Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)
1962-04-07 / 96. szám, szombat
Bratislavában a Krásna Horkan a Magasépítészeti Vállalat dolgozói több mint 18 hektárnyi területen köztársaságunk egyik legkorszerűbb kórházát kezdték építeni. A kórház 650 ággyal fog rendelkezni és építésének befejezését 1964-re tervezik. Felvételünk a TBC-pavilont ábrázolja. (S. Petráš — CTK — felv.) A prágai Nemzeti Színház harmadik bratislavai eluadása: Vít Nejedlý: TAKÁCSOK (Tudósítónktól) — A prágai Nemzeti Színház harmadik bratislavai előadásán a korán elhunyt kommunista cseh zeneszerző, Vít Nejedlý Takácsok című operáját mutatták be. A szerzőt Hauptmann német író drámája ihlette, amelyben a szövőmunkások kegyetlen kizsákmányolását és # eoMMtie • e® ' ftchrte?*^: ÓTO**TO*0G»O«»O»»ÍH><Ó •k Vujtech Béna az élelmiszeripari miniszter helyettese pénteken sajtóértekezletet tartott Bratislavában, amelyen tájékoztatta az újságírókat-a cukorrépa-, dohány- és szőlőtermelés feladatairól, valamint az első negyedév hús-, tejés tojésfelvásárlás eredményeiről. •k A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetségének küldöttsége Marié Radové, a Kereskedelmi Alkalmazottak Nemzetközi Szakszervezeti Szövetségének s a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának elnöke vezetésével pénteken Ciprus szigetére utazott. A küldöttség tagjai Nlcósiában — Ciprus fővárosában, részt vesznek a Kereskedelmi Alkalmazottak Nemzetközi Szakszervezeti Szövetsége ügykezelési bi' zottságänak. ülésén. > >• -.<. •k A brnói Morya Múzeum Néprajzi intézetében. péntekéi) . ünnepélyes keretek között megnyílt a román könyvkiállítás. A* megnyitón Zdenék Pluháf allamdíjas író, a Délmorvaországi Kerületi Nemzeti Bizottság tanácsénak tagja és Anca Magheru tanárnő, a Román Népköztársaság prágai nagykövetségének első titkára mondottak beszédet. •k Az előzetes eredmények szerint a gépipari vállalatok és üzemek kedvező Jelentést adhatnak a terv teljesítéséről. A nyerstermelés és az árutermelés máraiusi feladatalt nemcsak teljesítették, hanem egyes fajtákban, például a központilag irányított építkezések és az export számára gyártott készímények tervét túl Is szárnyalták. •k A vegyipar az első negyedévi terTet 100,6 százalékra teljesítette. Az 1981-es év ugyanezen időszakához hasonlítva a termelés 8,9 százalékkal emelkedett. •k Az ostravai Fetr Cingr bánya 120 újítójának tevékenységéről ad áttekintést az a kiállítás, amely .április 6-án nyílt meg a bánya bejárata előtti térségen. A kiállításon mintegy S0 tárgy szemlélteti a legeredményesebb újítási javaslatokat, melyek megvalósítása tavaly több mint 1 millió korona megtakarítást eredményezett. elszánt harcát ábrázolta megrázó realitással. V. Nejedlý librettójában elhagyta az eredeti mű egyes naturalista részletelt, és drámai erejű, modern zenét komponált. ' Különösen nagy kifejező erejűek a dolgozók elszántságét, összefogását, harcát bemutató részletek. A prágai együttesnek két plzeňt vendég: Bohumír Liška karmester és Bohumil Zoul rendező tanította be a darabot, amelynek alig egy hónapja volt a fővárosi bemutatója. A mű tolmácsolásában kiváló teljesítményt nyújtottak a Nemzeti Színház művészei, akik közül különösen Eduard Haken és Benő Blachut érdemes művész, valamint Antonín Svorc emelkedett kl. A bratislavai közönség lelkes tapssal jutalmazta a kiváló művészi teljesítményt. A SZOCIALISTA MEZŐGAZDASAG FEJLESZTÉSEÉRT Bukarest (ČTK) — A román munkások és parasztok megválasztják azokat a küldötteket, akik részt vesznek a Nagy Nemzetgyűlés április 27-én kezdődő rendkívüli ülésszakán. A Nagy Nemzetgyűlés megtárgyalja a mezőgazdaságban a román falu szocializálásának befejezése után bekövetkezett új helyzetet. A küldöttek országos választási kampánya „Minden erőt a szocialista mezőgazdaság Közlemény a genfi leszerelési értekezlet pénteki üléséről megsegítésére" jelszó jegyében folyik, szólaltak fel. Genf (ČTK) — A genfi leszerelési értekezlet pénteki plenáris ülése után a következő közleményt adták ki: „A 18 állam leszerelési bizottságának értekezlete Genfben, a Nemzetek Palotájában április 6-án tartotta 16. ülését, amelyen Arinos de Mello Frauco szenátor, brazíliai küldött elnökölt. Az ülésen Csehszlovákia, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, Olaszország, Etiópia, India és az USA küldöttei A szocioíislo országok ereje o béke záloga Gomulka beszéde a LEMP évzáró értekezletén Varsó (ČTK) — A Lengyel Egyesült Munkáspárt varsói évzáró értekezletének április 5-i ölesén Wladyslaw Gomulka, a párt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Kimerítő beszámolójában öszszefoglalta a párt időszerű politikájának alapvető problémáit. A többi között kijelentette: Társadalmunk élénken érdeklődik a politikai és ideológiai problémák iránt. A lengyel nép érdeklődik a tudományok iránt s pártunknak biztosítani kell a tudásvágy kielégítését. A pártsajtó és a pártpropaganda feladata világos: marxista módon kell megvilágítani a nemzetközi helyzetet. A miénk, ideológiánkká a világ jövője. Annak ellenére, hogy az imperialisták már számtalanszor „eltemették" a marxizmust-leninizmust, éppen ez a tanítás az erő, amely dönVédjük szemünk világát „Védjük meg szemünk világát" — e jelszó jegyében nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet ez év április 7-ét egészségügyi nappá. Becslés szerint 10—15 millió világtalan él a földön. A legrégibb s legelterjedtebb betegség, amely a látóképesség fokozatos gyengülését és végül a megvakulás! akozza, — a trachoma. Ma az emberiség egyhatoda szenved e betegségben. A megvakulást azonban főleg szemsérülések okozzák, amelyek elkerülhetők, ha a dolgozók védőszemüveget hordanak, ha megfelelő a munkahelyek megvilágítása stb. (CTK) A Kubai Ifjú Kommunisták Szövetsége Havanna (CTK) — Havannában véget ért a Fiatal Kubai Felkelők Szövetségének I. kongresszusa. A kongresszus küldöttei egyhangú határozattal szervezetük elnevezését „A Kubai Ifjú Kommunisták Szövetségére" változtatták. A kongresszus április 4-i délelőtti ülésén P. Resetov, a szovjet Komszomol küldöttségének vezetője mondott beszédet. 19 millió szovjet komszomolista forró üdvözleteit tolmácsolta Kuba Ifjúságának. A küldöttek viharos tapssal fogadták a szovjet küldött beszédét, főképpen azt a fejezetet, amelyben emlékeztetett N. Sz. "HrÖSésÖv szávaira, hogy a Szovjetunió minden-szükséges segítséget megad Kuba népének a forradalom megszilárdításáért folytatott harcában. A záróülésen egyhangúlag jóváhagyták a szövetség új alapszabályzatát és megválasztották a szövetség 25-tagú központi bizottságát. A szövetség főtitkárává joel Iglesias őrnagyot választották meg. tő befolyást gyakorol korszakunk sorsára. A kapitalista világ ideológiája az antikommunizmus. A kapitalista országok álszenteskedő zászlóik alatt elutasítják a Szovjetunió és a többi szocialista ország leszerelési, javaslatait, azokat a javaslatokat, amelyek abból az előfeltételből indulnak ki, hogy a háború nem elkerülhetetlen, és hogy az egyedüli, elfogadható távlat a békés együttélés. A jelenlegi helyzetben ránk nézve a legfontosabb a szocialista országok egysége. Ezen országok közös ereje a békefront megerősítésének legjobb záloga. Gomulka beszédének befejező részében válaszolt a vita során felmerült kérdésekre. A nemzetközi feszültség enyhítésének kérdésével foglalkozó albizottság további plenáris ülése április 9-én 10 órakor lesz. A genfi értekezlet következő ülését április 10-én 10 órakor tartják". A háromhatalmi albizottság az atomfegyver-kísérletek betiltásáról tárgyal Genf' (CTK) — Genfben április 5-én, délután a három állam — a Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia — albizottsága a leszerelési ér1 tekezlet keretében az atomfegyverkísérletek betiltásáról tárgyalt. Az albizottságnak ez a hatodik ülése csaknem íiárom óra hosszat tartott. A hírügynökségek jelentése szerint az albizottság a jövő héten jelentést tesz tárgyalásainak eredményéiről. London népe a leszerelés híve London (ČTK) — Belcher, a Dohányipari Szakszervezeti Szövetség főtitkára a londoni békevédtik április S-i ülésén kijelentette, csupán a leszerelés teszi lehetővé, hogy egyszer s mindenkorra véget vessenek a háborús veszélynek. A főtitkár szerint nincs messze már ai idő, amikor a békevédők arra kénytzerítik országaik kormányát, kössék meg a leszerelést egyezményt. Belcber kiemelte a közelgő moszkvai világkongresszus előkészítésének szükségességét. A gyűlés résztvevői lelkesen fogadták el azt a határozati javaslatot, amely felszólítja a genfi leszerelési tárgyalisok résztvevőit, minden erejükkel a nukleáris fegyverkísérletek betiltására vonatkozó egyezmény megkötésére törekedjenek. Az NDK külügyminisztériumának nyilatkozata A vagon nem raktár (CTK) — Annak ellenére, hogy ai illetékes szervek ez év januárjától számos műszaki-szervezési intézkedést foganatosítottak a teherszállítás terén fennálló helyzet kedvezőbbé tétele érdekében. még mindig fogyatékos a teherszállítmányok felrakása és kirakása tervének teljesítése. A bratislavai vasútigazgatóság hatáskörében ez év első negyedében a vasutasok és szállítók 380 000 vagonra raktak fel. illetve vagonból raktak ki teherszállítmányokat. Ezzel 91 százalékra teljesítették a tervet. Ugyanazon idő alatt azonban fölöslegeson csaknem 30 000 vagont tartóztattak tal, minek következtében 870 000 tonna különféle teherszállítmányt nem juttattak el rendeltetési helyére. Ami a vasúti teberknesik fordulóját illeti, tőteg azért oly kedvezőtlen a helyzet, mert a szállítók nem gondoskodnak a vagonoknak a kitűzött batáridőkig való kiürítéséről. így pld. a novakyi W. Pieck Vegyiüzem ez év első negyedében 1100 teherkocsit, a bratislavai Slovnaft 860 at, a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Üzem 830 at tartóztatták fel fölöslegesen Egyes üzemek — például a žiari üzem vezetősége — tárolóhelyiségek hiányában vasúti teherkocsikat használnak raktárként és több napig nem üríttetnek kl érccel megrakott vagonokat. SIETNEK AZ EMBEREK c ötétedéskor élénkülni kezdenek k-' Vojnice utcái jkomárnót járás/. Az emberek a kultúrház jelé tartanak, hogy részt vegyenek az Oj Szú olvasóinak értekezletén. Egy lófogat csak most érkezik a határból. A kocsis nem nógatja a lovakat, hiszen egész nap sok kilométert megteltek, elfáradtak. Kora reggeltől az évelők alávetésénél húzták az igát. Micsoda ellentét. A fogat lassan jár, s mégis gyors munkát végez. Szóval: sietnek az emberek. Nekik a bevetett hektárok száma a mérce, s míg tart a napi normából, addig nincs megállás. : A traktorok fürgébben mozognak, ám mikor ilyen mostoha az időjárás, a lófogatok bevetésére is szükség van, leginkább az olyan szövetkezetekben, ahol közel 3300 hektár a szántó. — Befejeztük az árpa vetését, a traktorosok a cukorrépa alá készítik a talajt — állit Zatykó István elnök elé Szegi András csoportvezető a kurta jelentéssel. Otközben a kultúrház felé menet tovább fűzzük a szót a tavaszi munkákról. — A cukorrépa vetése sem tart három r.ápnál tovább — iegyzl meg Brúder Dezső agronómus. Ahol olyan traktorosok dolgoznak, mint Kis András, aki naponta 35 hektáron készíti elő a talajt, vagy Mlatec István, aki 25 hektáron teszt földbe a magot, nem tarthat soká a munka. Az a tény, hogy a kora tavaszlakat egy héten belül vetették el a szövetkezetben, megmutatja a többi traktoros derekas helytállását ls. A napi fárasztó munka után értekezletre mennek az emberek. — józsl, tiszta inget, ruhát vegyél, borotválkozz meg és ügy menj a többiek közé — unszolja férjét a feleség. A férj arra hajlandó, hogy ruhát váltson, de a borotválkozásra már nem kerül sor, mert lassan kezdődik az előadás és nem szeretne elkésni. — A munkából egyenesen Idejöttem — mondja szomszédjának az egyik nini. Klem kérdeztem, hol dolgozott, a ve^ töknek segltett-e vagy a kertészetben, esetleg teheneket fejt, mindegy, de me§ sem vacsorázott, hogy részt vehessen az előadáson, tudomást szerezzen róla, milyen küldetése van annak a lapnak, amit a postás napról-napra széthord a faluba. Dénes Ferenc elvtárs, lapunk főszerkesztöfe vagy 200 érdeklődőt tájékoztatott a kill- és belpolitikai helyzetről, az ipari dolgozók és a parasztság odaadó munkájának fontosságáról, valamint a lapszerkesztés problémáiról. — A békés élet teremti meg a jólétet, — mondfa többek között. — Csak békében tudjuk növelni a termelést úgy, hogy kielégítsük az emberek tgé nyeit, mert még vannak olyan árufajták, leginkább állattenyésztési termékek, amikből a keresletet nem tudjuk minden időben hiánytalanul kielégíteni. Valami ösztönöz, hogy a szövetkezet elnökének szavaiból idézzek: — Az első negyedévben a sertéshús eladást tervét 115 százalékra, a marhahúsét 103 százalékra teljesítettük. Igaz, a tej és a tojás termelésében lemaradtunk. Kellemetlenül érinti az embereket a lemaradás, s ezért nem hagyják annyiban. Kötelezettséget vállaltak, hogy 1,124 000 korona értékben termelnek többet a tervezettnél. Elhatározták, hogy négy év alatt teljesttik az ötéves tervei. Ezzel köszöntik pártunk Xll. kongreszszusát, ezzel bizonyítják be hazaszeretetüket. békevágyukat. A termelés ilyen arányú növelése nem kis feladat, kivált akkor, mikor a természet szeszélyeivel ts meg kell, küzdeni. A szövetkezetesek arcán azonban látható, hogy talál'ak megoldást a kedvezőtlen időjárás okozta kár pótlására. A szántóföld 34 százalékán kukoricát termesztenek, s az állattállománynak biztosítják a szükséges takarmányalapot. A szövetkezetesek most arról vitatkoznak, mit jelent számukra a napisajtó, hogyan vannak megelégedve vele... A sok qmber. közül kl tudja, melyik S* a traktoros, melyik a gyalogmunkás, s még az sem ismeretes, hogy a növényápolásban kl tör majd élre. Anynyt azonban bizonyos, hogy a kötelezettséget vállaló szövetkézetesek a pártkongresszus évében kitesznek magukért, hogy bebizonyítsák, mire képesek. BBNXUS JÓZSEF Berlin (CTK)' — A Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériumának képviselője nyilatkozatában elutasította Bonn provokációs tiltakozását az ellen, hogy L. Bolznak, az NDK külügyminiszterének U Thanthoz, az ENSZ ügyvivő főtitkárához intézett levelét felvették az ENSZ okmányai közé. A nyilatkozat rámutat, hogy a' Német Szövetségi . Köztársaság hatóságai további akciókat tesznek a nemzetközi feszültség enyhítése és a leszerelés ellen. Megkísérelték rávenni az ENSZ titkárságát, hogy L. Bolz levelét selejtezze ki az ENSZ okmányai közül. Az NDK kormánya levelében kifejezte készségét, hogy lemond az atomfegyverek gyártásáról, beszerzéséről és elhelyezéséről területén, ha ugyanezt cselekszi NyugatNémetország is, és ha szavatolja kötelezettségvállalásának teljesítését. Mindenki előtt teljesen világos, hogy a Német Demokratikus Köztársaság szem előtt tartja a német nép nemzeti érdekeit. Az egész világ előtt Az ideiglenes angolai kormány megalakításáról Rabat (ČTK) — Braganca, a portugál gyarmatok nacionalista szervezeteinek képviselője e napokban Rabatban elhangzott nyilatkozatában kijelentette, hogy ,,az Angolai Köztársaság ideiglenes kormányának megalakítása Leopoklvillében Holdén Roberto kompromittált vezér csalása. Holdén Roberto, Angola Lakossága Szövetségének elnöke most magára maradt mind az angolai nemzeti felszabadító mozgalomban, mind egész Afrikában. Hadseregének vezérkari fó'nöka azzal vádolta H. Robertot, hogy Észak-Angolában testvérháborút szított, lemészárolt nyolc angolai hazafit, meggyilkolta hadseregének főparancsnokét és elsikkasztotta azt a pénzt, amelyeket a testvéri afrikai országok adtak az angolai felszabadító harc megsegítésére. AZ USA szűntesse be a laoszi lázadó klikk katonai támogatását Párizs (CTK) — Souvanna Phouma herceg, a laoszi törvényes kormány miniszterelnöke április 5-én Párizsba érkezése után az újságírókkal folytatott beszélgetése során megismételte azt a követelését, hogy az USA szüntesse be Boun Oum herceg és Nosavan tábornok úgynevezett Savaunaíkhet-lázadó csoportjának katonai támogatását. Souvanna Phouma kijelentette, Laosz népe nem képes megérteni, hogy az USA nyilatkozataiban állást foglal a laoszi kérdés békés rendezése mellett, a valóságban azonban katonailag továbbra ls segíti Boun Oum és Nosavan csoportját. világos, hogý á leszerelés ellenzőt, valamint a lázas atomfegyverkezés hívei Bonnban székelnek. Az USA hathatósan támogatja a reakciós rendszereket Washington (TASZS.Z) — Rusk, a szenátus küiügyi bizottságában elhangzott beszédében támogatta a külföldi segítségre vőnatkozó törvény-, javaslatot. Az USA kormánya az 1962. július 1-én kezdődő 1983 gazdasági évben 4878 millió dollárt Irányoz elő a külföldi támogatásra. Ebből 1500 millió dollár katonai célokra szolgál. Rusk az amerikai katonai segítséget az USA védelmi intézkedésének tekinti. Nézete szerint ez a segítség a kollektív biztonsági rendszer támogatására szolgál. Az amerikai katonai segítség nélkül nem volna le-: hetséges megőrizni „a szabad függet-i len országok rendszerét" — mondotta Rusk. E „szabad" országok között van pl. Dél-Vietnam, a Csang Kajsek-klikk Tajvan szigetén, Dél-Korea és több latin-amerikai diktatúra. A kubai tengerparton hét amerikai „békaembert" vettek őrizetbe Havanna (CTK) — A Prensa tatlna hírügynökség jelentése szerint a kubai hatóságok április 5-én reggel a kubai Priente tartomány északi részén, a tengerparton 7 amerikai állampolgárt tartóztattak fel, akik különleges búváröltözetet viseltek. Az úgynevezett „békaemberek" jelenlétének okét a kubai tengerparton kl-: vizsgálják. Az amerikai fegyvergyárosok óriási nyereséget vágnak zsebre New York (CTK) Az USA szenátusi albizottsága új adatokat közöl az amerikai fegyvergyárosok óriási nyereségeiről. Róbert Dunn az albizottság megfigyelője rámutatott, hogy a Douolaa Alrnraft társaság a Nike-rakátarendszer számára 103 millió dollár értékű alkatrészeket gyártott. A társaság nyeresége 45,6 millió dollár volt. A Fruhauf Trailer társaság a rakéták szállítására szolgáló alvázak gyártásába 49,3 millió dollárt fektetett be, s e hadsereg az alvázakért 62,9 millió dollárt fizetett ki. A megrendelésekért felelős amerikai katonatisztek szorosan együttműködnek a fegyvergyárosokkal; 1400 nyugdíjazom katonatisztet alkalmaztak azok a társaságok, amelyek közvetlen kapcsolatban vannak a fegyvergyártással. ÜJ SZÖ 2 * 1962. április 11,