Új Szó, 1962. május (15. évfolyam, 119-148.szám)
1962-05-25 / 142. szám, péntek
I A takarmánybetakarításban is a gépeké a döntő szó Kelet-Szlovákia délebbre fekvő járásaiban megkezdődött a takarmánybegyűjtés Az elmúlt esztendő tapasztalatai fokozott körültekintésre, gondosabb felkészültségre figyelmeztetnek. Ennek tudatában a t/ebiäovl, michalovcei járások funkcionáriusai, a szövetkezetek vezetőségei most — a növényápolási munkálatok mellett — minden igyekezetüket arra összpontosítják, hogy a lucernát, lóherét és a többi takarmányfélét veszteség nélkül betakaríthassák. Nagy szerep jut ebben az igyekezetben a gépeknek. Az új munkafolyamatok gyakorlati alkalmazása el sem képzelhető gépek nélkül. A hagyományos gépeken, fűkaszálókon, gereblyézőkön kívül több fajta munkafolyamat-gyorsító gép áll a mezőgazdaság rendelkezésére. A köztársasági elnök jókívánata (CTK j — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke Joszip Broz Titónak, a jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnökének 70. születésnapja alkalmából üdvözlő táviratot küldött. Az év kezdetétől 18 500 tonna szén > terven felül v (CTK) — A kladnói körzetben a Nősek, a Gottwald II. bányák és a Ceské Lupková-i tárnák és szénipari üzemek bányászai az év kezdetétől 18 500 tonna kőszenet fejtettek terven felül. Ezt a CSKP XII. kongreszszusának tiszteletére folyó verseny jó megszervezése tette számukra lehetővé. Ezeket az eredményeket azonban Ieronfja a terv nem teljesítése néhány más bányában, így például a Nejedlý Bányában. így a terv általános teljesítése a Kladnói Egyestilt Kőszénbányákban még mindig csak 99,5 százalékos. A trebišovi gépállomás dolgozói útbaigazításokat adnak az új gépek használatára vonatkozólag, és a járásbaA négy helyen gyakorlatilag bemutatják a takarmányok műszárításának módszerét. Ilyen módon pld. a lelesl, polanyi, bačkovi, sečovcei és más nagyobb szövetkezetben és állami birtokon 1000—2000 mázsa jóininőségű takarmányt szárítanak meg. Most a nemzeti bizottságok, szövetkezetek, állami gazdaságok, gépállomások vezetőinek és dolgozóinak példás és önzetlen összefogására van szükség, ' hogy egy . szál .takarmány se vesszék kárba. A trebišovi járásban jól készülnek erre a fontos feladatra, nem kevesebb, mint 5000 hektár lóhere és lucerna, 2000 hektár őszikeverék és több mint 13 ezer hektáron a réti széna lekaszálását, szárítását és begyűjtését ,kell itt elvégezni. Az évelő takarmányok csaknem egyharmadát, kb. ötvenezer mázsát, hideg levegővel akarják szárítani, mindkét kaszálás után. A lucerna begyűjtése gyakorlatilag megkezdődött nemcsak a michalovcfll, hanem a trebišovi járásban ls. _ —ik. A közép-szlovákiai kerületben is megkezdődött a munka (CTK) — A takarmányfélék betakarítása a közép-szlovákiai kerület déli részeiben, a Rimavská Sobota-í és luCeneci járásokban már megkezdődött. A Cerenöanyí szövetkezetesek, valamint az állami gazdaság fi- ga! és sobôtkai részlegeinek dolgozói már lekaszálták a lifcerna első hektárjait. Ez idén a közép-szlovákiai kerület mezőgazdái csaknem 30 000 hektár szántóföldön termelnek évelő takarmányt. Ezenkívül az a feladat vár rájuk, hogy több mint 188 000 hektár rétről lekaszálják és behordják a szénát. A kerületben a betakarítás folyamán első ízben alkalmaznak szélesebb mértékben komplex gépesítést, — 5500 hektárról, az évelő takarmányokat és 1000 hektárról a réti szénát így takarítják be. A cannesi filmfesztivál eredményei (CTK) - SZKRDAX MAjtS 23-AN CANNESBAN VÉGET ÉRT A XV. NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL, AMELY AZ IDÉN - A MÜLT ÉVEKHEZ VISZONYÍTVA — ARANYLAG MAGAS SZINVONA LŰ VOLT. A fesztivál arany pálmáját Anselmo Duart .„Fogadalom" című brazil filmlének ítéltek oda, amely a fesztivál végén egyhangú lelkesedést keltett a közönség és a kritika körében. Michelangelo Antonioni olasz rendező favorizált „Sötétedé*" című filmjének meg kellett elégednie a bizottság különdíjával, amelyet megosztottak Róbert Megjelent a Pártélet legújabb száma A Pártélet 10. számában a vezércikk a kommunisták küldetésével foglalkozik és megjelöli a párttagok alapvető kötelességeit. Radko Koska pártunk Központi Bizottságának a tudomány fejlesztésére és a haladó technika érvényesítésére tett intézkedéseit magyarázza cikkében. A Pártélet a továbbiakban kivonatot közöl « CSKP KB határozatából, mely a Kelet-Szlovákiai Vasmű építésénél alkalmazott tümegpolitikai munka népszerűsítésével 'foglalkozik. Miroslav Blahout a járási pártbizottságok pártaktíváival végzett munkájában szerzett tapasztalatairól számol be. A lap munkatársai kollektív írásban elemzik a Chrudíml Transporta üzemi pártbizottságának tevökenységét. Bohuslav Hríanlr.ký, a kelet-csehországi kerületi pártbizottság üiezőgazdasftgi osztályának vezetője a földmüvesszövetkezetekben és állami gazdaságokban folyó szocialista munkaversennyel foglalkozik. Jarmila Menclová a propagandisták és népnevelők segítségére „A kongresszus a kommunista párt csúcsszerve" elmen írt cikket. František BráCek, a Hrušovány nad Jeviskóu-i Állami Gazdaság igazgatója a gazdaság fejlődését vázolja írásában. A Pérfélet szerkesztősége a CSKP KB iskolaügyi, tudományos és egészségügyi osztályáv il, valamint az ostravai kerüléti pártbizottság mezőgazdasági osztályával eszmecserét rendezett az észjkmorva kerület mezőgazdasági ifjúságának munkájáról. Az eszmecseréről, melyen mezőgazdasági dolgozók beszámoltak tapasztalataikról, pártunk Központi Bizottságának folyóirata az olvasóközönségét is tájékoztatja. Ebben a számban is olvashatunk több pártszervezet tapasztalatairól és kezdeményezéséről. A Partyijnaja Zslzny szovjet pártfolyöiratból P. Voronylna Moszkva Bauman-kerülete pártbizo'tsága titkárának írását vette át a Pártčlet a közigazgatási appardtus munkájáról. RJ Trzclonka. a Lengyel Egyesült Munkapárt katowicei vajdasági bizottságának titkára a bányákban végzett pártmunka egyes problémáival foglalkozik. Bresson ..ítélet )eanne D' Arc felett című francia filmjével. A legjobb színészi alakításért adományozott dijat S. Lumet amerikai rendező „A hosszú nap éjszakába nyúlik" című filmjének főszereplői (Catherine Hepburn, Ralph Ri chardson. Jasnn Robards, és Dean Stockwell), valamint R. Richardson ..A méz Ize" című angol filmjének főszereplői (Rita Tushingham, Murray Melvin) kapták. A bizottság továbbá két díjat adományozott, mégpedig a legjobb filmfeldolgozásért. Az egyiket M. Kako]ami Elektra cimü kitűnő görög filmje kapta, amelyet Euripidész tragédiája nyomán készítettek. A legjobb vígjáték diját Pietró Germi „Válás olasz módra" című filmjének ítélték oda A legjobb rövidfilmért Járó díjat, amelyet Róbert Enrico francia rendező Baguly folyó című filmje kapta, két különdíjjal bővítették kl, amelyben a Várakozás elmü lengyel film és az Ür című holland film osztozott. A nemzetközi kritika díját Lulz Buuel „A bosszú angyala" című mexikói filmje kapta. E film körül heves vita folyt. Néhány további, kétségtelenül átlagon felüli film, mint a spanyol „Placido" (rendező Luis Berlang) és a francia „Cléo 5—7-ig" (rendező Agnes Rado) és az indiai „Istennő" nem kaptak díjat. | A Nemzetgyűlés küldöttsége a Szovjetunióba utazott (CTK) — Csütörtökön, május 24-én a délutáni órákban Prágából hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazott a Nemzetgyűlés küldöttsége Zdenék Fierlingernek, a Nemzetgyűlés elnökének vezetésével. A ruzynei repülőtéren a küldöttség tagjaitól Ľudmila jankoveová, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnükhelyettes, Václav Dávid külügyminiszter, a Nemzetgyűlés alelnökei és képviselői, a Nemzeti Front KB, a CSSZBSZ és más társadalmi szervezetek és központi hivatalok képviselői vettek búcsút. Jelen volt továbbá N. V. Zimjanyin. a Szovjetunió prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete á nagykövetség tagjaival. Antonín Novotný elvtárs a nemzetközi kerámiakiállításon (CTK) — Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke csütörtökön, május 24-én a délutáni órákban Jlfl Hendrychhel és Vladimír Kouckýval, a CSKP KB titkáraival együtt a prágai Július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjában megrendezett nemzetközi kerámiakiállltásra látogatott. Novotný elvtárs megtekintette a csehszlovák kiállítást és a nemzetközi részleget, amelyben 31 állam állít kí kerámiát. N. Sz. Hruscsov beszéde a Csehszlovák Televízióban Pénteken, május 25-én 16,25-kor a Csehszlovák Televízió közvetíti N. Sz. Hruscsov elvtársnak a moszkvai televízióban mondott beszédét. A többi műsorszám változatlan marad. Az NDK kulturális ügyi minisztere Prágában Dr. František Kahuda Iskola- és kulturális ügyi miniszter meghívására csütörtökön, május 24-én Prágába érkezett Hans Bentzlen, a Német Demokratikus Köztársaság kulturális ügyi minisztere. Néhánynapos csehszlovákiai látogatása folyamán részt vesz a Prágai Tavasz több hangversenyén és megismerkedik kulturális intézményeinkkel. • RÖVIDEM • Az UNESCO francia'nemzeti bizottságának elniikei — Louls Francois, a francia Iskolaügyl minisztérium főtanfelügyelője és Maurlce M. Bayen, a párizsi Palais de la Découverte igazgatója csütörtökön, május 24-án kétnapos látogatásra Bratlslavába érkezett. •k A dániai Kikötűmunkások Szakszervezeti Szövetségének háromtagú küldöttsége csütörtökön, május 24-én a déClnl kikötőbe látogatott. • A bardejovi gyógyfürdőben, amely a legkeresettebb fürdők közé tartozik, megkezdődött a főldény. Az év végéig csaknem 6000 dolgozó keres Itt gyógyulást. • Csütörtökön, május 24-én Prágában tudományos konferencia kezdődött. amelyet a prágai Hematológiai és Vérátömlesztés! Intézet alapításának 10. évfordulója alkalmából rendeztek. • Az L-200-D Morava repülőgépet bemutalják az őszi brnfii nagyvásáron. A tavalyi vásáron kiállított L-200 repülőgéppel szemben az új típus jelentősen módosított. k A brnói Gyap|úipari Kutatóintézet terve alapján 1965-ig felépül Svitavyban a legkorszerűbb vegyi textilgyár. Az eddigi hagyományos szövéssel szemben új technológiával a munka termelékenysége 400—500 százalékkal növekszik és évente'25 millió koronát takarítanak meg. II MŰSZAKI FEJLESZTESSELa munkatermelékenység növeléséért A brnói vásárváros „G" pavilonjában e napokban kiállítás nyílt: Műszaki fejlesztéssel — a munkatermelékenység növeléséért címmel, A kiállítást a Közszükségleti Ipari Mirtisztérium rendezte s június 10-ig lesz nyitva. A kiállítás ismerteti a látogatókkal a közszükségleti iparban elért eredményeket, s az ágazat iműszaki fejlesztésének problematikáját. A látogatók betekintést nyernek a textil-, bőr-, üveg-, kerámiai-, fa-, és poligráfiai Iparba. A kiállítás jelentőségét aláhúzza országos jellege és az a tény, hogy a szakemberek megismerkedhetnek az egyes ágazatok széleskörű, komoly feladataival. A rendezőség is elsősorban azt tartotta szem előtt, hogy a kiállítás visszatükrözze mindazt, ami a műszaiki fejlődést szolgálja. A kiállítás nagy jelentő sége abban rejlik, hogy megmutatja, hogyan gondoskodik a közszükségleti ipar termékeinek állandó javulásáról és a választék bővüléséről. A kiállítás serkenti és mozgósítja azokat a szakembereket, akik az említett ágazatokban tevékenykednek. A kiállítás nagyban hozzájárul a szocialista munkaverseny, a szocialista tnunkabrigád- és újítómozgalom népszerűsítéséhez. A munkaszervezéssel kapcsolatos exponátumok rámutatnak a „Példás üzemek" létesítésének jelentőségére, a számolótechnika fejlődése keretében szemelvényeket találunk az adminisztratíva fokozatos gépesítéséről. A káderneveléssel kapcsolatos exponátumok felhívják figyelmünket az élet és az iskola kapcsolatának eredményességére s a szakképzettség növelésének fontosságára. A baleset- és egészségvédelemmel foglalkozó exponátumok elővigyázatosságra Intenek. A műszaki fejlesztést szemléltető exponátumok hangsúlyozzák az újítómozgalom és az űj munkamódszerek jelentőségét, a kutatóintézetek és a főiskolák szerepét. (ks) V. Zorin szovjet küldött a 18-hatalmi leszerelési értekezleten megmagyarázta a szovjet javaslatok részleteit Genf (CTK) — A il8-hatalml leszerelési bizottság május 24-én délelőtti plenáris ülésén Padilla Nervo, mexikói küldött elnökölt. A-vitában felszólalt Valerián Zorin szovjet küldött, aki megmagyarázta a leszerelés második . szakaszának ln"4 tézkedéseire vonatkozó szovjet ja-4 vaslatok részleteit. Utána Arthur Dean, az USA kül-; dötte az USA részlegjavaslataival foglalkozott. Fellőtték a második amerikai űrrepülőt (Folytatás az 1. oldalról) Az AFP hírügynökség jelentése szerint Carpenter kapitány 18,40 órakor leszállt az Atlanti-óceán vizeire. Gleen alezredes űrrepüléséhez hasonlóan Carpenter űrhajójából Is csaknem kifogyott az üzemanyag, bár a repülés idején leginkább a kézi irányító-berendezéseket használta, hogy takarékoskodjon az üzemanyaggal. A jelentések szerint Carpenter űrhajós fülkéje a megjelölt helytől 300 kilométernyi távolságra szállt le. A leszállás helyére repülőgépeken búvárok indultak, akik az űrhajóst ki-: halásszák és a szárazföldre juttatják. Lapzártakor jelentették a canaveral-fokl kilövőállomásról, hogy a ki-: küldött repülőgépek elvesztették a rádióösszeköttetést az^Aurora 7 kabinjával és' tovább folyik a keresése. BRAZÍLIA TÁMOGATJA a függetlenségre törekvő nemzeteket Joao Goulart brazíliai elnök nyilatkozata Moszkva (CTK) — Joao Goulart brazil elnök a moszkvai Pravda tudósítójának adott Interjújában kljelentette, hogy a Szovjetunió és Brazília közötti együttműködés távlatai kulturális és gazdasági téren ls nagyszerűek. Az elnök hangsúlyozta, hogy a Brazíliában megrendezett első szovjet ipari és 'kereskedelmi kiállítás pozitív tényező a kereskedelem bővítésében. „Mindig szilárdan hittem, hogy a nemzetek kölcsönös megismerése a kétoldalúan előnyös eredményes együttműködéshez vezető legjobb út. Ez az együttműködés hozzájárul a béke megszilárdításához". Brazília — folytatta az elnök — már hagyományosan támogatja az önrendelkezési jog kivívására törekvő nemzeteket. Az általános leszerelés kérdésé-: ben Brazília pozitív álláspontot fog-: lal el. Az elnök ezután kijelentette, hogy Brazília elítéli a nukleáris fegyver-: kísérletek felújítását. Állást foglal e kísérletek határozott betiltása mellett. Az elnök hangsúlyozta, hogy Brazília az atomfegyvermentes övezetek létesítésének híve. A Francia Kommunista Párt Salan elítélésérői Párizs (CTK) — Salan háromszor szervezett összeesküvést a francia nép akarata ellen — nyilatkozik a Francia Kommunista Párt politikai bizottsága Salan tábornok botrányos elítéléséről. Lázadása foltot ejtett a francia nép becsületén. Gaztetteiért nem kapta meg méltó büntetését. Az eviani egyezmények megkötése óta Salan hívei 3000 algériait gyilkoltak meg. A bíróság megkímélte a gyilkosok vezérét. Olasz küldöttség követeli Genfben az atomfegyverkísérletek beszüntetését Róma (CTK) — Emília olasz tartomány 200 városi és községi tanácsának küldÖttség9 május 23-án Genfbe utazott, hogy ott a 18-hatalmi leszerelési bizottságnak tolmácsolja az olasz lakosság követelését, az atomfegyver-kísérletek betiltáséhoz vezető első lépésként haladéktalanul szüntessék be a nukleáris fegyverkísérleteket és kössék meg az általános és teljes leszerelésre vonatkozó egyezményt. Miért? Mindenekelőtt azért, mert Salan és a francia kormány között mély osztály-szolidaritás létezik. Ez a szolidaritás szülte 1958 májusá-, ban az algériai tábornoki puccsot. Azóta háromszor kellett engedni- a francia és algériai nép növekvő ellenállásának. A fasiszták egy része azonban tovább folytatta népellenes tevékenységét. A Francia Kommunista Párt nézete szerint Salan enyhe elítélése fokozza az OAS aktivitását. A fenyegető veszély ellen a fastsztael-: lenes erők szorosabb összefogására van szükség. Földfoglaló parasztok Ecuadorban Gualaqvil (CTK) — Ecuadori parasztok egy csoportja elfoglalta a „Santa Rita" nevű nagybirtokot. A parasztok földreformot és földművesszövetkezet megalakítását követelik. A parasztokkal a szakszervezetek ls szolidárisak. KENNEDY: A napokban befejezték a Barátságkőolajvezeték magyarországi szakaszát és összekapcsolják a csehszlovákiai szakasszal. A képen: Az utolsó munkálatok a magyarországi szakaszon. (CTK — MTI felvétele) Folytatjuk az amerikaiszovjet tárgyalásokat Washington (CTK) — Kennedy, az USA elnöke, legutóbbi sajtóértekezletén válaszolt a berlini problémával kapcsolatban az USA és az NSZK között felmerült ellentétekre vonatkozó kérdésekre. Bár hangsúlyozta, hogy a „félreértéseket kiküszöbölték", de ugyanakkor kijelentette: „Még elemeznünk kell a két fél e kérdésre vonatkozó álláspontját". Kennedy elnök közölte, hogy az USA kormánya nemrég kapta meg a nyugatnémet kormány „ellenjavaslatait", amelyekre kellő felülvizsgálás után megadja a választ. Kennedy biztosította a sajtóértekezlet résztvevőit, hogy a jövőben ls folytatódnak az amerikai-szovjet tár-, gyalások. Ami a Thaiföldön partraszállt katonai egységeket Illeti, Kennedy nem nyilatkozott arról, meddig maradnak mostani állomáshelyükön ezek az alakulatok. Kijelentette azonban, hogy a laoszi válság következtében az adott helyzetnek s fejleményeknek megfelelően kell az amerikai katonáknak tartózkodniuk az említett területen. Rusk meglátogatja Adenauert Washington (CTK) — Washingtonban hivatalosan bejelentették, hogy Dean Rusk államtitkár június második felében találkozik Adenauerral. Hivatalos körök szerint Rusk személyes találkozása Adenauerral a nyugati hatalmak Nyugat-Berlinre vonatkozó ellentéteit hivatott kiküszöbölÜJ SZÖ 2 * 1982. május 25.