Új Szó, 1961. december (14. évfolyam, 333-362.szám)

1961-12-17 / 349. szám, vasárnap

Äz USÄ újra megakadályozta Kína ENSZ-tagságának elismerését New York (ČXKJ — Az ENSZ köz­gyűlésének plénuma december 15-én délután befejezte Kína ENSZ tagsá­gának vitáját. A vitában több mint 50 küldöttség vett részt. A tagállamok alapjában véve három csoportra oszlottak. Az első csoport a Kínai Népköztársaság képviselete és a Csankajsek-klikk el­távolítása mellett foglalt állást A második csoport minden változtatást ellenzett a „kínai kérdésben", a har­madik pedig a két Kína elméletét hirdette. A második csoport álláspontjának főképviselője az USA, amelynek ja­vaslatát 61 szavazattal 34 ellenében elfogadták. Hét küldöttség tartózko­dott ^a szavazástól két küldöttség pedig nem vett részt. Tüntetések Guatemalában Guatemala (ČTK) — Guatemalában tovább folynak a tüntetések Ydigoras Fuentes elnök diktatúrája ellen, aki választási csalás alapján a további funkciós időszakban is hatalmon akar maradni. Guatemala fővárosában a rendőr­ség letartóztatta az ellenzék vezéreit és a demokratikusan gondolkodó pol­gárokat. A szavazás eredménye, amely le­hetővé teszi a Csangkajsek-kllkknek, hogy törvényellenesen még egy to­vábbi évet töltsön az ENSZ-ben, a világszervezet ENSZ gyengeségének újabb megnyilvánulása, Az Egyesült Nemzetek Szervezete még mindig nem tud megszabadulni a nyugati ha­talmak „hidegháború" befolyásától. Délnyugat-Afrika elnyeri függetlenségét New York (CTK) — Az ENSZ köz­gyűlésének gyámsági bizottsága be­fejezte a délnyugat-afrikai helyzet­ről szóló jelentés tárgyalását. 37 ázsiai és afrikai ország, Kuba és Jugoszlávia küldöttségei határo­zati javaslatukban kérik Délnyugat­Afrika függetlenségének és nemzeti szuverenitásának elismerését. A Szov­jetunió küldöttsége támogatta az ázsiai és afrikai országok határozati javaslatát. A gyámsági bizottság heves vita után elutasította. 86 szavazattal egy ellenében az ázsiai és afrikai orszá­gok javaslatát fogadta el. (Portugá­lia a javaslat ellen szavazott.) Fran­ciaország, Spanyolország és Nagy­Britannia küldöttségei tartózkodtak a szavazástól. Tovább folynak a harcok Katangában Kennedy és Csőmbe táviratváltása • A katangai diktátor elmenekült Elisabethvilléből (ČTK) — Washingtonban közölték azokat a táviratokat, amelyeket a leg­utóbbi 24 órában Csőmbe katangai szeparatista és Kennedy, az USA el­nöke váltottak. Csőmbe táviratában kijelenti, hogy hajlandó Adoulával, a kongói központi kormány miniszterel­nökével a kongói problémáról tár­gyalni és Kennedy amerikai elnököt a katangai harc beszüntetése érdeké­ben beavatkozásra kérte. Kennedy azonnal azt válaszolta, hogy hala­déktalanul lépéseket tesz a Csőmbe és Adoula közötti találkozó megren­dezésére. Amíg a katangai fegyverszünet kérdésében lázas diplomáciai tevé­kenység folyik, az ENSZ egységei Elisabethvillében december 14-én es­te a város középpontja felé támadást indítottak. December 15-én a délelőt­ti órákban az ENSZ-csapatok mind­FÖMÁBAN A CSEHSZLOVÁK KÖNYV­KIÁLLÍTÁS megnyitásának előestjén, de­cember 15-én PeliSek elvtárs az Iskola és a kulturális ügyek miniszterének helyettese és Innemann elvtárs, az Állami Politikai Könyvkiadó igazgatója sajtóértekezlet rendezett a csehszlová­kiai könyvkiadásról. össze negyed mérföldnyire voltak a város középpontjától. Az akcióban mintegy 5000 ENSZ-katona vett részt. A legutóbbi hírek szerint az ENSZ Elisabethville harmadrészét tartja ke­zében. Cyrllle Adoula, a Kongói Köztársa­ság miniszterelnöke rádióbeszédélben élesen bírálta a gyarmatosítókat és az imperialistákat, akik Csőmbe dik­tatúráját támogatták és támogatják, — és ma, amikor Kongó népe a kor­mány vezetésével elhatározta, hogy testvéreit felszabadítja a zsoldosok terrorja alól, ugynazok a hatalmak tiltakoznak az ENSZ haderőinek had­műveletei ellen és a tűz beszünteté­sét követelik. A nép nagyon jól tudja, hogy Kon­gó békéjének helyreállítására elegen­dő lenne, ha az említett hatalmak íjiegszüntetnék a Csombenak nyújtott támogatást. •• » Elisabethville (CTK) — A Reuter hírügynökség elisabethvillei tudósító­jának jelentése szerint Csőmbe, Ka­tanga szeparatista „elnöke" vezérka­rával megszökött Elisabethvilléből. A rhodésiai határ felé tart Kipusi város irányában. Az amerikai hatóságok üldözik az USA Kommunista Pártjának funkcionáriusait New York (ČTK) — Az amerikai hatóságok a reakciós McCarran tör­vény alapján megkezdték az USA Kommunista Pártja egyes funkcioná­riusainak üldözését. Róbert Thomp­son, az USA Kommunista Pártja New York-i szervezetének volt elnökét és Gilbert Greent, az USA Kommunista Pártjának Illionis állambeli volt el­nökét felszólították, hogy „december 19-ig vétessék fel magukat nyilván­tartásba. mint, az USA Kommunista Pártjának tagjait". Amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, bör­tönbüntetés vár rájuk. Thompsont és Green* már 1949 ok­tóberében az USA Kommunista Párt­jának vezető képviselői ellen folyta­tott ismert perben magas büntetéssel sújtották. Az USA Kommunista Párt­jának mind a két vezető képviselője a bejegyzés elutasítása után is a fa­siszta McCarran törvény áldozatéul esik. Meokerdődötl a Béke-Világlanács ülése Stockholm (ČTK) — December 16­án délelőtt kezdődött Stockholmban a Béke Világtanács ülése, amelyen 60 ország 230 képviselője vesz részt. A békemozgalom képviselői az általá­nos és teljes leszerelésről, Német­ország és Nyugat-Berlin problémáiról, valamint a nemzeti függetlenségért folytatott harc kérdéseiről tárgyal­nak. Az ünnepélyes megnyitó után a küldötteket a Lenin Béke-díjas Arthur Lundkvist, a Béke Világtanács alel­nöke, üdvözölte. Elmélvülnek kapcsolataink az NDK-val Berlin (ČTK) — A Nőmet Demokra­tikus Köztársaság és a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság küldöttséget decem­ber 8-tól 15-ig tárgyalásokat folytattak Berlinben az 1962. évi kulturális együtt­működési tervről. A baráti és szívélyes légkörben folyt tárgyalások befejező ré­szében aláírták az 1982. évi kulturális kapcsolatok munkatervének pótjegyző­könyvét, amely a többi között a tudo­mány és kultúra különböző területein működő tudósok és szakemberek cseré­jét irányozza elő, és jelentős mérték­ben bővíti és mélyíti « két ország kul­turális együttműködését. Üjabb merénylet a berlini gyorsvasúton Berlin [CTK) — A nyugat-berlini pro­voltatörök e napokban a berlini gyorsva­súton haladó vonatból gyúlékony anya­got tartalmazó három (lveget dobtak a Bornholmer Strasse-i állomás épületére. E hét elején hasonló mődon két állomá­son okoztak tüzet. A Német Demokratikus Köztársaság illetékes szervet rámutatnak arra, hogy a nyugat-berlini szenátusra hárul mln­den felelősség e gaztettekért. A moszkvai golyóscsapágygyárban új automata gépsort szerelnek fel. Ké­pünkön Viktor Volkov ós Vlagyimir Koszakovszkij az automatikus köszö­rfisort állítják be. (ČTK — TASZSZ — felv.) u Thont : Äz Union Miniére fedezi Csőmbe katonai akcióinak kiadásait New York (CTK) — ü Thant, az ENSZ főtitkára Spaak belga külügyminiszter­hez intézett levelében válaszolt az ENSZ katangai akcióinak céljairól. U Thant ismét figyelmeztetett arra, hogy az ENSZ mindaddig folytatja katangai katonat ak­cióit, amíg nem látja biztosítva az ENSZ közgyűlése és Biztonsági Taná­csa határozatainak teljesítését, amely többek között az idegen zsoldosok Ka­tangából való eltávolítását követeli. U Thant hangsúlyozta, hogy az ENSZ katonai egységeinek akciói megszűnnek, mihelyt biztosítják az ENSZ szerveinek szabad mozgási lehetőségét, felújítják a törvényes rendet és az ENSZ szervei nem lesznek támadásoknak kitéve. Az ENSZ egységei amíg az nem történik meg, önvédelemből erélyesen visszavet­nek minden támadást. U Thant levelében azt kérdezi Spaak­tól „vajon őszintén hiszi-e, hogy Csőm­be elláthatta a katangai csendőrséget korszerű fegyverekkel, lökhajtásos repü­lőgépekkel, és kifizethette az idegen ka­tonák magas zsoldját az Union Miniére és más külföldi cégek anyagi támogatása nélkül?" U Thant rámutatott arra ls, hogy az Union Miniére elisabethvtllet tisztviselői nyíltan azzal kérkedtek, togy a társaság műhelyeiben Csőmbe egységei számára páncélautókat és fegy­vereket gyártanak. AZ ALGÉRIAI NEMZETI FELSZABADl­TÁSI FRONT képviselői Casablanca kikö­tőben 13 tonna gyógyszert, élelmiszert és ruhaneműt vettek át, melyet Csehszlová­kia a sebesült algériai katonáknak kül­dött. (CTK) AZ ANGERSI BÖRTÖNBŐL sikerült megmenekülnie Ahmed Akkasnak, Algé­ria Kommunista Pártja titkárának, akit egy francia katonai ítélőszék 25 év bör­tönre ítélt. (ČTK) DE GAULLE francia elnök megtiltotta, hogy az ENSZ repülőgépei, melyek fegy­vert és katonai utánpótlást szállítanak Kongóba, Franciaország légi terén átre­püljenek. (CTK). A SKÓCIAI BÁNYÁSZOK pénteken tar­tott értekezletén határozatot hoztak, mely szerint február 2-án egy napra beszünte­tik a munkát és így tiltakoznak az angol nemzeti széntanács ama rendelkezése el­len, hogy 1902-ben 22 szénbányát bezár­nak. í CTK) Korán esteledik, A demokratikus Berlin utcáin kigyúlnak a fények. A fénycsövek között színes villany­körte-füzérek, az utcasarkokon feldí­szített fenyőfák égői, a csillogó kirakatok fényei hirdetik — javában áll a karácsonyi vásár. Sűrű ember­áradat, omnibuszok, S-Bahn-szerelvé­nyek, autók forgataga egészíti ki a nagyváros hangulatát. Egy kislány meglát a kirakatban egy hajasbabát, odavonszolja anyukáját. Szürke kabá­tos férfi áll meg a játékbolt előtt. A körbefutó villanyvonat kötötte le figyelmét. A határ mentén azonban kevés az ember. Itt csend van. A határvédelmi vonal seeburgi szakaszán egyszerre csak valami mozgolódás támad. Há­rom alak körvonalai bontakoznak kl a félhomályból. Az őr harsány állj-t kiállt. Villanás, dörrenés, a provoka­tőrök lőnek. A határőrség közbelép, a támadók menekülnek. Az egyiknek elvágják az útját. Reiner Schröter fogva marad. Tizenhét éves. Veszélyes vállalkozásáról vall. Egy magát Kuno­nak nevező egyén szervezte be és szedte rá, hogy társaival az NDK ha­tárán betörést hajtson végre. Már több napja figyelték a határőrök szokásait, viselkedését. Feladatuk az volt, hogy áttörjenek a határvonalon, megtá­madják az őrséget, és egy rendőrt hurcoljanak magukkal nyugatra. Kunoról, a felgyújtóról annyit sike­rül megtudni, hogy valódi neve Horst Gerstenberg. Főleg a nyugat-berlini műszaki főiskola felelőtlen és duhaj fiataljai között tevékenykedik. Pénzt ígér, beszervez, fegyvert és drótvágó ollókat osztogat. Ezen a szombat es­tén azonban még valamit megtudunk Kunoról. A szürkekabátos ember közben már megvette a villanyvonatot. A berli­niek a televízió esti műsorát nézik, vagy a Friedrich-Palace-ban régi ber­lini melódiák mellett szórakoznak. Kunóról semmit sem tudnak. És akkor I Kiküldött munkatársnnk berlini telefonjelentése: 1 Kunoról lehullik a% álarc Nyugatnémet ultrák fegyveres provokációja az NDK berlini határán © Ki kergette halálba Diete Wohl­farhtot? • Nem tudnak belenyugodni vereségükbe úgy nyolc óra tájt Kunó újra hallat magáról. A staakeni határszakasz őre mozgolódásra lesz figyelmes. Észreve­szi, hogy áttörték a védelmi vonalon. Álljt kiált. Válaszképpen jól célzott pisztolylövések dördülnek. A szolgála­tos határtiszt összeesik. Három golyó érte, kettő súlyosan megsebesítette. A határőröknek nincs más választá­suk: géppisztolysorozattal válaszolnak. Diete Wohlfahrt provokátor kezéből kiesik a pisztoly. A nála talált tárgyak világosan be­szélnek főnökéről Kunóról, annak megbízóiról és céljairól. Drótvágó ol­ló, egy RMF 893635-ös revolver, 30 töl­tény, egy plasztikbomba és több száz francia frank. Plasztikbomba, francia frank — még ebben sem különböznek a nyugatné­met ultrák párizsi és algériai bandi­tatársaiktól. Megkérdezek egy rendőrszázadost, mit lehet az ilyen plasztikbombával csinálni. Tulajdonképpen semmit, vá­laszolja A határvédelmi berendezés megrongálására kevés, a városba pe­dig nem jut el. Kifejezetten provoká­ciós célokat szolgálhat, hisztériakel­tést „a berlini kérdés" felszínen tar­tása a célja. A nyugat-berlini szenátus tanácsosai még mindig nem tudnak belenyugodni vereségükbe. Pedig ők ls láthatnák, hogy hanyatlóban van a csillaguk. Greupner határőr főhadnaggyal be­szélek a Friedrich-strassei átjárónál. Saját szemével látta toporzékolni Bmndtot, amikor lezárták a határt. Emlékszik októberre, amikor még si­került Brandtéknak felvonultatnlok az amerikai tankokat a Friedrich­strassen. Ma már a rohamágyúkból plasztikbomba lett. Klucia hadnagy ls itt állt, amikor az amerikai tankok ágyúi rá meresz­tették csövüket és a jenkik szuronyt szegezve ültek rohangáló dzsipjeiken. Ma már újra itt teljesít szolgálatot Grossmann őrmester is, aki nem mozdult el helyéről kötelessége telje­sítése közben, és a civileket szállító provokáló amerikai autó elütötte. A határőrök szívesen emlé­keznek hiszen győzelmet arattak ek­kor. Az amerikaiaknak akaratlanul is tudomásul kellett venniök, hogy itt egy szuverén állam határa van. Míg a nyugati oldalon a megszállók zász­laja leng, itt az NDK állami lobogóját lengeti a szél. Ezt nem akarják észre­venni, pedig itt van az orruk előtt. Az átjárónál beszélgetünk. Amerikai kocsi jön, egyenruhás tisztekkel. A so­rompó felemelkedik, az autó megállás nélkül tovább robog. Civil ruhában már nem járnak erre az amerikaiak. Ez tölti el büszkeséggel Greutzer főhadnagyot. Csípős hideg van. Az őrszobára indu­lunk, amikor a túlsó oldalon egy csoport verődik össze. Filmesek. Felállítják fel­vevő gépüket. A rendező utasításokat ad. Két szereplő kiválik a csoportból és a határ felé tart. Az operatőr ü]Ja az In­dítón. Jól tudják, hogy a nyugat-berltniek át­járója a Heine utcában van. Tudják, hogy innen vissza fogják utasítani a két sta­tisztát. Ezt szeretnék filmre venni, hogy bemutathassák a televízióban: „íme a vö­rös szabadság. így bánnak két békés pol­gárral." Reuchner főhadnagy villámgyorsan gondolkodik. Megvilian a szeme, gyors parancsot ad. Mire a „színészek" a so­rompóhoz érnek, előáll egy fényes sze­mélykocsi. Az őr udvariasan figyelmez­teti a két embert: — Uraim, önök tévednek, a nyngat-ber­ľiniek átjárója máshol van. De tessék, elvisszük oda. Betessékelik a meglepődött szereplőket a kocsiba és elrobognak. Vagy félóra múlva visszatér és elmeséli, hogy a „színészek" szabadkoztak, hogy nekik eszük ftgában sincs átmenni a demokratikus Berlinbe, de ha már eljöt­tek, a megfelelő formalitásoknak eleget tettek és átjöttek. De csakhamar vissza is mentek. Az operatőrnek majd lefagynak az ujjai, a rendező topogva, dühöngve hadonászik, hogy bemelegítse magét. A televíziónak azonban nem készül el a film. Sem a fegyveres, sem a filmfelve­vőgépes provokátoroknak nem terem rózsa az NDK határán. Azt, hogy a berliniek csak fényképről ismerik a plasztikbombát, azoknak köszönhetik, akik önfeláldozó szolgálatot teljesíte­nek az NDK államhatárén: Beutner­nek, Kluckénak, Grossmannak és a töb­bieknek. A nyugat-berlini urak eről­ködése nem zavarja az NDK fővárosá­nak lakóit. Az eseményeket csupán az újságokból tudják meg, a lövések nem hallatszanak a forgalmas utcá­kig. De a plasztikbomba fényképéről, a hírekből levonhatjuk a tanulságot. Itt ez ideje véget vetni a provokációk­nak. A banditákat ültessék rács mögé, uraikra húzzanak kényszerzubbonyt.. A berliniek békére, nyugalomra vágynak. Hajasbabára, villanyvonatra és banánra. Nem Kunórai Ezért köve­telik: Fogják le az ultrák kezét, a békeszerződéssel, Nyugat-Berlin de­militarizált szabad várossá nyilvání­tásával. VILCSEK GÉZA LIPPE, Norvégia Kommunista Pártja Központi Bizottságénak titkára kijelentet­te, hogy Norvégia Kommunista Pártja tiltakozik az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának üldözése ellen. A KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG kereske­delmi küldöttsége Csou Chua-mtng külke­reskedelmi miniszterhelyettes vezetésével Moszkvába érkezett. (CTK) ANGLIA legnagyobb szakszervezete, az 1300 000 tagot számláló közlekedési al­kalmazottak és nem kvalifikált munkások, szakszervezete hivatalosan bejelentette, hogy támogatja az atomleszerelőst. (CTK) A NYUGATNEMET hadügyminisztérium szóvivője elutasította Heusinger tábor­nok háborús bűnös ellen emelt szovjet vádakról szóló dokumentumokat. A bon­ni kormány át sem tanulmányozta az anyagot és kijelentette, hogy a vád ko­holmány. (CTK) ANGLIA KOMMUNISTA PÁRTJA az el­múlt héten további 112'taggal gyarapo­dott. (CTK) LEONYID BREZSNYEV. a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke indiai látogatása során átadta Nehrn mi­niszterelnöknek N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének személyes üzenetét. (CTK) A FRANCIA ULTRÁK további bombame­rényleteket követtek el Párizsban és Bordeauxban. Más városokban több algé­riait megöltek, illetve súlyosan megsebe­sítettek. (CTK) AZ AMERIKAI EGYETEMEK 1500 taná­ra, tanársegéde és lektora felhívást in­tézett Kennedy elnökhöz, hogy az Egye­sült Államok hagyja abba a lázas fegy­verkezést és békés úton versengjen a többi országgal. (CTK) A VIETNAMI DEMOKRATIKUS KÖZTÁR­SASÁG a laoszi királyságnak 10 millió dollár segélyt nyújt építkezésre és más célokra. DEAN RUSK amerikai államtitkár Mad­ridba érkezett, ahol Franco diktátorral fog tárgyalni. (CTKJ CLERMONT FERRANDE francia város­ban harminc politikai és szakszervezet fasisztaellenes felvonulást szervezett a városban, amelyen ötezren vettek részt. (CTK) AZ AMERIKAI aranytartalék a decem­ber 13-án végződő héten további 51 mil­lió dollárral csökkent. Jelenleg 16 £25 millió dollárt tesz ki. (CTK) A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG Ország­gyűlése december 15-ikén kezdődött ülé­sének napirendi pontjai: törvényjavas­lat új büntetőjog bevezetésére, a Leg­felsőbb Bíróság elnökének beszámolója, valamint törvényjavaslatok a termőtalaj és az erdők védelmére. (CTK) AZ ANGOL KOMMUNISTA PÁRT wale­si bizottságának küldöttsége Cardiffban felkereste az amerikai vicenkonzult és tiltakozott az Egyesült Államok Kommu­nista Pártjának üldözése ellen. (CTK) THANARAT thaiföldi miniszterelnök pa­rancsára az északkeleti tartományokban 111 faídművest, kereskedőt és tanítót tartóztattak le," kommunista tevékeny­ség" ürügyén, valamint azért, hogy ál­lítólag részt vettek egy összeesküvés­ben, melynek célja északkelet Thai­földnek kommunista állammá változtatá­sa lett volna. (CTK) AUSZTRIÁBAN pénteken nem Jelen­tek meg az újságok, mert az újságírók béremelést követeltek és sztrájkba lép­tek. (CTK) U] SZO 3 * 1961. december 28.

Next

/
Thumbnails
Contents