Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-03 / 273. szám, szerda

A

kkor sem tudná eltagadni, tíogý munkás, ha akarná. De nem akarja, inkább büszke rá; hogy szinte dinasztikus hagyománnyal szállt a családban apáról fiúra a mesterség. Ha kezére nézek, miközben a kompresszort javítja és beszél-beszél az apjáról, meg a gyárról, a múltról és a máról, újra és újra csak ez jár az eszemben: milyen kér, hogy ez az ember nem vesz tollat a kezébe! De sokat írhatna, de sok mindent megörökíthetne, ami talán 10—20 év múlva már feledésbe merül. Ludvik Šimek felegyenesedett a kompresszor mellől és kurtán ennyit mondott: —• No, hadd nézzem, engedelmeskedik-e. És odalépett a villanykapcsolóhoz, fordított rajta egyet. A kompresszor felzúgott. Engedelmeskedett Šimek bácsinak. Ű pedig most már felém fordult, aztán az egyik épület felé mutatott. — Ha akarod, elbeszélgethetünk egy órácskát. Vagy talán két óra hosszat is szabad leszek, de az ís ' lehet, öt perc múlva már hívnak, togy megint rakonátlankodik valamelyik gép. A karbantartónak Ilyen az élete. Néha órákig nincs mit tennie, mert jól működnek a gépek, máskor meg műszak után is itt kell maradnom — sokszor egész éjszakéra — a beteg masina mellett. Apró helyiségbe lépünk. Az egyik sarokban szerszámláda áll, a másikban meg egy kis könyvszekrény szerénykedik. — Nézd, — húzott ki Šimek bácsi egy régi fényképet a könyvek közül — ez volt az apám. Itt dolgozott ő is a Karolinában. 44 esztendeig húzta az igét. Aztán mikor már nem bírta tovább, a tulajdonos kitette őt az utcára. Mert amikor még taligán tolták a kokszolni való szenet és ellenőrzésre jött a főnök, úgy találta, kevés szén van az öreg taligájában. Nem szólt apámnak, csak az egyik fogdmegjének súgott valamit, az odahívta magához az öreget és csak ennyit mondott neki: — Menjen az irodába, kérje ki a munkakönyvét. Aztán az urak tovább sétáltak. Apám meg bement az irodába a munkakönyvéért és tudomásul próbálta venni, hogy negyvennégy évi munka után idejutott. Egy halyen még próbálkozott munkát találni, de kinevették őt. hogy hatvanéves fejjel jelentkezett. Később — talán félév múlva, mikor már felélték minden tartalékjukat elment még a városházára, olt végül is beküldték őt az egyik irodába, «hol kezébe nyomtak egy darab papirt. Az öreg végigbetűzte az iratot, aztán csendesen becsukta maga mögött az ajtót, hazajött és másnap meghalt. Én ma is azt hiszem, 10 évig is elélt volna még, ha nem kárhoztatják őt akkor semmittevésre. Mert arra ítélte őt a rendszer. Amikor felöltöztettük apámat, vőlegényruhájába, hogy betegyük a koporsóba, abból a ruhájából. melyben a városházán volt, egy irat esett kl. Ormótlan vastag betűkkel ez volt ráírva: „Könyöradomány-gyűjtési engedély". Alatta pedig röviden az Indoklás, hogy Jozef Šimeknek az ostravai városi tanács engedélyezi a koldulást, amit hivatalos nyelven természetesen szebben — „könyöradomány-gyűjtésnek" neveztek. Ludvik Šimek egy nyaláb Idei ostravai újságot tett elém. Találomra kinyitotta az egyiket. Az utolsó előtti oldalon bütykös nagyujjával rábökött az egyik hirdetésre. — Oívasc] el! „A Karqlina kokszoló azonnali belépéssel 20 géplakatost, 15 kőművest, 15 villanyszerelőt és 30 segédmunkást vesz fel. A továbbtanulási szándékkal jelentkezőknek biztosítjuk az iskolázási lehetőségeket. Családos jelentkezőknek féléven belül családi lakást ad az üzem." Elolvastam a hirdetést. Šimek bácsi, mintha ml sem történt volna folytatta a beszélgetést. — A huszadik századdal vagyok egyfflös. Ezerkilencszázban születtem, tehát egyet-mást már én ls átéltem. Többek között a két nagy háborút. Tizenhat éves koromban léptem át először az üzem kapuját. Hát számítsd ki, hány éve vagyok itt a Karolinában. Azt kérded ugye te is, mert fiatal vagy, miért nem hagytam ott én ls az üzemet, amikor olyan csúnyán elbántak az apámmal? Nézd, ezért: És egy másik újságcsomót vesz elő. A lapok 1932-ben jelentek meg. Ši- mek bácsi megint rámutatott egy cikkre. „Szecesd felebarátodat" volt a cikk NIBCÁ címe. És az alcím: „Tegnap 35 ezer adag inségievest osztottak ki Qstraván a szegények között". — Hát ezért nem engedhettem meg magamnak, hogy otthagyjam akkor a gyárat, mondta Šimek Ludvik, mert akkor én is a 35 ezer sorsára jutottam volna. Felmondás helyett még jobban meg kelfett raknom szénnel a talyigát, mert sose lehetett tudni, mikor jön az igazgató ellenőrzésre. Nagyon bíztam magamban, hogy nem dobnak ki a gyárból, mert erős voltam fiatal koromban. — Hanem aztán mégis az utcára kerültem. Mert megnősültem, megszületett az első gyerek, utána jött a második is, így egyszer bemerészkedtem a gyárigazgató irodájába. — Mit akar? — kérdezte tőlem kurtán, amikor a titkárnő! szobákon át végre a színe elé kerültem. — Lakás kéne, igazgató úr ... — La-a-kás?, — Két gyerekem van igazg ... — Hány éve dolgozik itt? — Tizennyolc ... Taligás vagyok a kokszolóban. Az igazgató mintha kígyó marta volna meg. felugrott, felhívta telefonon a személyzeti osztályt és azonnal magához kérte a munkakönyvemet. Azonnali hatállyal elbocsátott, mert negyedórára kimaradtam a munkából, hogy lakást kérjek tőle. Ez volt a bűnöm. — Aztán negyvenötben ls megtettük ml Itt Ostraván a magunkét. De azt már ismeri az ország népe, közismert dolgokat nem mondok. Azt azonban még elmondom, hogyan államosítottuk mi a kokszolót. — Kl tudja, hogyan, a régi tulajdonos, meg az igazgató még egy hétig is ott voltak a gyárban, a Vörös Hadsereg bevonulása után. Rengeteg gondunk volt akkor nekünk munkásoknak, mert az üzemet mi indítottuk meg. akiket a legtöbb sérelem ért a múltban. Valahogy az urak mostohasága ellenére ís a szívünkhöz nőtt a gyár. Egyszóval: az egyik gyűlésen valaki aťt mondta, a tulajdonost ki kellene már ugrasztanunk a gyárból, meg a többi szekértolója se rotitsa már itt a levegőt. Nem telt bele negyedóra, valaki kerített egy , régi szénhordóf taligát, — érdemes 1 lenne a múzeumba tenni, ha megtalálnánk valahol, — beleültettük az igazgatót, meg a tulajdonost és ünnepélyes keretek köpött kitettük a szűrüket a gyárból. — Hát így számoltunk le velük a sok gazságért. Akkor már tudtuk, hogy az üzem végleg a mienk lesz. Ennek már tizenhét éve. Nemrég egy újságíró járt nálam, fiatal ember volt, azt kérdezte tőlem: Mi különbséget látok a régi világ és a mai között. Azt várta tőlem, hogy majd nagy szavakkal felelek neki. Nagyon csodálkozott, amikor ezt válaszoltam: ] — Hát például abban látom a különbséget, mondtam neki, hogy fiatal koromban, ha meglátta valaki közülünk az igazgatót, igyekezett minél jobban elbújni, hogy a főnök ne találjon hibát munkájában. És ma? Alig várom, hogy találkozzak Teremčik Poldival — az igazgatónkkal, mert mindig van száméra valami ; mondanivalóm, hogy ez, vagy amaz i jobban is mehetne a gyárban.< Megmondom neki, ami a szívemen fekszik, mert tudom, hogy Poldi közülünk való, hiszen itt volt a gyárban lakatosinas. Igaz, most már mérnök és ő vezeti az üzemet, de ez nem változtat a lényegen. Jól vezeti a kokszolót. Hát Ilyenekben van a különbség a múlt és a ima között! Igaz, azt is mondhattam volna az újságírónak, hogy „mienk a gyár", mert akkor is igazat modok, de úgy jobb volt, ha azt is megmagyaráztam neki, miért a mienk a gyár. — Vagy mennyire másképpen dolgoznak ma az emberek például a brigádokban. Én figyelem a kollektívákat, mert feladatul" kaptam, írjam meg a gyár krónikáját, hadd tudja meg az utókor, hogyan éltünk mi a „régi jó időkben". Ott van például a szénmosoda kollektívája. Ha azok harminc évvel ezelőtt dolgoztak volna az üzemben, már nem nyolcan, hanem legfeljebb csak heten lennének, mert az egyik közülük szerfölött szerette a pálinkát és ennek eredményeképpen gyakran kl-klmaradozott a munkából. Régen az Ilyennel rövid úton bántak el: kidobták a gyárból. Ma is megtehetttük volna, de nem tettük. Próbáltuk először, hadd beszéljen a lelkére a mester, de ez nem használt, mert a gyerek fölényeskedett vele szemben. Aztán a szocialista munkabrigád vette őt „kezelésbe". Addig-addig beszéltek vele; míg még' néni jelentek a megbánás könnyei a szemében. Végül egy gyűlésen aztán elsírta magát, hogy mennyire köszöni ő azt a sok jót, amit a brigád tett érte. Y

agy... mit gondolsz, megtették volna a régi Időben a munkások azt, amit a javító csoport kőművesei tettek? Csak azért, hogy a kokszoló teljesíteni tudja a tervet, és ne kelljen öt-hat kokszolóegységet leállítani, „menet közben" javították meg a megrongálódott samotrétéget a pokoli hőségben. Senki nem kénysz'erítette őket erre, hiszen tervezve volt a javítás. — Hát ilyen dolgok történtek és történnek a Karolina kokszolóban — mondta az üzem kfónlkása. — Egyszerű dolgok, dé emlékezni kell rájuk, hogy értékelni tudjuk a mát. Különösen mostanában jut az gyakran eszembe, amikor a párt okmányát olvasgatom, amely jövőnket jelenti. TÓTH MIHÁLY k u 1 r Ü R Ä Emlékezés Anton Bernolákra Ma 200 éve született Anton Bernolák, a szlovák felvilágosodás egyik legjelentősebb alakja, a szlovák irodalmi nyelv megteremtője. A slanicai születésű kisnemesi család sarja középiskolai elvégzése után teológiát tanult, a dogmatika tanaival azonban nem sokat törődött. Sokkal inkább a nyelvészet érdekelte. Tanulmányait végezve hamar megismerkedett a felvilágosodás nyelvművelő törekvésével s a nyugatszlovák nyelvjárást tette magáévá. A hagyomány és a korszerű nyelvművelés kölcsönhatása döntötte el pályáját. A teológusként működő, de életét a nyelvészetnek szentelő Bernolák elsőnek írt rendszeres grammatikát a szlovák nyelv számára. Ezzel nemcsak a szlovák irodalmi nyelvet teremtette meg, de népe művelődésének is felbecsülhetetlen szolgálatot tett. Amikor 1813-ban meghalt, számos szlovák író a Bernolák alkotta nyelvi rendszert vallotta magáénak. Első művét — egy nagyobb nyelvi tanulmányt — 23 éves korában írta. Már ekkor körvonalazta az önálló szlovák irodalmi nyelv megteremtésének gondolatát. Fő műve, egy hatkötetes szótár, csak halála után jelent meg. Ez az igen jelentős, Bernolák egész munkásságát magába foglaló mű kettős feladatot teljesített. Summázta azt, ami a katolikus irodaliniság nyelvhasználatában sok évtizeden át kialakult, s ugyanakkor irányt mutatott és normát adott a következd generációnak. Művét nemcsak kortársai, de az utána következő nemzedék tagjai is nagy haszonnal forgatták. Bernolák szívós következetességgel irtotta azokat a szavakat, melyek véleménye szerint rontották a szlovák stílus eredetiségét, ugyanakkor egyszerűségre törekedett. Ki akarta iktatni az elődei és kortársai által meghonosított nyelvszokásból mindazt, ami nem felel meg a szlovák nyelvnek, ami idegen grammatika hatása. Az eddigi szokástól eltérően egy-egy hang jelölését csak egy-egy betűvel kívánta. Törekvése sok eredménnyel járt. A filológus-nyelvművelő kortársaival folytatott hosszú vitái és módszere megbeszélései eredményeképpen alakította ki a szlovák kiejtésnek legjobban megfelelő nyelvtani szabályait. Az egyszerűsítést — amellyel grammatikáját a szlovák nyelv beszélt formáihoz alkalmazta — azért tartotta szükségesnek, mert amikor nemzete irodalmi nyelvének megteremtésén tiradozott, nemcsak az irodalmárok szűk körét, hanem a szélesebb rétegeket is maga előtt látta. E rétegeknek akart elsősorban szolgálni. Ezt bizonyítja az is, hogy a nyelvművelést nem iincélú tudománynak, hanem a műveltség terjesztése eszközének tartotta. Bernolák szerepe és munkássága igen jelentős: elindította a szlovák irodalmi nyelv fejlődését és döntően meggyorsította népe művelődését Ez pedig talán a legtöbb, amit nemzete érdekében a maga korában tehetett. (i») EGY NAGY FESTŐ MŰVÉSZI ÉS EMBERI ÉRTÉKEI HATÉKONYABB MÓDSZEREKET AZ ÉPÜLETELEMEK GYÁRTÁSÁBAN Fontos feladatokat teljesítenek hazánk mezőgazdaságának korszerűsítésében a gépállomások. A blatnicei EFSZ-ben — ahogy a képünk mutatja—a gépállomás dolgozói ezekben a napokban szerelik be a DA-100-as mintájú, teljesen automatikus fejőgépet. Hasonló berendezéseket kap ebben az évben még a környék nyolc további szövetkezete. Andrejčák — CTK felv). (ČTK) — A bratislavai Priemstav épületelemeket gyártó részlegének dolgozói a CSKP KB-nak „Szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól" szóló dokumentum megvitatásakor számos értékes javaslatot tett, melyeknek célja az egyes munkahelyek technológiai tökéletesítése és íz építőipari előregyártott épületelemek fejlesztésével kapcsolatos kulcsfontosságú kérdések megoldása. Elvi jellegű például az a javaslat, hogy a jövőben szakszerű irányítás alá helyezve egyesítsék és összpontosítsák két-három nagy vállalatba a könynyű s a slílyos betonból készített tipizált épületelemek gyártását. Ennek az elgondolásnak valóra váltásával lehetőség adódna az említett iparág egységes műszaki fejlesztésére, ami ma, tekintettel az egyes üzemek kerületi irányítá sára — még igen sok nehézséget okoz. Az igazgatóság már eddig is foganatosított intézkedéseket a választék szerinti gyártás szakosítására. A Priemstav épületelemeket gyártó részlege ugyanis nemcsak saját építészeti vállalatát látja sí, hanem az ipari beruházási építkezésekkel foglalkozó további építészeti szervezeteket is, melyeknek a gyártott mennyiség kétharmadát szállítja. A Priemstav hatáskörébe tartozó üzém ezért már a jövő évben az eddiginél nagyobb sorozatokban gazdaságosabban készíl épületelemeket ipari és mélyépítkezések száma ra. A vezetőség egyik legfontosabb célkitűzésének tekinti, hogy az üzemekben 42 százalékkal növeljék a munkacsarnokok tetőzetének befedéséhez szükséges előregyártott épületelemek készítését és több mint egyötödével a föld alatti vezetékek építéséhez szükséges vasbetoncsövek előállítását. A dokumentum téziseivel összhangban előkészületeket tesznek új típusú épületelemek gyártására is. hogy a jövőben nagyobb mértékben váljon lehetővé az épületszerelés és gazdaságosabb lehessen az ezzel kapcsolatos munkák elvégzése. E távlati tervok értelmében sor kerül például a munkacsarnokok egész tetőzetének előregyártására, továbbá előfeszített betonból öntött fedőlemezek és vasbeton falrészek készítésére is. A Szlovák Nemzeti Galéria a 110 évvel ezelőtt született MEDNYÄNSZKY életművét mutatja be (október végéig) 150 festményen és 200-nál több rajzon. Ezek a számok korántsem fejezik ki Mednyánszky összes alkotásit. A tárlatot csupán a Nemzeti Galéria birtokában s a szlovákiai magántulajdonban levő müvekből állították össze. Az anyag gazdagságával így is felülmúlja az eddigi, még az 1952-es budapesti jubileumi kiállítást J-is^A Galéria termeiben szereplő Mednyánszky-művek a teljesség igénye nélkül is összefüggő képet adnak a mester fejlődési korszakairól, s híven domborítják ki emberi és művészi arcélét. Szülőhelyén. Beckón. majd a Tátra aljai Magyőrön eltöltött gyermekkorából már hároméves korától adnak bírt a bátortalanul induló kis rajzok, % tükrözik a főúri otthont, a kastélyt, szalonjait, vendégeit, fogatait és parkját. A rendszeresebb rajzképzésről tanúskodnak a serdülőkori, antik gipszmodellek alapján készült tanulmányok. Tárgy- és látóköre egyre szélesedik, kiterjed a környező tájra, a falvakra, a Vág és a Poprád partjaira. • Tátra lenyűgöző tömegére. A gyenge testalkatú, érzékeny Idegzetű kis báró szemlélődésre és merengésre hajlamos. Mégis csábítják a távlatok, a világ megismerésének vágya kóborlásokra ösztönzi. A nyír- és fenyőerdők belsejének titokzatos homálya, a lélegző- növekvő bokrok. Iák felépítése vizsgálódásra megfigyelésre serkenti. Ceruzával, vízfestékkel veti papírra mohón gyűjtött benyomásait Ugyanilyen szenvedélyes kíváncsisággal, szeretettel keresi az embert. Már a kastély keretein kívül jár, — legjobb barátja a kiskocsis. Izgatják a szénégetők, favágók, cigányak s a hontalan vándorok. Felismeri az előtte megnyíló két világot elkülönítő űrt • a társadalom peremén élő mezítlábas nincsteleneket érzi magához legközelebb állóknak. Nem csupán testi megjelenésük, de egész életük, belső világuk is foglalkoztatja A középiskola befejezése után atyja kívánságára Zürichben a műszaki főiskolára iratkozik be. s a kéken hullámzó svájci tavat és a hósüvegú hegyeket rögzíti akvarellel. 1873-ban a müncheni akadémiát látogatja. Első olajképei a hazai Téli éjszakát, a Kora tavaszt, az Olvadást, az Űszl hangulatot, az Erdei halastavat, mutatják. Mindezek pontos természetmegfigyelések. valóságábrázolások, hiszen Mednyánszky a XIX. századi polgári realizmus elhatárolt, tapasztalati tényekhez igazodó szemléletében nőtt művésszé. De eljut Párizsba. Itt Munkácsy, Ccurbet, Miilet, Corot, Daubigny hatnak reá. Majd a barbizoni bőnedvfí széles, oldottabb festésmódst igyekszik követni. Fokozatósan szabadul fel a tárgyhoz és vonalhoz kötött, részletező ábrázolásmódtól. (Párizai látkép. A Vág vidéke. Szepességi. Zempléni tájak). Da ragaszkodik legmélyebb ösztöneihez, s míg képzelete eggyé olvad a természettel, nem szfinik meg egyéni hangját keresni. Belső nyugtalansága viszi végig Európa festői tájain, és hazáján. Kóborlásai közben eljut Szolnokra és a magasba törő tátrai bércek után felfedezi a Alföld végtelenbe táruló horizontját. a róna nagyvonalú egyszerűségét, s népét: a csikósokat, pásztorokat, az ivók hangulatát, a poros szolnoki vásá rok tarka hullámzását. Tájszemlélete a környezettel együtt változik, színei világosabbak, levegősebbek lesznek. — Látjuk, élete és művészete állandóan szélsőséges ellentétek között mozog. Hol Pesten, Bécsben, hol Beckón. Nagyőrön fest és töpreng. Gyűlnek a még regényes, holdvilágos, a sápadt szürkéket ezüstös fényekkel felváltó bangnlatot tájak. Fantáziája átszellemült titokzatos és megfoghatatlan sejtelmeket idéz. Atyja elhunyta után egy ideig a csontkezű, torzvigvorgású halál ötlik fel vásznain. Elmerül a véges és végtelen gondolatában. Ojabb párizsi tartózkodásakor az Impresszionizmussal való«rtaláIkozása döntő élményt jelent. Ezentúl erösebb, légiesebb fény járja át a képmezőt. Stílusa mind bátrabb, összefoglalóbb lendületű. Ecsetje nyomán a táj tiszta festői jelenséggé alaku'l. Már nemcsak a köd, a holdfény sejtelmes optikai bűvölete segíti ebben. A napvilág varázsolja anyagtalanná a dolgokat és egyszerű, közvetlen festői megjelenítésre ösztönzi. (Alkonyat a Poprád völgyében,a Megáradt Vág). Az eddigi álmodozó hangulatok festője a század végén — szakítva osztályával s annak erkölcseivel — eleven erőtől feszülő, kifejező látomásokba rögzíti a világ jelenségeit. Sajátos ízű piktúráje túljut iskoláin. Felszabadulva a galériatónusoktól. pompás festőiségű színekben, gazdagon felrakott zöldekben, sárgáikban és barnákban, kevés fojtott izzású vörösben kelnek életre a havasok ormai, a Dunajec és partja. — Van egv sorozata, melyben tavaszt ünnepelnek a szőlők, virágba borulnak e kertek almafái. Fejlődése csúcsát 60 éves korára éri el. Festői nyelve áttetszően egyszerű lesz, s a szellem és technika nagyszerű szabadságát élvezi. Általánosító összefogott ábrázolás mellett is ragaszkodik a jelenségek konkrét, egyéni alkatához. — Már előre jelzi az Impresszionizmust követő új irányokat s e modern lélekbelátó művészet vívmányait. Érlelni kezdi ez új gondolatot és magatartást. — A XX. század szlovák festő! közül Palugyay, Bazovský, Lehocký és Majerník bizonyos fokig belőle Indulnak iki. Kevésbé ismert szneiális tartalmú alakot művel az emberi élat árnyoldalaira vetnek világot.- Töprengéseiről, vívódásairól, filozófiájáról oaplóteljegyzései is vallanak, amelyek mind festői, mind emberi problémái boncolásában döbbenetesen maiak. A 28 éves Meonyánszkyval tiszta embersége mnndaila hogy „Szlováknak, magyarnak, svábnak, zsidónak közös a nyomorúsága". Minden áldozatra kész a szegényekért. Gyűlöli az álszent hazudozást és mérhetetlenül csodálkozik az uralkodó körök vakságán. 1914-ben elhagyja bécsi műtermét. Mint harctéri rajzoló vádolja a háborút az előidézett borzalmakért, a jóvátehetetlen szenvedésekért. Frontmotívumok. hadifoglyok átérzett ábrázolásával sürgeti az embertelen mészárlás megszüntetését. „Csak már mielőbb vége lenne a véres látomásnak" — szakad' k! belőle lá16-ban. Mednyánszky, az 1919 ben elhunyt nagy realista festő művészi és emberi értékel oly gazdagok, hogy méltán osztozkodhatok rajta s vallhatja magáénak két kultúra, a szlovák és a magyar is. BÄRKÄNY JENÖNÉ 1962. október 3. • ÜJ SZÖ 5 t