Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-14 / 284. szám, vasárnap
Az észak-csehországi kerület teljesítette a burgonyafelvásárlást (CTK) Az észak-csehországi kerület pénteken az esti órákban — köztársaságunkban elsőként, 19 nappal a kitűzött határidő előtt — teljesítette a burgonya tervezett felvásárlását. Péntek estig két járás kivételével valamennyi eleget tett feladatának. A tervet a legnaÜNNEPI EST (ČTK) — A Csehszlovákia és az Afgán Királyság közötti baráti szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából Mohamed Azim Amini, Afganisztán csehszlovákiai ügyvivője pénteken ünnepi estet rendezett. A találkozón részt vettek Jan Pilier miniszterelnök-helyettes, Oldflch Beran, a Nemzetgyűlés alelnöke, Dr. Alois Neuman Igazságügyminiszter, dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese, valamint köz- és kulturális életünk más képviselői. Az ünnepi est a két ország közötti hagyományos barátság szellemében zajlott le. A PARTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE a folkušovai falusi CSISZ-szervezet tagjai vállalták, hogy 230 köbméter komposztot készítenek s egyben versenyre hívták ki a martini járás többi CSISZ-szervezetét. gyobb mértékben a mosti, lounyi és dečíni járások szárnyalták túl. Az őszi burgonya meghatározott mennyiségét 18 nap alatt vásárolták fel. A felvásárlés tovább tart. Az afgán miniszterelnök (CTK) — Viliam Široký miniszterelnök a Csehszlovákia és az Afgán Királyság közötti barátsági szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából üdvözlő táviratot kapott Sardar Mohammed Dávudtól, Afganisztán miniszterelnökétől. Ugyanakkor Váslav Dávid külügyminiszternek üdvözlő táviratot küldött Sardar Mohammed Nalm, az Afgán Királyság külügyminisztere, a miniszterelnök második helyettese. A Csehszlovákia és az Afgán Királyság közötti baráti szerződés aláírásának 25. évfordulója alkalmából dr. Ján Čech, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagykövete szombaton, október 13-án Kabulban ünnepi estet rendezett, amelyen részt vettek a kormány képviselői és m«s afgán személyiségek. Letartóztattak egy amerikai kémet É napokban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elleni kémkedés miatt letartóztatták a washingtoni Róbert Roy Budway 34 éves tanítót, az Amerikai Egyesült Államok polgárát. Budway amerikai kém intenzíven adatokat gyűjtött köztársaságunk védelmi képességéről és uránércmintákat szerzett. Bizalmas Ismerősei körében ellenséges uszító sajtótermékeket 7000 kilométer a köztársaságon át (Folytatás a 1. oldalról) és résztvevője lesz azoknak a közös gyűléseknek és barátsági csillagstafétáknak, amelyek a községekből a járási városokba futnak be, ahol azután a staféta fő úfvonala halad. Ezek az események lesznek a barátsági hónap legnagobb akciói. A staféta központi vezérkara már pontosan meghatározta e nagyszerű út egyes szakaszalt és állomásalt. Az idén a központi staféta végighalad az összes prágai körzeten is, majd pedig két irányban Indul — északi és déli vonalon — köztársaságunkon keresztül összesen mintegy 7000 km távolságra. A staféta ezután december 1-én eléri a Szovjetunió határát. Ugyanebben az időben érkezik a határra a szovjet honvédelmi szervezet, és a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság stafétája ls, amely szovjet barátaink üdvözletét és ajándékaithozza hazánknak. terjesztett, amelyeket illegálisan hozott be Csehszlováklába. A teljes mértékben elmarasztaló dokumentumanyagon kívül olyan magnetofonszalagokat ís találtak Budwaynál, amelyekre titokban egyes csehszlovák állampolgárok különféle kompromltáló' kijelentéseit vette fel, akiket a jövőben meg akart nyerni az USA kémszolgálatával való együttműködésre. Budway édesanyja cseh asszony. Férje halála után 1932-ben elhagyta az Amerikai Egyesült Államokat és Plzeň környékén telepedett le. Fiának azonban meghagyta