Új Szó, 1961. november (14. évfolyam, 303-332.szám)

1961-11-04 / 306. szám, szombat

eszköznek, amely az államapparátus tökéletesítését, a bürokratizmus kiirtását, a dolgozók javaslatainak idejében történő megvalósítását szolgálja. A szocialista állam apparátusa a népet szolgálja és a népnek tartozik szám­adással. A tisztviselői lelkiismeretlehséget, a hatalommal való visszaélést és a bürokratizmust határozottan meg kell szüntetni és személyre való tekintet nélkül szigorúan kell büntetni. A szovjet emberek kötelessége, hogy őrködjenek 6 törvényességen és a jogrenden, legyenek kérlelhetetlenek a visszaélésekkel ' szemben és harcoljanak ellenük. A párt szükségesnek tartja a demokratikus elvek továbbfejlesztését az igaz­gatásban. A választhatóság elvét, valamint a képviseleti szerveknek és a válasz­tóknak való beszámolási kötelezettség elvét fokozatosan ki kell terjeszteni az állami szervek összes vezető dolgozóira, f Arra kell törekedni, hogy csökkenjen a fizetett állami apparátus, mind nagyobb tömegek szerezzenek jártasságot az igazgatásban, s az apparátusban végzett munka az idők folyamán megszűnjék külön foglalkozás lenni. Amellett, hogy minden vezető szigorú személyi felelősséggel tartozik a rá­bízott munkáért, következetesen meg kell valósítani a munkában a kollektivi­tást az állami és gazdasági apparátus minden részlegében. A legátfogóbb demokratizmust össze kell kapcsolni a dolgozók öntudatos fegyelmének feltétlen megtartásával, és elő kell segíteni e fegyelem erősödését a felülről és alulról gyakorolt ellenőrzéssel. Minden állami szerv tevékenységé­ben a legfontosabb: a tömegek között végzett szervező munka, a munkatársak helyes kiválasztása, az ellenőrzés és a gyakorlati munka alapján végzett érté­kelés, a vezető szervek által kiadott utasítások és határozatok tényelges végre­hajtásának ellenőrzése. Nagy Jelentősége van annak, hogy a szocialista jogrend tovább erősödjön, s hogy tökéletesedjenek azok a jogi normák, amelyek a gazdaságszervező és a kulturális nevelőmunkát szabályozzák, a kommunista építés feladatainak meg­oldását és az egyén teljes boldogulását előmozdítják. A kommunizmusba valú átmenet egyértelmű az egyén szabadságának és a szovjet állampolgárok jogainak általános fejlődésével. A szocializmus a leg­szélesebb jogokat és szabadságot nyújtotta és biztosította a dolgozóknak. A kom­munizmus új, nagy jogokat és lehetőségeket hoz nekik. A párt feladatul Jelöli ki a szocialista törvényesség szigorú megtartásának biztosítását, a jogrend mindennemű megszegésének kiirtását, a bűnözés meg­szüntetését, a bűnözés összes okainak kiküszöbölését. A Szovjetunióban az igazságszolgáltatás teljesen megfelel a törvénynek Valóban demokratikus alapokon épül fel: a bírákat és a népi ülnököket választják, azok kötelesek beszámolni, megbízatásuk határideje előtt visszahívhatók, a bíró­sági tárgyalások nyilvánosak, a bírósági eljárásban társadalmi vádlók és védők Is részt vesznek, a bíróság, a vizsgálati és nyomozó szervek a legszigorúbban megtartják és érvényesítik a törvényességet, s az összes perrendtartási előírásokat. Az igazságszolgáltatás demokratikus alapjai tovább fejlődnek és tökéletesednek. A kommunizmust építő társadalomban nincs helye Jogsértésnek és bűnözésnek. Amíg azonban bűnözés előfordul, szigorú büntető rendszabályokat kell fogana­tosítani azokkal a személyekkel szemben, akik a társadalomra veszélyes bűncse­lekményeket követnek el, megszegik a szocialista együttélés szabályalt, nem akar­nak beilleszkedni a becsületes munkáséletbe. Elsősorban a bűncselekmények megelőzésére kell összpontosítani a figyelmet. A dolgozók anyagi ellátottságának, műveltségének és öntudatának fokozódása minden feltételt megteremt ahhoz, hogy kiküszöböljük a bűnözést, s hogy a bün­tető rendszabályokat végül Is felváltsák a társadalmi ráhatás és nevelé9 módszerei. A szocializmusban minden olyan ember, aki kizökkent a munka rendjéből, visszatérhet a hasznos tevékenységhez. Az állami és társadalmi szervezetek rendszere az önkéntes és lelkiismeretes kötelességteljesítés szellemében neveli a dolgozókat, s ez elvezet oda, hogy a jogok és a kötelességek szervesen összekapcsolódnak a kommunista együttélés egységes szabályaiban. 2. A társadalmi szervezetek szerepének további fokozása — az állam és a kommunizmus. A kommunizmus általánosan kibontakozó építésének időszakában fokozódik a társadalmi szervezetek szerepe. Különösen megnő a szakszervezetek jelentő­47

Next

/
Thumbnails
Contents