Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-26 / 357. szám, kedd
Ä PÄRflSZTSflG SZflMflRfi fl KOLHOZ - a kommunizmus iskolája N. Sz. Hruscsov beszéde az ukrajnai mezőgazdasági dolgozók értekezletén Moszkva (TASZSZ) — A moszkvai Pravda hétfői számában közölte azt a beszédet, amelyet Hruscsov elvtárs december 22-én tartott Kijevben az ukrajnai mezőgazdasági dolgozók értekezletén. N. Sz. Hruscsov többek között felszólította az ukrajnai mezőgazdasági dolgozókat, állítsák össze a kolhozok és szovhozok termelését és a kommunizmus építéséhez való hozzájárulásukat legobjektívabban jellemző mutatószámokat. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági üzemek új tervezési módszere kezdeményezésre serkenti a kolhoztagokat a termőföldek jobb kihasználásáért vívott küzdelemben. A kolhozoknak rendeléseket kell kapniuk arra vonatkozólag, hogy melyik terményből mennyit kell az államnak adniuk. A termeléssel kapcsolatos problémák megoldása a kolhoztagok és a kolhozok vezetődolgozóinak ügye. N. Sz. Hruscsov beszéde további részében kijelentette, hogy kedvező a Szovjetunió nemzetközi pozíciója. Igen sikeres iparának termelése, a haza védelmét biztosító fegyveres erők oly hatalmasak, mint sohasem azelőtt és kiváló a Szovjetunió katonai technikája. A Szovjetunió nemrég kísérletezett egy 50 millió tonna erejű nukleáris bombával. A kísérlet sikere észretérített néhány revanslstát és azok híveit is. N. Sz. Hruscsov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja rendkívül nagy figyelmet szentel a mezőgazdasági tervek teljesítésének. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának és a köztársaság minisztertanácsának vezető dolgozóit egy évvel ezelőtt élesen bírálták a mezőgazdaság Irányításában előforduló fogyatékosságokért. Az ukrán kommunisták helyesen értelmezték ezt a bírálatot és határozott lépéseket tetAz USÁ-ban Kuba lerohanását követelik Charleston (ČTK) — Mendel Rivert, az USA képviselőházának demokratikus tagja a dél-karolinai Charlestonban kijelentette, hogy a kongresszus karácsony utáni első ülésén követelni fogja a Kubai Köztársaság megtámadását. Rivers kijelentette, hogy hasonlóképpen gondolkodik a kongresszus többi tagja is és „az USÁ-ban minden katonai tényező múlhatatlanul szükségesnek tartja Kuba lerohanását". Budapesten a zuglói áramátalakító állomás berendezését állandóan bővítik. A legjobban bevált gépek közé sorolják a csehszlovák gyártmányú fázisos kondenzátort is. (Lásd: a képen.) (Foto: CTK — MTI) SÍSSSSÍSSSSÍSSÍSSSSSÍSWÍ^^ Adoula a Kongó egyesítésére irányuló egyezmény megszegésével vádolja Gombét Leopoldville (ČTK) Adoula, a központi kongói kormány elnöke december 24-én tartott beszédében azzal vádolta Csombét, hogy nem tartja be a Kongó és Katanga egyesítésére vonatkozó egyezményt. „Csőmbe teljes Felelősséget visel tehát azért, hogy így a katangai válság békés eszközökkel való megszüntetésére Irányuló utolsó kísérlet is csődöt mondott" — jelentette ki Adoula, majd említést tett arról a nyilatkozatról, amelyet Csőmbe a kitonai repülőtéren irt alá és megígérte, bogy elismeri a kongői központi kormányt. Adoula hangsúlyozta: „Eddigi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy Csőmbe, ba vereség fenyegetett, mindig tárgyalni akart, de a harcok beszüntetése után minden egyezményt megszegett". tek a nehézségek leküzdésére. Ennek