Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-25 / 326. szám, vasárnap

Folytatja munkáját Szlovákia Kommunista Pártjának kongresszusa f Folytatás az 1 oldalról) A kongresszus délutáni ülésén Jozef Való elv­társ elnökölt. Oldŕich Doležal élvtárs arről a 497 kom­plexbrigádról és munkacsoportról tájékoztatta a kongresszust, amelyek a nyugat-szlovákiai ke­rület szántóterületének 37 százalékát művelik meg. Részletesen elemezte a munkaszervezésükre, irá­nyításukra, helyes díjazásukra, munkájuk normá­zására vonatkozó problémákat. Hangsúlyozta legértékesebb tapasztalataik niinél előbbi általá­nosításának szükségességét. Az eszmei nevelőmunka kérdéseivel V a s i 1 B i­l'ak miniszter foglalkozott felszólalásában. Hang­súlyozta, hogy az új arculatú ember szocialista nevelésének s jellemformálásának legfontosabb forrása a szocialista építésben való közvetlen rész­vétel. Bifak elvtárs beszéde további részében azt a jelentős szerepet méltatta, amelyet iskoláink töl­tenek be az ifjúság nevelésében Befejezőül bizto­sította a kongresszusi, hogy az űj arculatú ember nevelése folyamán az eddiginél sokkal nagyobb mértékben alkalmazzuk majd a Szovjetunió ta­pasztalatait, amelyek példamutatók és értékes ta­nulságok forrásai. Miroslav Lokajfček elvtárs, a dubnicai K. J. Vorosilov Művek dolgozója részletesen ele­mezte az üzem problémáit és különösen az előter­melési részleg építésének kérdéseit, valamint az épület- és géptervezés lehetőségeit ismertette. A továbbiakban bírálta a tervezési módszerek egyes fogyatékosságait. Michal Sabolčík elvtárs, a Szlovák Terv­bizottság elnöke közölte, hogy Szlovákiában a leg­utóbbi négy év folyamán annyit termeltek, mint az előző tíz évben. Hangsúlyozta, hogy az elért sike­rek pártunk politikai és szervező munkájának és dolgozó népünk nagyfokú aktivitásának az ered­ményei. Sabolčík elvtárs beszéde további részében részletesen elemezte népgazdaságunk egyes fo­gyatékosságainak okait — a termelés csekély haté­konyságát, célszerűtlen széthelyezését, továbbá a munkaszervezésében s irányításában, valamint a mezőgazdasági termelésben mutatkozó fogyaté­kosságokat. Hangsúlyozta, hogy gazdaságunk ed digi fejlesztése a mennyiségi források, a termelési teljesítőképességek s teriiletek, a gépi berendezé­sek, a munkaerők, a termelési tapasztalatok jelen­tős megsokszorozódását eredményezte és ez szi­lárdan megalapozza a szlovákiai termelőerők to­vábbi sokoldalú fejlesztését. Vojtech Babjak elvtárs, az SZLKP micha­lovcei járási bizottságának vezető titkára a Ke­let-Szlovákiában egyik legtermékenyebb járás — a michalovcei járás mezőgazdasági termelésének fejlesztésével kapcsolatos problémákról számolt be. Részletesen ismertette azt a politikai-szer­vező munkát, amelyet a járási pártszervezet végez a mezőgazdasági termelés növelése érdekében. Pavel Fóbel elvtárs, az SZLKP Jjptovský Mikulás i járási bizottságának vezető titkára hang­súlyozta, hogy a propaganda- és agitációs munká­nak az eddiginél sokkal hatékonyabbnak kell len­nie, hogy az emberek gondolatvilágából minél előbb eltűnhessenek a múlt csökevényei. Közölte továbbá, hogy az SZLKP Liptovský Mikulás i já­rási bizottsága a párt szervező munkáját mindig szorosan egybeköti a nevelő tevékenységgel. Arra törekszik, hogy a nevelőmunka szerves része le­gyen a járási pártszervezet tevékenységének. A kongresszus tárgyalását ezután Vasil Bifak elvtárs vezette. A délután folyamán felszólaltak még Ján Janik elvtárs, a nyugat-szlovákiai KNB elnöke, LibuŠa Mináčová elvtársnő, Koloman Bod'a Jozef Maršal és Daniel Futej elvtárs, a CSISZ szlo­vákiai Központi Bizottságának elnöke. A Barátság és Béke Stafétája Jirí Hendrych elvtársnak, a CSKP KB küldöttsége vezetőjének beszéde (Folytatás az 1. oldalról) Hendrych elvtárs a továbbiakban rámutatott az Irányítás néhány kér­désére és kiemelte a szlovák nemzeti szervek, elsősorban a Szlovák Nem­zeti Tanács szervező szerepét, majd Így folytatta: A további kérdés, melynek sokkal több figyelmet kell szentelnünk, az emberek művelődése, a szakképzett­ség fokozása, általában a káderek szakmai képzése. Beszédem elején szóltam a technikáról, s most hozzá­fűzöm: a technika elsajátítására al­kalmas emberek nélkül elképzelhetet­len a technika fejlődése. Utat törnek az automata gépek, az elektronikus berendezések, az automata számító­gépek, ám gyakran fantaszttitus tö­kéletességük ellenére sem lehetnek meg az ember nélkül. Az ilyen em­bernek magas színvonalú, technikai műveltséggel kell rendelkeznie. Ezért egyre sürgetőbbé válik a ta­nulás kérdése, nem lehet félretolni, hanem ellenkezőleg, már nemcsak szaVakban, hanem a gyakorlatban Is a termelőerők fejlesztésének fő fel­adatai közé kell sorolni. Azt hiszem, különösen '-ii kell emelni az SZLKP Központi Bizottsá­ga beszámolójának azt a részét, amely ezekkel a kérdésekkel foglal­kozik. Hisz a szlovákiai serületek nagyon gyors ipari fejlődésen men­nek keresztül, mellyel az emberek képzése terén nehéz lépést tartani. Vegyük a Kelet-Szlovákiai Vasművet. 1970-ben sok ezer szakmunkást és mintegv 3000 mérnöki-műszaki dol­gozót kéli foglalkoztatnia. Ezért a hanyagság és felületesség e KOIOSZ­szusnak szánt emberek nevelésében és szakképzésében megbosszulná ma­gát. Szlovákiában 1970-ig még sok más fontos vállalat létesül A mező­gazdaságnak a mérnökök és tech­nikusok tízezreire lesz szüksége. Hendrych elvtárs ezután ideológiai munkánk irányzataival foglalkozott. Az egyik fő dolog, melyet helyesen meg kell ragadnunk, a „szocialista módon dolgozzunk, szocialista módon éljünk!' jelszó részletes kifejtése. Mint tudjuk, egyes vitahozzászólások —, köztük első helyen Trousil elv­társnak a Rudé právoban megjelent cikke — indítottak el újabb kezde­ményezést ezen a téren. Trousil elv­társ nagyon helyesen fejezte ki azt a látszatra szürke, de mégis nagy Igazságot, hogy van egy nagy tarta­lékunk, melynek kihasználása sem beruházást, sem anyagot nem Igé­nyel: ez a tartalék az emberek helyes viszonya a munkához. Trousil elvtárs kezdeményezése nagy visszhangra talált. Azt hiszem, helyes, ha az egész párt kiáll az ügy mellett, vitát, indít e kérdés kö­rül, széles körű mozgalmat, mely a szocialista munkabrigádokra és to­vábbi jó dolgozókra fog támaszkod ni. Az a fontos, — mondotta Novotný elvtárs a prágai várban a szocialista inunkamozgaloim kezdeményezőinek fogadásán —, hogy a munkások, pa­rasztok, szövetkezetesek, techniku­sok és a többi dolgozók — bárhol működjenek — segítsenek minket gazdasági problémáink, jelen és jövő életünk problémáinak megoldásában. "A vita körvonalazta, hogy a szocia­lista munkaviszonyért kibontakozó mozgalom nálunk jó talajra talált. Ügyeljünk arra, hogy a szavak ne ma­radjanak csak szavak, konkrét válla­lások szülessenek, hogy ellenőrizzék és teljes mértékben támogassák a vállalásokat. Eszmei munkánk e tartalékok ki­használására mozgósítson. A minden­napi életben sokkal többet kell fog­lalkoznunk az öntudatosság Kérdésé­vel, az erkölcsi kérdésekkel, az em­berek politikai viszonyával a jelen­legi problémákhoz. Küzdjünk a mun­kához való szocialista viszonyért, mert ebben van egyrészt gazdasá­gunk nagy tartaléka, másrészt ez a fő módja annak, hogy támogassuk az emberek kommunizmusba fejlődését. Társadalmunk fejlesztésének alap­vető feladatai közé tartozik népeink testvériségének és egységének szilár­dítása. Ennek alapját a köztársaság egységes gazdaságának