Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-07 / 96. szám, szombat

IDŐSZERŰ NYELVI KÉRDÉSEK A MŰVÉSZETEK NYELVÉN az eszmék és érzelmek különösen lelkesítő módon fejezhetők kl. Minden tanuló részére érthetővé tenni a művészetek nyelvén megfogalmazott mélyenszántó emberi gondolatokat, ez is egyik fontos feladata az új Iskolának. Ellentétben a hagyományos iskolai gyakorlattal, mely csak az irodalom-, a rajz- és az énekoktatásról beszélt, mindinkább érvényesülnie kell tehát annak az új törekvésnek, amely fő célját a műértő nagyközönség nevelésében látja. A tényleges helyzettel számoló pedagógiai realizmus megkívánja tőlünk, hogy az iskola falai között már ma a holnap emberét neveljük. Hiszen a ma még Iskolás gyermek felnőtt korában majd lényegesen több szabad idővel rendelkezik, mint mi. Azonban mit kezdjen szabad idejével az olyan ember, akit szakmáján kívül nem érdekel a zene, az Irodalom, a képzőművészet, a sport? A fejlődésnek ez a tendenciája tehát azt követeli az iskolától az esztétikai nevelés területén, hogy a tanulókban egy egész életre szóló érdeklődést ébresszen fel a valóságban és a művészetekben jelenlevő esztétikum — a szép, a tragikus, a fenséges, stb. — iránt. A komárnói magyar tannyelvű Iskola egyik kiváló gyakorló pedagógusa hívta fel figyelmemet arra, hogy a helyesen szervezett és pedagógiailag céltudatosan irányított munka légkörében a tanulók fogékonnyá válnak a jól végzett munka sajátos poézisának érzékelésére. Sürgető feladatunk lenne felkutatni — és főleg: kiaknázni — a politechnikai és az esztétikai nevelés eme összefüggéseit, eme fontos nevelési területek összekapcsolásának lehetőségeit. AZ ESZTÉTIKUM a legkoncentráltabban az egyes művészetekben jelentkezik. Az esztétikum érzékeltetése, felismertetése és a tanulók nélkülözhetetlen igényévé váló tétele ezért központi fontosságú feladata a művészeti tantárgyak — az irodalom, a zene és a képzőművészet — oktatásának. Itt kellene említést tenni (többre ennek az írásnak keretei közt nem vállalkozhatunk) az iskolai művészeti nevelés egyik-másik égetően időszerű problémájáról: véglegesen az iskola falai közé kellene fogadnunk a „gépművészeteket" is. Tehát műértő nagyközönséget nevelnünk e rádió, a gramofon és főleg a televízió meg a film számára is. (Ezen a téren a jelenlegi helyzet nem a legjobb). Addig ugyanis, míg ma a tantervek az irodalomtanításnak szinte monopolisztlkus helyzetet biztosítanak, az esztétikai nevelés területén a tanulók esztétikai élményforrása már túlnyomó többségében a rádió, a teM IFJÜSSG MŰVÉSZI NEVELESERŰL levízió ős a film. E fonák helyzet a jövőben bizonyosan nem tartható fenn, „jóllehet az irodalomesztétika az iskola oktató-nevelő munkában" központi szerepét még valószínűleg hosszú ideig megtartja. Hacsak vázlatosan is, vizsgáljuk meg az iskolai művészeti nevelés tartalmi kérdésének egyik-másik időszerű problémáját. Az irodalom, a zene, a képzőművészet művészi varázsával, élményi erejével mozgatja meg értelmünket, érzelmeinket, lendíti cselekvésre akaratunkat. Bjelinszkij nem alaptalanul írta: „Megérteni a művészetet fejjel, a szív részvétele nélkül, nem sokkal több, mintha lábakkal értenők meg I... A költészetet először a szív fogja fel, s csak azután adja át a fejnek ... Ezért először át kell érezni, hogy azután átgondolhassuk." 'AZ ELMÜLT ÉVEK SORÄN — de még ma is — sokszor találkozhatunk az iskolai Irodalom-, zene- és képzőművészeti nevelés olyan gyakorlatával, melyben túlteng a történeti és elméleti elem. Lényeges követelmény tehát: a történetiség (főleg az irodalom oktatásában) és az elméleti (főleg a zenei és képzőművészeti oktatásban) elvét tanítóink úgy érvényesítsék, hogy ezen tantárgyak élményszerű oktatása ne szenvedjen kárt. Idézzük ezzel kapcsolatosan Stendhalt, aki „Rossini élete" című művében a zenei „műélvezők" két típusát rajzolta meg. Az egyik, „egy öreg katonai szállító", kitűnik kifogástalan, abszolút hallásával. „Ha ez az ember szokás szerint hamisan játszó verklit hall, megfelelő ütembe illeszti a fatális hangszer dallamát... jelzi egy tekintélyes zenekar legparányibb hibáit; -megnevezi a téves hangot és a hibát vétő hangszert." „Ugyanakkor ez az ember teljesen közömbös a zenével szemben". „A hangok az ő számára csak zajt jelentenek ; a zene olyan nyelv, amelyet ő nagyszerűen hall, és még sincs semmi értelme a számára." Az így jellemzett öreg szállítóval szembeállítja az egyik fiatal velencei grófot: „Ez a fiatalember nemcsak hogy a hangokat nem tudta megállapítani, de négy hangot sem tudott egyfolytában úgy elénekelni, hogy irgalmatlanul hamisat ne fogott volna. A meghökkentő azután az volt, hogy akármilyen hamisan énekelt, a zenét még az itáliai arányokhoz képest ls figyelemre méltó szenvedéllyel szerette. A zene szemlátomást szükséges és jelentékeny részét alkotta boldogságának." ÜGY GONDOLJUK, a művészeti nevelés új célkitűzését jól szemlélteti ez a stendhali példa. A régi iskola az „öreg katonai szállító" típusát nevelte, akinek művészeti képzettségét nem a műalkotások teljes értékű befogadni tudása, Illetve annak igénylése szabta meg, hanem az enciklopédikus adatok (évszámok, életrajzok, nevek stb.) és esetleg a műtől elszakított verbális irodalom, zene- vagy képzőművészet-elméleti ismeretek mennyisége határozta meg. Ezen tanulók túlnyomó többségének sem iskolás, sem felnőtt korukban e művészetek semmi örömet nem nyújtottak annak ellenére, hogy már a múltban is a művészeti tárgyak oktatásának bevallott célja az irodalmi, zenei, képzőművészeti élvezet tudatossá tétele volt. Kétségtelen, hogy a múltban is voltak tanítók, akik eleget tettek e követelményeknek. Azonban, mire megíródott a tankönyv és főként mire eltanították a tananyagot, a legkisebb művészi mű, a legköltőíbb vers, rajz vagy szonáta, a mélyenszántó emberi gondolatokat oly magas hőfokon tárgyaló dráma, szimfónia vagy festmény is száraz, iskolai leckévé változott. Ezzel kapcsolatosan felmerül az esztétikai nevelés egyik legizgalmasabb kérdése: Lehet-e az iskolás tanulókból művészetet megértő, azt szerető és igénylő embereket nevelni és vajon tudja-e és képes-e minden tanító olyan oktatásban részesíteni tanítványait, hogy a műélvezőknek ezt a Stendhal említette másik típusát nevelje fel, olyan embert, aki szenvedélyesen szereti az irodalmat, zenét, képzőművészetet, akinek a művészet boldogsága jelentékeny részét alkotja? Elvárhatjuk-e minden pedagógustól, hogy ne csak ő legyen olvasott, tájékozott, jő ízlésű, művelt ember, hanem ízlését, s