Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-28 / 116. szám, szombat

Képriport Ghánából Ghana a kakaó hazája. Az ország kakaótermelése tavaly az angol társaság kezéből állami igazgatás alá került és ma Ghana állami bevételeinek 70 százalékát fedezi. Képünkön: betakarítják a kakaóbabot. A Dél-Afrikai Köztársaság után Ghanában bányásszák az afrikai földrészen a legtöbb aranyat. Képünkön a ghanai bányászok vállukon hordják ki az aranyércet az aknából. (CTK felvételei) RIPORT MOSZKVÁBÓL I

destova négy esztendei* már, hogy a mosxkvai rendaxőpályaudvar műhelyeiből, a „kommunista szombatok" egykori fellegvárából új mozgalom indult útjára — a kommunista munkabrigádok mozgalma. Mint minden újnak, mely a régi ellenállásába Ütközik, a munkaverseny ema ú) formájának is nem egy akadályt kallett leküzdenie, mlg ezrek é> milliók elfogadásra érdemesnek találták az új gondolatokat. Érthető ez, hisz a lehetőségek latolgatása a legsajátabb emberi tulajdonság, itt pedig nem kevesebbről volt sző, mint arről, hogy az egymásra növő munkáshátköznapokat a jövő közelségébe hozzák. SZÍNHELY: A MOSZKVAI GOLYÖSCSAPAGY-GYAR Ember és munka — ez visszhangzik a gyár harminc éves történetéből. Történalmat mondtam, mert ma már joggal nevezhető annak az a három évtized, mely a gyár dolgozél mögött áll. Bátorságról és merészségről adnak számot a tények. Ma már szinte elképzelni is nehéz, hogy a Moszkva délkeleti részén fekvő Sarlkopodslpnylkova utcát, harminc évvel exolőtt, még Szukinő bolotonak (Szukino mocsarának) hívták. Az Idősebbek emlékezetében máig is él a krónikákból szerzett hivatkozás: Rattegat Iván vadászterületnek ajándékozta annak Idején ezt a területet hü udvarnokának, Sxuklnőnak. Innen hát a furcsa elnevesés. S a forradalom utáni fiatal szovjet hatalom ml mást örökölhetett volna, mint Sxuklno hagyatékát, a mocsarat* a lápvilágot: a vadkacsák és a szúnyogok eldcrádőját. A forradalom, az első ötávas tervek parancsa volt felépíteni — viszonylag rövid Idő alatt — a Volgográdi Traktorgyárat, az Uráli KohAkomblnátot, gyárőrlásokat Rosxtovban, Szverdlnvszkban, Moszkvában és egyebütt. „Csoda" történt. A lonlnl gondolat valAssággá vált. A kazánfűtők, a tűzoltók, az Istállószolgák, sőt a dadák és az A gyermekeik s unokáik magmutatták az egész világnak, mire képes a dolgozA nép . . . 1932. március 29-a a munka frontján elért győzelem Ünnepe volt. A Szovjatuniő első golyAscsapágygyára — néhány hónappal a határidő előtt — megkezdte a termelést. S ha az azóta elért eredményeiket nézzük, akaratlanul is elldAzlk a gondolat a Tyitov firha|As által — a XXII. kongresszuson — megfogalmazta lényegen: századunk legnagyobb erőforrása. az új tetteket végrehajtő csodálatos erő, nem is elsősorban az a fizikai erő, amely siádítő pályájára helyezte a két Vosztokot vagy a holdrakétákat. KAtsxáshúsxmilllA szovjet ember — ez az az erő, amely rakétáinkat a csillagok klizé emeli!" Ez az erő írta be a gyár történelmébe is azt a nagyszerű sikert, melyet az 1936-os év |elez. Az első esztendő volt ez, amikor a termelés terjedelmében — világviszonylatban — az első helyre kerültek. S ettől kezdve minden év újabb győzelmet jelentett. Az első automata gyártási részleget 1933-ben vezették be. Az eredmény: a korábban 13— IS napot Igénylő munkafolyamatok mindössze 2—3 napra zsugorodtak. A termelékenység 230 szásalékkal növekedett, s ei a százalékarány fejezi kl a háború előtti színvonallal szembeni emelkedést is. Az üzembon 1500 különféle típusú golyóscsapágyat készítenek, s ahogy a főmérnök mondja, szállítmányaik jő hírét negyven ország dicséri. Az elismerést nyugtázó szavakra hadd idézzem a nyugati szakemberek véleményét. „Ax automatizálásnak még sehol sem látom olyan kiválő példáját, mint abbén az üzemben — írta az emlékkönyvbe Nevin L. Beán, a Ford Müvek automatizálási szakembere. Walden Brandt, a Westtng House szakértője hasonlóan nyilatkozott. „Soha nnm hittük volna — állapítanák mag az automatizálási kongresszus angol küldöttei —, hogy ezt a szinvonalat el lehet érni". Mindezek Ismeretében, kíváncsisággal felajzva vártam a termeléssel valA közvetlen találkozást. A csodálkozás szinte megnémított, s az ezredmilliméter pontossággal működő automata gépsorok szavamat vették. A minden munkafolyamatot — egészen a csomagolásig — elvégző gépberendezések önkéntelenül is alkotójukra terelték a szöt. A főmérnök, hamiskás mosollyal, kurtán „egysxerfl. mindennapi történetnek" mondja as eseményt. S ahogy a megtörténteket rögzíti, a tények logikája követeli, hogy a történetet Apolon Apolonovics Szigodzínszkij említésével kezdje. Közel egy évtizede történt, de fényéből, jelentőségéből ma sem veszített. Az üzem korszerűsítése volt ekkor a tét, s mint mindig, most is az emberek leleményessége adta a megoldást. Anatolij Ivanovics részlegvezető ugyancsak elcsodálkozott, amikor hosszú töprengés után Apolón Apolonovics a gyár automatizálási tárnáját mutatta neki. Szinte nem akart hinni a szemének. A szakszerű lefráa, a Szigodzínszkij Arvélése azonban meggyőzte őt. Az újítás ríván — helyesabben az automatizálssal — faléra csökkent a munkaerők száma, száz százalékkal emelkedett a munkatermelékenység. A gépek teljesítménye 15—20 százalékkal volt nagyobb. A lelkesedésnek, ax emlékek elemzésének azt a szárnyaló érzését, ahogy Derbizser főmérnök a történetet mondja, nehéz volna szavakba foglalni. Hogy kicsoda és honnan származik ez a neves feltaláló? Olyan egysxerfl munkásként kezdte, mint maga Derbixser főmérnök, vagy a gyár jelenlegi igazgatója, A. A. Gromov elvtárs. Nyugat-Szibéria szülöttje, A. Proszvtrtn a golyóscsapágyak gyártásának automatizált folyamatát ellenőrzi a gépen. aki a vHrHskatonaként Kolesak ellen harcolA édesapját még gyermekkorában elresxltetta. Rajtuk kívül [udin, Zujkov, jepefaneova, Pisztov, Pavlov, Popov, Tiszkovszkij é» további sxázak küzdötték fel magukat a magasabb szakképzettségig. Nnm egy közülük ma már a tudományok doktora, vagy jelöltje. Csaknem máatélezarre rúg aiok száma, akik „Az építésben szerzett érdemekért" magas állami kitüntetésben részesültek. S hogy fiatal üzemnek mondják magukat, arra nemcsak a harminc esztendő jogosltja fal őket, hanem ax a tény is, hogy a fiatalok otthonra találtak az üzemben. Több mint 4000 a komszomolisták száma, s közülük — csak ebben ax évben — 1200-an járnak ax üzemi munkaiskolába, 600-an középkádernek képezik magukat, 200 hallgatA periig magasabbfokú szakképzettségben rásxesül. Érthető ez, hisx a feladatok állandóan nőnek. A hétéves tervben 45 százalékkal emelkedik a termelés — 1958-al szemben — s hogy lépést tartsanak az igányskkel. gondoskodniuk kell as utánpőtlásről. Azok, akik harminc évvel azelőtt a gyárat álatrahívták, lassan átadják helyüket a fiataloknak. Ax sem válik ax üzem szégyenére, hogy a dolgozők 80 sxáxaléka kapcsolódott be a kommunista munkabrigádok moxgalmába. Ezek 20 sxáxaléka ma már a büszka cím birtokosa. Nőnek hát az épülő kommunizmus új szakemberei... A gyermekek sorsa, hogy felnőjenek. A jövendő sorsa, hogy jelenné váljék. S vitathatatlan tány számunkra Is: soha ilyen ragyogó jövő nem várt még a jelenné válásra, mint ma. Munkájukban ott feszül a „nagy nápnknek nagy ax útja is" solohovi megfogalmazás. Ott ál a szovjet mindennapokban, naponta válik tetté, új ragyogó győzelemmé. A szép és viharzA, végtelen és egybehaugzA nagy terv, a kommunizmus építőinek 20-éves terve a dolgos kezek munkája nyomán válik Jelenné, valősággá. Nem félistenek és nem ls csupa aranycslllagos lovagok állnak az épülő valóság mögött. (Axan, becsületei, a kor követelményeinek színvonalán gondolkodó ás érző emberek, akiknek serege milliókra rúg. FÖNOD ZOLTÁN Nyolc évvel ezelőtt Ghana partvidékének ezen a részén csupán néhány halászkunyhó állt. Azóta korszerű kikötő épült itt: Téma, amely évente egymillió tonna áru kl-, Illetve berakodására alkalmas. Képünkön Téma egytk új lakónegyedét láthattuk. PEKINGI TUDÓSÍTÁSUNK: MIKÖZBEN egy buddhista szerzetes a „Nagy Irgalmasság" nevű pekingi kolostor udvarán át vezetett, arra gondoltam, hogyan szólítsam meg az „élő Istent", hiszen az Ilyesmiben egyáltalán nincs tapasztalatom, mert az egyszerű halandónak nem mindennap adódik alkalma hasonló találkozásra. Nem tudtam egyhamar eldönteni, főtisztelendőnek, ő eminenciáJának, vagy őszentségének szólítsam, amikor azonban a fogadócsarnokban méltóságteljes lassú léptekkel közeledett felém, kísérőm egy csapásra megoldotta ezt a problémát. „Íme a tiszteletre méltó Dzsalcoiin" — suttogta egy feléje mutató kézmozdulat kíséretében. Az itteni szokásnak megfelelően mindkét tenyeremet mellemre szorítottam és kissé meghajtottam a fejemet, ö azonban — annak bizonyítékául, hogy ismer! a vendég hazájában uralkodó szokásokat — nem így viszonozta köszöntésemet. Százredőlű tógájából felém nyújtotta a kezét és köszöntésül keményen kezet fogott velem. Később, amikor már egymással szemben ültünk, alaposan szemügyre vehettem az „élő Isten" arcát. Kopaszra nyírt koponyá iában mélyen ülnek keskenyvágású szemei és feltűnően szélesek az orrcimpái. Az erősen kiálló pofacsontok inkább mongolt, mint tibetit sejtetnek. Dzsalcoiin sötétvörös tógát és lábán aranydíszítéses fehér nemezcsizmát viselt. Az „élő Isten" keresztberakta két lábát és kérésemre dióhéjban elmondo! a az életrajzát. „Arisztokrata nagybirtokosok ivadéka vagyok. Családom Tibet három legelőkelőbb családjának egyike, és TALÁLKOZÁS „EGY ÉLÖ ISTENNEL 66 tagjai sok ezer jobbágy korlátlan urai voltak. Amikor betöltöttem ötödik életévemet, arra tartottak hívatottnak, hogy én legyek Kulucangnak — az élő Buddhának — második megtestesülése (inkarnációja). Már 10 éves koromban szent könyveket tanulmányoztam ..." „Elnézését kérem, talán kellemetlen önnek, ha megkérdem, — hogyan változik valaki élő Buddhává?" Dzsalcoiin arcán alig észlelhető finom mosoly suhan

( végig. Készségesen válaszol kérdésemre és bevezetőül kijelenti, hogy az „élő isten" vagy „élő Buddha" elnevezést nem tartja helyesnek. „Ezeket a kifejezéseket — jobbak híján — csak a szövegfordítók használták s ők terjesztették el" — mondotta, majd így folytatja: „Mindenekelőtt el kell mondanom, mit értünk az „arhat" fogalma alatt, (így nevezzük Buddhának azokat a tanítványait és növendékeit, akik nagy erőfeszítés és sok önmegtartóztatás árán válnak érdemessé az „elhivatottságra". Ennek jutalmául mentesülnek az örökös újjászületéstől és ezért a nirvána — a teljes megnyugvás és megsemmisülés — a végső osztályrészük. A fordítók ezt a folyamatot fejezik ki az „élö Buddha" jelzővel, és mivel a keresztények úgy képzelik, hogy Buddha a buddhisták Istene — az „élő Buddhát" az „élő Istennel" azonosítják. „Amint már mondottam, 10 éves koromban kezdtem a szent könyvek tanulmányozását" — folytatta Dzsalcoiin az előbb félbeszakított életrajzát. „19 éves voltam, amikor Shirob Jalco (a jelenleg legfőbb élő Buddha, a kínai buddhista egyesület elnöke, — a szerző megjegyzése) növendéke lettem, aki tibeti és szanszkrit nyelvtanra, költészetre s mennyiségtanra tanított. Amikor befejeztem tanulmányaimat, szüleim busás áron állást „vettek" nekem. Így lettem a szent könyven egyik felolvasója a dalai láma udvarában.' ... ELÉRKEZETT AZ A PILLANAT, amikor Dzsalcoiin nem térhetett ki saját történelmi szerepének ecsetelése elől. Már 1358-ban észrevette, hogy a reakciós arisztokraták zendülést terveznek. Megkísérelte, hogy e csoport vezérelt — közöttük számos barátját — lebeszélje szándékukról, de minden fáradozása kudarcot vallott. „A dalai lámát 1959. márc. 10-én a kínai népfelszabadító hadsereg művészi együttesének színlelőadására várták.. Nem jött el és futótűzként terjedt el az a hír, hogy a zendülők őrizetbe vették palotájában. Tan Kuan-szan tábornok, a kínai népfelszabadító hadsereg politikai biztosa a dalai lámának levelet írt, melyben azt tanácsolta neki, hogy egyelőre ne hagyja el a palotáját. Engem bíztak meg e levél kézbesítésével. Amikor a palotába érkeztem az volt a benyomásom, hogy a dalai láma a zendülők foglya. Szomorú és gondterhelt volt. Válaszát nem tolmácsolhattam, mert a zendülők engem sem engedtek vissza. Csaknem 14 napig voltam a foglyuk, s állandóan azzal fenyegettek, hogy megölnek, mert tudták rólam, hogy a zendülést sohasem helyeseltem. Amikor a zendülők vereséget szenvedtek, magukkal akartak hurcolni, és csak a népfelszabadító kínai hadsereg katonáinak köszönhetem megmenekülésemet." Dzsalcolinnak — mivel a kínalak ls tudták, hogy ellenezte a zendülést, — nem kellett semmilyen megtorlástól tartania. Magától értetődő azonban, hogy fel kellett szabadítani jobbágyait. Az állam 20 000 yüanért megvette földbirtokát, de elegendő földet hagyott meg létfenntartására, és még ma is 800 szarvasmarha tulajdonosa. Az ideiglenes kormányban betöltött tisztsége is 200 yüan fizetéssel jár, ezenkívül Tibet fővárosában — Lhasszában — a Tashll'umpo kolostorban (a pancsen, láma székhelyén) és e Szera kolostorban buddhista szemináriumok oktatója, amit szintén jutalmaznak. „Boldog vagyok és megelégedett" — mondja az „élő isten" valóban isteni mosolylyal... Milyen ma Tibetben a vallásszabadság? Vajon nem befolyásolja-e, hogy a zendülők voltak Tibet egyházi és világi urai? Az „élő Isten" e kérdésre is készségesen válaszolt. Közölte, hogy a kolostorok ma mér valóban csak egyházi célokat szolgálnak. Demokratikus önkormányzati bizottságok igazgatják őket és a szegénysorsú lámák, akiknek a múltban alig volt beleszólásuk az egyház! ügyek intézésébe — tanácsadó! Joggal vannak felruházva. A kormány tataroztatta, rendbehozatta a kolostorokat, ahol ma minden ragyog a tisztaságtól és a még csak nemrég bevezetett villany fényétől. „Nem szívesen gondolok ma arra, — folytatta Dzsalcoiin — milyen agyafúrt fondorlatokhoz folyamodtak a tibeti főpapok, hogy minél több pénzt csikarjanak kl a hívőktől. Így például ha havazott, akkor úgynevezett hóadót hajtottak be rajtuk. Mi köze mindennek a valláshoz?" EMLTlTÉST TETTEM arról, hogy az ENSZ-ben Is foglalkoznak az úgynevezett „tibeti kérdéssel", ós az USA képviselői hátborzongató históriákat, kiagyalt híreket terjesztenek a tibetiek kiirtásáról. A Jámbor „élő Isten" egyszerre csak türelmét vesztette és felháborodva csapkodta székének támláját. — Mi jogon tárgyal az ENSZ, vagy más nemzetközi szervezet erről a problémáról? — kérdezte hevesen. — Hiszen ez arcátlan beavatkozás belügyeinkbe, és a leghatározottabban elutasítjuk 1 Tibet a Klnal Népköztársaság autonóm része, és ml tibetiek ragaszkodunk anyanyelvünkhöz, kultúránkhoz és vallásunkhoz. Erre jogunk van és ml ma oly mértékben élvezzük ezt a Jogot, mint sohasem azelőtt. Igen, én is többször végighallgattam a rádióban az arról kiagyalt rémmeséket, hogy a kínalak lemetszik a tibeti férfiak nemlszervét, mert kihalásra ítélték Tibet népét. Az ember ezt sem tudja, nevessen-e vagy pedig toporzékoljon dühében. Ilyenkor magam sem tudom, mit tegyek, de azt jól tudom, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya mindent megtesz népünk gyors gyarapodása érdekében, mert Igen sok emberre, több lakosra van szükségünk ezen az óriási területen... A népi hatalom szervei itt is korszerű egészségügyi szolgálatot honosítottak meg, a higiénia népszerűsítése érdekében széleskörű mozgalmat indítottak, arai gyakran a maradi hagyományokhoz hű tibetiek ellenállásába ütközik, de végeredményben mégis az eddiginél sokkal egészségesebb életmódhoz vezet. Tudja kérem, hogy nálunk még a közelmúltban 50 százalékos volt a csecsemőhalandóság és ma már alig tesz kl 10 százalékot? Ezt a megcáfolhatatlan tényt még az ENSZ és a külföldre szökött zendülők sem tagadhatják I" AZ „ÉLÖ ISTEN" felállt, és ezzel Jelezte, hogy a beszélgetés véget ért. Végigkísért a templom csarnokain, ahol a szerzetesek éppen tömjént szórtak a parázsra e bearanyozott Buddha szobrok előtt, és halk duruzsoló hangon mormolták Imáikat. Űtközben több hívővel találkoztam, akik letérdepeltek Dzsalcoiin előtt és megcsókolták köntöse szegélyét. ö pedig áldásra nyújtotta kezét a térdeplő hívők feje fölött. Egy pillanatig szinte kételkedtem abban, hogy ugyanez az ember beszélt velem az ENSZ-ről, a kínai tömegek „higiéniai hadjáratairól . Ogy rémlett, mintha évszázadok választanák el ez előző beszélgetést ettől az áhítatos áldásosztástól. Én azonban fgy Is arra gondoltam, , hogy jó volna ha csak Ilyen „élö istenek élnének e világon. HARRY SICHROVSKY OJ SZO 4 * 1962 április 28.