Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-18 / 319. szám, vasárnap

Világ proletárjai, egyesül jetele ! UJSZO SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PARTJAKOZPQNTI BIZOTTSÁG ANAK NAPILAPJA Bratislava, 19B2. november 18. vasárnap • 30 fillér • XV. évf. 319. szám Közös célok és elvek A plzcüi Lenin Művek mozdony-gyártó üzemében új hidraulikus készüléket alkalmaznak a futószerkezet alkatrészeinek préselésé­nél. A készülék meggyorsítja és megkönnyíti a munkát. (ČTK felv.) Komolyan veszik a felhívást öt évvel ezelőtt tartották Moszkvá­ban a szocialista országok kommunis­ta pártjai képviselőinek értekezletét, melyen nyilatkozatot fogadtak el. E nyilatkozat összegezi a forradalmi mozgalom fejlődésének eredményeit a háború utáni időszakban és kitűzi a szocializmusért, demokráciáért és békéért vívott harc további közös fel­adatait. Ezzel az értekezlettel szoro­san összefüggött a 64 párt képvise­lőinek tanácskozása, melyen a fi­gyelem napjaink fő kérdése — a bé­ke kérdése köré összpontosult. E gyűlés a munkásmozgalom nemzet­közi élcsapatának nevében békeki­áltvánnyal fordult a világ népeihez. 1960-ban a 81 párt képviselőinek értekezletén elfogadott nyilatkozat az 1957-es tárgyalások következtetései­nek az elmélyítése és fejlesztése. Ugyanez szűrhető le az SZKP tavalyi, XXII. kongresszusának anyagaiból és határozataiból, valamint más marxis­ta-leninista pártok számos anyagából is. Az SZKP programja magába fog­lalja a nemzetközi forradalmi moz­galom általánosított és alkotó mó­don továbbfejlesztett tapasztalatait a Nagy Októbertől egészen napjain­kig. A testvéri forradalmi pártok pemzetközi tárgyalásainak következ­tetéseiből kiindulva az SZKP prog­ramja választ ad a jelenkor vala­mennyi alapvető kérdésére, és min­den nemzetnek beragyogja a kommu­nizmushoz vezető útját. A nyilatkozat egyik sarkalatos té­zise korszakunk sajátosságaival fog­lalkozik. E korszakot az Októberi Forradalom nyitotta meg, fő jellem­vonása a kapitalizmusból a szocia­lizmusba való átmenet nemzetközi méretekben. Mint az 1960. évi nyilatkozat, ugyanúgy az SZKP programja is mé­lyen elemzi a kapitalizmus általános válságának harmadik szakaszát. A vi­lágkapitalizmus válságának ez az új szakasza az előbbi kettőtől eltérően nem a világháborúval kapcsolatosan keletkezett, hanem a háború után kialakult és megszilárdult szocialista világrendszer létezése, az imperializ­mus gyarmati rendszerének széthul­lása és a széles imperialistaellenes demokratikus front kialakulása kö­vetkeztében. A kapitalizmus általá­nos válsága jelenlegi szakaszának elemzésével egy rendkívül fontos kö­vetkeztetésre jutunk: az emberiség történelmi fejlődésének fő tartalmát, fő irányát és fő vonásait a szocialista világrendszer határozza meg, amely e fejlődés döntő tényezőjévé válik. E tény rendkívüli jelentőségű a nemzetközi munkásmozgalom alapve­tő stratégiai és taktikai feladatainak helyes meghatározása szempontjából. Ugyanez vonatkozik a demokratikus erőknek az imperialisták által veszé­lyeztetett emberi Jogokért és szabad­ságért folytatott harcára. Oj lehetőségek nyílnak a világon, a forradalmi mozgalom további fejlő­désére, amely újabb, magasabb fokot ért el. Egyre szilárdabban egyesül a demokratikus és a szocialista mozga­lom. A világ küzdőterén az imperializ­mus befolyásának korlátozásával, a szocializmus világrendszerének meg­szilárdulásával és a széles demokra­tikus imperialistaellenes front növe­kedésével megnyílnak a távlatok az imperializmus gyarmati rendszere tel­jes felszámolására, a nemzeti felsza­badító küzdelem teljes győzelmére, arra, hogy az új nemzeti államok nem kapitalista úton induljanak el a szocializmus felé. A fejlett kapitalista országok mun­kásosztályainak forradalmi harca is új szakaszába érkezett A gyakorlat megcáfolja a kapitalizmusnak a szo­cializmusba való automatikus átnö­véséről és az osztálybékéről szóló opportunista elméleteket. Csak a szo­cialista forradalom — amelyben, a marxista-leninista párt vezette mun­kásosztályé a politikai hatalom — számolhatja fel a tömegek kizsákmá­nyolását, csak ez a forradalom bizto­síthat a népnek igazi szabadságot és demokráciát. Ebből azonban semmiképpen sem következik, hogy a szocialista forra­dalomnak mindig, minden körülmé­nyek között erőszakos jellegűnek kell lennie. Bizonyos konkrét feltéte­lek között a forradalmi élcsapat által vezetett munkásosztály békés úton, polgárháború nélkül is átveheti a po­litikai hatalmat és a nép kezébe ad­hatja az alapvető termelőeszközöket. Ezzel egyidőben azonban — figyel­meztet a Nyilatkozat — nem szabad megfeledkeznünk a másik lehetőség­ről sem, amikor nem lehet békés az átmenet a szocializmusba, mégpedig akkor, ha a kizsákmányoló osztályok erőszakot alkalmaznak a néppel szemben. A munkásosztály és a népek impe­rializmus elleni forradalmi harca szervesen összefügg a világbékéért folytatott küzdelemmel. Az imperia­lizmus — melynek élcsapata a világ­reakció fő támasza, az amerikai im­perializmus — abban az igyekezeté­ben, hogy leigázza a népeket, kifosz­sza őket, s elnyomja a tömegek és a népek forradalmi mozgalmát, nem retten vissza semmiféle kalandor ak­ciótól. Ma ez az agresszív irány még sokkal veszélyesebb, hiszen atomhá­borúval fenyegeti az emberiséget. Nem fér kétség hozzá, hogyha az im­perialisták kirobbantanák a világhá­borút, a népek haragja eyszer s min­denkorra elsöpörné a földről a ka­pitalista rendszert. A háború azonban mérhetetlen pusztulást okozna és év­századokkal vetné vissza az emberi­séget. A kommunisták — akik minde­nekfölött a dolgozó tömegek létérde­keit tartják szem előtt — tisztában vannak történelmi feladatukkal , és felelősségükkel ebben az időszakban. A Nyilatkozat hangoztatja, hogy a kommunista pártok a békéért vívott harcot elsőrendű feladatuknak tekin­tik. A békeszerető erőkkel közösen mindent elkövetnek, hogy megaka­dályozzák a háború kitörését. Ezek nem formális szavak. Az im­perializmus agresszív törekvéseinek útját állja a szocialista világrendszer, elsősorban a Szovjetunió legyőzhe­tetlen ereje. A békéért a népek száz­milliói harcolnak. Minden nép békét akar. A világháború tehát elkerülhe­tő. Éppen ezekben a napokban az egész világ újból meggyőződhetett róla, hogy az imperialisták már nem dönthetnek önkényesen a nemzetek sorsáról. A békeszerető erők élén ál­ló Szovjetunió határozott és bölcs állásfoglalása lehetetlenné tette, hogy az USA imperialistái a szabad Kuba életére törve világháborút robbantsa­nak ki. Ismét bebizonyosodott, hogy az egyetlen helyes és a továbbiakban is egyedül elfogadható politika a békés együttélés lenini politikája. Csak a javíthatatlan dogmatikusok és szek­tások akik álforradalmi frázisokat használnak, de lényegében a világ mai