Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-11 / 281. szám, csütörtök

I Amit a könyvtárnapló mesél — Kultúrtörténeti lecke — TEGNAP VÉLETLENÜL kezembe kerültek a régi, eldobott könyvtári kölcsönző kartotékok. Egész halom hevert belőlük az egyik asztalfiókban. Először űgy gondoltam, szemétbe dobom valamennyit, űgy sem lesz már egyikre sem szükség, hiszen az ide feljegyzett könyveket már rég vlszszahozták a könyvtár polcaira. Ám ahogy a sok papírlap között turkáltam, egyszerre csak egy néven állt meg a tekintetem. Krajcár Béla, olvastam el néhányszor a nevet, aztán mintha csak egy történelemkönyv tárult volna ki előttem, a' név láttán úgy hullottak elém az elmúlt tíz esztendő eseményei. Nem világpolitikai szenzációk cikkáztak át az agyamon, nem az országok között dúló ellentétek jutottak az eszembe és mégis, mintha keresztmetszetét láttam volna egyszerre az utolsó tíz évnek. Az első bejegyzés dátuma: 1951. május 4. A kölcsönzött könyv címe: „Háziállataink" és zárójelben utána: Képeskönyv 5—8 éves gyermekek részére. Ezt választotta akkor az újdonsült olvasó. Tekintetem most hirtelen Krajcár Bé'.a személyi adataira tévedt: Született 1925-ben. Igen, akkor 1951-ben 26 éves volt. — Magának már ekkora fia van, hogy olvasni ls fud? Jól emlékszem, elpirult a kérdésre, valamit még mormolt .az orra alatt, azután hóna alá csapta a könyvet és távozott. Egy hét múlva újra Itt volt Krajcár Béla a könyvtárpult előtt. — No, kérdeztem tőle, mit szólt e gyerek a könyvhöz? Tetszett neki? — Hááát, ami azt illeti... ez volt Krajcár Béla válasza a kérdésre. Láttam, zavarban van, de nem tudtam eltalálni, miért. — Miért nem hozta el a gyereket, — firtattam tovább a dolgot. — Hiszen a gyereknek kétszeres öröm, ha maga választhatja kl a könyvet. Fia van, vagy kislánya? A ŕérdést hosszú csend követte. — Hát... hogyis mondjam... a könyvet — izé... Én még legény vagyok .. i Aha, gondoltam, hát akkor biztosan házasságon kívüli gyerekről van szó. És már meg is bántam, hogy szóba hoztam az ügyet. Kellemetlen az Ilyen dolgokról beszélnie egy férfinak — különösen előttem, nő előtt. Hanem* nióst már láttam, hogy a fiú ls akart még valamit mondani. De a szó csak nem akart kibugygyani a száján. — Falubeli lánnyal járt úgy? — kérdeztem Míle. — Hogyan? — kérdezte értetlenül. — Hát, annak a gyereknek, akinek a könyvet viszi, falubeli lány az anyja? A legény a fejéhez kapott, úgy látszik, most már teljesen megértette, mire célzok. — Mondtam már, hogy még legény vagyok 1 — 'És a meséskönyvet? Azt kinek vitte? Megint hosszú csend következett. — Én olvasgattam belőle néha — űgy munka után, ha volt időm, — szólalt meg végül Krajcár Béla. — A meséskönyvet? Ezt, amit most visszahozott? — Ezt I jó dolgok vannak ám benne I Aztán meg azért ls jó a könyv, mert versekbe szedték benne a meséket. Most Ilyet akarok vinni. Egy hét alatt elolvasom az egészet. Aztán rögtön visszahozom a könyvet. Ne féljen, nem piszkítom ám be. Majd ezt is becsomagolom... Akkor hát választhatok? — Válasszon. Hanem vannak Itt még érdekesebb könyvek is. Útleírások, meg regények. Talán azokat ls megnézhetné. Krajcár Béla legyintett. — Az nem kell! Ott sok a betű, kevés a kép. Elfárad az ember szeme, amíg a végére ér az oldalnak. — Ilyen fiatal és már gyenge a szeme? — Az én szemem, hogy gyenge? A katonáéknál