Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-21 / 110. szám, szombat

R

égi-Izlandból Oj Izlandba vezet az út Az ember útja ez a régitől az új felé, abban a reményben, hogy főbb az úf, mint a régi. Torji Torfason is eladta hát a juhait, teheneit, meg a lovait, elhagyta a gazdaságát és kivándorolt Amerikába — Új-Izlandba. Mert mazsola van ott a kalácsban, s jobb jövőnek kell ott virradnia ránk is, gyermekeinkre is. fuhait utoljára fogta meg a szarvuknál fogva, összeterelte és elvezette őkei a legtöbbet ígérőhöz és azt mondta: — Ez volna hát Gullbrá. Minden őszön kettőt ellik Múlatás hegyi leqelőin. Es mit szólsz Spola gyapiához? Remek állat, meghiszem azt. Így adogatta el egyik juhát a másik után, maga vezette őket a szarvuknál fogva és szarvukat utoljára keményen megszorította dagadt tenyerében. Az ő juhai voltak, hideg teleken ott szorongtak a hosszú jászol körül és orrukat belefúrták az illatos szénába. Es ha egy egy hosszú lovaglás után hazatért a vásártérről, ahol gyanús emberekkel kellett veszekednie, mindig újból megcsodálta juhainak hószínű gyapját. Egészen különös fajta lények voltak, s méghozzá jobbak is, mint az emberek általában. Ugyanebben az időben a teheneit is elhajtották az udvaráról: nagy, együgyű asszonyokhoz hasonlítottak, akik szívükben jók és nagyon szeretni valók, különösen ha az ember fiatalsága óta ismeri mindeniket. Az udvar régi, keskeny, kitaposott ösvényén vezették el a teheneit és idegen legények szíjostorral vágtak végig rajtuk. A lovait is utoljára simogatta meg a vékonyukon és eladta a legtöbbet ígérőnek. Pompás bajtársait, talán egyetlen bajtársait e földön, akik megértették, ismerték és becsülték őt. Fiatal koruk óta ismerte valamennyi, abból az időből, amikor rakoncátlan kedvüket még nehezen tudta megfékezni. Most pénzzé tette őket, mert az ember útja a régitől az új felé vezet ... J

úlius közepén az Icelandriver mocsaras árterületének egy magasabban fekvő síkságán, úf bevándorló építette fel a kunyhóját, — nem messze attól a helytől, amelyet ma Riverton-nak neveznek. Kunyhója egyik falára Torfi kitette Izland legnagyobb szabadsághősének, főn Sigurdssonnak arcképét, a másik falra felesége egy reklámképet akasztott. A kép leányt ábrázolt széleskarimájú kalapban. A kunyhó építésében a szomszédok is részt vettek, azután segítettek kiásni a lefolyócsatornát és más effélét... Ezen ä nyáron ragály ütött ki a vidéken •a gyermekek között, és Torfi Torfason négy gyermeke közül kettőt elveszített. Egy hároméves fiút és egy hatéves leányt. Jónnak és Máriának hívták őket. A szomszédok segítettek koporsót is ácsolni. A lelkészt messziről hozták, aki eltemette fönt és Máriát, Torfi pedig megfizette, amit a lekész kért. A sírnál néhány gyászosan toprongyos izlandi állt, holtfáradt, durva kezükben öreg kalapjuk. Halkan énekeltek ... Torfi gondoskodott róla, hogy utána mindnyájan kávét, mazsolás kalácsot és fánkot kapjanak. Eljött az ősz, az idő lehűlt és megkezdődött a havazás. Ekkor az asszony új gyermeket szült és a kunyhó megtelt új sírással. Ez már amerikai izlandi volt. Utána beállt a különös indián-nyár és az erdő ezer színben virult. Es északról, a folyó menti titkos ösvényeken megérkeztek az indiánok, hogy prémkesztyűt vásároljanak. Lassúak voltak, kicsiségekkel nem törődtek, nem veszekedtek, egy pár kesztyűért odaadtak egy nagy pézsmaökörcombot a forgókkal együtt. Vettek még egy egész pézsmaökörtörzsért egy kendőt és cukrot is. Azután továbbmentek — gyermeklelkű emberek, akiknek fogalmuk sincs a pénzről, a pénz értékéről. Azután beállt a tél. Mihez is kezdjen az ember? Torfi a kunyhóját elkeresztelte Bakkabudnak — dombon álló házacskának —, dombeleji kunyhónak. Bakkabudban csak egy tehén volt, meg három gyermek és a kamarában kevés ennivaló. A tehenet Kullenek, dombvidéki tehénnek keresztelték, hosszú szarvú volt és mindenki a bakkábudi Kulle-tehénnek nevezte. Nagy szemei voltak. Asszonyára mindig úgy bámult, mint egy idegenre és valahányszor elment valaki az ajtó előtt, keservesen felbőgött. — Félek, hogy a Kulle tehén nem ad anynyt tejet a télen, hogy mindnyájunknak elég legyen — mondta Torfi Torfason. — Kieszeltél valamit? — kérdezte Torfi Torfason felesége. / — Csak annyit, hogy fenn északon a tengernél állítólag jó halászat esik. Azt mondják, hogy aki odamegy, mind jól keres. — Azt gondolom — mondta az asszony —, hogy ha te halászni mész, én is elmehetnék a léire. Sigridur, az új telekről, múlikorjábaji azt mondta, hogy mint mosónő az ember télen Winnipegben könnyen kap munkát és néhány asszony a környékről a jövő hét elején útra kel. Miként ők, én is felpakolhatom a cókmókom egy szánra és elindulhatok velük. A kiHalidór Laxness: ÚJ-IZLAND A Nemzetközi Béke-díjas és Nobel-díjas tialldur Laxness, Észak egyik legnagyobb na élö írója. Magyarul eddig a Fiigcetlen :mberek, A jó papkisasszony ás az Északi lány című műve jelent meg. A Független emberek című művében, amely a paraszti -cüzdelmek hűskölteménye, a világirodalom sgyik legszebb nőalakját teremtette meg. Alábbi írását abból az alkalomból közöljük, hogy a nagy izlandi írú április 23-án tölti be 60. életévét. Arturo Garcia Bustos: Szántó (Fametszet). esi Tótát itt hagyom a gyerekkel, elvégre Tóta idestova tízennégy éves lesz. — Néha talán úgy balkézről egy fogás halat is küldhetnék liaza a gyerekeknek — mondta Torfi Torfason. Kora novemberi estén beszélgettek. Az erdőket már hó, a mocsarakat jég borította. Több szó nem esett a válásukról. J

ón Sigurdsson, Izland legnagyobb szabadsághőse mosolyogva nézett le rájuk és a reklámleány az óriás kalapban áldást osztott az alvó gyermekek fölött. Az ablakra soványka fény világított, és az ablak üvegén kinyíltak a jégvirágok. —• Azt hiszem, itt is éppen olyan hideg lesz, mint fenn a tengernél — mondta hosszú szünet után Torfi Torfason. — Emlékszel még, milyen barátságos volt nálunk odahaza, ha este vendégek főttek? — mondta az asszony. — Ilyenkor legtöbbször a juhokról beszélgettünk. — Hej, itt Amerikában nincsenek fuhnyá fak — mondta Torfi Torfason. — Szóval, a tengerben lehetne halászni... Ha te elhatároztad, hogy délre indulsz és ott munkát keresel, vagy ahogy errefelé mondják, munkát veszel, akkor... — Ha írsz Izlandba, el ne felejtsd megkérdezni, hogy mi van a mi Skjaldánkkal... hogy érzi magát. A mi jó Skjaldánk. Kedves tehén! — mondotta az asszony. Csend. Azután megint Torfi Torfason felesége beszélt: — Különben... mi a véleményed az amerikai tehenekről, Torfi? Nem gondolod, hogy nagyon rossz tejelők? Tudod, én valahogy úgy vagyok teremtve, hogy hiába akarok, nem tudok Kulievei Igazi barátságot kötni. Sehogy se tudom elképzelni, hogy egy külföldi tehenet szeressek. — Ez csak szóbeszéd — mondta Torfi Torfason és habár már régóta leszokott a bagórágásról, kiköpött. — Miért ne lennének itt a tehenek ugyanolyanok, mint más tehenek, jók vagy rosszak? De egy biztos, mióta Skjónit eladtam, többé örömömet lóban nem találom. Skjóni, az igazi ló volt! ... Először fordult elő, hogy visszaemlékeztek arra, amijük volt, vagy amit elveszítettek. Sokáig ültek még ébren, és a lámpa fénye úgy megvilágította az ablak jégvirágait, mintha virággal teli kert lett volna... két szegény izlandi, egy férfi és egy asszony, akik végül eloltják a lámpát és aludni térnek. Így kezdődik a fagyosan zizegő kanadai téli éjszaka. Néhány nappal később az asszonyok elindultak gyalog, behavazott erdőkön, jégbefagyott mezőkön át — Winnipegbe. Három napi gyalogút. A holmijukat szánkóra rakták és jó erősen rákötötték. Minden asszony a maga szánkóját húzta. Ezt úgy nevezik: mosómunkára menni Winnipegbe. Másnap Torfi Torfason is útra kelt. Kanadai téli nap. Csak a hollók röpködnek a behavazott erdőben. K

övette a régi, a tengerhez vezető nyomokat. Hátán zsákot vitt. Útja olyan földön vezetett át, amely még senkié. Sehol egy élő lélek. Sehol egy kunyhó füstje. Mérföld mérföld után — csak a fehér erdőben a fekete hollók szállonganak és úgy telepednek a havas fenyőkre, mint gipszből öntött Pallasszobrok. Torfi Torfason a juhaira gondol és a teheneire, a lovaira és mindenre, amit elveszített. Egyszer csak a fehér erdő közepén, vonszolódva egy istenverte kutya mászik elő. Sovány, mint a csontváz. Gazdátlan nőstény. Formátlanul lógó, dagadt hasától alig tud lépni. Várandós. A kutya először a fülét hegyezi, és barna, félénk, bi'.almatlan szemével az emberre néz. Azután kimerülten lefekszik a hóba és remegni kezd. Torfi Torfason érti: el szeretné mesélni szegény, hogy beteg és elvesztette a gazdáját, aki mindig ütötte, rúgta, soha nem adott eleget enni, és hogy senki sem volt jó hozzá, soha, és nem is tudhatja senki, hogyan is lesz egyszer már vége az egésznek. Elmondaná, hogy milyen árva. — Bizony, sok olyan teremtménye van az Istennek, akt nem érti az életet — mondta Torfi Torfason. A földre tette a hátizsákját és maga is leült a hóba. Legfelül a zsákban elemózsia volt, amit Tóta pakolt az apjának az útra. A kutya a hóban csőválta a farkát és sóvár szemmel meredt a nyitott zsákra... Az idő múlik, és Torfi Torfason halászik a tengeren. Együtt lakik a munkaadójával egy magányos szigeten a barakkban. A gazdája vörösszakállas ember. Halászatból él, és abból, hogy dohányt, pálinkát és hálónak való fonalat ad el a többi halásznak. A kutyát utálta és naponta ismételte, hogy ezt a beteg dögöt agyon kellene ütni. A

barakkot a szigeten ő építette. Két helyiségből állt, pitvarból és kamrából. Az emberek a kamrában aludtak, a pitvarban tartották az elemózsiát és a halászszerszámot. A kutya az ajtó előtt, a küszöbön hált. A halász nem volt finom lélek, az étkezéseknél mindig figyelte Torfit. Szigorúan megtiltotta, hogy a kutyának bármit ts adjon és egyre ismételte, hogy el kellene tenni láb alól. Torfi egy szót sem szólt, de valahányszor a halász lefeküdt és elaludt, elcsent egyegy jó falatqt a kutyának. így jött el a kutya ideje. És megkölykezett. Amikor a kölykeivel feküdt, Torfi egy nagy darab húst adott neki. A halásztól lopta... Mert tudta, hogy az éhség a gyermekágyasnak különösen fáj. A kölykeivel együtt behozta a pitvarba, zsákrongyokból fészket csinált, és fütyült a halász tilalmaira. A kutya éjszaka szült. Azután Torfi visszatért a kamrába és végigfeküdt a lócán. Nem sokáig fekhetett, amikor hirtelen felébredt és lépéseket hallott a sötétben. Fel nem foghalta, hogy ki járkál. De hamarosan kiderült, hogy a halász kelt fel, kiment a pitvarba, világot gyújtott, a kutyát nyakon fogta és kihajította a hóba. Utána a halász visszatért a barakkba, az ajtót bezárta, a gyertyát elfújta és lefeküdt a helyére. Most egy darabig csend van, teljes csend. Egyszerre a kutya künn vonítani kezd és a kölykei keservesen vinnyognak a pitvarban. T

orfi Torfason erre felkel, a sötétben kioson a pitvarba, az ajtót kinyitja, a kutyát beengedi a házba. A kutya mindjárt a kölykeire fekszik. Azután visszatér a kamrába és aludni tér... De nem sokáig, mert újra felébred és újra lépteket hall a sötétben. Fel nem foghatja, hogy ki járkálhat. Megint a halász kelt fel, kilopakodott a pitvarba, világot gyújtott, a kutyát megint nyakon ragadta és másodszor is kihajította a hóba. Azután a halász visszatért a kunyhóba, az ajtót bezárta, a gyertyát elfújta, bejött a kamrába és lefeküdt a helyére. Most megint egy ideig csend van, teljes csend. Egyszerre a kutya kinn vonítani kezd és a kölykei a pitvarban megint keservesen vinnyognak. Torfi Torfason megint felkel, a sötétben keresztüloson a pitvaron, óvatosan kinyitja az ajtót, beengedi a kutyát a házba s az megint mindjárt a kölykeire fekszik. Azután Torfi nesztelenül megint a kamrába megy és al'udni tér. Röviddel utána a halász még egyszer felkel, világot gyújt, kimegy. v A legtompább kés is, ha sokáig fenik, élt kap. Felugrik Torfi Torfason harmadszor is a fekhelyéről, átrohan a pitvaron, utoléri a halászt. — Vagy nyugton hagyod a kutyát, vagy elmegyek a kutyával együtt — mondja Torfi Torfason és kezét egyszerűen ráteszi a gazdájára. Es olyan verekedés kezdődik, hogy reszket belé a ház, repül minden, törik minden, ami az útjukba áll. Sok nehéz kést mérnek ki egymásnak. A halász a könyörtelenebb, de csak addig, amíg Torfi jól a kezébe kapja, karjaival átfonja és addig szorítja, míg a halász megadja magát. Akkor feltépi a ház ajtaját és kihajítja a halászt a sötétbe. K

inn szélcsendes, csillagfényes az éjszaka, keményen fagy és hó, hó mindenfelé. Torfi a küzdelem után csupa kék folt és vér, forró és elfulladt. Ezt kellett hát Torfi Torfasonnak megélnie, akit mindenki békeszeretőnek ismert, akt soha annak előtte élőlénynek fájdalmat nem okozott. Meg kellett élnie, hogy sötét éjszaka, csikorgó hidegben kidobjon egy embert a saját házából — s mindezt egy kutyáért. — Tán még agyon ts vertem — gondolta Torfi —, akkor vége is az egésznek... Nem lehet ezen már változtatni. Legaláb én sem jöttem hiába Űj-Izlandba. Kitántorgott a kunyhóból, ingujjban, ahogy volt. Ment ki a hóba, el az erdő felé. De még húsz lépést sem tett,, elfelejtette a dühét és a halászt, s csak arra gondolt, ami az övé volt és amit elveszített. Mert hogy mije volt az embernek, azt csak akkor tudja, amikor már elveszítette. Hófehér gyapjas jühaira gondolt, lovaira, az áldott teremtésekre, az egyetlenekre, „akik" őt megértették, ismerték és becsülték. Es a teheneire, amint egy tavaszi estén az udvar keskeny ösvényén elvezették őket és idegen legények szíjostorral vágtak végig rajtuk. Es Jónra és Máriára gondolt, akiket az Úristen magához vett, ebbe a nagy, külországi mennyboltba, amely Új-Izland fölött feszül, és amely egészen más, mint az ég odahaza, Régi-Izland fölött. Es gondolatban még látta azokat az izlandi bevándorlókat, akik a sír körül álltak, öreg, kopott sapkájukat agyondolgozott kezükben tartották és csöndesen énekeltek. L

eomlott a fagyos hóba, a magas fatörzsek között és keservesen sírt a jeges éjszakában ez a nagy, erős ember, aki megfárta a hosszú utat Régi-Izlandból Of-lzlandba, ez a proletár, aki feláldozta gyermekeit a jobb, sokkal jobb jövő, az igazabb élet reményéért. Fordította: Látó Anna IPETRIK JÓZSEF: Hat ifjú kőműves | Magas állványon hat vidám arc, tizenkét izmos, fiatal kar, i de eggyé forrott hat buzgó szív nagyszerű közös akarattal. Hat marok fog s helyez el téglát, [nyúlik a fal hat kézütemre. Tudja-e majd e ház lakója ; hogy falait ki építette? 1 Tán nem is sejti, hogy e falnak buzgalom a kötőanyagja, ! én kiáltom szét: fagyban, szélben [ hat, testvérré vált ifjú rakta! Egyikük Csallóköz szülötte, | Myjava-környéki a másik, i összefogásukon épülve | értek a közös falrakásíg. [Messze hallatszik szócsatájuk, • nem színpadi nyelv, mégis érzem , bársonyos langyát testvéri szó: találjon, ám ütést ne mérjen! | Az esti szórakozás tervét 'hatan mondják — hatféleképpen; ! addig alkusznak, míg végül is [megegyeznek egy véleményen. J Nem angyalok — és olykor-olykor daloló jókedvvel boroznak, , ám tégla-, habarcsmarta kezük sokszor színházjegyet szorongat. | Minden sikerük s csalódásuk i megosztott öröm, közös bánat: j új testvériség ez, szebb, nemesebb, korunk hozta önön fiának, hogy egymást vigye szépre, jóra a falrakásban, az életben — la kommunizmus családjába Snem is készülhetnének szebben. i Kulturális iKi

j i^éÉíM^M FILM KÉSZÜL LAMPEDUSA HfRES REGÉNYÉBŐL, a Párducból, valamint Albert Camus Közöny című regényéből. Mindkét filmet Ludhino Visconti rendezi. •ir AZ IDEI PRÁGAI TAVASZ alkalmából először rendezik meg a szocialista országok fiataí komponistáinak és zenekritikusainak találkozóját. A fesztiválon részt vesz Dmitrij Sosztakovics ls. t •b MOSZKVÁBAN a Szovjet írószövetség házában ünnepséget tartottak John Steinbeck hatvanadik születésnapja alkalmából. •ir A PRÁGAI TAVASZ IDÉN IS MÁJUS 12-ÉN KEZDŐDIK. Ebben az évben a zenei fesztiválon jelentős szerepe lesz az operaelőadásoknak. A Nemzeti Színházban csehszlovák szerzők müveinek egész sorát adják elő, mint Smetana Daliborját, Két özvegy-ét, A brandenburgiak Csehországban-t, Dvorák Ruszalká-ját, Janáíek Jenufá-ját, Cikker Feltámadás-át, Burian Marysa-ját, Nejedlý Martinu Mirandolina-ját és Vígjáték a hídon c. alkotását. •ir A NYUGAT BERLINI MŰVÉSZETI AKADÉMIA őszre nemzetközi pantomim fesztivált készít elő. A fesztivál védnökéül Charlie Chaplint kérték fel, s meghívták Baraultot, Marceaut, Molchot és számos más „külföldi vendéget". * A KARLOVY VARY-I XII. NEMZETKÖZI FILMFESZTIVÁL alkalmából megrendezik az első nemzetközi filmplakát-kiállítást. A kiállítás június 9-én nyílik ineg s sddig a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária az NDK, Franciaország, Belgium, japán és Svédország jelentették be részvételüket, •ir ROMOLO MARCELLINI RENDEZŐ dokumentumfilmet forgat a Szovjetunió lakosainak politikai és kulturális életéről. A film címé „Keleti újdonságok" lesz, s arra törekszik, hogy a Szovjetuniót olasz szemmel mutassa be. •ir KURT HOFFMANN nyugatnémet haladó filmrendező a tavaszi és nyári hónapokban Prágában filmet forgat Ben Gavriél Kaprovi ház című regénye nyomán. A könyv szerzője valaha menekültként Prágában élt. A 3452-es számú ház fiktív, a regény a ház 11 lakójának sorsát ecseteli a megszállás alatt. •ir B. ŠEFRANKA rendező kubai útjáról dokumentumfilmet készített „Itt haladt végig a forradalom" és Varadero címmel. it A MILÁNÓI PICCOLO-SZlNHÁZ Brecht Svejk a második világháború alatt című darabját összesen 126-szor adta elő, ebből 27 előadást Rómában tartottak. Nincs rá jóformán példa, hogy külföldi szerző művét ennyiszer adták volna elő Olaszországban. £J| SZO 4 * 1962. április 29.