Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-14 / 103. szám, szombat

IZLANDI RIPORT Vendégségben egy halásznál A heringhalászaton nem­csak felejthetetlen él­ményekkel gazdagodtam, ha­nem jó barátokra is találtam az egyszerű halászok között. Helgi Andersson halász pél­dául miután a jó fogás ered­ményeként új lakásba költöz­hetett, mint halásztársát meg­hívott lakásavatfi ünnepségé­re, s egyben, hogy bemutas­son családjának. Lakása kissé távol esett Reykjavik belvárosától, ahol többnyire egy-két emeletes tornyos házak emelkednek, amelyek kisvárost jelleget ad­nak a 73 ezer lakosú fővá­rosnak. Andersson, a fiatal halász már a jövő Reykjavikjában lakik, a tengerparton. A kö­zelmúltban ugyanis itt épül­tek az apró halászházak tö­vébe előregyártott betonele­mekből óriási toronyházak. Ezek új építészeti stílust tük­röznek, de mégis harmoniku­san Illeszkednek bele a ha­gyománytisztelő régi épületek vonalaiba. Érdekesnek tűnt, hogy bármily sokfélék és vi­szonylag egyszerűek a lakó­házak, mindenütt ősi, viking jelleget tükröznek a falak. A mikor Andersson ten­gerpartra néző, négy szoba komfortos lakását meg­pillantottam, ugyancsak el­csodálkoztam. Feltűnően ke­vés bútorral, de ízlésesen be­rendezett lakásában otthono­san éreztem magam, s egy pillanatra kétely költözött belém, valóban Anderssoné-e mindez, akinek a hajón sok­szor oly sajnálatra méltó kül­seje volt. — Tetszik a lakásunk? — kérdezte a házigazda. — Szép és tágas — mond­tam. — Igen, de nagy árat fi--' zettünk érte. Hosszú évekig szuterénben laktunk a gye­rekekkel. Sehogysem tudtunk rendes lakáshoz jutni. Igaz, akkor még kereskedősegéd voltam és jóval kevesebbet kerestem. Akkor még nem gondoltam volna, hogy halász lesz belőlem, mivel kamasz koromban iszonyodtam a ten­gertől. Ma már szégyellem, de féltem, mer sokan ott­maradnak — mesélte az éle­téről. — Most már nem fél? — kérdeztem. — Legnöztem félelmemet. Egészséges gyerekeket sze­retnék nevelni, s azt pincé­ben nem lehetne. Azért men­tem halásznak, hogy sokat keressek, s íme megértük — mondja nagyon fáradtan, mintha már nem is örülne szép otthonának. Gyerekes büszkeséggel mu­tatta meg konyhájukat, a beépített acélmosogatót és szekrényeket, mindazt, amiről évekig álmodott. —Jövőre már idevezetik a város közepétől a most fel­fedezett gejzír vizét, s azzal fűtik majd az új lakónegyed házalt. A gőzfűtés 40 száza­lékkal olcsóbb lesz a mostani olajfűtéssel szemben — tájé­koztatott. Mindezt jó volt hallani, de amikor elárulta, hogy milyen sok lakbért kell fizetniük, megrémültem. Havi fizetésé­nek a felét. — Ezt nem lehet sokáig bírni — jegyeztem meg. — Valóban, de úgy tervez­tük az asszonnyal, hogf mint sokan mások két szobát kia­dunk egyelőre, amíg kicsik a gyerekek, ez a mostani la­kásínségben könnyen megy. Felesége igazi északi típu­sú, magas' szőke asszony. — Jóformán egész nap dol­gozom — meséli a fiatalasz­szony. Mindent nekem kell csinálni. Többnyire kötök és varrok. Készruhát, konfekciót képtelenek lennénk vásárol­ni. Errefelé az még sajnos elérhetetlen. Beszélgetésünk közben vi­dáman készültek a vendégek fogadására. Sok-sok palacsin­ta, kávé és a jellegzetes iz­landi