Új Szó, 1962. március (15. évfolyam, 59-89.szám)
1962-03-29 / 87. szám, csütörtök
Slovan Nitra—Dukla Praha 0:0 A hradecl gyenge szereplés után a hazai kBziinség rendkívüli érdeklődéssel várta csapata szereplését. Csaknem 10 000 nézfi szorongott a nitrai stadionban, amikor a két együttes Vales játékvezető sípjelére megkezdte a játékát. A tavaszt napsütés beragyogja a tájat. A téli sport kedvelői minden percet kihasználnak, hogy a tél örömeit még élvezhessék. Aki csak teheti, szabadságot vesz ki, hiszen a napsütéses tava- 1 szi levegőn legegészségesebb a sportolás. A moszkvai parkokban vidáman síelnek a dolgozók. CTK — TASZSZ telv. , A BRATISLAVAI TESLA DOLGOZÖI most próbálják ki a Lunyik tranzisztoros rádiókészüléket, amely áprilisbaki már a piacra kerül. A PRIEVIDZAI KILENCÉVES ALAPFOKÚ ISKOLA PIONÍRJAI négyezer facsemetét ültetnek ki az idei tavaszon. A fásított területet pionlrligetnek nevezik el és a jövőben is a pionírok fogják gondozni. KÉTNAPOS KONFERENCIÁT TARTOTT 150 fiatal író az NDK-ban. A TAVASZI TAKARÍTÁS FOLYAMÁN Trenőinben két nap alatt 60 350 kg vashulladékot gyűjtöttek. Dicséret illeti az V. nyolcéves középiskola harmadik osztályának tanulólt, akik szorgalmasan kivették részüket a gyűjtésből. CLAUDE DEBUSSY SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJA, valamint Maurice Ravel és Karol Szymanovszki halálának 25. évfordulója alkalmából impresszionista estet rendezett a Kultúra és Pihenés Parkja Brnóban. AFRIKAI KAMÉLEON ÉRKEZETT 'OSTRAVÁBA az egyik guineai banánküldeménnyel. A gyümölcsraktár dolgozói idejében észrevették a feketeutast és elküldték a prágai Állatkertnek. A GÉPIPARBAN ÉS A KÖZLEKEDÉSBEN egyre nagyobb szerep jut a plasztikus anyagoknak. Ezen anyagok felhasználásában elől járnak a plzeni Lenin Művek, ahol már 1980-han összesen 1 800 000 alkatrészt préseltek műanyagból. Műanyagból készítik a bányamozdonyok csapágyait, ezenkívül fogaskerekeket, csöveket, stb. KÉT ÉS FÉLMILLIÓ KW-ÖRA ELEKTROMOS ENERGIÁT adnak március 31-ig terven felül a sokolovi energetikusok. ILJA EHRENBURG ÖNÉLETRAJZÁNAK, az Emberek, évek, élet című nagy műnek első két kötete egyidejűleg hagyta el a nyomdát a Szovjetunióban, Olaszországban és Angliában. MlG 1959-BEN SZLOVÁKIÁBAN 5500 népművészeti együttes működött 100 ezer résztvevővel, 1981-ben a szlovákiai együttesek száma csaknem 8000re növekedett több mint 140 ezer résztvevővel. 20 446 ÜJ LAKÁST KAPTAK 1955 OTA az Ostrava vidéki bányászok. A harmadik ötéves terv folyamán Ostrava környékén 6 korszerű lakótelep épül 20 150 kényelmes lakással. ÚJFAJTA FIKUSZT HOZTAK LENGYELORSZÁGBÓL az opavai kertészeti vállalat dolgozói. A fikusz levelei há romszínüek. A SALAI NITROGÉNGYÁR ÜZEMI KLUBJÁBAN március 26-án kezdte meg működését a kis zeneszínház A zeneszínház első műsorát az első szocialista munkabrigád 24 tagja hallgatta végig AZ ÁLLAMI POLITIKAI KÖNYVKIADÓ április elején jelenteti meg a „Lumumba-testvérem" című könyvet, Serge Michel algériai újságírónak, Lumumba sajtótitkárának művét. A Slovan Nitra ezen a találkozón sérülésük miatt Navrátilt és Cmaradát nélkülözni volt kénytelen. Ennek_ ellenére az első támadásokat a hazai együttes csatárai vezették a Dukla kapuja ellen, adódott ls egy nagy helyzetük, Benedikt azonban tiszta gólhelyzetben hibázott. Az első negyedóra után kiegyensúlyozottá vált a játék. Az Iram esett és szemmel látható volt, hogy mindkét együttes főleg a védekezésre fekteti a fő' súlyt. Ennek ellenére a Dukla csatárainak támadásai mindig komoly veszélyt Jelentettek Padúch kapujára, akinek két ízben minden tudására szüksége volt, hogy megvédje hálóját a góltól. Így az első félidő végéig gól nem esett. A második félidőben a mélytalajú pályán — közben az eső is eleredt — sokat csúszkáltak a játékosok, gyakori szabálysértésre került sor, de a játékvezető kezében tartotta a játék irányíBaník Ostrava— Spartak Hradec Králové 3:3 (1:0) Az Ostravai együttes mintegy 14 000 néző előtt látta vendégül a hradeci csapatot. A végig érdekes és változatos mérkőzésen Slrý már a 4. percben megszerezte a hazai együttesnek a vezetést. Szünet után a 15. percben Pospíchal 2:0-ra növelte csapata előnyét, öt perccel később Buranský lövését Ondračka saját kapujába ütötte. 2:l-re szépítettek a hradeciek. A 32.percben Wiecek volt eredményes s a hazalak ekkor már 3:l-re vezettek. Egy perccel ezután Schmied 3:2-re szépített. A 35. percben pedig Buranský 3:3-ra állította be a végeredményt. Melbourne: Az ausztrál John Dewltt, i a 100 m-es gyorsúszás olimpiai baj' noka Róma után edző lett és ezzel ter1 mészetesen elvesztette amatőr jellegét. 1 Miután azonban vérében van a sport' vetélkedés — áttért a rugby-re. Az 1 ausztrál sportközönség most arra ki! váncsi: mit ér a rugby-pályán gyorsa| ságban a 100 m-es gyorsúszásban a ne> véhez fűződő 54,6-os volt világcsúcs. tását, minden szabálytalanságot észrevett és így biztosította a találkozó sp'ortszerű lefolyását. A második félidőben feljött a Dukla s a labda hosszú időn át a nitrai együttes térfelén pattogott. A hazai együttes ekkor lelkesen védekezett, azonban hogy gólt nem kapott, azt nemcsak a hátvédek Jó teljesítményének köszönhette, hanem annak, hogy a Dukla csatárai elhamarkodtak helyzeteiket, sorozatos hibákat vétettek s így igazi gólveszélyt nem tudtak Paduch kapuja előtt teremteni. Az utolsó negyedórában a közönség lelkes biztatása közben fergeteges iramot diktált, csatárai gyakran jutottak el a Dukla kapujához, azonban Hrncár és Bachratý még az ötösről sem találtak a hálóba. A döntetlennel mindkét együttes elégedett lehet. A hazai együttes lelkesen, a Dukla időnként szépen játszott, brnói teljesítményétől azonban elmaradt. (th) A košicei Lokomotíva sportkör a tsremsportok népszerűsítése érdekében új, korszerű tekepályát (felvételünkön) létesített a Lokomotíva sportstadionján. Bodnár felvétele Űj sportegyesület alakult... A íučeneci járás ez évi tervében — a jelenlegi 102 egyesület mellett — további 4 új sportegyesület alakítása szerepel. A négy új egyesület közül az egyik már megalakult. Dolinkán, a járás déli részén fekvő és a kollektív gazdálkodás óta jelentós mértékben megerősödött községben alakult meg hivatalosan a 103. sportegyesület. Az új sportegyesületről és a község sportéletéről beszélgettünk Nagy Géza igazgatótanítóval, aki már régóta lelkes híve a sportnak. Nagy Géza fiatalabb korában aktív sportoló volt. Fifakovón futballozott, s ma sem hűtlen a sporthoz. — Községünkben — mondotta, — annak ellenére, hogy hivatalosan csak most alakult meg a sportegyesület, a sportnak már múltja van. Hiszen már 1956-ban EFSZ-ünk jóvoltából községünk pályát kapott, ahol azóta is lelkes sportélet folyik. Sót még labdarúgópályánk létesítése előtt is volt sportélet a falunkban. 1945 után a kerékpár és a könnyűatlétika hódított a fiatalok körében, majd a futball és a röplabda kezdett erősen terjedni. Megalakult a labdarúgócsapat is, amely ha nem is hivatalosan, rendszeresen mérkőzött a környék községeinek csapataival. Nagy Géza szeretettel foglalkozik a község tehetséges fiataljaival. Megszervezte a község kölyökcsapatát, amely már a múltban is rendszeresen játszott mérkőzéseket. A dolinkaiak egyébként már tavaly jelentkeztek a labdarúgóGazdag a szovjet sportolók áprilisi műsora A szovjet sportolók április havában gazdag nemzetközi műsort bonyolítanak le. A szovjet együtteseket Lengyelországban, Romániában, az NDKban, az NSZK-ban, Csehszlovákiában, Luxemburgban, Hollandiában, Belgiumban, Svédországban, Franciaországban, Görögországban, Argentínában és még másutt fogják vendégül látni. Ezenkívül számos külföldi sportkiil döttség látogat majd el a Szovjetunió ba. A szovjet labdarúgó-válogatott Luxem> burg és Svédország ellen mérkőzik. A 1 Dynamo Kijev labdarúgó-együttese áprilisban Bulgáriában, a moszkvai Spartak Görögországban, Hollandiában és Bel[ giumban, a Kajrat Alma Ata Romániában, a Sahtjjor és az SKA Rosztov csapatai S PORTHÍRADÓ Lengyelországban, a Pahtyakor pedig Csehszlovákiában vendégszerepel. A szovjet tornász-válogatott áprilisban Belgrádban Jugoszlávia ellen szerepel. A fehérorosz válogatott Bulgáriában, az ukrán együttes az NDK-ban és Csehszlovákiában szerepel. A Szovjetunióban áprilisban számos torna lebonyolításáre kerül sor: Moszkvában a világ legjobb birkózói a Poddubní emlékversenyen találkoznak. A kijevi légkorong-tornára a Dinamó Moszkva, a Dinamó Novoszibirszk, a Dinamó Berlin és az RH Brno jelentkeztek. Moszkvában és Tbilisziben pedig a szovjet tornászok több külföldi tornászcsapatot látnak vendégül. iiiiimiiiiiiiiiiimiii iiiiiiiMiiimimiüii • Bukarest: Balázs Jolán, a románok női magasugró világcsúcstartója így foglalja össze 1962-es célkitűzéseit: „szei retnék ebben az évben még magasabbra törni. Remélem, hogy hamarosan si! kerül átugranom a 195 cm-t is. A két ' métert — hm, úgy gondolom, hogy azt ' majd Tókióbanl" • Szófia: Az április 13—15. között Szői fiában megrendezésre kerülő nemzetköI zi szabadfogású bírkozó-tornára olasz, ! lengyel, keletnémet, magyar, román, ; iráni, jugoszláv és csehszlovák birkózók ! Jelezték részvételüket. • Moszkva: Larisza Viktorova a 800 m. es gyorsúszásban 10:59 mp-es eredmény1 nyel új szovjet csúcsot úszott. t # Helsinki: Négy finn klub júliusra több versenyre hívta meg Schnell-t, Hallberget, Mageet és Phtlipot-ot. Az újzélandi íutók ez alkalommal valószínűleg más országokban, közöttük Angliában is rajthoz állnak. Hello, a Spartak Martin kitűnő kapusa |a Lokomotíva Košice elleni 11 arányban 1 végződött mérkőzésén biztos kézzel há' rította a veszélyes lövéseket. A vendégek csapata nagyrészt neki köszönheti, hogy egy pontot sikerült hazavinniük Košicérôl. (Berrenhaut felv.) bajnokságba. Sőt, mint Nagy Géza tanító meséli, meg is sürgette a jelentkezésüket, de hát a CSTSZ akkor még nem reagált a dolinkaiak kérésére. A dolinkaiak — egyelőre versenyen kívül — már Indulnak tavasszal a járási bajnokság IV. osztályában . .. — A tavaszi rajtig kiszélesítjük pályánkat és brigádmunkával rendbe hoz zuk — mondja Nagy Géza — hogy e téren se legyen majd panaszuk vendégcsapatainknak. Sokol Dolinka néven fogunk szerepelni. Számolnak szövetkezetük anyagi támogatásával ls. A kultúrházban rendszeresen folyik az asztaliteniszezés is. A községben nagy népszerűségnek örvend a sakk, s ennek tudható be, hogy már járási méretben ts jónevű, tehetséges sakkozókkal rendelkeznek, mint pl. Sterlecz Máté, Bugyi [ózsef, Gvurász Lajos és Nagy Ferenc. Így a Sokol Dolinka labdarúgó-szakosztálya mellett mindjárt megalakította a sakk- és az asztalitenisz-szakosztályait ls. Nagy Géza tanító azonban a labdarúgáson kívül más sportágak népszerűsítését is végzi. Így elsősorban az atlétikáét és az úszásét. A futballpályán kora tavasztól késő őszig foglalkozik az iskolai ifjúságon kívül a falusi fiatalokkal is. Nyáron az ő irányításával folynak az úszóedzések. A község mellett folyó patakon gátat építettek és itt tanítják a falu új nemzedékét úszni . . Később pedig eljárnak a 3 km-re fekvő Ipoly folyóhoz, ahol már a * „házi" versenyek folynak. Az igazi sportélet azonban majd csak most indul meg Dolinkán, mert mint Nagy Géza sporttárs mondotta: „Tavaszszal már mi is megkezdjük a teljes sportolást. Fiaink, lányaink már mint a Sokol Dolinka játékosai, versenyzői fognak szerepelni... —sl.Polugajevszkij az élen Az Argentínában folyó nemzetközi sakktorna küzdelmeinek immár ötödik fordulóját bonyolították le. A csehszlo vák Pachman ellenfele Polugajevszkij szovjet nagymester volt. A játszma döntetlenül végződött. Ebben a fordulóban Szmiszlov legyőzte Bielickýt, Rossetto Sanquinettit, Szabó pedig Eliskasest. Az ötödik forduló után a torna állása: Polugajevszkij (szovjet), és Szabó (magyar) 4—4, \ejdorf (argentin) 3 (1), Fachman, Penrose (angol j és Szmiszlov 1 (szovjet) 3—3. A BRATISLAVAI MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: Fracasse kapitány (francia), 15.30, 18, 20.30 PRAHA: Látogatás álomországból (lengyel) 10.30 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Az utolsó tanú (NSZK) 15.30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: Gyima Gorin karrierje (szovjet) 15,45, 18.15 20.45, TATRA: Egy asszony meg a lánya (olasz) 15. 45, 18.15, 20.45, MIER: Incselkedés az ördöggel (cseh) 16.30 19, Tájfun Nagaszaki fölött (francia) 21.30 PALACE: Közöttünk a tenger (szov)et) 22, DUKLA: Egyszer mindenkit elér a végzete (angol) 18, 20.30, OBZOR: Sohasem késő (szlovák) 18, 20.30, STALINGRAD: A ha vasok lánya (finn) 17.30, 20, MLADÝCH Jánošík (szlovák) 15.30, PARTIZÁN: Becses zsákmány (mexikói) 17, 19.30, NADEJ A tehén és a fogoly (francia) 16.30, 19. ZORA: Egy nyár Mónikával (svéd) 17.30, 20, DIMITROV: Égre nyíló ablak (francia) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Bukfenc (cseh) 17, 19.30, PIONIER: Az nevet a legjobban, aki... (NDK) 20, MA| Háború és béke I. és II. rész (USA) 18, 20.30, PKO: Münchausen (cseh) 19, ISKRA: Egyszer mindenkit elér a végzete (angol) 17.45, 19.45, POKROK: A város újra él (szovjet) 17, 19.30, OSVETA: Lépésről lépésre (NDK) 16.30, 19, VKOSICE! MOZIK MOSORA: SLOVAN: Az utolsó tanú (NSZK] TATRA: Eietszom) (USA), PARTIZÁN Megbilincseltek (USA), 0SMEV: 800 mérföld az Amazonason (mexikólj, A BRATISLAVAI SZÍNHAZAK MOSORA: NEMZETI SZlNHÁZ: Kálmán apó feltámadása (19), HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Balladyna (19), ŰJ SZÍNPAD: Tűzijáték (19), A TÁTRA REVÜ MŰSORA Halló, itt földi (20) A KOSICEI ÁLLAMI SZlNHÁZ MŰSORA MA: Rókácskák (19), HOLNAP: Szeszélyes nő (19). A televízió műsora: Bratislava: 9.30: TV-érdekességek. 10.00: Pénzt vagy életet, cseh filmvígjáték Voskoveccel és Werichhel a főszerepben. 17.00": Ifjúsági rejtvényműsor. 18.30: Beszélgessünk oroszul! 19.00: TV Híradó. 19 30: A lövő partjai felé. VII. rész. A század második törvénye 20.00: Szárnyaló dallamok. 20.30: Találkozás a műkorcsolyázó világbajnokság részvevőivel. 21.45: A nap visszhangja. Budapest: 18.00: Zenekedvelő Gyerekek Klubja 18.45: Beszélgessünk oroszull 19.00: TV Magazin 19.30: TV Hjradó. 19.55: Egy napra milliomosok, francia film. 21.20: Látogatás a Fővárosi Kenyérgyárban. Kb. 21.50: Hírek. A TV Híradó ismétlése. IDŐJÁRÁS: A reggeli felhősödés a nap folyamán nyugat felől fokozódik, eső. a hegyekben havazás várható. A délutáni hőmérséklet 6—8 fok, mérsékelt délnyugati szél. Két szépségdíjas játszma. A stockholmi zónaközi verseny legszebb játszmájára kitűzött első díjat a szovjet Stein kapta Portisch elleni győzelméért. Stein egyébként e versenyen nemcsak teljesítette a nagymesteri címhez szükséges pontszámot, de a 6. helyért folyó körmérkőzést is megnyerte Benkő és Gligoriccsal szemben. Szicíliai védelem Világos: Stein (Szovjetunió — Sötét: Portisch (Magyarország) 1. e4 c5 2. Hf3 eB 3. d4 cd4: 4 Hd4: aB 5. Fd3 HfB 6. 0—0 Vc7 7. Hbd2! HcB 8. HcB: bcB: 9. f4 Fc5+ 10. Khl d6 11. Hf3! e5 (különben világos lép e5-re.) 12. fe5: de5: 13. Hh4! 0—0 14 Hf5 FeB 15. Ve2 a5 16. Fc4! Kh8 17. Fg5 Hd7 18. Badll (fenyeget Hg7: majd Bd7: és FfB) 18. ...HbB (csak 18. . . . Ff5: 19. Bf5: f6 tartotta az állást.) 19. Hg7:l! Fc4: (vagy 19. ...Kg7: 20 Ff6 f Kg8 111. Kg6 21. Fe6: a Vg4+ fenyegetéssel 20. . . . Kh6-ra 21. Vd2+ és két lépéses matt következik.) 20. Ff6ü (a kombináció csattanója) 20. .-. Fe7 (Ili 20. Fe2: 21. Hf5 + Kg8 22. Hh6 matt.) 21. Vf3! és sötét feladta. A második szépségdíjat a verseny győztese: Bobby Fisher kapta az argentin Bolbochan elleni játszmájáért. Szicíliai védelem Világos: Fisher (Egyesült Államok) — Sötét: Bolbochan (Argentína) 1. e4 c5 2. Hf3 dB 3. d4 cd4: 4 Hd4: HfB 5. Hc3 a6 6. h3 HcB (gB!) 7. g4l Hd4: 8. Vfi4: e5 9. Vd3 Fe7 10 g5 Hd7 11. Fe3 Hc5 12. Vd2 FeB 13 0—0—0 0—0 (jobb volt az a3 gyöngftést kikényszerítő Va5) 14. f 31 (most már Va5-re 15. Kblt következhet.) 14. .. . Bc8 15 Kbl Hd7 16. h4 b5 17. Fh3! (végleg/megszerzi a d5 pont fölötti uralmat!) 17. . Fh3: 18. Bh3: HbB 19. Fb6:l Vb6: 20 Hd5 (világos jól kihasználta ellenfelének gyönge megnyitás-kezelését). 20. . . . VdB 21. f4 (nem 21. He7:+ és Vd6:? - Bd8l miatt ) 21. ... ef4: 22. Vf4: Vd7 23. Vf5!t BcdB (nincs jobb, Bfd8-ra vezércsere és Bb6 jön, még rosszabb 23. . . Vd8 24. Vc8:l 111. 23. . . . Vb7 24 Bg3l miatt.) 24. Ba3 Va7 25. Bc3 gB 26 Vg4 Vd7 27. Vf3 Ve6 28. Bc7 Bde8 29. Hf4 Ve5 30. Bd5 Vh8 31 a3! (ez a várakozó lépés később nagyon jól Jönll 31 . . . hB 32. ghB: Vh6: 33. h5 Fg5 34 Hg6:!l fg6: (34. .. . Ff4:-re 35. gf7:+ Bf7 36. Bf7: Kf7: 37. Bh5 nyeri) 35. Vl)3! Bf4: (rögtön veszít, de 35. ... Kh8-ra Fisher ezt a szép folytatást tartogatta: 36. Hg6: + ! Vg6: 37. Bg5:l Bfl+ 38. Ka2 Ve6 39. c4l és a Vc3 + 111, Bh5 + fenyegetések nem védhetők.) 36. BeS-H Kf8 37. Be8: + és sötét feladta, néhány lépésben mattot kap. 223. sz. fejtörő S. Pirrone („II Due Mosse" 1958J w/T/W// • ! IP fi S! T T • B •mm H wm i ÉPP wm H B il HP Él§ 11 mm • • WM m • I mm, m Éll Világos indul és 2 lépésre mattot ad. (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka3, Vei, Bd7 és f8, Fbl és e7, gy: c3 és §3 (8 báb) Sötét: Ke5, Fb6 és e4, Hc5, gy: e6 és g6 (6 báb) A megfejtés beküldésének határideje: április 7. Megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtők között minden héten könyveket sorsolunk kt, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk A 221. sz. fejtörő (S. Opdenoordt) helyes megfejtése: 1. Ff5ll Az e heti nyertesek: Boros Zoltán, diák: Rožňava, Okružná 7. Patacsi Alols. Ostráv,! I. Kafková 15. Delmár Gábor „0| SZO* kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u 10 sz Telefon: 537 16, 512 23, 335 68. 508 39, — - főszerkesztő 532 20. — titkárság- 550-18 - sportrovat: 505 29 Klaflrthivatal Rritlslnva. Gorkého S telefon 503 89 Elflflzeiásl dl) hívom- " KPs Terfezti a Posta Hlrtapszoleálata Megien Mhntő és eiviwhpifl- a Posta Kfizpon'i Hírlap Irodánál R> i"=liva "!ntw 1 tér WVII Mbki »m hihető még minden postahivatalnál • tőnél. A külföldi megrendeléseket • posta saiióklvliell szolgálata — Poštový novinový úrad — vývoz tlaCe Praha L, jludUSska 14. — Intézi K 08*21122