épí'ésébea, Szlovákia és a cseh országrészek gazdasági színvonalának kiegyenlíté­sében látjuk. A vita újra megerősítette, hogy e szlovákiai dolgozók nagyra értéke­lik azt, ami lehetővé tette Szlovákia gazdasági és kulturális elmaradott­ságának gyors felszámolását. Ez azért vált lehetségessé, mert Szlovákia — mint köztársaságunk elválaszthatat­lan része — a cseh országrészek dolgozóinak teljes támogatását és segítségét élvezte, mert Csehszlová­kia Kommunista Pártja következe­tesen szem előtt tartja a nemzetiségi politika marxista—leninista elveit A párt gazdasági-szervező munkáján és ennek meggyőző eredményein kí­vül eszmei munkánk érdeme, hogy ennek tudata megszilárdult. Ez irányban fokozni kell nevelő­munkánkat, s meg kell magyarázni népeink további fejlődésének és együttélésének kérdéseit. FŐKént an­nak a törvényszerű folyamatnak megmagyarázására gondolok, amely­ben a szlovákiai és a cseh kerületek gazdasági kiegyenlítődésének befeje­zése és népeink sajátosságainak to­vábbi fejlődése során a köztársaság egységes gazdaságának szilárdulásá­vaí és a szocialista népek jellemvo­násának elmélyülésével egyidejűleg népeink mindjobban közeledni fognak egymáshoz, s mind nagyobb jelen­tősége lesz annak, ami népeink éle tében közös Ideológiai munkánknak mindenképpen támogatnia kell ezt a folyamatot, ki kell emelnie népeink életének közös szocialista vonásalt, és szembe kell helyezkednie minden mással, ami a csehek, a szlovákok és más nemzetiségű polgártársaink közös érdekel fölé emelkedne. Hlsz­szük, hogy a párt vezetésével köztár­saságunk valamennyi dolgozója ma­gatartásával ezt fogja támogatni, hogy ideológiai frontunk, művésze­tünk és kultúránk is szilárdan fog­ja szolgálni ezt a haladó irányú fej­lődést. A nemzetiségi kérdés lenini értel­mezéséből következik a nacionaliz­mus és a sovinizmus maradványaival szemben elfoglalt egyöntetű állás­pontunk is. Valaki úgy láthatná, hogy néha csekélységről van szó, ám ott, ahol - akár a cseh, akár a szlo­vákiai kerületekben — nacionalista színezetű viszony nyilvánul meg a hibákkal vagy a fogyatékosságokkal szemben, ez nem kerülhető meg, mi­vel a cseh és a szlovák nemzet egy­sége népünk politikai és eszmei egységének egyik alapja, s ezt állan­dóan szilárdítanunk keli. Hendrych elvtárs a továbbiakban a szocialista munkamegosztás jelen­tőségéről beszélt szocialista társa­dalmunk további fejlődése szempont­jából. Törekedjünk arra, hogy a kommu­nistákat és a pártonkívülieket a legszélesebb körben bevonjuk a párt munkájába, konkrétan, tárgyismeret­tel dolgozzunk a szervezetekben, az emberek között, s ott, ahol a fejlett szocialista társadalom építése meg­valósul, a döntő problémákra irányít­suk figyelmüket — mondotta beszéde befejező részében Hendrych elvtárs. (CTK) — A Barátság és Béke Sta fétája déli ágának résztvevői szom­baton, november 24-én vettek búcsút a hóborította Zvolen lakosságától. A staféta déli ágának résztvevői, akik november 7-én futottak ki Prágából, november 24-ig 3000 km-nyi utat tet­tek meg A stafétát mintegy 100 000 futó vitte eddig A deli ág résztvevői Krupinán, Veľký Krtíšen, Pötoron, Lu­ŕenecen, Kriváňon és Zvolenská Sla­tinán keresztül haladva a Szlovák Nemzeti Felkelés kirobbanásának színhelye — Banská Bystrica felé folytatták útjukat. A közép-szlovákiai kerület népe mindenütt lelkes, szí­vélyes fogadtatásban részesítette. A stafétával a Modrý Kameň-i szénbá­nyák dolgozóinak Veľký Krtiš-i lakó­telepére Ladislav Vladár és Imrich Lentvarský, a Február 28. szocialista munkabrigád tagjai futottak be. A déli ág résztvevői Luőenecen a szov­jet hősök emlékműve előtt kegyelet­tel adóztak a hősi halált halt harco­sok emlékének. A stafétát innen Jozef Caba az opatovai Poľana üzem szocia­lista munkabrigádjának vezetője vit­te tovább, bajd a detvai Gépgyár dolgozói vették át. A stafétát Zolnán a Banská Bystrica-i járás képviselői­nek adták át, akik tovább vitték a kerület székelyére Banská Bystricán a fényárban úszó Szlovák Nemzeti Felkelés téren több ezer főnyi tömeg várta a Barátság és Béke Stafétája déli ás északi ágának ott találkozó résztvevőit. Tiltakozás a görög hazafiak bebörtönzése ellen Szovjet szakszervezeti funkcionárius Bratislavában (CTK) — Ruben Szergejevics Milo­nov, a KSZT meghívására hazánkban időző szovjet szakszervezeti küldött­ség vezetője, szombaton, november 24-én részt vett Bratislavában a nyu­gat-szlovákiai kerület járási szak­szervezeti tanácsai dolgozóinak, s az FSZM üzemi klubjai titkárainak ér­tekezletén. Kiváló dolgozók kitüntetése (ČTK) — Božena Macháčová-Dostá­lová, közszükségletlpari miniszter és Milada NetuSilová, a Közszükséglet­lpari Alkalmazottak Szakszervezeti szövetségének elnöke a prágai Rep rezentációs Ház Smetana termében szombaton 438 dolgozónak adta át ,A Közszükségletipari Minisztérium legjobb dolgozója" díszjelvényeket F,zt a kitüntetést a szocialista mun ka úttörői, újítók ésszerűsítők, a szo cialista munkabrigádok vezetői, élen­láró munkások és műszaki dolgozók kapták. (CTK) — A Manolisz Glezosz vé­delmére létesült csehszlovákiai bi­zottság kezdeményezésére szombaton, november 24-én tiltakozó táviratot küldtek Konsztantínosz Karamanlisz görög minlsztedelnöknek és a görög belügyminisztériumnak. A táviratot Gusta Fnőfková, a Ma­nolisz Glezosz védelmére létesült csehszlovákiai bizottság elnöke, Jan prágai és csehszlovákiai metropolita, a Nobel-díjjal kitüntetett Heyrovský akadémikus, dr. Jaroslav Procházka professzor, a prágai Károly Egyetem rektora és Emil Zátopek alezredes, érdemes sporfcmester Irta alá. A távirat aláírói tiltakoznak az el­len, hogy Görögországban Ismét Jog­talanul tartóztatnak le és küldenek száműzetésbe békés polgárokat. „A görög kormány még most is — 18 évvel a második világháború befeje­zése után — börtönökben tart fogva olyan embereket, akik harcoltak a fa­sizmus ellen és bátran küzdöttek ha­zájuk Szabadságáért. Csatlakozunk a világ minden becsületes emberének Fogadás az Iskola­és Kulturális Ügyi Minisztériumban (CTK) — Václav Kflstek, az isko­la és kulturális ügyi miniszter első helyettese szombaton, november 24­én fogadta Abbasz Mazda Iráni ré­gészt, aki jelenleg tanulmányúton van hazánkban. A fogadáson Djamhid Gharib, az iráni császárság nagykö­vete, a nagykövetség tagjai, -valamint Ján Rypka akadémikus, a perzsa iro­dalom neves csehszlovákiai szakértő­je ls jelen volt. A KSZT küldöttsége Lengyelországba utazott (CTK) — A Központi Szakszerve­zeti Tanács kéttagú küldöttsége Vác­lav Pašeknek, a KSZT titkárénak ve­zetésével szombaton, november 24-én Lengyelországba utazott, ahol Varsó­ban november 26-a és december l-e között részt vesz a lengyel szakszer­vezetek V. kongresszusán. ez elleni tiltakozásához és ismét kér­jük a görög kormányt, hogy vessen véget a haladó szellemű görög pol­gárok üldöztetésének" — áll többek között a táviratban. Vonják ki az amerikai haderőket Dél-Koreából Pjöngjang (CTK) — Pjöngjangban november 24-én hozták nyilvános­ságra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának emlék­iratát, amelyben követeli az amerikai haderők kivonását Dél-Koreából és az ország békés egyesítését. Az emlékirat a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság kormányának általánosan ismert ésszerű és igaz­ságos javaslatait és intézkedéseit tar­talmazza, amelyek a koreai közpon­ti kormány megalakítását szor­galmazzák szabad választások alap­ján. Követelik az ország békés egyesítését. E javaslatok kifejezik Korea népének akaratát és érdekelt. A Kuba-ellenes, gyűlölet rossz tanácsadó Washington (CTK) — Az Egyesült Ál­lamok külügyminisztériuma november 23-én este közölte, hogy az USA kor­mánya újabb intézkedésekre készül a Kubába Irányuló tengert áruszállítás korlátozására. A javasolt intézkedések lehetetlenné teszik az amerikai hajők részvételét a Kubával folytatott keres­kedelemben és megbüntetik azokat a nyugati hajőstársaságokat, amelyek ha­jói a szocialista tábor országaiból szál­lítanak árut Kubának. Az NDK tiltakozó jegyzéke a Hitler-ellenes koalíció 28 tagállamának Berlin (ÖTK) — A Német Demokra­tikus Köztársaság kormánya a Hitler-el­lenes koalíció 28 tagállamának jegyzé­ket küldött, amelyben felszólítja őket, akadályozzák meg a Nácizmus Által Ül­dözöttek Szövetsége elleni peres eljá­rást, amelynek megindítását november 29-re tűzték ki a szövetségi közigazga­tási bíróság előtt. Az NDK kormánya az Egyesült Álla­mokhoz, Nagy-Britanniához és Francia­országhoz intézett Jegyzékében nyoma­tékosan tiltakozik a provokációs per megrendezése ellen Nyugat-Berlinben, amely város a Német Demokratikus Köztársaság területe és nem tartozik Nyugat-Németországhoz. Az NSZK újabb provokációja A Német Demokratikus Köztársaság prágai nagykövetségén megtartott saj­tóértekezleten az NDK nagykövete az NSZK-nak a világbékét veszélyeztető legújabb provokációjáról tájékoztatta az újságírókat. A bonni kormány utasítására ez év november 29-én kezdődik Nyugat­Berlinben a Nácizmus Üldözöttéi Szö­vetségének betiltását célzó per. A szövetséget 1947-ben alapították. A nácizmus áldozatainak és az ellen­állási mozgalom harcosainak ez a legjelentősebb és politikailag legaktí­vabb szervezete a Német Szövetségi Köztársaságban. Tagjai tekintet nél­kül politikai meggyőződésükre — a haláltáborok keserű tapasztalataiból okulva — ezért a jelszóért harcolnak: Soha többé háborút, soha többé fa­sizmust. A per egybeesik a szélsőséges nyu­gatnémet elemek fokozott provoká dóival, melyeknek célja elterelni a figyelmet a legkényesebb problémá­ról, arról, hogy Adenauer kormánya a csőd szélén áll és nyíltan előkészí­teni a klerikális-militarista diktatú­rát. Már maga az a tény ls provoká cló, hogy a per Nyugat-Berlinben lesz, hisz köztudomású, hogy Nyugat-Ber lin nem tartozik a szövetségi köztár sasághoz Ezzel nemcsak a nyugat német nyilvánosságot akarják kire keszteni a tárgyalóteremből, hanem egyúttal fokozzák a nemzetközi fe­szültséget is. A német militaristák rendőrségi és bírósági terrorral Igyekeznek felszá­molni a polgári demokratikus jogok utolsó maradványait, hogy ebben a fojtó légkörben kierőszakolhassák az atomháborút „megindokoló" törvé­nyük elfogadását. Nyugat-Németország az egyetlen ál­lam, ahol be akarják tiltani az ellen­állást mozgalom szervezeteit és ahol azok tagjait üldözik. így akarják a fasiszták felszámolni az illegális anti­fasiszta mozgalomban, valamint a fa­siszta koncentrációs táborokban szü­letett elvtársi és baráti kapcsolato­kat. Mit céloz ezzel Adenauer kormá­nya? Egyszerű a felelet: a bonni mi­litaristák háborús politikájukkal a bé­ke egyre növekvő ereje, a Szovjet­unió, az NDK és a szocialista tábor többi állama jóvoltából zsákutcába kerültek Kíméletlen és lelkiismeret len terrort gyakorolnak tehát, min­den demokratikus megnyilvánulással szemben, csakhogy kiutat találjanak válságukból. A bonni kormány politikája veszé­lyezteti a világbékét, valamennyiünk biztonságát. Ezért minden békét sze­rető népnek kötelessége, hogy fel­emelje hangját, tiltakozzék a jogtalan per megindítása ellen. —km— SZÖ 2 * 196 2' noveml!,er 2 5-

Next

/
Thumbnails
Contents