Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)

1962-03-31 / 89. szám, szombat

EGY ÚJ VIETNAMI FALUBAN M

ég 1954-ben a Diem Blen Phu-ért folyó harcok Idején találkoztam az északnyugati vidéket járva egy thai nem zetlségű régi pártmunkással. Hosszabb gyaloglás után lepihentünk. Oj barátom sokáig nézte a hullámzó gyomtengert, amely valahol messze összefolyt a látóhatárral. Azután intett a fejével és ezt mondta: — Milyen szépek lesznelk ezek a mezők, ha majd traktorokkal műveljük meg. Most újra visszatérek erre a tájra, hogy meglássam az ismerősöm által megálmodott csodálatos jövőnek első sikereit. Alkonyat felé ezen a vidéken a köd is sűrűsödik, a hold sugarai csak halványan törnek át rajta. Az út egyik oldalán alacsony domb emelkedik. A távolból gépek zaja csapja meg fülünket. Előtt.nk éppen egy felírást világít meg a nagy villanyégő: Moc Chau Állami Gazdaság. Itt vannak az igazgatóság irodái. Az igazgató helyettese a falon függőtérképekhez vezet és magyarázni kezd: „Gazdaságunk földjei 950—1500 méter tengerszint feletti magasságban vannak. Az ültetvények és a legelők területe összesen 10 000 hektár. A munkások legnagyobb része a volt ellenállási mozgalom harcosaiból áll, akik itt telepedtek le, hogy a rossz éghajlati vizonyok ellenére Is termékennyé tegyék ezt a vidéket. Az utóbbi években több önkéntes Ifjúsági brigád ls segített. Az állami gazdaság az állattenyésztésre specializálja ma gát. A múlt évben 2500 darab szarvasmarhájuk, 1300 sertésük és 1700 juhuk volt. Az állami kereskedelemnek 700 tonna húst adtak el. Gyümölcsöseikben főleg narancsot, citromot, almát, körtét, szőlőt őszibarackot termesztenek. Az állami gazdaságban 20 munkacsoport dolgozik. Minden csoport külön-külön felelős a rábízott terület megműveléséért. A gazdasághoz javítóműhely, traktorállomás, kovácsműhely, téglagyár stb. ls tartozik. A régi, hatalmas gyommező teljesen megváltozott. Az út mindkét oldalán házak épültek, amelyek az északnyugati vidék leggazdagabb falvaira emlékeztetnek. Ezek a dolgozók lakásai. A gazdaság központjának egészen városias jellege van. Távolról a házfalak fehérsége határozottan kitűnik a barnálló szántóföldek és a kék hegyek közöl. A fiatal traktorlsták: fiúk és lányok, az ellenállási mozgalom volt harcosaival együtt izzadnak azért, hogy Moc Chou példás gazdasággá fejlődjék. Az ötéves terv alatt itt több gyárat építenek a helybeli mezőgazdasági termények ledolgozására. Az állatállomány körülbelül az ötszörösre emelkedik. A teaültetvények területét 1003 hektárra bővítik. Úgyszintén növekszik a gyümölcsösök területe is. 10 km-re a gazdaságtól egy vízesés van. A szakemberek ezen a helyen villanyerőművet terveznek, amely a felépült gyáraknak biztosítja majd a villanyáramot. Ezek a tények akaratlanul is régi Ismerősömre emlékeztetnek, akik 1954-ben, a nagy álmodozás közepette teljesen megfeledkezett a sok gyalogolás fáradalmairól. HUU TUAN •iram >u šxmm »»' i «*S RIPORT BRIT GUAYANÁBÓL RIPORT A DÉLAFRIKAI KÜZTXRSASXGBÓL E

ast London varosát hiába keresnénk Nagy-Britannia térképén — Afrika déli csücskén fekszik, a Buffalo fnlyfi torkolatánál. Ez a 115 000 lakorú város a fekete földrészen fekszik, de utcáin csak a legritkább esetben találkozunk négerrel. A fehérek városa ez — pontosabban: a fehéreket szolgáló város. Lépten-nyomon szembe tűnik a tábla: Csak fehérek számára! Ott van a felirat a mozipénztár felett, a park padjain, az autóbuszokon, sót a kikötfii WC-bejáratánál is. Afrikai engedély nélkül nem teheti be a lábát a városba. East London mégis az afrikaiakból él, akik a város környéki mangánlelőhelyek kincsét bányásszák. Az East London-! bányamunkások Csendélet azelőtt többnyire földművesek voltak, s az adóteher kényszerítette őket arra, hogy elhagyják otthonukat és más munka után nézzenek. Persze ehhez is külön engedély a Délafrlkal Köztársaságban szállítja. A telepen van «gy kút, amelynek szivattyúját szélmalom hajtja, néhány csűr, és egyéb épületek A nagy ízért mögül kutyaugatás hallatszik: a gazda igen szereti a kutyákat, eladásra is tenyészti őket. Hogy áll a munkaerőkkel? Hill azt válaszolja, hogy nem használ foglyokat a munkára, földjét napszámosok müvelik. Megkértük, mutassa meg, hogyan élnek a napszámosok. Hill először zavarba jött, majd azt válaszolta, hogy jól élnek, de „az messze van". Valami kunyhók és barakkok felé mutatott, amelyek vagy két kilométernyire voltak. Innen is látszott azonban: külalakjuk távolról sem veheti fel a versenyt a kutyaólakkal... Felkelés Pondolan

dban Az East London-i kikötő bejáratánál hatalmas reklámfelirat fogadja a látogatót: „jöjjön East Londonba! Megnyugtatja idegeit, megismeri a lüktető életetl CSAK FEHÉREK SZÁMÁRA kell, amelyet igen nehéz megszerezni. Így hát a munkástoborzók karmaiba kerülnek, s még mielőtt munkába állnának, már adósságot sóznak a nyakukba „előleg" formájában. Nem lakhatnak a városban. A bánya közelében épült különleges táborokban, ún. compoundókban laknak Innen csak a munkába és vissza mehet a néger. A tábor bejáratánál rendőr áll... Ezért a „lakásért", az ebédre osztott kukoricakásáért és különféle büntetések címén annyit vonnak le a fekete munkások béréből, hogy falujukba újra csak üres zsebbel térnek vissza ... Mr. Hill farmján Mr. Hill magas, őszülő haiántékú angol. Napbarnított arca arról tanúskodik, hogy sok időt tölt a levegőn. Hill egy East London közelében elterülő farm tulajdonosa. Meghívott a telepre. Hill farmjához az út ananászültetvények között kanyarog. Éppen szüretelnek. Az út mentén halmozták fel az érett gyümölcsöt, hogy innen már teherautókon szállítsák tovább a kikötőbe, vagy a konzervgyárakba. A bokrok egyenes sorai között afrikaiak görnyednek, hajladoznak a gyümölcsért. A nap kegyetlenül tűz, a munkaidő látástól vakulásig tart. Az emberek sötétbarna teste lzaddságtói csillog ... Megkérdem az egyik felügyelőtől: — Mondja, mit fizet a társaság ezeknek a munkásoknak? — Két fontot egy hónapra, étkezést és fekhelyet. — Megnézhetünk egy Ilyen fekhelyet? — Tessék — mondja és egy földbe vájt lyukhoz vezet, Pondoland, ahol már harmadik ágyazták ki. A felügyelővel folytatott beszélgetésből kitűnt, hogy a munkások foglyok Ha egy afrikait elítélnek, a büntetés öszszegát a farmerek földjein kell ledolgoznia. A dél-afrikai rendőrség és a bíróságok így egy különös munkaerőtoborzási ügynökség szerepét töltik be és szinte ingyenes mugkaerőt biztosítanak a farmereknek. Hill farmja kb. 600 hektáron terül el. Búzát, kukoricát, árpát termeszt rajta. Az árpát East London nagy sörgyárinak A tábla árnyékában jól megtermett, markos legények álldogálnak. Feltűnően hasonlítanak egymásra .. Titkosrendőrök, el kétségtelen. Megjelenésük azonban a tábla feliratát teszi némileg kétségessé. A helyi lakosoktól megtudjuk, hogy a városban és a környéken nyugtalanság uralkodik. East Londont rezervátumokkal vették körül. Ezek külön teriiletek, amelyeken a „bennszülöttek" letelepedhetnek. A legnagyobb ilyen település dogálnak. Feltűnően hasonlítaéve lázong a lakosság. Hogy eltereljék az afrikaiak figyelmét a fajgyűlölet elleni harcról, a dél-afrikai hivatalok a rezervátumokban támogatják az elavult törzsrendszert, s ezt saját szükségleteik szerint módosítják. A mai törzsfőnöknek már semmi köze sincs a hagyományos törzsfőnökökhöz. Ez egy fizetett hivatalnok, ügynök, akinek a feladata az, hogy munkaerőt toborozzon és „megnyugtassa" az afrikalakat. Az önkény és a korrupció természetees dolog Itt. A pondoland! zavargások közvetlen oka mindenekelőtt a lörzsfőnökök önkényeskedése, de lényegében arről van szó, hogy a dél-afrikai kormány fajgyűlölő politikája az itteni afrikaiakat nyomorra, kihalásra ftélvs. Al East-London-i körorvossal beszélgetek. A következőket mondja: — A rendkívüli állapot kihirdetése előtt hivatalosan Pondolandban tartózkodtam Az afrikaiak itt elviselhetetlen körülmények között élnek 100 közül hatvanan csecsemőkorban halnak meg, kevesen élik meg a 40—45 évet. Általános a rosszul tápláltság. — Ha csak a rezervátumokban lenne így — veszi ét a szót az orvos felesége, egy fiatal, szőke lengyel asszony. — Vegye csak East Londont. Al országban n gyermekhalandóság 200—300 minden ezer gyermekre. Itt 700! Elbeszélésük szerint a poldolandi zulukat az East London-1 afrikaiak Is támogatják. Bojkottálják a városi közlekedést, sztrájkolnak a helyi textil-művekben, a Cheese Hurst üzemben. — Feleségemmel elhatároztuk — mondja az orvos — kívánj dóriunk Ausztráliába. Ha akarja, jegyezze fel nevemet is: Dowson, Charles Dowson, harminckét éves. Miért akarok elmenni? Ne hlggyje, hogy ez minden fehér ember számára paradicsom. Vegye példánl ax én családomat. Városi orvos vagyok, 90 fontot keresek havonta. Két szobánkért 35 fontot fizetünk. Az autót kölcsönözzük — ez kilenc font. Drága az élelmiszer. De ez még nem a legrosszabb. A lényeg az, hogy ennek a fajgyűlölő rendszernek nincs jövője... — Istenem, olyan ez Itt, mintha tűzhányón élne az ember — teszi hozzá az asszony. — Az afrikaiak félnek tőlünk és gyűlölnek bennünket, ml pedig tőlük rettegünk. — Ezért határoztuk el, hogy elmegyünk Innen — mondja Dowson. Egyébként, mi fehérek senkit sem okolhatunk azért, ami Itt történik. Magunk okoztuk ezt... Dowson elhallgatott. Mintha csak szavait akarná Igazolni, az utcáról dübörgés hallatszott fel: két tank robog az ablak alatt, mögöttük katonákkal megrakott páncélautók. Az állomás felé tartanak... Annak a városnak az állomása felé, ahol az ember „megnyugtatja idegeit és megismeri a lüktető életet." NICOLAS MACCAE (Jobbra) Ramassar az enmorei nukornádiiltetvények munkása és a népi haladó párt egyik aktivistája. Keserű cukor \J em hiszem, hogy Ra* * massar Ismert a cukornád történetét, habár születése óta a cukornádültetvények kellős közepén él. Kt mondta volna el neki, hogy Nagy Sándor katonái az indiai hadiárat ideién Ízlelték meg először a cukornádat, amely „édes, pedig nem is méhek gyüttik". Az indiaiak akkor „g u r"nak vagy J a g g e r y" nek nevezték ezt a növényt. Ez ekhó

1 származik a csaknem minder nyelvben elterjedt cukor szó. Sohasem tanulta, hogy az Indonéziából származó cukornádat csak Amerika felfedezése után kezdték termeszteni Trinidadban, Jamatkában és bizonyára így történt ez hazájában Brit-Guyanában ls. Ramassar csak azt tudta, hogy az ültetvényekre kezdetben Afrikából, később Indiából hozták a munkaerőt, tgy kerültek ide 60 évvel ezelőtt az ö szülei ts. Itt, távol az őshazától alakult kt a Ramassarok másik családfáfa, akiknek címerébe a nyomor leiképeként rongyos, nadrág '•alrái lehetne vésni. Az enmorei ültetvényeken Ramassar a cukornád másféle történetével Ismerkedett meg. Ez a történet sokkal egyszerűbb az előbbinél. Ramassar számára ez a szürke hétköznapok robotját, az éhséget, a kérlelhetetlenül tűző napot jelenti. Már mint gyermek felismerte az ültetvények és az ember különleges viszonyát. A cukornád elképzelhetetlen Ramassar nélkül! Ramassar nem létezhet cukornád nélkül. A cukornád munkát jelent. Ez pedig fizetést; rizst és lisztet, cukrot és ruhát. A cukornád sokkal igénytelenebb. Hónapokon keresztül csak vízre és napfényre van szüksége. Ramassarnak nem elég e két alapfeltétel, neki felesége és négy gyermeke van, akiknek ennivaló, ruha kell. Ramassar cukornád-történetében Nagy Sándort a Sookers társaság helyettesíti. Már gyermekkorában megtudta, hogy ennek a társaságnak a tag fai ural fák az ültetvényt. Közülük azonban egyet sem látott. — Azok nincsenek itt, Londonban élnek, — mondta az apfa. Az Igazgató és a hivatalnok helyettesítik őket. Ezeket ismerte 6 ts, hisz ott a cukorgyár mellett épített szép villákban laktak, amelyeket nem lehet összehasonlítani az ő vtskófukkal . A

cukornádültetvényekkel fiatal munkás korában Ismerkedett meg közelebbről, amikor éles késével sorba vágta le a magasra nőtt cukornádat, maid halomra rakta. Ez nap mint nap így ismétlődött. Az évek szaporodtak. Munka közben gyakran gondolt szegénységére, amely állandóan kíséri őt. Gyermekei rongyosan és piszkosan fárnak. A fizetés kevés, nem lehet belőle félretenni a holt Idényre, amikor semmi kereset nincs. A helyzet egyre rosszabbodott. A Bookers társaság több munkát kíván ugyanazért a bérért. Ez gondolkozóba eltette Ramassart *s sorstársalt. A feszülő gyűlölet és harag vulkánként tört kl belőlük. A kitörés napiának eseményei élesen élnek Ramassar emlékezetében. Ez volt az a nap, amely... Ramassar bemutatta faluidnak szürke házacskáit, melyek úgy gubbasztanak a cukorgyár árnyékában, mint a kis cstrkék a kotlós körül. Ramassar fából épült vlskófa úgy feketéllik, mintha befüstölték volna. A ház belsefe egy vándor ideiglenes szállására emlékeztet. A szobában az asztalkán, a padon és polcon kívül egy Gandhikép és néhány Indiát szent képe lóg a falon. A másik falon Checdeli fagan képe, még a választások Ideiéből. Ramassar 49 éves. de ha azt mondaná, hogy hatvan, abban senki sem kételkedne. Hala ősz, hangja selypítő, mert nincsenek fogai; arcára ráncokat véstek a gondterhes évek. A cukorgyár felé haladunk. A gyárt cukornádültetvények ölelik körül. A nád magassága meghaladja a két métert. Az üjjnyt vastagságú nádszálakban már édesedlk a nedv. Rövidesen megkezdődik a gyűftés — mondfa Ramassar. Az ültetvény mentén 5 m széles öntözőcsatorna húzódik, amely egyúttal a legfontosabb közlekedési vonal ís. Ide a csatornához hordta Ramassar a cukornádkévéket. Innen aztán öszvérekkel vontatott csónakokon szállítják ezeket a gyárba. A cukorgyárnál, melynek kéménye toronyként emelkedik ki a lapos házak közül, megálltunk. — Itt történt az — mondta halkan Ramasmr. — Ketten ott estek el a kerítés mellett..., ketten itt a csatornában. A többieket menekülés közben találta el a golyó. — Röviden és minden izgitottsái? nélkül beszél. Ez látszólagos nyugalom tartós gyűlöletről tanúskodik. Ebből a néhány szaggatott mondatból megseftettem az egész eset lényegét. 1948 fúnius 17-én történt. Az ültetvények több mint 100 sztráfkoló munkása gyűlt itt össze, mivel az előző tárgyalások a tulatdonosokkal nem vezettek eredményre. Nem választottak szónokot. Az beszélt, akiben a legjobban forrott a harar és a gyűlölet. A társaságnak el kell ismernie, hogy Igazunk van, — mondták így már nem élhetünk! Gyermekeink és öreg szüleink vannak. — Nem beszéltek tőkéről, sem kizsákmányolásról. A lázadó r"irasztok egyszerű nyelvén fejezték ki Óhajukat és haragjukat. A tülafdonosok Georgethonból rendőröket hívtak, akik a követeléselkért következetesen kiálló munkások közé lőttek. A két munkás vére, akiket a csatornában gyilkoltak meg, csakhamar vörösre festette a vizet. A túlsó parton ketten estek el. Öten pedig a cukornádrengetegben. A 22 sebesült közül többet kórházba szállítottak. Í

gy végződött a két óráig tartó enmorei sztrájk. Három hónapon keresztül állandó rendőri felügyelet alatt volt a község. Másnap volt a temetés, mely az egész környék munkásainak nagy tüntetésévé változott. A gyászoló Tömeg, melynek élén fagan lépkedett, gyűlölettől áthatottan vonult végig a városba vezető 15 mérföldes útszakaszon. A sírnál fagan mondott búcsúbeszédet. „Kenyeret kértünk, fegyverrel feleltek ... A munkásoknak egyesülniük kell, mert a szervezettségben van a legnagyobb erő. Csak így harcolhatunk eredményesen az ültetvények tulajdonosai ellen." Ramassar és barátai minden évben meglátogatják az elesettek sírjait. A halottak emléke ma ls forradalmi biztatást jelent számunkra. A cukorgyár most nincs üzemben. A csendes estéken az olajfoltos víz nesztelenül mossa a csatorna partfalt. Sok víz folyt le már e csatornán az emlékezetes fúniúsi nap óta. Az emberek azonba nem felejtettek. Ma még a Bookers társaság és a brit helytartó intézi az ország gazdasági ügyeit A legutóbbi választásokon Enmore lakosságának 99 százaléka már fagan népi haladó pártjának felöltfeire szavazott. Ramassar és társat szeretnék, ha a cukornádültetvények az ő kezükbe kerülnének. Ennek egyszer meg kell valósulnia. A Jagan-kormány hatalomra futása óta kissé javult a helyzet. Javultak a munkakörülmények, a bérek ís emelkedtek. Ennek ellenére még mindig nehéz az élet. A heti 15—20 karibi dollárért alaposan meg kell dolgozni. Miért szavazott Jaganra? Ramassar politikát állásfoglalása a maga egyszerűségében kifejezésre futtatta á dolgok lényegét. Safát földién akar dolgozni. S ha mafd a Bookers társaság eltűnik, az országban szövetkezeteket szeretnének alapítani. A cukornádat a kormány vásárolná meg a termelőtől. ~D amassar letört egy darabot a beszélgetés közben leháncsolt cukornádból, hogy tzlelfem meg. A többit titokban a zsebébe dugfa, hogy meg ne lássa az őr. Amikor elhagytuk a cukor gyárat, a közeli, fehérre meszelt házakban kigyúlt a villanyfény. — Van már villanyuk? — kérdeztem. Dehogy, felelt Ramassar. Ezek Itt a hivatalnokok lakásai Ml még petróleum-lámpákkal és mécsesekkel világítunk. Rövid és egyszerű volt a búcsúzás. Sokáig néztem utána. Az alacsony faházakhoz közeledve kihúzta zsebéből az Imént elrejtett cukornádat. Egy kis örömet akart szerezni gyermekeinek. EMIL SÍP 0f SZÖ 4 * 1962. március 24.