Új Szó, 1952. július (15. évfolyam, 179-209.szám)

1962-07-09 / 187. szám, hétfő

Világ proletárjai, egyesüljetek ! MfflffllWfll Bratislava, 1962. július 9. hétfő • 30 fillér * XV. évfolyam, 187. szám Milliók szíve egyet dobban... Ma százmilliók küldöttei találkoz­nak Moszkvában, hogy napokon át kutassák, hogyan lehetne elhárítani az emberiség feje felől az egész vi­lágot pusztulással fenyegető atom­katasztrófát. Százmilliók képviselői találkoznak — a béke-világmozga­lom harcosai és más szervezetlen pacifisták, akiket közös cél egyesít: az atomháború megakadályozása. A béke az emberiség örök vágya. Az emberiség a múltban is felemel­te szavát a háborús előkészületek, a vérontás ellen, hangja azonban gyenge volt és elveszett a fegyverek zajában. Ma azonban lényegesen megváltozott a helyzet: a tíz- és százmilliókat tömörítő békemozga­lom olyan világerő, mellyel a forró­fejű politikusoknak is számolniuk kell, meg kell gondolniuk, rászán­ják-e magukat a végzetes, öngyilkos lépésre. A béke-világmozgalom nem ho­mokvárra épül. Reális erő, mely nem elégszik meg hangzatos szólamok­kal. A moszkvai leszerelési és béke­világkongresszus gyors összehívását nem utolsósorban az tette szüksé­gessé, hogy a világ népei rádöbben­tek : a nyugati imperialisták kibúvót keresnek, nem akarnak becsületesen tárgyalni a leszerelésről Genfben. Befolyásos államok és államcso­portok békemozgalmának képviselői lesznek jelen a moszkvai kongresz­szuson. Japán, India, Brazília, Kuba komoly erőt jelentenek a békeharc­ban, de ott lesznek a fiatal afrikai államok küldöttei is, akik a fekete földrész Kialakuló békemozgalmát képviselik. A béke gondolata ma milliókat mozgósít. A békeharcosok nagy tá­masza a hatalmas szocialista tábor, mely kialakulása óta a Szovjetunió vezetésével a világbéke védőpajzsa. A szocialista világrendszer fennál­lása biztos, reális alapot ad milliók béketörekvésének, s lehetővé teszi, hogy milliók békekiáltása ne legyen csak pusztába kiáltott szó. A szo­cialista tábornak a békemozgalom­ban betöltött vezető szerepét bizo­nyítja az a tény is, hogy a kong­resszust éppen Moszkvába hívták össze, s így a béke fővárosává avat­ták a szovjetország szívét. A moszkvai leszerelési és béke-vi­lágkongresszus nagy világfórum lesz, melyen a százmilliókat képvi­selő küldöttek nagy eszmecserét folytatnak. Ez a kongresszus mun­kaprogramjából is kitűnik. A ma, időszámításunk szerint 11 órakor kezdődő kongresszus hétfőn, kedden délelőtt, csütörtökön és szombaton plenáris ülést tart, a többi napon a bizottságok és albizottságok fog­nak ülésezni. Hétfőn Bernal profesz­szor fő békefelhívása hangzik el, kedden délután pedig felolvasssák a leszerelésről Genfben tárgyaló 18 állam kormányfőinek válaszát Ber­nal professzor levelére. Az eddigi javaslatok szerint négy bizottság lé­tesül 1. a leszerelés politikai és tech­nikai kérdéseinek; , 2. a leszerelés gazdasági távla­tainak; 3. a leszerelés és a nemzeti füg­getlenség kérdéseinek; 4. a leszerelés erkölcsi, fogi, kulturális és egyéb szempont­jainak megvitatására. Ezenkí­vül élénk tevékenységet fejtenek majd ki a hivatás szerint alakuló munkacsoportok. Hazánkat is népes küldöttség kép­viseli a ma megnyíló világkongresz­szuson. Népünk megbízásából azt a politikát fogják szorgalmazni, melyet Široký elvtárs Bernal professzornak adott válaszában így körvonalazott: „A csehszlovák kormány támogatja a világ közvéleményének valamennyi olyan akcióját, amely helyes utat mutat a háborús veszély elhárítá­sáért, az általános és teljes leszere­lés megvalósításáért folytatott küz­delemben." Az építők napjának ünnepségei Az építők napjának idei ünnepségei annak az igyekezetnek jegyében zaj­lottak- le, mellyel az építőipari dolgo­zók a tervfeladatok határidőben való teljesítésére és egyes építkezéseken a lemaradás behozására törekszenek. A nyugat-szlovákiai kerület építőipari dolgozóinak fél évi munkamérlege nem mindenütt egyforma. A kerület leg­jobb és a köztársaság második építő­ipari vállalata a kormány és a szak­szervezetek vörös zászlajával kitünte­tett bratislavai Priemstav. Dolgozói nyolc fontos központi építkezésen, többek között a Kelet-Szlovákiai Vas­művön, az ostravai Klement Gottwald Oj Kohón s másutt a tervhez képest lerövidítették az építkezés határidőit. Bratislavában az első félévben a terv­hez képest 42 lakással többet adtak át rendeltetésének, ám elmaradtak az egészségügyi intézmények építésében. Az építőipari dolgozók bratislavai ünnepi felvonulásán sok' ezer kőmű­ves, ács, betonozó között az az 56 munkaközösség is részt vett, amelyet az ünnep előestéjén .tüntettek ki a szocialista munka brigádja címmel. A minisztérium ezüstjelvényét 84 munkás viselte büszkén. Jozef Veteš­ka betonozó és Michal Nemec vakoló, a szocialista munka úttörője cím első tulajdonosai az elsők között vonultak fel. Vasárnap a földeken Bár az időjárás nem a legmelegebb, mégis egymás után érkeznek a hírek az aratás megkezdéséről. Ahol még nem érett be az őszi repce és az ár­pa, ott vasárnap is a takarmányfélék betakarítását végezték vagy a gépe­ket javították. VASÁRNAP IS ARATTAK A hurbanovói szövetkezetben Július Kazan és Mikuláš Radecký, a kom­plexbrigád tagjai pénteken megkezd­ték az őszi árpa aratását. Rendra­kóikkal az első napon mintegy 10 hektárt arattak le. Vasárnap folytat­ták az aratást és 7 hektárt vágtak rendre. A szövetkezet 458 hektár gabonáját — a két egymással ver­senyző gépesített brigád — 14—15 nap alatt akarják learatni, és a szalmát összegyűjteni. 40 hektár ki­vételével többmenetesen végzik az aratást. 35-EN A HATÁRBAN A tôni szövetkezetben még nem érett be az őszi árpa, de a szövet­kezet tagságának egy része vasárnap délelőtt ls a korai burgonya ásását szorgalmazta. Reggel 6 órától 11 óráig mintegy 35-en voltaik a hat-ár­ban. A legtöbben — öten — a Kurup­családból. A szövetkezet 5 hektáron A DEVINI ÜNNEPSÉGEKEN TÍZEZREK TETTEK HITET a béke és a szocializmus mellett Népi együttesek szórakoztatták a látogatókat. Az ünnepség résztvevői levelet küldtek a moszkvai leszerelési békevilág-kongresszusnak. A Szlovák Nemze­ti Színház nagy sikerrel adta elő Smetana „Csókját". (Tudósítónktól.) Vasárnap Bratislavában a Devín fe­lé vezető út volt a legforgalmasabb. Motoros jármüvek hosszú sora és gyalogosok igyekeztek a devini bé­keünnepségre. Az ősrégi vár rom­jainál több tízezres tömeg jött ösz­sze. Az ünnepségen jelen volt Pavol Dávid, a CSKP KB politikai irodájá­nak tagja, az SZLKP KB titká­ra, Vasil Biľak miniszter, az SZNT iskola- és kulturálisügyi megbízott­ja, s más politikai és közéleti ténye­zők. Megjelent l. A. Sulgin szovjet főkonzul és a konzuli testület to­vábbi tagjai. Az egyik rögtönzött emelvényen a Vajnorák népi zenekar nagyszámú nézőközönség előtt viharos taps kö­zepette fejezte be műsorát. Utána a vasutasok ifjúsági ének- és tánc­együttese szavalatokat, dalokat és népi táncokat adott elő. Az együt­tes az ifjúsági alkotóverseny Bratis­lavában megrendezett országos ver­senyén a második helyen végzett. A kultúresoport műsorából csak sze­melvényeket néztünk, hogy a töb­bi együttest is láthassuk. Munkásmozgalmi dalok, népdalok és zene hallatszik mindenfelől. Tar­ka népviseletben táncolnak a párok. A hálás nézőközönség elözönli a dobogók körüli térséget, gyönyör­ködik a kulturális műsorban. • Az amfiteátrumban már délben megkezdődtek az előkészületek az ünnepség legkiemelkedőbb műsorá­hoz. A Bratislavai Közlekedési Vál­lalat fúvószenekara pattogó induló­kat és népdalokat játszott. Két óra­kor az amfiteátrum teljesen bené­pesedett. Mikuláš Huba színművész lépett a mikrofonhoz. Mindenki ne­vében beszélt, mikor azt mondotta, hogy az ünnepség nemcsak jelen­tős kulturális esemény, hanem ré­szét képezi a moszkvai béke-világ­kongresszussal kapcsolatos kam­pánynak. A levélben, melyet a devi- ni ünnepségek részvevői a leszere­lési béke-világkongresszusnak küld­tek, elítélték az imperialisták hábo­rús előkészületeit, és kifejezték, mi­lyen nagy jelentősége van a béke­mozgalom].ak a háború elleni küz­delemben. „Mi, munkások, földmű­vesek és dolgozó értelmiségiek — hangzik az üdvözlet — úgy fogunk dolgozni, hogy a leszerelési béke­világkongresszus eredményei gyü­mölcsözők legyenek." Az ünnepség fénypontja volt a Szlovák Nemzeti Színház operaegyüt­tesének fellépése, mely ez alkalom­mal kétszázadszor adta elő Smetana Csók című operáját. A devini ün­nepségek népi mulatságokkal feje­ződtek be. termel az idén korai burgonyát, amelyből már 3 hektárt kiástak. Hét­főn a hátralevő két hektáron is ki­szedik a burgonyát. Ezt a területet ezután takarmánykeverékkel vetik be. Az aratásra is felkészültek, ké­szenlétben várjáik az őszi árpa be­érését. HOGY NE OKOZZON GONDOT... Kolárik František, az okánikovői szövetkezet traktorosa vasárnap dél­előtt a lucernát kaszálta. Szombaton ugyanis három és fél hektár megma­radt a 14 hektáros táblából. Hogy a lucerna egyszerre száradjon, vasár­nap lekaszálta. Munkatársa, Branicky Metodej pedig az őszi keverékek után vetette és hengerelte a kölest. A két traktorista érdeme, hogy a szövetke­zet még az aratás megkezdése előtt végez a takarmánybegyűjtéssel, hogy aratáskor erre ne legyen gondjuk. n. j. A čelákovicei TOS-gyárban a legkorszerűbb gépesítéssel ellá­tott új öntödét helyeztek üzembe. Az öntödében számos munkamű­veletet automatizáltak. A gyárban ma már háromszor annyi vasönt­vényt készíthetnek, mint az új részleg üzembehelyezése előtt. (CTK felvétel;) Elutazott a román iskolaügyi miniszter Ilje Murgulescu román iskolaügyl miniszter, a Román Népköztársaság Akadémiájának alelnöke vasárnap ha­zautazott Prágából. Egyhetes látoga­tása során több tudományos munka­helyet, tanügyi és népművelési intéz­ményt szemlélt meg. A ruzynéi repü­lőtéren dr. František Kahuda minisz­ter, kulturális és közéleti személyisé­geink, valamint a prágai román nagy­követség munkatársai búcsúztatták a román minisztert. (CTK) A béke küldötteinek találkozója Irány Moszkva • Szívélyesen fogadták a csehszlo­vák küldöttséget • Ilja Erenburg: Szót érthetünk E napokban hófehér galambok mo­solyognak az emberekre a szovjet fő­város nagy épületeinek homlokzatá­ról, az újságok hasábjairól, az autók ablakából, s hirdetik a béke diada­lát a rombolás fölött. Picasso, az ecset nagy művésze a fehér galamb jelképével fejezte ki az emberiség jelenét és jövőjét. A béke-világmoz­galom korunk legnagyobb társadal­mi áramlata, mely az emberiség leg­főbb érdekét, a leszerelést szolgálja. Vasárnap este zsúfolt autóbuszok és személyautók robogtak a sereme­tyevói és vnukóvói repülőtérről a vá­ros belsejébe. A kongresszus küldöt­teinek százait vitték szálláshelyükre. A távolabbi országok küldöttei hétfőn érkeznek. Moszkva szombaton és va­sárnap a csehszlovák küldötteket fo­gadta. Virágcsokrokkal várták őket a moszkvai Kalinyin Gyár dolgozói, a,kik a kongresszus idején a gyáruk­ban rendezett csehszlovák-szovjet ba­• •••••••• ráti nagygyűlésre hívták meg kül­döttségünket. A csehszlovák békevédökkel együtt sok afrikai és latin-amerikai küldött érkezett Moszkvába. A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság a napokban több különjáratot indított, hogy ele­get tehessen a megrendeléseknek. Csak szombaton és vasárnap hat kü­lönrepülőgép indult. Vasárnap két komoly kulturális esemény színhelye volt Moszkva. A Művészakadémiában kép- és szo­borkiállítás nyílt meg, mely az em­beriség békeharcát szemlélteti. Ugyanakkor a moszkvai filmszínhá­zakban filmhét kezdődött, mely szin­tén a békés egymás mellett élés és barátság gondolatát hirdeti. A szovjet sajtó behatóan foglalko­zik a nagy békefórummal. A Pravda, a Szovjetszkaja Rosszija és más la­pok vasárnapi számukban egészolda­las mellékletet szántak a kongresz­szus anyagának. A szovjet lapok ha­sábjain már meg is kezdődött a kongresszusi vita, sok külföldi és szovjet küldött mondott véleményt. A Pravdában figyelemre méltó Ilja Erenburg cikke. „A kongresszus alig­ha fog azonos elveket valló em­berek nagygyűlésére hasonlítani — jegyzi meg a szovjet író. — Sok olyan személyiség lesz jelen, akik nemcsak távok állanak a kommuniz­mustól, hanem a . szovjet külpoliti­kával sem értenek egyet. Nem azért találkozunk, hogy arról vitatkozzunk, ami elválaszt bennünket, hanem azért, hogy keressük a megegyezést a fő kérdésről — az atomfegyverke : zési hajsza- megszüntetéséről. Erre kell irányulnia a békeszerető népek törekvésének." Levelek és táviratok özöne érkezik a Moszkva-kongresszus címre a világ minden sarkából. A táviratok egysze­rű szavai milliók békevágyát fejezik ki, és a kétezer békeharcos fórurnát százmilliók világgyülekezetévé avat­ják. ZH

Next

/
Thumbnails
Contents