Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-17 / 287. szám, szerda

A Központi Népnevelési Tanács üléséről EGYSÉGES IRÁNYÍTÁS ­a siker alapvető feltétele (ČTK) A Központi Népnevelési Tanács, dr. František Kahuda iskola- és kulturális ügyi miniszter elnökletével október 16-fin Prágában a dolgozók kulturális és társadalmi élete megszervezésének fontos kér­déseiről, a kultúra és a népnevelés fejlesztéséhez szükséges feltételek megteremtéséről tárgyalt. Az egyik Ilyen feltétel, hogy a nemzeti bizottságok jól szervezzék és egybehangolják a kulturális és népnevelő munka irányítását, célsze­rűen használják fel a kultúrális ala­pokat, főként az EFSZ-ekben. Amint Václav Pellšek, az iskola- és kultú­rális ügyi miniszter helyettése rá­mutatott, a múlt évben a nemzeti bizottságok több mint 150 millió ko­ronával járultak hozzá a népkönyv­tárak, a népművelési otthoiiok és kultúrházak, a kultúra és a pihe­nés parkjai, a népi csillagvizsgá­lók, az állatkertek és a ke­rületi kiadóvállalatok tevékenységé­hez. Ugyanakkor az EFSZ-ek kultu­rális alapjára több mint 184 millió koronát fordítottak, s tényleges pénzügyi átlaguk meghaladta a 357 millió koronát. Az EFSZ-ek kultú­rális alapjainak dotálása évről évre szüntelenül növekszik. így tehát érthető, — amint a Szocia­lista társadalmunk további fejlődésé­nek távlatairól szóló dokumentum­ból is kitűnik —, hogy jelentős szere­pet tölt be falvaink kulturális átala­kulásában. A román hadsereg napjának ünnepsége Bratislavában A bratislavai Jan Zižka katonaiskola növendékei, akik baráti kapcsolato­kat tartanak fenn a romániai Stefan Cel Mare katonaiskola növendéKeivel, kedden, október 16-án megünnepelték a román néphadsereg napját. A Slo­van mozi termében rendezett ünnepsé­get Karol Kuba ezredes, a bratislavai katonaiskola parancsnoka nyitotta meg rövid beszéddel, majd Gheorghe Contantinescu, a Román Népköztársa­ság prágai katonai és légügyi attaséja méltatta a román néphadsereg jelen­tőségét. Beszédének elhangzása után a J. Zižka katonaiskola 14 kiváló nö­vendékének átadta „A román néphad­sereg példás katonája" feliratú dísz­jelvényt. « postáva Komplex gépesítéssel Szövetkezetünk tagjai a közelgő pártkongresszus tiszteletére értékes kötelezettségvállalást tettek, mely az őszi talajelőkészítő és a vetési mun­kák elvégzésére irányul. Nagyon örülünk, hogy az ipari dolgozók kor­szerű mezőgazdasági gépekkel segf­tik a mezőgazdaságot, s Így a mun­kafolyamatokat csaknem teljes mér­tékben gépesíthettük. Kombájnok segítségével takarítjuk be 300 hek­tárról a kukoricát. Az átlagos hek­tárhozam az előzetes számítások sze­rint 45 mázsa csövesen. A silózás­sal ugyancsak jól haladunk. Eddig 2000 köbmétert tároltunk a gödrök­ben. Ezeket az eredményeket a jó munkaszervezésnek és a komplex­csoport derekas munkájának köszön­hetjük. FEHÉR KAROLY, Šamorín Még mindig késik a burgonya és a cukor­répa betakarítása A burgonya betakarítása a múlt hé­ten érte el tetőfokát. Csaknem 80 000 hektárról, vagyis az egész burgonya­terület 22 százalékáról szedték fel a burgonyát. Egészben véve azonban ok­tóber 15-ig a burgonyának csak 67 százalékát takarították be, úgyhogy a tavalyi évhez viszonyítva a burgonya kiszántása 10 nappal késik. Főként a kelet-szlovákiai és a közép-szlovákiai kerület marad le. A betakarítást ed­dig a kladnói, mčlníky, Mladá Boles­lav-!, nymburki, lounyi, komárnói, le­vlcei és a Bratislava-vidék járásokban fejezték be. A cukorrépa betakarítása sem ja­vult. Eddig csak egynegyedét szán­tották ki és csupán a cukorrépaterü­let 11 százalékáról hordták be a ter­mést. E téren a késés mintegy 14 na­pot tett ki. A BURGONYA FELVÁSÁRLÁSA OKTÓBER 15-IG Sikeresen alkalmazzák a szovjet módszereket (CTK) — A Rudňanyi Vasércbányá­ban az érckutatás! intézet mély fu­ratok segítségével sikeresen vezette be a nyíltkamrás kísérleti fejtést. Az első három furatnál az intézet dolgozói fel­használták a Szovjetunióban nyert ta­pasztalataikat. A BA-100-as szovjet tá­róval húsz méter mélységű furatokba 100 kg robbanószert helyeztek, s ezred­másodperces robbantással robbantottak fel. A robbantás sikerűit, s több mint 2000 tonna vasércet nyertek. M. F. Manukovszkij Prágában (ČTK) Vratislav Krutinának, a mező-, erdő és vízgazdasági miniszternek meg­hívására kedden, október 16-án hazánk­ba érkezett NyikoláJ F?dorovlcs Manu­kovszkij, a szocialista munka hőse. Manukovszkij elvtárs, a voronyezsi kör­zet Kirov kolhoza komplexcsapatának vezetője kiváló sikereket ér el a növé­nyi és az állattenyésztési termelés gé­pesítésében. 14 napos látogatása fo­lyamán gazdag tapasztalatalt megosztja hazánk gépesítőlvel, a komplexcsapa­tok és brigádok tagjaival, akikkel több beszélgetésen vätt részt. Ä SZOVJET-FINN KÄPCSOLÄTOK — a békés egymás mellett élés példája Urho Kekkonen és li Sz. Hruscsov beszéde a finn nagykövetségen rendezett fogadáson Moszkva (ČTK) — „Bár most mint magánszemély érkeztem a Szovjet­unióba, ezt a látogatásomat ls az or­szágaink közötti kölcsönös bizalmon alapuló jó kapcsolatok újabb megnyil­vánulásának tekintem. E Jő viszonyra az életünk minden szakaszán mind­jobban kibontakozódó kapcsolaton jel­lemzők" — hangsúlyozta Urho Kaleva Kekkonen, a Finn Köztársaság elnöke a Finnország moszkvai nagykövetsé­gén tegnap rendezett fogadáson. Kekkonen elnök kijelentette, nagy jelentőséget tulajdonit annak, hogy N. Sz. HRUSCSOV fogadta az USA új nagykövetét Moszkva (CTK) — Nyikita Hrus­csov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke tegnap fogadta F. Kohlért, az USA új moszkvai nagykövetét. A legfőbb nemzetközi kérdésekről és a szovjet—amerikai kapcsolatokról folytatott beszélgetés szívélyes lég­körben folyt le. Algériában megkezdődött a tanév A független algériai köztársaság­ban hétfőn, október 15-én megkez­dődött az első tanév, — több mint egymillió algériai gyermek oktatá­sa. Ez az algériai halóságok rend­kívül nagy sikere, mert az OAS ter­roristák ez év tavaszín sok iskola­épületet romba döntöttek, s á fran­cia tanítók túlnyomó többsége el­hagyta az országot. Az algériai kor­mány felhívására és a haladó Irány­zatú francia szervezetek támogatá­sával 14 000 francia tanító tért visz­sza, akik a nyári szünidőben gyor­san kiképzett 4000 algériai tanító­val együtt megkezdték az oktatást az iskolákban. Kerület burgonya napi gyarapodái közép-csehországi 55,1 0,8 dél-csehországi 40, 2,5 nyugat-csehországi 43,7 2,7 észak-csehországi 101 0,5 kelet-csehországi 62,3 2.7 dél-morvaországi 46,4 1,8 észak-morvaországi 48 2,5 nyugat-szlovákiai 74,8 1,6 közép-szlovákiai 51,4 2,4 kelet-szlovákiai 52,2 2,6 Csehszlovákia 51,2 2,2 A BULGÁRIÁBAN IDÖZÖ CSISZ­KÜLDÖTTSÉG tegnap ellátogatott a kremíkoví köhászatt kombinát épít­kezésére. Az üzem megtekintése után ftatallaink beszélgetésen vettek részt a Komszomol aktivistákkal. • A nyúl- és a fácánvadászat ugyancsak novemberben kezdődik, de a brnői járásban Židlochovice környé­kén a külföldiek számára már e na­pokban nagy vadászatot rendeztek. Az első vadászatot francia vendégek rész­vételivel október 16-án tartották. • A strakonicei cseh motorkerék­pár-üzem dolgozói ebben az évben már 1457 újítási javaslatot adtak be, amelyek közül 452-t bevezettek a ter­melésbe. A megvalósított újítási- ja­vaslatok csak az idén 3 172 784 koro­na megtakarítáfát jelentik. • A Köztársasági Érdemrenddel ki­tüntetett Cseh Filharmónia kedden a késő esti órákban több mint három­hetes vendégszereplésre Olaszország­ba és Ausztriába utazott. A Bratislavai Zeneművészeti Főiskola új rektora (CTK) — Köztársaságunk elnöke a bratislavai Zeneművészeti Főiskola rek­torává dr. Oto Ferenczy tanársegédet, az ismert szlovák zenepedagógust és zeneszerzőt nevezte ki. A kinevezési okmányt az új rektornak kedden, október 16-án Bratislavában Vasll Blľak miniszter, a Szlovák Nem­zeti Tanács iskola- és kulturális ügyi megbízottja adta át. Növekszik az iskolák és a tanulók száma (CTK) — A trnavai járásban 1960­ban az alapfokú kilencéves Iskolákat 32 000 tanuló látogatta. Ebben a tan­évben a tanulók száma csaknem 36 ezerre emelkedett. A járásban rend­kívül nagy figyelmet szentelnek a me­zőgazdasági műszaki középiskolák építésének. A Trnavai Mezőgazdasági Műszaki Középiskolában például a tantermek számát fizikai, vegyészeti és biológiai termekkel bővítették, s 360 tanuló részére internátust építet­tek. Hlohovecen és Plešťanyban me­zőgazdasági szakmai tanulóhelyet lé­tesítettek. Voderadyban a jövő évben befejezik a baromfitenyészeti mester­iskola 240 tanulója számára szolgáló internátus építését. Az iskolák, a tanítók és a tanulók számának szüntelen növekedése meg­kívánja, hogy a járási nemzeti bi­zottság Iskola- és kulturális ügyi osz­tályának és albizottságának dolgozói jól szervezzék munkájukat, és szemé­lyesen ellenőrizzék a feladatok telje­Új technológia az építésben A közép-szlovákiai kerületben az állami utak dolgozói — akik évente több mint háromszáz km pormentes utat építenek — a CSKP KB dokumen­tuma alapján haladóbb módszerek be­vezetésére törekszenek az útépítés te­rén. Főként arra fordítanak flgyeimet, hogy meghosszabbítsák az útépítési idényt, amely eddig jelentős mérték­ben függött az időjárástól, s évente legfeljebb 6 hónapig tartott. Ezért el­határozták, hogy az idén szélesebb mértékben alkalmaznak új technoló­giai eljárást, olyan speciális útbur­kolő anyagot használva, amely ned­ves és hideg idő esetén is felhasznál­ható. Az új technológiai eljárás előnye elsősorban abban rejlik, hogy az út­építés idénye legalább két hónappal meghosszabbodik s így gazdaságosab­ban kihasználhatják az útépítő gépe­ket is. sítését. Ebben a tanévben az iskola­és kulturális ügyi osztály dolgozói már 46 iskolát látogattak meg. Milyen idő várható? A múlt héten sehol sem esett Szlo­vákiában, mindenütt rendkívül száraz volt az időjárás, ami azzal a magas légnyomással függött össze, amely ismét megakadályozta, hogy légnyomás­zavarok keletkezzenek a Közép-Európa fölötti légitérben. Az Időjárásra jelenleg a középpontjával Ukrajna fölött elterülő magas légnyomás jellemző, amely fokozatosan gyengül és szerteoszllk. Ugyanakkor Norvégia és Svédország északi területe felől ala­csony légnyomás van kialakulóban az Észak-Skócia fölötti légitérben. Az em­lített két alacsony légnyomás hátalsó szegély-5 mentén délkeleti irányba hideg északi-sarkl levegő áramlik, amely már el Is érte a Skandináv félsziget terü­letét, ahol a legutóbbi napokban 1—5 C fok között mozog a hőmérséklet. Az északnyugat és észa'í felől áramló hi­deg levegő a héten elreőláthatólag a Közép-Európa fölötti légitérbe hatol és Szlovákiában is az időjárás megváltozá­sát eredményezi. A hideg levegő hullá­mainak elvonulása után fiszak-OIaszor­szág fölött több mint valószínűleg lég­nyomás-zavar keletkezik esőöveze­tekkel, amelyek fokozatosan Közép-Eu­rópa felé is kiterjedhetnek. E hétre eszerint már változó, az eddiginél fel­hősebb, hűvösebb és szelesebb időjárás, s esős napok várhatók. A levegő nem­csak éjjel, hanem napközben ls hűvö­sebb lesz az eddiginél s az alacsonyabb fekvésű hely?ken 12—17 C fok délutáni hőmérsékletre számíthatunk. A Magas Tátrában helyenként fagypont alá süly­lyed a hőmérséklet és előreláthatólag havazás várható. találkozhat N. Sz. Hruscsovval, s a Szovjetunió további vezetőivel, akik­kel megvitathatja a legidőszerűbb kérdéseket. Hangsúlyozta továbbá, hogy hétfőn „nagyon érdekes beszél­getést" folytatott N. Sz. Hruscsovval, majd így folytatta: „Most, amikor mind a ketten megállapítottuk, hogy országaink valóban jó viszonyban él­nek, és amikor biztosítottak bennün­ket arról, hogy a Szovjetunió mint jó szomszédban, megbízik Finnországban, nyugodtan tekinthetünk Jövőnk elé." N. Sz. Hruscsov a fogadáson töb­bek között a következőt mondotta: „Elnök úr, megelégedéssel állapltom meg, hogy minden újabb találkozá­sunk alkalmat ad a kölcsönös megér­tés elmélyítésére." Hangsúlyozta to­vábbá, hogy Kekkonen elnöknek a Szovjetunióban tett látogatása alkal­mából megvitatták „a nemzetközi poli­tikával s a két ország kölcsönös kap­csolataival összefüggő kérdéseket." A Szovjetunió minisztertanácsának elnöke kijelentette továbbá, hogy a salmaasl tengerszorosra vonatkozó egyezmény megkötését jogosan te­kinthetjük a két ország közötti együttműködés nagy sikerének, s a békés egymás mellett élés további megszilárdításának. N. Sz. Hruscsov kijelentette, hogy a szovjet kormány a legnagyobb gon­dissággal foglalkozik majd Kekkonen elnöknek azzal az óhajával, hogy a Szovjetunió a finn fafeldolgozó ipar gyártmányaira is kiterjessze megren­deléseit. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy Kekkonen elnök nagy előrelátással fejleszti és valósítja meg Paaslkivi el­veit, amelyek a béke, a barátság s a baráti kapcsolatok Irányelvei. JACQUES DUCLOS: De Gaulle fel akarja számolni a demokrácia utolsó maradványait is Az egyszemélyi hatalom távlata: a pártok feloszlatá­sa • Franciaország létezett De Gaulle előtt és lé­tezni fog utána is • A népi egység reális lehetőség Párizs (CTK) — A Combat cí­mű francia lap keddi számában közölte szerkesztőjének beszél­getését, I- Duclos-szal, a Francia Kommunista Párt Központi Bi­zottsága politikai bizottsága tag­jával a népszavazás kilátásairól és Franciaország belpolitikai hely­zetéről. — De Gaulle teljesen önkényesen nem tartja be az alkotmányt — mondotta bevezetőül j .Duclo.s — A népszavazással kétségkívül azt a célt követi, hogy felszámolja a de­mokrácia utolsó maradványait, vagy­is megszabaduljon a parlament el­lenőrzésétől. Nyilvánvalóan fel akar­ja oszlatni a politikai pártokat és más demokratikus intézményeket is. Indokolt