Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-03 / 304. szám, szombat

ANKÉT A TANÍTÓK ISKOLÁN KÍVÜLI MUNKÁJÁRÓL A népnevelés is hivatásuk... BABI TIBOR: Szocialista társadalmunkban nagy és felelősségteljes munka hárul a tanítókra, hiszen nem kevesebb munkát végeznek, mint az új nemzedék nevelését. S ez megköveteli a pedagógustól a rátermettséget, az eszmei és erkölcsi tisztánlátást, a hivatásszeretetet és a szilárd öntudatot. Éppen azért nem értek egyet azokkal, akik a tanító munkáját csak „félnapos" munkának tekintik. Van elég gondja a tanítónak az előkészületekkel és a szakmai továbbképzéssel. A tanító munkája felelősségteljes. Hangsúlyozni szeretném, hogy a munka súlypontja az iskolában van, de követelmény az ls, hogy a tanító a szocialista kultúra harcos hirdetője és terjesztésének etősegítője legyen. Amikor a magyar iskolák kapui megnyíltak, kevés magyar pedagógus volt. Pártunk szavára akkor sokan otthagytuk az esztergapadot, e traktort, a malteros kanalat, hogy beüljünk az iskolapadokba, emellett azonban tanítanunk is kellett .6 így munka közben tanultuk a tanítás művészetót. A dolgozók esti Iskoláján készítettek bennünket elő a tanítói hivatásra. A tegnap még kérges kezű munkás, vagy traktorista egyik napról a másikra már a gyermekeket tanította betűvetésre. E nehéz körülményeket lassan már elfelejtjük. Ugyanakkor, abban az időben alakultak nálunk a szövetkezetek Is. Itt Is jócskán segítettek a tanítók. Abban az időben a tanító valóban mindenese volt a falunak. Éreztük, hogy nehéz, felelősségteljes munka, de el kellett végezni. A tanító számára ekkor a falusi tömegpolltikal munka 6zinte magától értetődő dolog volt. Ma, amikor dolgozó népünk már a kommunizmus kibontakozó nagy távlatai előtt áll, tegyük mérlegre az akkor! munkát és a mait. Nem kendőzhetjük el hiányosságainkat. Márpedig a szocializmus valósága magasabb követelményeket ró a tanítókra is. Ennek ellenére, kevés helyen végeznek olyan eredményes munkát a tanítók, mint tíz-tizenkét évvel ezelőtt. Pedig a követelmény ma már világos: a falusi kulturális és politikai életből vegye ki részét a tanító. Az Ilyen jellegű munka módszeres megszervezéséhez ugyanis legközelebb a tanító áll. Az a tanító, akit pártunk a munkásosztály és a parasztság soraiból emelt kl. Éppen ezért minden tanítónak osztályöntudatánál fogva tudnia kell, mikor és hol kell segítenie, mivel tartozik a pártnak és az egész dolgozó népnek. Nem elég az, hogy minden év elején a pedagógusok elosztják egymás között a munkát. Ez sok esetben csak formális terv marad, nem tükröződik vissza a gyakorlati életben, a tömegszervezeti munka fellendítésében. Márpedig a feladat éppen az volna, hogy a tanító tevékenyen segítse a társadalmi- és tömegszervezeteket. Ma a rohamos fejlődés korszakát éljük és már nem elég, ha valaki „csak" szakember, a szó legszorosabb értelmében. Aki igazán szolgálni akarja társadalmunkat, annak politikailag is fel kell készülnie hivatása betöltésére, hogy a rábízott feladatokat maradéktalanul teljesíthesse. Az alapos és átgondolt iskolán kívüli munkának egyik alapfeltétele, hogy a tantestületek egységesen tudjanak dönteni a feladatok megoldásában, továbbá, hogy elsőrendű kötelességük közé sorolják a népnevelő munkát. Ehelyett azonban inkább" „kampányszerűséget" tapasztalhatunk a munkában, ami egyáltalán nem felel meg a követelményeknek, habár van olyan eset ls, hogy némelyik tanítóra két-három megbízatás is hárul, mlg egyes tanítók kihúzzák magukat minden felelősség alól. Tanúi vagyunk annak, hogy amíg egyik tanító le tud mondani az egyéni kényelemről, szórakozásról stb., addig akad olyan kollégája is, aki televíziós adás, vagy jó filmvetítés miatt elmulasztja fontos társadalmi kötelessége teljesítését. Az Iskolán kívüli munka az igazán hivatását szerető pedagógusnak nem megterhelő, hanem abban önzetlen segítséget és a társadalommal szembeni kötelességet lét. Az utóbbi években azonban, legyünk őszinték, egy kissé elkényelmesedtünk. Még ml is, akik annak t idején a szövetkezetek megalakításáért, a tömegpolltikal munka első sikereiért lelkesedtünk, még ml ls alábbhagytunk. — Vagy talán az újabb, fokozottabb követelményekkel szemben már gyöngének mutatkozik felkészültségünk? Aligha 1 Tegyük csak szívünkre kezünket és valljuk meg őszintén: kielégítő iskolán kívüli munkát végeztünk-e? Ne feledjük, hogy falvainknak küzdőképes tanítókra van szüksége, akik fáradhatatlanul végzik iskolai kötelességüket, de ugyanakkor a népnevelő munkát is hivatásuk tartozékának tekintik. PAKSY LASZLÚ, OkoC Szervezzük a tanítók iskolán kívüli munkáját A vitában részt vevők valamennyien megegyeznek abban, hogy helytelen volt és ma is az, ha a tanító olyan „mindenki szolgája"-féle szerepet tölt új erkölcsű emberekre lesz szükség, hát nem lehet csak az iskolára összAz embereket elő kell készíteni, át pontosítani, mert ezzel kizárnánk sok kell nevelni erre az életre. Szinte ma- olyan társadalmi hatást, amelyek döngától értetődik, hogy ebben a politibe működési helyén. Nem akarok e kai-ideológiai harcban a tanítók az véleményekkel ellentétes álláspontra helyezkedni, hiszen vitathatatlanul helyénvaló az a kívánság, hogy a tanító mindenekelőtt az iskolát, illetve a nevelést szolgálja, hogy azzal amit mások is könnyűszerrel elvégezhetnek, ne terheljék a tanítót. Mindebben mély Igazság rejlik, de első vonalba álltak és állnak napjainkban ls. Nem lehet ez másképp, helyzetünk, gyors fejlődésünk kíváettől függetlenül szeretnénk egy-két nül használják ki a tanítók képességondolatot felvetni. Meggyőződésem, hogy geit. nyos fenntartással fogadhatjuk el az az iskolán kívüli munka során a taolyan véleményeket, amelyek az Iskolán kívüli munkát egyszer s mindenkorra törölni akarják a tanítók életéből. nulók iskolán kívüli munkájának, nevelésének a megszervezésére is gondolni kellene. Ezen a téren ugyanis még Igen sok a tennivaló. Az életre, A tanítók Iskolán kívüli munkájá- a munkára való nevelés nem valónak úgyszólván „történelmi" oka volt sítható meg maradéktalanul az isko s részben még ma is van. A felszabadulás óta kemény 6s céltudatos harc folyik ideológiai téren is az új eszmék diadalra juttatásáért, azért, hogy átformáljuk az emberek gondolkodásmódját, tudatát, hogy új tartalommal töltsük meg a társadalmi tudatot. Nem könnyű, máról holnapra megvalósítható feladat ez. Köztudomású, hogy az emberek berögződött életszemlélete, és egyáltalán a társadalmi tudat lassabban változik, alakul mint a gazdasági alap. Márpedig az embereket Is meg kellett és,meg kell nyerni ügyünknek. A pártnak szüksége volt minden becsületes emberre, hogy megvalósíthassa a célt, e nagy társadalmi átalakulást, amelynek napjainkban ml is tanúi vegyünk. A fejlődés, az átalakulás ma is tart. A kommunizmus küszöbén élünk s ebben az új társadalmi rendszerben új gondolkodású, Iában, az osztályban. Az osztályközösség, a tanító munkája —• legyen az bármilyen jő — csak bizonyos korlátok között mozoghat. A nevelést tesajtóban történt előzetes meghirdetés nélkül látna '< napvilágot. Mivel azonban a sajtó alapvető tjlajdonsága a kíváncsiság, ezért gyakran fordul az írókhoz azzal a kéréssel, hogy beszéljenek készülő alkotásaikról, terveiliről. — Választ adni erre a kérdésre nem ls olyan 'iönnyű. Az írói munka még ma is háziipar számba megy. Az író még mindig egyszerű eszközökkel „termel", mintha nem is lenne a világon automatizálás, hacsak nem