étel „skyr" (habtúró) került az ünnepi asztalra a hal mellé. S a vendégek: ha­lászok, halgyári munkások és munkáslányok jöttek, vala­mennyien szívből örültek An­derssonnék új lakásának,' s mindegyikük hozott valami apróságot az új fészekbe. K éső éjjelig tartott a la­kásavató kis összejöve­tel, s úgy éreztem magam közöttük, mintha izlandi len­nék, velük énekeltem kedvelt népdalaikat, s amikor elbú­csúztam tőlük a sarkfényű éj­szakában, haza menet érez­tem: a náluk töltött estét nem fogom elfelejteni. GULYÁS ANITA. A szemközti hazban van Anderssonék otthona ts Reykjavik új negye­dében, mely előregyártott betonfalakból épült fel két év alatt. ISZTAMBULI RIPORT CSENDÉLET AZ ISZTAMBULI KIKÜTŰBEN AZ ELVESZETT REMÉNYSÉG UTCÁJA A z idegenvezető szolgálat­** kész és udvarias. Meg­mutatja a vendégeknek Isztam­bul főterét, Takszlmot, mely számos ünnepség színhelye és a városi közlekedés gócpontja. Az idegenvezető a Takszimba torkolló Isztiklal utcába is elve­zeti a külföldit. Itt van a kö­zel kétmillió lakosú Boszporusz parti nagyváros központja. Eb­ben az utcában, az egyik pa­zar épületben rendezkedett be az Amerikai Tájékoztató Köz­pont, mely nagy reklámot csi­nál a tengeren túli életmódnak és rágalmakat terjeszt a Szov­jetunióról és más szocialista or­szágokról. Az utcán ie s fel száguldoznak az amerikai had­sereg rendszámtábláját viselő autók és idonitalan autóbuszok. Lépten nyomon NATO-katonákba ütközik a járókelő. A város fő ütőere hosszú fo­lyosóra emlékeztet, mely végig húzódik a sok isztambuli domb egyikének gerincén. Két világ él egymás mellett ebben a ke­leti viszonylatban nagy város­ban: a szavakban ki sem fejez­hető szegénység és a határt nem ismerő pompa. Sztambul főutcáján is ez a két világ ta­lálkozik: a nincstelenek és az ápolt bőrű uraságok világa. ... Az autók özönében a há­tán óriási kosarat cipelő em­ber tut versenyt a fényesre lak­kozott luxuskocsikkal. Kora reggel, amikor a gazdag naplo­pók az éjszakai dáridó után még az igazak álmát alusszák, ő már elviselhetetlen teher alatt görnyedve messzi útra kél. Űrökké siet, hogy egy kis pénzt kereshessen. Este agyon­gyötörtén tár haza a családjá­hoz. hogy másnap elölről kezdje a napi lótás-futást. A görnyedt hátú hordár hidegben-melegben mezítláb szaladgál. Csak néha veszi fel a szegények lábbeli­jét — az olcsó gumicipőt. Az utca másik jellegzetes fi­gurája — az ószeres. Százával rójják látástól vakulásig az Isztiklalt, hogy fáradsággal ke­ressék napi kenyerüket. Reked­ten kiáltoznak: — Öcskaruhát keresek. A Takszim tér közelében ci­pész ütött tanyát egy pinceodu­ban. Nyáron az országút porát és a benzingázt nyeli, télen ar. átható, hideg széllel danol, jeges esőcseppek hullanak rá. Ha valaki sorsáról érdeklődik, kesernyésen elmosolyodik, fá­radt tekintetét végighordozza kamrácskiján és únottan meg­jegyzi: „Hát igen, dolgozga­tunk". örül, hogy van mun­kája. Mennyivel rosszabb a sorsa munkanélküli honfitársai­nál?. Különben minek érdeklőd­nek életéről, hisz látják. Gombamódra szaporodik a munkanélküliek száma, s már meghaladja az ötvenezret. Ez a sors érte Ali földművest is, akivel Sztambulban Ismer­kedtem meg. Fáradtan, sorsa miatt elkeseredve üldögélt az egyik fényűző palota márvány­lépcsőjén és állandóan szívta a csibukot. Mellette hevert össze­göngyölt és szíjjal átkötött de­rékalja — a hosszú útra indu­ló paraszt nélkülözhetetlen kelléke, meg elemózsiái há­ziszőttes gyapjúzsákja. A fele­sége csecsemővel a karján és két riadt tekintetű kisfia a mellettük elrobogó autókat fi­gyelte. - . — Uram, — szólítja meg Ali a járókelőket, — nem volna számomra munkája? Szótlanul elhaladnak mellette. Senki sincs részvéttel nagy nyomora Iránt. — Otthon, a faluban egy talpalatnyi földem sincs — me­séli Ali. — Azelőtt az agi (a kulák) földjein dolgoztunk. Va­lahogyan eltengődtünk. De most elűzött minket. Kenyér nélkül maradt a család. Szerencsét próbálni jöttein Sztambulba. Azt hittem, valahol csak elhe­lyezkedem, de nem sikerült. Mindenütt elutasítanak. Úgy látszik, ez a mi sorsunk ... Komor kép tárul az Isztiklal járókelői elé, de még vigaszta­lanabb a munkásnép helyzete a kisvárosokban. „Igy nem lehet élni!" — mondogatják egyre gyakrabban a törökök. Zajlik, pezseg az élet az Isztiklalon . .. Pukkadoznak a nevetéstől a jól táplált gazda­gok. komor tekintettel róják az utcát az éhező szegények. KEMAL P„ török újságíró NEW YORKI ÉLETKÉPEK B obo, az egyik Rockefel­ler-fivér elvált felesége antikváriumot akar nyitni, melyben összegyűjtött hol­mijait árúsítaná. Ám semmi­től sem Irtózik annyira, mint az üzlettől, melyet „közönsé­ges" valaminek tart. Ogy vé­li, ha közeli Ismerőseinek ad­ja el otthoni dolgait, nem ér­heti a „szatócskodás" vádja­iért, D asszony viszont régi Az amerikai gazdagok hét­köznapjaira vonatkozó adato­kat a zárt körökben ingyen terjesztett „Park avefrue tár­sadalmi szemléje" című folyó­iratbői szereztük. Amit a lap­ból megtudtam, jobban meg­világította azt a vitát, mely köztünk és az amerikaiak kö­zött már régóta folyik az olyan szavak jelentőségéről, 1 mint Demokrácia, Szabad­ság ... Ügy látszik a társa­dalmi élet alatt a káprázatos bálokat, lukulluszi lakomákat kell értenünk. A Manhattan-sziget alsó részén a 30. és a 80. utca között kilométereken át hú­zódik ez a fényűző negyed. Amikor New York-ban beve­zették az automata-felvonó­A Park avenuen... kat, 50 ezer ember vesztette el kenyerét. A Park avenue liftkezelői elkerülték ezt a sorsot. Itt minden házban hemzsegnek a portások és liftboyok. Egyenruhájukon és sapkájukon aranybetűk ra­gyognak : Park avenue. A Park avenuen soha sem látható a jellegzetes felírás: „Négereknek és kutyáknak tilos a belépés". A „demok­rácia" itt sokkal finomabb árnyalatú, mint a nyers Dé­len. New York törvényei sze­rint a négerek bárhol lete­lepedhetnek. Csakhogy a né­ger akkor sem vágyakozik a Park avenuere, ha a bőre alatt is pénz van, mert tud­ja, hogy zárva előtte az út. Néger csak küldönc, szolga lehet. A kutyáknak meg hiá­ba akasztanak ki figyelmez­tető táblát. Kutyák nélkül kü­lönben épp úgy elképzelhe­tetlen a Park avenua, mint lakájok és portások nélkül. Ök is hozzátartoznak a Park avenue társadalmi életéhez. Jellemző példa: Az Idézett társadalmi szemle olvasóinak figyelmébe ajánlja Warwick asszony fotoműtermét. „Ku­tyája nagyon hálás lesz, ha Warwick asszonynál