Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-05 / 275. szám, péntek

A Szlovák Szakszervezeti Tanács a CSKP KB dokumentumáról tárgyalt A Szlovák Szakszervezeti Tanács Bratislavában október 4-én tartott ülésén a Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól/ szóló dokumentumot tárgyalta meg. Vojtech Daubner, az SZNT elnöKe, beszámolójában rámutatott, hogy a szocialista Iparosítás eredményekép­pen Szlovákiában az ipari termeifis a CSKP XI. kongresszusa óta 48,9 szá­zalékkal növekedett. Ugyanakkor Szlo váklában Jelentősen fejlődtek a szo­cialista társadalmi viszonyok, a kul­túra, az Iskolarendszer, a tudomány és a technika. A CSKP a szakszerve­zetektől elvárja, hogy a dokumentum­ban foglalt feladatok teljesítése ér­dekében aktívan elősegítik a dolgo­zók fokozott részvételét a termelós irányításában és az ellenőrzésben. Az SZNT elnöke a továbbiakban rá­mutatott a szocialista munkaverseny fejlődésére. Hangsúlyozta, hogy a szo­cialista munkabrigádok legyenek a haladó tudomány és a technika úttö­rői, tartsák szüntelenül szem előtt a munkatermelékenység és a termeiés hatékonyságának növelését. A cukorrépakampány elé Az Élelmiszeripari Mini:- zférlum tegnapi sajtótájékoztatóján J. Krosnáf miniszter a cukorrépával és egyét mezőgazdasági növényekkel kapcsola­tos idénymunkák zökkenőmentes, gyors elvégzésére hívta fel a figyel­met. Ez idén mintegy 237 000 hektáron termesztünk cukorrépát, melynek cu­kortartalma, ha meg is felel az elmúlt évek átlagának, mégis jóval kisebb a tavalyinál. Mezőgazdasági üzemeink elsőrendű feladata, hogy a répa beta­karításánál és szállításánál adódó munkákat a határidők pontos betartá­sával elvégezzék. Az eddigi betakarítási módszernél keletkezett károk országos viszonylat­ban évente átlagosan mintegy 8 mil­lió métermázsa répát Jelentettek, ami több mint egymillió mázsa cukornak felel meg. Ez a mennyiség köztársa­ságunk lakossága negyedrészének szükségletét fedezné. A számítások szerint, ha a répatermelésnél mutat­kozó veszteséget a felére csökkente­nék, a répatermesztéssel foglalkozó szövetkezetek minden egyes tagiának jövedelme legalább hatszáz koronával emelkedne. A répa betakarításét ez évben a várha­tó korai fagyok és esős Időjárás követ­keztében november közepéig minden kö­rülmények között mindenütt be kell te­Fogadás a külügyminisztériumban (CTK) — Dr. Antonín Gregor, a kül­ügyminiszter első helyettese csütörtö­kön, október 4-én fogadta John Ale­xander McCordickot, Kanada csehszlo­vákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, megbízólevelének átadá­sával kapcsolatban. A látogatáson je­len volt dr. Bohumil Verner, a Kül­. ügyminisztérium diplomáciai proto­kollfőnöke. ©o © ró* oo • • o»o o«-0»» •k Tegnap Prígában megkezdőflött a termslőszövetkezetek fejlesztési dolgo­zóinak kétnapos országos értekezlete, amelyen a kerámia, Játékszer, ajándék­és emléktárgyak készítésének problémái­val foglalkoznak. •k Csütörtökön elutazott hazánkból a magyarországi Dánszentmiklósi Állami Mintagazdaság szakembereinek négytagú csoportja, amelynek tagjai az északcseh­országi kerületben levő Blllnai állami Gazdaság vendégel voltak. A két gazda­ság dolgozói baráti együttműködést folytatnak s főként az állattenyésztési termelésben nyert tapasztalataikat cse­rélik kl. •k Október 4-én csehszlovák orvoskül­döttség utazott Berlinbe, a gyermekkori hátgerinc és gerincvelő neurológiájáról tárgyaló nemzetközi értekezletre. A küldöttséget Oldflch Starý, a prágai Károly Egyetem orvostudományi fakul­tásának dékánja, a CSTA levplezö tag­ja, az orvostudományok professzora vezeti. •k A Vyšné Hágy-i tüdöszanatóriumban tegnap szeminárium kezdődött a tuber­kulózis bakteriológiájának Időszerű kér­déseiről, amelyen kiváló csehszlovák szakembereken kívül francia, finn, len­gyel, NDK-beli és magyar szakemberek is részt vesznek. •k A hlazánkban vendégeskedő Mlno Boll olasz haladószellemű író és drámaíró október 4-én felkereste a Csehszlovák írószövetség titkárságát. •k Prágában csütörtökön véget ért az a háromnapos országos értekezlet, ame­lyen csehszlovák, szovjet, bolgár, ma­gyar, NDK-beli és lengyel szakemberek az ércfejtés és az ércdúsltás kérdései­ről tárgyaltak. •k A Politikai és Tudományos Ismerete­ket Terjesztő Társaság lektorainak és propagandistáinak részvétplévjl Prágá­ban tegnap országos szeminárium kez­dődött' a szocialista társadalmi kapcso­latok kérdéseiről. A legfrissebb SPORT jezni. A munkálatok meggyorsítása érdé kében a mezőgazdasági üzemeknek Idén négyszáz új rcpaszedőgép áll rendelkezé­sére. Ezzel bevezetjük a betakarítas új technológiáját. Az idei kampányban nyolcvanhét cu­korgyár lesz üzemben. Egy-egy gyér ka­pacitása napi 95 885 tonna répa. A cukorgyáraknak takarmányrépára ls nagy szükségük van. A takarmányrépa felvásárlási érán kívül a szállítással já­ró költségeket Is megfizetik. A melasz, sót a répaszeletek árit Is ügy fizetik, mint az Ipari répát. A mezőgazdasági üzemeknek ezenkívül lehetőségük nyílik minden métermázsa takarmányrépáért húsz kilogramm takarmánykeveréket vá­sárolni. E kedvezmények célja, hogy a mezőgazdasági üzemek hozzájussanak az élesztős takarmányok termeléséhez szük­séges nyersanyaghoz. Komoly hiány mutatkozik idénymun­kásokban. Ez év szeptember 30-lg a to­borzási tervet országos viszonylatban csak 90,6 százalékban sikerült toljesí­tenl, ami azt Jelenti, hogy még mindig 3933 munkásra van szükség. A cukorrépán kívül fokozott figyelmet igényel a cikória és a burgonya termesz­tése is. — km — A jégkorongozók CSSZBSZ Kupa dön­tőjének keretében a Slovan CHZJD együt­tese a ZKL Brno csapatával mérkőzött. A találkozó 1:3 (0:2, 1:0, 0:1) arányú ZKL győzelemmel ért véget. Bolgár iskolaügyi és kulturális dolgozók Bratislavában (CTK) — Csütörtökön, október 4-én Bratislavába érkezett e Bolgár Nép­köztársaság Iskola- és kulturális ügyi minisztériumának négytagú küldött­sége. A küldöttséget Borisz Vapcarov, az iskola- és kulturális ügyi miniszter első helyettese vezeti. A vendégeket délelőtt Vasi! Bíl'ak miniszter, a Szlovák Nemzeti Tanács Iskola- és kulturális ügyi megbízottja fogadta. A szívélyes beszélgetés során a küldöttség tagjai Szlovákia Iskolai és kulturális kérdései Iránt érdeklőd­tek és beszámoltak a bulgáriai kul­turális forradalom tapasztalatairól. A beszélgetésen részt vett Dimltr TroJ­ko, a Bolgár Népköztársaság prágai nagykövetségének első titkára és Ve!