amerikai állampolgárságát és így Róbert Roy Budwayt 1948-ban katonai szolgálatra hívták be a Nyugat-Németország területén állomásozó amerikai hadseregbe. Az amerikai kémszervek számára ez érthetően igen kapóra jött. Budway tökéletesen bírta a cseh nyelvet, ismerte a helyzetet Csehszlovákiában, számos ismerőse és összeköttetése volt nálunk, s mindig nyitva állt az út előtte Csehszlováklába, anyjához. Az amerikaiak ezt megfelelően ki ís használták. Azonnal megkezdték kiképzését, mihelyt katonai szolgálatba lépett. Az USA kémszolgálata több éven át különleges alakulatokban képezte ki őt, s mint jövő ügynökét tartotta számon. Amikor Budway utasítást kapott kémtevékenységének kiszélesítésére, további személyek bevonására a kémkedésbe, s köztársaságunk fontos érdekeinek komoly veszélyeztetésére, letartóztatták. msffimi Spórolunk, spórolunk... Az Algériai Demokratikus Amikor arról van szó, hogy tafarttsunk-e meg 1 % tüzelőanyagot, lapunk mindig kiáll amellett, hogy tgenls takarítsunk meg, mert ez népgazdasági érdek. Most is arról van szó, tehát most is kiállunk a népgazdaság érdeke mellett. A helyzet a következő: sem az átlagos nappalt hőmérséklet, sem a dátum nem teszt Indokolttá, hogy a központi fűtést már most, ezekben a napokban üzemeltessék. A szép őszt tdőjárás lehetővé teszt számos üzem és házkezelőség számára, hogy sikeresen teljesítse ígéretét az 1 % tüzelőanyag megtakarítására. Ha a házkezelőség, vagy az üzemvezetőség a fentlekhez ragaszkodik és örül ennek, abban semmi kivetnivaló nincs és nem is lehet. A fenti helyzet akkor válik visszássá, ha a házkezelőség, vagy annak egynémely hivatalnoka mindenek ellenére a szép őszi időben ls pazarolja, vagy pazaroltatja a tüzelőanyagot, villanyenergtát és a népgazdaság pénzét. Mert ilyen ts van. Hogy ennek oka a bürokrácia, azt talán mondani sem kell ... Hogyan képes energiapazarlásra eqy házkezelőség a szép időben ts? A következőképpen: vannak intézmények, amelyek nem csupán az átlagos nappali hőmérséklet Ideién, hanem mondjuk este és élszaka ts kénytelenek dolgozni (pl. az újságok szerkesztőségei, bankok stb.). S vannak olyan Intézmények ls, amelyeknek az átlagos nappalt hőmérsékletből nem jut elegendő kalória, mert történetesen az északi oldalra nyílnak ablakai. Ha ráadásul ez a két ok együtt lép fel, az illető intézmény dolgozót fáznak és kérik, hogy a fűtési Idény kezdete előtt a navpall átlag ellenére Is fütsenek be. Namármost, az Ilyen kérésre kétféleképpen lehet válaszolni. Az, egyik mód: befűteni. A másik: kitartani a szabály betűje mellett és remélni, hogy sok energiát takarítunk meg, ha nem fűtünk. Ennek az utóbbi módnak kétféle következménye lehet: 1. Az Illető Intézmény dolgozói előveszik a villanykályhákat és fűtenek, méghozzá a legkevésbé gazdaságos villanyárammal. A remélt energiamegtakarítás így a semmibe vész, sőt! 2. Az illető intézmény dolgozót nem fűtenek be a vtllanykályhákkal s akkor — megbetegednek. Ha megbetegednek, akkor nem dolgozndk. Tehát nem nyújtanak semmit a népgazdaságnak, ellenben betegpénzt kapnak. A népgazdaság tehát a tüzelőanyagon megtakarított összeg többszörösét I ellenszolgáltatás nélkül) a másik zsebéből kifizeti. logikusan ez a két lehetőség áll fenn. A harmadikra a bratislavai házkezelőség 102. sz. részlegének vezetője jött rá. Idézünk a szerkesztőségünknek küldött válaszából: „A központi fűtés üzemeltetése nem engedélyezhető, esetleges hideg esetén tessék melegen felöltözni, ez főleg a nőkre vonatkozik." . . . Hogy ml erre nem főttünk rá?! Hiába, Ilyesmire csak a betüráqó bürokrata lőhet rá. De, hogy a házkezelőség ne gondolja, hogy mi nem tudjuk „betű, s nem értelem szerint" értelmezni a szabályt, g 102-es részleg vezetőjének utasítását ugyancsak szó szerint betartjuk: Mindenkinek veszünk melegítőt, meg meleg alsóruhát. A számlát persze a gondos hivatalnokkal fizettetjük kl, hadd