a művészetek iránti^ lelkesedését át is tudja adni tanítványainak? A kérdés rendkívül bonyolult és rávilágít az iskolareform lényegére: nem az iskolaügy szervezeti kérdéseiről van most szó, har nem új célt kitűző és megvalósítandó tartalmi kérdésről. Itt rendkívül fontos szerepet játszanak ugyan az óra- és a tanterv, valamint a tankönyvek kérdései, de a kulcskérdés: a tanítók szakmai és ideológiai tudása. Ellentétben a burzsoá pedagógiával, mi valljuk: minden hivatást szerető, szakmailag képzett tanító, tanulóival meg tudja szerettetni az irodalmat, a zenét, a képzőművészetet. Természetesen nem téveszthetjük szem elől: pedagógusaink legtöbbjét „ez öreg katonai szállító" típusaként nevelték. Ezért szükséges a tanítók szüntelen továbbképzése, tantárgyukat illetően pedig felfogás- és célkitűzésben átállítása. A MŰVÉSZETI NEVELÉS tartalmának korszerű értelmezése — amint erre igyekeztünk römutatni — komoly feladatokat ró a pedagógusokra. Van mit tennünk, hogy tanulóinkból valóban műértő, a művészi műveket élvező és igénylő nagyközönséget neveljünk, hogy kifejlesszük tanulóink világnézeti és művészi ítélőképességét, amely lehetővé teszi például az olvasásra érdemes művek megválasztását akkor is, amikor már Irányítóként nem áll tanulóink mögött az iskola, a pedagógus. MÖZSI FERENC A Dunajská Streda-Í Csallóközi Színház a közelmúltban mutatta be V. Rozov: Felnőnek a gyerekek című három felvonást vígjátékát. Képünk a darab egyik jelenetét ábrázolja. Számos hagtanl-nyelvhetyességl problémánk közfil ma három hanggal, ai o-vai, az e-vel és az a-val foglalkozunk. Egy alkalommal fíiszeriizletiinkben arra lettem figyelmes, hogy valaki egy kilo cukrot kért. Amikor a kiszolgáló teljesítette kérését, három kila liszt következett. A vevő nem használta helyesen a kiló szót: nyilvánvaló szlovakizmus a rövid o, mert a magyar kiejtés szerint hosszút kell mondani, de lám már a szlovák ragozás is jelentkezik, amikor többes számban klla-t hallunk. A kila egyébként több magyar nyelvjárásban előfordul, de nemcsak 2—4 kila, hanem 1 kila. 5 kila stb. Vigyázzunk tehát a kiló szó helyes ejtésére! Szlovák hatást közvetít az o-hang Indulatszavainkban Is. Ilyen a joj. írásban ugyan még nem igen fordul elő, de beszédben sajnos már gyakran hallani. Helyesen: jaj. Érdekes a no szócska térhódítása is. Általában ,igen"-t jelent: „Szép volt a hétfő esti előadás? A felelet: „No?!" A szócskával sokszor csak további beszédre bátorítunk. Ez az ilyen formában egyelőre nehezen meghatározható szófajú szócska is hosszú ó-jával együtt valószínűleg szlovák hatásra terjed nyelvünkben. A nó-nál nyilvánvalóbb hangtani szlovakizmus a szlovák ún. zárt e ejtése. Figyeljük csak meg a telefon szóban: „magyarul" az e-ket nagyobb szájnyílással ejtjük és az o rövid, „szlovákul" ajkunkat széthúzva kisebb nyílást engedve, lassan é-hez közelítve, hosszú ó-val ejtjük: telöfón. Körülbelül úgy, mint nyelvjárásosan az embür szó második e-jét. Félreértés ne essék — a nyevjárásl ejtésű embör e-je ellen nem harcolunk, és a köznyelvben sem tartjuk hibának, az idegen szavakban mindenképpen ügyelni kell az e ejtésére: neon és nem nSőn, recept és nem rScept, pedáns és nem pedant, szenzáció és nem szönzácia, szezon és nem szSzóna stb. Sok