Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)
1962-08-22 / 231. szám, szerda
Talpig ember Jaromír Teplý a közszükségleti cikkeket gyártó üzem dolgozói közül elsőnek kapta ||| meg a „Szocia- > , lista munka út- . •törője című kitüntetést. Teplý elvtárs 1953-ban mint 26 éves fiatalember került a galántai bútorgyárba. Nem olyan régen dolgozik, mégis mennyi küzdelmet és sikert hozott ez a pár esztendő ! 1958-ban elvégezte a mesteriskolát és az egyik műhely vezetője lett. Munkatársait rövidesen megnyerte egy gondolatnak: versenyezni kezdtek a szocialista munkabrigád címért. Másfél év alatt meg is szerezték. Közben a műhely kiépült, a munkatársak megszaporodtak, és felvetődött a gondolat, versenyezzenek a szocialista műhely címért. Az elgondolást tett követte. A műhely dolgozói eredményes munkát végeztek — mesterük, a kommunista jaromír Teplý irányításával. Nemsokára jogosan viselhették a szocialista mun'ka műhelye elnevezést is. Amikor 1961-ben Teplý elvtárs megkapta a minisztérium kitüntetését, a galántai üzemhez csatolták a trnavai asztalos- és kárpitosműhelyt. Ez a műhely sok gondot okozott az üzemnek. A tervteljesítés mélyen száz százalék alatt volt, és az elkészített bútorok minőségével is sok volt a baj. Ekkor hallott Teplý elvtárs először a szovjet Gaganova elhatározásáról, aki jobb munkahelyről átment egy lemaradó munkahelyre. Teplý elvtárs is önként jelentkezett a trnavai műhelybe. Három hónap eltelte után a műhely teljesítette a termelési feladatait. Bevezették a ciklusos grafikon szerinti termelést és a Seifert-módszert. A műhelyre ma már rá sem ismerni, pedig ugyanazok az emberek dolgoznak ott ma is, mint azelőtt. Teplý elvtárs nemcsak kitűnő szervező, hanem újító is. Újítási javaslata alapján a galántai üzem több mint 16 ezer koronát takarít meg. Teplý .elvtárs tudja, hogy a siker feltétele elsősorban a kitartás, az ember- és munkaszeretet. Vadovics József, Galanta VITÁZNAK A KOMMUNISTÁK Ä párt eszmei és szervezeti egysége nélkül a gazdasági vezetés ellenőrzése sem valósítható meg A Nyugat-Szlovákiai Energetikai Üzemek vállalati igazgatóságának kommunistái, de főleg az alapszervezet bizottságának tagjai ugyancsak gondosan áttanulmányozták az alapszabály-tervezetnek a párt egységéről szóló szakaszait. S e tanulmányozás alatt régi keletű, de még be nem gyógyult sebek kezdtek sajogni az öntudatos vezetőkben. Nem azért most újultak fel ezek a sebek, mert eddig mintha megfeledkeztek volna létezésükről, hanem azért, mert az alapszabály-tervezet annyira élesen és határozottan világítja meg gyengéiket, hogy lehetetlen volt el nem mélyölni a problémák felülvizsgálásában. 1957-ig FORGATJUK vissza az idő kerekét. Az évben új igazgatót kapott a vállalat. Ebben nincs semmi különös, vagy rendellenes. Csakhogy a vállalat új vezetője munkásszármazású, tehát „munkásigazgató" lett, akit sokan, sajnos szép számmal, még a kommunisták közül is ellenségesen fogadtak. Természetesen elsősorban azok, akik maguk is az igazgatói székre pályáztak. Az egészségtelen viszonyoknak az lett a következménye, hogy még a pártbizottság is két ellentétes csoportra szakadt. Az egyik igyekezett aláásni az új igazgató tekintélyét, a másik az új vezető mellett foglalt állást. Az első főleg osztályvezetőkből alakult, akik vezetői tekintélyüknél fogva, néha „merész" módszerekkel is a saját javukra hangolták a többséget. Ez a viszolygás rányomta bélyegét az egész pártszervezet munkájára. A tagság nem merte bírálni a vezetőséget, mert annak megvoltak a módszerei, hogyan hallgattassa el azokat, akik szólni mertek. Az új igazgató elvesztette bizalmát a bizottságban, nem kért és nem is kérhetett tőle támogatást akkor, amikor látta, hogy ott több az ellensége, mint a jóakarója. Nem is kell mondani, hogy ennek a huzavonának a gazdasági eredményeken is megmutatkoztak a következményei. Több esetben már csak egy „hajszál" választotta el őket attól, hogy elnyerjék a vándorzászlót. Csak néhány órás társadalmi munkáról volt szó, de ezt a pártszervezet nem tudta, vagy inkább nem akarta megszervezni. Ha röviden akarjuk jellemezni a szóbanforgó pártbizottság esetét, csak azt mondhatjuk, hogy ebbe a bizottságba karrieristák furakodtak be, akik saját érdekeiket a társadalmi, illetve pártérdekek fölé helyezték. Ezek a vezetőségi tagok megfeledkeztek NEM AKARNAK TÉTLENKEDNI Szerény, csendes kis bányaváros Sokolov a cseh határvidéken. Kastélya valamikor a gazdag urak, a henyélő nemesek tanyája, a részeges kurjantgatások, dorbézolások tanúja, ma fáradt, pihenést kereső emberek találkozóhelye. — Ki hitte volna? — mondogatják azok az öregek, akik jól emlékeznek még az elmúlt időkre. A városban szép számban élnek az idősebb nemzedék tagjai, azaz, hogy inkább a kevésbé fiatalok. Csupa derű és jóság a lelkük. Ezernégyszáznál is többen vannak. Azelőtt azt tartották errefelé, ha valaki megöregszik, üljön odahaza 3 kályha mellett, vagy sütkérezzék a napon. Hasznát amúgy sem veszik sehol. Ez azzal járt, hogy a jogát is alig ismerték el az élethez. A kapitalista országokban még ma is így gondolkodnak és valamikor régen a sokoloviak is ezt az elvet vallották. Legtöbbjük bányász volt. Amíg bírták, bőségesen kivették részüket a munkából. Ma egészségi állapotuk, vagy maés látszik rajta, mennyire szereti ezt a megbízását, mennyire ragaszkodik „az öregeihez", ahogy mondani szokta. A városi nemzeti bizottság méltányolja a nyugdíjasok igyekeznét, törődik velük és a régi közmondás elvét vallván „jó tett helyébe jót várj", meg jutalmazza őket, ahol csak teheti. így jutottak a kisváros nyugdíjasai ez év elején klubhelyiségekhez. Mégpedig nem akármilyenekhez. A volt kastélyt túlnyomó részben saját maguk hozták rendbe, hogy legyen hol találkozniok, kellemes környezetben egymás között elbeszélgetniük, a rádió, vagy a televízió műsorát élvezve. Naponta, alig múlik el a déli egy óra, szállingóznak már a klub tagjai. Reftdszerint szűknek bizonyulnak a helyiségek, msrt hiszen szívesen járnak ide. Itt az otthonuk, itt érzik magukat a legjobban. Akárcsak egy nagy család tagjai, ismerik egymás életét, töviről hegyire megtárgyalják a napi gas koruk folytán csak könnyebb man- t°™ro' negyue uiegiorgyaíjcm a niicaimns^k. amit önként vállal- eseményeket, m.ndent Így, ahogy megtörtént. kára alkalmasak, amit önként vállal nak. Dehogyis tudnak megbékélni a gondolattal, hogy szocialista társadalmunk többé ne számíthasson vslük, a segítségükkel, dolgos kezük munkájával. Nem tudnak, nem akarnak tétlenül lézengeni. Tőlük telhetően részt követelnek az építés munkájából, hasznosítani akarják tudásukat, érvényesíteni gazdag tapasztalataikat. Ez minden vágyuk. — Miért ne vennénk igénybe .felajánlott jobbjukat? Nem akarjuk letörni szép igyekezetüket és mi tagadás, a segítségük igen jól jön. Bőségesen akad nekik való munka — jegyzi meg Marié Stíbalová, a Sokolovi Városi Nemzeti Bizottság dolgozója. Így például a kadaüi Cukorgyárban a kampányban ketten vettek részt: a hatvannnyolc évBS [osef Suchý nyugdíjas és az ötvenöt éves Antonín Picka rokkant. Ezenkívül mindketten a városszépítési akció keretében 230—230 brigádőrát dolgoztak le. Az ötvenhét éves Josef Hegen már ez évben 486 brigádórát adott ér ez alatt az idő alatt több épület homlokzatát, bejáratát tatarozta, utakat javított, kerítéssel látta el a kastélyuk udvarát. Sokan közülük a színes fémek szenvedélyes gyűjtésére adták fejüket és nem is kis eredménynyel. A szénakaszálás és begyűjtés is kedvelt időtöltésük közé tartozik. Sőt olyan is akadt, aki vallalta a gazdasági állatok összeírását. Pártunk XII. kongresszusának a tiszt íletére annyi a kollektív és az egyéni vállalás, hogy Marié Stíbalovanak van mit tennie, ha rendben nyilván akarja tartani azokat. — Az ellenőrzéssel elég munkšm lesz. majd én is túlórázni fogok — mosolyog Amikor Marié Stíbalovával — akit huszonhat éves kora ellenére is a nyugdíjasok édesanyjuknak, Jó tündérüknek tekintenek —, benyitunk hozzájuk, éppen ebéd utáni kávéjukat szürcsölgetik. J. Pytelka fiatal fílesége szolgálja fel a forró italt és kérdezés nélkül elénk is letesz egy-egy csészével. Persze Pytelka elvtárs is jelen van. Nem mintha ő az öregek közé tartozna. Ezt éppenséggel nem állíthatom, hiszen mindöszsze negyvennégy éves. De azért ő ls nyugdíjas. Rokkantsági nyugdíjat ítéltek meg száméra. A klubban a titkár szerepkörét tölti be. Ö szervezi a kulturális akciókat, politikai, tudományos, egészségügyi és filmelőadásokat, gondoskodik a folyóiratokról, képBslapokról, melyek iránt itt igen nagy az érdeklődés. — Nemsokára könyvtárunk ls lesz — újságolja büszkén- —, nyugdíjasaink szeretnek olvasni, szívesen művelődnek. ) Még a nyolcvankét éves Barbora Müllerová szemei is elég jók ahhoz, hogy elszórakozzon egy.-egy könyvvel. — Igaz ugyan, hogy csak itt van időm az olvasásra — mondja —, mert odahaza a dédunokáimra kell vigyáznom. így élnek a sokolovi öregek, akiknek javarésze a nehéz bányamunka után itt a klubban piheni ki a fáradtságot. — Nem volt könnyű életünk, de azért, ha még egyszer kezdhetnénk, megint csak ide jönnénk dolgozni — vallják egyhangúan. Kell a szén, a fekete arany. Egyre több kell belőle! Kardos Márta arról, hogy a párt munkája a kollektív vezetés, a bírálat és önbírálat elveire, a párton belüli demokrácia minden irányú fejlesztésére épül. Megfeledkeztek arról, hogy „frakciózásukkal" nem a párt politikájának megvalósítását segítik elő, hanem egyenest akadályozzák e politika érvényesülését. AZ ALAPSZERVEZET becsületes kommunistáit illeti az elismerés azért, hogy napjainkig lényegesen megváltozott a pártbizottság összetétele és viszonya a vállalat vezetőségéhez. Igen, megváltozott, de még nem kristályosodott ki egészen. A bizottság elnöke, annak ellenére, hogy igyekvő, fáradhatatlan párttag, egy kicsit még a fent említett első csoport képviselője. A személyeskedés gátolja őt abban, hogy küldetéséhez híven eleget tegyen kötelességeinek. Az osztályvezetők munkaértekezletén és a személyzeti osztály ülésén például nem vett részt csak azért, mert őt nem hívták meg. Pedig ezeken az értekezleteken kezdődik a pártnak az az ellenőrző szerepe a gazdasági vezetés felett, melynek szükségességét az alapszabály-tervezet annyira hangsúlyozza. Elképzelhetetlen, hogy a pártbizottság ellenőrizni tudja a gazdasági vezetők tevékenységét akkor, amikor nem tájékozódik rendszeresen és alaposan a vállalat gazdasági problémáiról. A pártszervezetek ellenőrző tevékenysége a gazdasági vezetés felett természetesen nemcsak azt jelenti, hogy a kommunisták tudomást szerezzenek a termelés jó, vagy rossz eredményeiről, hanem azt is, hogy miután látják a fogyatékosságokat, segítenek a lehető legrövidebb időn belül kiküszöbölni őket. Az alapszabály-tervezet leszögezi, hogy az alapszervezetek felelnek a pártnak éš a népnek azért, hogy a vállalat, az üzem vagy a műhely teljesíti-e a társadalom iránti kötelességeit. S ugyan mi egy termelő egység legfontosabb kötelessége a társadalommal szemben, ha nem a terv teljesítése? És vajon, hogy felelnek az energetikai vállalat igazgatósága alapszervezetének kommunistái a terv teljesítéséért, ha nem ismerik a termelés problémáit? A BIZOTTSÁG TAGJAI őszintén be-^ ismerték: jelenleg csak a legégetőbb ^ problémákat képesek megoldani, de ^ előfordult, hogy még ez sem sikerült. ^ Örvendetes tény, hogy ezt látják és % A Szovjetunióban, az orszki-halilovtudják, hogy megvan bennük az'igye-% kezet minél előbb a lehető legjobbra ^ fordítani az alapszervezet munkáját. ^ Sőt, a legutóbbi taggyűlésen azt java- ^ solták, hogy az alapszabály-tervezet- ^ nek azt a mondatát, mely az alapszer- % vezeteknek a vállalatok és üzemek % gazdasági vezetősége tevékenysége $ felett gyakorolt ellenőrzési jogáról $ szól, egészítsék kl azzal, hogy az ^ alapszervezeteknek ne csak joguk, ^ hanem kötelességük is legyen az el- ^ lenőrzés. Ez a javaslat és a számos ^ további arról tanúskodik, hogy a vál- ^ lalat igazgatóságának pártszervezete $ javarészt tettrekész kommunistákból $ áll, akik megfelelő szervezéssel és ^ irányítással valóra tudják váltani a ^ párt politikáját és teljesíteni tudják^ az alapszabályzatban foglaltakat. ^ szkj kohĎipari kom binátban még ez Az igazgatóság alapszervezete sze- | jdén befejezik egy új nagyolvasztó rencsére máris levonta a tanulságot jg építését. A nagyolvasztó burkolatát a múlt hibáiból. A bizottsági ülések- ^ már összeszerelték és most már az re legújabban meghívják az egyes osz- ^ öntödét építik. A kohóipari kombinát tályok vezetőit, hogy megismerjék a ^ gépházát és öntödéjét előregyártott termelés időszerű problémáit és se- ^ vasbetonelemekből állítják össze. Kégítsenek megoldásukban. Ezen az ^ pünköri : épül az új nagyolvasztó, úton igyekszenek elmélyíteni, közvet- $ TASZSZ — felvétele lenebbé tenni a kapcsolatot a párt- $ szervezet és a gazdasági vezetőség § között. $ RIO ÜE JANEIRO közelében tegnap Az igazgatóság kommunistái továb- $ éjszaka közvetlenül az indulás után bi eredményes munkájuknak tették $ a tengerbe zuhant egy brazil lökle az alapkövét akkor, amikor gon- $ hajtásos utasszállítógép. A halálos dosan, alaposan áttanulmányozták és $ áldozatok száma eddig ismeretlen, a megvitatták az alapszabály-terveze- § 9 éľ fedélzetén 93 utas és tíztagúlet. Azért jelent ez a vita alapkő- | szemelyzet tartózkodott. letételt, mert tulajdonképpen a ter- $ TIZENKÉT FILMET forgatnak az vezet „rázta" fel a pártbizottságot s § idén Kubában, részben külföldi filmbírta tagjait határozott tervekre és $ társaságokkal együttműködve. A tettekre. Az igazgatóság kommunistái ^ programban Ilf és Petrov szovjet tehát megtették az első lépést a gyü- ^ szatirikusok Tizenkét szék című műmölcsöző pártmunka felé. Most már ^ vének filmváltozata is szerepel. csak az a iontos, hogy terveik megi RN.CVNIIR TWTIPDMÄTTTC Ó„KI valósításával, új cselekedetekkel épít- § o ÜJ FOISKOLAI INTERNÁTUS epnl ,, „ , , j - _„ S Brnóban a Lenin sugaruton. A miiszasek fel erre az alapra az eredményes i w föiskola hallgat 6 Sj 19S3 auguszh l_ pártmunka szilárd épületet. ^ sában ebbefI az épül etben találnak AZ ALAPSZABÁLY-TERVEZETRŐL ^ otthonra. szóló vita, ha az igazgatóság alap-1 BURMA DELI TERÜLETEIN hatalszervezetében egyebet nem is ered- ^ mas károkat okozott a rizsjöldeken ményezett volna, teljesítette küldeté- ^ a tropikus esőzéseket követő árvíz. sét, mert feltárta azokat a hibákat, | TELJESEN FÁJDALOMMENTESEN melyek a kommunisták kötelességei- ^ távolítja el a fogkövet a szavjet nek nem teljesítéséből fakadtak. Tel- ^ szakemberek által szerkesztett műjesítette küldetését, mert végleg le- | szer, amely ultrahanggal dolgozik, rántotta a leplet a pártbizottság tel- ^ 28 ORSZÁG fiatal tudományos doljes egységének hiányáról és megmu- $ gozói vesznek részt az Alacsonytatta. hogy tökéletes összhang nél- $ Tátrában az atomfizika kérdéseivel kül a pártszervezet nem tudja haté- $ foglalkozó konferencián. Három héten ,,.... , , . 