Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)
1961-12-02 / 334. szám, szombat
A TITOKZATOS LEVÉL Irta: Alekszandr Nyikolajevics SZABUROV vezérőrnagy, a Szovjetunió Hőse 7. folytatás — Igaza volt, Alekszandr Nyikolajevics — mondja felvidultan Kosztya... — öreg ióka ez a Begovcev! Ülünk a tűzrakásnál és hallgatózunk, nem Jön-e Vaszilevicsi irányából vonat. Csend van, semmi nesz. Gondolataimban újra visszatérek Nálepkához. Mar meg akarom kérdezni Gáljától, nem ismeri-e őt, de Kosztya megelőz — Galja, te kosztoltatod a tiszteket. Kiszolgáltad-e már a 101. ezred törzskarának főnökét? — kérdi. — Nálepka kapitány? — nevezi meg Galja. —• Mindig nálunk étkezik. — Mit tudsz róla? — Galja gondolkodás nélkül ezt válaszolta: — Semmi se létezik számára, csak a szolgálat. Különben a napokban történt, hogy kávét vittem neki a törzskarra. A jelenlétemben telefonált. Valakivel közölte, hogy kézrekerítették Repkin levelét. Ugyanazét a kepkinét, akiről Begovcev ír. — No és mi volt tovább? — faggatja Kosztya. // — Felolvasta a levelet. Hogy valamilyen partizánok szlovák katonákat öltek meg, és Repkin azt írja a szlovákoknak, ne higgyenek, mert ez fasiszta provokáció, a partizánok nem akarják testvéreik vérét ontani. Ahogyan Galja Nálepka telefonbeszélgetését mesélte, önkéntelenül eszembe jutott az a „kerületi párttitkár" öregasszony, meg az is, hogy a tiszt bekapcsolta a rádiót, azután kiment. Sok a hasonlatosság! összenéztünk Kosztyával. Kérdeztük Gálját, hogyan reagált Nálepka Repkin levelére. Talán valamilyen megjegyzést is fűzött hozzá? De kiderült, hogy Galja csak összeszedte az edényeket és máris távozott Nálepka szobájából. Ideje volt búcsút mondani Avramovszkajánakj Kosztya azt mondta Galjának, a jövőben várja meg összekötőnket, s megparancsolta, hogy csatlakozzék az állomáson, összeterelt asszonynéphez és velük együtt m,enjen vissza Veszilevicsibe. Galja elbúcsúzott és távozott. Én meg Kosztya azonnal Sitov után iramodtunk. — A véletlenek túl sok találkozása jutott ki erre a mai napra. Gondolkozzon csak, Alekszandr Nyikolajevics. Itt volt mindjárt az én telefonbeszélgetésem, az öregasszony elbeszélése, no meg ez a Nálepka, Galja tisztje... Furcsa, hogy mindenütt belébotlunk. De ki lehet az a titokzatos Repkin, — dünnyögött Kosztya. KIÁLTVÁNY a tisztekhez Két hét tolt el. Ez alatt az idő alatt sok esemény játszódott le partizánéletünkben. De a mi a szlovák kérdést illeti, nem láttuk tisztábban. Persze az élet megállíthatatlan folyása maga kezdett már fényt vetni bizonyos dolgokra. Például Hojnyikiben, melyet Rava osztaga foglalt el, olyasmi történt, amire az összes partizánalakulatok sokáig nagy felháborodással gondoltak vissza. A hojnyiki állomást védelmező szlovák szakasz harc nélkül feladta az állomást a partizánoknak és viszszavonult a városba. Az utcai ütközet tüzében a szlovákok a parancsnokság udvarára kezdtek hátrálni, er.re az erősen védett pontra, melyet SS-legények tartottak megszállva. Az SS-katonák gépísztolyokból golyózáport zúdítottak az udvaron feltűnő szlovák katonákra. A szlovákok segítségért kiáltottak. A partizánok megrohamozták a prancsnokságot, de a heves tüzharban kénytelenek voltak meghátrálni. Elesett Nyikolaj . Kocsetkov, Reva egyik legbátrabb és legtapasztaltabb parancsnoka. Az SSek az egész szlovák szakaszt lekaszabolták. E két hét alatt messzire túl jutottunk a Pripjatyon. A szlovák hadosztály mindenütt a sarkunkban volt. Amikor megálltunk, ő is pihenőt tartott. E hadosztály alakulatai képezték a Pripjaty és az Uborty folyók közeli vidék helyőrségeit. Mint a brjanszki erdőkben, itt is kiépítettük partizán-támaszpontunkat és nagy repülőteret létesítettünk a Moszkvából érkező repülőgépek fogadására. Már sok szlovák katona volt köztünk, akik egyenként szökdöstek át a partizánokhoz. Reva is tréfálkozott, hogy ideje- lenne nemzetközi brigádot alakítani. A hitleristák 'Szkorodnoje falunál körül akartak zárni minket. A harcokban megesett, hogy a szlovákok tüzet nyitottak a német csapatokra, amit később úgy állítottak be, hogy a németek végzetes félreértésként magyarázták. Mégsem láttunk világosabban a szlovák kérdésben. Valaszavka nagyközségben, ahol alakulatunk törzskara napokon át székelt, a parancsnokok összejövetelén Bogatir javasolta, lépjünk akcióba, hogy tisztázzuk viszonyunkat a szlovák csapatokkal. Első lépésként indítványozta, küldjünk levelet a szlovák tiszteknek. Ha ingadoznának, a levél majd felbuzdítja őket. Mindenkinek tetszett a gondolat. — Röpiratra gondolsz? — kérdeztem Boga'irtól. — Nem. Minek? — mondotta. — Egyszerűen meg kell írni Cembalykiiífk: Vag;y-vagy. Ultimátumot kell adni neki — Helvesl — támogatták a parancsnokok. Miért éppen Čembalykot említette név szerint Bogatir? Megértettem. Hírből mindkét tisztet— Nálepkát és Čembalykot i^ többé-kevésbé ismertük. Ha már választani kell közöttük, akkor természetesen Cembalyknál maradunk, mert sokkal megközelíthetőbb számunkra. Ö nem törzskari főnök, mint Nálepka, hanem csak .zászlóoljparancsnok, tehát közelebb áll a katonákhoz. Rudolf tanúskodása szerint volt parancsnoka elég értelmes ember, nem nagyon szereti a németeket — gondoljunk csak vissza, hogyan fogadta Rudolf hasonlatét, a vörös és fekete kakas esetét. Ezenkívül Čembalyk zászlóalja tőlünk nem messze, Bujnovlcsi faluban állomásozott. Rudolf könynyen eljuttathatja a levelet a címzettnek. Neki is ülünk a levél megfogalmazásának. Ez volt benne: „A fasiszta csapatok súlyos károkat szenvednek emberéletben és haditechnikában a keleti fronton. A németek Magyarország, Románia, Csehszlovákia csapataival fedezik magukat s ezeket a hátországban a partizánok ellen is bevetik. ... Ön, mint parancsnok, felel katonái és családjaik sorsáért, tudnia keli, hogy minden megölt vagy megrokkant katonájáért fe el népének. Nemcsak esztelenség, hanem bűn tovább támogatnia a fasiszta Németországot. Mi, partizánok, végleges megoldást ajánlunk önnek. Vagy az utolsó német és szlovák katonáig folytatja a harcot Hitler érdekében, vagy védelmére kel hazája népének. Az ön döntésétől fog függni a mi viszonyunk önhöz ós katonáihoz. Gyorsan kell határoznia. Szívesen vennénk válaszát személyes találkozáson..." A tér'iépen biztos pontot kerestünk a talá'kozásra. i — Ha Čembalyk úr elfogadja a meghívásunkat és jelentkezik, Kartyenyicsit jelöljük meg a találkozó helyéül Ez nincs messze tőle, mi meg ocahelyezzük át a törzskart — mondom én. — Ki viszi el a levelet Cembalyknak? — kérdi Boga*ir. — Rudolfot küldjük. (Folytatás következik) Fordította: Lőrinci László ÜMBr ! mm iSäSrw? 1 ^TŠfáBK&ŕ ' l^L^xI AA JBBPŽ HHHk ^Mf^ 1^^^ * š. " M* > "cl 'Uflr";;'. aMMHHIHP - tifg 1111111111111 ' ..' í. /'-f-V'f|§ Hírt adtunk már róla, hogy a P. O. Hviezdoslav Színház drámai együttese bemutatta V. Nezval Atlantisz című színművét. J. Herec felvételén V. Záhorský a nagysikerű előadás egyik jelenetéb en. Hogy falujuk kulturált legyen — Nálunk kulturális munka? Ugyan kérem... melyik fiatalt érdekli ma a falusi színdarab? Még hogy esténként színdarabpróbára járjanak? Dehogy mennek, mikor ott a televízió... Nem lesz már nálunk többé színdarabtanulás... Nagyon sok faluban kapunk hasonló válaszokat — sokatmondó kézlegyintés kíséretében —, amikor a falu kulturális életéről érdeklődünk. Tény, hogy a televízió bizonyos megtorpanást okozott, de azért nem olyan veszélyes a helyzet, mint amilyennek első pillanatban tűnik. Meggyőződtem erről a napokban a "hjceneci járás Mucin községében. Ebben a faluban is egyre inkább tért hódít a televízió; az aranylag kis faluban mintegy 30 készülék működik. A TV elterjedése ebben a községben is visszaesést okozott a kulturális munkában. — Minden jel arra mutat, hogy ez a megtorpanás csak rövid ideig tart, és a községben ismét egészséges kulturális tevékenység van kialakulóban — mondotta Szabó elvtárs, a HNB titkára. — Mire alapozzák ezt a feltevést, titkár elvtárs? — érdeklődtem kíváncsian. A nemzeti bizottság titkára már éppen hozzáfogott a bizonyító érvek felsorolásához, amikor egy fiatalember toppont be a HNB irodájába. — Majd Matúz Pál elvtárs, a CSEMADOK helyi szervezetének elnöke többet mond a dologról — mondotta a titkár. — Hát jelenleg még nem sokat lehet mondani a mučíni kulturális életről ,de reméljük, hogy a helyzett hamarosan megváltozik — válaszolt* Matúz elvtárs. — Űgy tudom, a' CSEMADOK-nak mintegy 40 tagja van ebben a faluban. Az a kérdés, vajon aktívak-e? — Az a baj, hogy csak egy részük dolgozik rendszeresen — hangzik a válasz. — S hogyan remélik a helyzet megjavítását? -»- Jelenleg két tervünk van — mondja az elnök. — Újévre színdarabbal lépünk a közönség elé (utoljára egy évvel ezelőtt adtak elő a faluban színdarabot.) A próbák már folynak. Címe: „Hamupipőke". Másik tervünk, hogy a CSEMADOK keretén belül zenekart szervezünk. Ebben az ügyben már megtettük az első lépéseket, és reméljük, hogy a szilveszteri bálon már a CSEMADOKzenekar muzsikál. Mindebből mi a tanulság? Az, hogy már ideje lenne felhagyni a televízióra való hivatkozással, amikor a kulturális élet pangásának okait kellene feltárni ebben vagy abban a faluban. Iilkáb össze kellene fogni — s az eredmény bizonyára nem maradna el. Agócs Vilmos Alberto Moravia tiltakozott az olasz bíróságon az ellen, a vád ellen, amellyel Unalom c. regényét illették. Az olasz bíróság ugyanis Alberto Moravia legutolsó regényét pornográfnak nyilvánította s meg akarta akadályozni terjesztését Az Unalom 1961-ben Viareggióban, az első irodalmi nagydíjjal kitüntetett regény, amelynek kiadási jogát eddig húsz ország vásárolta meg. Kutyaharapást szőrével gyógyítanak A járási zootechnikus irodájában vigan pattogott a tűz a vaskályhában. Kellemes hangulat volt a helyiségben. Kovács Péter, a zootechnikus minduntalan a kályha felé tekingetett és önkéntelenül is mindig csak a kellemes meleg, meg a kényelem ellenkezőjére, a járás legelmaradottabb szövetkezetére gondolt és közben talán tízszer is a kezébe vette az új kinevezést, újra és újra elolvasta, pedig könyv nélkül is tudta már a tartalmát. „ ... egyúttal tudatom önnel, hogy január elsejétől saját kérelmére áthelyezem az alsósárosi szövetkezetbe az állattenyésztés vezetőjének tisztségébe. Pénzbeli javadalmait..." Valahányszor maga elé tette a kinevezési okmányt, mindig arra a bizonyos két szóra esett" a tekintete: „saját kérelmére". Mert ezzel a kitétellel volt a legtöbb baja. Senki sem hitte el neki, hogy valóban a saját kérelmére helyezik át. Ha elmondta elhatározását az ismerősöknek, vagy apjának, anyjának, feleségének, azt, hogy újévtől más munkakörbe megy át, mindenki valami rosszat sejtett a dolog mögött. Hiszen ha valaki alacsonyabb beosztásba kerül — a Járásról egy eldugott kis faluba — ott valami hiba van a kréta körül — mondta vagy csak gondolta, akivel beszélt a dologról. Felesége pedig egy este egyszerűen így szólt hozzá: Nézd, Péter, miért nem mondod meg őszintén, hogy belekeveredtél valamilyen csúnya históriába. Hiszen a feleséged vagyok, velem szemben őszinte lehetnél. így aztán Péter legszívesebben nem is tárgyalt senkivel a dologról. Most is újra a vörösszínűre izzott kályhacsőre tekintett és megint az alsósárosi szövetkezetre gondolt. Arra a látogatásra, amit tavaly — éppen most ősszel lesz egy éve — tettek meg négyen a járás mezőgazdasági osztályáról. Mert akkor is, mint most kevés volt a tej a tehenészetben, pedig az utóbbi évek legjobb termésével zárták a múlt esztendőt. De más tekintetben is gyengén állt az alsósárosi szövetkezet szénája. Aztán eszébe jutott az a feneketlen sártenger, — mely ősztől tavaszig borítja a gazdasági udvart —; meg az öreg Krajcár bácsi, a tehenes, aki nevetett rajta, mert ott állt félcipőben a tehenek faránál, aztán az egyik tehén a háta mögött mozdult egyet, majd halk loccsanás hullott, utána érezte, hogyan folyik végig hátán a meleg tehénganaj. — Ja kérem, — nevetett egy kicsit kárörvendően Krajcár bácsi, ahogy szalmacsutakkal törülgette róla a híg trágyát. — Az istálló, meg a jólfűtött iroda, az ég és föld. A járási hivatalban persze az ilyesmi senkivel sem történhet meg ... Arra is élénken emlékszik, hogy gyorsan végeztek az ellenőrzéssel. Azaz hogy sokat nem végeztek, mert semmi lényegeset nem tudtak megállapítani. Mindössze egy-egy elszórt megjegyzést némely tagtól. Krajcár bácsi már régebben is sokszor emlegette, hogy nagy bajok vannak a szövetkezet körül, többek közt azért is, mert többször észrevette, hogy hiányzik az előírt takarmányból egy-két zsákkal. — Csakhát — felelt titokzatosan az öreg, valahányszor unszolta őt egy kis ilyenirányú beszélgetésre — ne szólj szám, nem fáj fejem. Mert Varga Arpád is hogy járt ebben a szövetkezetöen, amikor idejött zootechnikusnak — bökte aztán ki mégis az öreg két tehén fejése között. — Az is Idejött ötvenben, június végén, értette is a dolgátI Az első taggyűlésen kijelentette, hogy: tovább pedig Itt lopások nem lesznek. Elfogadtatta a taggyűléssel, hogyan büntetik majd meg, akit lopáson érnek, de azt gondolja, hogy ez használt? Dehogy használt! Csak annyi történt, hogy másnapra Varga Arpád, az újdonsült zootechnikus dagadt orral, meg kékre-zöldre vert szemmel állított bo a szövetkezeti irodába. Detektívek s jöttek ki, de azok is mit csinálhattak? Árpád elmondta, hogy úgy éjfél után egy óra tájban valaki bezörgetett az ablakán, hogy sürgősen menjen a tehénistállóba, mert nehéz ellése van egy tehénnek. Alightgy kilépett a kapun, valaki pokrócot dobott a fejére és mikorra magához tért, nyomuk veszett a tetteseknek. Ű pedig szégyenszemre Jő egy hétig hordta a kékkeretes okulárét a szeme körül. — Igaz, — mondta csak úgy magának Kovács Péter, ahogy újna elolvasta a kinevezésén ezt a két szót: „saját kérelmére", Varga Árpád ls — pedig ő igazán jó szakember, meg ílég tagbaszakadt is volt, hogy ne ijndjen meg akárkitől — ugyanígy mondta el az eset után talán három nappal, mikor bejött a járási hivatalba a kész felmondási ívvel. És c jak ennyit mondott azoknak, akik vigasztalni próbálták: — Azt pedig senki ne kívánja tőlem, hogy töltött pisztollyal járjak a tehenek faránál, meg a disznóólak között. Én is tudok dolgozni, elmegyek, ha kell fejőgulyásnak! Hárman-négyen a falusiak közül is ugyanígy jártak, akik elfogadták a megüresedett állást. Senki sem akarl állattenyésztő lenni ebben a szövetkezetben. Mert szinte kísértetiesen hasonlítottak egymáshoz az esetek ... A vezető, ha annál az öthat enyveskezűnél kifogásolt valamit, nem szóltak azok ,akkor egy szót sem, hanem egy-két nappal az incidens után ugyanúgy járt, mint Varga Árpád. Országszerte nincs még egy ilyen falu mint Alsósáros — mondták sokan a járási mezőgazdasági osztályon. Az egyik arra hivatkozott, hogy a falu távol esik a kultúrától, a másik az emberek maradiságát okolta, végül aztán lassan bele is nyugodtak, hogy ezen a szövetkezeten már a csoda sem segít. — És most itt állok, az év utolsó napjai is eljöttek —• peregtek tovább Kovács Péter gondolatai. — Holnap vagy holnapután talán már magam is megkapom azt, amit előttem már ^égyen-öten megkaptak. Mert úgy történt a dolog, hogy a múlt hónapban a járás valamennyi szövetkezeti elnökét összehívták megbeszélésre. A beszámolót Kovács Péter tartotta, elemezve benne a szövetkezetek gazdálkodásét. És nagyon megkritizálta az alsósárosi szövetkezet vezetőit. Csóka Károly, az elnök először csak lesütötte a szemét, aztán mikorra végzett Péter, elsőnek jelentkezett szólásra^ — Könnyű neked, Kovács elvtárs, havi kétezerért kritizálgatni bennünket. Igaz, hogy — mondjuk valamikor tizenkilencben — vöröskatona koromban — magam sem így képzeltem el a szocializmus építését. Ha nem látnám, hogy mennyi jó szövetkezet van szerte a járásban, talán már nem is hinnék a szövetkezeti gondolatban. De ha szólok nálunk az embereknek, annak az öt-hat hangadónak, hogy elég már a lopásból, engem vernek kékre-zöldre, nem téged. Különben, ha kedved van hozzá, ne csak a szót fecséreld, előtted az út. Éppen zootechnikus nélkül vagyunk. Nem telt bele három másodperc, mert nagyon a szívén találta őt az a néhány sző a kétezer koronáról, odalépett az elnök elé és belevágott a tenyerébe. — Újévkor átveszem a funkciót a maguk szövetkezetében, Károly bátyám ! Kimondta a nagy szót. Vissza már nem szívhatta, még ha akarta volna sem. Hogy mit tett, annak csak akkor ébredt tudatára, mikor másnap autóval kiment körülnézni a szövetkezetbe. Alighogy befordult a gazdasági udvarba, hogy szétnézzen az állatállomány körül, tengelyig sülylyedt a Pobjeda. Ökrökkel kellett kihúzni. — Nem baj, gondolta, a sarat még ki lehet bírni. Hiszen még sok faluban van ez így, vigasztalta magát. Aztán egyenesen régi ismerőséhez, Krajcár bácsihoz ment a tehénistállóba. — Csak nem ment el az elvtárs jobbik esze, felelt kurtán az örég, mikor megtudta, mi járatban van. Hiszen ha csak tizenöt esztendővel lennék fiatalabb, már régen elmentem volna valamelyik jobb szövetkezetbe. Annyi jó szövetkezeti gazdaság van itt a környéken! De hát én már túl vagyok a hatvanon, hova menjek? Meg aztán, csak ne szeretném annyira ezt a falut. Mert bizony, csak a szám jár. Nem tudnék én elmenni onnan, ahol születtem. — Krajcár bácsi, mit csinált maga régebben ? — Amióta megalakult a közös, mindig a teheneket gondozom. — Nem úgy gondoltam én a „régebben"-t, hanem hogy mit csinált a háború előtt. — Akkor is ugyanazt, amit most. Csakhogy akkor a szakmabeliket úgy hívták, hogy: tehenes. Tizenhárom éves koromtól ez az én mesterségem. Szeretem én a jószágot, mintha csak ember lenne. Fáj is a szívem sokszor, mert mikorra ideér az árpadara, meg a sok jó másféle eleség, bizony nagyon megcsappan. Ha úgy összehasonlítom, mi történt Régebben, a grófi világban a magamfajta szegény emberrel, ha rajtaérték, hogy elvitt a .disznajának egy tarisznya darát, néha arra gondolok, hogy nem ártana egyeseknek, ha végighúznának rajtuk asz ispán görbebotjával. Mert hiszen magát lopja meg, aki megrövidíti étel dolgában a közös tehenét, disznaját. — Ugyan, Krajcár bácsi, az a világ elmúlt már, hogy valakit görbebottal verjenek — felelt Péter. — Nem is úgy gondoltam én azt *—' csendesedett el lassan az öreg. — De fáj, ha valaki ilyen rövidlátó. Pedig nem is olyan sokan vannak az effélék a mi szövetkezetünkben. Talán öten-hatan. De azok aztán ösaOJ SZO 6 * l 38 1- december 2. N