tulajdonítható, hogy Ukrajna talán még sohasem adott annyi gabonát, mint ez idén. „Nagyon értékes munkát végeztek azzal, hogy 786 millió pud gabonát adtak az államnak" — mondotta Hruscsov elv'árs, majd így folytatta: „Az ukrajnai kolhozok és szovhozok azonban sokkal több szemesterményt adhatnának, ha az eddiginél több kukoricát termesztenének"! Jelenleg minden mezőgazdasági dolgozónak a hústermelés gyors ütemű növelésére kell összpontosítania figyelmét. N. Sz. Hruscsov az értekezlet résztvevői előtt felvázolta a küszöbönálló feladatokat, melyek szerint 1962-ben két hektár szántóföld után egy-egy 100 kg súlyú sertést kell nevelni s az államnak eladni. „Ukrajnában 16 millió ilyen sertést lehet felhizlalni" — mondotta Hruscsov elvtárs és azzal a felhívással fordult az ukrajnai mezőgazdasági dolgozókhoz, hogy a legközelebbi 2— 3 éven belül a szántóföldek minden hektárjára jusson egy-egy sertés. Ez az*, jelentené, hogy 32 millió sertést hizlalnának, 100 hektáronként (szántóföld), pedig 70 mázsa sertéshúst termelnének. N. Sz. Hruscsov beszéde további részében figyelmeztetett arra, hogy néhol rendszertelenül látják el a lakosságot tejjel. A kolhozoknak és szovhozoknak ezért hathatós intézkedéseket kell foganatosítaniuk a tejtermelés gyors ütemű növelése, a tehénállomány gyarapítása és a tejhozamok jelentős növelése érdekében. Hruscsov elvtárs figyelmeztette az értekezlet résztvevőit a mezőgazdasági öntözési rendszerek kiépítésének múlhatatlan szükségességére. Ha a délvidék televénydús talaját rendszeresen öntözik majd a kolhozok s a szovhozok tagjai, meglesz minden lehetőségük a mezőgazdasági termelés átütő növelésére is. Az SZKP a jövőben is minden módon támogatja a szovhozokat, amelyekre az a feladat hárul, hogy egyre nagyobb mértékben lássák el az államot a szükséges mezőgazdasági termékekkel. A pártnak azonban egyidejűleg nagy gondot kell fordítania a kolhozok megszilárdítására, mert a kolhozok a parasztok számára a kommunizmus iskolái. Minden pártszervnek, minden kommunistának tudatosítania kell, hogy a kolhozok megszilárdításáról való gondoskodás a párt egyik elsőrendű feladata. Meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden kolhoz elérje a legkiválóbb gazdaságok színvonalát! N. Sz. Hruscsov beszéde befejező részében közölte a jelenlevőkkel, hogy sor kerül a kolhoztagok kongresszusára, amelyen megvitatják és jóváhagyják a kolhozok új alapszabályzatát. Ez azonban csak bizonyos idő eltelte után kerülhet sorra, mert először ki kell dolgozni és jóvá kell hagyni a Szovjetunió új alkotmányát, amely a párt programjából kiindulva a Szovjetunió fejlődésének jelenlegi fokát tükrözné. A kolhozok alapszabálytazának kidolgozására és jóváhagyására csak ezután kerülhet sor — hangsúlyozta Hruscsov elvtárs. Az SZKP KB üdvözlő távirata W. Gallachernek Moszkva (ČTK) — A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bi. zottsága William Gallachernek 80. születésnapja alkalmából üdvözlő táviratot küldött, amelyen többek között a következő áll: „A szovjet nép nagyra becsüli önt, mint Nagy-Britannia Kommunista Pártjának egyik alapító tagját s vezető dolgozóját, aki harcosan száll síkra minden dolgozó érdekeiért, lelkesen propagálja a marxizmus-leninizmus eszméit, hazánk őszinte barátja és fáradhatatlanul kttzd a békéért." L. Brezsnyev lelkes fogadtatása Madrasban Madras (ČTK) — Madras több mint 150 000 lakosa rendkívül lelkes fogadtatásban részesítette Leonyid Brezsnyevet, a Szovjetunió Legfelsőbb TaMeg kell hiúsítani oz MoEslék tervelt Nasszer elnök beszéde a győzelem napjának 5. évfordulóján Kairó (ČTK) — Nasszer elnök beszédet mondott a brit-francia és izraeli agresszorok fölött Port Saidban aratott győzelem 5. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. December 23-át minden évben a győzelem napjaként ünnepeljük meg — mondotta Nasszer elnök, mert Port Said lakossága ezen a napon bizonyította be, hogy Anglia és Franciaország sem győzheti le azt a nemzetet, amely kivívta szabadságát és függetlenségét, lerázta magáról a rabszolgaság bilincseit és a társadalom szabad, demokratikus megszervezésének útjára léNEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK pett. Nasszer elnök hangsúlyozta, hogy az EAK-nak erősítenie kell hadseregét, mert meg kell hiúsítania az imperialisták terveit. önkéntesek Nyugat-lrián felszabadítására Djakarte (ČTK) — Az indonéziai közigazgatási hivatalok előtt országszerte a fiatalok ezrei sorakoznak és mint önkéntesek jelentkeznek a Nyugat-lrián felszabadítására Irányuló hadműveletekben való részvételre. A moszkvai V. V. Kujbisev-iizem dolgozői újabb munkaslkerekkel válaszolnak az SZKP XXII. kongresszusán hozott határozatokra. Az üzemben 30-féle új típusú készítmény gyártását kezdték meg, s a megtakarított anyagból pedig eddig több mint 7900 villanymotort készítettek. — A képen: V. Tyihomorov, az fizem egyik legjobb szereifije (balról) hatalmas méretű, háromfázlsos olajtranszformátort ad át N. Kavalevov ellenőrnek. (Foto CTK — TASZSZ) Nyugat-Németország atomfegyvereket követel Bonn (CTK) — A bonni militaristák makacsul kitartanak azon követelésük mellett, hogy az NSZK-nak atomfegyverekre van szüksége. A Webrpolitische Informatlonen című nyugatnémet lap ezzel kapcsolatosan a kővetkezőket írta: „A NATO tanácsa állandó bizottságának már a legközelebbi hónapokban arra kell törekednie, hogy megtalálja annak módját, miként biztosítható — politikai és katonai jelentőségüknek megfelelően — valamennyi szövetséges részvétele a nukleáris fegyverek használatában". A lap teljesen egyértelműen hozza nyilvánosságra, hogy a bonni kormánynak az említett kérdés megoldásában döntfi szerepet kell betöltenie. nácsa Elnökségének elnökét, aki a tömeghez Intézett beszédében többek között a következőket mondotta! „Még csak rövid idő telt el azóta, hogy India kivívta függetlenségét, de egyszer s mindenkorra megszűnt as a helyzet, amikor India minden kincsét a gyarmatosítók sajátították el. A Szovjetunió kormánya és népe India kormányával és népével együtt örvend Goa, Damao és Dlu felszabadításának. A szovjet nép minden feltétel nélkül egyetért azokkal a határozott intézkedésekkel, amelyeket az indiai kormány foganatosít az indiai területen levó gyarmati tűzfészkek megszüntetésére. Országos ideológiai értekezlet a Szovjetunióban Moszkva (ČTK) — A Nagy Kreml palotában december 25-én országos ideológiai értekezlet kezdődött, melynek résztvevői megvitatják azokat a tapasztalatokat, amelyeket az SZKP szervezetei, a sajtó, a rádió, a televízió, a kulturális és népművelési szervezetek szereztek a kommunista nevelés terén. Az értekezletet N. Sz. Hruscsov, az SZKP KB első titkára nyitotta meg. Leonyid lljicsov, az SZKP KB titkára „Az SZKP XXII. kongresszusa és az ideológiai munkával kapcsolatos feladatok" elmen tartott beszámolót. Heusinger a középke'eti országok lerohanását tervezte Frankfurt (ČTK) — Heusinger, aki 1940 és 1944 közötti években a hitleri vezérkar hadműveleti osztályának főnöke volt, nemcsak az európai országok megtámadására irányuló tervek kidolgozásáért felelős — jelentette ki Johannes Czuckertort, a Wehrmacht volt tábornoka, jelenleg „a Heusinger esetet vizsgáló bizottság" elnöke. „A Heusinger ügy tervezte, hogy a Szovjetunió „legyőzése" után minden rendelkezésre álló hitleri hadtest lerohanná a közép-keleti országokat és elfoglalná Marokkót, Egyiptomot, Szíriát, Törökországot, Iránt, Afganisztánt, végül pedig Indlát ls. Ezeket az adatokat a Wehrmacht vezérkarának naplójába 1941. február 14-én beírt feljegyzés tartalmazza. A minap féloldalas reklám ötlött a szemembe. Már a címe is erélyes felszólításként hatott: „Ébredj, Amerikai A kommunizmus veszélye fenyeget!" A televízió 11. sz. adóállomása háromórás műsort közvetít: „Hollywood válasza a kommunizmusnak!" címen. Amikor bekapcsoltam a televíziós készüléket, fűtött a kíváncsiság, miként értelmezik Amerikában a szocialista világot, a szocialista emberek életét. A tőkének annyira szent a kommunizmus elleni hadjárat ügye, hogy az említett műsor közvetítése folyamán mellőzték az amerikai adások jellegzetességét — a műsort állandóan félbeszakító reklámok közvetítését. A „műsor" bevezető részében nem hiányzott az imát mondó lelkész, az egyenruhába öltöztetett cserkészek és a hollywoodi filmcsillagok sem. A rendező felszólította a hallgatókat, haladéktalanul közöljék ismerőseikkel a televízió „érdekfeszítő" műsorát, hogy ők is megtudják, miként kell küzdeni a kommunizmus ellen. Ami azután következett, nem volt egyéb, mint eszeveszett, féktelen dühkitörések és gyűlöletes szitkoződások sorozata. A televízió sok millió nézője három óra hosszat hallgatta ezt a hazugságokból, aljas rágalmakból, az igazség teljes elferdltéséből, gyűlölködő kirohanásokból stb. összeállított műsort. H. Watson, a kaliforniai Dispatcher szakszervezeti folyóirat szerkesztője mindezt a következőképpen jellemezte: A „műsor szereplői azt a benyomást keltették, mint a német fasiszták fénykorában tartott öszszejövetelek. Csupán a horogkereszt hiányzott..." Három óra hosszat ültem a televízió képernyője előtt és jegyezgettem, íme az Amerikai Televízió néhány „gyöngye" — adatok az amerikai polAz amerikai reakció célpontja az ifjúság Kereszteshadjárat az „amerikanizmus" zászlaja alatt gár „helyes" tájékoztatásáról: „Az emberiség egyharmada rabságban sínylődik és felszabadítását várja ... A kommunizmus az egész világot fenyegeti. A legközelebbi célja Japán, a Fülöp-szigetek és Formóza elfoglalása ... A kommunizmus — összeesküvés a világ ellen. A kommunisták sohasem változhatnak meg, mint ahogyan azt egyesek állítják. Céljuk, hogy ők uralják az egész világot 1 A kommunisták mindenétől megrabolták az emberiséget. Elvették az emberek vagyonát és most gyermekeiket is elveszik tőlük ... Isten is úgy akarja, hogy vagyona legyen az embernek ... Egyesek azt állítják, hogy a kommunisták tulajdonképpen nem is olyan rosszak, mint ahogyan azt róluk terjesztik. Kellemes emberek, nem akarnak háborút, szeretik a gyermekeket, dolgoznak és vidámak is tudnak lenni... Nem szabad a kommunizmusnak csak az árnyoldalait látni... Mindez borzasztó tévedés! A kommunizmus — a legrosszabb minden rossz közül. A kommunizmusnak csak árnyoldalai vannak. A kommunizmus sohasem lehet jó, mert azonos a materializmussal! Mindent meg kell tennünk a kommunizmus elhárítására, amely nemcsak politikai mozgalom, hanem gonosztevők összeesküvése a világ s az emberek szabadsága elleni ... Az USA ifjösőga a reakció hálóiéban A televízió képernyője három órán keresztül szórta a gyűlölet, az elvakultság, az elfogultság „kén- és tűzesőjét" ... Ez azonban nem az egyetlen eset. A legutóbbi időben egyre fokozódik ez a gyűlöletre szító propaganda és mindinkább az ifjúság felé fordul. E téren Kalifornia vezet. A kaliforniai iskolákban bevezették a kommunistaellenes nevelés óráit és ezt a célt számos könyv, a tanítók magyarázata és filmek szolgálják. Mindez arra Irányul, hogy már a serdülő gyermekekben szítsák a gyűlöletet a világ leghaladóbb Irányzatú eszméi ellen. A Chrlstian Science Monitor elmü lap tudósítója nemrég közölte, hogy a tanítóknak nem maradt Idejük az iskolaügyek megvitatására, mivel tanácskozásaikon minden Időt annak megállapítására fordítanak, milyen könyvek, filmek és egyéb módszerek segítségével fokozhatnák „a leghathatósabban" a kommunizmus elleni propagandát. Becker, a New York Times kaliforniai tudósítója szerint e propagandatevékenységben a katolikus egyház éppoly serényen vesz részt, mint a protestáns egyház. A kommunizmus elleni propagandából Igen tevékenyen veszik ki részüket például a következő szervezetek: A keresztények keresztes hadjárata a kommunizmus ellen, Az amerikai nevelés ligája, A szabadságszeretők klubja. Az alkotmányvédők bizottsága, Az Amerikáért slkraszálló polgárok szövetsége, A keresztény ellenállási mozgaloín stb., stb. A szülök és a diákok tiltakoznak Ez a szélsőségesen reakciós propaganda, amelyre a gyárosok és más tőkések óriási összegeket fordítanak, sok helyütt ellenszenvet idéz elő." A Chrlstian Science Monitor nemrégen cikket közölt arról, hogy p Los Angeles-i Iskolákban mily nagy méreteket ölt a tanulóifjúság kommunistaellenes nevelése. Ezzel kapcsolatosan közli, hogy egyre több szülő tiltakozik az ellen, hogy gyermekeiket reakciós gondolatokat tartalmazó könyvekkel, filmekkel mételyezik, gyűlöletre nevelik őket, s ugyanakkor félelmet idéznek bennük elő. Az amerikai ifjúság jelentős része ellenáll a reakció propagandájának. Erről több eset tanúskodik, nemcsak Kaliforniában, hanem az USA más államaiban is. A New York-i egyetem hallgatóinak vitaköre nemrég meghívta Ben Davlst, az USA Kommunista Pártjának titkárát egy vitadélutánra. Az egyetem vezetősége megtiltotta Davisnak és a Jövőben minden kommunista funkcionáriusnak is, hogy az egyetem épületébe lépjenek. A diákok egy teljes napon át tiltakoztak ez ellen a reakciós döntés ellen. Végül mégis megrendezték Davissal a vltadélutánt, éspedig a Broadwayon a Millin Színházban. A kommunizmus és minden előrehaladás elleni reakciós propagandahadjárat tagadhatatlanul veszélyes, különösen azért, mert az USA lázas fegyverkezéssel készül újabb háborús kalandokba. Ez az eszeveszett propagandahadjárat azonban nem állíthatja meg a fejlődést és egyáltalában nem árthat a szocialista tábor országainak. Felbecsülhetetlen károkat okozhat azonban elsősorban az Egyesült Államoknak és ifjúságának. EMIL ŠIP I tJ] SZÖ 3 * 1961. december 26.