5 át Anglia, Hollandia, a Szovjetunio es konyán ellenőrizni a gazdasagi veze- Ä az u s* , jobb tudósaina k előadásait tést sem, pedig az üzemi alapszerve- ^ hallgatják meg. zetnek és bizottságnak ez az egyik § . „„. * , « <• legfontosabb feladata. Š t ZAHA RiJ E l }^ ľ, Jľ Szabó Géza ^ szelek az utóbbi időben hatalmas § hőhullámot idéztek elő Marok% kóban. A délelőtti hőmérséklet ^ árnyékban eléri a 42—45 fokot. § Rabatban tegnap érte el a hőmér^ séklei tetőfokát: 43 C fokot mértek 5 árnyékban. \ BEFEJEZÉS ELŐTT ÁLL OSTRA^ VÁN a Sajtó Háza. A 15 millió koro§ na befektetéssel épülő palotát a ^ gcrttwaldovi építészek készítik. $ A LEGUTÓBBI népszámlálás adatai § szerint Kambodzsának 5 748 842 lako$ sa van. A fővárosban 403 500 ember S 61. r S les ť AZ ELSŐ SZOVJET kötelékűrrepüemlékére a román posta au§ gusztus 20-án új bélyegeket hozott $ forgalomba. Az egyik bélyegen Nyi^ kolajev, a Vosztok 3 űrhajó pilótá\ fának arcképe, a másikon Popovics, ^ a Vosztok 4 pilótájának arcképe, a ^ harmadikon pedig a Föld körül ke^ ringó két űrhajó látható. ^ SZLOVÁKIA LEGMAGASABB ÉPÜA bratislavai Magasépítészeti Vállalat dolgozói a XII. kongresszus tisztele- fc LET E Partizánskéban épül. A 14 tére 5 nappal előbb, már augusztus 25-én befejezik a Legionárska utcai § emeletes hazban internátust rendez11-emeleles diákotthon építését. (& Petráš - ČTK felv.J Š be. az Augusztus 29 gyar fiatal ^ dolgozol reszere. § ÖTEZER látogató kereste fel vasár^ nap Smrdákyt a Kulturális Nyár ke^ retében. $ EGY HÓNAPIG fog tartani a Kal$ kuttában szeptember elsején kezdődő S nemzetközi gyermekfilm-fesztivál. A Észak-Csehország egyik papírgyárában — a stétii üzemben — > fesztiválon kétszáz gyermekfilmet további gyártási részlegek építésével készülnek kiszélesíteni, emel- ^ vetítenek Kanada, Kína, Csehszlováni a termelés színvonalát. Az utóbbi időben az épülő, rotációs pa- ^ kia, Franciaország, NDK, Anglia, pírt gyártó részleg építkezési munkálatai jelentősen lemaradtak. § USA, a Szovjetunió és Jugoszlávia A késés oka a gépberendezések szállításában rejlett. ^ részvételével. A plzeňi Lenin Művek dolgozóit is érintette ez a lemaradás, hi- $ NAGY ÉRDEKLŐDÉSNEK örvend szen a szerelési munkálatokat ők végzik, így becsület kérdése, be § Prágában az első postabélyeg-világtudják-e hozni a késést. A plzeňi szerelők a siker érdekében elhar $ kiállítás. Szombaton és vasárnap öttározták, hogv a legjobban veszélyeztetett munkaszakaszokra a leg- ~ ha^t b^^ tekintetIPARUNK TÁMASZA: a szocialista munkabrigád , . ?. , • te meg a kiállított bélvegeket, kiválóbb szocialista munkabrigadokat küldik. Elhatarozasukat tett 5 .„„,,„.. nnirn7 ň° ... , .. . . . .. a , , .. .. _. , s A ROMÁNIÁI DOLGOZOK az iden követte, melynek me* is lett az eredmenye: a rotac os papírt eyar- $ úlhlsban az Ällami Takarékpén z. tó részleget a kitűzött hatandoben adják at rendeltetesenek, hogy ^ tárban 28 millió leíel többet belyeza legközelebbi újévi lapokat már az új üzemben készült papírra $ tek e l betétkönyvekre, mint az elnyomtathassák. ^ múlt év ugyanezen hónapjában. Oj SZÖ 4 * 196 2 augusztus 22.