Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)

1962-01-06 / 5. szám, szombat

Világ proletárjai, egyesüljetek ! SZLOVAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTIBIZOTTÍABAMAK NAPILAPJA Bratislava, 1962. január B. szombat * 50 fillér * XV. évfolyam, 5. szám. A harmadik ötéves terv második évében Elbúcsúztunk az óesztendőtől s az új esztendőt abban a hit­ben köszöntöttük, hogy jobb, gaz-, dagabb lesz. Mi, a szocialista köztársaság polgárai valamennyi-i en meg vagyunk győződve arról, hogy az 1962, a harmadik öt-? éves terv második éve, sokkal na-' gyobb eredményeket hoz, mint az elmúlt év. Az új évet azzal a tu-: dattal kezdtük meg, hogy az üzemekben, a földeken, az építke-; zéseken, a közlekedésben és a többi munkahelyekeh becsületes munkát végeztünk. De amint Antonín Novotný elvtárs újévi be­szédében figyelmeztetett, még sok a javítani való, még sok fogyatékosságot kell kiküszöböl-; nünk, hogy minden téren jobb eredményeket érhessünk el. Ab-i ban, hogy a hibákat nyíltan bírál-i juk — a szocialista demokrácia ereje jut kifejezésre. „Nem suttog­hatunk, bírálhatunk magunkban, ugyanakkor a helytelen dolgok­nak szabad folyást engedünk, — hangsúlyozta Novotný elvtárs. Nyíltan kell bírálnunk a fogyaté-i kosságokat, meg kell szüntetnünk az okokat és a felelőtlen embere-) ket el kell távolítani azokról a helyekről, ahová nem valók." Antonín Novotný elvtársnak az új év küszöbén mondott szavai arra késztetnek bennünket, hogy elgondolkozzunk saját munkánk fölött. Igaz ugyan, hogy átütő eredményekkel dicsekedhetünk; az ipari termelés kilenc százalék­kal növekedett, megszilárdult a mezőgazdasági termelés, ami le-: hetővé tette a dolgozók életszín­vonalának további emelését. A kiváló eredmények mellett azon­ban nem kívánatos jelenségekkel is találkozunk. Például nagy a megkezdett építkezések száma, hiányosságok mutatkoznak a ter-i melési programok összehangolá­sában, hiányok a közellátásban stb. Az olyan hibáknak, melyek nagyobbrészt a termelés irányítá­sának alacsony színvonalából, az ellenőrzés lebecsüléséből erednek, a kiküszöbölése módunkban áll. Novotný elvtárs nyomátékosan hangsúlyozta: „Hogy milyen rend lesz nálunk, az mindnyájunktól függ, a kérdés az egész társada-i lom kezében varh Mindnyájan részt veszünk e társadalom épí-i tésében, bizonyos mértékben vala­mennyien felelősek vagyunk ér-i te s nem várhatjuk, hogy ezt helyettünk valaki más vállalja." Az egyén felelősségérzete a kollektíva iránt és fordítva, a kollektíva felelősségérzete az egyén Iránt — nálunk egyre job­ban elmélyül. Lépten-nyomon ta-i lálkozunk ezzel a jelenséggel, s ez a leghatásosabb fegyver az önző emberek ellen, akik azt hiszik, hogy mások rovására élhetnek és elherdálhatják a szocialista va­gyont. Az egyéni felelősségérzet azonban más vonalon is megmu­tatkozik. Az ipari munkásoknak például nem közömbös, hogyan gazdálkodnak a földművesszövet­kezetek, és nemcsak tapasztala­tokkal, hanem konkrét munkával is támogatják őket. Ez nagy jelen­tőségű, mert népgazdaságunk egyik legfontosabb szakaszán nyújtott támogatásról van szó. A dolgozók ellátása elsősorban a mezőgazdasági termelés növeke­désétől függ. Ebben az évben lényegesen nö-' vélni kell a mezőgazdasági ter­melést, ami megköveteli az anya­gi eszközök jobb kihasználását. Növelni kell a hektárhozamokat, fejleszteni kell az állattenyésztést, hogy a szövetkezetek a termelés terén és pénzügyileg is megerő södjenek. Meg kell teremteni a feltételeket arra, hogy a szövet­kezetekben egyre több fiatal dol­gozzék, biztosítani kell, hogy a ju­talmazás megfeleljen a munka­teljesítménynek és értékének. A szocialista munkaverseny népgazdaságunk minden szaka­szán egyre nagyobb teret hódít. Tavaly több mint három és fél­millió dolgozó kapcsolódott be a szocialista munkaversenybe. Ez már kezesség arra, hogy a legigényesebb feladatokkal is megbirkózhatunk. Szükséges azonban, hogy ezt az erőt a leg­fontosabbra, az új technika be­vezetésére és kihasználására összpontosítsuk. Enélkül elképzel­hetetlen gyors előrehaladásunk. És nem az alkalmi sikerekről van szó, hanem éppen arról, hogy az új technika fejlesztését vala­mennyi üzemben, az összes mun­kahelyen biztosítsák. A dolgozók kezdeményezésének jelentőségét különösen most, az új esztendő küszöbén kell tudatosítanunk. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy amikor pártunk nyíltan fel­tárta a hiányosságokat s felhívta a dolgozókat ezek kiküszöbölé­sére — a dolgozók kezdeménye­zése megélénkült. Ezenkívül az építőmunka legfontosabb kérdé­sei valamennyiünk ügyévé vált. Több példa van arra ls, hogy a dolgozók maguk jeíentkeznek a legfontosabb szakaszokra. Dolgozóink sokat tettek az el­múlt esztendőben hazánk felvi­rágzása érdekében. Lelkesedésre buzdította őket a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa, a kommunizmus orogramja — kezdeményező mun­kára serkentette őket pártunk negyvenéves harca. Azok a köte­lezettségvállalások, amelyeket a nagy események tiszteletére tet­tek, nagyban hozzájárultak a fel­adatok teljesítéséhez. Miből ered népünk ilyen hatalmas ereje? Abból a meggyőződésből, hogy saját országunk gazdái vagyunk, hogy csakis a közösség érdeké­ben végzett közös munkával te­remthetjük meg boldog életünket. A munka, mely mindannyiunk számára hasznos — örömteljes is. S mi szeretjük a munkát, mert tudjuk, miért dolgozunk. Köztársasági elnökünk ebben az évben is szívélyesen fogadta a prágai Várban a pionírokat. Ez a fiatal generáció a mi munkánk folytatója lesz. Rájuk gondolunk minden munkánkban. E kedves gyermekek felnőnek, emberekké lesznek, olyanokká, akik már a kommunista társadalmat fogják építeni, ök most bennünk látják példaképüket. Ahogyan mi dol­gozunk ma, úgy dolgoznak ők a jövőben. Ezért nem lehetünk ké­nyelmesek. Novotný elvtárs mon­dotta: "...ne kényeztessük a gyerekeket, tanítsuk őket szerény­ségre, munkára, kollektív élet­re." Tanítsuk őket, s járjunk elől jó példával a munkában és a mindennapi életben. Azzal a szilárd elhatározással léptünk az új esztendőbe, hogy kiküszöböljük a hibákat, teljesít­jük a feladatokat, mint a szo­cialista korszak emberéhez méltó. Kezdjük meg korszakalkotó mun­kánkat mindjárt az első napok­ban, hogy az évvégl zárszámadás még örömteljesebb legyen, mint a tavalyi. A košicei építők kezdeményezése (CTK) — Már az új év ejső napjai­ban széles méreteket ölt Košice Ma­gasépítészeti Vállalatban a CSKP XIL kongresszusa tiszteletére indított fel­ajánlási mozgalom. Košice új negye­deiben folyó építkezések dolgozói már lanuár 4-ig 64 kollektív és 100 egyé­ni kötelezettségvállalást tettek a kö­zelgő pártkongresszus tiszteletére. Munkafelajánlásaikban az építkezések dolgozói az építkezési terv határide­jének lerövidítésén kívül főleg azzal foglalkoznak, hogy minél jelentősebb megtakarítást érjenek el az építő­anyagok felhasználásánál és minél hatékonyabban honosítsák meg az új munkamódszereket. Az eddigi mun­kafelajánlások értéke meghaladja a 840 ezer koronát. A košicei építők, akik sikeresen teljesítették múlt évi tervfeladataikat, 1962 folyamán 380 millió korona értékben végeznek épít­kezési munkálatokat, s többek között több mint 2400 új lakásegységet épí­tenek fel, nagyobb részt a Kelet-Szlo­vákiai Vasművek dolgozói számára. Kitüntetés (CTK) — Antonín Novotný elvtárs, Köztársaságunk elnöke Ignác Culen elvtársnak a CSKP érdemes tagjának 60. születésnapja alkalmából az „Épí­tőmunkában szerzett érdemekért" ki­'üntetést adományozta a forradalmi mozgalomban évek hosszú során, át kifejtett érdemdús tevékenységéért. A kitüntetést csütörtökön, január 4­én František Dvorský, az SZLKP KB Irodájának póttagja, az SZLKP. kerü­leti bizottságának vezető titkára adta át Ignác Culen elvtársnak. Új mozgalom a CSKP XII. Kongresszusán ak tiszteletére A CSKP KB üdvözli a fiatal bányászok kezdeményezését (CTK) — A petŕkovlcei Eduard ürx Bánya ifjúsági szocialista mun­kabrigádja Ladislav Karásek elvtárs vezetésével kiváló eredményeket ért el a múlt évben., A kollektíva 31 munkanap alatt 430 méter bánya­folyosót hajtott. A fiatal bányászok e napokban levelet küldtek a CSKP KB címére. A levélban többek között a következőket írták: Közöljük Önökkel, hogy Csehszlo­vákia Kommunista Pártja küszöbön­álló KII. kongresszusának tisztele­tére nemcsak kiváló munkaeredmé­nyeket akarunk elérni, hanem ja­vítani akarunk politikai, nevelő- és kulturális munkánkon is. Mindnyájan tudjuk hogy a Szov­jetunióban a kommunista munka bri­gádtai az SZKP XXII. kongresszusa előtti hónapokban „Az SZKP XXII. kongresszusának brigádja" megtisz­telő cím elnyerésére törekedtek. A hazánkban ténykedő szocialista munkabrigádoknak minden bizony­nyal nagy segítséget nyújtana „A CSKP Xli. kongresszusának brigád­fa" megtisztelő cím elnyerésére in­dított versenymozgalom abban, hogy a mindennapi élet valamennyi sza­kaszán növeljék aktivitásukat. Azt szeretnénk, hogy szocialista hazánkban ilyen mozgalom bontako zódjon ki ennek az oly jelentős ese­ménynek tiszteletére. A ml ifjúsági szocialista munkabrigádunk a legna­gyobb megtiszteltetésnek tekintené, ha részt vehetne „A CSKP XII. kong­resszusának brigádja" büszke cím elnyeréséért folytatott versenyben. Meggyőződésünk, hogy a CSKP KB egyetért javaslatunkkal. Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága örömmel veszi tudomásul a fiatal ostravai bányászok kezdeményezését és azt, hogy versenyezni akarnak „A CSKP XII. kongresszusának brigádja" megtisztelő címért. A CSKP KB min­den módon támogatja a fiatal ost­ravai bányászok kezdeményezését és meg van róla győződve, hogy ez a példa követőkre talál a szocialista munkabrigád cím elnyerésére törek­vő kollektívákban, a megtisztelő cí­met már elnyert brigádokban és hogy egész műhelyek, üzemrészle­gek és üzemek dolgozói a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére töme­gesen vesznek majd részt a szocia­lista munkaversenyben s így törek­szenek a szóban forgó büszke cím elnyerésére. Csehszlovákia Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága és a Köz­ponti Szakszervezett• Tanács, a CSKP XII. kongresszusának előestéjén a CSKP kerületi bizottságainak s a kerületi szakszervezeti bizottságok­nak javaslatára azoknak a kollek­tíváknak adományozza „A CSKP XII. kongresszusának brigádja" címet, amelyek erre igényt tartanak an­nak alapján, hogy kiváló eredmé­nyeket érnek el a tervfeladatok túl­teljesítésében. LEGYEN AZ ÚJ ESZTENDŐ ÚJABB SIKEREK BÖLCSŐJE Novotný elvtárs újévi beszédében rámutatott ažokra a nagyszerű eredményekre, amelyeket a múlt év során elértünk. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a jó ered­mények mellett még sok a tennivaló. Különösen a me zőgazdaságtól kívánunk többet, jobbat, olcsóbbat. Most, hogy átléptük az új év küszöbét, nem árt, sőt szükséges, hogy a szövetkezeti tagok, állami gazdaságok és traktor­állomások dolgozói vegyék fontolóra, mit tettek jól a múlt év során, és hol, miben követtek el hibákat. Mondhatnánk úgy is: Legyen a múlt év kiindulópont és az idei esztendő az eddigieknél még nagyobb sikerek bölcsője. Ez lesz a legméltóbb, legszebb üdvözlet, amellyel dolgozóink, szövetkezeti parasztságunk pártunk XII. kongresszusát köszöntheti. A gépi munkáé a jövő Már a múlt év során bebizonyoso­dott, hogy a .mezőgazdasági termelés növelésének és olcsóbbá tételének egyik leghatásosabb eszköze a gépe­sítés, az egyetemes gépesített brigá­dok szervezése. A komárnői járásban például már a múlt évben megkezdték a gépesí­A bolgár népgazdaság kedvező mérlege Szófia (CTK) — A Bolgár Népköz­társaság kedvező mérleggel zárta le a múlt évet: a tervet határidő előtt teljesítette ós az ipar az eddigi ada­tok szerint kétmilliárd leva értékű árut gyártott terven felül. A marha­állomány 97 000-el és a juhállomány 360 ezerrel gyarapodott. Ivan Primov. földművelésügyi miniszter közölte, hogy nagymértékben növekedett a mezőgazdasági termelés. A komplex gépesítés folytán emelkedett a mun­katermelékenység és csökkentek a termelési költségek. tett brigádok szervezését. Amint már adtunk hírt róla, a Gyulamajori Álla­mi Gazdaságban 5 kommunista trak­toros 500 hektárt művelt meg. Itt ls bebizonyosodott, hogy a gépi mun­ka nemcsak gyorsabb, hanem olcsóbb ls. A múlt évben szerzett tapasztala­tok alapján pedig a járás kommunis­tái célul tűzték ki, hogy a járásban olyan feltételeket teremtenek, hogy 40 000 hektárt a gépesített brigádok műveljenek meg. A téli hónapok so­rán a gyulamajoriak példájára már ed­dig 35 gépesített brigád alakult. A 35 brigád összesen 26 000 hektár földet fog megművelni. Tudás nélkül nincs eredmény A gépesített brigádok szervezése azonban nem csupán a komárnői já­rásbán öltött ilyen nagy méreteket. Ez jellemző egész Szlovákiára. Hogy a gépesített brigádok szervezése mi­nél jobban, gyorsabban és szaksze­rűbben menjen, Nitrán négynapos is­kolázást rendeztek, amelyen Szlová­kia minden részéből részt vettek azok, akik a brigádok megalakítását szorgalmazzák. A résztvevők megis­merkednek a gépesített brigádok ed­digi tapasztalataival. és sok egyéb hasznos tudnivalókkal, amelyeknek birtokában jóval eredményesebb mun­kát végezhetnek. Példás együttműködés A prievozi szövetkezet az idén ko­moly gazdasági eredményeket ért eL A tej,' tojás eladását határidő előtt teljesítették, húsból pedig több va­gonnal megtoldották eredeti tervüket Az elért eredmények azonban nem tették elbizakodottakká a szövetkezet tagjait. Ojabb lehetőségek után ku­tatnak. Megegyeztek például a Slov­naft n. v. vezetőivel abban, hogy a fáradt gőzt a szövetkezet rendelke­zésére bocsátják, amit aztán üveglfá­zak fűtésére használnak fel. A szö­vetkezeti tagok viszont egész éven keresztül friss zöldséggel látják el az üzem dolgozóit, sőt még Bratisla­va számára is termelnek és szállíta­nak a téli hónapok folyamán is friss zöldséget. szl V.V, .V 'AVr/.V.V.V.V.'.V.VAV.V.V/.* V A piešťanyi Mezőgazdasági Építkezési Vállalat 1960 Júniusától 20 ezer tyúk számára épít farmot Ivánka pri Dunaji községben. A tyúkfarm felépítése — mely 11. épületből fog állni — több mint B millió koronába kerül. Tavaly a helybeli állami gazdaság dolgozói a már befejezett két épületben 8 ezer csirkét neveltek fel, amelyeket január első felében a közellátás rendelkezésére bocsátanak. Képünkön: Juraj Dvorský farmve­zető Márta Kolenová és Terézia Eliášová állatgondozó nő az eladásra szánt csirkéket válogatják (K. Cích ~ CTK — felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents