Új Szó, 1962. április (15. évfolyam, 90-118.szám)

1962-04-21 / 110. szám, szombat

A leninizmus a kommunista mozgalom leghatalmasabb fegyvere VÁCLAV SLAVÍK ELVTÁRS BESZÉDE (Folytatás az 1. oldalról) világhelyzet lényegesen megváltozott, mégpedig a szocializmus javára. A Szovjetunió a világ második leg­nagyobb gazdasági hatalma. A szov­jetek országa állítja ma elő a világ ipari termelésének csaknem egyötö­dét. Az SZKP programja szerint pe­dig 1980-ban a Szovjetunió kétszer annyit fog termelni, mint ma az egész kapitalista ipar termel. A kom­munizmus anyagi-műszaki alapjának kiépítése a Szovjetunióban további sikerekhez vezet a tudomány és a technika fejlesztése terén, főként a nukleáris erők békés felhasználásá­ban, a világűr további meghódításá­ban, további sikerekhez vezet a ve­gyészet és a termelés automatizálása terén. E tudományos műszaki fordu­lat, amely a társadalom éle'ének va­lamennyi területén bekövetkezik, egyre jobban megrendíti majd a ka­pitalista társadalmi rendszer alapjait, kiélezi ellentéteit és meggyorsítja pusztulását. A békés együttélés kiharcolása ma valamennyi nemzet, az egész embe­riség feladata. A kapitalizmus és a szocializmus országai kölcsönös kap­csolatai megoldásának problémája ma sokkal élesebb, mint abban az időben volt, amikor Lenin lerakta az együttélési politika alapjait. Olyan fegyvereket találtak fel, amelyeknek alkalmazása komolyan veszélyeztet­né az emberi kultúrát, a termelés fő területeit és a társadalom életét. Az imperialista világban mégis akadnak olyan őrültek, akik bizonyos körül­mények között nukleáris háborúba sodorhatnák a világot. A nemzetek­nek minden erejüket megfeszítve meg kell fékezniök ezeket az őrül­teket. A legfőbb háborúellenes erő ma a Szovjetunió körül tömörült szo­cialista világrendszer hatalmas gaz­dasági és katonai potenciáljával. Míg nem jön létre az általános és teljes leszerelés, kötelességünk tovább szi­lárdítani védelmi erőnket és meg­őrizni szüntelen éberségünket. A ml oldalunkon állanak a nemzeti felsza­badító harc országai, a kapitalista államok haladó erői kommunista pártjaikkal az élen és a széleskörű békemozgalom *A békés együttélésért, a teljes és ál­talános leszerelésért vívott harc képezi külpolitikánk fő tartalmát. Az utóbbi évek megmutatták, hogy e politika he­lyes. Feltartóztathatatlanul folytatódolt az imperializmus gyarmati rendszeré nek széthullása, növekedtek az osztály harcok a kapitalista országokban. A lövőben is szigorúan tiszteletben tartjuk a moszkvai Nyilatkozatot, amely kimondja: „A szocialista országok kül­politikáidnak rendíthetetlen alapja a szocialista és a kapitalista országok bé­kés együttélésének és gazdasági ver­sengésének lenini vezérelve." Az egész nemzetközi kommunista mozgalom és főként a szocialista orszá­gok közös egységes eljárása a békéért és a szocializmusért vivott harcban — a 81 kommunista és munkáspárt Nyilat­kozatában lefektetett irányvonal alap­ján — ma rendkívüli jelentőségű. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja az SZKP­vel és a többi testvérpárttal vállvetve mindent megtett ennek a marxizmus­leninizmus és a proletár nemzetközi­ség elvein alapuló egységnek a megszi­lárdítására. Az egység érdekében har­colni fog a revizionizmus. a dogmatiz­mus és a szektásság ellen, a forradal­mi munkásmozgalomban a nacionaliz­mus minden megnyilvánulása ellen, tgy értelmezte a mozgalom egységét Lenin, ilyen kérlelhetetlenül járt el a marxiz­mustól való minden elhajlással szem­ben. Lenin a társadalmi fejlődés törvény­szerűségeinek beható ismerete alapján rámutatott arra is. melyik a fő eszköz, amellyel a szocialista állam a jövőben befolyásolja forradalmi fejlődését. Le­nin e kérdésben levont tudományos kö­vetkeztetése alapján rámutatott, hugy a szocializmus csak akknr arat végleges győzelmet, ha magasabbfnkú munkater­melékenységet ér el, mint amilyet a kapitalizmus elérbet. Ezért a szocializ­mus elsősorban és döntő módon a pél­damutatás erejével hathat a forradalmi öntudat növekedésére azokban az or­szágokban, ahol még a kapitalizmus van uralmon. A történelem Leninnek adott igazat. A szocializmus, vagyis ma már a szocia­lista világrendszer példamutatása ha­talmas befolyást gyakorol a forradalom további előrehaladására az egész vilá­gon. Ml, csehszlovákiai kommunisták és egész népünk maradéktalanul a lenini békés külpolitika mellett foglalunk ál­lást és azt aktfvan megvalósítjuk. Büszkék vagyunk arra, bogy a szocia­lista világrendszerben jelentős helyet foglalunk el. mert számos nemzet szá­mára példát mutatunk, hogyan kell az új. szocialista társadalmat épiteni a fejlett ipari ország feltételei között. A kapitalista országuk dolgozóinak ha­ÍJ | SZO 2 * 1962. áorili* 2X zánkra irányuló nagy figyelme szünte­lenül kötelez bennünket és arra figyel­meztet. mily nagy felelősség hárul ránk a fejlett szocialista társadalom építésé­ben és a kommunizmusba való átme­nethez szükséges erő gyűjtésében. Erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten a lehető legjobban hozzájárulunk a nemzetközi kapcsolatok valamennyi alapvető kérdésének megoldásához. Szoros kapcsolatok fűznek bennünket az új államokhoz. A velük folytatott kereskedelmünk az utóbbi hét év alatt 3,5-szeresére növekedett. Ezeket az or­szágokat termelési berendezések szállí­tásával. hitelnyújtással, szakemberek kiküldésével segítjük, s fejlesztjük a velük folytatott tudományos és műsza­ki együttműködésünket. Elvtársak 1 A CSKP Központi Bizottságának leg­utóbbi plenáris ülése, amely a XII. kongresszus előkészítésével foglal­kozott, elvi jelentőségű volt annak a politikai-gazdasági irányvonalnak kidolgozása szempontjából, amelyről a kongresszus tárgyalni fog. Társa­dalmunk fejlesztése új feladatainak helyes kitűzésére alapul szolgál mindannak az alapos értékelése, hogy milyen szakaszban vagyunk ina és ml mindent tettünk az utolsó kongresszus óta. Kétségtelen, hogy a CSKP 1958. évi XI. kongresszusa óta köztársaságunk fejlődésének történelmi szakaszát él­tük át. Ebben az időszakban további győzelmeket arattunk a szocialista termelési viszonyok terén, mégpedig nemcsak az iparban, hanem a falva­kon is, s megszűntek az antagonisz­tikus osztályok maradványai. Erőtel­jes haladást értünk el a társadalmi kapcsolatok területén a szocialista demokrácia s a nép erkölcsi-politi­kai egysége elmélyítése során. E nagyarányú változásokat ipari terme­lésünk rohamos fejlődése kísérte, amely eddig négy és félszeresen ha­ladta túl a háború előtti színvonalat. Lényegesen emelkedett a dolgozók, főként a többgyermekes családok életszínvonala, amely ma világvi­szonylatban legmagasabbak közé tar­tozik. Ezért joggal vagyunk büszkék pártunk tevékenységére, s nagyra be­csüljük a nép erőfeszítését, amely arra a jelentős eredményre vezetett, bogy az új alkotmány jóváhagyása alkálíhával az egész vifág előtt ki­jelenthettük : immár Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság vagyunk. Ma az a törekvés jellemzi tevé­kenységünket, hogy fejlett szocialista társadalmat építsünk ki, és hogy erőt gyűjtsünk a kommunizmusba vá­Lenin születésnapjának idei ün­nepségei hazánkban különös jelentő­séggel bírnak — mondotta a többi között Blfak elvtárs. Csehszlovákia Kommunista Pártja s vele együtt az egész dolgozó nép a XII. kongresz­szusra készül. Ebben az időszakban különös sürgető erővel előtérbe lépnek Lenin gondolatai a pártnak, mint a társadalom vezető erejének szerepéről, a béke kérdéseiről, az új kommunista ember neveléséről, az állam irányításáról, az állami és pártfegyelem betartásáról, valamint a további kérdésekről, amelyek szo­rosan összefüggnek fejlett szociális' ta társadalmunk építésével. Pártunk­ra a lenini eszméik mindig ihlető'és mozgosító erővel hatottak, mind a tőkés elnyomás, a fasiszta Önkény ellen s hazánk felszabadításáért ví­vott harcokban, mind pedig a szo­cializmus építése folyamán. Ezek az eszmék ma konkrétan az öntudatos aktiv munkában, a CSKP XII. kong­resszusának tiszteletére egyre job­ban kibontakozó .szocialista munka­versenyben testesülnek meg. Széles mértékben fejlődik a CSKP XII. kongresszusa brigádjának megtiszte­lő címéért folyó munkaverseny. Népünk magas fokú munkaaktívitá­sa egységéről és Csehszlovákia Kommunista Pártja köré való felzár­kózottságáról tanúskodik. A dolgo­zók ezzel bizonyítják legjobban azt a törekvésüket, hogy alkotó módon vegyenek részt szocialista hazánk fejlesztésében s így minél jobban hozzájáruljanak a szocializmus erői­nek megszilárdításához, a marxiz­mus-leninizmus eszméinek győzelmé­hez és a világbéke megőrzéséhez. A szocializmushoz vezető utunkon sokat. Igen sokat kell tanulnunk na­ponta Lenintől. Minden alkalommal újabb és újabb sikerről adhatunk számot, melyeket hazánk építésében elértünk. Habár az utóbbi időben néhány komoly fo­gyatékosság is mutatkozott, mely íé kezi előrehaladásunkat, látnunk kel! azt, hogy a felszabadulás óta eltelt lő átmenethez. A Központ! Bizottság ezért hangsúlyozza, hogy a kérdések két alapvető csoportjára kell össz­pontosítanunk figyelmünket, mégpe­dig az ország gazdasági fejlesztésé­nek és a nevelőmunkának a felada­taira. Pártunk nem volna lenini párt, ha fejébe szállnának sikerei, s ha az ál­talános fejlődés mellett nem látná a fogyatékosságokat és a nehézségeket ls, amelyek főként az utóbbi időbén felgyülemlettek. E nehézségek a külső okokon kívül abból származnak, hogy a népgaz­daságban nem értünk el néhány mi­nőségi mutatót, egyes új fontos ter­melőhelyeket nem helyeztünk üzem­be, s nem került sor az új technika, technológia, a haladó munkamód­szerek és termelés gyorsabb beveze­tésére. Továbbra is komoly problé­mát jelent a mezőgazdasági termelés, ahol az állam jelentős pénzbeli és anyagi segítsége ellenére sem értük el a termelés feltételezett rrövekedé­sét, s ennek következményei a köz­ellátásban is megnyilvánulnak. A népgazdaságban muta;kozó valameny­nyi nehézség közös nevezője elsősor­ban az Irányító munka komoly meg­gyengülése fentről egészen le. Mind­eme okokból pártunk XII. kong­resszusa előkészületeinek a lenini elv­szerűség szellemében kell lefolyniok problémáink megoldása során. Ma, amikor minden erőnket szocia­lista társadalmunk további fejleszté­sére s a kommunizmusba való átme­net előkésztésére összpontosítjuk, amikor feladataink egyre bonyolul­tabbakká, igényesebbekké válnak, kö­telességünk alkotó módon továbbfej­leszteni Lenin tanait a ml konkrét feltételeink között, amint ebben pél­dául szolgál számunkra az SZKP programja. A CSKP XII. kongresszusának elő­készítése során az SZKP programja számos indítékkal szolgál, hogyan fej­lesszük tovább a szocialista államisá­got és a szocialista demokrácia alap­elveit. Emellett Lenin ama gondola­taiból indulunk ki, hogy a szocialista állam ereje a tömegekben, a töme­gek ön tudatosságában rejlik, abban, hogy a dolgozó nép milyen tevéke­nyen vész részt az állam irányításá­ban és igazgatásában. A szocialista demokráciát ebben az irányban fog­juk rendületlenül tovább mélyíteni. Azt akarjuk, hogy a központi irá­nyítás éš tervezés következetesen biz­tosítsa az országosan szervezett mun­kamegosztást, egybehangolást és együttműködést, és így gazdaságunk aránylag rövid idő alatt történel­münk legdicsőbb korszakát alakítot­tuk ki, azt a korszakot, amelyben dolgozó népünk a CSKP vezetésével befejezte a szocialista építést és ma a fejlett szocialista társadalom épí­tésén munkálkodik. Az ország szocialista iparosításá­nak és a nemzetiségi kérdés megol­dásának lenini alapelvei országszer­te, de különösen Szlovákiában az ipar nagyarányú építésében mara­déktalanul kifejezésre jutottak. A ter­melőerők fejlődése következtében Szlovákia ipari termelése több mint tízszeresére növekedett a háború előtti színvonalhoz képest. A mező­gazdaságban a szocialista termelési viszonyok kiépítésével megteremtet­tük a nagyüzemi gazdálkodási for­mák bevezetésének, mezőgazdasági termelés növelésének feltételeit, hogy ezáltal megszüntessük a város és a falu közötti különbséget. Gyö­keresen megváltozott népünk egész életmódja, lényegesen emelkedett anyagi és kulturális színvonala. Mindeme sikerek azonban nem arra mutatnak, hogy ne érhetnénk el még többet. Sikereink emlegetése nem je­lenti azt, hogy nem látjuk a fogya­tékosságokat. A CSKP Központi Bi­zottsága legutóbbi ülésén is teljes nyíltsággal mutatott rá számos fo­gyatékosságra, amelyek nem volná­nak, ha következetesen betartanák pártunk irányelveit, következetesen teljesítenék a népgazdasági tervet, amelyet Lenin mindig a párt második programjaként emlegetett. A legjobb irányelv és rendelet sem ér semmit, ha azt nem váltjuk valóra, ha nem állnak feltétlenül mellé a tömegek. Ne hallgassuk el azt, hogy vannak nálunk is emberek, akik tapsolva he­lyeslik a CSKP és a kormány számos határozatát, idézni is tudnak belőlük, ha ebből a maglik számára előnyt akarnak kovácsolni, de maguk nem fejlődését összhangba hozza az egész társadalom érdekeivel. A problémák egész csoportjáról van szó, amelyek ma igen élesen előtér­be lépnek, s amint a CSKP KB ápri­lisi ülésén hangsúlyozta, e problémá­kat elvszerűen és erélyesen meg kell oldani. Pártunk nem hallgatja el, hogy sok helyen a szilárd irányítás helyett ösztönösség muia:kozik, meg­szegik a népgazdaság tervszerű és* arányos fejlesztésének törvényét, és távolról sem veszik mindenütt tekin­tetbe a társadalom érdekeit. E fogya­tékosságok helyrehozása érdekében pártunk Központi Bizottsága most jó­váhagyta aa irányítás rendszerének tökéletesítésére vonatkozó javaslatok kidolgozását, s e javaslatokhoz a XII. kongresszus előtt egész pártunk, s valamennyi dolgozónk véleményt nyil­vánít. Azt a nézetet valljuk, hogy az irá­nyítás kérdéseinek megoldása folya­mán meg kell oldanunk az ellenőrzés kérdését is, Az ellenőrzést tovább kell mélyítenünk, hogy az az egész nép ügyévé váljék. Pártunk és egész népünk fő figyel­mét a termelőerők további fejleszté­sére összpontosítjuk. Ez a döntő a nép életszínvonalának emelésében, s a kapitalizmussal folyó versengésben elérendő végleges győzelemben. Lenin hangsúlyozta, hogy a villamo­sítás, valamint az új technika és a tudományos ismeretek bevezetése nemcsak a munkatermelékenység gyors növelésének döntő feltétele, hanem a munka jellege alapvető megváltoztatásának az alapja is, hogy fokozatosan megszűnjék a fizi­kai és a szellemi munka, a város és a falu közötti lényeges különbség mind a termelés terén, mind az élet­mód tekintetében. Éppen ezért az SZKP új programja a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának építését a párt és a szovjet nép alapvető és elsőrendű feladatának tekinti. Pártunk is ezekből a lenini gondo­latokból indul ki szocialista társa­dalmunk 1970-ig terjedő további fej­lesztése terveinek kidolgozásánál. E dokumentumot — mielőtt a CSKP XII. kongresszusa jóváhagyná — né­pünk országos vita keretében tárgyal­ja meg. Meggyőződésünk, hogy a „Szocialis­ta társadalmunk további fejlődésének kilátásai" dokumentumot, amelyet a kongresszus előtt pártgyűléseken tár­gyalnak meg a nyilvánosság részvé­telével, dolgozóink magukévá teszik, mint harci programot és pártunk ve­zetésével kezdettől fogva e program teljesítésére fognak törekedni. látnak munkához. Várják, hogy lakást kapjanak, hogy autót vehessenek, s ha nem kapják meg idejében, fűt-fát bí­rálnak, csak a saját munkájuk felett nem gondolkoznak el. Lenin nemegyszer megmagyarázta, hogy a szocializmushoz vezető út nem könnyű, hogy százszor, sőt ezerszer könnyebb volt elsöpörni a régi kapi­talista rendszert, mint felépíteni az újat. Nehézségeink fő okát belső fo­gyatékosságaink képezik, amelyeknek kiküszöbölése teljesen hatalmunkban áll. Sokkal jobban kell törődnünk az irányító munka és a tervezés színvo­nalának megjavításával, minden sza­kasz dolgozói, főként a vezetők, fe­gyelmének és felelősségének növelé­sével, s a termelésben a legmagasabb fokú technikára, a leghaladóbb tech­nológiára, a dolgozók magas szakmai képzettségére kell törekednünk. Fő feladatunk, hogy egyre magasabb fo­kú munkatermelékenységet érjünk el. Ezért könyörtelenül véget kell vet­nünk a lokálpatriotizmus minden megnyilvánulásának, amely a helyi ér­dekeket az egész társadalom érdekei fölé helyezi, véget kell vetnünk az új technikával szemben megnyilvánu­ló hanyagságnak, meg kell szilárdí­tanunk az állami fegyelmet, s be kell vezetnünk a lehető leghatékonyabb ellenőrzés rendszerét, amely lehető­vé teszi a fogyatékosságok megelőzé­sét, s minden erőnek az ezek kikü­szöbölésére való mozgósítását, hogy amennyiben lehet, csírájában elfojt­suk a rendellenességeket. Munkánk­ban következetesen érvényesítenünk kell a demokratikus centralizmus le­nini elveit, amely az irányításnak, az állami gazdasági apparátus felépíté­sének és tevékenységének sarkalatos vezérelve. Ez biztosítja a helyi kez­deményezés leghatékonyabb egybe­kapcsolását az összesség érdekeivel és szükségleteivel, a végső célkitű­zéssel.. ; Elvtársak, egyszer s mindenkorra Lenin nevé­hez fűződik a munkásosztály új tí­pusú forradalmi marxista-leninista pártjának megalapítása. A lenini párt vezette a szovjet népet a szocializmus teljes győzelmére, s bátran vezeti őt a kommunizmus építése folyamán is. A kommunista ' párt sikeres tevé­kenységének, a nép körében élvezett nagy tekintélyének forrását sorainak eszmei-politikai és szervezeti egysége képezi. Lenin a párt eszmei egysé­gének rendkívüli jelentőséget tulajdo­nított. Ebben látta a feltételét annak, hogy a párt teijesíthesse_ feladatát: a tömegek vezetését. Csehszlovákia Kommunista Pártja következetesen Igazodik Lenin eme utasításaihoz. Teljesen tudatában va­gyunk annak, hogy a párt csupán szi­lárd eszmei egysége alapján állhat hatékony kapcsolatban a tömegekkel és érvényesítheti helyesen vezető és szervező szerepét minden egyes mun­kahelyen és minden helyzetben. A párl eszmei egységének és az egész nép erkölcsi-politikai egységének to­vábbi szilárdítását a jelenlegi időszak­ban sürgős feladatunknak tartjuk, mert fokozatosan ki akarjuk alakítani a szi­lárdan egybeforrott egységes szocialis­ta, később pedig a kommunista társa­dalmat. A párt és a nép eszmei egysé­ge. amely a marxizmus-leninizmus ta­nainak élő elvein, a proletár nemzet­köziség vezérelvein alapul, ezért egész nevelő tevékenységünk értelmét és cél­ját képezi. Pártunk Központi Bizottsága legutóbbi ülésén ezért hangsúlyozta, hogy a XII. kongresszus előkészítése folyamán számos új kérdést kell füldol­goznunk és megvilágítanunk, gondos­kodnunk kell arról, hogy szervezeteink­ben és egész életünkben megélénkül­jön az eszmei tevékenység. A párt és a nép eszmei egysége nem lehet ösztönös' fejlődés eredménye, ha­nem a párt és minden egyes kommu­nista öntudatos tevékenységéből kell fa­kadnia. A szocialista társadalom építé­sének abba a szakaszába léptünk, ami­kor határozottan leküzdhetjük és le kell küzdenünk a burzsoá múlt min­den csökevényét, amelyek ellentétben állanak a társadalmunk egységének megszilárdítására irányuló türekvé seinkkel és fékezik előrehaladásunkat. A párt e kérdésekről nyíltan beszél a dolgozókkal, mint példánl a legutóbbi időben az SZKP XXII. kongresszusa után tette. Az SZKP XXII. kongresszusa és prog­ramja. amely a kommunista társadalom emberének erkölcsi kódexét tartalmaz­za, nagy ösztönzést ad nekünk az élénk és meggyőző nevelőmunka fej­lesztésében és e munkának a szervező tevékenységgel való legszorosabb egy­bekapcsolásában. Az előliünk álló igényes feladatok öntudatos és sokoldalúan fejlett embe­reket követelnek. Pártunk a dolgozókat lenini szellemben mélységes odaadásra neveli a kommunizmus ügye iránt, kö­nyörtelenségre neveli minden fogyaté­kossággal szemben, az ösztönösség és a tervszerűtlenség minden megnyilvánulá­sa ellen, amelyek ártanak a nép érde­keinek. A párt a dolgozókban olyan tulajdonságokat nevel, hogy ne törje­nek le a nehézségektől, hanem áldo­zatkészen, alkntó munkával küzdjék le őket. Lenin hangsúlyozta, hogy a kom­munista öntudat mércéje elsősorban az, hogy az ember milyen célokért s mi­lyen eredménnyel dolgozik. Ez lesz és ez kell, hogy legyen a mi fő mércénk is nevelőmunkánkban mindenütt, min­den szervezetben. Szívósabban kell sikraszállnunk azért az elvért, hogy az ember az embernek elvtársa legyen, hogy egy mindenkiért és mindenki egyért dolgozzék. A kommunistáknak a párt politikáját nemcsak magyarázniok és védelmez­niük kell, hanem mindenekelőtt az első sorokban kell harcoiniok e politika megvalósításáért. Hisz a párt küldetése: a világot megváltuztatni s mindenki számára boldog életet épiteni. A kom­munisták minden tevékenységét kell, hogy áthassa a dolgozókról való gon­doskodás, létszükségleteikkel való tö­rődés és emellett legyenek egyszerűek és szerények, mint amilyen Lenin volt. Pártunk és népünk kiközösíti azt. aki vét a párt magasztos eszményei ellen. Mint a múltban, ma is, amikor pár­tunk XII. kongresszusát készítjük elő, Ljnin tanai szolgálnak számunkra alapul, amelyre politikánkat építjük. A leninizmus örökké élő tanítás és Lenin műve szellemének teljesen megfelel, hogy továbbfejlesztjük és gazdagítjuk e tanokat életünkkel, a szocialista és a kommunista építés szükségleteivel összhangban. A leninizmus elszán* harcra vezet bennünket olyan világért, amelyben nem lesz többé szociális egyenlőtlen­ség, elnyomás és kizsákmányolás, amelyben nem lesznek háborús bor­zalmak, hanem mindörökre győzedel­meskedik a béke, a munka, a nem­zetek szabadsága, egyenjogúsága, testvérisége és boldogsága. Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, amely a szocializmus és a béke újabb győzelmeihez vezet ben­nünket 1 Éljen a nemzetközi kommunista mozgalom egysége, amelynek élcsapa­ta az SZKP 1 Dicsőség a leninizmusnak 1 VASIL BIĽAK ELVTÁRS BESZÉDE

Next

/
Thumbnails
Contents