fejlődéséből mit sem értenek, csakis ezek léphetnek fel ejjolitika ellen, vagy csökkenthetik e politika jelentőségét. Ez a politika megfelel a nemzetek szükségleteinek és érdekeinek, s az imperializmus elleni harc politiká­ját jelenti a kapitalizmusból a szo­cializmusba való történelmi átmenet időszakában. A két társadalmi rend­szer — a kapitalizmus és a szocializ­mus között éles osztályharc folyik gazdasági, politikai és ideológiai té­ren. A történelem fogja eldönteni, melyik rendszer Jobb, melyiké a jövő. Ezt a kérdést világháborúval nem lehet megoldani. A marxisták—leni­nisták abból indulnák ki, hogy min­den ország társadalmi és politikai rendszere a nép belső ügye, neki kell e kérdést megoldania. A szocia­lista forradalom nem kiviteli cikk. De meg kell akadályozni az Imperia­lizmust abban, hogy ellenforradalmat készítsen elő más országokban. A nemzetközi méretekben folyó nagy osztályküzdelem végeredményét az új társadalmi rendszer gazdasági növe­kedésének és fejlődésének kell el­döntenie. A békés egymás mellett élés poli­tikája a néptömegek alkotóerejébe vetett hiten, a történelmi fejlődés objektív törvényein alapul. Arra ve­zet bennünket, hogy figyelmünket a kapitalizmussal folyó gazdasági ver­senyre összpontosítsuk, megszilárdít (Folytatás a 2. oldalon) Országszerte milliók válaszolnak kiváló dolgozóink felhívására. A vá­laszok mindegyikéből kiérződik az őszinteség, a munkás- és parasztbe­csülethez való hűség. A kelet-szlová­kiai kerület dolgozói is komelyan ve­szik a felhívást, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a munka, a termelés minden szakaszán keresik, kutatják a fejlődés, az előrehaladás meggyorsításának lehetőségeit. A TATRASVIT FIATALJAI alaposan megtárgyalták a felhívást. Elhatározták, hogy az év végéig ter­ven felül több mint 86 000 korona értékű első osztályú terméket állíta­Szovjet vendégeink a chynei EFSZ-ben (CTK) — V. I. Kocsemaszov, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság küldöttségének vezetője, az OSZSZSZK minisztertanácsának alelnöke, szom­baton, november 17-én délelőtt- a Prága-nyugati járásban levő chynei EFSZ-be látogatott. A szovjet ven­déget elkísérte Zdenék Fierlinger, a CSSZBSZ alelnöke, a Nemzetgyűlés elnöke és dr. Ján Némec, a CSSZBSZ KB vezető titkára. A szovjet vendég Chynében megtekintette egy kombi­nált takarmánybegyűjtő-gép minta­darabját. Ladislav Raj tor, az EFSZ elnöke a gépet menet közben is be­mutatta a vendégnek. A chynei szö­vetkezetesek ezzel a géppel takarít­ják be a szénát, a zöldtakarmányt, a silókukoricát, a szalmát a kombáj­nos aratás után. A Barátság és Béke Stafétája (CTK) — A Barátság és Béke Sta­fétájának déli ága szombaton, no­vember 17-én reggel búcsút vett Tfebiőtől. Az emléktárgyakon kívül — miniatűr cipőt küldött a Gustáv Kliment Üzem és üdvözletekkel hím­zett kendőket a vidék községei — a staféta számos értékes kötelezettség­vállalást és üdvözletet vitt a Nyugat­Morvaországi Gépgyárból. Tfebíőről a staféta Htja a znojmői és a brnói já­rásokon át Brnóba vezetett. Brno la­kosai az esti órákban üdvözölték a stafétát. A staféta útjának szombati szakasza a Vörös Hadsereg emlékmű­vénél ért véget. A dél-morvaországi kerület képviselői ünnepélyesen üd­vözölték a stafétát, valamennyi járás küldöttei átadták üdvözleteiket ame­lyeket a staféta tovább visz majd magával. Ezután a stafétát az