nyelvhelyességi kérdést vet föl az a-hang használata is. A magyarban ugyanis van a és á. Ez a mély a egyetlen körülöttünk élő nép nyelvében sem fordul elő: alma, labda stb. Ha megfigyeljük a magyar labda és a szlovák lopta szó a-ját, mindjárt látjuk a különbséget a magyar és a szlovák ejtés között. Nyelvjárásokban gyakori a magyarban is a mély a néhány változata, de nem a szlovákban használt ä. Ismét az Idegen szavaknál kell ügyelnünk, hogy sem a „finomkodás", sem a szlovák nyelvi környezet ne vezessen a magyar a-hang ä-val való fölcseréléséhez. Tehát: aceton és nem acötón, admirális és nem ädmirál, affér és nem äffóra, deviza és nem dävizä, kakaó és nem käkäo, kabaré és nem kabfiröt, paplan és nem püplón, passzivitás és nem passzivitö stb. -kiA! z Iskola udvarán lomhán nyújtózott a nagy halom ócska• vas. Szorgos kispajtások gyűjtötték öszsze. Némelyik darab talán egy mázsát is nyomott. Volt közöttük sok olyan, amit még szánkóval, hangos kacagással és vidám nótaszóval kísértek a gyűjtőhelyre. Legtöbbje nehéz álomba merülve, közömbös hallgatással várta sorsa további fordulását. Voltak azonban olyan könnyebb darabok is, amelyiknek a többiekre kapaszkodva himbálództak és mikor egy erősebb fuvallat érte őket, hangos csörömpöléssel élénk csevegésbe kezdtek. Ezek közé tartozott a rozsdás hordóabroncs is. Már ki tudta, hányadszor csörömpölte el vidám élményeit abból az tdőböl, amikor 0 még egy nagy boroshordón feszített. Nem meszsze tőle lyukas Itatóvödör kolompolt sokkal nehezebb és küzdelmesebb múltjáról. Alattuk törött fogaskerék harapott megcsorbult fogaival egy vaskáli/ha földi maradványaiba. Arra gondolt, hogy hányszor fordulhatott meg saját tengelye körül, amikor az urasági majorban szolgált? Hasznosabb időtöltés híján mindegyik darab a hajdani munkásnapokról elmélkedett. rpörtént aztán egy napon, hogy 1 többek között egészen használhatónak látszó kis vetőgép gördült be az iskola udvarára saját kerekein. Ahogy elült a gyermekzsivaj, az abroncs mindjárt társalogni kezdett az újonnan érkezettel. — Mondd csak testvér, téged milyen sors vetett ide közénk? Hisz ahogy nézlek, te még nagyon ls munkaképesnek látszol. — Ha meghallgatjátok, elmesélem életem történetét — válaszolt a vetőgép. megnylkorgatva csöveit, melyek valamikor a magot szórták a földbe. — Hallgatjuk hát, — ugrott közelebb az abroncs érdekes dolgot sejtve., A kts vetőgép pedig nyomban mesélni kezdett. — Nagyon régen volt az, amikor engem gyártottak és egy csallóközi városba vittek, ahonnan első gazdám megvásárolt és elhozott ebbe a kts faluba. Mikor először munkába léptem, olyan táblácska földön dolgoztam, amelyiket másfél kerülővel bevetettem. Aztán kölcsön kért a gazdám komája, annak meg olyan földje ÜJ SZÖ 8 * 1962. április 11, KOVÁCS JÖZSEF: MESÉL A VETOGEP volt, hogy csak egyszer kellett rajta végigmennem. Hamarosan nagy tekintélyem lett, mert amint az emberek beszélgetéseiből megtudtam, én előttem még nem volt vetögép a faluban. Ogy vetettek az emberek kézzel, kötényből szórva a magot. Gazdám mindig kapott értem néhány koronát attól, akt kölcsön kért. Ezért nagyon megbecsült és minden munka után letörölgetett s gondosan megolajozta kerekeimet. Sok éve szolgáltam már nála, amikor ő egy tavaszi napon meghalt, és három fia osztozkodott a kis vagyonkán. Engem mindegyik el akart vinni, így hát összevesztek rajtam és az egyik mérgében a fejszefokával úgy megütött, hogy mindjárt behorpadtam. Itt a bal vállamon még most is meglátszik a nagy ütés helye. Végül is megegyeztek, hogy mind a háromnak egyformán fogok szolgálni s az értem fáró kölcsöndijat glosszák három felé. Nagyon elcsodálkoztam, amikor legközelebb kivittek régi gazdám földjére és azt három felé osztva találtam. Egy-egy rész csak olyan keskeny volt, hogy négy-öt csövemet eldugitották, nehogy a barázdába szórjam a magot. Így aztán a barázdák miatt jó pár sorral kevesebb termett az elosztott földön. Ogy hívták ezeket a pici táblákat, hogy nadrágszíj földek. Amint teitek-múltak az évek, mindig több és több ilyen keskeny sávra hasogatták a határt. — Míg végül már csak. barázdák lettek és nem volt mibe vetnt, azért hoztak Ide téged, kolompolt bele a vödör. — Sőt, eltűntek a barázdák. — Hogyan hogy eltűntek? — érdeklődtek több felől ls. nizonyára sokan emlékeztek rá, milyen nagy háború volt ezen a vidéken?! Nos, a háború után pár évvel a sok nadrágszíj földet összeszántották, mivelhogy a parasztok szövetkezetet alapítottak. Engem még használtak vagy két-három évig, aztán kijelentették, hogy rám, a kis vacakra nincs szükség, mert traktorokat vett a szövetkezet, azok pedig nagy vetőgépeket húznak. Kilöktek egy szérűskertbe. Sok évig ott áztam-fáztam, rozsdásodtam, a kutya sem törődött velem. A múlt héten hallom ám, hogy az én verekedős gazdám, aki az osztozkodásnál rámsózott a fejszével, kikiált az utcára: „Tanító elvtárs, küldje el a gyerekeket, hadd vigyék el ezt az ócska vetőgépet. Nem lehet ezt már semmire sem használni I" A többit már tudjátok hisz ti is úgy kerültetek ide, mint én. — Es most nem vagy szomorú, hogy ennyi évi szolgálat után így bántak' veled? — kérdezte a hordóabroncs. — Nem, mert útközben egy nagyobb fiú megvigasztalt, hogy: „Ne félj vetőgépecskei A te időd leiárt. Most még ócskavas a neved, de nemsokára elvisznek az öntödébe. Nagy vetőgépet csinálnak belőled és visszajöhetsz. Kovács István: HÍVOGATÓ Erzsi, Gyurka, — jött velem, Jöjl el kedves, • siess már! Széjjel nézünk a hegyen. Erdő, mező nagyon vár! Nézünk délnek, északnak; S kiáltunk a a tavasznak: S visszafelé: SietekI Ti hozzátok gyerekekl — Hahó, hahó! Ml vagyunkI fis elindul kecsesen, Hozzád repül a szavunk! Végig a vén hegyeken. Hallik is már a lépte — Fussunk hamar elébe! A PATAK ÉS A VARJÚ (TÁDZSIK MESE) Egy jóllakott varjú letelepedett a patak partjára és mohón nekilátott a vízivásnak. — Kedves egészségedre, — mormolta barátságosan a patak. — Kár-kárl Hát víz ez? Nagyon rossz ize van — károgta válaszul a varjú. — És te még a földet is benedvesíted förtelmes ízű vizeddel. — 0, te ostoba varjúi Honnan is tudnád, miért folydogálok és merre — sóhajtotta a patak. — Csak ne hencegj — kiáltotta szemtelenül a varjú —, még a farkammal is el tudom zárni előtted az utat, olyan semmi vagy. — Ne veszekedjünk — válaszolta a patak —. Inkább kövess engem, akkor majd megértesz. A varjú kárörvendően szállt a patak nyomában. Egyszerre csak egy másik patakot pillantott meg, amely vidáman csörgedezve csatlakozott az elsőhöz. — Még sok száz ilyen testvérem van — hallatszott az első patak csengő hangja. A varjú mérgesen dünnyögött valamit. A patak azonban tovább sietett. Újabb és újabb patakok csatlakoztak hozzá. Egyre szélesebben hömpölygött, gyorsabban folyt és — no nézd csak? — már nem ls patak volt, hanem sebes sodrású folyó, amely óriási köveket és hatalmas fatörzseket ragadott magával. Mennyi erő rejlett ebben az Ifjú folyóban. A varjú a távolban hatalmas gátat pillantott meg. — 0, hát leigáztak és korlátok közé szorltottakl — kacagott gúnyosan a folyóra. — Ne örvendj korán. Nem azért építették ezt. hogy káromra legyen, ellenkezőleg, örömömre szolgál — hangzott a nyugodt válasz. — Az ember belőlem, a könnyelmű rombolóból jó segítőtársat nevelt. Nézz körüli Egy évvel ezeiőtt pusztaság volt ezen a helyen. És ma? beláthatatlan termőföldek húzódnak egészen a látóhatár széléig. Nézd meg a duzzasztómüvet. Az én víztömegeim azok, melyek üzemben tartják hatalmas turbináit. Ebben a pillanatban ezer és ezer fény gyulladt ki a sztyeppén. — Látod, varjú koma, ez is az én művem — magyarázta a folyam. De a varjú se nem látott, se nem hallott, hanem szégyenkezve, villámgyorsan elrepült. SKQRMEKEIBAB A dobrai pionírok életéből Ugyanolyan szombat volt, mint máskor, az iskolás fiúk és lányok arcán azonban valami különös lzjatottság ragyogott. A gyerekek gyakran szórakoztatják tartalmas szép műsorral a falu lakosságát. A legutóbbi három műsornak nagy sikere volt. Szépen megünnepelték a nők napját ls. Most pedig új programmal állnak a falu lakossága elé, ezért a nagy Izgalom. A pionírok a műit évben ls nagy segítséget nyújtottak a szövetkezetnek, de az idén ezt a munkát megkétszerezik. Ezenkívül a helyi hangos híradóban ls műsort adnak. A sok Igyekvő, jó munkát végző pionír közül ki kell emelni a ,,Szikra"-csoportot, Bajza Józsefet, Bakajza Ilust, Bodnár Olgát és másokat. CSOMA ÁRPÄD, Dobra. Morog a híd alatt, felmorog a víz: hídkorláton dalol, csicsereg egy csíz. — Csöpp, kicsiny madárka, tavasz hírnöke, itt, az Ipoly hídján nézz a vízre le. Ne félj, bár sustorog ez az áradás. Dalolj, köszöntsön már virágfakadás. Fütyülj, hogy veled én szintén azt tegyem. Fütyülj a télre, hogy szép tavasz legyen. ToRPftf E3ÉDÍ töfflW aKJ*!! 1. Ha a rejtvény vastag kockában levő betűit megfelelő sorrendbe rakjátok, a Szovjetunió nagy zenei eseményét kapjátok megfejtésül. 1. Dugva. 2. Színházi öltözet. 3. Nem vele. 4. Ludas. . . 5. Fém. 6. Államfő. 7. Jellegzetes Don vidéki név (névelővel). 8. A. juhokat őrzi. 9. Ilyen könyv is van. [Beküldte: Bodnnyl István, Sahy). 2. -Mstát elküldte édesapja a postára és adott neki lo koronát, hogy vegyen érte pontosan száz darab bélyeget. A bélyegek 1, 7, és 22 filléresek legyenek és a 10 koronából semmit se adjanak vissza. Találjátok ki, a száz bé lyegből hány volt az 1, a 7 és a 22 filléres. (Beküldte: Csikős László, Kvildaj. 1 l s t- r ' I ' 1 f U I KIK NYERTEK: Múlt heti fejtörőnk megfejtői közül könyvjutalomban részesülnek: 1. A galántal S-éves magyar tannyelvű Iskola 3/b osztálya. 2. Zelenák Magda, Bodrog. 3. Vlgh György, Dolné Saliby, 4 Károsi Katalin, Svinice, 5. Horváth Géza, Želiezovce. Megfejtéseiteket lehetőleg pőstai levelezőlapon az alábbi címre küldjétek: Oj Szó, Gyermekvilág, Bratislava, Gorkého 10.