lefény­képezteti, . akinek felvételei azt bizonyítják, hogy nagyon tud bánni a Park avenue négylábú lakóival." Én is a Park avenuen la­kom, olyan házban, melynek lakóit az említett folyóirat fűzi az elit társasághoz. Elné­zem a lifteseket. Előszeretet­tel alkalmaznak angolszászo­kat. A mi házunkban némete­ken kívül egy cseh, osztrák, és spanyol található köztük. Már régen Amerikában élnek. Egyeseknek még a nagyapja telepedett le az újvilágban, mely mégsem lett a hazájuk, idegen föld marad számukra. Nem nevezem meg őket. Csak a napi eseményekkel kap­csolatos megjegyzéseiket örö­kítettem meg. Glenn űrrepüléséről: „Elég­gé elkéstek. Nekem különben mindegy." A kormánynak a szegények megsegítésére tett ígéreteiről: „Szép szavak, de a szavaknak nem hiszék, csak a tetteknek. Minden úgy tör­ténik, ahogy a milliomosak akarják. Ha az ember fö­löslegessé válik, oldalba rúg­ják, mint a kutyát." Jellemző, hogy „ők"-et em­legetnek, különbséget téve Amerika urai és a dolgozó nép között. Az amerikai szabadság fo­galma nagyon sokértelmű. A háztulajdonosok számára azt jelenti, hogy szabadon emel­hetik a lakbéreket. A lakók számára pedig az a szabad­ság, hogy nyilvánosan tilta­kozhatnak ellene. A kormány­körök szabadsága abban nyil­vánul meg, hogy nem a dol­gozók milliói, hanem a nagy­tőkések érdekelnek megfele­lően intézik közügyeket, mi­vel teljesen tőlük függnek. Mindenütt csupa szabadság, de a lakbér drágul. Ez any­nyira szembetűnő, hogy az adott esetben senki sem él az­zal a szabadságával, hogy cá­folja a tényeket. SZ. KONDRASOV RIPORT TRINIDAD SZIGETÉRŐL Egy nap Port of Spainhan T rinidad fővárosának re­pülőterén leszállva, ré­gi ismerősként otthonosan a kijárat felé vettem utamat, ahol több férfi ődöngött. Vár­nak, hogy talán a következő repülőgép utasainak hordárra lesz szükségük. Megszólítom az egyikét, magyarázza meg, miféle az a levágott koroná­jú fa. Azután Chauguaramasi amerikai támaszpontról be­szélgetünk. Vontatott szavait lusta taglejtésekkel kíséri. — Nincs az így rendben — mondja — 'minden ötödik ember munkanélküli, és sen­ki sem tudja meddig tart ez az állapot. — Végül javasol­ja, hogy ha szükségem van taxira, elküldi söfőr barátját. Egy jól tájékozott sofőr Szerencsés véletlen. A sofő­rök általában Jól Ismerik az életet, htSzen a saját bőrükön érzik mindazokat a bántalma­kat, amelyek a dolgozó em­bert érik. A történelmi neve­zetességekről csakhamar át­térünk politikára. Oj ismerő­söm a Democratic Labours párt tagja, tehát jól kiismeri magát a politikában. Ez a párt ellenzékben van a dr. Williams vezetre kormánnyal. A trópusi fákkal övezett aszfaltúton közeledünk a fő­város felé. A kókusz pálma­ültetvények egészen a váro­sig nyúlnak. — Igaz, hogy Port of Spain a Karib-tenger vidékének legegzotikusabb városa? — kérdezem Prashattól, a sofőr­től. Ebben a városban nége­rek, indiaiak, kínaiak, portu­gálok, franciák, szíriaiak és zsidók élnek. Észre vettem, hogy csak külföldiek számá­ra egzotikus. Neki már egy­hangú szürkességgé fakult, vagy talán a megélhetésért .folyó hajszában (hattagú csa­ládot kell eltartani a kere­setéből) nincs ideje észreven­ni az egzotikumot. Prashat szülei