Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-28 / 359. szám, csütörtök

ELRAKTAM 0

t vámos a vezetőségben jy| ÄR RÉGEN ä jegyzetfüzetet, amikor Hlavaj Pál, a mufai szövetkezet {lučenecl járás) traktorosa betoppant a társaságunkba. Éppen a gépesítés lehetőségeiről beszélgettünk. A középkorú férfi pirospozsgás arcában felcsillant az érdeklődést eláruló két nagy szem. Mindjárt bele ls szólt a társalgásba : — Nálunk a gépesítés? — mondta, s nevetve hozzátette: — Nekem akkor volt a legjobb dolgom, amikor ökrökkel szántottam ... A többiek kissé méltatlankodtak, hogy újságíró előtt mégiscsak kár így nyilatkozni, ű azonban folytatta: — Ügy bizony, azt mondják, hogy nekünk is kombájn kellene, merthogy az új technológia nélkül nincs haladás. Én meg azt mondom, hogy az aratásban nincs párja a kévekötőgépeknek. — öt évvel ezelőtt ugyanezt mondták azoknak a szövetkezeteknek nagy részében is, ahol a következő évben közvetlenül kombájnnal csak azt a kis területet akarják betakarítani, amely a többmenetes aratás mellett szervezési vagy egyéb szempontból feltétlenül szükségesnek mutatkozik —• vetettem közbe, s mielőtt válaszolhattak volna, folytattam: Kiváncsi vagyok, hogy öt év múlva hogyan vélekedik majd? — Nem változtatom én olyan könynyen a véleményem. Ezt sem változtatom meg. Csönd. Oj témára tértünk át. — Mi a helyzet az új technológiával az állattenyésztésben? — kérdeztem. — Nem mondhatunk sokat, mert tulajdonképpen még nincs is olyan Istállónk, ahol az új technológiát meghonosíthatnánk — mondták többen is. Hogy miért nincs? J

EGYZETFÜZETEMNEK több mint a felét teleírtam számokkal, a múlt és a jelen adataival és a jövő évi tervekkel, gondolván, ezekből készül majd a cikk. S most, amikor a számrengeteget böngészem, minduntalan azok az arcok bukkannak elém, amelyekkel ottlétemkor találkoztam. Csupán bevezetőnek szántam az idézett beszélgetést, de a valóságban ez a lényeg a murai szövetkezetben, ebben gyökerezik a szövetkezet múltja, ebből táplálkozik jelene. És a jövője? Helytelen lenne a határmenti kis falu szövetkezetét egy olyan szövetkezettel egy mérleg serpenyőjére állítani, amely 1950 óta töretlenül halad előre a fejlődés útján, hiszen MuTán még csak a múlt évben alakult egész községivé a szövetkezet. Az összehasonlítás mégis elkerülhetetlen, hiszen a különbségben ott rejlenek azok a sajátosságok, amelyek meghatározták az egyes községek, Illetve EFSZ-ek fejlődését, s ezeknek a fejlődés szempontjából feltétlenül felszínre kell kerülniük. Évtekig forrt az élet a 360 lakosú falucskában, amíg a nagyobb részben mezőgazdasággal foglalkozó emberek 1960 ban megtalálták egymást. S valóban megtalálták? Erre a kérdésre nem egyszerű a válasz. Ha a termelési eredményekből vett számokkal bizonyítanék, félreérthetetlen igen lenne a felelet. Hiszen egy év alatt ls rengeteg problémával megbirkóztak és végeredményben: teljesítették a szerződéses gabonabeadást, a tervezett tojásmennyiséget még április végén átadták a közellátásnak, tejből november elején teljesítették az évi tervet, marhahúst többet adnak el a tervezettnél és megvan rá a lehetőség, hogy a tervezett 140 mázsa sertéshús is piacra kerül. Eszerint csaknem 80 kg sertéshúst adnak piacra a mufai szövetkezetesek egy-egy hektár szántóföldre számítva. Persze hiba lenne, ha a felsorolásból kihagynánk azokat a tényezőket, siKerneK Közösen orulneK melyek nem egészen a szövetkezetesek kezdeményezéséből születtek. Például: A szövetkezet vezetősége hiánytalanul betervezte azt a sertéshúsmenynyiséget, amelyet a járási nemzeti bizottság az 1961-es évre eladásra előirányzott. Vámos László zootechnikus azonban mindjárt a kezdet kezdetén kijelentette: — Ügy vélem, hogy ezt a tervet 40 százalékra sem teljesítjük. Nagyon jól tudta ő, hogy mire alapozza állítását, hiszen abból az alig 50 eladásra szánt malackából hogyan is futotta volna többre. Ám a helyi nemzeti bizottság, elsősorban Nagy József titkár nem úgy gondolkodott. — A tervet teljesíteni kell! — jelentette ki nyomatékosan. — Ha nekünk nincs elég malacunk, van elég eladó a környéken. Hónapokig mégsem történt semmi. A szövetkezet vezetősége pénz-, takarmány- és malachiányra hivatkozva húzta-halasztotta a vásárlást, a nemzeti bizottság pedig hol higgadtan, hol erőszakosan, de egyre sürgetőbben követelte a malacvásárlást. Egy érdekesség a személyeskedésig menő huzavonából: Képzeljük el, hogy a nemzeti bizottság és a szövetkezet irodája egy előszobából nyílik, a falu két Igen fontos fórumának irodáját tehát alig három méter választja el egymástól. S a malacvásárlás ügyében mégis odáig fajult a helyzet, hogy a sok szóváltás után levelezésre került a sor. Furcsa módszer, de... használt. Most a szövetkezet vezetői is örülnek, hogy 100 százalékra teljesíthetik a tervet. Egy másik eset. Amikor a tavaszon a hangszóró kihirdette, hogy a tagság jelenjen meg a cukorrépaföldön, mert kapálni kell, húsz személy sem jelent meg a helyszínen. A nemzeti bizottság ebbe sem nyugodott bele. Aktivizálta a szövetkezet vezetőségét, hogy osszák ki a kapáinivalót a szövetkezetesekre. Az EFSZ vezetősége habozott, a titkár követelődzött. A végén mégiscsak kiosztották a répakapálást a tagok között. Mindjárt az első napon legalább 120-an szorgoskodtak a földeken. Két nap alatt végeztek a munkával, de a titkárról és a nemzeti bizottság elnökéről a jégeső sem mossa le, hogy diktatórikus módon jártak el. Hogy célszer rűen? — arról nem beszél a szövetkezet vezetősége. A falu bizonyos része — mert, 'ugyebár, ott kezdtem, hogy öt Vámos van a vezetőségben — sem eléggé értékeli a választott vezetők tevékenységét, segítségét, ök azonban — szerencsére — nem alkudoznak, hanem a legmesszebbmenő segítőkészséggel harcosan kiállnak, ha a vállalt feladatok és a párthatározatok teljesítéséről van szó. Ä

KÖZSÉG FEJLŐDÉSÉNEK gyökerei természetesen nagyon mélyre nyúlnak. Az utóbb említetten kívül még azt is meg kell mondani, hogy például 1953-ban a falu nagyobb része kilépett az 1952-ben alakult szövetkezetből. Ezután a termelők nagy többsége nem teljesítette tervféladatait. A nemzeti bizottság jól ismerte a falu népét, tudta, honnan fúj a szél. Nem tarthatta szem előtt azt a közmondást, hogy: Addig hajlítsd a veszszőt, amíg fiatal, mert a helyzet azt kívánta: Ott hajlítsd, ahol a legcélszerűbb. Ök megtalálták ezt a pontot, és a múlt év tavaszán a hangadók meggyőzése után egymásnak adták a kilincset a mufai egyénileg gazdálkodók, hogy valamennyien aláírják a belépési nyilatkozatot. Problémák persze az újra belépések Idején, 1960 tavaszán is akadtak. A nyugat-szlovákiai kerület szövetkezeteiben 300 csoport versenyez a szocialista munkabrigád címért. Sok közülük — alkalmazva a nagyüzemi termelési módot — szép eredményeket ér el. Ezek közé tartozik a trsticei szövetkezet háromtagú csoportja, amely vállalta, hogy kocánként a tervezett 12 malac helyett 14-et választ el. A csoport már december 5-én elegett tett kötelezettségvállalásának. A képen: Nagy Hermín brigádvezetfi gondozottjaiban gyönyörködik. (K. Cích — CTK — felv.) Az egyik hangadó például már a kezében tartotta a tollat, hogy aláírja a belépési nyilatkozatot, de még megkérdezte: — Hát mondjátok, kényszer az, vagy nem, hogy be kell lépni? A titkár, hogy milyen hangsúllyal, azt már nehéz lenne megállapítani, akkor ezt mondta neki: — Nem, ez nem kényszer, ez nem erőszak. Az volt az erőszak, amikor hozzájárultatok (az illető ugyanis annak idején a képviselőtestület tagja volt), hogy Horthyék engem a haditörvényszék elé állítsanak, majd mint megbízhatatlant munkaszolgálatosnak a frontra küldjenek. Könny csordult a középparaszt szeméből, a titkár azonban folytatta: — Akkor csak egyeseknek akartatok jót, most azt akarjuk, hogy mindenkinek jó élete legyen. Ahhoz pedig a szövetkezeten keresztül vezet az út. Még nem száradt fel a könny, de sercent a toll. Vámos József, a szövetkezet jelenlegi agronómusa másodszor ls aláírta a belépési nyilatkozatot. FELVETETTEM A KÉRDÉST, va*• lóban megtalálta-e egymást a falu népe. Egy-két példával már rámutattam az e téren fennálló helyzetre, de a teljességre való törekvés további példákat követel. Nem is lehetne elhallgatni például azt, hogy a helybeli földművesek csaknem kivétel nélkül ízig-vérig parasztok, szeretik a földet, ismerik a mezőgazdálkodás csínját-bínját. Legalábbis azt a részét, amire az egyéni gazdálkodás megtanította őket. Vagy például nem ezt bizonyítja-e, hogy hoszszú időn keresztül 1,25 kg-os súlygyarapodást értek el a hízómarháknál és egy-egy sertés napi súlygyarapodása a 70 dkg-ot is meghaladta? A növényápoláshoz is nagyszerűen értenek. Szóval, nem a véletlen szülte az idei eredményeket. De amikor a nagyüzemi gazdálkodásra, a termelés továbbfejlesztésére terelődik a sző, akkor bizonytalankodnak. Jó-e az új technológia, szükségesek-e az állattenyésztés fejlesztését elősegítő építkezések, kifizetődnek-e a százezres befektetések? Az ilyen kérdések előtt még úgy állnak, mint 5—6, sőt 10 évvel ezelőtt, a szövetkezetesítés kezdetén alakult szövetkezetek. Egy jellemző példa. A szövetkezetnek nincs meg a tervezett tehénállománya. Üsző ugyan lenne elég, kiegészíthetnék az állományt, de sajnos, a növendékállatok a zsúfolt istállóban nehezen érik el a szükséges súlyt és fejlettségi fokot. Istálló kellene, ezt valamennyien tudják. Ám, amikor az építkezés tényleges megvalósítása került szóba, garmadával mutatkoztak a nehézségek. Anyag, pénz meg miegyébb hiányzott, az késleltette az építkezést. Sőt, az egyik legilletékesebb vezetőségi tag így nyilatkozott: — Jobb, ha nem építünk, hamarabb abbamarad ez a közösködés. így . volt ez akkor is, amikor a sertésól gyors felépítése már halaszthatatlanná vált. Akkor a nemzeti bizottság lépett közbe. A titkár, aki egyébként kőműves, a múlt év május 9-én megszervezte az alapok lerakását, természetesen saját anyagból. Mennyi kifogás akadt egyszerre I Éppen egy ilyen ünnepnapon? — mondogatták. Harmincnál többen gyűltek össze a kijelölt időpontra, azon a napon lerakták az alapot. — Hát nem volt ez ünneprontás — • így vélekednek ma a tagok. JVIIT IGÉR A JÖVŰ? EZ az egyik legfontosabb napirendi pont a szövetkezet életében. Ki ne akarná a mulai szövetkezetesek közül, hogy holnap jobban, szebben éljen, mint ma? Kl ne lenne büszke egy-egy járási viszonylatban is elismerést érdemlő sikerre? Mindenkinek jó a jobb. A hozzá vezető út megválasztásában mégis különbözőek a nézetek. Egyiknek istálló nem kell, a másik a gépektől fél, a harmadik még erősen, vagy inkább talán csak ösztönösen a múlt felé tekintget. Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy ezek a megnyilvánulások a szocialista országépítésünk ellen táplált rossz szándékokból születnek. Inkább közömbösségből, néha tudatlanságból. Nézzünk előbb néhány jó példát. Ha a nemzeti bizottság határozata alapján megvalósított Intézkedés jó eredményt hozott, valamennyi szövetkezetes örült a sikernek. Még azok is, akik korábban kézzel-lábbal tiltakoztak a határozat megvalósítása ellen. Az őszön arra került sor, hogy következetesen dolgozzák ki a termelés hatékonyságának ellenőrzését. A tagság még keveset tud az egészről, a vezetőség húzódozott, de a fiatal és (nem alaptalan jelző) tehetséges kSriyveíö, Vámos László nekifogott a felelősségteljesjes munkának. Ö ugyan azt állítja, hogy a jövő szempontjából olyan nagy jelentőségű munkában segítségére volt a vezetőség, ám minden jel arra mutat, hogy egy ember munkája a szakmai alaposságról tanúskodó jegyzőkönyv. Mindjárt ide kívánkozna, hogy helytelen az ilyen hatékonyságellenőrzés, hiszen abban a közösség valamennyi tagjának véleményét, tapasztalatát és javas)atát kellene öszszesűríteni. Tehát ismét egy szabályellenes dolog. A formák szerint elmarasztalás illetné a fiatalembert, a valóságban azonban éppen azért a merészségéért érdemel dicséretet, hogy a faluban szokásos formákat volt mersze forradalmasítani. Hiszen az általa készült jegyzőkönyv például olyan dolgokat tartalmaz, mint: Nyolc hektár kishozamú, vizenyős rétet lecsapolnak, s ez évenként 96 mázsa szénatöbbletet jelent. Erre alapozták azt a tervüket, hogy az Idei 1550 literről 2050 literre növelik a tehenek évi tejhozamát. Hogy ez mennyi pénz? Az is szerepel az elemzésben, hogy a hámori pusztán 5,5 hektár jelenleg legelőnek használt területet felszántanak. Ezzel olyan jelentősen növelhetnék a takarmányalapot, hogy 80 mázsa hússal többet adhatnának piacra. Továbbá: A szükség követeli, hogy a nemrég még egyénileg művelt földek táperejét gyorsan növeljék. Be is terveztek 1650 köbméter komposztot. Ám eddig alig 300 köbméter készült el. Ha a tervezett mennyiség nem 18, hanem száz százalékra a talajba kerülhetett volna, akkor a jövő évben az ősziek hektárhozama megközelítőleg 2 mázsával lehetne nagyobb. Mind az építkezések, mind az új technológia terén sok értékes javaslat vár megoldásra a mufai szövetkezetben. És akármennyire ls helytelen, hogy ezek az elképzelések többé-kevésbé egy fiatalember akaratából vetítődtek papírra, a formának ezt a részét hatékonyan ellensúlyozza, hogy a megvalósítást már leg» alább néhányan sürgetik, a sikernek pedig közösen örülnek. . A

CÍMBŐL AZT KÖVETKEZTETHETNÉ az olvasó, hogy a szövetkezet vezetősége, mint jó rokonok, békés egyetértésben él. Sok ebben az igazság, mert a szövetkezet vezetőségének nagyobb része még nem vált a termelés fejlesztésének harcosává. De tegyük hozzá: nem kulákokról, zsírosparasztokról van szó, nem olyan emberekről, akik mások munkájából élték gondtalan életüket, hanem olyan földművesekről (köztük föld nélküliekről), akiket helyhez és mindennapi munkához kötött a betevő falat megszerzése. Egyesek közülük még a múltat, mások már a jövőt képviselik. Hogy rokonok? Egy 360 lakosú faluban csaknem mindenki rokon. A felsoroltakból önként kívánkozik a kérdés: Ml tehát a teendő, hogy a helyi lehetőségeket kihasználvá a nemrég szövetkezeti községgé alakult Mula a lehető legrövidebb időn belül a járás legjobbjai között foglaljon helyet? A helyi pártszervezet tevékenységéről eddig keveset beszéltem, de nem kevesebbet, mint amennyi az eddigi hozzájárulása a dolgok alakulásához. Ugyanis a helyi pártszervezet tevékenysége eddig még nem nagyon irányult a szövetkezet politikai megszilárdítására és a termelés fejlesztésének szem előtt tartására, mert a tagok nagy része csak tagja a helyi szervezetnek, de munkahelye máshová köti őket. A nemzeti bizottság lehetne az a legilletékesebb szerv, amely sürgeti a dolgok helyes irányba terelését. Sokat, nagyon sokat tett és tesz a nemzeti bizottság a falu és a szövetkezet fejlesztéséért, de a politikai nevelőmunkában és a pártélet fellendítésében az eddiginél is többet kell tenni. Egyrészt: Nem volt kielégítő a nemzeti bizottság mellett működő szakbizottságok munkája, másrészt a tömegszervezetek legjobbjaiból — természetesen a pártszervezettel karöltve — gem igyekeztek kinevelni azt öz utánpótlást, amely felfrissíthetné és megerősíthetné a párttagok sorait. Pedig a fejlődés azt követeli, hogy a fiatalok az újért, a fejlődésért lelkesedők ott legyenek az élvonalban. A pártszervezet és csakis a felfrissített pártszervezet hozhatná egyensúlyba a nemzeti bizottság és a szövetkezeti tagság némelyikének forradalmi lelkesedését, és a termeléshez értő, de a forradalmi változásoktól idegenkedő szövetkezetesek aktivizálását a párthatározatok teljesítésével. L

ELKES AKARAT és húzódozás, jövőbenézés és múltba tekintgetés — ez a jelenlegi Műfa jellemzője. A jövő? Az a kezesség a fejlődésre, hogy a falu, a szövetkezet élete egyesek közömbössége, sőt akarata ellenére is, napról napra előbbre halad. HARASZTI GYULA Az aranybánya I // H • nosnoje Aranybánya? Bánya és hősnő? Mennyire mesébe illő fogaimaki Ám Mikulöicén mégsem mosolyogják meg ezeket a szavakat. Sőtl A szövetkezetesek valamennyien tudják mit neveznek itt aranybányának, s kit a hősnőjének. Valóban nem is alaptalanok ezek a varázsfogalmak! A mikulčlcei szövetkezeteseknek pedig erre éppen van joguk, valószerű, tárgyilagos okuk, ha magát az embert, és az általa végzett munka gyümölcsét veszik számba. De hát ki is tulajdonképpen a hősnő és mi az aranybánya? Most jön a meglepetés: a bánya szarvasmarhaistálló, a hősnő pedig a 61 esztendős Pacejková Márie, tehéngondozónő. S miért van e nagy felhajtás ezen túlságosan prózai je lenségek csodaerefű megnevezésé vei? Figyeljünk hát! A gazdasági udvar közepén ala csony, cseréptetős, kívülről jól gon dozott épület ötlik a látogató sze mébe. Ez a marhaistálló. A jászolok mellett nagyság szerint sorba állítva több mint 100 négylábú kérődzt az eleséget. Délután négy óra. Az állat gondozók most másfelé járnak, ám ha eljön az etetés ideje, újra itt lesznek. Kísérőm magyaráz: — Ez itt Pacefková részlege. Lát hatfa, tisztaság, rend van mindenütt! Mint egy lakószoba! Az állatok gondozottak, kövérek. Mert ő olyan hogy nem tűrné el a legkisebb rend ellenességet sem. Ha nincs meg az előírt eleség, felfordul a világ Olyan lármát csap, hogy az ember még a túlsó határbán is megijed tő lel De ha van eleség, azt olyan gon dossággal készíti el, mintha csak övéinek ebédet főzne! S ennek van is látszatja! Ezek az állatok a ter vezett 80 dkg-os gyarapodás helyett elérik a kiló húsz—kiló negyven dekát is, csaknem a terv kétszere sét! Ilyenek a tények ... — Mit gondol, miért végzi ő ezt ilyen lelkiismeretesen, Ilyen híhe tetlen buzgalommal, ennyire becsű letesen? — kérdezem kísérőmet, František Hromekot, a részleg ve zetőfét. — Azt hiszem, az egésznek egy indítványozója van, éspedig az, hogy szereti a munkáját. Szereti és érdek li őt ez a munka. Ez az asszony vi lágéletében tisztességesen dolgozott Emlékszem, amikor még egyéniek voltak, akkor is így dolgozott. Első pillanattól kezdve tagja a szövetke zetnek és azóta folytonosan csak dicsérik, magasztalják és kitünte tik. Es meg is érdemli! Bárcsak tpbb ilyen emberünk lenne! Érthető, hogy ezek után mindin kább fűtött a kívánság: megismern őt! Megismerni azt az asszonyt, aki nek aranyat ér a keze, akinek híre átlépte már a járás határait, aki a legjobbak legjobbja! Nem lakott messze. Csínos, taka ros, nemrég újjáépített ház az ott hona. Űj kaput, új kerítést, televí ziós antennát látunk. Ezt kívülről A berendezés még többet mond A kényelmes, új tiszta bútor jólét ről tanúskodik. A lánya üdvözöl. — A mama televíziót néz, de azonnal hívom! S ő jön! Korát meghazudtoló für geséggel, frissen, erőteljesen, vidá man. Nyílt tekintetéből olvashat az ember! És mit? Tiszta lelkiismeretet életkedvet, boldogságot, megelége dettséget. Arcán sűrű barázdák bi zonyítják, hogy az élet vihara nem egyszer próbára tette, de nem tört megl Szeme eleven, csillog, fény lik, mint a munkája. Szava egyszerű, őszinte. Munkájá ról kérdezem. — Szeretem a munkámat, érdekel, ez mindent Elhisszük, sőt, megbizonyosodtunk róla. Minden munkát szeretni kell mert különben nem csináljuk lel klismeretesen. De ehhez a munkához valamivel több kell önfeláldozás is! Reggel négykor kel, este hét nyolckor végez, akár vasárnap, akár nem, egyre megy! Es ő még talál időt a család számára. Hetente fár moziba, olvas és a televíziót is szívesen elnézi. Ez minden! Nem is kíván többet. Talán az új évben kíván mégis valamit? Igen! Békét és egészséget! A többi jön magától — így mondja, s érzi, hogy ebben van minden! Ha így lesz, akkor elfut Brnóba is a színházba, mert a vezetőség ezt is megígérte, s ő hálás lenne érte, mint a tátrai és prágai üdülésért is. Ezek élete legszebb élményei! Borral kínál. Poharunkat egészségére ürítfük és — a békére! Mindkettőre szükségünk van! Az ilyen embereknek örökké kellene élniük, hogy sokan tanulhassanak tőlük — élni. SZABÓ GÉZA Ü] SZŐ 5 * 1961. december 28. I