én voltam a legjobb lövész Az a baj, hogy nemigen szoktam én az olvasást Kilencéves koromtól mindig csak a marha faránál voltem. — Hány osztályt végzett az iskolában? — Azt bizony csak hármat. Három "télen. Az igazat megvallva, bizony már el is felejtettem egyik-másik betűt. Most azután, hogy végigolvasom ezt a könyvet, sorra az eszembe jutott valamennyi. KRAJCÄR BÉLA ezután kiválasztotta a 'következő meséskönyvet. Már az ajtónál volt, amikor visszanézett felém, egy ideig egy helyben topogott, majd kisvártatva odajött hozzám : — Mondja csak, — szólt, — nagy Bzégyen ez? — Micsoda? — Hát..., hogy éri meséskönyvet olvasok. — Miért lenne az szégyen, — szóltam hozfcá vállat vonva. — Mert a munkásszálláson a többiek kinevettek, hogy képeskönyvet vittem olvasni. »: * v TOVÁBB LAPOZTAM a kartotékok között. Az 1954. évi került a kezembe. Krajcár Béla ezt az évet Vernével kezdte. És a könyvtárnapló szerint Solohovval végezte. Mert karácsony előtt három nappal — december 21-én a Csendes Dont jegyeztem be a nevére. Hogyan is jutott el Krajcár Béla eddig a két és fél év alatt? Igen, most már emlékszem, Béla talán négy meséskönyvet olvasott el 1952 nyarán. Ggy szeptember elején újra könyvért jött, a meséskönyvet már visszaadta és bement a könyvespolcok közé, azt mondta, választ magának valamit. Kis idő múlva megállt a pult előtt. Csak a hangját hallottam, mert valami írással voltam elfoglalva. — Mit gondol, ez megfelel? Elszörnyedtem. Mert egy hatalmas, legalább 600 oidalas könyvkolosszus feküdt előttem. — Ezt választottam kl. Ez jő vastag. Ezen köszörülhetem majd az agyamat. — És... bírja majd szusszal Béla? — kérdeztem a fiút, ahogy felocsúdtam az első meglepetésből. — Én? Hogy bírom-e? Mit olvassak el? Úgy olvasok már, mint a vízfolyás. Elég kacifántos címe van ennek a könyvnek, de e2t is elolvasom. Nézze csak: sha-kes-pe-a-re — Királydrámák. Az anyját neki, de nehéz szó I Ogye ez német volt? — Nem, — feleltem, — angol volt. És egyelőre nem is tudtam elképzelni, mit mondjak neki. Erre szerencsére nem is volt szükség, mert újra ő kérdezett. — Hát az meg mit jelent magyarul, hogy dráma? Királydráma ... Újabb meghökkentő kérdés. Színháztörténeti fejtegetésekbe kezdjek? Vagy népiesen próbáljam megmagyarázni, hogy ki volt Shakespeare és hogyan is történt az angol uralkodókkal? Nem beszélhetem le a fiút a! könyv kikölcsönzéséről, gondoltam, mert hátha kedvét szegem így hát befrtam, hogy Krajcár Béla ezen a napon kikölcsönözte Shakespeare ki» ráiydrámált. - * — Béla jó két hétig azután nem jelentkezett. Mint régebben mindig, pontosan fél ötkör megint megjelent a pult előtt. — Kemény dió volt. — Aztán legalább tetszett? Érdemes volt elolvasni? — Hát... Nagy gazember volt az a Richard királyi — • — A PEDAGÖGUSOGNAK biztosan sok fejtörést okozna Béla, ha tanulmányozni kezdenék ezt, a fiú hogyan vette be a tudomány várát. Ha katonai szakkifejezéseket akarnánk használni, azt mondanám: rohammal. És a front, mint a háborúban már lenni szokott, nem volt nyílegyenes. Mert az első könyv kikölcsönzése után 8 év múlva — tavalyelőtt még fura eset történt Bélával. —• Az újságból olvastam, hogy újra megjelent Balzac könyve, a Goriot apó. Azt még nem olvastam ... — Így mondta: Balzac, valaki ott állt a könyvespolcok között és hangosan elnevette magát. Aztán egy másikhoz — kacarászva — így szólt az illető: — Hallod? Azt mondta az az alak: Balzac. Látod a félműveltek seregének egy tagját. A kőművessegéd úr habzsolja a könyveket, de rendesen olvasni még nem tanult meg. Emlékszel rá, mt már az első gimnáziumban olvastunk franciául. — Az Ilyeneknek á mélyszántásról szóló értekezések is megfelelnek. Regény gyanánt olvassák őket. A Solohovot, a Veres Pétert meg a ... Ügy látszik Béla is hallotta a párbeszédet, mert a legnagyobb csodálkozásomra a két férfihez lépett. — Solohovot, meg Veres Pétert? Mindkettőnek elolvastam az összes könyvét. De én nemcsak a paraszttémájú írásokat szeretem. Kérdezzék csak meg a könyvtárostól, most is mit hoztam vissza. Kivettem Béla kartotékját a többi közül, és csak ennyit mondtam a két férfinek: — A Tonio Krögert hozta vissza. Az egyik férfi ráncolni kezdte a homlokát, úgy látszik gondolkozott valamin, végül megszólalt. — Herceg Ferenctől? — Nem, Thomas Manntól, felelte vissza Krajcár Béla. — Ja • •. Igaz is. Hogy az én memóriám mennyire elromlott az utóbbi időbeni Pedig az a Tonio... Izé... mi is? — Krőger, — segítette ki Béla. — Igen, ez az, kötelező olvasmány volt ez már nálunk is a gimnáziumban. — A gimnáziumban? — csodálkozott Béla. — Mikor érettségizett ön uram? — 1914-ben. — Érdekes, — nevetett Béla. — Érdekes, mert Thamas Mann 'ezt a könyvét közvetlen halála előtt írtaA második világháború után. Az űr, akivel Béla beszélt, hirtelen tépdesni kezdte őszülő bajuszát, látszott, hogy valami nyugtalanítja, azután felém fordult: " — Asszonyom, várnak rám egy társaságban. Könyvet talán majd máskor választok. Isten önnel. És elment. Béla csak a fejét csóválta. — Ki gondolta volna róla, hogy még Thomas Mann-t sem ismeri? Pedig olyan okosnak látszik! Úriember volt ez úgy latszik világéletében. Lett volna ideje olvasni. Béla már belerakta táskájába a könyveket, de az ajtóból még visszafordult. — Most Jut eszembe — mondta, jó lenne kikölcsönöznöm egy francia nyelvtant. Hogy legalább olvasni megtanulnék belőle. Kellemetlen, ha az embert rajta csípik, hogy valamit nem tud. - • — NEM DOBTAM EL Krajcár Béla könyvkartotékjait. Jó. lesz, ha esetleg majd bizonyítani kell, nem is történtek olyan jelentéktelen dolgok ebben az országban. Nemcsak gyárakat építettünk az utolsó 15 évben. Az emberek lelkében is nagy dolgok mentek végbe. Tóth Mihály A párt vitaanyaga a szocialista művészet feladatául tűzte ki társadalmunk fejlődésének ábrázolását, hogy ezáltal is szolgálhassa a párt és a nép kommunizmusért vívott harcát. Ebben a harcban jelentős szerepe van a filmművészetnek is. A párt vitaanyagát á filmművészek ls részletesen megvitatták, s F. Kunc, a Barandovi Filmstúdió vezető dramaturgja szerint az elkövetkezendő időszak filmjeinek központi témáját a jelen, a mai kor emberének ábrázolása jellemzi. A tervek alap|án a jövő évben 31 filmet (ebből 8 vígjátékot) készítenek. A közeljövőben fejezik be Skalský első önálló filmjének forgatását. A film egy munkáscsalád három nemzedékének sorsát örökíti meg. Hasonló tematikájú lesz a KubiCek-regény alapján készülő Lucinka és az Otőenášek müve alapján (Gyors léptekkel) készülő új film is. A filmművészek egyébként országszerte nagy érdeklődéssel tanulmányozzák a párt dokumentumát, s a szocialista verseny fejlesztése érdekében munkabrigádokat alakítanak a XII. pártkongresszus tiszteletére. A CSKP XII. kongresszusa tiszteletére A filmesek is készülnek A CSKP XII. kongresszusa tiszteletére filmszínházaink olyan filmeket mutatnak be, amelyek a dolgozók szabadságá-ért és jogaiért folytatott harcát örökítik meg. Ezek között szerepel a Sziréna és az Új harcosok sorakozója című film. A XII. pártkongresszus tiszteletére a rövid- és híradófilmek alkotói is készülnek. Papoušek rendező a Legnagyobb gazdagság címmel készít filmet, melyben különböző foglalkozású emberek életét és munkáját örökíti meg. A bratislavai Híradó Film is több rövid filmet készít a XII. pártkongresszus tiszteletére. I. HuSťava a Szülők iskolája című filmjében az esli iskolák, formáit ismerteti. J. Pogran a Mi vidékünk című filmje a nyugatszlovákjai kerület alkotó élete építését mutatja be. V. Cech Kövek a barázdában című filmje a mezőgazdaság fejlődését gátló problémákra és hiányosságokra mutat rá. A felsoroltak is igazolják, hogy a filmművészet dolgozói megértették a párt dokumentumának jelentőségét és munkájukat a kongresszusra való méltó felkészülés jellemzi. — p— Qisszhang...| Visszhang... Visszhang... Társadalmunk és az irodalom feladatai A Csehszlovák Írószövetség Központi Bizottsága szeptember végén behatóan foglalkozott pártunk kongresszusi vitaanyagával, amely körvonalazza az irodalom távlati fejlődését is. Iván Skála, a szövetség első titkára gondolatgazdag vitaindító beszámolójában — amelyet kivonatban közöl a LITERÁRNI NOVINY 39. száma — és különösen annak elméleti részében néhány olyan következtetést sorakoztat fel, amelyekkel feltétlenül meg kell ismerkednünk. Ezért dióhéjban összefoglaljuk alapvető jelentőségű megállapításait, anélkül, hogy külön-külön foglalkoznánk a próza, költészet, dráma általa felvetett sajátos problémáival. Az író feladata az, hogy kommunista eszmei koncepcióval rendelkező nagy műveket alkosson. Ezt várja tőle a párt, aiiiely nem írja elő sem a témát, sem feldolgozásának módját. Természetesen ez megkívánja, hogy az író Ismerje az életet, alkalmazni tudja a marxizmust—leninizmust és ne legyen hiánycikke a bölcseleti elmélyültség. Az utóbbival azonban több-: nyire baj van. A fajsúlyosabb gondolatiság hiányának két, társadalmi szempontból egyaránt káros következményével találkozhatunk. Az egyik az, hogy az ilyen tollforgató nem tudja felmérni a jelenségek értelmét és tévesen általánosít. Másrészt egyes írók a filozófiai felvértezettség hiá-i nyát azzal leplezik, hogy széltében-i hosszában terjesztik: erről vagy, amarról nem lehet írni, kockázatos, nemkívánatos vállalkozás volna, ame-; lyet jobb elkerülni. Iván Skála nézete szerint irodai-; munk egyik legnagyobb betegsége ép-: pen az, ' hogy a konkrét tényeket, jelenségeket az írók egy részé nem tudja filozófiailag helyesen általá-: nosítanl és így eluralkodik az empíria, a szubjektív tapasztalatokon alapuló megismerés, mely önmagában távolról sem elég. Tény az, hogy irodalmunk még nem tölti be azt a szerepet, amelyre hivatott. Ha ennek ôkát kutatjuk, akkor nemcsak az írót kell szemügyre vennünk, hanem foglalkoznunk kell azokkal a feltételekkel is, amelyek munkásságát befolyásolják. Ez annál is inkább fontos követelmény, mivel sokan egyoldalúan csak az Írókat hibáztatják az Irodalom hiányosságaiért. Az ilyen emberek „nem veszik tekintetbe az író feladatának bonyolultságát és nehézségét, azt a tényt, hogy az író éppen úgy, mint a politikus vagy a pőrt, amikor az újért harcol, nem találkozik egyöntetű helyesléssel, hanem egyben a régi, a maradi, a megcsontosodott és a visszahúzódó erők ellenállásával is. Szembetalálkozik azoknak ineg nem értésével és tiltakozásával, akik kedvelik a nyugalmat, kényelmet, a régi vágányokban futó rendet." Ivan Skála elvtárs a továbbiakban bírálja azt a jelenséget, hogy az irodalom néha szálka olyanok szemében, akik helytelenül leegyszerűsítve és elferdítve didaktikus oktatgatásban látják tisztjét. Vannak, akik azt állítják, hogy az írók nem akarnak írni arról, amire a társadalomnak szüksége van, sőt olyanok ösztönzik az irodalmat harcba az élet visszás jelenségei ellen, akik saját munkahelyükön nem küzdenek ellenük. Másrészt nem ritkaság az sem, hogy az írók egy része nyakló rífckfll és egyoldalúan ostorozza állítólag lehetetlen munkafeltételeit és ezzel kendőzi tétlenségét. Elég gyakran megfigyelhetjük azt is, hogy egyes írók kényelmes egy helyben topogásukat így „magyarázzák": merészebben nekivágnak a dolgoknak, ha majd ez vagy az tisztázódik, megoldódik, megváltozik, illetve megszűnik. Rendszerint a mártíromság bő leplébe burkolódzik az ilyen olcsó és elfogadhatatlan állásfoglalás, jobban mondva szenvelgő pózolásj Végeredményben minden írónak tudnia kell, hogy az élet az harc, az ellentmondások összecsapása és kikristályosodása, olyan folyamat, amely a művésztől a társadalom érdekeivel egybehangolt bátor kiállást követel. Ebben a vonatkozásban is a legjobb példát pártunk szolgáltatja. Nap-nap után harcol az újért a régi ellen és ezt kell tennie az írónak is, ha értékes segítséget kíván nyújtani a pártnak. Éppen ezzel kapcsolatban előfordulnak olyan nézetek, előítéletek is, hogy az író ne foglalkozzék életünk negatív jelenségeivel. I. Skála erre így tekint: „Vannak egyes igazgatók, akik nem fogadják szívesen üzemükben, egyes funkcionáriusok pedig hatáskörükben az újságírót vagy az írót. Ügy tekintenek rá, inintha nem tiszta, sőt majdnem ellenséges szándékkal szeretné megbontani a nyugalmat és a békét, keresve a fogyatékosságokat, ujjal mutat erre vagy arra, valamit bírálva és követelve. Pedig nagyon is szükséges megbontani a nyugalmat, megmozgatni az álló vizet, i maradiság minden fajtáját a termelésben, az emberek kapcsolataiban és az etikában." A beszámoló ugyanakkor a leghatá-: rozottabban elítéli azt is, hogy egyes írók bizonyos kedvezőtlen jelensé-. gek és tények alapján helytelenül általánosítanak. Ez nem járul hozzá « hibák kiküszöböléséhez, hanem ellenkezőleg, káros hatást vált kl, mivel a kishitüeket, a siránkozókat támogatja. Vannak olyan írók is, akik úgy vé-i lik, hogy az irodalom egyedüli tel-i adata a bírálat, akik szinte eszelő-i sen keresik-kutatják a gyenge pon-i tokát, a rosszat, a különféle hiányos-! Ságokat. Ivan Skála leszögezi: „Ez az út nem vezet sehová. Oe hangsúlyoznunk kell azt, hogy az ilyen nézeteket nem küszöbölhetjük ki, hanem éppen megerősítjük az író munkájával szembeni tapintatlan, sőt gyanakvó magatartással, különösen abban az esetben, ha becsületesen utat kereső, sőt mi több, kommunista íróról van szó." Az írószövetség első titkára elő-; adása elméleti részének befejező fe-: jezeteiben hangsúlyozza, hogy