Bombayből kerültek a szigetre. Az ültet­vények tulajdonosai jó kere­settel takarékossági lehető­séggel bíztatták, mielőtt megnyerték őket. A szép ígéretek azonban nem való­sultak meg. — Kétarcú város — Ott van ez egzotikum 1 — mutat Prashat a város előtt fekvő dombra, ahol szúrágta deszkákból, rozsdás pléhből eszkábált kunyhók lapulnak egymáshoz. Itt élnek a legszegényebbek — a tár­sadalom mostoha gyerekei. A város épületei magukon vise­lik a lakosság nemzeti sokfé­leségének bélyegét. Az emlí­tett népek mindegyikének sajátos kultúrájáról tanúsko­dik ez. Az építkezési stílusok tar­kasága azonban nem tudja leplezni a szegénységet, amely egy koldusban, munka­nélküliben, vagy a szegények negyedének lakójában ölt testet. Ha a riporter objektív akar lenni, meg kell néznie a vá­ros másik arcát is, ahol a szé­les utcákra dús fasorok vet­nek árnyékot. Ezekben a negyedekben vannak a hazai és külföldi gazdagok villái és palotái. Az időm nem en­gedte, hogy részt vegyek azon az estélyen, amelyet a West Indián Airways társaság fennállásának évfordulója al­kalmából rendeztek. Később megtudtam, hogy az estély „szenzációja" a twist-verseny volt I Ez itt mi? A helytartó palotája előtti téren nagy tömeg mozgoló­dik. A tömeg közepén felállí­tott, ponyvával fedett kis emelvényen tüzesen szónokol egy férfi. A rendőrség autói lesben állnak, hátha valami történik I — Tiltakoznunk kell a kor­mánynak és a rendőrségnek a tömegekre gyakorolt nyo­mása ellen. A múltkor is rendőrség kutatta át az autó­mat. Talán azt hiszik, hogy csempész vagyok I Változtat­ni kell ezen a tűrhetetlen ál­lapoton — hangzik az emel­vényről. Nem lehet okosabb a hallottakból. A gyűlés részt­vevői indiaiak voltak, akik­nek pártja ellenzékben van, dr. Williams többnyire nége­rekből álló pártjával. Prashat szerint ez a párt csak a né­gereknek kedvez. A válasz­tásokon is csak különféle fondorlatokkal sikerült meg­szereznie a többséget. — Nem tudom ml lesz ha a brit kor­mányzó elhagyja az országot.1 Szeretem ezt a szigetet, de valószínűleg máshová telepü­lök át, mert féltem a Jövő­met — mondja Prashat. Williams pártjainak hívei­vel beszélve megtudtam, hogy az indiaiak legnagyobb része a középosztályhoz tar­tozik. A választások idején arra kényszerítették a lakos­ságot, hogy pártjuk Jelöltjel­re szavazzanak. Oszd meg és uralkodj fi két véleményt összegez­ve rájövünk, hogy a háttér­ben a tőke egységbontó, az „oszd meg és uralkodj" jel­szóra épülő politikai mester­kedései állníik. Sajnálatos paradoxon ez, amikor az egyes csoportok ve­zetői a hazai és külföldi tő­ke támogatásával ellentéteket igyekeznek szítani a színesbő­rűek között. A szegények Kuba pél­dáját látva egyre inkább rá­jönnek, hogy olyan pártra van szükségük, amely megteremti a nép egységét a gyarmatosí­tás elleni harcra. Este visszatértem a szállo­dába, ahol a trinidadi specia­litás, a „steel-band" játszott. Ma este leginkább külföldi turisták szórakoznak Itt. A trlnidadiak jó zenészek. El­jön az idő, amikor már csak maguknak fognak játszani i EMIL SÍP PORT OF SPAIN, TRINIDAD FÔVÄROSÄNAK LÁTKÉPE ÜJ SZÖ 4 * 1962. április 11,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents