Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-13 / 12. szám, szombat

J ean Pierre Salta nrJ MEGLEPETÉSEK A szovjet gyermekek nagy figyelemmel és érdeklődéssel tanulják apáik harcos múltját, azokat a küzdelmeket, melyeknek élén Lenin, a munkás­osztály nagy tanítója állt. Képünkön a szovjet gyermekek egy csoportja a Lenin elvtársról szóló könyv illusztrációit nézegeti. (Hramcov felvétele) Jakutszkban kifejeztem óhajomat: szeretnék a Szovjetunió leghidegebb pontjára eljutni. S ekkor ért az első nagy meglepetés. Azt felelték, hogy naponta három repülőgép jár Uszty­Nerába. ahol mínusz 70 fok alá süllyed a hőmérséklet, túlhaladja a verhnjanszki csúcsértékeket is. Elhagyott, szinte lakatlan terüle­tet, a nagy úthálózattól távol eső jeges poklot képzeltem el; nehéz, izgalmas expedícióra készültem, s er­re naponta menetrendszerűen közle­kedő iégijáratot és a civilizáció ösz­szes szolgáltatásait ajánlották fel ne­kem. A közlés csalódást s egyben örö­met is okozott. Csalódást azért, hogy expedícióm a leghétköznapibb utazás­sá jelentéktelenedett, de örültem, hogy az emberek Uszty-Nerában is, akárcsak Jakutszkban vagy Moszk­vában, hozzájutnak az Aeroflot kényelméhez. Másodszor akkor csodálkoztam el, amikor leszállt a repülőgép. Végtelen sivár pusztaságot vártam, s olyan földre léptem, melyet a francia vagy svájci Alpokkal versenyző szép hegyek öveznek. Hegyek közt szü­lettem, tősgyökeres hegylakó szíve­met megdobogtatta a táj. Harmadszor akkor bámultam, ami­kor az Uszty-Nera-i repülőtérről ki­jövet, taxiállomásba ütköztem. Nem hittem a szememnek: taxi, itt a leg­hidegebb ponton? Még csak az hiány­zik, hogy színházat is találjak i • (S találtam is I) Egész lapszám sem volna elég, ha a leghidegebb ponton rám váró összes meglepetéseket fel akarnám sorolni, így csak néhányat említek : a repülő­gép, mely Jakutszkból Uszty-Nerába vitt, szerintem a megtestesült csoda. Nem azért, mert úgy siklott két hegy­lánc között, mint csónak a folyó­mederben. S nem is azért, mert uta­sai olyan nyugodtan viselkedtek, mintha autóbuszban vagy vonaton ülnének. Hogy megértsék, mi ejtett bámulat­ba, tudniok kell, hogy Franciaország­ban a repülőjegy kétszer annyiba kerül, mint a vonatjegy. Ezért csak vagyonos emberek utazhatnak repülő­gépen, s a légkör ott oly fagyos és feszes, amint az a társadalom „krém­jéhez" illik. Franciaországban repülőgépen utaz­ni valóságos szertartással övezett tár­sadalmi jelenség, amelyről a franciák kilencvenöt százalékának fogalma sincs. Itt meg a leghidegebb pont felé tartó emberek is fesztelenül beülnek a repülőgépbe, kényelmesen elhe­lyezkednek, szóba ereszkednek szom­szédjaikkal, segítenek egymásnak a poggyászt elhelyezni, vadászhistóriá­kat mesélnek, békésen szundítanak ... Itt a „világ végén" a repülőgép a hétköznapi élet természetes tartozéka. S ez annak a kultúrának a jele. amely jellelhető a Szovjetunióban, de ismeretlen Franciaországban. Hetven fokos hideg! Nem hittem volna,, hogy ilyen hidegben élhet az ember! S ha igen — élet ez vagy csak tengődés a nyár beálltáig? Élet! A repülőgépen egy fiatal asz­szonnyal beszélgettem. Kicsi gyerme­kével utazott. Elmondta, hogy szív­bántalmai voltak. — De csak átmenetileg — tette hozzá. — A nagy hideg jót tett nekem. Bizonyítékul átadta nekem gyerme­két. akit nagy óvatosan ölembe ültet­tem. — A télen született. Milyennek ta­lálja? — kérdezte. A kicsi — kékszemű, piszeorrú, pu­fók arcú igazi vasgyúró, erélyes kéz­zel nyomban birtokba vette szemüve­gemet. Mondtam: bűbájos gyermek, mire az anyai büszkeség rózsásra fes­tette az asszony arcát. — Gondolom, egész télen nem vitte ki a szabadba? — kérdeztem. — Sőt ellenkezőleg — tiltakozott hevesen. — Eleinte meztelenül tar­tottam a szobában. Egy perccel kezd­tük, majd fokozatosan eljutottunk tíz percig. Ugyanis minálunk Uszty-Nerá­ban központi fűtés van. (Ismét büsz­keség csengett a hangjában, azt hi­szem, teljesen jogos büszkeség.) Az­tán alacsonyabb hőmérséklethez szok­tattam, kinyitottam a kis szellőzőab­lekot. Négyhónapos korától fogva szabad levegőre vittem, természetesen jól bebugyoláltam. S amint látja — él és virul... Nyugodtan mosolygott, én pedig önkénytelenül megkönnyebbülten só­hajtottam. De észbe kaptam, mert eszembe jutott az újságíró első paran­csolata — kérdezz I — Ugye nehéz tejhez jutni ott a jeges szárazföld kellős közepén? Kérdeztem, s rögtön észrevettem, hogy nem valami okosat. A csodálko­zás az asszony szemében és válasza meggyőzött róla : — ön, úgy látom, azt hiszi, hogy velünk senki sem törődik. Pedig ró­lunk még jobban gondoskodnak, mint másokról. Nemcsak tej kapható ná­lunk, paradicsom, sőt... (kicsit gon­dolkozott, mivel imponálhatna nekem leginkább)... sőt friss narancs is... Narancs hetven fokos hidegben 1 Hát lehet ezen nem csodálkozni? Századunkban, amikor gigászi lép­tekkel halad a tudomány, ezt elég­gé mutatja Tyitov bámulatos telje­sítménye, alig néhány hónappal Gaga­rin hőstette után. Itt azonban az a rendkívüli, hogy a tudományos ered­ményeket minden egyes állampolgár szolgálatába állítják. Nagyapám, aki Haute-Savoie egyik falucskájában, az olasz határtól né­hány kilométerre, Párizstól 800 kilo­méterre lakik, a fővárosi lapokat kétnapos késéssel kapja meg. Es ez így megy tizenöt éve. Semmi sem változik, ha csak nem a még nagyobb geit tanulmányozta. A tervezett film Tizenöt évvel ezelőtt a moszkvai újságok tizenöt napos késéssel jutot­tak el Jakutszkba, most másnap ott vannak... Értik ugye, miért mon­dom : a fejlődés minden állampolgárt szolgál... S ez a gyermek? Ez a gyermek ott született, ahova 1925-ben több hóna­pos nehéz vándorlás után elsőként jött el egy geológus, hogy az akkor még ismeretlen vidék térképét meg­rajzolja. Ennek a gyermeknek idő­sebb társai pedig anélkül, hogy lak­helyükről elmozdulnának, leérettsé­gizhetnek, mert Uszty-Nerában közép­iskola működik. Végül már azt sem tudtam, min ámuljak jobban. Ilyen zord éghajlat­ban minden csodálatos és" rendkí­vüli : a háromszázötven férőhelyes moziterem, ahol egy héttel Moszkva után vetítik a filmeket; a zeneiskola tanáraival és repülőgépen érkezett zongorájával; a kultúrház, ahol mű­kedvelők az Irkutszki történetet és a Rosemarie-t mutatják be ; a táncte­rem, a zenekar, a városi könyvtár