a tár-: sadalomnak tág teret kell biztosítania az -írónak komoly és társadalmilag felelősségteljes munkájában és ugyanakkor az író nem feledkezhet meg arról, hogy munkásságának mi a célja, értelme és arról sem, hogy a személyi kultusz hibáinak bírálata nem jelentheti a pártosság csökkenését, hanem éppen ellenkezőleg. Mire készül a televízió? Valamennyien jól tudjuk, hogy pár-i tunk kongresszus előtti vitaanyagában a többi között foglalkozott a televízió munkásságával is- és az összes művészi ágazat közül a legélesebb bírálattal illette. Nem is csoda, hi-. szen a televíziónak óriási a társadalmi hatása, egy-egy műsorát 3—4 millió érdeklődő tekinti meg nálunk és — ez általános vélemény — hiba van még bőven. A RUDE PRÁVO nemrégen szerkesztőségi cikkben foglalkozott ezzel a problémával és a minap újabb írást jelentetett meg, ezúttal Adolf Hradecký elvtársnak, a televízió vezérigazgatójának tollából, amelyben választ ad a kritikára és hírt ad arról, hogyan kívánják a te-, levízió dolgozói megjavítani munkáju-: kat, tökéletesíteni a műsorpolltikát. Elsősorban a tervezett és részben már megvalósított konkrét intézkedésekről adunk az alábbiakban számot. A televízióban különféle tanfolya-i mok indulnak, illetve indultak az is-i kólán kívül tanulók megsegítésére. Így például fizikai és matematikai, orosz és angol nyelvtanfolyam fogja gazdagítani a műsort. Számolnak azzal is, hogy változatos formában, de rendszeresen foglalkoznak majd a pártoktatás anyagával s vegyi és biokémiai, mezőgazdasági-gépesítől és műszaki rajzokat magyarázó stb. tanfolyamokat is Indítanak a közeljövőben. A televízió sokkal nagyobb figyelmet szentel a népművelésnek, a népművészeti alkotásnak és az iskolaügy kérdéseinek is. Sok néző kl-: vánsága teljesül, ha a televíziónak sikerül megegyeznie az állami filmvállalattal és több, jobb és frissebb film kerül képernyőinkre. Elmélyül a dramaturgiai koncepció is a TV-já-, tékok és színházi előadások megvá-: logatásában. A tervek szerint meg-: Indítják „A zene nagy mesterei", „Csehország — Európa konzervatóriuma" és a „Látogatás egy korszerű képtárban" című ciklusokat. A mo-f dern zene kedvelőinek is indul egy ciklus és 1964-ben sZámos Shakespeare-művet mutat be a TV. Ugyanakkor rendkívül érdekesnek ígérkezik a film fejlődéséről az első lépésektől egészen napjainkig szóló ciklus. Hradecký elvtárs a legnehezebb diónak a szórakoztató műsorok" színvonalának emelését tartja. Az első intézkedés az lesz, hogy jelentősen csökkentik az esztrádok számát, hozzávetőlegesen csak kéthavonta tűznek műsorra egy-egy színvonalas esztrádműsort. Ugyanakkor több lesz a kü-; lönféle. kabaré, varietté és különfé-: le szórakoztató filmműsor. A televízió munkája tökéletesítésé-' nek további feltételei közé tartozik az is, hogy a neves írók ne utasítsák vissza az együttműködést, a színházak nagyobb megértéssel adják rendelkezésre kiváló színészeiket és főleg az, hogy gyorsabb ütemben épüljön az új prágai televíziós stúdió. G. I. • 1957-TÖL MINDEN ÉVBEN megrendezik Lengyelország fővárosában a Varsói ősz című modern zenei hetet. Az Idei zenei héten öt szimfonikus zenekar lép fel és három kamaratestület. Több szólistát ls meghirdet a műsor, főleg a Szovjetunióból, az Egyesült Államokból, Hollandiából és más európai • országokból. Ü9

62. október 11, * ÜJ SZÖ 3