Új Szó, 1962. január (15. évfolyam, 1-30.szám)
1962-01-21 / 20. szám, vasárnap
Világ -proletárjai, egyesül jetele J UJSZO SZLOYAKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPOIMBIZ0TTSA6ANAK NAPILAPJA Bratislava, 1962. január 21. vasárnap * 30 fillér -k XV. évfolyam, 20. szám A TÁRSADALOM ÉRDEKEI MINDENEKELŐTT Pártunk XII. kongresszusára készül az ország A szövetkezetek készenlétben várják a tavaszi munkák kezdetét Pártunk minden törekvésében egy célt tart szem előtt: az ember jólétét, boldogságát. Minderi, amit tesz, az ember érdekében történik. Természetesen ez a szellem hatja át a dolgozók többi szervezetének és intézményének, tehát a nemzeti bizottságoknak munkáját is. Az utóbbiaknál ez rendkívül szemléltetően nyilvánul meg, ugyanis a nemzeti bizottságokhoz a lakosok naponta fordulnak ügyes-bajos dolgaikkal. Az emberek azt is tudják, hogy a „mindent az emberért" jelszót nem lehet egyoldalúan, kizárólag a nemzeti bizottság munkájára vonatkoztatni. Ez az elv vaiamenynyiünket egyformán kötelez. Enynyit elöljáróban. Folytatásként pedig annyit, hogy végképp helytelen lenne e jelszót így értelmezni: „Mi megválasztottuk a nemzeti bizottság képviselőit, most pedig előállunk a követelésekkel". Természetesen a kívánságokkal is elő lehet hozakodni, megvalósításra azonban csak azok kerülhetnek, amelyek összhangban állnak a közösség, a járás, a kerület, az egész ország érdekeivel, társadalmunk lehetőségeivel. Ha nincs meg ez az összhang, akkor a helyi érdekeket háttérbe kell helyezni. Hogy milyen mély gyökeret eresztett nálunk a helyi és a társadalmi érdekek egységes szemlélete, arról többek között a szövetkezetekben ledolgozott több millió óra brigádmunka is tanúskodik. De ezt tanúsítja a Z-akció keretében ledolgozott millió és millió óra is. Nincs olyan község köztársaságunkban, ahol ne találkoznánk ennek az önkéntes társadalmi munkának az eredményeivel, így épültek a községekben kultúrházak, óvodák és bölcsődék, gyermekjátszóterek és virágdíszes parkok. A közösség érdekében végzett közös munka nemcsak anyagi eredményeket hoz, de fontos elem az ember kommunista nevelésében is. Kifejleszti és megerősíti a közös érdekek iránti érzéket. Segít felszámolni a régi gondolkodás, a régi nevelés maradványait, amely az első helyre a szigorúan személyi vagy helyi érdekeket állította. Az önzés és lokálpatriotizmus maradványainak leküzdése nem megy máról holnapra, ehhez mindenekelőtt a nemzeti bizottságok nagy türelmére és rendszeres munkájára van szükség. Ha ellátogatunk például egy virágzó községbe, ahol élénk kulturális élet folyik, az emberek öszszetartanak, igyekezetük és a közösségért végzett munkájuk nem-^ csak a község arculatán tükröződik vissza, hanem a gazdasági eredményekben, a .szövetkezet gazdálkodásában is. Teljesen más képet nyújt azonban az a község, amelynek élete a lakosság személyes érdekei miatt felaprózódik. Az emberek érdeklődési köre még nem jutott túl a kertkapun, még nem terjed a ház falain, a háztáji keretein túl. Ilyen esetekben megállapíthatjuk: a társadalmi szervezetek és a helyi nemzeti bizottság nevelő hatása általában csekély és ha mélyebben foglalkozunk az üggyel megállapíthatjuk, hogy maguk a funkcionáriusok sincsenek mindezzel tisztában. Azon sem csodálkozhatunk azután, hogy a funkcionáriusok meghátrálnak a lakosok egyéni érdekei előtt. Néha a rendelkezések és törvények kijátszásának árán is eleget tesznek a követelőzők kívánságainak. Az efféle eljárás azonban ellentétben áll a szocialista nevelés, a szocialista erkölcs elveivel. Az egyéni, gyakran önző érdekek előtti meghátrálással, a „népszerűségi" politikával nem érhet el jó eredményeket a nemzeti bizottság. Ha azonban a nemzeti bizottság mindenkivel igazságosan, elsősorban a tényleges érdemek alapján bánik, rövidesen tekintélyt szerez a lakosság körében. Vonatkozik ez a lakáskiutalásokra, a gépkocsiutalványokra és más, sokszor, jelentéktelennek tünő kérelmekre is. Sok gondot okoz egves nemzeti bizottságoknak a munkaerőhiány a mezőgazdaságban, a fiatalok megnyerése a mezőgazdaság részére stb. E kérdések megoldása adminisztratív úton lehetetlen. Itt hatványozottan szükség van a meggyőző munkára, az ügy helyes és igazságos megítélésére. De nemcsak ez fontos, hanem az is, hogy a fiataloknak megfelelő munkát adjunk a mezőgazdaságban, jobb munkafeltételeket teremtsünk a szövetkezetben, s kellemes környezetet a községben. Egyes községekben azonban liberálisan aláírták mindenkinek a kérvényét, aki a városban vállalt munkát s aztán kezdődött a siránkozás, hogy a faluban kevés a munkaerő. Ez a liberális eljárás árt a nemzeti bizottságnak, az egész községnek s végül az egész társadalomnak. Egyes lakosok a nemzeti bizottság tevékenységét aszerint ítélik meg, hogy mit kunyerált, veszekedett, mit erőszakolt ki a község részére a járáson vagy másutt. Azt követelik, hogy építsenek a községben vízvezetéket, új iskolát, kultúrházat vagy más költséges épületet, bár annak még nincs itt az ideje és pénz sincsen rá. Szükséges, hogy elsősorban a nemzeti bizottság és képviselői küzdjék le a lokálpatriotizmust és hasonló csökevényeket. A hatáskör bővítését olyan eszköznek kell tekinteni, melynek segítségével meggyőzheti a dolgozókat, serkenthetik kezdeményezésüket és az EFSZ-ben végzett közös munkában az állami és munkafegyelemre, a szocialista erkölcs betartására vezethetik őket. Márpedig a szocialista erkölcs minden esetben a község érdekeinek rendeli alá a helyi érdekeket, a társadalmi érdekek szempontjából ítél meg minden ügyet, minden feladatot. Pártunk XII. kongresszusának esztendejében élünk. Dolgozóink már most készülnek arra, hogy a kongresszust méltóan, az eddigieknél még ragyogóbb munkasikerekkel köszönthessék. Szövetkezeteseink, a traktorállomások és az állami gazdaságok dolgozói e nagy elhatározás jegyében készülnek a tavaszi munkákra és arra, hogy adott szavukat — az ötéves terv négy év alatti teljesítését — sikeresen valóra válthassák. Prešovról jött a hír A prešovi traktorállomás gépjavítói a mezőgazdaságban az elsők között kapcsolódtak be pártunk XII. kongresszusának tiszteletére indított ne300 ezer korona megtakarítás A kelet-szlovákiai dolgozók is munkafelajánlásokkal készülnek pártunk XII. kongresszusának méltó üdvözlémes versenybe Két gépjavító csoport sére A Turöaj ÁUami Gazdaság dol igeretet tett, hogy a gapjayítási ter- ői akjk az üj môdszerek be Vezeté ÍT/l T" nri íHnri rr nmrinfi fr\l nl tnr»r»n« _ vet az idén — az eredetitől eltérően — 5 százalékkal túlteljesítik. A tavaszi és nyári munkákhoz szükséges mezőgazdasági gépek javítását a tervezett határidő előtt 5 nappal korábban elvégzik. Ez a kötelezettségvállalás már azért iš értékes, mert a szóban forgó gépjavítók adott szavukat részben már teljesítették. A tavaszi munkákhoz szükséges gépek rövidesen üzemképesen várják a munkák megkezdését. Több, mint a fele A dél-morvaországi kerületből jesével már eddig is komoly eredményeket értek el, az idén 300 ezer korona megtakarítást érnek el oly módon, hogy még szélesebb méretekben alkalmazzák az új termelési módszereket. A štrbai fiatalok A štrbai EFSZ-ben dolgozó fiatalok ígéretet tettek, hogy szövetkezetükben a trágyaleves öntözőberendezés építésén 540 ezer korona értékű munkát végeznek, bekapcsolódnak a rétek és legelők megjavítására szervezett munkákba. sz. k. fiz NDK új fokonzala Bratislavában (ČTK) — Henry Bringmann, a Német Demokratikus Köztársaság új fő-, konzula Bratislavába érkezett. Az NDK új főkonzulát szombaton, január 20-án Karol Bacílek, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP"" KB első titkára és Rudolf lentették, hogy a tavaszi munkákhoz Strechaj, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnökhelyettes, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke fogadta, akik hosszabb ideig szívélyesen elbeszélgettek vendégükkel. szükséges mezőgazdasági gépeknek már több, mint a fele üzemképes. Az elért eredmény mindenekelőtt annak köszönhető, hogy a gépjavítók szocialista munkaversenyt szerveztek a legjobb javító cím eléréséért. Látják, hogy a szövetkezetesek, az állami gazdaságok dolgozói csak akkor teljesíthetik sikeresen vállalt kötelezettségüket, ha jó gépek állnak rendelkezésükre. • Cj lakótelepek a szűzföldeken A feltört szűzföldek vidékén az idén több mint 35 ezer új lakás készül, többnyire korszerű négyemele tes típusházakban. A lakótelepek a szovhozok és a nemrég feltárt szénés érclelőhelyek közelében épülnek Az alkatrészeket az épületekhez új panelgyárak fogják szállítani, me lyekből ezen a vidéken összesen negyvenet építenek. • Csillagászati óra # A szovjet szakemberek új „ACSF 3" típusú villamos csillagászati órát szerkesztettek, melynek maximális eltérése 14 évenként egy másodperc. Az új órákat az obszervatóriumokban fogják használni. • Plasztikanyagok újszerű gyártása A plasztikanyagok moszkvai kísér leti intézetében sikerült a poliformalheid ipari előállítása. A poliformalheid alapján készült plasztik anyagok helyettesítik a fémeket s ott is alkalmazhatók, ahol a fémek nem váltak be. 120—130 fokos hőmérsékleten is szilárdak és ruganyosak maradnak. Jól önthetők és préselhetők és mechanikailag is meg munkáhatók. A belőlük készült alkatrészeket hegesztéssel lehet összeforrasztani. Súrlódási koeficiensük olyan alacsony, hogy az alkatrészek olajozása feleslegessé válik. • A legnagyobb szovjet textilkombinát Orenburgban, az Ural déli részén óriás textilkombinát épül, ahol több mint háromezer szövőgépen évente 52 millió méter különböző szövet készül majd. Épül a Kelet-Szlovákiai Vasmű poliklinikája (ČTK) — Tegnap, január 20-án megkezdték a Kelet-Szlovákiai. Vasmű poliklinikája alapjainak ásását. A poliklinika nagy H-alakban épített háromemeletes épületét már 1963 júliusában átadják rendeltetésének. A klinikán a különféle orvosi rendelők a legkorszerűbb berendezést kapják. Az épületben egyébként tornatermet, gyógyszertárat és egy nagy szórakozóhelyiséget is létesítenek. A TBC-osztályra külön bejáraton keresztül majd el a betegek. sí iiss Sikeresen folyik a Prie vidzá hoz köjutnak z e| fekvő Cíger Bánya építése. Elkészült a kazánház, tető alá hozták a A klinika berendezését a prágai szociális berendezések épületét, amelyChirana n. v. készíti. Az új épület . be n • ,® r"í eí 4 é, s. » ruhatárakat he. ... .. _ j.u-1 Iyezik el. Felvetelunk a banya epule- epiteszeti szempontbol - ki- t y eü ábt 5, oIj a. Előtérben a föld mélyéserleti létesítmény lesz az egesz- böl raunka után f ei jö u bányászok látségügyi épületek korszerűsítése hatók. terén. (S. Petráš — CTK — felvétele) A francia nép tudatára ébred, hony esa Vis önmagában bízhat Erősödnek a fasisztaellenes tüntetések Franciaországban Az algériai kommunisták szervezett ellenállásra szólítanak fel <3 Karácsony óta 300 halálos .áldozata van az OAS garázdálkodásának ® A politikusok nem a fasizmus veszélyéről tárgyalnak, hanem a „rendszer gyengüléséről" Párizs (ČTK) — Franciaországban terjed a fasisztaellenes harc hulláma, a titkos hadsereg szervezetének felforgató tevékenysége kiváltja a dolgozók haragját. A fasiszták plasztik-bombákkal támadnak, gépfegyverekből tüzelnek ás gyilkolnak. Az államhatalom szervei ezt tétlenül nézik. A francia nép tudatára ébred a helyzet komolyságának és annak, hogy csakis önmagában bízhat. A legutóbbi napok eseményei ezt szemléltetően mutatják. A Boulon-Bilancourt-i Renault autógyár 15 ezer munkása január 19-én egy félórára beszüntette a munkát, hogy ily módon fejezze ki határozott ellenszenvét a titkos hadsereg bűnös tevékenységével szemben. A Renaultgyár munkásainak példáját a szomszédos gyárak sok ezer dolgozója is követte. Boulon Bilancourtban este tiltakozó felvonulást és hatalmas gyűlést rendeztek, amelyen több mint 15 ezer ember vett részt. Hatalmas fasisztaellenes tüntetést A CSKP XII. kongresszusának brigádja címért A košicei Szovjet Hadsereg Gépgyárban is követőkre talált a CSKP XII. kongresszusának brigádja címért folyó szocialista munkaverseny. Adam Juraj 10-tagú munkacsoportja az elsők között jelentkezett e versenybe. Ez a kollektíva már két évvel ezelőtt elnyerte a szocialista munkabrigád címet. Képünkön a csoportvezető (balra) Štefan Novákkal és Tóth Ferenccel, a csoport további két tagjával. (J. Valko — ČTK — felvétele) rendeztek pénteken Toulouseban is. Több mint 8000 dolgozó egy hét leforgása alatt már másodszor gyűlt egybe, hogy megmutassa a fasiszta merénylőknek felkészülését arra, hogy véget vessen törvényellenes felforgató tevékenységüknek. Toulouse lakosságának határozott fellépése a helyi rendőrséget is arra kényszeritette, hogy több fasisztát őrizetbe vegyen. ' Bordeaux városa január 19-én határozott választ adott a fasiszta provokációkra és a Francia Kommunista Párt székháza ellpni terrorista támadásra. A fasisztaellenes tüntetésen több mint 5000-en vettek részt Fasisztaellenes tüntetéseket rendeztek még Divesben, Romainvillében, Clermont Ferrandban, Carnotban, Párizs több elővárosában és másutt. Algéria Kommunista Pártjának kiáltványa Párizs (ČTK) — Algéria Kommunista Pártja kiáltványában sztrájkok és utcai tüntetések szervezésére szólít, tiltakozásképpen a titkos hadsereg szervezetének, a fasisztáknak, a szélsőséges elemeknek provokációi ellen. A kiáltvány hangsúlyozza, hogy a nép ellenállása és a hős nemzeti felszabadító hadsereg akciói hiúsítsák meg „a fajvédők" puccskísérleteit. (Folytatás a 3. oldalon)