tudta meg, ml az szó szerint venni a szabályt ... De már be kell fejezni, mert megyek gargallzálnl. Újságolvasás után tessék kezet mosni, mert e sorok írójának tüszős mandulagyulladása van ... (V.) miniszterelnökének távirata (CTK) — Ahmed Ben Bella, az Algériai Demokratikus Népköztársaság miniszterelnöke Viliam Slrokýnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének táviratot küldött, amelyben megköszöni az Algériai Demokratikus Népköztársaság kormánya megalakulása alkalmából küldött jókívánatát. A távirat hangsúlyozza, hogy az a rokonszenv, amelyet Csehszlovákia népe és kormánya a háború folyamán tanúsított Algéria iránt, a közös haladás útjára lépett s a világbéke megőrzéséért harcoló két ország gyümölcsöző együttműködésének biztosítéka. Nyikita Hruscsov fogadta Szufanuvongot Moszkva (CTK) — Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára tegnap a Kremlben fogadta Szufanuvong herceget, Laosz Hazafias Frontja Központi Bizottságának elnökét, a kormány alelnökét és a laoszi kormány miniszterét. A barátságos beszélgetésen jelen volt Georgij Puskin, a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese és Szergej Afanaszjev, a Szovjetunió laoszi nagykövete. Megnyitották a moszkvai földalatti vasút új vonalát Moszkva (CTK) — Nyikita Hruscsov és ez SZKP, valamint a szovjet kormány több más vezető személyisége megtekintette a moszkvai földalatti vasút új szakaszát, amelyet tegnap helyeztek üzembe. Az új szakasz kilenc kilométer hosszú és (Moszkva központját a város délnyugati kerületeivel köti össze, ahol nagyszabású lakásépítés folyik. Jeremenko marsallt Lenin-érdemrenddel tüntették ki Moszkva (CTK) — Jeremenkót, a Szovjetunió marsallját Lenin-Érdemrenddel tüntették ki. A 70 éves hadvezér, Volgográd védelmének parancsnoka 1942—1943-ban a Szovjetunió Hőse, a Szpvjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldötte 1918-ban lépett a szovjet hadseregbe. Adenauert meghívták az USÄ-ba Washington (ČTK) — Az USA külügyminisztériumának szóvivője szombaton közölte: Kennedy elnök meghívta Adenauer kancellárt Washingtonba, hogy „megtárgyalják a közös problémákat." Adenauer előreláthatólag november 7-én utazik az USÄba. Politikai megfigyelők úgy vélik, hogy Adenauer megkísérli a Bonn és Washington közti ellentétek áthidalását, persze úgy, hogy Kennedy kormánya támogassa a nyugatnémet „szilárd" Irányvonalat, szabad kezet adjon a nyugatnémet militaristáknak a nukleáris fegyverek felett és meghiúsítson minden ésszerű lépést Nyugat-Berlin kérdésében. A. A. Gromiko sajtóértekezlete az ENSZ-ben A Szovjetunió politikája a béke, a békés együttélés politikája New York (CTK) — A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere až ENSZ 17. ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség vezetője tegnap sajtóértekezletet rendezett, amelyen ismertette a Szovjetunió külpolitikájának alapelveit, s azokat a legfontosabb kérdésekre vonatkoztatta. Azt kérdik tőlünk, — mondotta Gromiko, hogyan értékeljük az ENSZ közgyűlésének eddigi tevékenységét és mit mondhatunk az általános vita legfőbb Irányzatairól. A szovjet küldöttség nem hagyhatja figyelmen kívül egyes országok képviselőinek arra irányuló kísérletét, hogy a nézetcserét ideológiai kérdésekről folytatott vitára változtassa. A szovjet kormány meggyőződése, hogy e nemzetközi fórumnak nem az a feladata, hogy Ideológiai ellentétekről tárgyaljon. Az általános vita bebizonyította, hogy az ENSZ legtöbb tagállama azonosítja magát ezzel az állásponttal. A Szovjetunió külügyminisztere kijelentette, hogy a szovjet kormány, amikor javaslatokat terjeszt az ENSZ közgyűlése elé, szem előtt tartja a világszerte mind jobban fokozódó katonai előkészületeket s azt, hogy az ENSZ-nek kötelessége egy újabb háború megakadályozása. A szovjet kormány véleménye szerint nem elkerülhetetlen egy újabb világháború. Ml nem értünk egyet az amerikai küldöttség vezetőjével, aki azt állítja, hogy „összetűzések dzsungelén keresztül vezet az út a békéhez". Minden dzsungel, így tehát az agresszív erők által a világra kényszerített összetűzések dzsungele ís Inkább vadállatok, mint emberek tartózkodási helye. A világ nemzetei nem ezt az utat óhajtják. A szovjet kormány, amikor küldötteit megbízza, hogy az ENSZ-ben megmagyarázzák külpolitikáját, mindig ahhoz igazodik, hogy csak a békés egymás mellett élés elveinek érvényrejuttatása alapozhatja meg szilárdan a nemzetek közti kapcsolatokat. Álláspontunk továbbá az, hogy minden társadalmi rendszer más társadalmi rendszerek fölötti fölényét az anyagi javak, kulturális értékek megteremtésében s polgárai szükségleteinek legnagyobb fokú kielégítésében versenyezve bizonyítsa be. Egyes nyugati személyiségek a kommunizmus gondolatai, a marxizmus—leninizmus elleni harcra szólítanak fel. Arra törekszenek, hogy bebizonyítsák, a kommunizmus és a mi elméletünk okozza' a nemzetközi feszültséget. Mit is mondhatunk az Ilyen embereknek? Elsősorban emlékeztetni akarjuk őket arra a nyilatkozatra, amelyet az ENSZ közgyűlésén két évvel ezelőtt tett N. Sz. Hruscsov, ,a Szovjetunió kormányfője és amelyben részletesen megmagyarázta, miben áll a Szovjetunió békepoIf tiká ja. Akkor világszerte derűlátón beszéltek az emberek, hangoztatták a nemzetek barátságának, békéjének magasztos gondolatait és nem követelték, hogy az országok egymásra fenjék fogukat, hanem keressék a közöttük fennálló ellentétek békés megoldásának lehetőségét. r A Szovjetunió külügyminisztere beszéde további részében részletesen foglalkozott azokkal a problémákkal, amelyekkel a nemzeti függetlenségükért síkra szálló gyarmati ás fejlődő országok nemzeteinek kell megküzdeniük. Különösen nagyra értékelte azt a harcot, amelyet a kubai nép folytat a kubai rendszer megdöntésére törekvő imperialisták kísérletei ellen. Az USA-nak Kuba-ellenes fenyegetőzéseire adott válaszunkatfolytatta Gromiko — az a közismer" nyilatkozat tartalmazza, amelyet a szovjet kormány ez év szeptember 11-én tett, továbbá az ez év szeptember 24-én az ENSZ közgyűlésén tett nyilatkozat is. A Szovjetunió külügyminisztere hangsúlyozta, hogy míg a Szovjetunió a legfontosabb kérdések megoidását szolgáló pontosan kidolgozott programmal jött az ENSZ közgyűlésére, addig az USA nem dolgozott ki ilyen programot. Az ún. „magyar kérdés", amelyet mindig akkor hangoztatnak az USA küldöttei, amikor meg jikai-ják mételyezni a nemzetközi légkört — jellemzi az ENSZ közgyűlésének mostani tárgyalásain elfoglalt amerikai álláspontot. A. A. Gromiko élesen elítélte azt a hisztériát, amelyet a háborús uszítók terjesztenek az USÄ-ban s a NATO tagállamaiban. Hiba volna tehát, ha az ENSZ közgyűlésének résztvevői nem értenék meg, hogy a NATO hatalmak e politikája mindjobban kiélezi a már amúgy is feszült helyzetet. A. A. Gromiko beszéde befejező részében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió külpolitikájának célkitűzései félreérthetetlenül világosak. A szovjet kormány elsőrendű fontosságot tulajdonít a kubai kérdésnek, a német békeszerződésnek, a leszerelésnek, a leszerelés gazdasági programjának, a nukleáris kísérletek beszüntetésének, a háborús propaganda elítélésének, a gyarmati rendszer felszámolásának, a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagságának, a Koreában állomásozó amerikai katonai alakulatok hazarendelésének, a nemzetközi kereskedelmi értekezlet egybehívásának és az ENSZ szervezeti összetétele megváltoztatásának. A mi politikánk — mondotta Gromiko — a tartós béke, a békés egymás mellett élés, az agresszív erők megzabotasának politikája. Nyugat-Irián nem jut Kongó sorsára Indonézia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökének nyilatkozata Moszkva (CTK) — Aldlt, Indonézia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke nyilatkozatot tett közzé a moszkvai Pravdában a nyugatiriánl helyzetről. „Indonézia népe tudatában van annak, hogy a nyugatlriáni harc még nem fejeződött be. Az 1962. augusztus 15-én aláírt egyezmény Nyugat-Irián átadásáról az Indonéz Köztársaságnak az új erők győzelmét jelenti. Ez az egyezmény győzelem, de olyan győzelem, amely még nem fejeződött be. Indonézia népe jól tudja, milyen szerepet játszott az ENSZ Kongóban. Nem engedjük meg, •k U Csaó kfnai rendező, a Kínai Drámaírók Szövetsége állandó bizottságának titkára, október 13-Sn befejezte szlovákiai látogatását, ahol a színjátszás speciális problémáit tanalmányozta. Az USA kormánya nem szavatolja az angol hajók biztonságát a Karib-tenger térségében London (CTK) — Az angol lapok szombaton közölték a Kennedy kormány elhatározását, mely szerint nem szavatolja az angol hajók biztonságát a Karib-tenger térségében. Az angol kormány erre vonatkozó kérelmét hivatalosan azután közölte az USA külügyminisztériumával, hogy kubai ellenforradalmárok a Havanna felé tartó „Newlane" angol kereskedelmi hajóra tüzeltek. • A Prága melletti Llblicén, a tudományos dolgozók házában szombaton véget ért az aeroszólokról tárgyaló első országos értekezlet, amelyet a CSTA Fizikális Vegyészeti Intézete rendezett. Az értekezlet egy hete alatt csaknem 100 tudományos előadás hangzott el, 160 csehszlovák és 40 kimagasló külföldi szakértő és tudományos dolgozó vett részt rajta. ie 14 ázsiai és afrikai állam falpari szakembereinek 17 tagú csoportja négyheti csehszlovákiai tartózkodás után szombaton elutazott Prágából. Az USA külügyminisztériuma képmutatóan azt válaszolta a londoni kormány kérelmére, hogy az amerikai hatóságok igyekeznek ugyan a zavaró mozzanatok elhárítására, ami azonban nem mindig sikerül, mivel az USA partjai sok ezer mérföldnyire terjednek s azt ls figyelembe kell venni, hogy a kubai ellenforradalmárok nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Amerika egész területén tartózkodnak. Az USA külügyminisztériuma annak közlésétől sem riadt vissza, hogy az USA kormánya végső soron nem viselhet felelősséget kubai politikai menekültek cselekedeteiért, mert rájuk az amerikai törvények nem vonatkoznak. Az angol tengerészeti minisztérium képviselője pénteken este kijelentette, hogy a Bermuda-szigetek kikötőiből két angol naszád Indult útnak Nagy-Britannia kereskedelmi hajóinak védelmére. hogy az ENSZ Ideiglenes végrehajtó szerve tudtával a kongóihoz hasonló helyzet alakuljon kl Nyugat-Iriánban. Az Egyesült Államok kibővíti atomfegyver-kísérletei területét Washington (CTK) — Az Amerikai Atomenergia Ügynökség bejelentette, hogy október 15-től jelentősen kibővíti kísérleti területét a Johnston-szíget mellett, ahol atomfegyver-kísérleteit valósítja meg. Az ügynökség jelentése — amint a Reuter hírügynökség megállapítja — azt bizonyltja, hogy az Egyesült Államok újabb légköri nukleáris kísérleteket akar megvalósítani. Az új kísérleti terület fordított csonkakúp alakú, a tenger felszínén 1002 tengeri mérföld (2200 km) átmérőjű és 12 000 km magasságban 1620 tengeri mérföld (kb. 3000 km) átmérőjű. A kísérleti terület központja 50 km-re lesz délre a johnston szigettől. Provokációs amerikai hadgyakorlat Nyugat-Berlinben Berlin (TASZSZ) — Harmadik napja, hogy Nyugat-Berlin amerikai szektorában, közvetlenül az NDK államhatárai mellett, szünet nélkül zúgnak a motorok, dübörögnek a harckocsik és a helikopterek, gépfegyversorozatok és robbanások reszkettetik meg a levegőt. Az amerikai parancsnokság ezt a területet választotta kiképzési színhelyül, ahol az utcai harcokat gyakorolják. Sajtőjelentések szerint a gyakorlatokat azzal indokolták, hogy az itt állomásozó hatodik amerikai ezred fennállásának jubileumára készül, a városban azonban szítani' akarják a háborús hisztériát, és fokozni a politikai feszültséget Berlinben. ŰJ SZÖ 2 * 196 2- október 14,