­ko Ruszinov, a Bolgár Népköztársaság bratlslavai főkonzula. Az első orosz tanítási nyelvű (CTK) — Az idegen tanítási nyelvű iskolák létesítéséről szóló kormány­rendelet alapján az elsfi ilyen iskolát Bratislavában, a Vazov utcai kilenc­éves iskola mellett létesítették. Az idei tanévben két évfolyam egy osztályában az oroszt tanítási nyelv­kéat vezették be. A tanítás súlypont­ja három tantárgyra oszlik. A heti 5 óra orosz nyelvtanításon kívül oro­szul tanítják a képzőművészeti neve­lést é® a kézimunkát. A második fél­évben orosz nyelven kezdik tanítani a matematikát. Négyórás tanítás után a tanulók az iskolán kívüli tevékeny­ség keretében tökéletesítik orosz tu­dásukat. Az osztályt 24 tanuló láto­gatja. Ä közép-amerikai országok kommunista pártjainak közös nyilatkozata Mexikó (CTK) Hét közép-amerikai or­szág kommunista és munkáspártjai ok­tóber 3-án közös nyilatkozatot adtak kl, melyben elítélik 20 amerikai állam külügyminisztereinek kétnapos washing­toni értekezletét, mint az USA arra irá­nyuló tervelnek részét, hogy elfojtsa a kubai forradalmat és új kubai Invá­ziót készítsen elő. A nyilatkozat fi­gyelmeztet arra, hogy ezek az agresz­szlv előkészületek nemcsak • Karib­tenger térségének békéjét, hanem a vi­lágbékét Is veszélyeztetik. A nyilatkozatot Mexikó Kommunista Pártjának, a Guatemalai Munkapártnak, Salvador Kommunista Pártjának, Hon­duras Kommunista Pártjának, Nlcar­gua Szocialista Pártjának, Costa Rica Népi Erőhada Pártjának és Panama Nép­pártjának képviselői írták alá. Az anpl munkáspárt konferenciája London (CTK) — A Munkáspárt 61. évzáró konferenciáján szerdán meg­tárgyalták Anglia jelenlegi legfonto­sabb bel- és külpolitikai problémáját, a Közös Piachoz való csatlakozását s megfogalmazták álláspontjukat. A vi­tát a párt végrehajtó bizottsága ne­vében Gaitskell pártelnök nyitotta meg. Beszédében élesen bírálta a csatlakozás híveit. Nagy-Britannia csatlakozása esetén, Jelentette kl Gaitskell, vámmentes kereskedelmet bonyolíthat le a „hatokkal", ugyan­akkor azonban le kell mondania a nemzetközösségi partnerekkel folyta­tott kereskedelem hagyományos elő­nyeiről. Ez a lépés hatással volna a más európai országokkal folytatott kereskedelemre is. Gaitskell továbbá hangsúlyozta, hogy a csatlakozás Nagy-Britannia szuverenitásának megszűnését jelen­tené. Elítélte a brüsszeli tárgyalások angol küldöttségét, amely napról nap­ra engedékenyebb. Kijelentette, hogy a Munkáspárt csak abban az esetben támogatja a csatlakozást, ha biztosí­tani tudják a Brit Nemzetközösség ér­dekeinek védelmét, Nagy-Britannia független külpolitikáját, továbbá az angol mezőgazdaság védelmét. Ellen­kező esetben — mondta Gaitskell határozottan ellenezzük a csatlako­zást. • • A dolgozókkal fizettetik meg a fegyverkezést Bonn (CTK) — A nyugatnémet kor­mány október 4-1 ülésén az úgyneve­zett gazdasági stabilizációs program­mal foglalkozott, amelyet a Jövő hé­ten terjeszt a szövetségi parlament elé. A program fő célja a megcsappant állami jövedelmekre való tekintettel a kiadások nagymérvű korlátozása, emellett azonban a katonai költség­vetést több mint 20 milliárd márkára emelik, az 1961. év 11 milliárdjával és az 1962. év 15 milliárdjával szem­ben. A program szerint fokozni kell e nyugat-németországi vállalkozók ver­senyképességét a világpiacokon. A hivatalos propaganda azt igyek­szik állítani, hogy a gazdasági élet nehézségei a magas munkabérben gyö­kereznek és ezért a munkabér leszál­lítására törekszik. Szégyenteljes éj után NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK A z oxfordi egyetem tantermé­ben, ahol a többi közöt.t Ja­mes