Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-29 / 269. szám, szombat

Oldjuk meg közösen Hazánk népe pártunk nagy jelentőségű XII. kongresszusára készül. Nem véletlen, hogy a párt tanácskozása egész népünk figyelmének középpontfában áll. Korántsem. Hisz a közelgő kongresszus szabta meg társadalmunk további fejlődésének irányvonalát, hogyanját az elkövetkező időszakra. Ez pedig mindanynyiunk közös nagy ügye! A kongresszus előtt országos vita ls megmutatta, hogy a pártmunka a gazdasági és eszmei problémák mellett nagy figyelmet szentel a nevelés' kérdéseinek. Ez egészen természetes. Nagy célt: a kommunista társadalom felépítését tűztük magunk elé. Óriási feladat! Nemzedékünknek jutott az a történelmi küldetés, hogy e társadalom alapjait lerakja. A szocializmus, a kommunizmus építőinek nemzedéke vagyunk! Teljes felelősséget vállaltunk a jövőért, gyermekeink holnapjáért. Ez a tény szabja meg feladatainkat: fiataljainkat olyan szaktudással, a kommunista társadalom tagjának olyan jellemvonásaival kell felvérteznünk, hogy a kommunizmus magaslatai felé vezető úton egy pillanatra se torpanjanak meg a legnagyobb nehézségek előtt se. S ilyen vonatkozásban kidomborodik a tanító, a nevelő munkájának óriási felentősége. MOST, AZ ÚJ TANÉV (kezdetén lapunk ankétot indít a tanítók iskolán . kívüli munkájáról. Helyet ad a hozzászólóknak, akik őszinte szándékkal, segíteniakarással közlik észrevételeiket, véleményeiket. Napjainkban hazánk népe a városokban és a legeldugottabb falvakban egyaránt pártunk dokumentumáról, szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól tárgyal. A párt mindig nagy figyelmet szentelt a nevelés kérdéseinek. Ez a tény tükröződik a dokumentumból is. Ankéntunk. legyen legalább parányi hozzájárulás társadalmunk, építésünk jelenlegi problémáinak tisztázásához. Nem szeretnénk a lapunk hasábjain kibontakozó vita elébe vágni, mert ezzel szűkebb keretek közé szorítanánk az ankétot. Mégis már bevezetőben szeretnénk leszögezni néhány dolgot. A tanító, a pedagógus új társadalmunk építésében tisztes, sőt bátran mondhatjuk: nagyon jelentős szerepet tölt be. Oj társadalmunkat nem csupán az emberi munkát lényegesen megkönnyítő gépek tömkelege, vagy az anyagi javak mind nagyobb bősége jellemzi. A legszebb sikerek, a legkimagaslóbb eredmények hátterében is ott áll az ember, akinek alkotómunkája életünk minden szépségének egyedüli forrása. A társadalmi átalakulás nem megy egyik napról a másikra. Űj gépeket percek, órák alatt lehet előállítani. Az emberi lélek azonban a legfinomabb műszernél ls bonyolultabb s ezern-yi hatás, körülmény befolyásolja. A tanítóra hárul az a csodálatosan szép, de ugyanakkor nehéz feladat, hogy a lelkekben kertészkedjék: ápolja a nemeset és irtsa a gyomot. Az emberi lelkek kertésze nagyon sokat tehet az új ember formálásában, de minden tévedése, hibás lépése ugyanannyit ronthat © hosszan tartó folyamatban. Ezért a nevelést nem bízhatjuk csupán a tanítóra, helyesebben: nem hagyhatjuk őt magára nemes igyekezetében. A társadalomnak kötelessége olyan körülményeket teremtenie, hogy e pedagógus lélekformálő munkáját megkönnyítse, elősegítse és a lehető legnagyobb mértékben kizárja a zavaró jelenségeket, legyenek azok a környezetben, a szülők, vagy akár a tanító személyében. A tanító pedagógiai tevékenysége nem korlátozódhat az iskola falai közé. A nevelés szervesen összefüggő folyamat. Az iskolát, a családot és az utcát nem lehet egymástól elszigetelt területnek tekinteni. Sőt! A gyermekkel iskolán kívül történő foglalkozás, a szülőkkel tartott rendszeres kapcsolat až általános nevelésnek egymásba fonódó változatai. A szülők örömmel fogadják a pedagógus tanácsát, és észrevételeit hasznosan gyümölcsöztethetik. A TANLTÖ TÁRSADALMI munkája sokrétű, miként életünk is napról napra gazdagabb. S hivatásából adódik, hogy a község mfndenapi életében — szürke hétköznapjaiban, vidám ünnepeiben — fontos szerepet tölt be. Néha talán sokat ls kívánunk tőle, nemegyszer többet, mint amire erejéből telne. De hát a falusi pártszervezet, az Ifjúsági Szövetség, a pionírszervezet, a kulturális egyesület kitől várjon segítséget, ha nem tőle? S ki adhatna a leghamarabb választ, magyarázatot a falusi dolgozóknak a tudomány és a technika legújabb sikereiről, ez űrkutatás legújabb fejleményeiről? A tanító. Itt meg kell mondani azt is, hogy a falusi tanító munkája a körülmények folytán sokkal nagyobb áldozatkészséget, több fáradságot kíván, mint városi kollégájáé. A TANÍTŰ KÜLDETÉSE, hivatása a pevelés. S valljuk be, még ma is találkozunk visszás jelenségekkel. A helybeli funkcionáriusok" a tanítót nem egy esetben olyan tevékenységre ösztökélik (itt-ott talán kényszerítik is), amely nem egészen függ össze nevelői hivatásával. Például a kelet-szlovákiai kerületben megtörtént az az eset ls, hogy a helyi nemzeti bizottság megtagadta a tanítók fizetésének folyósítását egyszerűen azért, mert azok és diákjaik többszöri felfezőlítás, ellenére sem mentek tanítás helyett' a szövetkezet földjére a növényápolásban vagy a betakarításban segíteni. Vagy hány községben hárul a tanítóra a baromfiösszeírás és más hasonló feladat teljesítése, ami kizárólag a helyi nemzeti bizottság kötelessége! Miért? Egyszerűen azért — s itt mondjuk ki nyíltan —, mert a helybeli funkcionáriusok így könnyítik saját munkájukat. Könnyebb a „mindig kéznél levő" tanítót bevonni az ilyen munkákba, mintsem a választott képviselők bevonása. Sőt, nem egy esetben az is előfordul, hogy a tanítót éppen az ilyen munkája szerint és nem az oktatás, nevelés terén elért eredmények alapján értékelték... Nem kívánunk hasanló Jelenségekkel már az előszóban részletesebben foglalkozni. Mindenesetre máris leszögezhetjük, hogy a legerélyesebbén visszautasítunk minden olyan kísérletet, amélynek eredményeként — a pedagógiai tevékenység rovására — a tanító a falu „mindenesévé" válna. SOK PROBLÉMÁT érintettünk. Talán többet, mint egy ankét bevezető írása megkövetel!. Tettük ezt ezért, hogy a most induló vitának némi irányt szabjunk. Céljunk néma problémák leszűkítése. Ellenkezőleg!' Meggyőződésünk, hogy már a kérdés puszta felvetése is egy lépés a megoldás felé... Azt szeretnénk, ha leveleikben nemcsak általánosságban írnának. Megoldás csupán a konkrét helyi problémák felvetésével érhető el. Várjuk tehát olvasóink hozzászólásait. WXTSM az igényes és egyre Igényesebb feladatok megvalósítására, mivel Járulok hozzá konrétan ahhoz az anyagi és eszmei új műhöz, amelyből a kommunizmus elemei születnek, milyen az én személyi felelősségem a jövendő művével szemben? Mindnyájan felelősek vagyunk az egész életért, ez annyit jelent, hogy mindenki a saját részfeladatáért kellő felelősséggel tartozik. VÉLEMÉNYEM SZERINT valahol itt kezdődik a szocialista irodalom fő feladata, amely az előrehaladó élet ábrázolásának mintegy integrációja s amelynek az a hivatása, hogy társadalomábrázolásában a kommunizmus etikai ős esztétikai ideáljainak előttünk járó irányára mutatva hasson a az olvasóra. Az irodalom szocialista jellegének megteremtéséért végzett fáradozás nem egyfázisú cselekmény. Érvényesíteni kell létjogosultságát az alkotás, az irodalomkritika és az irodalomtudomány területén ls, mégpedig állandóan és folyamatosan. Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy irodalmunk számos alkotásában az utóbbi időben elmosódik az irodalom szocialista jellege és mondanivalójuk inkább a szocialista és nem szocialista haladó irodalom határmezsgyéjén mozog. Itt látom éppen az irodalomkritika fő felelősségét és fogyatékosságát, amely ezt a kérdést nem tartja eléggé szem előtt, gyakran még Igen magas minőségi szinten is csupán részletproblémákkal foglalkozik anélkül, hogy azt kutatná, milyen mértékben mélyül el az élet kérdéseiben az illető mű, milyen küldetést tolmácsol és milyen mértékben vesz részt a közös alkotásért való fáradozásban. A kritikus gyakran nem látja a művet az élettel kapcsolatosan, csupán irodalmi kapcsolátai1>an, vagy gyakran még ebben az öszszeiüggésben sem. Ebből következik azután a kritériumok ingatag jellege, és az élettel kapcsolatos összefüggések értékeléséből a hierarchikus fokozatok hiánya. Az élet ábrázolása főképp fiatal íróinknál egyelőre még tűi szűk és egyoldalú. Sokkal több olyan műre lenne szükség, amely szondáit — az élet kérdéseinek megoldásában részt vállaló szándékkal — jelenleg! életünk centrumában eresztené. Ez a tünet, amely az irodalom funkcióját meghatározó elméleti bizonyta-' lanságából ered, a további haladás fékezője. A dokumentum ezen a téren is újabb erőfeszítésekre szólít fel minket, olyan új művek megalkotására, amelyek részt vállalnak az űj társadalmat építő új ember ne-: veléséből. AZ IRODALOM NEVELŐ hatását a közelmúltban nemegyszer didaktikus szűkkeblűséggel és elferdítve magyarázták. Ennek hatására sok elhibázott mű született. Az ilyen el-: hibázott művekkel polemizáló íro-: dalmárok azonban gyakran az ellen-: kező szélsőségekbe esnek, amikor elvetik a pozitív példamutatásnak az irodalomban való létjogosultságát, amikor minden optimizmust gyanakodással fogadnak és a neve-; lő szándék számukra már eleve csu-i pán sematizmust, apriorizmust és volunterizmust jelent. Az egyik egyoldalúságot nem lehet egy másik egyoldalúsággal helyettesíteni. Az őszinteség még nem az ígazsag záloga, márpedig csupán az ismeretekre és a megismerésre támaszkodó igazság vezetheti helyes irányba a művészi alkotást. Az irodalom nevelő küldetése

1 többféleképpen !s megnyilvánulhat. Az Irő úgy ls hathat az olvasóra, hogy olyan követésre méltó pozitív hőst teremt, aki nem lesz minden szín, íz és forma nélküli maneken. Az író saját véleményét persze sokféleképpen kifejezésre juttathatja, vagy úgy, hogy az egész irodalmi műbe beleszövi, de úgy is, hogy szereplőin keresztül vagy pedig szerzői kommentár formájában mondja el. De nevelőleg hathat az olvasóra, ha szépség iránti képzelőerejére, esztétikai és valóságlátására hat. Bár ezek a különböző irodalmi formák más-más hatóerejűek, •helytelen lenne egyiknek az érdekében elvetni a másikat. Kirekeszthető az Irodalombéi Korcsagin pélM. Anyikusin: A. P. Csehov, gipsz, 1961. damutatő alakja? De kizárható-e ugyanakkor az irodalomból a szerelmi vagy tájleíró líra? Fel lehet-e áldozni egyiket a másiknak a kedvéért? Csak a passzivitás és a közömbösség elvetendő, amely elzárkózik az elől a felelősség elől, amellyel az új társadalom haladásának és kiépítésének tartozik. Heyes, ha szembeszállunk és polemizálunk az Irodalmi közelmúltunkban megjelent olyan olkatások-: kál, amelyekben nem volt Igazi életközelség, de amelyek a sematizmus, a konfliktusmentesség és a szűkeri értelmezett dialektikus utilítarizmus jegyét viselik magukon. Szükséges azonban, hogy ebben az esetben a kritika a valóság igazibb ábrázolására való ösztönzés szempontjából induljon ki és, az új társadalmat építő emberre tett esztétikai hatást vizsgálja méghozzá nem akármilyen esztétikai hatást, de azt, amely a kommunista társadalom eszmei ideáit és Ideáljait tükrözi. AZ IRODALOMNAK MA óriási a jelentősége. Sokkal nagyobb, mint amilyet gyakran mi tulajdonítunk neki. Törvényszerű tehát, ha az élet ís sokszorosan megköveteli, hogy az irodalomban a megfelelő hely megillesse. Amikor társadalmunk igényes feltételeket szab az irodalmi alkotók elé, nem követel tőlük egyebet, mint hogy maguk az alkotók mérjék fel a művészet jelentőségét a jelen és a jövendő társadalmával szemben. A könyvek ma soha nem látott példányszámban, jelennek meg Az olvasók érdeklődése ls napról napra nő. Ez a körülmény óriási felelősségre inti ez írót, minden leírt szóval szemben. Előrenézünk. Sok Igényes és nehéz munka áll még előttünk. Mindenki a saját egyéni felelősségét mérlegeli, de ugyanakkor mindnyájan érezzük, hogy az egész életért felelősek vagyunk. IVÁN SKÁLA a Csehszlovák írószövetség első titkára (Megjelent a Rudé právo-ban, rövidített szöveg.) V. ROZSGYESZTVENSZKIJ Az új fakötö Itt egykoron a varjak tanyáztak csak. A részeg víz nyers, szennyes habokkal futott a partra ki s a Gálya-révbe tartó kis lővasútra néztek a nagyproszpekti kunyhók vaksi ablakai. Züllött kertek. Palánkok. Léptek a deszkapallón, duhaj vasárnap este egy harmonika szól — bozót a nyirkos ködben, eló'sötétlo alkony, vak füzérekbe fűzött fénycsóvák valahol. Ö, hogyan kapcsolódhat ez a múlt a jelenhez? Nem tudok hinni nektek, emlékeim ... Az út v suhanó gépkocsikban idő-folyót keresztez a kamasz- barangolásom ösvényeire fut. Már nem hullámtarajtól, szelektől épített földnyelv, amely dagálykor sekély vizekbe roskad, — tömör ház-rengeteg a Vaszil jevszkij - sziget és kék fátylakba vonva tűnik fel újra Kronstadt A dúlt tengerfenékre szilárd betonból öntött, acélvázakra forrott kockák telepszenek — roppant daruk mozognak, illeszkednek a tömbök, s a vas-város alatt mély, áttetsző víz dereng. Kört búg, ezer hajó jön — fogadd őket öledbs, tengereken szövődött barátság tiszta öble, kitárt kapunk, Leningrád,' világra tárt kapunk — száz nemzet-nép hajói, s mind testvérek vagyunk! CSORDÁS ELEMÉR fordítása Nem ismertem rá Moszkvára Igor Sztravinszkij elragadtatással nyilatkozik élményeiről Hosszú-hosszú távollét után hazalátogatott Igor Ffodorovics Sztravinszkif, az Egyesült Államokban élő orosz zeneszerző, a zenei világ egyik legelismertebb élő nagysága, latogatása nem hatott váratlanul: már tavaly közölte az Egyesült Államokban vendégeskedő Hrennyikov és Kara-Karaiev szovjet zeneszerzőkkel, hogy 80. születésnapját óhazájában szeretné megünnepelni, melyet soha sem feledett el. .— Moszkva a felismerhetetlen-' ségig csodálatosan megváltozott Moszkva és lakói derűlátók, erőtől duzzadók. Itt minden örökös mozgásban van. Ebben a csodálatos légkörben hirtelen fiatalnak kezdtem magam érezni — nyilatkozott a mester a moszkvai Pravda munkatársának. Sztravinszkij látogatása alkalmából több müvét műsorra tűzték a moszkvai színházakban és zeneintézményekben. (L) 1962. szeptember 29. • (Jj SZŐ Z