új városházán helyezték el éjszakára. Bevezették a második műszakot az építkezéseken A Považskí Bystrica-i Magasépítő Vál­lalat dolgozói az évi lakásépítkezési terv teljesítése érdekében a vállalat va­lamennyi munkahelyén bevezették a második műszakot. Ennek és a régebbi munkaigyekezetnek eredményeképpen egyes munkacsoportok, mint például a Cingel- és a Zatko-knllektívák már tel­jesítették egész évi tervüket. nak elő. BartöSová ifjtfsági munkakol­lektívája 12 596 kilogramm fonal gyár­tását vállalta terven felül. A napokban nagy a sürgés-forgás a fiatal újítók részlegén ls. Pitková kollektívájának tagjai kijelentették, hogy naponta hét óra alatt elvégzik' a 14 700 pár harisnya gyártását, ami eddig nyolc órát vett igénybe. Emel­lett elérik a száz százalékos minő­séget is. A TERV TELJESÍTÉSE BECSÜLET KÉRDÉSÉ A Chemkosvit vállalat Ifjúsági mű­helyének 48-tagá kollektívája újabb felajánlásokkal válaszolt a felhívásra. Vállalták, hogy termelési tervüket választék szerint is állandóan tel­jesíteni fogják és a költségekből 50 000 koronát megtakarítanák. TÖBBET ADNAK A KÖZELLATASNAK A kerületben jelentős azoknak a mezőgazdasági üzemeknek száma, melyek több terméket akarnak jut­tatni a piacra. Ez'ek közé tartozik a Spišský Štvrtok-i szövetkezet, amely vállalta, hogy az év végéig terven félül 86 mázsa húst, 15 000 tojást ad el és a tejfelvásárlási tervet 155 százalékra teljesíti. A Spišská Nová Ves-i Állami Gaz­daság 85 000 tojás, 831 kg juhsajt, 650 kg vágóbaromfi, 475 kg bárány­hús, 135 000 liter tej, 600 kg borjú­és 26 mázsa marhahús terven felüli eladását vállalta. —ik. TELJESÍTETTEK az évi tervet (CTK) — A Chomútov melletti Nechranicén legnagyobb földgátunk építői az építkezés évi pénzügyi ter­vét szombaton teljesítették. így 13 nappal sikerült lerövidíteniük a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére vál­lalt szocialista kötelezettségüket. November 17-én a kladnói körzet első szénbányája teljesítette a szén­fejtés évi tervét. A rakovníki Juraj II., a Cseh Pala és Szénbánya Üzem dolgozói á közép-csehországi kerü­letben elsőként léptek versenybe a CSKP XII. kongresszusának üzeme cí­mért. Az év végéig a vájárok 1500 tonna szenet fejtenek terven felül. A michalovcei Magasépítő Válla­lat 03 számú építésvezetőségének dolgozói, akik jelenleg a kelet-szlo­vákiai síkság termővétételével kap­csolatban teljesítenek igen fontos fel­adatokat, e napokban értékelték kö­telezettségvállalásaik teljesítését. Megállapították, hogy a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 45. év­fordulójának napjáig eleget tettek az egész évre előirányzott kötelességeik­nek. Korunk fő problémája Q háború megszüntetése Moszkva (CTK) — A moszkvai fia­talok a külföldi küldöttekkel együtt ünnepelték a Tudósok Házában a nemzetközi diáknapot. A péntek esti ifjúsági nagygyűlésen Jurij Harlamov, a Szovjet Diáktanács elnöke beszédében kijelentette, hogy a szovjet diákok hárommilliós serege aktívan részt vesz a legigazságosabb társadalom építésében. „Baráti job­bot nyújtunk mindenkinek, aki a lét­és tanulmányi viszonyok megjavítá­sáért, a békéért, a függetlenségért és a társadalmi igazságért küzd" — mondotta Harlamov. A külföldi diákküldöttek is egyet értettek Harlamov beszédével és a nagygyűlés végén felhívással fordul­tak a Nemzetközi Diákszövetséghez. A felhívás korunk fő problémájaként említi a diákok mozgósítását a hábo­rúk megszüntetéséért folyó harcban. A nemzetközi diáknap ünnepségei (ČTK) — A nemzetközi diáknapon, szombaton, november 17-én a bra­tislavai főiskolások a Csalogány-völ­gyi temetőben koszorút helyeztek Mirko Nešpornak, a haladó szlovák ifjúság képviselőjének sírjára, aki a fasizmus elleni harcban áldozta fel ifjú életét. Mirko Nešpor sírjára a koszorút a Nemzetközi Diákszövetség küldött­sége helyezte el, amely részt vesz a nemzetközi diáknap szlovákiai ün­nepségein. Jelen voltak a CSISZ ke­rületi és városi bizottságának, a Ko­menský Egyetemnek és a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskolának képvi­selői. Este az Ifjú Gárda internátusban nagy főiskolás karnevált rendeztek. Eső korbácsolta az iroda ablakát, munkabrigád megtisztelő cím vise­Még alig harangozták el a delet, ám löi. Olyan emberek, akik szorgalom­az embernek mégis az az érzése: menten nyakába szakad az alkony. Hiába, ilyen az ősz. Bőviben az eső utast marasztaló a sár. Az ember nem szívesen mozdul a szárazról, s képes volna átaludni az amúgy is kurta napot. Ml azonban — már mai, kitartó munkával tettek szert a megbecsülésre, hírnévre, akikről Németh András, a régi harcos kom­munista is elismeréssel beszél. Di­cséri őket szorgalmukért, s azért, hogy a tanulásban, szórakozásban is példát mutatnak. Nem restek mint Német András, a Komárnói Ál- egész estéket eltölteni színdarab­lami Gazdaságok üzemi pártszerve- próbákkal. . Táncolnak, szavalnak, zetének elnöke és jómagam — nem sőt Horváth Évát, a csoport szóló­ezt tesszük. Ha , I—I—LLL énekesét az egész csak gondolatban ' . . , , környéken szíve­is, végigjárjuk a A 1/ Q r T Q P 7 I Q 11 W Í1 l/ s e, i hallgatják, gazdaságokat. Ide fl |\ U II U U Ĺ IQIIVUI\ Szorgalmukkal is, oda is bekuk- ' példaadókká vál­kantunk egy lé- tak, új tartalmat legzetvételnyire, hogy aztán hor- adtak a falusi hétköznapoknak, a gonyt vessünk végre az ekeli ma- munkásnapokat felváltó estéknek, jorban. Oj hajtás ez az ekeli gazdaságban. Az elnök szavai nyomán megele- Oj hajtás és vonzó példa az egész venedik a képzelet. Már szinte látni környéken. Az idén is elsők között tettek kongresszust köszöntő kötelezett­ségvállalást. Elsők között jelentet­ték azt is, hogy ígéretüket bevál­tották. Szorgalmuk gyümölcse? vélem a pirospettyes fejkendőket, a tarkaruhás lányokat, amint húsos paprikát, vérpiros paradicsomot rak­nak az esőniosta ládákba. Es ott kö­zépen, az a csillogó szemű fekete lány? Persze, hogy ő az. Ö bizony, Százezreket érő zöldség" terven f e Sós Mária, a csoport „kapitánya", a lül. szocialista munkabrigád vezetője. Amikor azonban számot adtak ígé­Négy esztendő távlatába repül retük teljesítéséről, már tarsolyuk­vissza az emlékezés. A lányok ak- ban volt az újabb elhatározás. Azt kor tették le a garast. Akkor ön- mondták: az idő is jó, a zöldség is tötték formába elhatározó gondola­tukat: megpróbálnak úgy élni, dol­gozni, hogy mások ts példát vehes­senek tőlük, megszerezik a megtisz­telő címet. • i , Sok víz lefolyt azóta a Dunán. Ma már. Sós. Máriáék sem „csupán" öreg kommunista, kertészlányok, hanem a szocialista sok még a kertészetben. 250 má­zsával szépítik eredeti felajánlásu­kat. Ilyenek az ekeli kertészlányok, akikről olyan sok jót tud mondani Németh András, a keményszavú, SZARKA ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents