasztót építenek Bulgáriában, Damjanice községben. Az üzem jövőre kezdi f meg a munkát. HARMINC ORSZÁG filmjeit mutatják be a november 9-én kezdődő lipcsei nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon. CJFAJTA LÉGYIRTÖ LAKKFESTÉKET hoztak forgalomba Dániában az istállókban és ólakban elszaporodott legyek kiirtására. Az újfajta légyirtószer a melegvérű állatokra veszélytelen. A KONGRESSZUSI VERSENYBEN 17 millió korona értékű árut termeltek a hodoníni dolgozók. Az önköltséget több mint 6 millió koronával csökkentették. COOPER válogatott müveit hatkötetes sorozatban adják ki a Szovjetunióban. A sorozat első bevezető kötete Az utolsó mohlkán a napokban jelent meg. SZÍNVÁLTÓ MÜANYAGTALAJŰ SPORTPÁLYÁK létesítésével fogltalkoznak New Yorkban. A cél, hogy a „gyep" színe élénk ellentétben álljon a játékosok trikójának siínéVel. A FELHÁBORODOTT PARASZTOK agyonvertek egy• iráni földesurat, aki önkényesen elzárta a parasztok elől a földjük öntözéséhez szükséges vizet. A SZOVJETUNIÓ SPORTJÁNAK sikeres 45 esztendeje N agy ünnepre készülnek a Szovjetunió népei, s velük együtt az egész haladó szellemű világ: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulójának megünneplésére. E nagy napot a Szovjetunió sportolói is méltán megünneplik, akik fél évszázad alatt olyan fejlődésről tetiek tanúbizonyságot, amilyenre eddig még egy nemzet fiai sem voltak képesek. 1918-ban a fiatal szovjet államban mindössze 40 000 sportolót tartottak nyilván. Á Szovjetunió testnevelésének fejlődésében nagy jelentfiséggel bírt az 1925 júliusában hozott párthatározat, melynek fő célja a testnevelés széles alapokra való fektetése volt. Négy évvel később a párt újabb feladattal bízta meg a testnevelés vezető szerveit. Kitűzte, hogy magasabb színvonalra kell emelni a testnevelési dolgozók munkáját s meg kell javítani a testnevelési mozgalomban az irányító munkát. E határozat értelmében az egész Szovjetunióban óriásit fejlődött a testnevelési mozgalom s már 1956-ban, 3 706 000 szovjet polgár vette ki aktívan részét a testnevelésből. 1940-ben a tagok létszáma 5 332 000-re növekedett. A Szovjetunió sportjának fejlődését a Nagy Honvédő Háború szakította félbe. 1948-ban a párt ismét komoly feladatokkal bizta meg a testnevelési szervezeteket. 1948-ban a társadalom egyik legfontosabb feladatát a -testnevelés képezte. A párt a szakszervezettel és a Komszomollal együtt azon fáradozott, hogy a testnevelés a széles tömegek egészségét szolgálja, s egyúttal világviszonylatban is döntő szerepet játsszon. Rövid időn belül óriási eredményekkel büszkélkedhettek. 1955-ben 17 millió dolgozót tömörítettek soraikba a sportszervezetek. 1952 egy újabb nagy jelentőségű dátum a szovjet sportéletben. Ekkor szerepeltek a szovjet sportolók először az olimpiai játékokon. A bemutatkozás nagyszerűen sikerült. Ezután a Szovjetunió mint sportnagyhatalom szerepelt a világon. 1956-ban a Szovjetunió nemzeteinek spartakiádján már 23 millió sportoló vett részt e nagyszabású ünnepségeken. 1959ban megalakult a Szovjetunióban a Sportszervezetek Szövetsége, mely egyesítette az összes eddigi sportszervezeteket és újabb lehetőségeket biztosított a testnevelési mozgalom számára. A testnevelő tanárok, főiskolát végzett edzők és testnevelő pedagógusok száma elérte a 942 000-et és számos sportágban teljesítették azt a célkitűzést, hogy minden 15 sportolóra egy edzfi jusson. Igy volt ez a birkózásban, a vívásban. a súlyemelésben, az öttusában stb. 1961-ben a Szovjetunióban bevezették a „Légy a munkára és a haza védelmére mindenkor kész" jelvény megszerzéséért folyó mozgalmat. Az elsfi évben 5 millió fiú és leány szerezte meg ezl a jelvényt. Az egyre szélesebb alapokra fektetett szovjet testnevelés mtnfiségi téren is óriási fejlfidésen ment át. Például 1952-ben 387 új össz-szövetségi csúcsot állítottak fel. Ebből 37 jobb volt, mint a világcsúcs. Négy évvel később, 1956-ban 259 össz-szövetségi csúcsot javítottak, s abból 73 volt ]obb a világcsúcsnál. 1960-ban 246 esetben javítottak országos csúcsot a szovjet versenyzők, de ebből már 109 jelentett új világcsúcsot. A legutübbi évben viszont 296 új össz-szövetségi csúcsot állítottak fel s abból 145 jelentett új világcsúcsot. Az 1962-cs év betetőzte a szovjet sportolók eddigi óriási sikersorozatát. A világ és Európa-bajnokságokon több mint 100 aranyérmet szereztek. Hisz még jól emlékezünk arra, hogy nemrégiben a sakkolimpián, az öttusa világbajnokságon, a lövészvilágbajnokságon s legutóbb Moszkvában a röplabdavilágbajnokságon is a szovjet sportolók álltak a győzelmi emelvény legmagasabb fokán. Csak dióhéjban említettük meg a szovjet sport 45 évének történetéi, mely ma példaképül szolgál az egész világnak. Külföldi labdarúgó-bajnokság! * NDK: Aktivist Brieske— Dynamo Bérli* 2:2, Zwickau—Erfurt 5:4, Vorwärts Berlin—Chemie Halle 0;0, Motor Jena—Wismut Kari Marx-Stadt 4:0, Magdeburg—Lokomotíve Leipzig 4:3, Motor Kari Marx-Stadt—Rostock 1:1, Rotation Leipzig—Drezda 3:0. A bajnokság élén az Empor Rostok áll 18 ponttal, második a Motor Jena 16 p. + Ausztria: Wacker—Rapid 0:8, Siinmering—Salzburg 0:1, Linz—Sportklub 3:0, GAK—Austria 1:2, Admira—Schwechat 3:1. WAC-LASK 2:4, Klagenfurt— Vienna 4:2. A bajnokságban az Austria vezet 16 ponttal. 2. Rapid 14 p, 3. LASK 12 p. ir Franciaország: Sedan—Ma^seilles 4:0, Stade—Rennes 3:3, Rouen—Tolouse 2:2, Nimes—Strassbourg 2:1, Lens—Grenoble 2:0, Angers—Monaco 4:0, Lyon— Racing 1:1, Nizza—Reims 4:0, Bordeaux —Valencien les 2:2, Nancy—Montpélliér 2:1. A bajnokság élén a Nizza áll 20 p-tal, 2. Relms 19 p. ilinský és ^vők: Golo Cudek, Golonka 4, Cernický 2, Michalec, § KEDD, NOVEMBER 6. FILMSZÍNHÁZAK (Bratislava): HVIEZDA: Mal lányok (szovjet) 16, 18.30, 21, SLOVAN: Viharo'í bolygója (szovjet) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Eszmélés (szovjet) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: A kohanovkai artista (szovjet) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: A játékos (francia) 15.45, 18.15, 20.45, TATRA: Vörös vitorlák (szovjet) 16.45, 18,15, 20.45, MIER: Tüske (szovjet) 16.30, 19, PALACE: Az öreg halász és a tenger (USA) 22, OBZOR: Útközben (szovjet) 18, 20.30, MLADOSŤ: Bűvös nyár (szovjet) 15.30, Ház a sziklái alatt (magyar) 17.30, 20, PARTIZÁN: A kétéltű -;mber (szovjet) 17, 19.30, MÁJ: Tíz lépés keletre (szovjet) 18, 20.30, ISKRA: Amikor a fák még magasak voltak (szovjet) 17.15, 19.45, 20, POKROK: Szülői ház (szovjet) 17.30. 20, DRUŽSTEVNÍK: Leon Garrosse keresi a barátját (szovjet-francia) 20, FII.MSZlNHAZAK (KoSice): SLOVAN: Egy év kilenc napja (szovjet), TATRA: Romeo és Júlia (szovjet), PARTIZÁN: A negyvenegyedik (szovjet), ŰSMEV: Éjféli mise (szlováí), DUKLA: Hívatlan vendégek (szovjet). SZÍNHÁZAK (Bratislava). NEMZETI SZÍNHÁZ: Igor herceg (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: A társadalom támaszai (19), KIS SZÍNPAD: Moi)a (19). ÚJ SZÍNPAD: Karácsonyi vőlegény (19.30), ZENEI SZÍNHÁZ: Kedvelt Csajkovszkij-müvek (19 30), TÁTRA-REVÜ: Divatbemutató (20). ÁLLAMI SZlNHÁZ (Koiice): MA és HOLNAP: A villám útja (19). A CSEHSZLOVÁK—SZOVJET BARÁTSÁG HÁZA (Bratislava): 10.00 Ifjúsági műsor. 19.00 Emlékest a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évíordulóján. A televízió műsora BRATISLAVA: 9.30: Trenyov: Ljubov Jarova|a, TV-játék. 11.30: TV-érdekességek. 18.00: Ifjúsági adás. 18.45: A HESZ (Sväzarm) életéből. 19.00: TV Híradó. 19.30: Televízióval országjáráson. • 21.00: Dalok. 21.30: TV Híradó. 21.45: Orosz nyelvtanfolyam. BUDAPEST: 18.00: 100 kérdés — 100 felelet. 18.45: TV Híradó. 19.00: Közvetítés az Erkel Színházból, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulójának ünnepségeiről. Kb. 20.00: Egy év kilenc napja, magyarul beszélő szovjet Tilm. Kb. 21.45: Hírek. A TV Híradó Ismétlése. Felhős idő. Szlovákia déli- és délnyugati területein eső, am?ly a nap folyamán az ország további vidékeire is kiterjed. A nappali hőmérséklet 10—13 fo'í. Mérsékelt, majd élénk délkeleti szél. A labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója Szombaton és vasárnap játsszák az I. labdarúgó ligabajnokság utolsó őszi fordulóját. A szombati műsor: CKD Praha—Dynamo Praha (Játékvezető: Mach). Vasárnap: Spartak Sokolovo—Jednota •Trenčín (Mitrič), Slovan ChZJD-Sparta* Plzeň (Placek), Baník Ostrava—Slovan Nitra (Davídek). Tatran Prešov—ZjS Brno (Slama), SONP Kladno—Slovnaft Bratislava (Korelus), Spartak Hr. Králové—Dukla Praha (Galba). A II. labdarúgó-liga C csoportjának műsora: Szombat: Spartak Pov. Bystrica —TJ Ružomberok, VSS Košice—Partizán B. Bystrica. Vasárnap: Slovnaft B—Slavoj Trebišov, Dukla Komárno—Lokomotíva Košice, Dynamo Žilina—Partizán Bardejov, TJ Nové Zámky—Spartak Trnava, Kablo TopoICany—Spartak Martin (Játszák Bánovcen). Ausztria nemzetközi asztalitenisz-bajnoksága Az idény első nagy nemzetközi asztalitenisz-viadalát Innsbruckban rendezték meg Ausztria nemzetközi bajnokságáért. A versenyen egész sor külföldi versenyző állt rajthoz, köztük három csehszlovák játékos is. Közülük Andreadis érte el a legnagyobb sikert, aki az osztrák Sedlmayer (3:1), Zanltl (3:0) és Östermayer (3:0) legyőzése után a legjobb nyolc közé került, ahol az Európa-bajnok Bérezik Zoltánt is legyőzte. A.-idreadis 21:9, 22:20, 21:16 arányban nyert Bérezik ellen. Az elődöntőben Andreadisnak a magyarok új üdvöskéje, faházy volt az ellenfele, akitől 3:1 (21:13, 20:22, 21:16, 21:16) arányban kikapott. Stanék a jugoszláv Biscan és az osztrák Bohoralek legyőzése után a magyar Rózsástól szenvedett vereséget (2:3) Mlko pedig az osztrák Eberl és Schimick felett aratott győzelme után a magyar Faházytól kapott ki 3:l-re. A DÖNTŰ EREDMÉNYEI: Férfi egyes: Faházy—Rózsás (mindketten magyar) 21:19, 21:13. 21:18. Nfii egyes: Alexandr (román)—Simon (NSZK) 22:20, 21:12, 23:21. Női páros: Alexandr —Pitico (román)—Simon—Harst (NSZK) 21:19, 21:18, 21:19. Vegyes páros: Faházy Heiritz (mindkettő magyar)—Wegrath, Pitico (osztrák—román) 21:19, 21:18, 21:16, Férfi páros: Rózsás—Sándor (magyar j—Andreadis—Miko (csehszlovák) 12:21, 21:12, 21:8, 1:21, 22:20. + Olaszország: Atala'nta—Torino 0:0, Fiorentina—Genua 5:0, Internazionale— Velence 2:0, Juventus—Nápoly 1:0, Modena—Milán 2:2, Palermo—Mantua 1:0, Róma—Bologna 3:1, Sampdoria—Catania 4:0, Spal—Lanercssi 1:1. Vezet a Bologna 12 ponttal, rosszabb gólaránnyal második a Spal. • BUENOS AIRES: Az argentin nemzetközi teniszbajnokság vegyes párosá• nak döntőjében a csehszlovák Suková, a spanyol Santanával 6:3, 6:2 arányú vereséget szenvedett a Schuurmann—Bungert dél-afrikai NSZK kettőstől. A férft egyest a svéd Lindquist nyerte 2:6, 6:4, 7:5, 2:6. 6:3 arányban, a chilei Rodriguez felett. • VARSÖ: A Krakkóban portyázó Petőfi Budapest női kosárlabda-együttes 61:46 arányban győzött a Krakkó csapata felett. • RÖMA: Az olasz főváros környékén hagyományosan megrendezésbe kerülő 20 km-es gyalogló-versenyt az Európabajnok Pamich nyerte 1 óra 39:43 p-cel. §ZKL Brno ^ Slovan ChZJD ^ Sp. Sokolovo i Jihlava $ Litvínov $ Pardubice ^ Chomútov ^ TJ VŽKG $ Plzeň Ä Sp. Brno ZJS $ Kladno % C. Budéjovlce $ !t AZ EREDMÉNYEK SZÁMOKBAN S I Š Ná- Š 1 8 8 0 0 83:14 16 fc 7 4 2 1 43:24 10 § 8 5 0 3 33:25 10 i 8 4 2 2 33:27 10$ 8 4 0 4 28:31 B i 8 3 2 3 29:41 8 S 8 3 1 4 26:31 7 i 8 2 3 3 21:26 7 S 8 3 0 5 27:32 6 i 7 2 1 4 11:16 5 S 8 2 1 5 25:41 5% 8 0 2 6 17:48 2$ ffitaud SXawn l \ $ ^ A sportszerűség! verseny állása: s ^Pardubice 38, ZKL 48, Kladno 51, Slo-$ ^van CHZJD 52, Spartak Brno ZjS 58, i S Sokolovo 62, Jihlava 66, VZKG 67,$ Spi-roň 79 fhnmnfmi 7ft RnHňinuino^ Schrojf merész öklözéssel hárított egy veszélyes helyzetet a Slovan Nitra— Slovan ChZJD bajnoki labdarúgó mérkőzésen. Felvételünkön Pucher (háttal) Jankovich és Schrojf látható. (Alexy felvétele) sen hódolt a labdarúgásnak. Közben, mint az ausztrálok színe-java, úszkált is. Tizenhatéves korában „fedezték" fel, és néhány hónap múlva a jól táplált, sötét hajú, állandóan huncútuí mosolygó kislány már az ausztrál élvonalba tartozott. Edzője, az osztrák származású Gallagher, kemény munkába fogta. Napi 10 kilométer volt az edzésadag, de Dawnt nem kellett, a lelkiismeretes munkára ösztökélni. Ellenkezőleg, edzője nemegyszer volt kénytelen védencét „túledzeitségtöl" félve a vízből kiparancsolni. Fraser egyenes úton haladt a stkerek, világcsúcsok és olimpiai bajnokságok felé. Fejlődése töretlen volt, amit elsősorban szorgalmas munkájának köszönhet. 1954ben az országos bajnokságon a 110 yardon l:10,8-cal lett harmadik. Legnagyobb ellenfele éveken át Lorralne Crapp volt. 1956. február 21-én, hat nappal 18. születésnapja előtt úszta első 1:04,5 mp-es világcsúcsát, melyet decemberben a melbournei olimpia 100 méteres döntőjében, 1:02 mp-re javított. Azóta nem szenvedett vereséget és a 100—200 méteres, valamint a 110—220 yardos távokon egymás után javította a világcsúcsokat. 1960-ban Rómában megvédte olimpiai bajnoki elmét, ami eddig egyetlen úszónőnek sem sikerült. Most pedig az Empire Games-re készülő ausztrál úszók válogató versenyén 59,9-el fantasztikus világcsúcsot úszott. Fraser világcsúcsának megvan a maga „háttere". Olyan versenyző érte el. akit soha sem tett önteltté a siker, az olimpiai arany, vagy a világcsúcs, hanem még lankadatlanabb munkára ősztökélte. Tehetsége sem lett volna egyedül elég, ha nem párosul kellő szorgalommal. De Frasernél párosult és ezek az adottságok eredményezték az új, szinte hihetetlen világrekordot, mely — ismerve Dawn kitartását —, talán nem is lesz olyan hosszú életű. —ár A melbournei olimpiai uszodában ötezer néző várta Izgatottan a 4X100 yardos női váltó (mely végeredményben 4:13,8-cal új ragyogó világcsúcsot úszott] utolsó tagjának, Dawn Frasernek rajtját. Az ausztrálok többszörös világcsúcstartója és olimpiát bajnoknője ugyanis néhány nappal e verseny előtt kerek egy percre javította a 110 yardos és természetesen a 100 méteres nőt gyorsúszás világrekordját. Fraser a táv első felét 28 mp alatt tette meg. Az ötezer néző tekintete hol az órára, hol pedig a vízben úszóra siklottt. Ekkor már a „levegőben lógott" az új világcsúcs. Fraser hihetetlen lendülettel „fogyasztotta" a métereket és amikor bejutott a célba, a jelenlevők hatalmas üdvrivalgásba törtek ki. Fraser ideje 59,9 mp volt 110 yardon, ami 100 méteren lényegesen jobbat jelent, ö tehát az első úszónő a világon, aki egy percen belül úszott ezen a távon. Milyen ts volt az az út, amelyen Fraser idáig eljutott? A ma 174 cm magas, 66 kg súlyú Dawn 24 évvel ezelőtt született Sydneyben. Édesapja, a kilencgyermekes család • feje kikötőmunkás volt. A kislány 12 éves korában ismerkedett meg a sporttal, és szenvedélyeŰI SZÖ" kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bi ottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon: 537-16 512-23, 335-08. 508-39, — főszerkesztő 532-20, — titkárság: 550-18. — sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8.. telefon: 503-89. Előfizetési díj havonte. 8 Kčs. Terjeszti a Posta "Hírlapszolg'álata. Megrendelhető és előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál. Bratislava, Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesítőnél A külföldi megrendeléseket a posta sajtókiviteli szolgálata — Poštový novinový úrad — vývoz tlače, Praha I., Jindíišská 14. — intézi el. K-21'21548