az a gyanú, hogy Pétain még egyszer becsapnia a francia vá­lasztókat, akkor benyújthatja lemon­dását, hogy ismét megválasztathassa magát. Ez a francia köztársaságot fenyegető veszély lényege — hang­súlyozta J. Duclos — mert ha ilyen helyzet alakulna kl, akkor az elnök gátlástalanul kijelenthetné, hogy a francia nép egyetért politikájával. Ez pedig gyakorlatilag azonos lenne a parlamenti rendszer megszűnteté­sével. Ami a franciaországi fasizmus ve­szélyét Illeti, amelyet mostanában oly gyakran hangoztatnak De Gaulle hívei, közismert tény, — folytatta Duclos — hogy éppen Franciaország elnöke tette lehetővé az OAS szer­vezkedését. Ki más juttatta hatalom­ra De Gaullet, ha nem az OAS hí­vei? Franciaország létezett De Gaul­példáját követve a fő- és városi ta- le előtt és létezni fog utána is! Hi­nácsokat megyei bizottságokká akar- ' ja változtatni, amelyeket a jövőben nem választanának, hanem hivatalos úton kineveznének. Duclos e következtetésére a ha­talmon levő Szövetség az Oj Köztár­saségért párt egyik képviselőjével folytatott beszélgetése alapján ju­tott. De Gaulle állítólag arra ké­szül, hogy a párizsi körzetben válasz­tott polgármesterek mellé fizetett hi­vatalnokokat nevezzen ki, akik min­den hatáskört magukhoz ragadva teljes tétlenségre ítélnék a városi tanácsot.. A parlament mostani össze­tétele azonban nem ad De Gaulle­nak teljes lehetőséget tervei megva­lósítására. Ha azonban sikerül neki szen nem De Gaulle, hanem a fran­cia nép kényszerítette 1960-ban, 1961­ben s az algériai puccs idejön is visszavonulásra a fasiszta összeeskü­vőket. A fasizmus veszélyének forrását tehát az egyszemélyi hatalom rend­szerében kell keresnünk. A küszöbön álló küzdelem eredményét az ország minden demokratikus erejének egy­sége dönti el. A Francia Kommunis­ta Párt támogat minden e célt kö­vető akciót. A szocialisták, a radi­kálisok és a kommunisták sok eset­ben közös programot hirdetve egye­sülnek, és ez arról tanúskodik, hogy a népi egység reális lehetőség. De Gaulle, az élO híd — avagy: hogyan Jutnak el a bonni revanslsták az atombombához. A Dikobraz karikatúrája Napalmmal perzselik íel az angolai falvakat London (ČTK) — Jósé Bettancourt Rod­ríguez, az angolai portugál vezérkar fő­nöke, a Daily Mail tudósítójának adott Interjújában nyíltan beismerte, hogy a portugál katonai alakulatok napalmbom­bákat is használnak a békés angolai la­kosság elleni lrtóhadjáratukban. A Daily Mail tudósítója hangsúlyozza, hogy bár borzalmasak a napalmbombákkal foly­tatott Irtóhadjárat következményei és 38 000 portugál katona állandóan foly­tatja hadműveletelt, sikertelenül törek­szenek elfojtani az angolai nép nemzeti felszabadító harcát. Indonézia nem szorul a 7. flotta „védelmére" Djakarta (CTK) — Szjaaf, az indonéz hajóhad vezérkari főnökének helyettese hétfőn erélyesen tiltakozott Felt ameri­kai tengernagy kijelentései ellen. A csendes-óceáni amerikai 7. flotta fő­parancsnoka a Fülöp-szigeteken az újság­írók előtt kijelentette, hogy az indonéz haditengerészet korszerűsítése ellent­mond „a szabad világ érdekeinek". Szjaaf ezt a kijelentést „Indonézia belügyeibe való megengedhetetlen be­avatkozásnak" minősítette és hangsúlyoz­ta, hogy Indonézia nem tartozik olyan területhez, amely a hetedik amerikai flotta vagy más csendes-óceáni amerikai egységek „védelmére" szorul. ŰJ SZÖ 2 * 1962. október 17,

Next

/
Thumbnails
Contents