Új Szó, 1962. február (15. évfolyam, 31-58.szám)
1962-02-23 / 53. szám, péntek
Ä világsajtó kedvezően fogadta Hruscsov elvtár nak a kozmikus együttműködésre tett javaslatát Az amerikai űrhajós sikerének sajtóvisszhangja • Keldis, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke táviratban szerencsét kivánt az amerikai tudósoknak. • A Szovjetunió továbbra is vezet a világűrkutatásban Kolumbia fővárosában, Bogotában a dolgozók, a diákok és a haladd szervezetek elítélték a kormány Punta del Este-i szennyet árulását, amelyért egy mexikói lap jelentése szerint Kolumbia elnöke egymillió dollárt kapott az USÁ-tól. (CTK — Prensa Latina felvétel.) 'llliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiutib Az új olasz kormány letette az esküt Az Olasz Kommunista Párt őrzi a nép egységét Msztyiszlav Keldis, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke szerencsekívánatait fejezte ki az amerikai tudósoknak, akik lehetővé tették John Glenn, az első amerikai űrhajós sikeres föld körüli útját. „Meggyőződésem, hogy országaink összefogása a világűrkutatásban előbbre viszi a tudományt és hozzájárul a tartós világbéke biztosításához." — írta táviratában. A New York-i lapok behatóan foglalkoznak Hruscsov elvtársnaik azzal a javaslatával, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok folytasson együttműködést a világűr meghódításában. A New York Times megjegyezte, hogy „az Egyesült Államok és a Szovjetunió egyaránt sokat nyerhet a mesterséges holdak eredményes felhasználásával az Időelőrejelzés és a távösszeköttetási világrendszer megjavítása terén". Hasonló szellemben Irt a New York Herald Tribúne is. A londoni Daily Mail szerint Glenn űrutazása 150 millió dollárba (3 mllKennedy elnök Washington (ČTK) — Kennedy, az USA elnöke február 21-1 sajtóértekezletén köszönetet mondott mindazoknak a vezető államférfiaknak, akik jókívánataikat fejezték kl az USA-nak John Glenn, amerikai világűrhajós eredményes űrrepülése alkalmából. „Az egyik üzenetet N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke küldötte, — mondotta Kennedy. N. Sz. Hruscsov üzenetében azt Írja, hogy országaink együttműködése a világűrkutatás terén hozzájárulna e tudomány fejlesztéséhez. Ma válaszolok erre az üzenetre, amelynek javaslatát a nemzetközi együttműködésre a világűrkutatás terén reményteljesnek tekintem. Kennedy elnök Hruscsov elvtárs hoz intézett üzenetében írja: „Mi ls meg vagyunk győződve arról, hogy sokoldalúan támogatnunk kell az ENSZ szerepét e téren és számos Párizs (CTK) — Az Humanité február 22-i számában közli, hogy a legutóbbi hónapokban 1200 fasiszta puccsistát, bombamerénylőt és e titkos hadsereg szolgálatában lévő A február 8-i tüntetés két résztvevőiének élete még mindig veszélyben forog Párizs (CTK) — A február 8-i párizsi tüntetés további két résztvevőjének élete veszélyben forog. Az egyik súlyos sebesült Ranait Saada, egy fiatal algériai, a párizsi földalatti vasút alkalmazottja, aki február 8-a óta öntudatlan állapotban van. A másik súlyos sebesült Maurice Pochart kommunista, a szociális biztosító intézet alkalmazottja, akinek a rendőrök betörték a koponyáját. A szakszervezetek nagy tüntető akcióra készülnek, hogy kifejezzék szolidaritásukat a február 8-i reridőrtámadás áldozatainak családjaival, valamint a megsebesült tüntetőkkel. Az algériai „ideielenes parlament Tripoliszban Tripolisz (CTK) — Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányának tagjai Ben Khedda miniszterelnökkel élükön február 22-én Tripollszba érkeztek, ahol az Algériai Forradalom Nemzeti Tanácsának ülése kezdődik. Az állam ezen legfelső szerve (az Algériai Nemzeti Felszabadltási Front parlamentje) megtárgyalja Franciaország és az Algériai Köztársaság Ideiglenes kormánya képviselői titkos tárgyalásának eredményeit. GUlPUZCOA spanyol tartományban 30 baszk munkást tartóztattak le, mart részt vettek a dolgozók követeléseinek teljesítéséért indított múlt heti akciókban. (CTK) liárd koronába) került, de az Egyesült Államok „olcsóbban megúszhatta volna, sok időt és" fáradságot takaríthatott volna meg, ha a két nagyhatalom — a Szovjetunió és az USA öszszefogna". — Senki sem állíthatja, hogy Amerikának nem kell imár utóiérnie a Szovjetuniót a világűr (meghódításában — írta a Sydney Morning Heraid című legnagyobb ausztráliai lap. — „Tyitov őrnagy kabinja háromszor olyan nagy volt, mint Glenn alezredes kabinja. Az Atlas rakéta is gyengébb volt a szovjet rakétákénál." Az angol Daily Express szerint „a szovjet előny sokkal nagyobb, mint azt a Tyitov és Glenn útja között eltelt alig fél év távlatából megállapíthatnák. Az a rakéta, mely Tyitov kabinját felvitte keringési pályájára, óriás volt az Atlas rakétához képest. A Holdba utazáshoz még erősebb rakéták kellenek, s az USA is számít rá, hogy a Szovjetunió ilyen rakéták szerkesztésében két évvel megelőzi az Egyesült Államokat." sajtóértekezlete országgal közvetlenül együtt kell működnünk majd ezen a téren. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Szovjetuniónak és az USA-nak fokozott lehetőségei és fokozott felelőssége van. Az USÄ-ban titkos berendezésű mesterséges holdat lőttek fel New York (CTK) — A kaliforniai vandenbergi támaszpontról február 21-én új „titkos mesterséges holdat" lőttek fel. Az amerikai hírügynökségek szerint az USA légi haderejének kőpviselői nem voltak hajlandók közölni, vajon ez a mesterséges hold az USA nyugati tengerpartján már azelőtt fellőtt „kémholdak" változata. -A katonai képviselők még aztj sem árulták el, vajon a mesterséges hold feljutott-e a földkörüli pályára. » más gonosztevőt lepleztek le. Ezek közül 695-öt letartóztattak, 166 eltűnt és 337 szabadlábon van. 472 fasisztát egyáltalán nem állítottak bíróság elé, 45-en megszöktek a börtönből. Eddig 223 Ítéletet hoztak. 117 esetben felmentették a vádlottat, 58 fasisztát csupán feltételesen ítéltek el. Csak 38 esetben szabtak ki börtönbüntetést. Február 21-én este tárgyalták a titkos hadsereg azon tagjainak esetét, akik január 22-én elrabolták dr. Maingui de gaullista képviselőt. Bár a tettesek vétke teljesen beigazo• •••••••••• A lipcset tavaszi árumintaoásárra már teljes ütemben folynak az előkészületek. 56 ország gyártmányaival versenyeznek majd az NDK üzemei. A strassfurti gépgyár a képünkön látható szódagyártó berendezést küldi a vásárra. (CTK —. Zentralblld felvétel) D. Nehru helyesli a kormányfők részvételét a leszerelési tanácskozáson Delhi (CTK) — Az Indiai Tájékoztató Iroda közlése szerint Dzsavaharlal Nehru Indiai miniszterelnök február 19-én válaszolt N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének javaslatára, hogy a 18 állam leszerelési bizottságának értekezletét a kormányfők vagy államfők színtjén hívják össze. Nehru válaszában a többi között azt írja, teljes mértékben egyetért N. Sz. Hruscsovval abban, hogy az általános és teljes leszerelésre vonatkozó egyezmény elérése a legfontosabb kérdés. Azonban aggodalmát fejezi ki, hogy a jelenlegi parlamenti választások és az új kormány megalakítása miatt március közepe táján nem távozhat Indiából. Nehru úgy véli, hogy az értekezlet összehívásának legalkalmasabb időpontja április vége lenne. Nehru válaszának befejező részében kijelenti, hogy hajlandó részt venni az értekezleten, ha jelenléte az értekezlet hasznára válna. Burma miniszterelnöke elfogadta N. Sz. Hruscsov javaslatát Rangoon (CTK) — U Nu, Burma miniszterelnöke üzenetet küldött N. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének, amelyben egyetért N. Sz. Hruscsov javaslatával, hogy a 18 ország leszerelési bizottsága a legmagasabb szinten kezdje meg munkáját. „Tüzetesen áttanulmányoztam az ön javaslatét — Írja U Nu üzenetében — és örömmel elfogadom. Erről tájékoztatom Kennedy amerikai elnököt és Macmiilan angol miniszterelnököt is." Strauss kényelmetlen beismerése Bonn (ČTK) — Strauss nyugatnémet hadügyminiszter a szövetségi parlament február 22-i ülésén a szociáldemokrata képviselők felszólalására azzal válaszolt, hogy ebben az ügyben nem mint miniszter, hanem mint a Keresztényszociálls Unió pártelnöke lépett köz| be, és hogy mint pártelnök nem köteles a parlementnek megmagyarázni akcióit. Amikor azonban bebizonyosodott, hogy .ebben az esetben a miniszteri funkciójára hivatkozott, kénytelen volt meghátrálni és sajnálatát kifejezni az eset felett. lődott és a vádlottak meg sem kísérelték a tagadást, a fasisztabarát védőügyvédek „ez információk kiegészítése" címén kiharcolták a bűnper elhalasztását. Üjabb 19 halálos áldozat Algériában Algir (CTK) — Az algériai fegyveres akciók és merényletek során egyetlen napon, február 21-én 19-en vesztették életüket. Ezek közül 12 algériai. A merényleteket a titkos hadsereg tagjai követték el. Orleansvillében szerdán az algériaiak nagy tüntetést rendeztek, amelyen az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányát éltették. A francia csapatok közbeléptek és több tüntetőt megsebesítettek. A decazevillei bányászok nagygyűlése Párizs (CTK) — A Francia Kommunista Párt kezdeményezésére február 21-én Decazevillében, amely 64 napon át a bányászok hősi sztrájkjának színhelye volt, nagy népgyűlést rendeztek, amelyen a bányászokon kívül több mint 15 000 decazevillei lakos vett részt. A gyűlés díszelnökségébe megválasztották azt a 20 hős bányászt, akik sztrájkoló elvtársaik győzelme érdekében a kritikus napokban éhségsztrájkot tartottak. Lucien Labrune, a CGT képviselője beszédében kijelentette, hogy a munkásosztály Franciaországban és az egész világon két hónapon át figyelemmel kísérte harcukat. A kormány kénytelen volt meghátrálni a decazevillei bányászok követelései előtt. Most azt kell elérni, hogy az ígéretek valóra váljanak. Róma (CTK) — Az olasz kormányválságot gyakorlatilag megoldották. Fanfanl megbízott miniszterelnök bemutatta a kereszténydemokrata, a szociáldemokrata é? a köztársasági párt képviselőiből megalakított új koalíciós kormány tagjait. Római politikai körök az új kormánykoalíció fő céljának a munkásmozgalomban az egyenetlenség elérését tekintik „a reformok és Ígéretek politikájának" segítségével. P. Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára e problémáról kijelentette: „Egyáltalán nem hunyunk szemet azon veszedelem előtt, amelyet a munkás- és népi erők egységének megtörésére irányuló törekvés rejt magában. Ami az úgynevezett balközép kormányának megalakítását jeAz amerikai reakció keze van benne New York (CTK) — A New York Times georgetowni tudósítójának közlése szarint Ch. Jagan, Brit-Guayana miniszterelnöke a február 20-1 georgetowni sajtóértekezleten kijelentette, hogy azok a jobboldali ellenzéki elemek, amelyek Brit-Guayanában a közelmúltban zavargásokat provokáltak, a kapitalista körökre támaszkodva a hazugság és erőszak módszereihez folyamodnak. Ch. Jagan megállapította, hogy az amerikai reakciós körök pénzbeli és erkölcsi támogatást nyújtanak az ellenzéknek. Ch. Jagan közölte továbbá, hogy a kormánynak szándékában van megalakítani a nemzeti hadsereget és hangsúlyozta, hogy ez az egyedüli megfelelő válasz a reakciós ellenzék arra irányuló törekvésére, hogy megdöntse a demokratikusan megválasztott kormányt. Az USA dél-vietnami katonai akciói veszélyeztetik a VDK-t Hanoi (CTK) — Ung Van-khiem, a Vietnami Demokratikus Köztársaság külügyminisztere jegyzéket intézett az Indokínáról 1954-ben tárgyalt genfi értekezlet elnökeihez, amelyben felszólítja őket, foganatosítsanak sürgős intézkedéseket az USA dél-vietnami agressziójának haladéktalan beszüntetésére. Ung Van-khiem határozottan tiltakozik az amerikai katonai személyzet és hadianyag állandó Dél-Vietnamba szállítása ellen, és főként az USA saigoni katonai parancsnokságénak megalakítása ellen. Mindez közvetlenül veszélyezteti a Vietnami Demokratikus Köztársaságot, amiért a felelősség az USA kormányára hárul. A szovjet kormány újra követeli Karol Linnas kiadását Moszkva (CTK) — A Szovjetunió külügyminisztériuma jegyzéket adott át az USA moszkvai nagykövetségének, amely szerint a szovjet kormány Ismét nyomatékosan követeli Karol Linnas háborús bűnös kiadását, aki az USA-ban él, és felelős a Szovjetunió területén elkövetett gaztettekért, valamint a békeszerető szovjet polgárok tömeges meggyilkolásáért. A tartui bíróság Január 16-tól 20-ig folytatott nyilvános tárgyalásán K. Linnast bűnösnek mondotta ki a vádban foglalt gaztettekben, halálra és vagyonának elkobzására ítélte. A szovjet jegyzék rámutat, hogy a szovjet kormány mindeddig nem kapott választ az USA kormányához. 1961. október 11-én Intézett jegyzékére, amelyben K. Linnas háborús bűnös kiadását kérte. Az a tény, hogy az USA eddig nem válaszolt, hangzik a jegyzékben, azt a benyomást kelti, hogy az USA kormánya K. Llnnast rejtegetni akarja és figyelmen kívül hagyja a nemzetközi egyezményeket ás az ENSZ-közgyűlés határozatát. lenti, az ország gazdasági és politikai megújhodásáért folyó harc újabb kedvező távlatai rajzolódnak kl az alkotmány sokoldalú és következetes érvényesítésének, a monopoltőke elleni újabb hatékony intézkedések megvalósításának, a dolgozók alapkövetelése teljesítésének, valamint a jelenlegi demokratikus intézmények fejlesztésének és az új, tárgyilagos feltételeknek megfelelő átalakításá-: nak útján." Fanfanl miniszterelnök új olasz kormánya, amelynek 19 kereszténydemokrata, két köztársasági és három szociáldemokrata tagja van, február 22-én letette az esküt Gron-. chl köztársasági elnök kezébe. Tiltakozások az USÄ-ban és Angliában az atomrobbantások ellen New York (CTK) — A New York-1 békeharcos nők tüntettek a lázas fegyverkezés ellen. Röplapjukban hangsúlyozzák, hogy „Kennedy elnök a legkritikusabb döntés előtt áll. A nukleáris fegyverkísérletek felújítása veszélyeztett gyermekeink életét. Nem szabad kockáztatnunk a jövő hónapban kezdődő genfi leszerelési értekezlet sikerét!" A tüntető asszonyok „Az egyedüli mentsvár a békél", „Követeljük az általános Ieszereléstl" feliratú transzparensekkel felvonulva az ENSZ New York-i épülete előtt áttörték a rendőrök sorfalát. A New York Times közölte Dávid English ismert atomfizikus levelét, aki felszólítja az USA kormányát; ne folytasson légköri nukleáris fegyverkísérleteket. * Londonban az angol alsóház folyosóin február 21-én asszonyok jelentek meg, többen közülük kisgyermekekkel karjukon, hogy a képviselők előtt tiltakozzanak az atomfegyver-kísérletek felújítáta ellen. KENNEDY elnök meghívására május 8-án Gerhardsen norvégiai miniszterelnök Washingtonba érkezik, június S-én pedig Makariosz érseket, Ciprus elnökét fogadja. (CTK) TITO jugoszláv elnök az Egyesült Arab Köztársaságban tett látogatása utén visszatért hazájába. (ČTK) MAJNA-FRANKFURTBAN négy nyugatnémetországi kommunista ellen Indított bírósági eljárás során „hazaárulás" vádján Friedhelm Kostrew 3B éves lakatost 9 hónap börtönbüntetésre, a wlesbadenl rendőrség 71 éves volt tagját három hónap börtönbüntetésre ítélték, mert a két Németország lakosai közötti megértést szorgalmazták. — (CTK) ANGLIÁBAN 45 munkáspárti képviselő a „százak bizottságának" a londoni bíróság által a napokban elítélt hat tagja szabadonbocsátásáért fordult a kormányhoz. (CTK) A SZOVJET VÖRÖSKERESZT és a Vörös Félhold szervezet a legrövidebb időn belül száz tonna gabonalisztet, 15 tonna cukrot, 20 000 süritett tejkonzervet, 40 000 méter szövetet, 10 tonna szappant és gyógyszereket küld az algériai menekültek megsegítésére Tuniszba. (CTK) A DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG kormánya kihirdette az országban a rendkívüli állapotot. Felhívást intézett a néphez, őrizze meg a rendet és kerülje a provokációkat. Egyúttal bejelentette Eduardo Read Barreras, az államtanács elnökhelyettesének lemondását is. (CTK) AZ ATHÉNI egyetem diákjai, akiknek szükségleteit és követeléseit a kormány semmibe vette, már harmadik nap éhségsztrájkkal tiltakoznak. (ČTKJ 1962. február 5. (JJ SZO 3 * Az 1200 leleplezett francia fasiszta gonosztevő közül csak 38-at ítéltek el