számítjuk Ide a töltőtollat és az írógépet, ame-' A közelmúltban nyílt meg Prágában a közlekedési és híradástechnikai dolgozók központi kultúrházában az „INDIA ÉPÜL" című kiállítás. Anyagát fényképfelvételek, művészi tárgyak és a könyvkiadás termékei képezik. A kiállítást a kalkatai indiai—csehszlovák kulturális szövetseg tagjai rendezték. Felvételünkön a kiállítás egy része látható. (CTK — J. Dezort felvétele] tő jelentőségűek s beletartoznak a nevelés fogalmába. Természetesen ez a nevelési fórum nem egy-két tanító feladata. Ugyanakkor talán mondanom sem kell, hogy nalma ez I Lényegében tehát nem az helytelen lenne, ha mindent a tanító a baj, hogy van iskolán kívüli mun- csinálna, ha például a tanulók csak ka — ez természetes társadalmi szük- akkor futballozhatnának, csak akkor séglet — hanem az, hogý néhol az táncolhatnának, ha ott a „felügyelő", iskolán kívüli munka során helytele- a tanító. Ebben az esetben megfeledkeznénk az önállóságra való nevelésről. A tanulók ne érezzék, ne legyen csak blzo- Véleményem szerint a tanítóknak olyan benyomásuk, hogy semmit sein tehetnek ellenőrzés, a felnőttek beavatkozása nélkül. E téren a művelődési otthonok ís sokat tehetnek. Az ilyen értelemben vett iskolán kívüli munka együtt Jár hivatásunkkal, nevelői munkánkkal, s vele a felnövekvő nemzedék ügyét is hathatósan segítjük. KOVÄCS ZOLTÁN, a nitrai Pedagógiai Intézet tanársegéde. Sz. Marsak munkásságáról Sz. Marsak szovjet fr6, aki ma ünnepli születése 75. évfordulóját, a Literatúraija Gazeta munkatársának nyilatkozott írói terveiről. — Az irodalmi alkotások általában lyeket nem mindegyik Irő vesz igény' be. Arról pedig, hogy sikerül-e valamilyen munka, az író leginkább csak az utolsó sor leírása atán győződik meg. Mindennek ellenére igyekszem válaszolni a kérdésre: Most készítettem elő nyomás alá egy válogatást verseimből, amely még az évben a GoSzlitizdat kiadásában jelenik meg. Ez a — terjedelemre nem nagy — kiadvány sok éves munkámról ad majd áttekintést. Egypár ü] gyermekverset ts írtam. A „Mesék, dalok és találgatők" című munkámat a Detgiz kiadóvállalat Jelenteti meg és Az élet kezdetén címmel gyermek- és ifjú éveimnek emlékét idéző verselmet is kiadja. Értekezést írok a szerkesztők munkájáról és a Jelenkori költészetről. Azt, hogy mikorra készülök el velük — nem tudhatom. Folytatom munkámat William Blaki neves angol költő versei orosz nyelvre való átültetésén. Blake verseivel már 1913 óta foglalkozom, de remélem, a közeljövőben már sikerül egy válogatásra valót összehoznom. Blake-ot mindmáig még csak K. D. Balmont fordította. Érdekes, hogy Blake verseit a XVIII. század végén és a XIX. század elején Irta, formai és mondanivaló tekintetében versel mégis Idötállóbbak, mint az utána következő nyugati költők bármelyikének müvei. Róbert Burns fordítását most fejeztem be. A Goszlitizdat kiadásában már az idén megjelenik két kötetre való Burns-vers újabb tolmácsolásban, úgyszintén Shakespeare szonettjei is az Idén jelennek meg. Olvasóinkkal szeretném megismertetni az angol gyermekirodalom klasszikusait ts. LeWis Carol és Alan Alexander Milne versei például az angol népi gyermekköltészet továbbfejlesztésének tekinthetők. Feltételezem, hogy ezek az üde, ae ugyanakkor nagyon igényesen megírt versecskék nemcsak a gyermekek, de a felnőttek tetszését is megnyerik majd. (-élj UT \ Négy légcsavar a ferde, korcs uszonynak tűnő szárnyakon, s a' törzs — mi is jutott eszembe róla ... ? egy óriási cet vagy bálna; alatta karcsú, két keréken gördülő gólyaláb — kanyargó, sima beton pálya, felette roppant ég vagy tenger — olyan mindez akár a CEDOK egy színes, tetszetős plakátja ... Hangszóró bömböl, szemembe hull egy visszavert, vakító fénynyaláb; indulj, kerülj csak beljebb, Jónás tűnődni a cet gyomrába. S utazunk — csakhogy hol itt az út? Alul gomolygó fellegek, fölül átlátszó, mozdulatlan ég. Olykor ha meghasad a tarka foltos, bolyhos mindenség, lótni lenn az elsuhanó tájakat, de mondd, valóban tájakat...?, inkább egy plasztikus térkép el-elmosódó foltjait. Merre van Kassa, Nagyida ... ? Tanultam földrajzot s hiába, nem tudom ... Hol hát az út... ?l Ti-ti... tá ... ti-ti.. .tá... • két jelzés között a térben; egyetlen folyvást szóló zümmögéss^ olvadt a navigátor kagylókkal megtoldott fülében. Oly különös, a hely s idő szerint megváltoznak hirtelen változatlannak hitt fogalmaink ... Ülök mozdulatlan, s röpítenek a légcsavaros szárnyak; szovjet föld felett szállunk már, alattunk sose látott, ismeretlen tájak, be boldog, aki gyalog járhat...! TUdeje, melle tágul, friss, fürge lába bokáig süllyed tán a dülőút porába — jut ideje, hogy rábámuljon a zöld füvekre, százszorszépre, pettyes katicabogárra... 0 menni, menni, egy vén fa árnyékában megpihenni, s míg fenn fejem felett ág és lomb integet, öt élő érzékemmel fölszippantanám a tájak színeit, a Földet, Napot, tág eget, és aztán újra útrakelnék, mennék, bőrömet, csapzott homlokom hadd marná sós verejték, míg meg nem állít egy hűs forrás vagy csordakút, mely végre szomjam oltaná... Üti 0 út...! Sebességünk: 1100 km... Magasságunk: 10500 m.„. Orkánt, vihart kavartak már a dörgő motorok... I Szegény gyalogjáró, megy, mendegél — csak vánszorog, pedig kemény inát erő feszíti, s homlokát veríték verte ki — nekem pedig, ki tétlen üldögélek itt a műanyaggal párnás széken — nekem jutott a száguldás, szédítő gyorsaság oly nagyszerű élménye, s hadd mondjam, móg valami, a költőnek talán erről se szégyen vallani: a titkolt félelem, veszély lappangó érzete, mely ott bujkált rég a borzolt idegrostok között, mint távoli riasztó kürt, sziréna hangja — s végül: a bizalom — hogy, íme itt is emberek között vagy, s hogy aki ott ül a gép orrában, éppen úgy félti, óvja önmagát, mint téged, vállalva érted is az út kockázatát s a súlyos felelősség Mit nekem bogár, fü, fa, lomb, avult romantika, hisz olcsón megkapom minden vasárnap délután, ha felkapaszkodom a Zergehegy csúcsára; élvezhetem nyugodtan ott is vak érzékeim szegényes, kis • káprázatát. Robogj, 6 szárnyas cet. sárkány, te emberész és emberkéz csodálatos újféle alkotása — és nyiladozz, újféle emberi viszonylatok éghajlata alatt feslő virág, ó bizalom .. .1 A munka, győzelmes tudás gyümölcse vagy, erfi, izmos kéz és meghitt meleg tenyér, mely felragadt, s ringat, repít a mélység és magasság két örvénye közt, a háborgó tenger felett és lángoló, bősz Nap alatt. Bizalom ... Bizalom ... A pék nélküle nem sütne kenyeret, asszony nélküle nem szülne gyereket, költő nem írna verseket, és minden híd folyóba omlana, kisíklana minden vonat, kételybe, őrületbe torkollna minden gondolat, elapadna minden forrás és csordakút . Protuberanciák dördültek hangtalan a Napban, a világ robbant föl talán e szédült pillanatban: Üt! 0 út!... Hová lett az út...?! Ti-ti... tá ... ti-ti... tá ... ott feszül láthatatlan • két jelzés között a térben, ott zümmög még a navigálor kagylókkal megtoldott fülében, és hasztalan sóhajt felénk a fagyos Ararát, csak ártalmatlan villám, jégeső csapkodja gépünk szárnyát, törzsét, bukdácsoló farát... Igaz, a vihar kissé — kissé meglökött, de mindenestül kintrekedt a légmentesen záruló ajtók, ablakok mögött. S megint süt már a Nap. gépünk, mint fényes tollú nagy madár ereszkedik alá a biztos rögre, és úira látlak, szovjet föld, kaukázusi tájak — emberek, fű, fa, lomb, ég, virág, tenger! be boldog, aki gyalog járhat... e tv 1962. november 3. • fjj SZÖ 2 I