Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)
1962-01-22 / 21. szám, hétfő
Kettős vereséget szenvedett a bajnokcsapat Prágában A bratislavai együttesek közül a férfiaknál a Slávia, a nőknél a Lokomotíva szerepelt teljes sikerrel • Javu!nia kell a Svitnek a Honvéd elleni találkozóig (ár) — Hosszú szünet után ismét kettős fordulóra került sor a kosárlabda ligában. E sportág kedvelői heves, jóiramú és színvonalas küzdelmeknek lehettek szemtanúi. A nőknél ismét kitűnő teljesítményt nyújtott a Slovan Orbis, s kettős győzelmével továbbra Is tartja első helyét. A férfiaknál nagy érdeklődés előzte meg az Iskra Svit tavalyi bajnokcsapat prágai szereplését. A svltl együttes csalódást keltett a prágai csapatokkal szemben nyújtott játékával, s úgy látszik, hogy a bajnokcsapatok Európa Kupájában a Budapesti Honvédtól elszenvedett veresége nem volt a véletlen műve. Az Iskra együttesének nagyot kell javulnia ahhoz, hogy csütörtökön a Honvéd elleni visszavágón be tudja hozni a budapesti együttes tizenhatpontos előnyét és kiharcolja a továbbjutást. A SVIT PRÁGAI VENDÉGSZEREPLÉSE bizony csalódást keltett. Az első napi találkozón a Slovan Orbis ellen az Iskra az első félidőben még 15-pontos előnnyel fordult. Mint ez a második félidőben, kiderült, a 15-pontos előny kevésnek bizonyult, mert a második félidőben a prágai együttes tagjai közül különösen Sip, Jaroslav Tetiva és janout távoli dobásokból szerzett kosaraikkal nemcsak kiegyenlítettek, hanem minimális győzelmet arattak. Tegnap azután az Iskra hatalmas küzdelemben csak meghosszabbítás után 'kapott ki a prágai Slávlától. A sviti együttes tagjai ezen a mérkőzésen, különösen a második félidőtől kezdve Idegesen játszottak és végül megérdemelt vereséget szenvedtek. A Jednota Košice mindkét napon egyforma teljesítményt nyújtott, de nem tudta megakadályozni a nagyobb játékerőt képviselő prágai együttesek biztos és megérdemelt győzelmét. A BRATISLAVAI EGYÜTTESEK KÖZÜL csak a Slávia nyújtott 100 százalékos teljesítményt, mert mind a Lokomotíva Prievidza, mind pedig az NHKG Ostrava együttese felett biztos győzelmet aratott. A Slávia mindkét találkozón a második félidőben nyújtott jobb teljesítményének köszönheti győzelmét. Az együttes tagjai közül Koller, Ďurlš, Preisler és Losonský nyújtottak elfogadható teljesítményt. A SLOVAN AZ OSTRAVAI EGYÜTTES ellen az első félidő tizedik percében már 22:9 pontarányú vezetésre tett szert. Ez az előny azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy a második félidőben lényegesen feljavuló vendégegyüttes győzelmét megakadályozza. Tegnap azután a bratislavai együttes biztosan fektette kétvállra a Lokomotíva Prievidza csapatát. Eredmények: Slovan Orbis—Iskra Svit 73:71, Slovan Bratislava— NHKG Ostrava 63:71, Slávia Bratislava—Prievidza 72:59. Máriánske Lázné—Spartak Žižkov 77:71, Slávia Praha—VSS Košice 80:72, Slovan Bratislava—Prievidza 61:45 (30:24), Slávia Bratislava—NHKG Ostrava 70:60 (33:25), Karlovy Vary—Spartak Žižkov 66:68 (40:32), Mariánské Lázne— Spartak Sokolovo 57:91 (24:40), Slovan Praha Orbis—Jednota Košice 95:62, (44:30), Slávia Praha—Iskra Svit 82:73 (70:70, 31:31). A NÖK CSOPORTJÁBAN élénk érdeklődés előzte meg a bratislavai együttesek prágai vendégszereplését. Itt a Slovan rapszodikus teljesítményt nyújtott. Az első nap 10 pontkülönbségű vereséget szenvedett a Sokolovótől. Tegnap azonban 16 pontkülönbséggel győzte le a Slávia Praha csapatát. A Lokomotíva ezzel szemben lényegesen kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mert bár szoros küzdelemben, de mindkét prágai csapat felett kiharcolta' a győzelmet. A PRÁGAI EGYÜTTESEK KÖZÜL ebben a fordulóban a legjobban Ismét a Slovan Praha Orbis, a tavalyi bajnokcsapat szerepelt és bebizonyította, hogy ez idén is komoly várományosa a bajnoki címnek. Igaz, ezúttal gyengébb ellenfelei voltak, melyeket azonban magabiztos Játékkal fölényesen fektetett kétvállra. Ismét kettős győzelmet aratott Asztaliteniszezőink nagy nemzetközi erőpróbája Románia után Magyarországgal, Angliával és Svédországgal játszunk e héten Mint ismeretes, január 2R- és 2B-a között rendezzük meg Prágában Csehszlovákia II. nemzetközi asztalitenisz-bajnokságát. Az első nemzetközi bajnokságon a magyarok 3, a románok pedig 2 győzelmet arattak. Az idén hét ország legjobbjai vesznek részt a prágai vrsenyen, mégpedig Magyarország, Románia, Lengyelország, Svédország, Anglia, az NDK és Csehszlovákia versenyzői. A nemzetközi bajnokság előtt négy válogatott mérkőzésen szerepelnek legjobbjaink. A válogatott küzdelmek sorát a csehszlovák-román találkozó vezette be, melyet Račán bonyolítottak le. Csehszlovákia—Románia 5:0 [Férfi mérkőzés.) Eredmények: Polakovič—Kovács 2:0 (21:11, 21:12), Miko-Giurgiuca 2:0 (21:17, 21:18). Andreadis—Negulescu 2:0 (21:16, 21:17), Miko-Kovács 2:0 (21:15, 21:14), Polakovič—Negulescu 2:0 (21:18, 21:15). Csehszlovákia—Románia 0:3 (Női mérkőzés.) Eredmények: Plttca—Schwartzová 2:0 (21:11, 21:10), Alexandru—Bosá 2:0 (21:11, 21:18), Pitica, Alexandru— Schwartzová, Bosá 2:0 (21:10, 24:22). Következő válogatott mérkőzésünkre kedden kerül sor Prágában, ahol Csehszlovákia és Magyarország férfi- és női csapatai találkoznak válogatottunkkal. Szerdán Pfíbramban a CsehszlovákiaAnglia, csütörtökön pedig Prágában a Csehszlovákia—Svédország-találkozóra kerül sor. A magyarok legjobb Játékosaikkal jönnek a csehszlovák nemzetközi bajnokságra, Illetve a keddi válogatott mérVilágbajnoki főpróba A közelgő sí-vllágbajnokság előtt nagyszabású nemzetközi versenyt rendeztek Kltzbühelben. Szombaton — nagy meglepetésre — a 28 éves svájci Willy Forrer nyerte a lesikló versenyt a nyugatnémet Leitner és az osztrák Nenning előtt. Vasárnap a műlesiklást bonyolították le, amely ugyancsak meglepetést hozott. Az alig ismert 23 éves amerikai főiskolás Ferries győzött a francia Pa.rillat előtt. kőzésre. A Magyar Asztali-tenisz Szövetség egyébként most tette közzé versenyzőinek 1981. évi rangsorát. A férfiaknál: 1. Bérezik, 2. Rózsás, 3. Péterffy, 4. Faházi, 5. Sándor II., 6. Sidó, 7. Halpert, 8. Földi. A nőknél: 1. Földiné (Kóczián Éva), 2. Lukácsné, 3. Helrits, 4. Kerekesné, 5. Faludi. a Slávia Brno A-együttese és kellemes meglepetéssel szolgálta a Slávia Prešov ligaújonc csapata is. Eredmények: Slávia Brno A—Spartak Píerov 57:37, Slávia Brno B—Iskra Kyjov 42:48, Slávia Prešov— Űstí nad Labem 58:44, Spartak Hradec Králové—Slovan Orbis 22:74, Slávia Praha—Lokomotíva Bratislava 36:39, Spartak Praha Sokolovo—Slovan Bratislava 58:48, Slávia Praha—Slovan Bratislava 45:61, (20:29), Spartak Praha Sokolovo—Lokomotíva Bratislava 40:43, (23:21), Slávia Brno A— Iskra Kyjov 59:35 (31:26), Slávia Brno B—Spartak Pferov 63:44 (28:15). Hét győzelem után az első vereség Labdarúgó-csapataink eddig állandóan győzelmet jelentettek idei külföldi szereplésükről. A Baník Ostrava négyszer játszott és négyszer győzött Kubában, a Spartak Hradec Králové 5:0 és 3:0 arányú győzelmeket ért el Kambodzsában, a Spartak Sokolovo pedig 4:l-es győzelemmel kezdte szíriai szereplését. Az első vereség híre tegnap érkezett — A Spartak Hradec Králové Kuala Lumpurban Malájföld válogatottjával mérkőzött szombaton este villanyfénynél, mintegy 10 000 főnyi közönség előtt. A malájföldi labdarúgök különösen a második félidőben igen sok támadást vezettek és megérdemelték a 2:1 (0:0) arányú győzelmet. A honi csapat öt perc alatt érte el két gólját, míg a hradeciek részéről Tauchen volt eredményes. Birkózóink a bajnoki pontokért Vasárnap megkezdődött a birkozó-liga tdel küzdelemsorozata. Az első fordulóban a Slavoj Praha 10:6 arányban győzött az RH Brno, az RH Praha 12:4-re a Spartak Plzeň, a bratislavai DunaJplavba pedig ll:5-re a VTŽ Chomútov ellen. A bratislavai ' csapat győzelmeit Verecký, Korlm, Tóth, Kormaiíák és Duríovic érték el, míg Gröber döntetlenül mérkőzött Heitmánekkel. A mérkőzéseket már az új birkozószabályok szerint bonyolították le. A SAZKA és a ŠPORTKA eredménye 5 10 11 23 24 41 123458789 10 11 12 12111111X 111 A Slávia Bratislava értékes győzelmet aratott a jó képességű ostravai csapat felett. Felvételünkön Losonskýt (11) Chocholáč és Žižka igyekeznek a kosárra dobásban akadályozni. A háttérben Curis (9) (Alexy felv.) A bratislavai Slávia úszói nyerték az ifjúsági bajnokság pontversenyét A bratislavai Slávia úszói nyerték az ifjúsági bajnokság pontversenyét Az idei ifjúsági fedettpálya-úszúbajnokságot Gottwaldov rendezte meg. Több jő eredményt és néhány új csúcsot hozott a verseny. A bajnoki címeket a következő versenyzők nyerték: Fiúk: Cech 200 m gyors 2:13,8, Kováf 200 m hát 2:33,4, Protschke 100 m pillangó 1:08,5, Križan 1500 m gyors 19:31,8, Némčič 200 m pillangó 2:34, 5:l-es vezetés után 6:7 a női kézilabda EK-ban A Spartak Praha Sokolovo női kézilabda-csapata az Európa Kupa második fordulójában az RSV Mühlheim ellen mérkőzött Essenben, 7000 főnyi közönség előtt (a jegyeket már elővételben eladták). A mérkőzés első félideje a prágai csapat fölénye Jegyében telt el és a csehszlovák bajnok ekkor biztos győztesnek látszott. Félidőben 4:1, majd a második félidő első perceiben 5:1 volt már a Spartak Sokolovo előnye, amikor egész váratlan fordulat történt. A francia Játékvezető több hibát vétett, Markovát kiállította, mire a prágai csapat tagjai rendkívül idegesen folytatták mérkőzésüket. A hajrában a német bajnok nemcsak kiegyenlített, hanem a győzelmet is megszerezte. Legjobbja Schauenburg volt, aki négy gólt dobott. A Spartak góljait Marková (3), Houšková (2) és Švermová (1) dobták. A viszszavágő-mérkőzésen a csehszlovák bajnokcsapatnak bizonyára sikerül majd A Slovan Bratislava és az RH Brno a bajnoki cím esélyesei Értékes győzelmet aratott a Slovan Prágában • A Kladno helyet cserélt a VZKG-val • Az A csoport élén nem v áltozott a helyzet (kJ A jégkorongliga mindkét csoportjában legutóbb a 25. forduló mérkőzéseit bonyolították le. Az A-csoportban tovább folyt a harc az első helyért, a Slovan Bratislava CHZJD és az RH Br no együttesei közt. Mivel mindkét csapat megszerezte a győzelmet, a brnói együttest továbbra is három pont választja el a vezető Slovantól. A B-cso portban az eddig vezető VŽKG vereséget szenvedett Chomutovon s ezért a Kladno — mely saját otthonában fölényesen győzte le a budéjovicei csapatot — került a csoport első helyére. SZÍNVONALAS MÉRKŐZÉS PRÁGÁBAN A Slovan Bratislava CHZJD együttese egy héttel ezelőtt kellemes meglepetéssel örvendeztette meg szurkolótáborát, mert saját pályáján nagyarányú győzelmet aratott a tavalyi bajnok RH Brno együttese felett. Ezzel három pontra növelte előnyét riválisával szemben és ismét a bajnokság első számú esélyesévé váll. Természetes tehát, hogy e sportág szerelmesei a Slovan és az RH bajnoki küzdelmeit követik a legnagyobb figyelemmel. Az elmúlt fordulóban kétségkívül a Slovan volt nehezebb helyzetben, hiszen Prágában a Spartak Praha Sokolovo ellen lépett pályára. A találkozó a várakozásnak megfelelően érdekes, jóiramú és váltakozó küzdelmet hozott. Mindkét csapat részéről egymást érték a támadások, s hogy csak kevés A Csehszlovákia—Románia asztalitenisz-mérkőzésen a vendégek női együttese biztos győzelmet aratott. Felvételünkön a Pitlcu-Alexandru világbajnoki kettős Játék közben. [Alexy felv.) gól esett, azt a kapusok javára kell írni, akik Jó néhány veszélyes helyzetet tisztáztak. A drámai küzdelem ellenére a találkozó sportszerű keretek között zajlott le s az egész mérkőzés alatt csupán egy kiállításra került sor, amikor a bratislavai Bubník két percet töltött a büntetűpadon. A Slovannál Dzurilla válogatott kapusunk Ismét kitűnő teljesítményt nyújtott. A védelemben Gregor és Berek, a csatárok közül Golonka, Bárta és Cernický nyújtott átlagon felüli teljesítményt. A Sokolovonál is Závodský kapus volt a legjobb. A Sokolovo veresége következtében visszaesett a negyedik helyre, s mivel az Dukla Jihlava mindkét pontot 'megszerezte, három ponttal előzi meg a Sokolovót. A SÉRÜLÉSEK ELLENÉRE BIZTOS GYŐZELEM BRNÔBAN A tavalyi bajnok RH Brno három pontkülönbséggel szorosan követi a Slovant és tartja a második helyét. Legutóbb a Spartak Plzeňt látta vendégül saját otthonában. Annak ellenére, hogy az RH kénytelen volt a sérült Bubníkct, Jiríkot és Andrtot nélkülözni, Jó teljesítményt nyújtott. Az együttes tagjai szép játékot produkáltak és végig kezükben tartották a játék irányítását. Ez a mérkőzés is sportszerű keretek közt zajlott le és csak három Játékos juüott a kiállítűs sorsára. A JIHLAVA TARTJA HARMADIK HELYÉT A Dukla Jihlava jégkorong-együttese az Idei évad legnagyobb meglepetése. A fiatal játékosokból álló katonacsapat a 25 mérkőzésből eddig csupán 7 alkalommal szenvedett vereséget és egyszer döntetlenül játszott, tizenhétszer pedig megszerezte a győzelmet. Ennek köszönheti, hogy jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, három ponttal megelőzve a gazdag hagyományokkal rendelkező Spartak Praha Sokolovo együttesét. A Dukla Jihlava legutóbb a u. SZ Litvínov Tesla Pardublcét saját otthonában látta 12. Č. Budčjovice vendégül. A találkozó a hazaiak számára balszerencsésen indult, mert a jihlavaiak védelmének megingása következtében 3:l-re húztak el a vendégek. A második harmadban a jihlavai együttes magára talált s kitűnő harci szellemének, valamint csapatteljesítményének köszönve a maga javára fordította a mérkőzés sorsát és minimális győzelmet aratott. Így a holnapi fordulóban a Slovan elleni talSlkozón valószínűleg élvezetes játéknak tapsolhat majd a Téli Stadion közönsége. Eredmények: SPARTAK PRAHA SOKOLOVO—SLOVAN BRATISLAVA CHZJD 1:4, (0:1, 1:1, 0:2). Gólok: Charouzd, ill. Grantner, Černický, Valach, Bárta. RH BRNO-SPARTAK PLZEŇ 6:1 (2:1, 3:0, 1:0). Gólok: Scheuer, Skopal, Winkler, Danda, Pantúček, Melxner, ill. Habr. DUKLA JIHLAVA— TESLA PARDUBICE 4:3 (1:3, 2:0, 1:0). Gólok: Neumaier, Capla, KlapáŕS, Šindeláf, 111. Franz, Dolana, Kobranov. a továbbjutáshoz szükséges győzelmet elérnie. Pejša 100 m mell 1:16, Walter 100 m gyors 1:00,5 p. ^ Lányok: Nováková 400 m gyors 5:35,2, Sebők 200 m vegyesúszás 2:44,1, Kletnešová 100 m mell 1:23,3, Ostrá 100 m gyors 1:08,2, Tobiäová 100 m hát 1:16,2, Klemešová 200 mell 2:58,8 p. Az egyesületi pontverseny végeredménye: Lányok: 1. Slávia Bratislava, 2. VAAZ Brno 132, 3. Slavia Praha 88 ponttal. A fiúknál: 1. Chemička Ústi nad Labem 134, 2. Slavia Bratislava 84, 3. Slovan Piešťany 84 ponttal. Az összetett pontversenyben a Slavia Bratislava végzett az első helyon 248 ponttal. Második lett a VAAZ Brno 170, harmadik pedig a Slavia Praha 154 ponttal. Készül a Dukla... A Spartak Smíchov Téll Kupa-tornáJán a Dukla Praha 4:2 arányú győzelmet aratott a Spartak Praha Stalingrád felett. Az angol bajnok ellen készülő Dukla idei első mérkőzésén meglepően jó formát mutatott. A gólokat Adamec (3) és Brumovský, illetve Hubálek (2) lőtték. Az olaszok nyerték az év első világbajnokságát Ga rmisch-Partenkirchenben szombaton és vasárnap rendezték meg az új esztendő első világbajnokságát, a kétüléses bobversenyt. A szombati és vasárnapi 2—2 futam alapján a Ruatti Lorenzo olasz kettős szerezte meg a világbajnoki címet honfitársai, Zardini és Bonagura előtt. További sorrend: 3. NSZK II., 4. USA, 5. Románia I., 6. Románia II. A versenyt 1850 méteres pályán bonyolították le, melyen 16 kanyar nehezítette a küzdelmet. 1. Slovan CHZJD 2. ČH Brno 3. Dukla jihlava 4. Sp. Sokolovo 25 19 3 3 136:63 41 25 18 2 5 143:78 38 25 17 1 7 104:88 35 25 15 2 8 105:66 32 5. Tesla Pardubice 25 10 3 12 98:106 23 6. Sp. Plzeň 25 10 3 12 81:95 23 A B-csoportban a TJ VŽKG meglepetésre vereséget szenvedett Chomutovban. A hazai együttes már 6:0-ra vezetett, s a VŽKG csak az utolsó harmadban tudott szépíteni. A SONP Kladno viszont fölényesen győzte le saját otthonában a Slavoj České Budéjovicét és ezzel a B-csoport élére került. A két sereghajtó továbbra ls a SZ Litvínov és a Č. Budéjovlce csapata. Eredmények: VTZ Chomútov—TJ VŽKG 8:3 (1:0, 5:0, 0:3), SONP Kladno—Slavoj C. Budejovice 10:3 (4:1, 1:1, 5:1), Dukla Litomefice—SZ Litvínov 5:3 (2:0, 1:2, 2:1). 7. SONP Kladno 25 U 3 11 123:122 25 8. HJ VŽKG 25 9 5 11 88:87 23 9. VTŽ Chomútov 25 10 0 15 89:113 20 10. D. Litoméfice 25 6 2 17 78:147 14 25 4 5 16 91:133 13 25 4 5 17 92:150 13 A BRATISLAVA! MOZIK MŰSORA: HVIEZDA: A francia nö és a szerelem (francia) 15.30, 18. 20.30, SLOVAN: A 13as tárna (cseh) 15.30. 18, 20.30, PRAHA: Mater Johanna (lengyel) 10.30, 13.45, 18.15, 21, METROPOL Adua és társnői (olasz) 15.30, 18, 20.30. POHRANIČNÍK: Szerencsés ember (lengyel) 15.45, 18.15, 20.45. TATRA A francia nö ŕ® a szerelem (francia) 15.45, 18.15, 20.45, MIER: Ma utoljára (cseh) 16, 18.30 Hamis okmány (cseh) 21, PALACE: Hullámverés (dán) 22, DUKLA: Szerencsés ember (lengyel) 18, 20.30, OBZOR: Ahol nap süt a folyókra (cseh) 18, 20.30, MÁJ: Apa keresetik (cseh) 18, 20.30, STALINGRAD: Egy nyár Mónikával (svéd) 17.30, 20, MLADÝCH: Dolmányos sirály (kínai) 15.30, PARTIZÁN: Fehér csat (cseh) 17, 19.30, NÁDEJ A szerelem és a másodpilóta (NDK) 16.30, 19. A KOSICEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Az ember nem adja meg magát íszovjet), TATRA Ojra rsggel van (szovjet), PARTIZÁN: Szívvel lélekkel, szovjet i 0SMEV Tiszta ígbolt [szovjet), DUKLA: Özönvíz előtt (francia).' »•< Ml RA: RR x ris: VI S/IN" NEMZETI SZÍNHÁZ: Egy Igaz ember (19), Ül SZÍNPAD: Tűzijáték (19), A KOŠICE! ALLAMI SZÍNHÁZ MŰSORA: Ma: Fehér kór (19), Holnap: Svätopluk (19), A televízió műsorai BRATISLAVA: 18.00: Természetbúvárok klubja. 18.30: Technikai magazin 19.00: TV Híradó. 19.30: Bizet: Az arlesl nő, balett. 20.00: A hírnév felé, francia-olasz film Roberto Benziről. 21.35: TV Híradó. Ködös, délnyugaton felhős idő. Az éjszakai hőmérséklet mínusz 1—4 fok között. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok felett. Gyenge szél. Délkeleten gyenge fagyok. „0J SZO", kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkého u. 10. sz. Telefon: 537-16, 512-23, 335-68, 506-39, — főszerkesztő: 532-20, — titkárság: 550-18, — sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503-89. Előfizetési díj havonta 8. Kčs. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Megrendelhető és előfizethető a Posta Központi Hírlap irodánál, Bratislava, Gottwald tér 48/V1I. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A külfOldl megrendeléseket a posta sajtőklvlteli szolgálata — Poštový novinový úrad — vývoz tlače, Praha I., Jindflšskä 14. — Intézi el. K-16'21024