Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)
1962-09-15 / 255. szám, szombat
A jna aznap éljél, a Szküjával folytatott beszélgetés után nem tudott elaludni. Szkuja szavai régi eseményeket kavarnak föl emlékezetében; mint méhraj keringték körül a múlt elhalványult, félig elfeledett alakjai. És minél többet tűnődött Ajna a múlt és a jelen fölött, annál Inkább elhatalmasodott rajta a zavar. A hír, hogy Róbert Zundag él, mélységes, újjongó örömmel töltötte el szívét, — mint boldog ébredés hosszú, gyötrelmes éjszaka után. Zundag él, létezése más értelmet ad az egész világnak, az egész életnek. Ám amikor elcsitult az első izgalom, és Ajna visszanyerte józan ítéletét, zavar támadt a lelkében. Mi lesz most? Elfoglalhatja-e Róbert az életben régi helyét, hogyan fogadja őt a társadalom? Tizenöt év alatt százszor is dűlőre vihette volna a dolgot, s ha mostanáig sem tette meg, he még mindig kétségek gyötrik, visszatérése ebbe a régi életbe nem lehet olyan egyszerű, amilyennek az első pillanatban tűnik. A régi Róbert Zundag, s az újrakezdés elé néző Zundag között ott állt Voldemať Rajszkum, aki eltulajdonította életének tizenöt évét — ő élt és dolgozott Róbert Zundag helyett. Ezt nem lehet egyetlen tollvonással, egyszerű törvényszéki irattal semmissé tenni. Hazudott, s bár senkinek sem ártott vele, a hazugság átokként függött fölötte, beburkolta, mint sűrű felhő, melyen nem hatolhatnak át a napsugarak. Csak vihar űzheti szét a fellegeket. Förgeteg! Ezek a gondolatok bolygatták Ajnát, s űzték el szeméről az álmot. De volt még egy körülmény, amelyre gondolni sem mert: kapcsolata Zundaggal. Annak idején nem lévén joga erre a férfire, kénytelen volt eltitkolni iránta érzett szerelmét. Ám ma bevallotta érzelmeit Emil Szkujának. Természetesen Szkuja tud hallgatni, és nem fog visszaélni őszinteségével. De Szkuja most tudta azt, amit nem kellett volna tudnia. Tulajdonképpen miért is bírta Szkuja nyílt vallomásra? Miért nem mondotta meg rögtön, hogy Zundag él? Ha Ajna nem ismerné olyan jól Szkuját, és nem volna meggyőződve fedhetetlen becsületességéről, eljárását tapintatlannak, sőt gyalázatosnak tarthatná. De erről szó sem lehet. Mégis, hogyan engedhette meg magának ezt a bizalmasságot? Sietségből? Meglehet. Hisz csak egy órával azelőtt tudta meg az igazat Zundagról, s nem ért rá mindent mérlegelni. De lehet, hogy előre megfontolt lépés volt, kísérlet arra, hogy az ő segítségével könnyítsenek Zundag sorsán. — Zundagot vissza kell segítenünk az életbe ... Gunarnak vissza kell adnunk az apját... segítened kell nekem ebben... — körülbelül így beszélt Szkuja. Szavai egész éjjel nem mentek ki Ajna fejéből. Ajnának reggel szabadnapja kezdődött. Megreggelizett, kék kosztümjét öltötte magára, s az autóbuszállomásra sietett. — Mit mondok majd neki? — gondolta Ajna — mivel indokolom látogatásomat? Fog-e és akar-e emlékezni rám? Tisztában volt azzal, hogy kalandos vállalkozása egyben rendkívül fontos és komoly tett is. Róbert Zundag, mióta Emil Szküjával beszélt, nem lelte többé helyét. Bezárkózott a városka egyetlen szállodájának szobájába, ahol ideiglenesen letelepedett, s ott töprengett, tépelődött... A friss lapok olvasatlanul hevertek asztalán. Róbert Zundagot most nem érdekelték a világ eseményei. Ügy érezte, az emberek néma kérdéssel, várakozva néznek rá „Mit akarsz tenni? Mire vársz még, — hisz tudod, hogy tovább már nem vezethetsz félre bennünket, s mi nem engedjük, hogy folytasd a hazugságot. A te titkod már nemcsak a tied, ha meg akartad tartani, kár volt idejönnöd: maradtál volna ott, ahol az utóbbi években éltél. A szíved nem tudott ellenállni, túlságosan gyengének bizonyultál s most az élet kimondja igazságos ítéletét." M ennyivel könnyebb volna az egész, ha ő nem Róbert Zundag, akire máig is emlékeznek, hanem egy, a névtelen, egyszerű emberek közül, akik a világon a többséget alkotják. A háború sok emberi sorsot összekuszált, milliószámra törte derékba, százezrével oldotta bele az ismeretlenség homályába. Nem Róbert Zundag az egyedüli ember, akit barátai és hozzátartozói elsirattak, s aki hosszú idő múlva föltámadt halottaiból. De visszatérésüknek semmi akadálya: barátaik örülnek a szerencsés fordulatnak, s az élet megy tovább, nem kell lerombolniuk egy olyan épületet, amelyet mások az ô felfújt dicsőségükre emeltek, az ő személyükhöz nem fűződnek legendák. Róbert Zundag emlékmű, legenda lett. Az embereit nem fogják megbocsátani hibáját, és nekik lesz igazuk. Zundag volt feleségére gondolt... Mekkora lelki megrázkódtatás vár Asztrára, amikor megtudja az igazat. Mert akármilyen önző, kispolgári SZÖ fi * 19B2- sziyjttuMw Ifi. VILISZ LACISZ: A háborútól megnyomorított sorsról ír Vilisz Lacisz Förgeteg után című új regényében. A regény cselekménye 1958-ban játszódik le. Tizenöt évvel azelőtt Róbert Zundag zászlóaljparancsnok hősi haláláról értesítik családját, bajtársai pedig golyótól átütött sisakját is hazaküldik. Zundag felesége férjhez megy Szkundruhoz, egy építkezési iroda tisztviselőjéhez, aki éppoly kicsinyes lélek, mint jómaga. De fiát, Ginart, apja emléke vezérli, minden tettét bátorságának és becsületességének mértékével méri. Hű marad első szerelméhez Ajna Linde, (ű zászlóalj egykori egészségügyi katonaja is, aki jelenleg az eglájnei kórház orvosa. Zundag katonatársai találkozóra készülnek, hogy Églájneban együtt emlékezzenek meg Zundagról. És egyszer csak kiderül, hogy Zundag él. Súlyosan megsebesült, fogságba esett, hihetetlen gyötrelmeket élt át, de fölépült. A háború után, szülőföldjétől távol Rajszkum néven él. Az egyik ok, amely visszatartotta attól, hogy fölfedje kilétét: halála körül legenda keletkezett. Ľe a vágy, hogy fiát lássa, szülőföldje felé űzi. Eglájne közelébe egy kisvárosba költözik, ahol egy ipari kombinát igazgatója lesz. Ebben a sűrű szakállú, forradásos homlokú férfiban barátai mégis ráismernek volt zászlóaljparancsnokukra. Segítenek leküzdenie kétségeit s újra elfoglalni helyét az életben. A Förgeteg után című regényből közöljük az alábbi részletet. gondolkozású, korlátolt, sekélyes Igényű, mégis élő ember és az önérzet nem idegen.tőle. Most kikezdik a rossz nyelvek és környezete beteges kíváncsisággal lesi majd minden lépését. S ennek egyedül ö, Róbert Zundag az oka. És Gunár, a fia, aki előtt még ott áll az egész élet! Mivé lesz apjáról őrzött emléke? Az eszmény, amelyet gyermekleikében ápolt? Az az óra, melyben Gunár előtt föltárul az igazság, a keserű csalódás órája lesz. És ki tudja, milyen végkövetkeztetésre jut: talán megérti apját és igazat ad neki. de ha nem? Ki lesz a hibás? Ő, Róbert Zundag minden baj és bonyodalom egyedüli oka. Nem mindenki Emil Szkuja. Emil mindent megértett. Nem mentette fel barátját, de el sem ítélte. Éppen Szkuja tanácsolta Zundagnak, tegye meg a döntő lépést, tehát ő hiszi, hogy Zundag újrakezdheti az életet, — hazugság és kettősség nélkül. És Zundagnak eszébe jutott még valaki, akinek véleménye korántsem közömbös számára. Valaha szerette őt... Jobban, mint bajtársát és jobban, mint fivér a nővért szereti — akkor Zundag nem volt szabad ember: a Volga vidékén egy kolhozban felesége és fia várta. Zundag talált annyi erőt magában, hogy kitartson kötelessége mellett, gátat vessen és semmi külső jelét ne adja érzelmeinek. A szerelem beteljesülhetetien, szép ábránd maradt számára. Meglehet. már maga az ábránd is vétek volt és személyét kettőssé tette, de lemondani nem bírt róla. Lám, ma is. amikor kétségek és ellentmondások között gyötrődik, gondolatban hozzá tért vissza és azt kérdezte magától: — Mit szólna ehhez Ajna. A remek, tiszta lány, aki veie járta a háború zord útjait? Zundag tudta, hogy felesége lemondott róla. Most már megengedhette magának, hogy Ajnára gondoljon, és nem talált ebben bűnt. Ajna Lindének, nyilván, megvan a maga családja, a maga külön boldogsága, és éppen ezért véleménye Zundagról tárgyilagos lehet. Neki viszont Ajna véleménye változatlanul nagyon sokat jelentene, hisz Ajna olyan jó és őszinte volt hozzá, mint senki más. Nem érez-e majd csalódást, -nem fordít-e hátat bajtársának? ítélete kemény és megsemmisíthető lehet. — Zundag, becsaptad barátaidat, nem az vagy, akinek hittünk. — És igaza lesz. Mindenkinek igaza lesz. a legkeményebb ítélettel is egyet kell értenie. Egyébként Zundag nem is igyekezett mentséget keresni. A tények tények maradnak, lehetetlen tagadni őket, vagy változtatni rajtuk. Az idő sürget — Emil Szkuja csak egy hétig vár. Döntenie kell. Z undag éjfélig emésztette magát, de semmi sem jutott eszébe. A reggel bölcsebb az esténél, mondta Zundag, és lefeküdt aludni. De álmában sem hagyták el az aggasztó gondolatok, s reggel újra megrohanták. Az ismeretlen szakállas férfi felállt az igazgatói íróasztaltól és pár lépést tett Ajna felé. Ha Ajna nem tudta volna kicsoda, legalább is az első percekben, semmiképp sem jött volna rá. Tizenöt év alatt az idő ceruzája új rovásokat vésett, élesebb, keményebb vonásokat húzott a napbarnított arcra, kék szemének tekintete nyíltabbá, áthatóbbá vált. Szeme most fürkészőn szegződött a látogatóra, mintha kérdezné: ki vagy — barát, vagy ellenség? És mit akarsz tőlem? Ez a férfi lefojtott feszültséget sejtett, mint a döntő ugrásra készülő vad. — Rajszkum — mutatkozott be és kezet nyújtott Ajnának. — Linde a nevem, orvos vagyok ... — válaszolta és nyugodtan nézett Zundag szemébe. Ha tudta volna Zundag, mibe került neki a látszólagos fegyelmezettség, milyen erőfeszítésre, önuralomra volt szüksége, hogy nyugodtan állja a fürkésző, érdeklődő tekintetet... A kézszorítás tovább tartott, mint ahogy ismerkedésnél illik. De miféle ismerkedés volt ez! Mindketten tudták, hogy viszontlátás, de egyikük sem árulta el magát. — Az eglajnéi kórháztól? — szólalt meg Zundag. — Igen, Eglajnéből... — válaszolta Ajna. — De hogyan... Honnan tudja? — A titkár bejelentette — magyarázta Zundag. — — Értem ,.. Rajskum elvtárs. — Foglaljon helyet, kérem. — Zundag széket tolt Ajna elé. — Van egy orosz közmondás: a lábban nincs igazság. Frappáns, ugye? — Kényszeredetten mosolygott és ismét Ajnára pillantott — jó volna, ha ez a közmondás mindig be is válnék. Ülve sem mond mindenki s mindig igazat — tette hozzá kesernyés mosollyal. „Milyen csodálatos... igazi nő... gondolta. — Pedig törékeny lányka volt... törékeny, de szívós... piros kis virág a komor harctéri hétköznapok hátterén. Most kivirultál és még ékesebb lettél. Kedves, jó Ajna... És még arra gondolt, hogy nem lehet bújócskázni és hazudni annak a nőnek, aki a messzi múlt baráti követeként jött hozzá. A magány évei megedzették Zundagot, tudott uralkodni érzelmein, másként e pillanatban elöntötte volna a gyötrő lelki fájdalom hulláma. És Ajna? Ö megsajnálta Zundagot. Elgyötört, de még erős férfi állt előtte. Az évek, s minden, amit átélt, sokat változtattak rajta, de új és ismeretlen vonások nem fedték el a régi arcot, megmaradt Róbert Zundagnak, akit Ajna ifjú korában szeretett. Ajna rájött, hogy még mindig szereti, de nem tudta — s meg sem próbálta tisztázni — jó ez, vagy rossz. Ajna törte meg a csendet: — De mi nem így teszünk. Mi csak azt mondjuk majd, amit gondolunk. Nem igaz ... Róbert? Zundag összerezzent. — Szkuja mindent elmondott? — Beszélt velem — válaszolta Ajna. — Miért, rosszul tette? — Nem tudtam, hogy te is Eglajnéban vagy... nem tiltottam meg neki semmit. — S ha tudtad volna? — Akkor sem tiltottam volna meg. Jól tette. Ennek előbb vagy ntóbb meg kellett történnie. Emil küldött hozzám? — Önszántamból kerestelek föl. Haragszol? — Nem, Ajna — mosolyodott el szomorúan Zundag. — Igazán remek, hogy még nem felejtettél el. — Hallgatott. Majd Ajna szemébe nézett és váratlanul megkérdezte: — Nagyon elítélsz? Mondd meg az igazat, ne kímélj. A jna sóhajtott, eltűnődött. Válaszától sok, nagyon sok minden függött. Egyetlen meggondolatlan szóval jóvátehetetlen ballépésre taszíthatja Zundagot. De azt is megértette, hogy semmiféle takargatással, mellébeszéléssel nem téveszti meg — Zundag megkülönbözteti a hamisat az igazitól. Sajnálatra nincs szüksége. — Senki sem tett meg engem bíráddá — mondta Ajna. — Ráadásul az ítélet gyakran szubjektív, sok minden függ a bíró jellemétől, vérmérsékletétől, és attól, hogyan viszonyul a bíró a vádlotthoz. Ahhoz, hogy egy embert helyesen ítélhessünk meg, bele kell élnünk magunkat a helyzetébe, mindabba, amiben neki része volt, ilyesvalamire gondolok. Vagyis, hogy ne ellenségnek tekintsük, aki ellen küzdeni fogunk, hanem önmagunkat lássuk benne — már arnenynyire ez lehetséges. — Nos, a te ítéleted? — kérdezte Zundag. — Nem ítéllek el — válaszolta Ajna. — Ha tetted elmarasztalást is érdemel azzal, hogy a Zundag névről lemondtál, és tizenöt évi magányosságoddal keményebb büntetést mértél magadra, mint amelyet mi valamennyien együtt kiszabhatnánk rád ...tulajdonképpen már le is vezekelted vétkedet. — Még sem akarsz őszinte lenni hozzám — szólt közbe Zundag. — Ügy beszélsz, mint egy ügyvéd, aki lelkiismeretesen és buzgón keresi védence igazolását, vagy minden áron kisebbíteni igyekszik bűnét, de a maga személyes, titkos meggyőződését nem árulja el. Nem ezt várom tőled, Ajna. Az igazat akarom ... — Jól van Róbert, megmondom hát .— Ajna hangja elcsuklott. Mintha vakítóan kivilágított terem előcsarnokában állna, tétovázva: belépjen-e, hogy egyszerre meglásson mindent, amit egyelőre az ismeretlenség homálya fed, vagy kívül maradjon, megkímélve magát s a másikat az igazság éles fényétől, mely irgalmatlanul mindenre rávilágít? Zundag le sem vette szemét az arcáról. Ajna tekintetéből próbálta kiolvasni az igazat. — Róbert, a barátod beszél veled — folytatta Ajna — aki, bármi történjék is, mindig javadat akarja, aki örökre barátod. A mi barátságunk a legnehezebb napokban... a fronton született és ... tegnapelőtt estig féltve őrzött ajándék volt számomra ... a legszebb emlékem ... Oly csodálatos, illatozó és soha el nem hervadó virágcsokrot kaptam az élettől... — És... tegnapelőtt a csokor hirtelen illatát vesztette, elhervadt, mintha dér csípte volna meg — mondta Zundag. — Nem Róbert, nem hervadt el, Új feladatok előtt Országszerte ismert már a CSISZ Magyar Népművészeti Együttese. Legutóbb csehországi vendégszereplésüket követte nagy siker. Ezek a hónapok és hetek a felkészülés jegyében zajlanak, hogy művészetük legjavával köszöntsék a CSKP Xll. kongresszusát. Képünkön: a tánccsoportot láthatjuk. csak kesernyés illatú lett... — vallotta be Ajna. — Senki a világon, még én sem sejtettem előre sorsodnak ezt a fordulatát... Miután Szküjával beszélgettem, folyton az volt az érzésem, hogy mindez nem is veled történt. Hát tehettél te ilyet? Ügy élsz a képzeletemben, mint a legerősebb, leghajthatatlanabb ember. S a valóságban ... nem bizonyultál a legerősebbnek, de ugyanakkor talán emberibb lettél képzeletem alakjánál... — A báivány ledöntetik talpazatáról, és vége lesz a legendának — nevetett keserűen Zundag. — Épp ettől tartottam; az az egyetlen mentségem, hogy én, személy szerint, nem emeltein piedesztált, a bálványt nem támogattam. A legendát nem költöttem. Mások tették ezt. Bár ne siettem volna ezzel, hiszen egyedül nekem kell felelnem mindezekért. — A legendában nincs hazugság — szóialt meg újra Ajna. — Semmit sem költöttünk, a valósághoz semmit sem tettünk hozzá. Mindaz, amiért dicsértek és csodáltak, amire barátaid s a társadalom büszkék voltak — igaz. — Nem éltem a lehetőséggel, hogy a másvilágra utazzam — folytatta Zundag. — Holott ehhez még csak nem is kellett volna elesnem a fronton, éhen is halhattam volna a fogolytáborban, felakaszthattak volna szökési kísérletért, egyszóval ezer féle módja van a bátor férfiúnak, hogy megsemmisítse magát, s így elejét vegye a bonyodalmaknak. Csak az ember különös lény : azt tartja, hogy meghalni sohasem késő, és mindennel dacolva, tovább él. Igazam van, Ajna? — Ez igaz Róbert. Ha az emberek nem akarnának élni, hol volna már az emberiség. De van itt egy döntő mozzanat: milyen áron élünk. Aki becstelenséggel váltja meg életét, árulóvá lesz, sárba tiporja az emberi méltóságot, annak a léte valóban igazolhatatlan. De te sem sülylyedtél le, nem szfennyezted bé magad. — Mondd Ajna, ki hitte volna el ezt tizenöt, vagy akár tíz évvel ezelőtt is. A zóta sok minden megváltozott és hinni fognak neked. És nincs értelme a végtelenségig halogatni, vannak dolgok, amelyek nem csak személv szerint téged érintenek. — Például? — Te párttag voltál már az Illegalitásban. Hát helyes az, hogy egy edzett öreg kommunista pártonkívülivé válik? — Igaz, nincs tagsági könyvem, de ez nem zárjá ki, hogy kommunistaként éljek és dolgozzam. Egy pillanatig sem tartottam magam pártonkívülinek — még életem legnehezebb időszakában sem. — Visszatérsz igazi életedbe, és újra párttag leszel. Természetesen ez nem egy nap kérdése. Bizony, élőiről kell kezdened. — Túl korán tervezgetünk. — De ez a természetes út. — Lehet, de előbb még ei kell intéznem egy csomó másféle dolgot. — Azok a másféle dolgok nem kerülnek kitudja mennyi időbe... — Attól függ, melyik, milyen. Például ott a nyugdíjügy. Fiam és volt feleségem nyugdíjat kaptak utánam, mint a háborúban elesett katona után. Vissza kell térítenem az államnak az utolsó kopejkáig. Egyszerre nincs módomban, még ha az utolsó rongyomat is eladom. / Ajna megértette: Zundag már határozott. Mélységes öröm járta át. Ha Zundag már új kötelességeivel törődik, a Szküjával folytatott beszélgetés óta, úgy látszik sok mindent átgondolt, s kezdi belátni, hogy elkerülhetetlenül változtatnia kell az életén. — Róbert... — Ajna gyöngéden pillantott rá. — Örülök, hogy újra Zundag akarsz lenni. És milyen jó, hogy hamar sor kerül rá. Hiszen éppen találkozóra készültünk, hogy megemlékezzünk... rólad, tizenötödik évfordulóján a ... — Halálomnak — fejezte be nevetve Zundag. — Emil már beszámolt róla. — Igen, összejönnek a bajtársaid. — Most már nem jönnek össze. Az ok megszűnt, de nem is érdemes. — Nem Róbert, találkoznunk kell — vetette ellen Ajna. — De nem azért, hogy megemlékezzünk rólad, — most már feltámadásod örömére. Mennyivel örvendetesebb esemény ez barátaid és elvtársaid számára! — Az a véleményed, hogy találkoznunk kell? — Kétség sem férhet hozzá. — Engedd meg, hogy gondolkozzam rajta. — Nem kell ezen gondolkozni. A találkozót előkészítették, mindenkit értesítettek. Z undag vállat vont és érthetetlenül mormogott valamit. Majd megkérdezte: — És te mivel foglalkoztál azóta? Mesélj az életedről. Hisz semmit sem tudok ... És Ajna belekezdett történetébe ... Egy fél óra múlva elbúcsúztak. Zundag erősen megszorította Ajna kezét. Szocs Káchel fordítása. ;