Meredith néger diák a szövet­ségi rendőrök védelme alatt hallgat­ja az előadásokat, a diákok százai­nak szeme a könnyfakasztó gáztól könnyes. A kórházban 70 sebesült fekszik és a boncteremben két ha­lottat terítettek kl. Ez a Mississippi fajgyűlölő tömeg garázdálkodásának eddigi eredménye. Túlságosan megrázó esemény, amely kihat az egész országra. Ja­mes Meredith hősies magatartása tevékenységre serkenti a négereket és a haladó amerikai polgárokat, akik a mississippi-! garázdálkodás következményeit az egész ország szégyenének tartjáik. A haladó szel­lemű diákok számos egyetemen fe­hér karszalagot hordanak Meredith iránti szolidaritásuk Jeléül. Közöl­ték, hogy egy néger diáklány ls je­lentkezett az oxfordi egyetemre. Dudley New York állambeli néger politikus rádió útján felszólított minden négert, vétessék fel magu­kat a választók névjegyzékébe és mindenképpen szavazzanak, mert amint mondotta, ha Mississippiben minden néger szavazott volna, Bar­nett nem lehetett volna kormány­zó. Mialatt a szövetségi kormány to­vábbi egységeket küld Mississippibe és senki sem tudja ml jöhet még, az amerikai sajtó és a politikusok következtetéseket igyekeznek levon­ni az eseményekből. A lapok „Szé­gyenteljes éj" „Szégyenteljes ese­mény" című vezércikkükben felte­szik a kérdést: ki a hibás? A sajtó túlnyomó többsége azon­ban az elnök mögött sorakozik fel és élesen támadja Barnett kor­mányzót. Számosan azonban mind az elnököt, mind a kormányt bírál­ják. Azt állítják, ha Idejekorán ka­tonaságot küldött volna, nem kerül sor vérontásra. A végzetes ingado­zás a kritikus 36 óra leforgása alatt nyilvánult meg, amikor Ken­nedy elnök telefonon több ízben Igyekezett megállapodni Barnettel. A sajtó azt állítja, az elnöknek tudnia kellett volna, hogy Iparikodá­sa hiábavaló. Az USA Kommunista Pártja nyilatkozatában bírálja az el­nök vonakodó magatartását és köve­teli, Mississippi államban haladék­talanul hirdessék kl a statáriumot. Hasonló szellemű bírálat hangzik el a tömeggyűléseken, amelyeket a polgári egyenjogúságért küzdő szer­vezetek hívtak egybe. Llndsey köztársaságpárti képvise­lő kijelentette, hogy a kormány In­gadozott és ezzel lehetővé tette a fajgyűlölőknek aljas akciójuk elő­készítését. Ha teljes határozottság­gal előbb vették volna Igénybe a fegyveres erőket, helyre állíthatták volna a rendet és megakadályozhat­ták volna a vérontást. Llndsey kép­viselő szerint az elnök vonakodá­sának fő oka politikai jellegű. Az elnök nem akarta magéra haragí­tani a déli államok közvéleményét a választás előtti Időszakban. Szá­mos kommentár megjegyzi, hogy Kennedy és a kormány mindenkép­pen ki akarták kerülni azt a kri­tikát, amelyben Eisenhowernek volt része a hasonló Llttle Rock-l eset­ben, amikor nem volt képes a had­sereg nélkül rendet teremteni. Batesz néger asszony a harlemi népgyűlésen világosan megmagya­rázta, miért Ingadozott az elnök, amikor bátran szembe kellett volna szállni a helyzettel. Csupán azért, mert politikus és arra gondolt, hogy Amerikában nincsen a válasz­tási névjegyzékekben szereplő annyi néger, hogy szavazatukat döntőnek tekintse. Ma már teljesen világos, hogy az a kérdés, kl a vétkes, főképpen a Köztársaság Párt tagjai és a déli államok választói révén a választási kampányban Is felmerül. A bűnöst természetesen ügy fogják keresni, hogy az árny a politikai ellenfélre essen és így az amerikai polgárt to­vábbra is fére vezetik. Egyik bur­zsoá politikus sem mondja meg nyíltan, hogy az a talaj, amelyben a fajgyűlölet virágzik, az USA gaz­dasági és politikai rendszerének, bel- és külpolitikájának alapja. A haladó szellemű sajtón kívül sen­ki sem teszi fel a kérdést: Miért ne keljen fel a Dél reakciós tömege a polgári jogalt követelő kisebbség ellen, amikor a kormány nemzet­közi méretekben hasonló politikát folytat Kubával, Vietnammal és a latin-amerikai nemzeti függetlenségi mozgalommal szemben. Ha a kor­mány fő irányvonala a kommuniz­mus és a népi felszabadító mozga­lom elleni keresztes hadjárat, miért ne Jelenhetne meg Mississippiben John Birche Walker, volt tábornok és a fajgyűlölő társaság tagja mint „a fajvédő" rohamcsapatok vezére. A fajgyűlölettől elvakult diákok és farmerek miért ne kiálthatnának Meredlthre, hogy néger és kommu­nista? A kormány e politikájának szük­ségképp vissza kell tükröződnie a Mississippi és más egyetemek diák­jainak nevelésében és viselkedésé­ben. Hogyan nevelték őket? A Mts­slssipplan című folyóirat elítéli azt, hogy a professzorok, akiket megin­terjúvoltak, Igyekeznek be nem avatkozni történtekbe. A New York Post vezércikkében Joggal kérdi: Milyen szellemben nevelték a diáko­kat? Megismertették őket az ameri­kai alkotmánnyal? És mi van a tankönyveikben? Az amerikai sajtó részletesen fog­lalkozik a külföldi sajtóban a Mlssi­sipplben lezajlott eseményekről szó­ló cikkekkel. A lapok tudatában vannak annak, hogy ez az USA te­kintélyére mért további súlyos csa­pás. Az ázsiai, afrikai és latin-ame­rikai országok népei a legkülönbö­zőbb alkalmakkor felteszik a kér­dést: Milyen Jogon akar az USA leckét adni a világnak a demokrá­ciából? Hogyan állíthatja, hogy ré­gesrég ellenzi a gyarmatosítást és a faji elnyomást, amikor olyan erő­szakosságok történhetnek, amelyek alapjában véve nem különböznek az angolai, kongói és dél-afrikai vérfürdőktől. EMIL SIP Az Olasz Kommunista Párt határozata a kerületi rendszer bevezetéséért folyó harcról Róma (ČTK) — Az Olasz Kommu­nista Párt vezetősége október 3-1 ülé­sén határozatot hozott a kerületi rendszer megvalósításáért folytatott harc kérdéseiről. A határozat utal arra, hogy a Kereszténydemokrata Párt Olaszországban 14 éven át meg­hiúsította a kerületi rendszer beveze­tését, amely nagy jelentőségű az ál­A legértékesebb alkotásokért átnyújtották a nemzetvédelmi miniszter 1962. évi díjait a katonai tárgykörű művekért (CTK) — A csehszlovák néphad­sereg napja alkalmából csütörtökön, október 4-én Prágában tartott ünnepi ülésén átnyújtották a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felszabadulá­sa 20. évfordulója alkalmából rende­zett pályázat keretében odaítélt, a nemzetvédelmi miniszter által 1962­re adományozott díjakat. Az irodalom terén katonai tárgy­körű művekért, valamint a szocialista haza védelmének gondolatával szo­ros kapcsolatban álló művekért Ru­dolf Jašík írónak In memoriam díjat adományoztak „A halottak nem da­lolnak" c. munkájáért. Díjat kapott továbbá a Československý voják fo­lyóirat szerzői kollektívája néphad­seregünk életének irodalmi ábrázo­lásáért és Ludvík Svoboda tábornok tárgyi ajándékot vett át „Buzulukból Prágába" című könyvéért A képzőművészet szakaszán Ladis­lav Snopek és Ladislav Beizetzer szobrászművészek kaptak díjat az Alacsony Tátrában, Ostredkán felállí­tott Jan Švdrma emlékműért. Díjat kapott továbbá Josef Brož Klement Gottwald-államdljas festőművész, és a bratlslavai Képzőművészeti Főisko­lán Vincent Hložník professzor tanít­ványai Csehszlovákia népe fasiszta ellenes és forradalmi hagyományait ábrázoló értékes műveikért. A zeneművészet terén Milan Novák, Ľuboš Fišer, Jan Fadrhona és Vé­roslav Neuman zeneszerzők kaptak díjat. A film- és színházművészet terén Pavel Hášát, Roman Hlaváöot és Ivo Tomant tüntették kl díjakkal a „Tanúvallomás" című kétrészes do­kumentumfilm rendezéséért. Ezen kí­vül további kollektívák és egyének részesültek díjakban. kerületek földrefor­folytatott lam demokratizálására, a gazdasági fejlesztésére, a mért és az Iparosításért harcra. A határozat elítéli a Ke­reszténydemokrata Párt döntését, hogy a kerületi rendszer bevezetését a szocialista párt kötelezettségválla­lásától teszi függővé, hogy a válasz­tott kerületi szervekben nem műkö­dik együtt a kommunistákkal még azokban a kerületekben sem, ahol a kommunisták és szocialisták elnyer­ték a szavazatok többségét. A zsa­rolásra irányuló kísérlet azt mutat­ja, hogy a Kereszténydemokrata Párt vezetői figyelmen kívül hagyják az alkotmányt. Az Olasz Kommunista Párt vezetősége kijelenti, hogy a politikai erők között az alkotmány érvényesíté­se nem képezheti üzlet tárgyát. A néptömegek egységvágyáből eredő harcban a párt a más politikai erők­kél való együttműködés és megálla­podás széles körű lehetőségeit látja. Kekkonen Moszkvában Moszkva (CTK) — Csütörtökön reg­gel Nylkita Hruscsov személyes meg­hívására Moszkvába érkezett Urbo Kekkonen, finn köztársasági elnök és felesége. Két hetet töltenek a Fekete­tenger partvidékén. A pályaudvaron Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának első elnökhelyet­tese és más hivatalos személyiségek fogadták. További összetűzésektől tartanak Mississippiben Oxford (CTK) — Az oxfordi egyetem fajgyűlölő diákjai október 3-án a dlák­lnternátus második emeletének ablaká­ba fekete bábokat helyeztek el ezzel a felirattal: „Néger takarodj Afrikába, ahonnan származoll" A szövetségi rend­örök annak az épületnek a bejárata előtt, ahol Meredith néger lakik, fel­tartóztattak egy oxfordi polgárt, aki nyíltan kijelentette: „Meg akarom ölni a négert." A rendőrök az Illetőt nem engedték be az épületbe, de nem is tartóztatták 1-3. Komoly incidensekre számítanak szom­baton, amikor az oxfordi egyetem diák­jai labdarúgó-mérkőzést rendeznek a houstoni egyetem diákjaival. Az egye­tem Igazgatósága közölte, hogy James Meredith szombaton valószínűleg nem lesz Oxfordban, mert Jacksonban tanuló feleségéhez megy látogatóba. Növekszik az árucsere­forgalom Olaszország és Csehszlovákia között Róma (CTK J — Preti olasz külke­reskedelmi miniszter, aki megláto­gatta a brnói árumlntavásárt, az Oggl olasz hetilapban Irt cikkében rámu­tat arra, hogy az Olaszország és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között fennálló kereskedelmi kapcso­latok sikeresen fejlődhetnek. A két ország közötti árucsere-forgalom 1951-ben 16,9 milliárd, 1961-ben már 34,3 milliárd Ifrát tett kl. Ez Idén az első hét hónapban a múlt év ugyanazon időszakához mérten 20 százalékkal emelkedett az árucsere­forgalom. Ü| SZÖ 2 * 1962. október 5.

Next

/
Thumbnails
Contents