Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-30 / 270. szám, vasárnap

ÜDVÖZLŐ TÁVIRATOK a Kínai Népköztársaság államünnepe alkalmából MAO CE-TUNG elvtárs, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöke, HU SAO-CSI, a Kínai Népköztársaság elnöke, CSU TE, a Kínai Országos Népi gyblés elnöke, CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke Tisztelt Elvtársak! PEKING Csehszlovákia Kommunista Pártjának, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság kormányának, Nemzetgyűlésének és Csehszlovákia egész népének nevében Kína Kommunista Pártjának, a Kínai Országos Népi (Tyűlésnek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának és az egész kínai népnek szívé­lyes üdvözleteinket és jókívánatainkat küldjük államünnepüknek — a Kí­nai Népköztársaság fennállásának 13. évfordulója alkalmából. Népünk örül azoknak a sikereknek, amelyeket a kínai nép Kína Kom­munista Pártjának vezetésével hazája szocialista átalakításáért vívott szí­vós harcában ért el. A kínai népnek ezen az úton őszinte szívből újabb győzelmeket kívánunk. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és népe a jövőben is az országaink közötti barátság és kölcsönösen előnyös együttműködés elmélyítésére fog törekedni a marxizmus—leninizmus és a proletár nem­zetköziség elveivel összhangban s Így hozzájárul a szocialista tábor egységének és egybeforrottságának megszilárdításához. Meggyőződésünk, hogy baráti kapcsolataink tovább fejlődnek mindkét fél javára és a szocialista világrendszer országainak együttes erőfeszíté­se a világbéke megszilárdulására vezet- Közös erőfeszítésünk a gyarmati rendszer és az imperializmus elleni harcban újabb sikereket hoz a nem­zetek szabadsága, a haiádás és a szocializmus javára. ANTONÍN NOVOTNÝ, a CSKP KB első tikára, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság elnöke, VILIAM ŠIROKÝ, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság miniszterelnöke, ZDENÉK FIERLINGER, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság Nemzetgyűlésének elnöke — • — Václav Dávid külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Csen I-nek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa alelnökének, külügyminiszternek. A Központi Szakszervezeti Tanács a Kínai Szakszervezetek Szövetségéhez intézett táviratban fejezte ki jókívánatait az államünnep alkalmából­Idejében és jól végezzük el az őszi mezei munkákat Közlemény a Szlovák Nemzeti Tanács elnökségének üléséről A Szlovák Nemzeti Tanács elnök­sége szeptember 29-1 ülésén a Szo­cialista társadalmunk további fejlő­désének távlatairól szóló dokumen­tumot tárgyalta. A Szlovák Nem­zeti Tanács bizottságaiban lefolyt vi­ta, valamint saját tárgyalásának eredményei alapján több javaslatot tett, amelyek elősegítik népgazdasá­gunk fejlesztése jelenlegi és távla­ti feladatainak megoldását és a cseh­szlovák népgazdaság egységes gazda­sági életének tovább szilárdítását. A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksé­ge a továbbiakban Szlovákia gazda­sági fejlesztésének több fontos kér­désével foglalkozott. Főként a mező­gazdaság jelenlegi feladatainak telje­sítését értékelte. A mezőgazdasági dolgozók és a nemzeti bizottságok legfontosabb fel­adata most az őszi munkák gyors és jő elvégzése. Az őszi munkák nem folynak kielégítően. Gondoskodni kell arról, hogy valamennyi lánctalpas traktor két műszakban dolgozzon és meg kell gyorsítani az őszi szántást, a rozs és a nagy hozamú búzafaj­ták vetését. A burgonya és a cukor­répa idejében és jól megszervezett betakarítása elejét veszi a veszte­ségeknek, hozzájárul a felvásárlási feladatok teljesítéséhez. Különösen nagy gondot kell for­dítani a takarmányalap biztosításá­nak. Ez megköveteli, hogy idejében betakarítsuk a kukoricát és más siló­zásra alkalmas melléktermékeket, be­leértve a burgonya zöldjét ts. Mi­előbb teljesíteni kell az őszi keve­rékek vetési feladatait, s a lehető­ség szerint túl is kell szárnyalni azokat. A takarmányhelyzet megkívánja a íakarmártyfélék gazdaságos kihaszná­lását, ezért minden EFSZ-ben és ál­lami gazdaságban intézkedéseket kell tenni állatok sikeres átteleltetésére, a termelési és felvásárlási feladatok folyamatos teljesítésére. A járási és főként a helyi nem­zeti bizottságoknak rendszeresen ér­tékelniük kell a mezőgazdasági ter­mékfelvásárlás teljesítését, gondos­kodniuk kell arról, hogy minden me­zőgazdasági üzem eleget tegyen a v társadalom iránti kötelességének. Az SZNT elnöksége megtárgyalta továbbá az új technika és a nagyüze- j ml technológia fejlesztését a mező­gazdaságban. A szövetkezeti parasztok szociális biztosításával kapcsolatban az SZNT elnöksége hangsúlyozta, hogy helye­sen kell alkalmazni és megvalósítani a szövetkezeti parasztok szociális biz­tosításának elveit. Az SZNT elnöksége az ülés további részében a szlovákiai országutak és hidak építéséről és karbantartásáról tárgyalt. Hangsúlyozta, hogy elsősor­ban a nemzeti bizottságok kötelessé­ge irányító munkájuk során gondos­kodni az építésre szánt eszközök ész­szerű kihasználásáról, az utak és hi­daty korszerűsítéséről és karbantar­tásáról. Távirat az Algériai Demokratikus Megkezdődött a fasizmus és a háború elleni harc hete (CTK) — Prágában szeptember 29-én tartotta ülését a Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének Központi Bizottsága. A gyűlésen megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek a szocialista fejlődésünk távlatairól szóló kongresszusi dokumentumból a szövetség szervezeteire hárulnak. Az ülé­sen részt vett A. N. Szaburov vezérőrnagy, a Szovjetunió kétszeres hőse, valamint az NDK és Nyugat-Németország fasisztaellenes harcosainak kül­döttsége. A dokumentummal kapcsolatban Kvétoslav Innemann, a CSKP KB, az FHSZ Központi Bizottságának tagja tartott bevezető beszámolót. szovjet és a csehszlovák nép meg­A vita megerősítette, hogy a fasisz­taellenes harcosok felelősségük tuda ­tában tárgyalták meg a dokumentu­mot, s elsősorban azt tartották szem előtt, hogyan járulhatnak hozzá az építőfeladatok teljesítéséhez, népünk erkölcsi, politikai egységének szilár­dításához, főként az Ifjúságnak a fa­sisztaellenes hagyományok szeUemé­ben való neveléshez. Az üléssel egyszersmind kezdetét vette a faslszmus és a háború elleni harc hete. Ezzel kapcsolatban Ottó Klička, az FHSZ KB tagja, külügy­miniszter-helyettes tartott beszédet. Utána az ülés résztvevői hosszan tar­tó tapssal fogadták A. N. Szaburov vezérőrnagy beszédét, amelyben a bonthatatlan barátságát és harci szö vétségét hangsúlyozta. Az FHSZ KB tagjai melegen fogadták az NDK és az NSZK fasisztaellenes harcosai kül­döttségeinek üdvözletét. Az ülés résztvevői ezután a CSKP Központi Bizottságához intézett leve­let hagytak jóvá. Levelükben megígé­rik: a Fasisztaellenes Harcosok Szö­vetsége tagjait arra vezeti, hogy a kommunista párt vezetésével minden erejükből segítsék azoknak a célok­nak elérését, amelyet a XII. párt­kongresszus tűz ki. Ezzel hozzájárul­nak a haladás és a béke győzelmé­hez ls. miniszterelnökéhez (CTK) — Vpiam Široký, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság minisz­terelnöke, az Algériai Demokratikus Népköztársaság kormányának megala­kítása alkalmából Ahmed Ben Bella kormányelnöknek üdvözlő táviratot küldött. Csehszlovákia nemzetei — hangzik többek közt a táviratban — mély rokonszenvvel kísérték és tá­mogatták Algériai népének a gyar­matosítók elleni igazságös harcát. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya az Algériai Demokratikus Népköztársaság kormányával fenn-, álló kapcsolatainak elmélyítésére tö­rekszik és széles körű sokoldalú együttműködést kíván folytatni a két ország népének érdekében, s az egye­temes béke és haladás javára. Y. Široký miniszterelnök fogadta az indiai igazságügy-minisztert (CTK) — Viliam Široký miniszter­elnök szombaton, szeptember 29-én a délelőtti órákban fogadta Ások Ku­már Sen indiai Igazságügy-mlnlsz­tert. A hosszas baráti beszélgetésen jelen voltak dr. Alois Neuman igaz­ságügyi-miniszter és dr. Ladislav šl­movie külügyminiszter-helyettes. A fogadáson részt vett Mohán Prakash Mathur, az Indiai Köztársaság prá­gai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A proletár nemzetköziség szellemében Csehszlovák és magyar szakszervezeti képviselők tanácskozása (CTK) — A csehszlovák Központi Szakszervezeti Tanács és a magyar Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) képviselői szeptember 27-e és 29-e között Bratislavában tanácsko­zást folytattak. A tanácskozáson csehszlovák rész­ről jelen voltak: František Zupka, a KSZT elnöke, Vojtech Daubner, a KSZT elnökségének tagja, az SZSZT elnöke, Gustáv Hniliöka, a KSZT tit­kára és Bedfich Kačírek, a KSZT nem­zetközi osztályának vezetője. Magyar részről jelen voltak: Bru­tyó János, a SZOT főtitkára, Bugár Katalin, a SZOT titkára, Varga György, a SZOT titkára, Fabók Zoltán, a SZOT szervezeti osztályának vezetője és Lá­zár János, a SZOT nemzetközi osztá lya vezetőjének helyettese. A tanácskozás során megállapították, hogy a két szakszervezeti központ né­zete teljesen megegyezik a világbéke és a nemzetek békés együttélése biztosítá­sának valamennyi alapvető kérdésében. Határozottan elítélik az amerikai impe­rialisták Kuba-ellenes provokáciéit és szolidaritásukról, támogatásukról bizto­sítják a szabadságszerető kubai népet. A tartós béke és a nemzetek szabadsága biztosítható, ha valamennyi ország dol­gozói egységes akciókkal gátat emelnek az agresszorok háborús terveivel szem­ben. A csehszlovák és a magyar szakszer­vezetek képviselői elsősorban eszmecse­rét folytattak és kiscerélték tapasztala­taikat a szakszervezeteknek a szocialis­ta munkaverseny és az újítómozgalom fejlesztésében végzett munkájában. A ta­nácskozáson foglalkoztak továbbá a csehszlovák és a magyar szakszerveze­tek nevelő és kulturális tevékenységé nek kérdéseivel. A Csehszlovák és a magyar szakszer vezeti képviselők tanácskozása a prole­tár nemzetköziség és az egyetértés szel­lemében folyt s tovább erősítette a két szocialista ország közötti testvéri köte­lékeket, s hozzájárult a dolgozók egy­ségének megszilárdításához. I A Szovjetunió irattári anyagokat ad át Csehszlovákiának • (CTK) — A Szovjetunió Minisztertaná­csa határozatot hozott, amely szerint Csehszlovákia kormányának átadják azo­kat a csehszlovák irattári anyagokat, amelyeket a szovjet hadsereg az 1941— 1945. évi Nagy Honvédő Háború Idején megmentett és a Szovjetunió állami irat­táraiban elhelyezett. Az átadott irattári anyagok a különféle csehszlovák állami hivataloknak az 1920—1944-es évek Idő­szakából származó dokumentumait tar­talmazzák, s Csehszlovákia számára je­lentős tudományos értékkel bírnak. Figyelmeztetés az utazóközönség számára (CTK) — A Közlekedési és Postaugyi Minisztérium felhívja az utazóközönség figyelmét, hogy vasárnaptól, szeptember 30-t61 a vasúti személyszállításban a té­li menetrend lép érvénybe. Az eddig közlekedő gyorsvonatok és személyvona tok közül néhányat megszüntetnek. A változással kapcsolatban a vasútállo­mások adnak tájékoztatást. '­N. Sz. Hruscsov távirata Ben Bella miniszterelnöknek Hruscsov elvtárs táviratban üdvö­zölte Ben Bella miniszterelnököt. „A szovjet kormány a teljes egyenjogú­ság, a szuverenitás tiszteletben tartása és a belügyekbe való be nem avat­kozás alapján őszintén törekszik a szovjet-algériai önzetlen barátság és együttműködés továbbfejlesztésére," — hangoztatja a táviratban. Hruscsov elvtárs táviratában hang-, súlyozza: „A szovjet nép szilárd meg-' gyöződése, hogy Algéria népe egy­séggel és éberséggel minden nehéz­séget és akadályt lekUzd, megszilár­dítja állama szuverenitását, s meg­oldja a legfontosabb társadalmi és gazdasági feladatait. Hruscsov elv­társ meggyőződését fejezi kl, hogy az Algériai Köztársaság „méltón hoz­zájárul a világbéke megszilárdításá­hoz és az alávaló gyarmati rendszer végleges felszámolásához." A i M ne legyen a hidegháború eszköze Rapacki lengyel külügyminiszter felszólalt az ENSZ pénteki ülésén New York (CTK) — Az ENSZ köz­gyűlése pénteken folytatta az általá­nos vitát. A Szudáni Köztársaság küldötte a gyarmati kérdést fejte­gette felszólalásában. Utána Rapac­ki lengyel külügyminiszter mondott j beszédet. Hangoztatta, hogy ma egy­re tőbb komoly nyugati államférfi kénytelen elismerni, hogy az erőpo­litika elavult, nem reális és csak nagy veszélyt jelent. Ennek ellenére a Nyugaton még nem kristályoso­dott kl más politika, a fegyverkezés­hez és a gazdaságilag gyengébb or­szágok kizsákmányolásához fűződő | érdekek még mindig a régi politiká­! nak kedveznek. Másrészt azonban egyre erősebben hatnak a béke és a nemzeti felszabadulás hatalmas erői, s reálisabb álláspontot kényszeríte­nek ki a világkérdésekben, amit a nyugat-lriáni helyzet rendezése is bizonyít. A lengyel külügyminiszter elítélte az Egyesült Államok Kuba-ellenes agresszív terveit, majd a német kér­déssel foglalkozott. A gyarmati rendszer felszámolását érintve hangoztatta, hogy most már gazdasági örökségét is fel kell szá­molni. Beszéde végén hangsúlyozta, hogy az ENSZ csak akkor teljesítheti fel­adatait, ha megszabadul a hideghá­ború hatásától, nem lesz egy állam­csoport eszköze a hidegháborúban. Az ENSZ a béke érdekében legyen a vita, a megegyezés és az együttmű­ködés fóruma — mondotta Rapacki miniszter. Délután a mongol küldött szólalt fel az általános vitában. A békés együttélés, valamint a vitás nemzet­közi kérdések békés megoldása mel­lett kardoskodott. Elítélte az Egye­sült Államok Kuba-ellenes agresszív készülődéseit és figyelmeztetett a leszerelési tárgyalások komolyságára. Beszéde végén a gyarmati rendszer régi és új formáinak végleges fel­számolását, atomfegyvermentes öve­zetek létesítését és a titkárság át­szervezését követelte. Elítélte a né­met és a japán revansizmust támo­gató Nyugatot és követelte a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-Jo­gainak visszaadását. A következő felszólaló, a kolumbiai küldött hidegháborús beszédet mon­dott. Az utána felszólaló laoszi kül­dött hangoztatta, hogy kormánya kész következetesen betartani a jú­lius 23-ai egyezményt. Kormánya tá­mogatja Sihanuk herceg Javaslatait, azaz Kambodzsa semlegességét. A laoszi küldött követelte a népi Kí­na ENSZ-jogainak elismerését. Az utolsó felszólaló, Velarde bo­líviai küldött hangoztatta, hogy or­szága ezután sem fog beavatkozni más országok belügyeibe, majd or­szága rosszabbodó horganykivitelé­vel foglalkozott. Az általános vitában eddig 43-an szólaltak fel. A vita a Jövő héten is tartani fog. 31 küldöttség jelentke­zett felszólalásra, további 8 küldött­ség pedig az október 8-a utáni héten szólal fel. Bejelentették, hogy októberben Va­lerian Zorin szovjet küldött veszi át a Biztonsági Tanács elnökének tiszt­ségét a román Jaseganutól. Gromiko az ENSZ küldöttségek vezetőivel tárgyalt • New York (CTK) — Gromiko szov­jet külügyminiszter, az ENSZ köz­gyűlésén résztvevő szovjet küldött­ség vezetője pénteken fogadta az Egyesült Arab Köztársaság külügy­miniszterét, M. Fauzít. Ugyanezen a napon találkozott B. Kreiskyvel, Ausztria külügyminiszterével, vala­mint Krisna Menonnal, India honvé­delmi miniszterével. Külön tárgyalt Home lorddal, Anglia külügyminisz­terével. A tárgyaláson részt vett Szemjonov szovjet külügyminiszter­helyettes- Mindkét országot érdeklő kérdésekről tárgyaltak. Megalakult a jemeni kormány Saná (CTK) — Jemen fővárosából jelentették, hogy megalakult a forra­dalmi tanács, a köztársasági tanács és a kormány. A forradalmi tanács és az új kormány elnöke Abdallah Sallal ezredes lett, aki — az egyik törzsfőnök szerint — az államcsínyt irányította. Az új kormány külügy­minisztere Mohammed el Ahmed, bel­ügyminisztere Abdallah Ben Attalah. Sallal ezredes 15 évvel ezelőtt ira­ki katonai iskolát végzett. Hazatérése után Jahja jemeni imám bebörtönözte őt.« Mohammed al-Badr imám a múlt héten, trónra lépése után a jemeni hadsereg főparancsnokává nevezte ki Sallal ezredest. A MEN sajtóiroda szerint a jemeni rádió külügyminisztériumi közlemény­ben ismertette az új kormány politi­káját. A közlemény szerint a Jemeni Arab Köztársaság betartja szerződéses kötelezettségeit más államokkal szem­ben, ha nincsenek ellentétben az or­szág függetlenségével. Jemen semle­ges külpolitikát akar folytatni, be­tartja az ENSZ alapokmányát és szembefordul az imperializmussal és a külföldi beavatkozással. Az új kor­mány baráti kapcsolatokat teremt va­lamennyi országgal, amely elismeri Jemen függetlenségét, elfogad külföl­di segítséget, ha nem kötik az or­szág függetlenségét veszélyeztető fel­tételekhez. A kormány hitet tesz az arab nem­zeti mozgalom mellett, s hangoztatja, t hogy az arab országok szolidaritásá­ra fog támaszkodni és az Arab Liga konszolidálására fog törekedni. A közlemény szerint a köztársa­ság radikális tanügyi reformokra ké­szül, hogy felszámolja az írástudat­lanságot. A közlemény szerint az or­szágban meg kell teremteni a társa­dalmi igazságosságot és fel kell szá­molni a hűbéri rendszert. A kormány megszünteti a törzsi különbséget és átszervezi a hadsereget. A jemeni rádió közölte, hogy a helyzet megszilárdult s visszavonták a kijárási tilalmat. Népbíróság léte-: sült a megdöntött rendszer képvise­lőinek elítélésére. » • • Az Egyesült Arab Köztársaság el-. ismerte az új jemeni kormányt. • • • Hasszan herceg, Jemen eddigi ENSZ-küldötte, a megölt al-Badr imám nagybátyja szombaton Szaúd­Arábiába utazott. Elutazása előtt kö­zölte, hogy Jemenbe akar jutni, ahol egyes törzsek támogatását élvezi. Nyugati tudósítók előtt kijelentette, hogy a hadsereg lázadása „jelenték­telen incidens, melyet a nép elfojt". A herceg felszólította „azokat, akik fegyvert fogtak a király ellen, hogy szüntessék be az ellenségeskedést". A KÍNAI ORSZÁGOS NÉPI GYŰLÉS kül­döttsége a Vietnami Demokratikus Köz­társaság nemzetgyűlése állandó bizott­sáeának meghívására Hanoiba érkezett. (ČTK] SZARASZIN, a S E AT O tömb főtitkára Kennedy elnökkel a „délkelet-ázsiai helyzetről" tárgyalt. Kennedy elnök állí­tólag ..igen nagy érdeklődést tanúsított , a SEATO Iránt". (CTK) AZ AFRO-ÄZSIAI SZOLIDARITÁSI A'.AP vezetősége Conakryban ülésezett. Az alap az ázsiai és afrikai országok nem­zeti felszabadító mozgalmának támoga­tására létesült. (CTK) WILLY BRANDT nyugat-berlini polgár­mester repülőgépen az Egyesült Államok­ba érkezett, ahol Kennedy elnökkel és Rusk államtitkárral a "berlini és német­országi helyzet további feilödésének ki­látásairól fog tárgvalnl. (CTK) MCGEORGE BUNDY, Kennedy elnök személyes tanácsadója a nemzetbiztonsá­gi kérdésekben, Franciaországból, az NSZK-ból és Dániából hazafelé msnet négynapos magánlátogatásra Londonba érkezett. (CTK) VARSÓBAN lengyel-kameruni kereske­delmi egyezményt írtak alá, mely 1963. január elsején lép érvénybe. (CTK) ÜJ SZÖ 2 * 19S2. szeptember 30. 1

Next

/
Thumbnails
Contents