harmincezer kötete — mondhatni minden eleven jelképként hat. Itt, ahol az élet a természetadto körülmények miatt, kétségtelenül a legnehezebb a Szovjetunióban, a kultúrszínvonal olyan magas, mint ez ország többi részében. Igen, a leghidegebb ponton élnek az emberek, teljes életet élnek. Megismerkedtem Salatovval, a geo­lógiai tudományok doktorával, akinek szaktudománya terén tett első lépé­sei annak idején Uszty-Nerába vezet­tek. És most is valahányszor Salatov doktornak szabad ideje adódik, ide utazik, s a geológiai hivatalban meg a helyszínen segíti tanácsaival azokat, akik a roppant gazdag jakut föld fel­tárásán dolgoznak. Ezen is meglepődtem, bár egyesek talán semmi különöset nem látnak benne, ha Tyitov repüléséhez vagy a programhoz mérik, amely a kommu­nizmus felépítését már a jelenlegi nemzedéknek kitűzi. De a legmeglepőbb az, hogy mind­ezeket a csodákat egyetlen ország, a Szovjetunió képes felmutatni a vi­lágnak. Mert Tyitovot útra készíteni s a csillagbirodalomba indítani, s egyidejűleg a leghidegebb ponton bentlakásos középiskolát, könyvtárat, kultúrpalotát építeni igenis csoda, mert mióta a Föld forog, soha még ehhez hasonlót sehol nem vittek vég­hez. Szántó Irén fordítása >•••••••••• KULTURÁLIS HÍREK FRANCIAORSZÁGBA emigrált J. P. Krausz, fiatal nyugatnémet katolikus író. Menekülnie kellett a bonni ható­ságok durva terrorja elől. Azért lett kegyvesztett, mert már néhány éve nyíltan harcolt azon nácik ellen, akik a nyugatnémet államapparátusban teljesítenek szolgálatot. Krausz mint­egy 80 bizonyítékot gyűjtött össze a nácik háborús bűntetteiről. • • • Grigorij Csuhraj néhány napot Pá­rizsban töltött, ahol egy francia­szovjet koprodmkciós film lehetősé­gei tanulmányozta. A tervezett film főszereplője Marina VJady nővére, Odile Versois lenne. Fejt oron V. KARBOVSZKAJA: A hetedikes Gagarin Ilyen telet kívántam évek óta: hó szállingózik és befagy a tó, piros az arcom, mint a nyíló rózsa, hol akad szépség, ehhez fogható? Ez a szünidő, a javából végre! A hideg ellen jól felöltözöm, már rohanok a tükörsima jégre, és versenyt szalad velem az öröm. A tó partján csillogó jégvirágok, a tar fákon ragyog a zúzmara, minden fehér, merre csúszkálok, járok, és csupán akkor sietek haza, ha megéhezem. — Ojra itt vagyok már, a friss levegőt szívom szaporán! Sok ilyen vidám, boldog szép napot vár velem együtt minden jó cimborám. A kakukk meg a bagoly A gyerekek az udvaron Jfit­szottak. Vovka egyik barát­ja hirtelen végignézett rajta, az tán elcsodálkozott és megszólalt: — Fiúk, nézzetek csak, hogy ez a Vovka mennyire hasonlít Ga­garinra I Istók uccse egészen Ga­garin I Vovka, nézz csak ide I Vovka zavart mosollyal feléjük fordult, és azok egyszerre kezd­tek kiáltozni: — Hasonlít rá, egészen öl Vovka mint a nyúl úgy futott haza. Berontott a konyhába, oda­ugrott a tükörhöz, és a saját arcába bámult. Egy kicsit félt is, hátha nem igaz, amit a többlek mondanak. De szemében ott égett az a nagy kívánság; bárcsak iga­za lenne a fiúknak. Édesanyja megkérdezte : — Mi van veled? Ojr^ lehor­zsoltad az arcod? Vovka elnevette magát és ki­tartóan nézett a tükörbe. Eddig soha sem nevetett a tükör előtt, és azt sem tudta, hogyan fest, amikor nevet. — Mit csinálsz? — kérdezte türelmetlenül édesanyja. Szokat­lan látvány volt a nevető Vovka. Otthon folyton komoly volt, és most egyszerre csak nevetgélt. — Te, Vovka, tudod, hogy kire hasonlítsz? Tehát az édesanyja is észre­vette, azt nem látta meg, hogy nem mosakodott, hanem azt, hogy kire hasonlít, mégis igaz. Vovka int a fejével, ha meg­szólalna eltűnne a hasonlóság. Megpróbálja? — A fiúk azt mondták, hogy Gagarinra hasonlítok, de lehet hogy csak tréfáltak. Vacsorakor apja is megállapí­totta, hogy édesanyjának igaza van. Hogy lehet az, hogy mind­eddig ezt nem vették észre. — Azért, mert eddig nem ismer­tük Gagarint — mondta határo­zottan Vovka idősebbik nővére. — Az ls lehet, hogy azért nem vettük észre, mert Vovka mindig olyan komoran járt-kelt. — Ha lehetne, most valamit mondanék — gondolja Vovka, de csak ül és mosolyog. Az iskolában már mindenki tudta, hogy a hetedikes Vovka egészen Gagarin. Szinte csudájára jártak: — Igazán éppen olyan, mint Gagarin! — mondogatták. Vovka mindezt nagyon komo­lyan vette. Hisz Gagarinnak len­ni nem olyan egyszerű dolog. Egymás után négy egyest kapott és sportolni kezdett. Mikor az utcán mentek, bíztatták osztály­társai : „Mosolyogj, hadd lássa mindenki i (KÍNAI MESE) Az én falumban szájról-szájra járt ez a történet: V olt egyszer két madár, a kakukk, meg a bagoly. A bagolynak nem volt felesége, a kakukknak nem volt férje. A ba­golynak nagyon megtetszett a kakukk, s mivel tudta róla, hogy magányosan él, szólt a hollónak és a szarkának, mennének el hozzá háztűznézőbe, s kérnék meg neki feleségül. A holló és a szarka felkerekedett, s elrepül­tek a kakukkhoz. Ott így beszél­tek : — Igazán nagyon szomorú, hogy még mindig nem mentél férjhez. Egymagad vagy kénytelen fel­építeni a fészkedet, egymagad vagy kénytelen kikölteni a tojá­sokat. És ha már kiköltötted őket, egymagad vagy kénytelen élelmet szerezni a kicsinyeidnek. De mi pompás férjet találtunk számodra. Meglásd, könnyebb lesz mellette az életed. A kakukk Igen kecsegtetőnek találta az ajánlatot. Csak azért nem mondott azonnal igent, mert még sohasem látta a ba­golyt. Mielőtt választ adott volna, szemügyre akarta venni milyen | A S tálT Sľgetés^ is valojaban a (övendobelije. 5 elmondom nektek l s. v t í? I Ó b,t SM« Sfu 6 g i I - Miér t vagy szótlan kakukk kikötését Menten meg-^ kedves testvé rf| m L szólította állapodtak egymás között, hogy > a hallgatag bordň sz(n ű a holló visszarepül a bagolyhoz,^ « barna társ! egy szünetben s figyelmezteti: ha jön a kakutt g isk oi ap adban. ne nyissa olyan tagra a szemét, ^ ... . . .. hanem hunyorítson s tollazatát is§, ~ Hlsze n„, tudo d ~ sô>wJto« a szedje rendbe i bordó - kis gazdám, ahelyett, Amint megbeszélték, úgy l s 5 hogy megvasalna, a nagyobbakat történt. S kisvártatva megérkezett* utänozva mind kegyetlenebbé vá­a bagolyhoz a kakukk, a szarka § ll k- A min aP 1 8 - hlszen la t" kíséretében. Hanem a bagoly, 5 tad — összeverekedett egyik paj­sajnos, megfeledkezett a holló ^ tásával és velem ütött, meg a intelmeiről. Tollruhája rendetle- Š védőpajzsa is én voltam. Alig­nül libegett, s tágranyitotta óriásig hogy hazaér, ledob a földre, de szénfekete szemét. A kakukk meg­ä az utcán nemegyszer a porba rémült. Kiterjesztette a szárnyát, ^ kerülök. Iskolába érve azonnal s elrepült, miközben egyre ezt 5 játszani kezd, — nekem ezalatt haitncrattn- ^megint csak a földön a helyem. ^ — Ne szomorkodj kis testvér­^ kém — próbálta vigasztalni társát ^ a barna táska ... % — A külsőm viharvert, nyakig po­- Kár-kár, kár-kár, kár-kár I Š ro s. sáro s vagyok. Te tudod, hogy S csakugyan kár volt, mert aš vanna k i ó kisdiákok is, például holló meg a szarka soha többé t e gazdád. Magad mesélted: nem találkozott a bagollyal, s az ^ alig-hogy hazaér, feltesz a szek­a mai napig sem házasodott meg. Erényére. Mióta őt szolgálod, soha, hajtogatta: — Ú jaj, ó jaj, ó jaj! A szarka ezt kiáltozta: — Haj-haj, haj-haj, haj-haji A holló pedig így szólt: VlGH ROZSA de soha nem voltál a földön, csak a padban, asztalon, szek­rényben vagy éppen a kisgazdád kezében. Le is mosott már langyos, szappanos vízzel — óh, hogy iri­gyeltelek, amikor mesélted — aztán bekrémezett és fényesre törölt, pedig semmi szükséged nem volt rá. Bezzeg az enyém 1 Ütött, kopott, poros jószág va­gyok, lassan a szemétdombra ke­rülök. hiszen már kifeslett az oldalam is. Te . . . olyan vagy mint vadonatúj korodban. Öröm az életed, az enyém meg csupa KOVÁCS ISTVÁN: légvirágos az ablak, Rajta fények Játszanak. S a szirmok közt Hangtalan, Egy-egy árnyék Elsuhan. Nosza gyorsan Gyerekek! Fussunk oda. Nézzük meg! Kedves vendég érkezett. Elküldeni Nem lehet! Figyeljük csak, Mit kopog! — Még köszön is: — Jó napot 1 Éhes lehet Szegényke. — Hívjuk meg bát Ebédre! Szalonnabfirt ízibe! — Jó étvágyat KÍ6 cinke! 1. A fenti négyzet mindegyik oldala mentén 9 alma van. Né­gyet elveszünk belőle és mégis 9 alma marad mindegyik vonal mentén. Hogyan lehetséges ez? (Beküldte: Szabó Béla, DiákovceJ könny és bánat — zokogta a t&s­ka és újra hallgatásba merült. A másik táska is elszomorodott és valami biztatóbb tanácsot sze­retett volna adni búsuló társá­nak, de tehetetlen bosszúságában csak hallgatott. Gyerekek I Jó volna tudni, va­jon a tl táskátok milyen sorsban él? Megbecsülitek-e mint a bar­nát, vagy olyan kíméletlenül bán­tok vele, mint annak a bordónak kegyetlen és haszontalan gazdá­ja?! WvVWWWWrfVWWW/W^ KIK NYERTEK: Múlt heti fejtörőnk számos he lyes megfejtője közül könyvjuta lomban részesül 1. Blada Ilona Galanta, 2 Sipka Béla, Pribeta, 3 Sándor Magda, Sala, 4. Szűcs Atti la, Malý Horeš, 5, Leniczky Évá, Hor. Králová. Leveleiteket és megfejtéseiteket „ , az alábbi címre küldjétek: Új U 'ST kapunk a vonalak mentén Szó, Gyermekvilág, Bratislava, mindig 96-ot. Gorkého 10. 2. A tanulás a tudás anyja. 2. Osszátok fel a fenti négyze­tet 8 egyenlő nagyságú és alakú négyzetre és 8 egyforma három­szögre, úgy, hogy mindegyik rész­be egy-egy kettes kerüljön. (Beküldte: Sebők Jenő, Nitrian­ske Hrnčiarovce.) MŰIT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: íHöH 0f SZ0 78 * 1962. január 12.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents