Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)
1962-09-06 / 246. szám, csütörtök
I Világ proletárjai, egyesüljetek ! ÜJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA Bratislava, 1962. szeptember 6. csütörtök * 30 fillér * XV. évf., 246. szám Jól gazdálkodjunk a földdel A CSKP XII. kongresszusa előt- tárt tehetnek teljes értékű földdé, ti vitaanyag egyik jelentős része A múlt esztendőben a járás teéppen a mezőgazdasággal foglal- rületén már közel ezer hektár fölkozik. őszintén be kell vallanunk: det tettek termővé, népgazdaságunk eme fontos ágazata még mindig nem dicsekedhet olyan eredményekkel, hogy elégedettek lehetnénk. Az életszínvonal állandó emelkedésének következtében a mezőgazdasági termelésre A múlt esztendőben a behyncei szövetkezetesek is 38 ha rosszul termő rétet szántottak fel. Ez a terület eddig a legjobb esztendőben sem termett többet 20—25 mázsa szénánál. A felszántás után is egyre nagyobb feladatok hárul- p róbára egy hektárt bevetettek nak. Ez nem mondva csinált közhely, hanem való igazság. Maga az élet, a fejlődő, egyre tartalmasabbá váló mindennapi élet törvényszerű követelménye. E megcáfolhatatlan igazság tette szükségessé, hogy pártunk — társadalmunk megbízható, bölcs vezére — tevékenységében, politikájában olyan nagy figyelmet szenteljen a mezőgazdaság kérdésének. Nem véletlen tehát az sem — ahogyan fentebb már említet- ... „ . tük —, hogy a mezőgazdasággal p e,, a! kapcsolatos problémák a kongresszus előtti vitaanyagnak is tetemes részét képezik. zabbal. Aratáskor szinte saját maguknak sem akartak hinni. Az egy hektáron 53 mázsa termett. Természetesen a felszántott terület többi részét sem hagyták „parlagon". A felmaradt területet silókukoricával vetették be. Štefan Golian, a járási pártbizottság titkára szerint silókukoricából is rekordtermést érnek el. Előreláthatólag 450—500 mázsás átlagtermést. Kell ennél többet mondó Vannak azonbarí esetek, hogy újból közmondással élve — a fától nem látják az erdőt. A híres A párt megmondja, mit vár az dudincei fürdőhely szövetkezete ország a mezőgazdaságtól, nagy vonalakban vázolja a kitűzött célok eléréséhez vezető utat. A helyi, illetve szövetkezeti pártszervezetek kommunistáinak pedig ez esetben az a feladatuk, úgy Irányítsák a megindult vitát, hogy az általános érvényű irányelveket, mondhatnánk útmutatást a helyi viszonyoknak megfelelően alkalmazzák. Csak egy példát említünk. A visel például már szintén sokat beszéltek a talaj termőképességének fokozásáról. Tudomásul vették és helyeselték is az erre vonatkozó párt- és kormányhatározatokat. Csupán ott követtek el hibát, hogy az általános érvényű határozatokból nem tudták kiragadni azt, ami az ő viszonyaikra is teljes mértékben érvényes. Még a szövetkezet konjmunistái sem jutottak el odáig, hogy az általános érvényű haA nyugat-szlovákiai kerület 100,4 százalékra teljesítene a gabonafelvásárlás tervét Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a kormánynak levele Csehszlovákia Kommunista Párt- Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nem- ga és a Csehszlovák Szocialista jának Központi Bizottsága és a zet i Bizottság közölték, hogy a Köztársaság kormánya szerdán, Csehszlovák Szocialista Köztársa- , ... ^ , „ , , . . ság kormánya kedden, szeptember kerulet hetftí n' szeptember 3-án szeptember 5-en a nyugat-szlo4-én levelet kapott, amelyben až teljesítette a gabonafelvásárlás, vákiai kerület képviselőinek a köSZLKP kerületi bizottsága és a tervét. A CSKP Központi Bizottsá- vetkező levélben válaszolt: AZ SZLKP NYUGAT-SZLOVÁKIAI KERÜLETI BIZOTTSÁGÁNAK ÉS A KERÜLETI NEMZETI BIZOTTSÁGNAK, BRATISLAVA TISZTELT ELVTÁRSAK, a CSKP Központi Bizottsága és a köztársaság kormánya tudomásul vette közlésüket, hogy a nyugat-szlovákiai kerület hétfőn, 1962. szeptember 3-án a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban elsőként teljesítette az idei termésű gabona felvásárlásának tervét, mégpedig 100,4 százalékra, ebből a búzáét 100,8 százalékra és az árpáét 100 százalékra. A Központi Bizottság és a kormány pozitíven értékelik a szocialista mezőgazdasági üzemek dolgozóinak, a komplexcsapatoknak és brigádoknak, a kombájnkezelőknek, traktorosoknak és a többi dolgozónak áldozatkész munkáját, akik a CSKP XII kongresszusának tiszteletére folyó szocialista munkaversenyben a gabona gyors és veszteségmentes betakarítására és a gabona állami felvásárlási tervének teljesítésére törekedtek. Különösen fontos eredményt jelent a nagyüzemi termelési technológia széleskörű alkalmazása. A kerületben a gabonának több mint 75 százalékát nagyüzemi technológiával takarították be. Bebizonyosodott, hogy a komplexcsapatok és brigádok új haladó elemeket visznek a mezőgazdasági munka szervezésébe, és így utat mutatnak a többi mezőgazdasági üzemnek. Éppen az ö érdemükből sikerült számos mezőgazdasági üzemben tíz-tizenhat nap alatt elvégezni a gabona betakarítását, csökkenteni a kézzel végzett munkát és a betakarításnál előforduló veszteségeket s így lényegesen kisebbek voltak a termelési költségek. Ezen üzemek példamutatása megerősíti a CSKP KB jelszavának „Az aratást végezzük el 14—18 nap alatt" helyességét. Nagyra kell becsülni a kiváló kombájnkezelők teljesítményét. Közülük például Méry józsef elvtárs, a Dunajská Streda-i járásban levő Hubicei Állami Gazdaság dolgozója SK-3 kombájnjával már 628 hektáron aratta le a gabonát, Štefan Bizík elvtárs, a Nové Zámky-i járás_ ban levő Palarikovói Állami Gazdaság kembájnosa 581 hektárnyi gabonát aratott le stb. Nagy teljesítményük mögött azonban a technika kihasználásának még jelentős tartalékai rejlenek. Erről tanúskodik az egy kombájnra eső 103,2 hektárnyi átlagos teljesítmény, s emellett számos kombájnkezelő e teljesítményt sem érte el. A kerületben a gabonafelvásárlás tervének teljesítése kifejezésre juttatja az egész társadalom szükségletei iránt érzett felelősséget, és hozzájárul a nép szükségleteinek kielégítését szolgáló állami alapok feltöltétára bocsátott, a Jövőnket körvo- tározatokat saját viszonyaikra alnalazó pártdokumentum a mező- kalmazzák. Pedig hát e téren nágazdaságot érintő kérdéskomple- luk is aka d még tennivaló. Van xumban elsők között említi azt, m é§ az ő határukban is olyan tízhogy a rendelkezésünkre álló föl- hektáros legelő, melyen alig terem det a lehető legjobban kihasznál- valami. Hozzávetőleges számítás juk. Szó szerint ezt mondja: szerint ez a terület alig terem 10 „A mezőgazdasági termelés növe- ^ ezer liter tej termeléséhez lésének döntő tényezője, hogy elegendő szénát. Mi volna hát a gondosan gazdálkodjunk a föld- teendő? Ha például trágyalével del". Tehát miről is van szó? Ar- megöntöznék az említett területet ról, hogy könyörtelenül szembe- ~ e z P ed iS igazán nem kerülne szálljunk minden olyan irányú tö- n a8y fáradságukba - szerény szárekvéssel, amely a termőföld bár- mítás szerint is háromszorosára minemű fölösleges megcsappaná- szaporíthatnák a szénát. Ha pedig sához vezet. A másik ilyen fontos felszántanák és bevetnék — ahokérdés, — amely szintén az alap- gY an azt a behyneeiek is tették gondolatból adódik hogy a jö- ~ 150 000 lite r tej kitermeléséhez vőben még nagyobb gondot fordít- szükséges szénát nyernének, sunk a fölej termőerejéneU meg- E két példából is látható, mitartására, illetve fokozására. lyen tartalékok rejlenek még a Az elmondottakból mire követ- mezőgazdaságban. Mi most tehát keztethetünk? Árra, hogyha esu- a fontos? Az, hogy a megindult pán a talajgazdálkodásról beszé- országos vita keretében az általálünk is, igen sok ezzel szorosan nos érvényű megállapításokat meösszefüggő kérdés vetődik fel. zőgazdasági dolgozóink konkrét A vitaanyag, ahogyan az előző idé- formában, saját viszonyaikra alzetből is látható — általánosság- kalmazzák ban hívja fel a mezőgazdasági dolgozók figyelmét e fontos kérdésre. Nem mondja és nem is mondhatja meg, hogy például ebben vagy abban a szövetkezetben a Jelen esetben elsősorban mire fordítsák a gondot. Ezt már maguknak a helybeli kommunistáknak, a szövetkezetek, illetve az állami gazdaságok vezetőinek kell látniuk. A föld tökéletes kihasználásának gondolatából eredő kérdések közül azt helyezzék előtérbe, amely viszonyaik között a legjellegzetesebb, a legfontosabb. Helyes például az, hogy a Rimavská Sobota-i Járási pártbizottság és maguk a szövetkezetek is a helyzet konkrét ismerete alapján az eddig kihasználatlanul heverő földek, vagy alacsony termőképességű rétek és legelők rendbehozását tűzlek kl célul. Helyes, mert az említett járásban, éppen ezen a téren sok a tennivaló. Sok még az olyan terület, amely eddig Jóformán teljesen hasznavehetetlen volt. A járás vezetői belátták, hogy tervszerű munkával több ezer hekséhez. Azonban kísérjék továbbra is figyelemmel a többi betakarítási munka elvégzését is. Nem tettek pl. eleget kötelességeiknek az egyénileg gazdálkndó parasztok, akik a félvásárlási tervet eddig csak 40 százalékra teljesítették. Ezért bizonyára elkövetnek mindent, hogy valamennyi mezőgazdasági üzeni eleget tegyen feladatainak, és így a gabonafelvásárlás tervét továbbra is, főként a búzából túlszárnyalják. Az aratás sikeres elvégzésében és a gabonafelvásárlás teljesítésében nagy része van a pártszervek és szervezetek, a nemzeti bizottságok, a felvásárlási és közellátási üzemek, a gép és traktorállcmások politikai és szervező munkájának, valamint a védnökségi üzemek és a helyi lakosság segítségének. Az aratás folyamán nyert jó tapasztalatokat helyesen kell felhasználni és mielőbb hozzá kell látni az őszi munkák elvégzéséhez, amelyek már eddig is jelentősen megkéstek. Különösen nagy késésre került sor a repce vetésénél. Szeptember 3-ig a repcének csak 54 százalékát vetették el, jóllehet az agrotechnikai határidő már letelt. Késik a vetőszántás is, és veszélyben forog az ősziek idejében való elvetése," pedig ez nagy jelentőségű a jó hozamok szempontjából. Rendkívül nagy gondot kell fordítani a takarmányhelyzetre való tekintettel az őszi keverékek idejében és minél nagyobb területen való vetésére. Ezzel együtt nagy figyelmet kell szentelni a szálas takarmány veszteségnélküli betakarítására és gazdaságos felhasználására. Mindent be kell takarítani ami feletethető, beleértve a szalmát, a kukoricakórót, a krumpliszárat, stb. Kezdettől fogva gondoskodni kell a takarmánykészletek pontos nyilvántartásáról és a takarmányterveket úgy kell kidolgozni, hogy biztosítsuk az állattenyésztési termelés feladatainak sikeres teljesítését. A CSKP Központi Bizottsága és a köztársaság kormánya meg van győződve róla, hogy a nyugat-sziovákiai kerület mezőgazdaság dolgozói a kerületi pártbizottság vezetésével és a nemzeti bizottságok hatékony segítségével mindent elkövetnek az őszi munkák, az ősziek vetése, a kapásnövények és a kukorica betakarítása gyors és veszteségmentes elvégzéséért. A szocialista munkaverseny kibontakoztatásával, kötelezettségek vállalásával és teljesítésével becsülettel tegyenek eleget feladataiknak, s így méltóképpen üdvözöljék pártunk XII. kongresszusát. CSEHSZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA ÉS A CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA Algéria né pe ha tá rozott kiállás ával gátat vetett a testvérharcnak Megegyezés Algériában • A fővárost demilitarizált övezetnek nyilvánították • Khider parancsot adott a tűz beszüntetésére • A végső rendezésről tárgyalnak Algír (ČTK) — A szeptember 5-ére virradó éjjel Algírban tárgyalások kezdődtek az Algériai Nemzeti Felszabadító Front politikai irodájának, valamint a'harmadik és a negyedik katonai körzet parancsnokságának képviselői között a jelenlegi konfliktus befejezéséről. A tárgyalások eredményét hivatalosan még nem közölték, azonban jól értesült körökből nyert információk szerint három pontban megegyeztek: 1 A harmadik és a negyedik kör* zet egységeinek túlnyomó többsége elhagyja a fővárost. 2 A rend fenntartását Algírban • a rendőrségen kívül Yacef Saadinak, a város autonóm zónája volt parancsnokának egyik zászlóalja, a negyedik körzet egy zászlóalja és a harmadik körzet egy zászlóalja látja el. Algír a demilitarizált város statutumát kapja. 3 A nemzeti néphadsereg egysé• gei, vagyis a volt első, második, ötödik és hatodik körzet, továbbá a harmadik és a negyedik körzet csapatai megmaradnak jelenlegi hadállásaikban és a tárgyalások befejezéséig nem harcolnak egymás ellen. Az éjjeli tanácskozáson a politikai iroda nevében Khider, Rabah Bitat és a harmadik körzet parancsnoka vett részt. A harmadik és a negyeA Kelet-üZíovákiai vasércbányákban sikerben bontakozik ki a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére folyó szocialista munkaverseny. Példás munkát végez František Karlovský, a „Kiváló munkáért" kitüntetés tulajdonosának 9 tagú brigádja, a Kelet-Bányában. Képünkön e kollektíva néhány tagja látható. (M. Tuleja — ČTK felv dik körzet küldöttei elvben egyetértettek a hadsereg átszervezésével az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front politikai irodájának kívánsága szerint. A helyi politikai megfigyelők szerint ezzel a megegyezéssel meg akarják akadályozni a további vérontást. Elintézetlenek a következő vitás kérdések: A hadsereg átszervezése, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front pártjának megalakítása, a választások rendezése és az új jelölő listák esetleges összeállítása. Nyilvánvalóan ezek a kérdések képezik a most folyó tanácskozások tárgyát. Az egyezmény megkötését közvetve megerősítette Ben Bella, a politikai iroda tagja, aki a politikai iroda 7000 híve előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy a válság főképp Algéria népe érdemeként véget ért. Az Algériai Nemzeti Felszabadítás! Front politikai Irodájának csaknem valamennyi tagin visszatért Algírba hivatalos székházába. A katonai ügyek intézésével megbízott Hadzs ben Alla, egyelőre Orgnban maradt. • KHIDER ELRENDELTE A HARCOK BESZÜNTETÉSÉT Algír (ČTK) — Mohainnied Khider, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front politikai irodájának főtitkára [Folytatás a 2. oldalon) üszóbagger a Szovjetunió részére (CTK) — Csehszlovákia határát a Decin melletti Hfenskónál szerdán, szeptember 5-én elhagyta a SB 225-ös úszóbagger, amelyet a szovjet tengerészet számára szállítunk a kikötők klmélyítésére. A 9,5x63 méter nagyságú úszé óriásgép, amely a prágai Cseh Hajfigyárban készült, teljesen automatizált és felülmúlja a hasonló külföldi gyártmányokat.