Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-13 / 345. szám, szerda
nemze tgyűlés bizottságai az 1962. évi költségvetésről tárgyaltak (CTK) — A Nemzetgyűlés bizottságai hétfőn, december 11-én az 1962. évi állami költségvetés tervének további fejezeteiről tárgyaltak. beavatkozásait s egész hazánk népének nevében kijelentették, hogy Csehszlovákia támogatja a vietnami nép igazságos küzdelmét. A Nemzetgyűlés külügyi bizottsága, Helena Leflerová képviselő elnökletével megvitatta a Külügyminisztérium költségvetési fejezetének javaslatát. Anežka HodinováSp u r n á képviselő, a költségvetési fejezetre vonatkozó előadásában tájékoztatta a jelenlevőket a Külügyminisztérium műit évi munkájának eredményeiről. A vitában felszólaló képviselők értékelték a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külpolitikai feladatainak teljesitsét, majd Václav Dávid külügyminiszter válaszolt a képviselők kérdéseire és tájékoztatta őket a legidőszerűbb külpolitikai problémákról. A Nemzetgyűlés külügyi bizottságának ülése továbbá azzal a felhívással is foglalkozott, amellyel a Vietnami Demokratikus Köztársaság Nemzetgyűlése fordult a világ valamenynyi parlamentjéhez. A felhívás arra a veszélyre figyelmeztet, hogy az USA agresszív módon támogatja a délvietnami reakciós rendszert és ezzel veszélyezteti a világbékét. A Nemzetgyűlés külügyi bizottságának tagjai hoszan tartó vitában a legnagyobb felháborodással ítélték el az USA A Nemzetgyűlés tervezési és költségvetési osztálya a Bel- és a Külkereskedelmi Minisztérium költségvetési fejezetével foglalkozott. A Belkereskedelmi Minisztérium költségvetési fejezetére vonatkozó beszámolót Miluša Goppoldová képviselő adta elő, majd. Jindŕich U h e r belkereskedelmi miniszter válaszolt a képviselők kérdéseire. Megmagyarázta, hogy a Belkereskedelmi Minisztérium miként készül jövő évi feladatai teljesítésére. A bizottság ezután a Külkereskedelmi Minisztérium költségvetési fejezetét vitatta meg dr. Jaromír Berak képviselő beszámolója alapján. Az erre vonatkozó tárgyalások befejező részében Jaroslav K o h o u t, a külkereskedelmi miniszter helyettese válaszolt a képviselők kérdéseire, majd részletesen tájékoztatta őket a Külkereskedelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó üzemek 1962. évi tervteljesítésének lehetőségeiről. Javítani a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat Ülésezett a kelet-szlovákiai kerület pártbizottsága A keletszlovákiai kerületi pártbizottság plenáris ülése tegnap megtárgyalta a helyiipar szövetkezeti és közszolgáltatási vállalatainak működését a lakosságnak nyújtott szolgáltatások szempontjából. Ján Moskovčiak elvtárs, a kerületi pártbizottság titkára ís«rtette a vállalatoknál az utóbbi időben elért eredményeket és a Jövő évi feladatokat. Kelet-Szlovákia gyors ütemű gazdasági fejlődése a lakosság vásárló képességének és életszínvonalának állandó növekedése a jövőben még igényesebb feladatok elé állítja a helyi ipari és közszolgáltatási vállalatokat. Az ülés felszólalói egyöntetűen megállapították, hogy az elért sikerek szolgáljanak alapul a további, még igényesebb feladatok teljesítésére. Ugyanakkor a vállalatok dolgozóinak, elsősorban a kommunistáknak, látniok kell a hiányosságokat és harcolniok kell ezek megszüntetéséért, melyek sok-sok bosszúságot okoznak dolgozóinknak. A fehérneműmosás, ruhatisztítás, cipőjavítás, a konyhafelszerelési tárgyak minpségi javítása, a munkálatok elvégzésének hosszú időtartama és nem utolsósorban a sokszor túl magas árak még sok esetben kifogásolhatók. A kelet-szlovákiai Vasmű körzetében a szükségletnek és a kívánatoknak megfelelően nem kielégítő a javító- és borbélymühelyek létesítése. Van még mit tenni a vállalatok műszaki fejlesztése éff a dolgozók szakképzettsége fejlesztése terénI Az elfogadott határozat ezeknek a hibáknak kiküszöbölésére irányítja a járási és üzemi pártszervezetek, valamint a forradalmi szakszervezetek jövő munkáját. Fiatal bolgár képzőművészek kiállítása Prágában A prágai Národní tfída egyik kiállítási termében tegnap nyitották meg a sajtó képviselői jelenlétében a fiatal bolgár képzőművészek kiállítását. A 130 válogatott, igen érdekes festmény szemléltetően és élethűen ábrázolja a bolgár nép mai életét és munkáját. A festmények javarésze nem műtermekben készült, hanem az ipari üzemekben, a szövetkezeti mezükön, a Fekete-tengert kikötőben. A ítatal művészek valamennyien a népből kerüllek ki, összeforrtak vele. Sokan közülük nem is tagjai a bolgár képzőművészek szövetségének. Ezek müveiket a munkaadóik által engedélyezett alkotószabadságuk idejében készttették. Főleg ezért viselik magukon a kiállított képek, festmények és képzőművészeti munkák azokat az izgalmasan szép, néha megható gondolatokat, amelyekből alkotásaik értelme, mélysége és lendülete ered. Bs ezért fejezik ki oly élethűen a mai Bulgária dolgozóinak épitőmunkáját. A kiállított művek némelyike ugyan sejtett, hogy alkotójuk még nem eléggé ismeri az életet, vagy hogy a művészi kifejezésmódot keresi, ezek a hiányosságok azonban a művészek ifjú korával magyarázhatók, akiknek egyike sem idősebb 35 évnél. Az új bolgár művésznemzedéknek ez első kiállítása művészetével segíti a szocialista társadalom felépítését. Nagy jövő áll e reményteljes művészek előtt. Teljes kibontakozásukban senklsem kételkedhetik. A prágai kiállításban a közönség három hétig gyönyörködhetik. Ezután a Szovjetunióban nyitják meg. (k. m.J Az üzletek nyitvatartási ideje 1961. december 17-e és 1962. január 2-a között (ČTK) — A Belkereskedelmi Minisztérium közli, bogy ez év december 17-e és 1962. január 2-a között a következő lesz az üzletek nyitvatartásinak ideje: Az ipari árucikkeket és élelmiszereket árusító üzletek —a tejcsarnokokon, a húst és hentesárut, kenyeret, és péksüteményt eladó boltokon kívül — vasárnap, 1861. december 17-én 8-töl 12 óráig és 14-től 18 óráig lesznek nyitva. A nagyobb elárusítóhelyek a déli órákon át is nyitva tartanak. A vasárnap nyitva tartó üzletek — a tejcsarnokokat, mészárszékeket és péküzleteket is beszámítva —, amelyek eladási ideje a rendesnél hosszabb, a szokásos vasárnapi eladási időben lesznek nyitva. A nemzeti bizottságok szükség szerint állapítják meg a gyümölcs- és zöldségkereskedések, valamint a dohánydrudák nyitvatartási idejét ós kivételes esetekben engedélyezhetik a kevésbé forgalmas helyeken levő elárusítóhelyek zárva tartását. A friss halat árusító üzletek december 20-a és 23-a között a rendesnél hosszabb ideig lesznek nyitva. Az ipari árucikkeket és élelmiszert árusító üzletek «zombaton, december 23-án úgy lesznek nyitva, mint pénteki napokon. Vasárnap, december 24-én minden tejcsarnok 7—10-ig, s a vasárnapokon is élelmiszert, valamint ipari árucikkeket árusító üzletek 8—12 óráig 'esznek nyitva. A nemzeti bizottságok a helyi feltételeknek megfelelően további üzleteknek is utasítást adhatnak, hogy december 24-én a vevőközönség rendelkezésére álljanak. Az újságokat és folyóiratokat ls eladó dohányárudák 8-tól 11 óráig, a közétkeztetési üzemek 17 óráig, a vasúti vendéglők 19 óráig, a nagyobb állomásokon 23 óráig lesznek nyitva. Azok a vendéglők, amelyek biztosítják az utcán át kimért sör eladását, 20 óráig, a karácsonyesti vausorát tálaló éttermek, illetve vendégifik éjfélig lesznek nyitva. Hétfőn, december 25-én az élelmiszereket és ipari árucikkeket árusító üzletek zárva lesznek. Kedden, december 26-án valamenynyl tejcsarnok 7-töl 10 óráig lesz nyitva és gondoskodik kenyér, valamint péksütemény árusításáról is. Az újságokat és folyóiratokat árusító dohányárudák 8-tól 11 óráig lesznek nyitva. A nemzeti bizottságok a helyi feltételeknek megfelelően kijelölik azokat a cukrászdákat, cukorka- ós élelmiszerüzleteket, amelyek reggeli 8 órától legkésőbb 18 óráig lesznek nyitva. Az élelmiszereket és ipari árucikkeket árusító üzletek szerdán, december 27-én úgy tartanak nyitva, mint más munkanapokon, zárva csak azok a cukrászdák és cukorkaüzletek lesznek, amelyek kedden, december 26-án voltak nyitva. Szombaton, december 30-án valamennyi élelmiszerüzlet úgy lesz nyitva, mint pénteken és az ipari árucikkeket 185 náci diplomata Bonn szolgálatában Berlin (CTK) — A december 12-i berlini sajtóértekezleten az újságírók rendelkezésére bocsátották a 185 volt náci diplomata tevékenységét ismertető dokumentációs anyagot. Ezek a diplomaták ma Bonn diplomáciai szolgálatában állnak. A sajtóértekezleten Ottó Winzer ál lamtitkár. a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének első helyettese mondotl beszédet. A bonni külügyminisztérium vezetőségének 12 tagja közül 8 Ribbentrop minisztériumában fontos funkciót töltött he. Franz Krapf, aki a közelmúltban Adenauert Washingtonba kísérte, volt SS-Untersturmbannfiihrer. Schröder, az új külügyminiszter az SA volt tag|a. A minisztérium kereskedelmi-politikai osztályán dr. Helmut Alladart vezetése alatt 12 náci diplomata működik. Dr. Aliardt a második világháború idején mint a hitleri Németország kémszerve zetének egyik funkcionáriusa Törökországban tevékenykedett. Ezen az osztályon dolgozik von Stechow. aki részt vett Csehszlovákia megtámadásának előkészítésében. Sajtóértekezlet az NDK nagykövetségén (CTK) — Walter Vesper, az NDK prágai nagykövete kedden délután tájékoztatta a csehszlovák sajtó képviselőit a Berlinben rendezett rendkívül jelentős nemzetközi sajtóértekezletről, amelyen átadták az újságíróknak több mint 185 bonni diplomata fasiszta múltjáról tanúskodó iratokat. Nyugat-Irián felszabadításáért Djakarta (CTK) — Sukarno elnök december 11-én tanácskozást folytatott Indonézia kormányának, parlamentjének, népi kongresszusának, legfelsőbb tanácsának és fegyveres erőinek képviselőivel. A tanácskozás résztvevői egyöntetű határozatot hoztak, hogy Sukarno elnök december 19-én — Djakjakartának, a forradalmi Indonézia ideiglenes fővárosának a holland gyarmati csapatok részéről történt megtámadása 20. évfordulóján — parancsot ad Nyugat-Iriánnak az Indonéz Köztársasághoz való visszacsatolásáért folytatandó harcra. Szubandrio külügyminiszter kijelentette, hogy az indonéz kormány mar megalakította a nemzetvédelmi bizottságot. Ez a bizottság irányítja majd a harcot Nyugat-Irián felszabadításáért. .(ülföldi diákok ünnepélyes beiratkozása (CtK) — A bratislavai Komenský Egyetem dísztermében kedden, december 12-én volt a prágai November 17 Egyetem szlovákiai főiskolákon tanulmányaikat folytató külföldi hallgatóinak ünnepélyes beiratkozása. Az ünnepségen jelen volt Karol Savéi, az SZNT Iskola- és kulturális ügyi megbízottjának helyettese, s Szlovákia politikai és kulturális életének további képviselői. Jelen voltak továbbá a bratislavai konzuli képviseletek tagjai is. A csehszlovák államhimnusz akkordjainak elhangzása után dr. Jaroslav Martinic, a November 17 Egyetem rektora mondott beszédet. A latin-amerikai, bulgáriai, NDKbeli és további külföldi diákok dr. Martinic beszédének elhangzása után letették az akadémiai esküt. árusító üzletek úgy állnak a vevőközönség rendelkezésére, mint szombati napokon. Vasárnap, december 31-én valamennyi tejcsarnok 7-től 10 óráig s a vasárnaponként nyitva tartó élelmiszerüzletek 8-tól 12 óráig lesznek nyitva. A nemzeti bizottságok a helyi teltételeknek megfelelően kijelölik azokat a további üzleteket, amelyek az említett napon szintén nyitva tartanak. Az ipari árucikkeket árusító üzletek zárva tesznek. a dohányárudák 7-től 11 óráig tartanak nyitva. A közétkeztetési üzemek szUkség szerint a szokásosnál hosszabb ideig lesznek nyitva. Hétfőn, 1962. Január 1-én valamenynyi élelmiszerbolt és ipari árucikkekel árusító üzlet zárva lesz. A nemzeti bi* zottságok a helyi leltételeknek megfelelően elrendelhetik egyes cukrászdáknak és cukorkaüzleteknek, hogy reggel 8 órától este 18 óráig legyenek nyitva. Kedden, 1962. január 2-án minden élelmiszerbolt és ipari árucikkeket árusító üzlet úgy lesz nyitva, mint más munkanapokon. Zárva csak azok a cukrászdák és cukorkaboltok lesznek, ame. lyek 1962. január 1-én voltak nyitva. Az eladási idő e módosítása nem vonatkozik az üzemekben. Intézetekben, mozikban és színházakban levő elárusítási helyekre, a gyógyszertárakra, az egészségügyi cikkeket, gyógyfüveket, szemészeti cikkeket és üzemanyagot árusító üzletekre, illetve üzemekre. A fűtőanyag-megrendeléseket felvevő irodák és a fűtőanyag-raktárak december 17-én zárva lesznek és szombaton, december 23-án, valamint december 30-án úgy tartanak nyitva, mint más szombati napokon. Az ENSZ-közgyűlés folytatja a vitát Kína törvényes ENSZ-jogainak felújításáról New York (CTKJ — AZ ENSZ-közgyűlés december 11-én az esti órákban (közép-európai időszámítás szerint) a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak felújításáról tárgyalt. A vitára eddig 33 szónok jelentkezett. A hétfői ülésen felszólaltak az Ír Köztársaság, Finnország, Albánia, Irak, Afganisztán. Jugoszlávia, Guinea, Pakisztán és Jordánia képviselői. Ezek közül csupán az első és az utolsó szónok foglalt állást az USA javaslatának elfogadása mel» lett. Az amerikai javaslat eljárási mesterkedéssel akarja meggátolni a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogainak elismerését. A többi szónok elítélte e manőverezést és követelte, hogy a Kínai Népköztársaság jogainak felújításáról az ENSZ-közgyűlés egyszerű többsége döntsön, mint ahogyan eddig is szokásban volt. A vitát december 12-én este f oly-* tatják. Egyezmény a világűr kihasználásáról New York (CTKJ — Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottsága december 11-én délután egyhangúlag határozatot fogadott el „a világűr békés kihasználására irányuló nemzetközi együttműködésről." A Javaslatot 24 állam, a többi között a Szovjetunió, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, India, Csehszlovákia, Bulgária és Magyarország nyújtották be. Az elfogadott határozat magában foglalja az együttműködés alapelveiről, valamint az ENSZ világűrkutatási bizottságának átszervezéséről szóló Korea egyesítése a koreai nép belügye New Xork (CTK) — A Szovjetunió és a Mongol Köztársaság küldöttségei az ENSZ-közgyűlés 16. ülésszakán határozati javaslatot terjesztettek elő a politikai bizottság „A koreai kérdés — Korea egyesítésére és felújítására alakított ENSZ-blzottság beszámolója" című napirendi pontjával kapcsolatban. A Szovjetunió december 7-én előterjesztett határozati javaslata hangsúlyozza, hogy Korea egyesítése a koreai nép belügye. Mindennemű beavatkozás a koreai nép belügyeibe megengedhetetlen és ellentétben áll az EríSZ alapokmányával. A határozati javaslat ajánlja, hogy a Korea egyesítésére és felújítására alakult ENSZ-bizottságot oszlassák fel. egyezményt, Az egyezmény jóváhagyja az eddigi bizottság bővítését négy taggal, mégpedig Csád, Ghana, a Mongol Népköztársaság és Sierra Leone képviselőivel. Az egyezmény megerősíti továbbá az államok együttműködésének elvét, a kozmikus tér kutatásában, megerősíti a világűr nemzetközivé tételét és azt a határozatot, hogy egyetlen égitestre sem szabad egyetlen államnak sem jogot formálnia. A határozat javaslatokat tartalmaz a nemzetközi együttműködésre is. A NATO atomfelfegyverzése a párizsi tárgyalások főpontja A nyugati külügyminiszterek párizsi megbeszélései Párizs f ČTK J — Párizsban a francia külügyminisztérium épületében I december. Í2-én újra találkoztak az USA, Nagy-Britannia, Franciaország és Nyugat-Németország külügyminiszterei, hogy megbeszéljék a Szovjetunióval folytatandó tárgyalások problémáját. Az ENSZ kongói képviselői akadályozzák a központi kormányt az ország egyesítésében Leopoldville (CTKJ — A TASZSZ tudósításának jelentése szerint az ENSZ kongói képviselői Kata agában folytatják hadműveleteiket a „törvényesség és a rend felújítására" de ugyanakkor akadályokat gördítenek a kongói hadsereg útjába. Amint ismeretes, a kongói nemzeti hadsereg egységei Észak-Katangában gyors és heves támadás után számos fontos várost elfoglaltak. Az ENSZ haderőinek parancsnoksága erre hirtelen drótakadályokat építtetett az utakon, amelyek megakadályozzák a kormánycsapatoknak behatolását a tartomány belsejébe. Az ENSZ a központi kongói kormányra gyakorolt nyomás folytán szabadkezet nyert katangai akciói végrehajtására, amelyeket a gyarmatosítók érdekében hajt végre. Georges Masena, a kongói parlament képviselőházának tagja december 11-én közölt sajtónyilatkozatában élesen bírálja az ENSZ kongói akcióit. lovóbb folynak o harcok Kalangábon Csőmbe zsoldosai kétségbeesetten támadnak • Menekülnek az európaiak Katangából • Spaak a nyugati miniszterektől kér segítséget • Anglia nem szállítja az ENSZ-egységeinek a megígért fegyvereket Leopolville (CTKJ — Az ENSZ leopoldvillei képviselőinek jelentése szerint az ENSZ légi erejének repülőgépei támadást intéztek az elisabethvillei katonai tábor ellen, ahol Csőmbe csapatainak jelentős része tartózkodik. Az ENSZ képviselőjének szavai szerint az ENSZ csapatainak az elisabethvillei alagút elleni támadása tervszerűen folyik. Más ENSZcsapatok „átfésülő" akciót hajtottak végre Elisabethvillében. Az ENSZcsapatok kezükben tartják az elisabethvillei főutakat. A Reuter hírügynökség elisabethvillei katonai körökben nyert értésülésekre hivatkozva beszámolt arról, hogy a Csombe-hodseregben szolgáló fehér zsoldosok kétségbeesetten törekszenek meggyorsítani a hadműveleteket az ENSZ hadállásai ellen, mielőtt az ENSZ-csapatok további erősítést kapnak. Az észak-rhodesiai Ndola városába december 10-én megérkezett az első vonat, amely Elisabethvilléből menekülő 380 európai asszonyt és gyermeket hozott. A SABENA belga légiforgalmi társaság Belgiumba szállítja a menekülteket. Az ENSZ jelentése szerint Elisabethvillébe erősítésképpen két század svéd ENSZ-katona érkezett. Az ENSZ-egységek további fegyverszállítmányokat várnak. Az Union Miniére du Haut Katanga angol-belga konszern megerősítette azt a hírt, hogy az ENSZ repülőgépei komoly károkat okoztak e társaság kolwezi és luilei üzemeiben, olyannyira, hogy bizonytalan időre kénytelenek beszüntetni a gyártást. Bomboko, a kongói központi kormány külügyminisztere december 11én Brüsszelbe utazása előtt kijelentette, hogy rövidesen felújítják a diplomáciai kapcsolatokat Kongó és Belgium között. Hozzáfűzte, hogy e kérdésben tárgyalt már Spaak belga külügyminiszterrel. Spaak belga külügyminiszter az USA, Nagy-Britannia és Franciaország Párizsban tárgyaló külügyminisztereinek táviratot küldött, amelyben kéri, szólítsák fel az ENSZ főtitkárát, kössön fegyverszünetet a katangai hatóságokkal és Kongóban szorgalmazzák „a kibékülés politikáját". Edward Heath lord, titkos pecsétőr az angol alsóház december 11-i viharos ülésén kijelentette, hogy Macmillan kormánya egyelőre nem nyújt katonai segítséget az ENSZ katangai akcióihoz. Nagy-Britannia mindaddig nem szállítja az ENSZ-nek a múlt héten megígért bombákat, amíg az ENSZ „nem magyarázza meg milyen célra használják a bombákat". Mobutu katonái önkényeskednek Leopoldville (CTK) — Mobutu katonáinak egy csoportja december 11-én délután körülzárta Christoph Gbenyának, az Adoula-kormány belügyminiszterének, Kongó nemzeti mozgalma voit pártelnökének székházát. A katonák felsőbb utasításra le akarták tartóztatni Gbenyát- azzal az ürüggyel, hogy a belügyminiszter őrizetbe vétette Nendakot, a biztonsági szolgálat főnökét, aki szorosan együttműködött a nyugati hatalmakkal, elsősorban Belgiummal. Gbenyának sikerült elrejtőznie a miniszterelnök székházában. A katonák Adoula miniszterelnök és az ENSZ képviselőinek közbenjárására ser® mondtak le elfogatási szándékukról. Dl SZ0 2 * 1961- december 13. 4